Viharsarok, 1950. október-december (7. évfolyam, 229-303. szám)

1950-12-08 / 285. szám

6 AZ ISKOLAI FEGYELEMRŐL (Tudósítónktól.) Két hete ért vé­get a közoktatásügyi és népművelé­si minisztérium közös, országos ér­tekezlete, amely az iskolai fegye­lem megszilárdítását és a lemor­zsolódás elleni harcot jelölte meg feladatul mind a pedagógusok, mind pedig a DISz-szervezetek elé. A szegedi „Móra Ferenc " általános gimnázium — ahol a fegyelem­­erén szintén komoly hiányosságok mu­tatkoznak­­— ezeket a feladatokat fokozottan magának érzi és esze­rint igyekszik is munkáját végezni. Az utóbbi években sokat foglal­koztunk már a nagy szovjet peda­gógusnak, Makarenkának tanításai­val és így többek között megtanul­tuk tőle, hogy a fegyelem a nevelés­nek nem eszköze, hanem eredménye. Nekünk is, épülő szocializmusunk időszakában tanuló fiataljainkat öntudatos fegyelemre kell nevel­nünk, amelynek gyökerei a közösség­ben gyökereznek. Feladatunk, hogy ne a büntetéstől való félelem adja­­ a kialakuló fegyelem alapját, ha­nem az egészséges közösségi szel­lem. Ezt a­ fegyelmet pedig elsősor­ban úgy tudjuk megvalósítani, ha Pártunk irányításával szoros egy­ségben dolgozik D­S­-szervezetünk a pedagógusokkal. Ha visszatekintünk a közelmúltra, megállapíthatjuk, hogy a „Móra Ferenc” gimnáziumban volt DíSz­­szervezet, volt Szülői Munkaközös­ség és volt Pedagógus csoport, de mindegyik külön-külön csoportot alkotott és nem hozták összhangba munkájukat. Ezen ma már gyöke­res változás történt. Iskolánk igazgatója, Niklai Ferenc elvtárs — akit dolgozó népünk a Városi Tanácsba is megválasztott — az 1950—51-es tanévben átszervezte egész munkánkat és célul tűzte, hogy a jövőben szorosan együtt­működjék a Szülői Munkaközösség, Pedagógus csoport és a ‘ DlSz­­szervezet. A Szülők iskolája egyik előadásában Niklai elvtárs ki is hangsúlyozta, hogy nem engedhető meg továbbra is az, hogy míg az iskolán belül szervezettség van, az iskolán kívül­ teljes az anarchia. Ha jól akarunk nevelni, akkor a közös együttműködéssel el kell ér­nünk azt, hogy amit az iskolában felépültünk, azt a családi környezet­ben tovább építsék tanulóink. Iskolánkban a fegyelem megszi­lárdítása terén Rákosi elvtársnak a november 27-i beszéde óta már némi javulás tapasztalható, de még mindig vannak hiányosságok. Ezek a hiányosságok főleg az agitációs munkákban mutatkoznak meg. Még mindig vannak tanulóink, akik le­becsülik az egyéni agitáció jelen­tőségét, akik nem végeznek kellő fel­­világosító munkát, a rendbontók, mulasztók és gyenge tanulók felé. Komoly fejlődés tapasztalható egy hónap óta az osztály­gyűlések életé­ben. Egyre több gyűlésen merül fel tanuló ifjúinkban is az, hogy kipellengérezzék az ellenséget, hogy kritikát gyakoroljanak a fe­gyelembontók felé. Egy ilyen osz­­tálygyűlés alkalmával követelte például az 1. osztály tagsága azt, hogy a jampec és destruktív stco­­■vits-et távolítsa el az iskola vezető­sége. De hasonlóan felléptek a DlSz­­fiatalok a