Napló, 2021. március (Veszprém, 77. évfolyam, 50-75. szám)

2021-03-22 / 67. szám

2 NAPLÓ RÖVIDEN Rekordszámú fertőzött VESZPRÉM Újabb 766 Veszprém megyei lakos­nál igazolták a koronaví­­rus-fertőzést pénteken és szombaton, ezzel megha­ladta a 20 500-at a járvány kezdete óta beazonosított fertőzöttek száma - derült ki az operatív törzs tájé­koztató oldalára feltöltött adatokból. Szombaton 460 új fertőzöttet jelentettek a megyében, ami a járvány kezdete óta a legmagasabb napi adat. Országosan a két nap alatt közel 21 800 új esetet regisztráltak. A koronavírussal összefüg­gésben 421 beteg elhunyt. Az aktív fertőzöttek szá­ma mostanra már megha­ladta a 180 ezret, ez az adat az utóbbi három hónap­ban most a legmagasabb. Kórházban összesen mint­egy 10 600 koronavírusos beteget ápolnak, közülük 1273-an vannak lélegez­tetőgépen. A koronavírus elleni védőoltást vasárna­pig több mint 1,5 millió magyar állampolgár kap­ta meg, közülük közel 475 ezer személyt már a vak­cina második adagjával is beoltották. MAR Véradások a hét elején KÖRKÉP A következő helyszíneken várják a vér­adókat március 22-én és 23-án. Hétfő: Veszprém, vérellátó állomás, 8-tól 15 óráig. Kedd: Várpalo­ta, ifjúsági ház, 12-től 17 óráig. Veszprém, vérellá­tó állomás, 8-tól 15 óráig. MAR Nem szabad hazavinni Az elhullajtott agancsok a vadgazdálkodók tulajdonai KÖRKÉP A gímszarvas­bikák február elejétől áprilisig hullajtják el „ko­ronájukat". Az elhullajtott agancsok a vadgazdálko­dók, az adott területen működő vadásztársaságok tulajdonát képezik, ezért ha az erdőben vagy a me­zőn sétálva véletlenül ilyen trófeát találunk, azt nem vihetjük haza. A szarvasbikák évente elhul­­lajtják az agancsukat. Rend­szerint az idősebbek kezdik el a folyamatot, és legkésőbb a fiatal bikák szabadulnak meg a fejdíszüktől, amelynek helyén pár nap után megin­dul az új szövet fejlődése, és néhány hónap alatt képes az állat a korától függően akár tíz kilogramm feletti agancsot is növeszteni. A bikák a kész trófeákkal próbálnak később előnyt teremteni maguknak a szaporodás folyamatában. Az elhullajtott agancsok fontos szakmai információkat szolgáltatnak a vadgazdálko­dóknak. Az agancs méretéből, kinézetéből következtetni tud­nak az állomány minőségére, mennyiségére és korösszeté­telére. A trófeákat kézbe véve jóval pontosabb információk­hoz juthatnak, mint például a bőgések során, amikor esetleg rossz fényviszonyok között fi­gyelték meg a vadat. Az agancsok fontos információkat hordoznak Ha sétánk során véletlenül elhullajtott agancsot találunk, akkor hagyjuk ott, vagy pró­báljuk meg eljuttatni a helyi­leg illetékes vadásztársaság­nak, mert ha hazavisszük, az lopásnak minősül. A trófeák engedély nélküli gyűjtése, bir­toklása, értékesítése bűncse­lekmény. Van, ahol írásos en­gedélyt lehet kérni a gyűjtésre a tulajdonostól, a vadgazdál­kodótól, de a megtalált agan­csokat akkor sem lehet ha­zavinni. A kirándulókat arra kérik a vadászok, hogy ma­radjanak a kijelölt turistaútvo­nalakon. A gond elsősorban az illegális gyűjtőkkel van, akik az erdőt járva különböző mód­szerekkel hajtják a vadat, hogy az agancsa beleakadjon vala­mibe, és menekülés közben az állat elveszítse. Állatkínzást okoznak már azzal is, hogy nem hagyják pihenni a vadat, sőt, veszélyeztetik az állatok testi épségét, amelyek súlyos sérüléseket is szenvedhetnek. SAM Reider Lajos hivatásos vadász egy négy-öt éves gímbika elhullajtott agancsával­Fotó: Molnár Sándor Megújuló mellékutak VESZPRÉM Több mint negyven kilométer hosszan újulnak meg utak Veszp­rém megyében idén. A felújítások tizennégy út ti­zennyolc szakaszát érintik, a beruházások összköltsége várhatóan mintegy bruttó 5,7 milliárd forint lesz - derült ki a Magyar Közút Nonprofit Zrt.