Viharsarok Népe, 1956. július-október (12. évfolyam, 154-255. szám)
1956-10-20 / 248. szám
Világ proletárjai egyesüljetekt 1956. OKTÓBER 20., SZOMBAT Óta 90 fillér PÁRTBIZOTTSÁG MEGYEI TANÁCS LAPJA XII. ÉVFOLYAM, 248. SZÁM Az MDP küldöttsége Zágrábban íi közleményt ságra. Az MDP Központi Vezetőségének és a Bosznia-hercegovinai Kommunisták Szövetsége Központi Bizottságának képviselői között október 18-án Szarajevóban megbeszélésekre került sor. A szívélyes és baráti légkörben lefolyt, mintegy két órán át tartó megbeszélésen véleménycserét folytattak a pártszervezetek és a párt vezető szervei munkájáról, továbbá a szocialista szövetség, a népi ifjúsági szövetség, a szakszervezetek és más társadalmi szervezetek tevékenységéről. Vélemény- és tapasztalatcserére került sor az említett szervezetek ideológiai-politikai munkájáról is, hozta nyilvános Zágráb. (MTI) Az MDP küldöttségének különvonata csütörtökön este tíz óraikor indult el Zenicából és pénteken reggel, röviddel fél nyolc után futott be a zágrábi pályaudvarra. A delegációval utazott Lazar Kolisevszki, a JKSZ Központi Bizottsága Végrehajtó Bizottságának tagja. A horvát főváros pályaudvarán Vladimír Bakarics elvtárssal, a JKSZ Központi Bizottsága Végrehajtó Bizottságának tagjával, a Horvát Kommunisták Szövetsége Központi Bizottsága titkárával az élén a Horvát Kommunisták Szövetsége vezetői várták a magyar vendégeket, akik megérkezésük után a Fehér Palotába hajtattak. A Fehér Palotában Vladimir Bakarics elvtárs villásreggelit adott a küldöttség tiszteletére. Délelőtt tíz órakor Gerő Ernő, Hegedűs András, Apró Antal, Kádár János és Kovács István elvtársak, Vladimir Bakarics és Lazar Kolisevszki kíséretében a Május 1. Szerszámgépgyárba mentek. Itt megtekintették a forgácsoló és a mintaasztalos műhelyt és elbeszélgettek a dolgozóikkal. Ezt követően részt vettek a gyár munkástanácsának ülésén. A küldöttség tagjai elsősorban az üzemszervezés, a munkavédelem, valamint a bér- és prémiumrendszer kérdései iránt érdeklődtek. A munkástanács tagjai készségesen válaszoltak a különböző kérdésekre. A Bosznia-Hercegovinai Kommunisták Szövetsége Központi Bizottságának Végrehajtó Bizottsága' az MDP küldöttsége Boszniahercegovinai látogatásáról az alább ---------------- -ooo- -»o«Д Távirat VIHARSAROK NÉPE Szerkesztőségének Békéscsaba Az időjárás okozta nehézségeket leküzdöttük, örömmel jelentjük: befejeztük az őszi vetéseket. Elvetettünk 43 hold takarmánykeveréket, 100 hold őszi árpát, 760 hold őszi búzát. Terven felül elvetettünk 26 hold őszi búzát. A betakarítással is jól elhaladtunk. A napraforgó, kukorica betakarítását, 80 hold rizs aratását, cséplését és a cukorrépa betakarításának 40 százalékát elvégeztük. A Körösladányi Új Barázda Tsz tagjai. Jugoszláviába és az északi országokba is szállít téli holmit a Békéscsabai Kötöttárugyár A Békéscsabai Kötöttárugyárban az idén is rengeteg meleg női és gyermek kötött holmi készül télire. Az idősebb nők számára megkezdték a meleg, térdig érő patentos bundanadrágok készítését, ezekből csaknem negyvenezret gyártanak még ez évben a belföldi forgalomnak. Nem régóta gyártják a különböző színű pamut és selyemszálak keverékéből kötött női és lányka kombinékat s az iskolás gyermekeknek való, közkedvelt dzsekiket, amelyekkel bőségesen ellátják az üzleteket. A Békéscsabai Kötöttárugyár dolgozóinak kiváló munkáját dicséri, hogy cikkeik keresettek külföldön: Afrikában és Európa-szerte. Így például százötvenezer bundanadrágot külön exportra készítenek. Jugoszláviából és Dániából bundanadrágokat, Norvégiából különböző divatos fazonú kötött pulóvereket rendeltek tőlük. Az idén hat százalékkal növekszik a reálbér Az Országos Tervhivatal pénteken tartott sajtótájékoztatóján Béres Andor, a Tervhivatal elnöke többek között bejelentette: Az idén a reálbér a tervezett 4,5 százalék helyett 6 százalékkal fog növekedni, beruházásokra előreláthatóan több mint 12 milliárd forintot fordítunk, majdnem teljesen végrehajtjuk az előírt programot. Lakásépítkezésre mintegy 20 százalékkal több kerül, mint az elmúlt esztendőben. Az 1957. évi terv