Napló, 2021. június (Veszprém, 77. évfolyam, 124-149. szám)
2021-06-30 / 149. szám
2 napló RÖVIDEN Megkezdődött a nyári esték BALATONFÜRED A Csillagok közt című musicalgálával kezdődött meg a Kisfaludy Színházi Nyári Esték Balatonfüreden, a Balaton Szabadidő és Konferencia Központ szabadtéri színpadán tegnap este kilenc órakor. A program parádés előadásokkal folytatódik, és augusztus 19-én fejeződik be a Gyógy téren Zorán idei koncertjével, mely 20 órakor kezdődik. A részletekről a színház honlapján lehet tájékozódni. KE Olcsóbban strandolhatnak BALATONEDERICS Papp János polgármester hétfőn írta alá Lesenceistvánd, Uzsa és Zalahaláp polgármestereivel, Tóth Csabával, Táborosi Lászlóval és Bedő Lajossal azt a megállapodást, amely értelmében a helyi strandra a települések állandó lakosai jogosultak kedvezményes belépőt váltani. A települési vezetők célja a társadalmi felelősségvállalás, a közösségek építése, a kapcsolatok javítása, erősítése. TBZS Festmények és versek LESENCETOMAJ A Hertelendy Ferenc Közösségi Színtér legújabb tárlatán a tapolcai Batsányi János Képzőművész Kör mutatkozott be többek között üvegmunkákkal, fotókkal, festményekkel, versekkel a művelődési házban június 26-án nyílt kiállításon. TBZS Hirdetés-------------------------------------------- A karrierjük kezdete Oklevélátadó és PhD-avató ünnepség a Pannon Egyetemen VESZPRÉM A Pannon Egyetem a Covid—19-járvány harmadik hullámának végén ismét megrendezhette oklevélátadó és PhD-avató ünnepségét. A járványügyi szabályozások értelmében a külföldi hallgatók, az egyetem habilitált és PhD fokozatot elért kollégái kültéren, a kolostorok és kertek helyszínen vehették át oklevelüket és kinevezésüket. Az új helyszínen megtartott diplomaátadó lehetővé tette, hogy a frissen végzett külföldi hallgatók is - a bevándorlási hivatali szabályokhoz illeszkedő ritmusban ünnepélyes keretek között vegyék át oklevelüket (nyugodtan tudják meg„Félő, hogy a jövőben a krízis lesz majd az új norma ” Gelencsér András egyetemi rektor tervezni a hazautazásukat, ne legyen akadálya a részvételüknek, ha nem tudtak védettségi igazolványt szerezni) és alkalmat adott a legutóbbi doktoravatás óta megítélt fokozatok és habilitációk átadására. Gelencsér András, a Pannon Egyetem rektora ünnepi beszédében elmondta, kétség sem fér hozzá, hogy a 21. század - vagy mondhatjuk úgy is, hogy a harmadik évezred - első két évtizede az állandó válságok időszaka volt, bár senki sem számított akkora válságra, amely a mindennapi életünket olyan mértékben befolyásolja, mint ahogy a Covid-19-járvány tette. Félő, hogy a jövőben a krízis lesz az új norma, és minden, amit ma „normálisnak” tekintünk, az rendkívüli dolognak fog számítani. Azonban ma ünnepelni és nem szomorkodni gyűltünk össze, ezért az én kötelességem, hogy a jelenlegi válságból okulva olyan pozitív üzeneteket adjak át önöknek, amelyek reményt adhatnak a jövőben. Nagyon hálás vagyok mindannyiuknak, hogy tanulmányaik helyszínéül a Pannon Egyetemet választották, és nagyon remélem, hogy minden aktuális nehézség ellenére jól érezték magukat az egyetemi közegben. Büszkék vagyunk arra, hogy a szakmai karrier megkezdéséhez szükséges alapvető ismereteket és készségeket átadhattuk önöknek - zárta gondolatait Gelencsér András. Az ünnepségen részt vett Csillag Zsolt kancellár, Padisák Judit, az Egyetemi Doktori és Habilitációs Tanács elnöke, valamint az egyetem dékánjai. HU Az okleveleket Gelencsér András rektor adta át Fotó: Balogh Ákos Színházi tábor fiataloknak BALATONALMÁDI Elkezdődött a Veszprémi Petőfi Színház Carpe Diem! elnevezésű bentlakásos táborának első turnusa, amit a Kerényi Program keretében rendeznek meg. A fiatal táborozók beköltöztek a Magtár Kultúrtárház gyönyörű épületébe és felújított szobáiba, amit egy vidám hangulatú megismerkedés, beszélgetés és vacsora követett. Egy héten át számos izgalmas színházi programban lesz részük. RZ KRÓNIKA Már négyen fulladtak a Balatonba KÖRKÉP A hétvégén ketten is életüket vesztették a Balatonban, miközben péntektől vasárnapig 21 embert mentettek ki a tóból a vízi rendőrök - közölte Verb István, a Balatoni Vízirendészeti Rendőrkapitányság helyettes vezetője. Idén már négyen fulladtak a Balatonba. Egyikük sem sértette meg a fürdőzés szabályait, és a balesetek idején nem volt viharjelzés sem érvényben. Ketten feltehetően roszszullét következtében haltak meg, partközelben, olyan kis vízben, ahol még a lábuk is leért. A harmadik esetben egy horgász vesztette életét, akinek felbillent, majd elmerült a kajakja. Legutóbb vasárnap egy SOP-ot (állva evezésre használt speciális deszkát, „állószörföt”) bérlő fiatal tűnt el Siófoknál a mély vízben. A körülötte lévők csak annyit észleltek, hogy üresen sodródik