-től kapott adatokból. A fejlesztések többségé­ben a munkaterületek átadása részben már megtörtént vagy folyamatban van, a munkála­tok átfutási ideje helyszíntől függően 60, 90, 120 vagy 150 nap - közölte érdeklődésünk­re Pécsi Norbert Sándor, a közútkezelő kommunikációs osztályvezetője. A fejlesztések többsége mellékutakat érint, de megújul a Pápa és Veszprém­­varsány között a 832-es má­sodrendű főút öt kilométeres szakasza, míg a 73-as másod­rendű főúton Csopakon körfor­galom épül. A leghosszabb, 7,5 kilométeres szakasz a Nyirád és Sümeg közötti 7321-es úton újul meg. A Zirc-Bakonybél- Nagygyimót közötti és az Isz­­káz-Csögle-Külsővát közötti útszakaszok egyaránt közel öt-öt kilométeren, a Devecser és Sümeg közötti 7324-es út mintegy négy kilométeren, míg a Pétfürdő és Lepsény közötti 7207-es út és a Padrag­­kút-Nyirád közötti 7315-ös út egyaránt közel három-három kilométeren újul meg. A Zirc-Mór közötti 8216- os út közel 2,5 kilométeren, a Várpalota-Szápár közötti út 1,6 kilométeren, míg a Deve­­cser-Tapolca közötti 7317-es út egy kilométeren újul meg. Felújítják továbbá a hidegkúti, a tési és az olaszfalui bekö­tőutakat. A kivitelezést nagy részben a Magyar falu prog­ramból, kis részben pedig az európai uniós TOP-program­­ból finanszírozzák. MAR KRÓNIKA Széklábbal vette üldözőbe VESZPRÉM Vádat emelt a Veszprémi Járási Ügyészség felfegyverkezve elkövetett garázdaság bűntette és könnyű testi sértés vétsége miatt egy férfi ellen, aki Várpalotán egy sörözői vita után letört széklábbal ker­gette a városon át párjának volt barátját - tudtuk meg Gulyás Ildikó megyei fő­­ügyészségi szóvivőtől. Az 56 éves vádlott a 45 éves barátnőjével italozott egy vár­palotai sörözőben tavaly ok­tóberben, ahol megjelent a nő korábbi barátja. Az 56 eszten­dős férfi provokálta a másikat, ebbe bekapcsolódott a nő is, majd együtt lökdösték az asz­­szony volt barátját, akit a vád­lott ököllel szájon ütött. Aztán felkapott egy bárszéket, és azt mondta ellenfelének: „Szétve­rem a fejedet!” Ezután a vád­lott üldözni kezdte a sörözőből menekülő sértettet, akit a köz­ben összetört bárszék lábával a kezében kergetett. A meg­támadott férfi bemenekült a rendőrség épületébe. A nő ellen, aki egy koráb­bi garázdaság miatt próbára bocsátás alatt állt, újra vádat emeltek garázdaság vétsége miatt. Az ügyészség vádiratá­ban a férfival szemben tárgya­lás mellőzésével próbaidőre felfüggesztett szabadságvesz­tést indítványozott, a nővel szemben a korábbi próbára bocsátás megszüntetését és a korábbi, illetve a mostani garázdasága miatt halmazati büntetésül pénzbüntetést in­dítványozott a Veszprémi Já­rásbíróságnak. KE 2021. MÁRCIUS 22., HÉTFŐ Támogatott vállalkozások (Folytatás az 1. oldalról) A munkaadóknak a foglal­koztatottak bruttó munkabére 50 százalékának megfelelő összegű, legfeljebb 251 100 forint támogatás nyújtható, amennyiben a munkaadó vál­lalja, hogy idén március 31-ig a munkaviszonyt nem szünteti meg. Veszprém megyében eddig közel 800 munkáltató ötezer munkavállaló