Veszprémi Szemle, 2023/68-71. (25. évfolyam, 1-4. szám)

2023-12-01 / 4. szám - KÖZLEMÉNYEK - Regenye Judit: Dr. Nagy László, a veszprémi múzeum harmadik igazgatója (1936-1949)

Regeny­e Judit Dr. Nagy László, a veszprémi múzeum harmadik igazgatója végzésére.25 Az alispánhoz írt április 13-i kérvény fogalmazványából, melyben kéri három hónapra a múzeum igazgatói feladat alóli felmentését, látjuk, hogy pontosan miről is van szó.26 A Vallás és Közoktatásügyi minisztertől kapott megbízást arra, hogy Ukrajnában a megfelelő német szervekkel kötött megál­lapodás értelmében magyar vonatkozású tudományos kutatásokat végezzen. Emiatt három hónapra felmentették a katonai szolgálat alól. A Reichsamt für Vorgeschichte vezetője táviratilag utasította, hogy április 16-án Berlinbe utaz­zon. Az említett hivatal eredetileg Német Őstörténeti Társaság néven működött a század elejétől neves régészek szervezésében, a német településrégészeti is­kolának a germán ideológiától erősen áthatott szellemében. A 40-es évekre a Társaság Reichsbund für Deutsche Vorgeschichte néven már betagozódott az Amt Rosenbergbe, a náci kulturális felügyeleti hivatalba, amelynek feladata volt többek között a zsidó vagyon rekvirálása­­ és a háború idején a megszállt terü­letek múzeumainak kifosztása. Magyar vonatkozása is van a Reichsbund működésének. A Magyar Nemzeti Múzeum vezetője kihasználta a lehetőséget, és a hivatallal való együttműködés keretében 1941/42 fordulóján két neves régészt, László Gyulát és Fettich Nán­dort küldte Kijevbe magyar őstörténeti kutatások végzésére. E misszió története jól ismert, feldolgozott.27 Eredetileg egész éves kutatásról volt szó, végül egy hónapot maradtak december közepétől január közepéig. Nyilván ennek az ak­ciónak a folytatásaként szerveződött áprilisban Nagy László útja. Néhány évvel ezelőtt Katharina Krall német történész megtalálta Nagy László nevét a német hivatal archívumában. Nincs adat arról, hogy milyen munkát végzett Nagy László Kijevben, csupán László Gyulának hozzá írt leveléből derül ki, hogy júli­usban már visszaérkezett.28 A Nemzeti Múzeum két régészének kijevi missziója köztudott régészeti szakmai körökben, de az, hogy Nagy László is járt ott, eddig nem volt ismert. Külön kell szólni azokról az erőfeszítéseiről, melyeket a gyűjtemény megvé­désére tett a háború alatt és közvetlenül utána. Nagy részben neki köszönhető, hogy a múzeum anyaga jelentősebb károk nélkül átvészelte azt az időszakot. Mindezt nagyrészt egyedül végezte, mert ugyan 1941-től Mészáros Gyula sze­mélyében volt munkatársa, de őt behívták katonának, a fronton volt, fogságba esett, és csak 1947-ben tért vissza. Csupán a múzeumban lakó vármegyei al­tiszt, Dabrónaki János és felesége állt rendelkezésre a leletek ládába csomago­ 25 LDM Múzeumtörténeti adattár 71/5393 26 LDM Múzeumtörténeti adattár 71/5401 27 Fodor István: Magyar régészek a háborús Kijevben. Fettich Nándor kijevi naplója és László Gyula naplótöredéke. Magyar Nemzeti Múzeum Budapest, 2018. 28 LDM Múzeumtörténeti adattár 71/5437 145

Next