Viharsarok, 1950. január-március (7. évfolyam, 1-76. szám)

1950-02-25 / 48. szám

6 H­ÍREK Szovjet képkiállítás nyílt Makón a Munkásotthon nagytermében A makói Munkásotthon nagy­termében pénteken megnyílt az MSzT makói csoportja által megrendezett „Szovjetunió a szocializmus országa“ című szov­jet képkiállítás. A képkiállítás anyaga gazdag képsorozatban eleveníti meg a Szovjetunió ered­ményeit. A hatalmas iparvidéke­ket, gyárrészleteket, moszkvai városrészeket, a világhírű mosz­kvai Metrót, a 10 milliós Lenin könyvtárat, munkásüdülőket, szanatóriumokat és a szovjet mezőgazdaság fejlettségét ábrá­zoló képek mind a Szocialista ember munkája győzelmét hir­deti. A makói dolgozók nagy ér­deklődéssel látogatják a kiállí­tást, amelyet ma, szombaton délután 1 órától este 7 óráig, vasárnap pedig egész nap nyit­va tartanak. A kiállítás megte­kintése díjtalan. NEM VÁLTOZIK AZ IDŐJÁRÁS Mérsékelt délnyugati, nyugati szél. Változó felhőzet. Egy-két he­lyen reggeli köd. Többfelé , el­sősorban nyugaton és északon eső. Az éjszakai fagy megszűnik, a nappali hőmérséklet alig változik. ÜGYELETES GYÓGYSZERTÁRAK Makón: Az aradi utcai Ember­gyógyszertár és az Apafi-utcai Gyógyszertár M­. Hódmezővásárhely, Kristó (Sztá­­lin-út), Görög (Szántó Kovács J.-u.), Mispál (Klauzál-u.).­­ A belkereskedelmi minisz­ter legutóbbi rendelete szerint a rozs átvételt március 31-ig hos­­­szabbították meg. A rendelet ér­telmében a csererozst március 31-ig lehet átvenni és az utána járó finomlisztet pedig bezáró­lag április 15-ig lehet kiadni. A rozs mázsájáért továbbra is 40 kilogram finomlisztet adnak. IVÁNYI JÁNOS géplakatos, a kiskunfélegyházi gépállomás dolgo­zója olyan sorjelzést alkalmazott, amelynek segítségével külön munka,­erő nélkül könnyű szerrel lehet a vetőgépeket a megfelelő sortávol­­ságra beállítani és irányítani. TOVÁBBKÉPZŐ tanfolyamon vesznek részt a központi és a to­rontáli járás orvosai. A tanfolya­mon a szegedi egyetem orvostaná­rai tartanak előadást. Az első elő­adást vasárnap tartják a makói me­gyeházán. A SZABADSÁGHARCOS Szö­vetség vásárhelyi csoportja 26- án délelőtt 10 órai kezdettel meghirdetett Szabadságharcos Napja nem az államosított üzem kultúrtermében, hanem a szövet­ség Október 8.­utca 5. szám alat­ti székházában ugyanezen idő­pontban lesz megtartva. A LENINGRÁDI téli stadion fe­dett csarnokában rendezett hagyo­­mányos atlétikai versenyen 11 új, fedettpálya össz-szövetségi csúcs­­eredmény született. KÉTHAVI fogházra ítélte a ma­kói járási bíróság Vadomár István magyarcsanádi lakost, aki 400 négy­szögöl cukorrépát nem szedett fel, hanem beleszántotta a földbe. A MINSz vásárhelyi bizottsága értesíti az összes külterületi EPOSz-szervezeteket, hogy folyó hó 26-án délelőtt 10 órakor já­rási értekezletet tart. Az agitá­tor felelős vagy helyettese az ülés­ben jelenjen meg. MINSz. __ A DEBRECENI állomás forgalmi dolgozói magukévá tették az 500-as mozgalom ügyét és erre vonatkozó elhatározásukról levélben értesítették Rákosi