rendbontó Dvorcsák Sán­dor és Helényi Béla harmadik osz­tályos tanulók ellen is. Kérték, hogy a DjSz megfelelő büntetésben részesítse őket. Mi, tanulófiatalok a munkásokhoz hasonlóan nem tűrjük meg magunk között az ellenséget, nem engedjük, hogy államunk olyan ,,diákokra” költsön, százakat, akik ha módjukban lenne egy kanál víz­ben megölnének bennünket. A DíSz-vezetőség újjáválasztásá­val kapcsolatban elhatároztuk, hogy iskolánkban is megszervezzük a tízes csoportokat és fokozott fi­gyelmet fordítunk az egyéni agitá­­cióra, mert látjuk azt, hogy csak így tudunk majd eredményes mun­kát végezni, mind a tanulás, mind ifjúsági szervezetünk területén. Stammer József Ipari középiskolai vizsgálatra előkészítő tanfolyam indul A Szegedi Gépipari Technikum dolgozók iskolája ipari középisko­lai vizsgálatra előkészítő tanfolya­mot szervez. A tanfolyamra elek­tromos, fém, fa, textilipari szakis­kolát végzett dolgozók jelentkez­hetnek. Az oktatásban való részvé­tel, amely tíz hónapig minden ked­­den szzrdán, csütörtökön és pén­teken délután lesz, teljesen ingye­nes. Jeletkezéshez születési anya­könyvi, ipari szakiskolai bizonyít­vá­ny és munkaadói igazolvány sz­ükséges. Jelentkezés minden nap reggel 8 órától délután 2 óráig a Gépipari Technikumban, Kálvária-tér 5b. et. alatt, SZÍNES műsor A SZOCIALISTA REALIZMUSRÓL A MÚZEUMBAN A Közalkalmazottak Kultúrbi­­zottsága és a Múzeum közös ren­dezésében vasárnap délután 6 órai kezdettel érdekesnek ígérkező elő­adás lesz a szocialista realizmusról. Az­ előadást irodalmi, zenei és kép­zőművészeti bemutatók, szavalatok egészítik ki. Az előadáson közre­működnek: Szabolcsi Gábor, Szé­­csi Ferenc irodalmi, Király József zenei, Nagy Zoltán és Lehel István képzőművészeti előadásokkal és bemutatókkal. Vöröskereszt hírek: December 9-én, szombaton veze­tőségi értekezletet tartunk a Vörös­kereszt helyiségében délután 2 órai kezdettel. (Széchenyi­ tér 16. I­­em.) SZABADSÁG (Belvárosi) FILMbZUSHAZ TELEFON: 40-25 December 14-ig, csütörtökig Prasja 1848 KORZO MOZI ===== TELEFON: S3 44 == December 8-ig, péntekig VOIPONE Széchenyi FIlKLAB filmszínház tart= TELEFON: 34-77 == December 10-ig, vasárnapig Egy lengyel bányász levele Előadások kezdete hétköznap 6 és ’S kor, vasár, és ünnepnap 1, 8 és 8 órakor Pénztárnyitás délelőtt II—42 ig, délután egy órával az elő­adás kezdete előtt. A KONZERVGYÁR dolgozói újabb nagyszerű győzelmet értek el a termelésben. A magváloga­­tásnál Fodor Alajosné 190, Olasz Ferencné 160, a vegyesíz­gyár­tásnál Mészáros Etel 135, Ha­rangozó Antalné 128, Farkas Mária 127, ládaszegezésnél Szántó Lajos és Lajosné 132, káposztatisztításnál Ördög Irén 186 százalékot ért el. AZ ECSETGYÁRBAN kedden délután 4 órakor ünnepi gyűlés keretében alakult meg az MN­­DSz-csoport. Az asszonyo­k meg­választották a vezetőség tagjait és ígérték, hogy komoly munká­val veszik ki részüket az MNDSz munkájából. A TÁNCSICS termelőcsoport tagjai megkezdték az új 30 mé­teres istálló cserepezését Ezt a munkálatot rövidesen befejezik. Ugyancsak megkezdték az öntö­­zőcsatorna építkezését is. A SZEGEDI Feitőház dolgozói november végéig annyi szenet ta­karítottak meg, hogy az forint ér­tékben egész decemberre fedezi a festőház kiadásait. AZ ÉPÍTŐIPARI TECHNIKUM kultúrcsoportja több egyfelvonásos színdarabbal, szavalattal és népi tánccal készül Sztálin elvtárs szü­letésnapjának mélt­ó megünneplé­sére.