Veterinarius, 1883 (5. évfolyam, 1-12. szám)

1883-01-15 / 1. szám

lényeges különbség nem létezik. Kimutatta, hogy valamint a szerves anyagok égésénél, úgy a tápanyagok felhasználásánál szénsav (akkori időben még légsav — Luftsäure névvel) képző­dik, és evvel megvetette az állati vegytan alapját. Körülbelöl egy fél századdal később állította elő Wähler mesterséges utón a hngyanyt (a húgy legfontosabb alkatrészét) a cyansavas am­­moniumból, melyet ismét egyes elemeiből vagyunk képesek föl­építeni. Ez által tökéletesen meg lön buktatva azon nézet, hogy az állat által producált vegyeket lehetetlen volna mesterséges utón előállítani. Liebig, a nagy vegyész kezében, bámulatos haladást tett az új tudomány és számos követői szorgalma által eljutottunk jelenleg egy fokra, melyről bár be kell vallanunk hogy még nem sokkal több a kezdetnél, de mely mégis elegendő arra, hogy körül tekinthessünk általános szempontok feltalálására. Egyelőre néhány szó a módszerekről, melyeket a régibb és jelenkori vegyészek használnak, az állati szervezet vegyműkö­­dése felismerésére. Ennek előtte megelégedtek az állati váladékokban fellépő anyagok megismerésével és összehasonlításával úgy minőségükre mint mennyiségökre nézve, a felvett tápanyagokkal. P. o. tapasz­taltatok, hogy egy bizonyos mennyiségű fehérnye felvétele után gyarapodott a húgyban a hugyany. Első következtetés tehát az volt, hogy a fehérnyéből az állati szervezet hugyanyt készít. Ez tény, de kérdés váljon nem képez e a hugyanyon kívül még egyebet, akár légenytartalmú, akár légenymentes vegyet ? Mindkét vegynemre nézve, könnyű volt a kérdés eldöntése. Ha a fehérnyéből a hugyanyon kívül más légenytartalmú test nem képződik, akkor a kivált hugyanyban ugyanannyi lé­­genyt kell találnunk, mint a­mennyi az állat által felvett fehér­­nyében volt. Ha kevesebbet találunk, világos jele annak, hogy képződött még más légenytartalmú test is. Ez így is van való­ban. A hugganyon kívül még számos más légenytartalmú test képződik kisebb nagyobb mennyiségben, és jelenik meg a húgy­ban, p. o. a húgysav, a hippursav, a leucin és tyrosin stb. Ez a kérdés tehát el van döntve — egy kis parányi meny­­nyiségű­ légem­ig, mely mindig hiányzik a számításból, és mely­" tíz

Next