Mátyás elvtársat. FELHÍVJUK a vásárhelyi is­kolák igazgatóit, hogy 27-én, hétfőin délután 5 órakor az MN­­DSz központban fontos ügyben jelenjenek meg. MAKÓN a város szociális osztá­lya márciusban megnyitja a Idősza­ki Gyermekotthont, ahol a munkába menő dolgozók elhelyezhetik majd a gyermekeiket. VLADIMIR PETROVICS FILA­TOV akadémikus 75. születésnapja alkalmából az orvosegészségügyi szakszervezet szemész szakcsoportja február 25-én és 26-án ünnepi tudo­mányos nagygyűlést rendez a II. számú szemklinikán. TENYÉSZTEHÉN és üsző vá­­sárlás Vásárhelyen március 9-én délben 1 órakor a vásárhelyku­­tasi piactéren, 10-én reggel 8 órakor a vásárhelyi t­ázsaháznál. Megvásárlásra felhajthatok: te­hén 7 évesig, 7 hónapos vemhes­­seggel is. Üsző 20 hónapos ko­rig 250 kilótól. A megvásárlásra kerülő tehén és üsző törzsköny­vezésre alkalmas legyen. A DESZKI „Kossuth" termelőszö­vetkezeti csoport márciusban 200 sertés hizlalását kezdi meg szerző­déses alapon. A VÁSÁRHELYI Szakmaközi Bizottság fontos felhívása! Mind­azok, a­kik a szegedi Újító Kiállí­tásra szándékoznak utazni, me­netjegyeiket ma, szombaton este 6-ig a Menetjegy Irodában fel­tétlenül váltsák meg. HIRDETMÉNY: A vásárhelyi adóhivatal március 3.-án délelőtt 10 órakor a Szántó Kovács Já­­nos­ utca 20. szám alatti árverési csarnokban és a Kutasi­ úton lé­vő bitangistállóban árverést tart. AZ ORVOS-EGÉSZSÉGÜGYI Szakszervezet vásárhelyi orvos­csoportja folyó hó 28-án délután 6 órakor a kórház szemészeti társalgójában tudományos ülést tart. MEGKEZDTÉK az óbudai híd cölöpözési munkálatait a Margit­sziget és Pest között. Rövidesen ezen a hídrészen is megindul a vas­­szerkezetek szerelése. ELIT BÉRLET 8 fb Szombat, vasárnap U­j h­á­z Vidám zenés szovjet film Főszereplők: SZV­IRNOVA és CSERKASZOV Előadások köznap fél 6, fél 6, vas. fél 4, fél 6, fél 8 Országos vásárok Márciusban Csongrád megye területén az alant felsorolt helye­ken tartanak országos vásárt és állatfelvásárlási napokat. Szegeden március 3-án és 22.-én állatfelvásárlási nap a vágóhí­don. Felhajtás szempontjából ide­tartoznak Alsóközpont, Királyhal­ma, Domaszék, Röszke, Algyő, Tápé, Sándorova, Kiskundorozs­­ma. Vásárhely kutason március 4-én lesz jószágfelvásárlási nap, átvétel a piactéren. Idetartoznak: Kardoskút, Kakasszék és Nagy­­mágocs. Szegváron március 10-én országos vásár. Pusztamérgesen országos vásár március 12-én. Szentesen 13-án pótállatvásár. Hódmezővásárhelyen 18-án or­szágos vásár. Csongrádon 24-én állatfelvásárlási nap. Ide tartoz­nak: Felgyő, Csanytelek, Tömör­kény, Baks. Március 25-én Fá­­biánsebestyénen felvásárlási nap. Idetartoznak: Kiskirályság, Nagy­­mágocs, Cserebökény, Szentes. Kisteleken március 31-én állatfel­­vásárlási nap. Területileg idetar­toznak: Pusztaszer, Sövényházi Baks, Csengele, Felsőközpont. M re­us 1-én megtérítik mon­edéki­ket a városi és járási mezőgazdaság osztályok A Mezőgazdasági Igazgatóság fokozatosan adja át ügyeit Ma­kón a Mezőgazdasági Igazgató­ságból átszervezett