előkészítésére vonatkozóan elmondotta, hogy jövőre a bérből és keresetből élők életszínvonalát hét százalékkal kell növelni. A Francia Kommunista Párt Központi Bizottságának határozata Párizs. (MTI) A Francia Kommunista Párt Központi Bizottsága csütörtökön Marcel Cachin elnökletével ülést tartott. A Központi Bizottság meghallgatta Étienne Fajon referátumát a politikai helyzetről és a munkásosztály fikcióegységéről. A referátum megvitatása után egyhangúlag határozatot hoztak ség A határozat rámutat: az egy 1 megteremtésének sürgető gondja vezette a XVI. kongresszust, hogy felhívással forduljon a szocialista elvtársakhoz. Ezt a felhívást el kell juttatni a szocialista tömegekhez, őszintén meg kell vitatni velük. A párt minden szervezetének a Központi Bizottságtól az egyszerű pártsejtekig állandóan gondot kell viselnie arra, hogy előrehaladást érjen el az egységfront irányában, amely minden demokratikus és nemzeti erő tömörítésének alapja. Valamennyi kommunista szervezetet, valamennyi kommunista párttagot határozottan az egységfront megvalósítása felé irányítani, ez az alapvető feltétele annak, hogy azért megfeleljen a munkásosztály és a nép beléhelyezett, egyre növekvő bizalmának. Megkezdődött a fácánvadászat Békés megyében Békés megye sík területén több mint 1200 dolgozónak nyújt szívet-lelket gyönyörködtető szórakozást a vadászat. A napokban megkezdődött az ízletes húsú, díszes tollú fácánok vadászata. Úgy tervezik, hogy legalább 20 ezer fácán kerül terítékre az idén a megyében. Kirgiz vendégek Békéscsabán A Kirgiz Köztársaság három küldötte — Tugelbajev Gakij miniszter, Tabuldijev Dzsekig, a Kirgiz Népművészeti Szövetség elnöke, Akbajev Toktogalil mérnök — a mezőtúri népművészeti fazekasház megtekintése után a Békéscsabai Szőnyegszövő Háziipari Termelőszövetkezetbe látogatott el. A vendégek az országunkban látott kisipari termelőszövetkezetek közül ezt találják legkülönbnek. Az itt látottak alapján elhatározták, hogy hazájukban is, ahol eddig csak rávarrásos mintájú falvédő készítésével foglalkoztak, bevezetik a szőnyegszövést. Tetszett nekik az üzemben tapasztalt nagy fegyelem, tisztaság, valamint az, hogy sok a DISZ-fiatal. Az üzem dolgozóit meghívták Turkmériába, ahol a világ legszebb szőnyegeit szövik.________ A „ Vasas Figyelő“-ből A Békéscsabai Vasipari Vállalat üzemi lapjának októberi számából A párttitkár javaslata a munkaverseny kibontakoztatásáért ...Először is többet kellene foglalkozni az újító mozgalommal, az újítási feladattervben foglaltak, a műszaki intézkedési tervben leírattak megvalósításával. Ezzel együtt kellene járni a dolgozóink téli szakmai továbbképzésének. De nem úgy, mint tavaly, hogy 2—3 szaktárs tartott csak ki a végsőkig... Zsolnai György MDP alapszervi titkár. A Viharsarok Népe javaslata: jó lett volna arról is írni, miért van így, ahogy van. Nem ... Mese egy építkezésről (Rövidített szöveg Laczka Miklós írásából.) Egyszer volt... talán az Álmos utcában volt... egy 180 ezer forintos tervépítkezés... Javaslatot tettek az összes létező fórumokon, hogy folyóvízzel ellátott, falakkal körülvett mosdó, zuhanyozó, öltöző céljait szolgáló helyiséget létesítsen az illetékes legfőbb szervezet. A javaslatot elbírálták, elfogadták, propagálták, tervezték, szervezték és elkezdődött a megvalósítás... Több mint harminc hónapig összeültek, körbegyűltek az összes illetékesek (itt felsorolja őket — a szerk.) ... Tervmódosítás ötször-hatszor ... Megállapították, hogy átveszik a Luca-széke készítésének jól bevált szakmai módszereit... A mesének sajnos, még nincs vége. De reméljük, hogy az új kiadásban megjelenő Ezeregyéjszaka meséiből dédunokáink értesülnek a legújabb fejleményekről. Sajnos... ...A harmadik negyedévben tervünket az építőipar nélkül 119,2 százalékra, az építőiparral együtt 115,1 százalékra teljesítettük. Ebben az időszakban csak az órásokkal volt baj, tervüket 93,3 százalékra teljesítették, mert kevés volt a javítanivaló — hála az óragyárak jó munkájának . . . Itt akarjuk elmondani. Munkaverseny!!!... a legfontosabb mozgató erőt nem a népnevelő munkában látom, hanem