a vízi eszköz. Hiába ért ki a helyszínre két percen belül a vízi rendőrség, az elmerült fiatalembert csak akkor találták meg, amikor az életét már nem lehetett megmenteni. Verb István arról is beszámolt, hogy idén eddig 47 esetben száz embert mentettek ki a Balatonból a vízi rendőrök, most péntektől vasárnapig tíz esetben 21 embernek kellett segítséget nyújtani. (A Balatonon civil vízi mentők is tevékenykednek, ők nyár végén közölnek összesített mentésszámokat.) MTI 2021. JÚNIUS 30., SZERDA Hetvenmillió forintos csalás (Folytatás az 1. oldalról) Egy befektető is látott fantáziát abban, hogy B. Tivadar felújítja ezt a Balaton-parti éttermet, ezért adott neki kölcsön 15 millió forintot. Egy fillért se látott vissza belőle. Más mesével Érden egy házaspárból szedett ki összesen hétmillió forintot. Meglátta bennük a pénzeszsákot, ezért ingatlanos kft. emberének adta ki magát 2013 nyarán. Megígérte, hogy a piaci árnál olcsóbban szerez nekik új otthont. Öt részletben összesen 20 millió forintot vett át, így végül ennek a családnak közel 30 milliós kárt okozott. Budapest közeli településen is kinézett magának egy éttermet, amit kibérelt. Egy ideig fizette a díjat, majd egyszer csak a korábban üresen állt vendéglátóhely teljes berendezését elvitte az elektromos habverőtől a 210 darabos, 84 ezer forintot érő lapostányérokig. A tulajdonosnak 911 ezer forint kárt okozott. Veszprémben is talált magának jóhiszemű embert, akitől hatmillió forintot vett át, de csak kétmilliót adott vissza. Mástól a kanadai követség rendezvényére kért 1,1 millió forintot, amit sosem adott meg. A kalandos sorsú VW Transportert végül odaadta az egyik károsultnak, akitől rövidesen lefoglalta azt a hatóság. Az ügy végére jogerősen a Veszprémi Törvényszék tett pontot. Kimondták, hat évre börtönbe kell vonulnia B. Tivadarnak a csalásokért és sikkasztásokért. A bíróság a kártalanítások mellett másfél millió forint erejéig vagyonelkobzást rendelt el, és kötelezték a vádlottat a 3,2 millió forint illeték megfizetésére. MA Vérfagyasztó előzések Hajszálon múlt egy újabb tragédia a 8-as főúton (Folytatás az 1. oldalról) Az autó nagy port kavarva a padkának is nekiment, miközben így száguldott el több autó mellett. Az, hogy nem történt baleset nagymértékben annak köszönhető, hogy a felfelé jövő autók úgy manővereztek, hogy ezzel elkerülték az ütközést. - Már a gumik állásából is láttam, hogy nem tudja uralni az autót a sofőr,- idézi fel a hajmeresztő jelenetet Cseke Róbert, aki Ajka irányából ment felfelé a záróvonalas emelkedőn. Róbert hirtelen nyomott egy erős gázfröccsöt az autóján, hogy elkerülje az ütközést, ami szerencsére sikerült is neki. Szerinte, ha ezt nem teszi, valószínűleg nekicsapódik a jármű. A visszapillantó tükörben látta, hogy a többi autóssal a frontális ütközés csak néhány centin múlhatott. Róbert azt mondta, szerencsére nem ijedt meg, hanem azonnal uralta a helyzetet, melyben az is sokat jelenthetett, hogy van rutinja, ugyanis kamionos KRESZ-vizsga előtt áll. - Azonnal elvenném a jogosítványát az illetőnek, aki így veszélyezteti a közlekedést, mások életét, mondta a fiatalember. Megjegyezte, egy sebességmérő VEDA kapu valószínűleg javíthatna a szakasz biztonságán. Elmondta, az eset után egy nappal egy terepjáró közlekedett hasonlóképpen a szakaszon, aki csak a Pápa felé vezető elágazásnál tudott visszatérni az Ajka felé tartó sávba, addig a sok kamion miatt csak a túloldalon, a szemközti sávban, a forgalommal szemben közlekedett. Az említett szakaszon sajnos történt már tragikus baleset. Tavaly szeptemberben meghalt egy 55 éves ajkai nő és egy 31 éves veszprémi férfi. Hárman életveszélyesen, ketten könnyebben megsérültek. Az egyik életveszélyes sérült később a kórházban elhunyt. A rendőrségtől kedden megtudtuk, feladta magát a 36 éves, Ajka környékén élő férfi, aki a 8-as számú főúton, Városlődnél úgy autózott az elmúlt hétvégén, hogy másokat veszélyeztetett, majd megállás nélkül elhajtott. Az illetőnek elvették a vezetői engedélyét is. Ellene, őrizetbe vétele mellett közúti veszélyeztetés bűntett gyanúja miatt indult eljárás az Ajkai Rendőrkapitányságon. Csizmadiáné Kucsera Katalin megyei rendőrségi sajtószóvivő az esetről korábban azt nyilatkozta lapunknak: június utolsó hétvégéjén az egyik videómegosztó portálra felkerült egy videó, melyen felismerhető, hogy egy motorost megelőz egy szürke színű, Audi A6 típusú személygépkocsi a 8-as számú főút 74. kilométerszelvényében, Városlőd külterületén, Veszprém irányából Ajka-Bakonygyepes felé. A felvételből látszik, hogy az Audi több, vele szemben szabályosan közlekedő autóst veszélyeztet előzésével és manőverezésével. KE A szeptemberi balesetben ketten haltak meg fotó: archív/Kovács Erika