után részesült mintegy 2,5 milliárd forint támogatásban. A programot azokra is kiterjesztették, akik­nek a járvány harmadik hul­lámában bevezetett korláto­zások miatt kellett bezárniuk. A munkáltatók 2021. március 31-ig nyújthatnak be kérelmet. A kutatási, fejlesztési és in­novációs szektor szakemberei­nek bértámogatási programjá­ban többek között mérnökök, kutatók, informatikusok munkahelyének megőrzésé­re és ezen munkakörökben új munkavállalók foglalkozta­tása után is kaphatnak bértá­mogatást a vállalkozások, a kérelmeket május 23-ig lehet benyújtani a kormányhiva­talhoz. Veszprém megyében eddig mintegy 50 munkáltató 1200 munkavállaló vonatko­zásában nyújtott be támogatási kérelmet, amely hozzávetőleg 950 millió forint támogatási igényt jelent. A járvány első hullámában 15 ezer foglalkoztatott után kaptak támogatást a Veszprém megyei vállalkozások, amire közel 4,2 milliárd forint támo­gatást bírált el a kormányhiva­tal. A munkahelyek megtartá­sát célzó kormányzati segítség a pandémia három hullámában összesen már több mint 21 ezer megyei munkahely meg­tartásához járult hozzá. MAR Veszélyhelyzeti változások Lezárták a kórház mozgásszervi rehabilitációs osztályát ZIRC Március 15. óta üre­sen áll a Zirci Erzsébet Kór­ház mozgásszervi rehabili­tációs osztálya. Mivel az egészségügyi intéz­ménynek koronavírus-fer­­tőzött betege volt, a Magyar Honvédség 93. Petőfi Sándor vegyvédelmi mentesítő cso­portja fertőtlenítette a teljes épületszárnyat, majd a kórház vezetése lezárta a mozgásszer­vi rehabilitációs osztályt. Az ott ápolt betegeket (a gyógy­kezelésüket megszakítva) ha­zaengedték, és jelenleg nincs mód a visszatérésükre - tájé­koztatta a Naplót Vermes Ta­más, a Zirci Erzsébet Kórház főigazgatója. - Ma már nincs kinevezett járványkórház, hanem megha­tározott terv szerint az aktív ellátást végző osztályokon is biztosítani kell a koronaví­­rus-fertőzött betegek fogadá­sát, ápolását. Március 19-én megyei egyeztető megbeszé­lést tartottak ez ügyben, me­lyen kihirdették az Országos Kórházi Főigazgatóságnak a megyei ellátásra vonatkozó veszélyhelyzeti intézkedési programját. Számos ellátási átrendezés várható március 22-től Veszprém megyében is,, ami minket is érint. Elfo­gadták a kérésünket, illetve az ajánlatunkat, miszerint a zirci kórház a megyei aktív betegellátó kórházak sebésze­ti, traumatológiai, ortopédiai és neurológiai osztályai reha­bilitációs, de akár ápolási ese­teinek az ellátását is végzi. A tervezett, előjegyzett reumato­lógiai esetek rehabilitációját a veszélyhelyzet idejére felfüg­gesztették. Covidl9-fertőzött betegek ápolására sem a sze­mélyi, sem a tárgyi feltételeink nincsenek meg - ismertette a főigazgató. Vermes Tamás hangsú­lyozta, a Zirci Erzsébet Kór-Számos ellátási átrendezés várható ház 75 ágyas mozgásszervi rehabilitációs épületszárnya fertőtlenítve áll az ápoltak rendelkezésére. Mint mondta, a koronavírussal megfertőző­­döttek aránya mára olyan mér­téket ért el, hogy minden aktív fekvőbetegeket ellátó kórház­nak ki kell vennie a részét a betegek ellátásából. A zirci kórházban ezzel egyidejű­leg a járóbeteg-gyógytorna is szünetel, a többi szakrendelés pedig a megszokott rendben, előjegyzés szerint fogadja a betegeket. MAH Vermes Tamás elmondta, a zirci kórház 75 ágyas osztályát is érinti a veszélyhelyzeti intézkedési program Fotó: Müller Anikó Hanga

Next