azokban az értéke díjakban (csempekályhák), amelyeket az igazgató elvtárs jutalmul kitűzött... Igaz, hogy a műszaki és adminisztratív dolgozók ezekre nem számíthatnak, de bízunk hozzá, hogy nekik is jut „egy-két falat“ aprócska jutalom... Az nem igaz, hogy előre kijelölték: ki kapja meg a jutalmat... (Kivonat Szilágyi Pál cikkéből.) Piros, sárga, fehér... golyók Több panasz hangzott el, melyek szerint: „Nyugodtan ebédeltem, s miközben a második fogás falatait nyeltem, egy biliárd dákó úgy fejbe koppantott, hogy majd megfulladtam. A falat végül leszáradt, de a homlokomon a daganat megmaradt. ...Végül megkérdezem: a biliárdozó elvtársak mikor ebédelnek? — mert az ebédidő alatt nem“ — írja a „Vasas Figyelő“. Az egyénileg dolgozó parasztság alig kezdett a vetéshez Juhász József, a Békés megyei Mezőgazdasági Igazgatóság növénytermelési osztályvezetője a következőket mondotta el Békés megye vetési gondjairól és feladatairól: Békés megye 234 termelőszövetkezete közül október 19-ig 78 fejezte be az őszi búza vetését. A szövetkezetek összbúzavetés-területének ötven százalékán került földbe a jövő évi kenyér magja. Ha a jelenlegi ütemben haladnak tovább, október 25. és 30. között elkészülnek ezzel a fontos munkával. A termelőszövetkezetek kedvezőtlen száraz időjárás ellenére nagy gonddal készítik a vetőágyakat. A mezőgazdászok és traktorosok komoly erőfeszítéseket tesznek azért, hogy szinte dűlőként megtalálják a legjobb módszereket, amivel lehető legmegfelelőbb minőségben vethetik el a búzát. Némely helyen a tárcsázás, másutt a tárcsázás utáni szántás, vagy pedig az egyszerű 8—10 centiméteres mélyszántás vált be legjobban. Az a tapasztalatom, hogy az idei őszön megfelelő vetőágyat csak sekély talajműveléssel (8—10 cm) lehet biztosítani. Kivétel az olyan terület, melyen egyirányú tárcsázás alkalmazható. Az egyénileg dolgozó parasztok körében igen nagy a türelmetlenség, félnek, hogy a száraz időjárás miatt nem tudnak megfelelő módszerrel vetni. Megmondhatom, hogy megyénkben a dolgozó parasztság alig néhány százaléka kezdte meg a vetőágykészítést és vetést. Általános véleményük, hogy két lóval, egyes ekével , sok helyen még összefogva sem tudnak elfogadható magágyat készíteni. A mezőgazdasági szakemberek és a merészebben gondolkodó egyénileg dolgozó parasztok csak nagyon lassan és nehezen tudják meggyőzni a gazdák többségét arról, hogy Békés megye területén több helyen egyes ekével, összefogva pedig kettes ekével csaknem mindenütt lehet 8—10 cm-es mélyszántással elfogadható magágyat készíteni. Azt már valamennyien elismerik, hogy érdemesebb inkább porba korán vetni, mint későn esetleg sárba. Talajaink nagyon szárazak, s a vetőmagot ugyanúgy tárolja a föld, mintha zsákban volna. A fennakadás tehát a vetőágy készítésénél tapasztalható. Az egyéni gazdák módszere — ahol erre egyik jó mód van — fekete, réti agyag talajokon, a kukoricaszárat földszinten elvágják s a tiszta táblát 8—10 napig pirulni hagyják s a felső néhány centis réteg a meleg napfény hatására teljesen omlós lesz, így nehéz fogassal 5—6 centi mélyen fellazítható a talaj s el lehet vetni a magot, mintegy négy centiméternyi mélyen. A rendkívül kötött, esetleg gyomos talajon csak fokozatos mélyítéssel készíthető a magágy. Először 2—3, később 6—8 centiméter mélyen szántanak. A lazább szántással, talajokon egyszerű fogasolással is készíthető vetőágy. Elismerjük, hogy minden területen ember és állat rendkívül nehéz, fárasztó munkát végez. De a gazda eléri a célját, még októberben földbe kerül a kenyérgabona magja. Békés megyében évről-évre szinte hasonló időszakban jön a tartós eső, a későbbi vetés tehát bizonytalan. Valamennyi szakemberre nehéz feladat vár. Igen fontos, hogy a felvilágosító munkába vonják be azokat a gazdag tapasztalatokkal rendelkező, komoly gondolkozású gazdákat is, akik a nehézségek ellenére elfogadható minőségben vetettek Megkezdődött a l. nemzetközi papír- és nyomdaipari műszaki konfenció Pénteken reggel 12 nemzet részvételével kezdődött meg a második nemzetközi papír- nyomdaipari műszaki konferencia az MTESZ székházában.