városi és já­rási mezőgazdasági osztál­yok­nak. A rövidített elnevezésű Me­zig tehát mo­s­..már Mezosz né-­­­ven fog szerepelni. A Mezosz ki­­rendeltségek március 1-én kez­dik meg működésüket. Makón a városi mezőgazdasági osztály a Széchenyi-tér 18. szám alatt első emeleten működik. A köz­ponti járás a makói járás nevet kapja. A járási székhelyek to­vábbra is változatlanok lesznek. Március 1. után a községi elöl­járóságok, földművesszövetkeze­tek, DÉFOSz-szervezetek, ter­melőcsoportok és a magánfelek a Mezoszhoz forduljanak ilyen irá­­nyú ügyeik elintézésére. BÉLYEG A Vásárhelyi Munkás Bélyeg­­gyűjtők ezután a Fekete Sas ét­termében találkoznak és ott , a szokott időben, vasárnap délelőtt 10-12-ig tartják csereösszejöve­teleiket. A Sztálin emléklapok, a Lánchíd, sor és a bélyegnapi bélyegek megérkeztek. Azok a szaszervezeti bélyeggyűjtők, akik tagjai akarnak lenni a Munkás Bélyeggyűjtőknek, a­ csereösszejö­­vetelek alkalmával jelentkezhet­nek. Tagfelvétel negyedévenként, legközelebb április 1-én törté­nik. Akik még nem rendeltek Sztálin emléklapot, február 26-ig utólag rendelhetnek és ezek­­ sor használatlan Sztálin vágott és fogadott és 1 új Petőfi sort­ igényelhetnek. Értesülésünk szerint március 12-én, a Bélyegmúzeum 20 éves fennállása alkalmából a posta 60 fül. és 2 forintos korlátolt pél­dányszámban kiadott bélyegsort hoz forgalomba, amelyekből min­den szervezett gyűjtő 2—2 sort igényelhet. Ezt a bélyeget csak Budapesten a Bélyegmúzeum helyiségében felállított alkalmi postahivatalnál lehet kapni. A csereösszejöveteleinken nem szervezett gyűjtőket is szívesen látunk! A hódmezővásárhelyi járásbíró­ság, mint telekkön­yvi hatóság. 6427—1949. tk. szám. Árverési hirdetmény kivonat Hódmezővásárhelyi Termelők Szövetkezete hódmezővásárhelyi bej. cég végrehajtatának Molnár Imre végrehajtást szenvedő el­len indított végrehajtási ügyében a telekkönyvi hatóság a végre­hajtási árverést 12.986,01 forint tőkekövetelés és járulékai behaj­tása végett a­ Hódmező­vásár­he­­lyen fekvő s a hódmezővásárhe­lyi bell. 3072. számú telekköny­vi betétberl A. I. 1., 2. sorsz. 8595, 8596. hrszám alatt foglalt, Molnár Imre nevén álló, Széche­­nyi-tér 18. számos ház, udvar és szőlő beltelekben ingatlanra 30 ezer forint, alatt harmincezer fo­rint kikiáltási árban elrendelte. Az árverést 1950. évi márciusi hó II. napján, délelőtt 9 óra­kor a telekkönyvi hatóság helyi­ségében (Kossuth­ tér 2. szám, 1 7. ajtó) fogják megtartani. Az árverésre kerülő ingatlan a kikiáltási ár felénél, illetve az előző terhekre tekintettel 22 ezer forint vételárnál alacsonyabb áron nem adható el. Bánatpénz a kikiáltási ár 10 százaléka, amelyet a magasabb ígéret ugyanannyi százalékára kell kiegészíteni. Hunvásárhely, 1949 nov. 24. dr Prehoffer István sk. sb. alelnök- A kiadmány hiteléül: Majerszky János sk. tisztviselő VIHARSAROK a Magyar Dolgozók Pártja csongrád megyei napilapja. Felelős szerkesztő és kiadó: VÁCZI SÁNDOR Szerkesztőség és kiadóhivatal: Hódmezővásárhely, Sztálin­ u. 22. _________Telefon: 271._________ Délmagyarország Nyomda NV Szeged. Felelős ,vezető: Koncz László. Szombat, 1950. február 25. A csanádpalotai termelőcsoport versenyre Hív­a ki a csongrádmegyei termeőcsoportokat a csanádpalotai termelőcso­port megvitatta a miniszterta­nács növénytermesztési határoza­tát. A határozatot Pataki Sán­­dor ismertette. A csoport tagjai egyhangú lelkesedéssel fogadták a határozatot és kihívták ver­senyre az összes csongrádmegyei termelőcsoportokat a tavaszi munkák elvégzésére, valamint a tavaszi árpa, zab, cukorrépa, kender, ricinus, borsó, lencse, gyapot többtermelésre. Megfo­gadták, hogy ezeknél a növé­nyeknél elérik, sőt el is halad­ják a határozatban előírt termés­átlag eredményt. Közlemények Felhívás a vásárhelyi a tszes-vezetőkhöz A vásárhelyi Mezőgazdasági Osztály állattenyésztési előadója felhívja minden tszes vezetőjét, hogy a rendelkezésükre álló ke­vés szénást és póttakarmányt (tö­­rök, tavaszi kalászos) igen taka­rékosan osszák be, mert a továb­bi szénaellátás nehézségekbe üt­közik. Kérem a­ csoportokat, hogy a gyenge minősségű takarmány el­készítésénél gondosan járjanak el, hogy az minél táplálóbb le­gyen. Ezt elérhetik úgy, hogy pá­colják a takarmányt. A pácban legalább 36—58 óráig álljon. Mezőgazdasági Osztály állattenyésztési előadója. ÜGYELETES OTI-orvosok. Vásárhelyen szombaton 7 órától vasárnap éjfélig: Dr. Goldman István, dr. Várhegyi Imre, dr. Bandula Mihály. A VÁSÁRHELYI Pál­ utcai óvoda szülői munkaközössége február 26-án délután 5 órakor az MDP m./L pártháznál mű­soros kávédélutánt tart. Minden­kit szeretettel vár. * 128 A DEFOSZ VÁSÁRHELYI szervezete 26-án, vasárnap dél­előtt 10 órakor a Fekete-Sas nagytermében választmányi ülést tart. Kérjük az összes kül- és belterületi tagok megjelené­sét. Az ülés előtt a DEFOSz kultúrgárdája műsort mutat be. APRÓHIRDETÉS FELKÉREM azon egyént, aki csütörtökön délután 5 óra tájban a Bajcsy-Zsilinszky­ u. úttestén egy kockás papírba csomagolt kötött- és textilárut tartalmazó csomagot felvett — mivel többen látták, szíveskedjék a rendőrség­re, vagy Görbe-u. 83. sz. Vásár­helyen beadni. Idő jutalomban részesül. 115 SÁRKÁNY-utca táján elrepült zöldszínű törpe papagályomat magas jutalom ellenében kérem visszahozni. Görög gyógyszerész. 128 NYÁR-u. 82. sz. kétszobás, kony­­hás ház 3 sertésóilal, kocsiszín­nel, 300 négyszögöl portával sür­gősen eladó, azonnal elfoglalha­tó. 125 TOPOGÓ italüzlet f. hó 9-től csü­törtöktől kezdve a Sztáln-u.6. (volt Andrássy-u.) helyeztük át. Kérem a t. vendégeimet és a dolgo­­zókat, hogy továbbra is tiszteljenek meg. Igyekszem a legjobb italokkal rendelkezésükre állani. Telefon 67L, Hódmezővásárhely, 936 SPORT Az MSzSE vasárnap délután 3 órakor játssza le a tavaszi első bajnoki mérkőzését az MVSE ara­di utcai pályáján. Az MSzSE alapo­san felkészült a tavaszi mérkőzé­sekre. Igen erős tornatermi és pá­lyaedzést tartott a csapat. Az MSzSE vasárnapi ellenfelét az NB III. utolsó helyezettje, a Szentesi MÁV. A makói csapat nagy remé­nyekkel indul erre a mérkőzésre is és reméli, hogy megnyeri a hazai pályán a mérkőzést. A Makói VSK NB II. csapata el­ső tavaszi bajnoki mérkőzését az őszi kerületi bajnok csapattal, a Szolnoki Lokomotívval játssza le. Az MVSK-nak még így is nehéz dolga lesz Szolnokon, hogy a csa­patát megfiatalította. A csapatban négy fiatal játékos játszik vasárnap. A Makói SzSE vezetősége kéri a következő játékosokat, hogy ma es­te a volt Gödör-féle helyiségben 6 órakor játékosértekezleten jelenje­­nek meg: Fodor II., Fodor I., Fa­ragó, Bosch, Csorba, Baróczi, Vida, Gera, Mák, Vigh, Juhász, Fellegi Kovács, Kovács I., Kocsis. • Szentesen vasárnap 3 órakor játsza első bajnoki mérkőzését a Szakszervezeti TE. Első ellen­fele idehaza a kiskunfélegyházi MTK csapata lesz, amelytől­ az őszi fordulóban Félegyházán csak 2:1 arányban kapott ki. A zöld-fehérek erősen készültek a tavaszi fordulóra és legutóbb az NB II-es OMTK-t 3:1 arányban győzték le. A helyi csapat­ ed­dig két barátságos mérkőzést játszottt és reméljük, hogy ide­haza, ha nehezen, de sikerül visszavágni az őszi vereségért. Az SzSzTE a múlt heti felállí­tásban játszik ismét a félegyházi csapattal. A bajnoki mérkőzés előtt délután 1 ö1kor az SzSzTE I. csapata a helyi szakszerveze­ti válogatott csapatával játszik barátságos mérkőzést. Mindkét mérkőzést Szentesen az Erzsé­bet téri sporttelepen tartják meg. A vásárhelyi úttörők sakk bajnokságának eredményei: Szé­chenyi—Jókai 1:5, Petőfi—Rá­­kóczi II 1 és fél:4 és fél, Arany- Kossuth 3:3, Rákóczi I—Szé­chenyi 6:0, Kossuth—Jókai 2 és fél :3 és fél, Arany—Jókai 3 és fél :2 és fél, Petőfi—Arany 0:6, Rákóczi—Kossuth 2,4. A bajnokság állása: 1—2. Arany 12 és fél, Rákóczi 12 és fél, 3. Jókai 11, 4. Kossuth 9 és fél, 5. Petőfi 1 és fél, 6. Széchenyi 1 pont. Birkózó és ökölvívó verseny. A HSzMTE birkózó és ökölvívó szakosztálya vasárnap délután 4 órai kezdettel a Fekete Sas nagytermében birkózó és ököl­vívó mérkőzést rendez a Szege­di Lokomotiv csapata ellen. Bírósági hírek Száraz Nagy Jánosnak, a már­­télyi tejfeldolgozó vállalat tulaj­donosának kanai­ túróra volt szállítási engedélye. Ezzel a szál­lítási engedéllyel azonban étkezé­si túrót szállított vonaton és ez­zel kijátszotta egyrészt a MÁV-ot, másrészt súlyos közellátási bűn­­cselekményt követett el. A vásár­helyi bíróság nem jogerősen 15 napi fogházra és 600 forint pénzbüntetésre ítélte. Lopás miatt 3 hónapi fogházra ítélte a bíróság Fejes Ernő vá­sárhelyi lakost, aki magához vet­te társa jó állapotban l­évő bőr­kabátját. Bár a kabátban talál­ható iratokból megállapítható volt a tulajdonos neve, nem szol­gáltatta azt vissza jogos tulajdo­nosának, hanem elviselte. írógépet vesz föl- Ujhireamü­csén a vásárhelyi wlüJlSülOH kiadóhivatala KORZÓ BÉRLET 8|1. Szombat, vasárnap Egy hajó története Egy hadihajó sikeres útja az északi tengeren Főszereplők: BABOCSKIN és DJERZSAVIN Előadások: hétköznap 6 és 11, vasárnap 4, 6 és 8 óra.

Next