­­ A HUNGÁRIA gondoskodni kíván a dolgozók szórakozásáról és ezért Budapest közkedvelt énekes­nőjét, Orbán Zsuzsát szerződtette, aki minden este énekel a Hungá­riában! Belépődíj nincs! A PEDAGÓGUS Szakszerve­zet szombaton este 7 órai kez­dettel műsorral egybekötött elő­adást rendez „Mit köszönhet a magyar nép a Szovjetuniónak" címmel. A SZEGEDI LEMEZGYÁR kultúrcsoportja vasárnap délután leül­túrotthon-avató ünnepélyt rendez. Erre az alkalomra ér­tékes színdarabbal, népitánccal és csasztuskákkal készül az üzem ifjúsága. VIHARSAROK a Magyar Dolgozók Pártja csongrádmegyei napilapja Felelős szerkesztő és kiadó: JEGYINAK JÁNOS Szerkesztőség: telefon 305 és 315. Kiadóhivatal: Telefon: 271 Hódmezővásárhely, Sztálin-a 22 Délmagyarország Nyomda, Szeged. Felelős vezető: Kris­kin Sándor. NAPIREND MOZI 1950 december 9., péntek. Szabadság 6, 8; Prága, 1848. Korzó 6, 8; Messzi vizeken. Fáklya 6, 8; Egy lengyel bányász levele. A Fáklya Moziban vasárnap dél­előtt fél 11 órakor filmmatiné lesz. Bemutatásra kerül a „Szerelmem“ című film. SZÍNHÁZ „Szabad szél”. Péntek: „Vasvári”-bérlet. Szombat: ,,Ady”-bérlet. Vasárnap délután: ,,Dózsa”-bér­­let. Vasárnap este: Bérletszünet. Hétfő: ,,Csokonai”-bérlet. Kedd: ,,József Attila”-bérlet. Szerda: „Erkel‘­-bérlet. Csütörtök: ,,Fagyejev”-bérlet. Péntek: „Mal­ere”-bérlet. Szombat: ,,Petőfi”-bérlet. Vasárnap délután: „Blaha ’-bér­­let. Vasárnap este: Bérletszünet. Hétfő: ,,Shakespeare’‘-bérlet. Kedd: ,,Gorki­j''-bérlet. 9zerda: „Katona”-bérlet. ' Péntek: ,,Tolsztoj’’-bérlet. Állandó éjjel-nappali szolgálatot tartanak a következő gyógyszertárak: 13/72 sz., Klauzál-tér 9 13/71 sz. Petőfi S.-sugárút 414). 13/67 sz., Kossuth L.-sugárút 31. Este 8 óráig tart nyitva. 13/70 sz., Újszeged. 13/68 sz., Kálvária-tér 7 13/63. számú Szent György-téri gyógyszertár reggel 9 órától este 7 óráig nyitva.. 13/57. Kigyógyógyszertár. Klau­zál-tér 3, reggel 8 órától este C óráig nyitva. A Földműves-utcai gyógyszertár minden nap este 7 óráig tart szol­gálatot. IDŐJÁRÁSJELENTÉS: További havazások és esők. Felhős, borult idő, sok helyen köd, további csa­padék. Délen és keleten eső, nyu­gaton és északon havaseső, hava­zás, a hegyekben hó. Gyenge, időn­ként kissé élénkebb, főleg déli szél. A hőmérséklet fagypont körül. A hegyeken nem lesz olvadás. VÍZÁLLÁSJELENTÉS: A Trea Vásárosnamény és Tokaj között árad, másutt apad. Tiszafüredig alacsony, lejjebb közepes vízállású. A Tisza vizének hőmérséklete Szol­noknál 4,5, S­egednél 5 fok. A mai tiszai vízállások: Szolnok 212 cm (41 százalék), Csongrád 176 (45), Szeged 222 (41) A Maros Markónál 24 cm (14 százalék). ÉRTÉKES tanulmányi felajánlá­sokat tettek Sztálin elvtárs szüle­tésnapjára a Móra Ferenc, Radnóti gimnázium, Építőipari Technikum és a Pedagógiai gimnázium tanulói. KULTÚRTERMET kaptak a ser­téshizlalda dolgozói. A kultúrtermen az üzem dolgozói igyekeznek minél előbb elvégezni a javítási munkála­tokat, hogy Sztálin elvtárs 71. szü­letésnapját már tiszta, gyönyörűen feldíszített kultúrteremben ünnepel­hessék meg. A MAGYAR KÉMIKUSOK Egyesülete szegedi osztálya elő­­a­dássoroza­ttában ma, pénteken délután 6 órakor dr. Kőszegi Dé­nes „Kén meghatározás organi­kus vegyül­etekben" és dr. Bart­­ha Lajos „Térfogatos nitrát, meg­határozás rézzel katalizált re­dukció által" címmel tart elő­adást a Szerveskémiai Intézet tantermében. x Gyászhír: Dr. Krausz József főorvos, 84 éves korában elhunyt. Temetése ma, pénteken délután fél 2 órakor a szegedi zsidó temető cinterméből. Gyászolják: Leánya: özv. dr. Sebők Vilmosné, unokái: Sebők György és Sebők Éva, A Szovjetunió testkultúrájáról tartott előadást Szamaukov, a moszkvai Testnevelési Főiskola tanára A Magyar-Szovjet Társaság székházában csütörtökön este­­ Fjodor Ivanovics Szamaukov, a­­ Moszkvai Testnevelési Főiskola­­ tanára értékes és nagyvonalú sportelőadást tartott a „Szovjet­unió testkultúrája" címmel. A Magyar-Szovjet Társaság nagy­termét zsúfolásig megtöltötte a közönség. Fjodor Ivanovics Sza­mankov értékes előadásában többek között rámutatott arra, hogy míg a régi cári Oroszor­szágban egyetlen jól felszerelt sportstadion sem volt, a Nagy Októberi Szocialista Forradalom után a Bolsevik Párt vezetése alatt a Szovjetunióban a sport óriási fejlődésnek indult. Meg­nyitották az utat a testi és szel­lemi erő fejlődésének. A szovjet szocialista testkultúra a nép megerősödését, erős, egészséges dolgozó nemzedék kialakulását segíti elő. A nagyvonalú, élve­zetes előadást több értékes hoz­zászólás követte. Hazaérkezett Budapest váloga­tott női kosárlabdacsapata­ Szerdán este hazaérkezett Buda­­pestre a „Prágai nagydíj”-on sze­repelt női válogatott kosárlabda csapat. Az állomáson az OSH ne­vében Tapolczai Jenő, valamint a Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetsége több képviselője fogad­­ta a csapatot. Sós győzött Sídó ellen. Az asztalitenisz Budapest-baj­­­­nokság egyéni számai hatos dön­tőinek során az elsőszámú megle­­­­petést Sós szerezte, aki 3:0-ra­­ győzött Sídó ellen. Kóczián mind­három mérkőzését megnyerte s így az első nap után ő vezet a bajnok­ságban. A női bajnokságban Farkas Gizi fölényesen győzött Jávorné és Ki­rály ellen. Ebben a csoportban a legnagyobb meglepetést Sólyom I. játéka keltette, aki nagyszerű for­mában győzött Jávorné, Sági és Simon ellen. Ma délutánig lehet jelentkezni a Honvéd osztályozómérkőzés sport különvonatára Budapesten az Idői­ úton va­sárnap sorra kerülő Szegedi Honvéd—Sa­jószen­tpéteri Torna osztályozómérkőzésre az IBUSz sport különvonatot indít. Jelent­kezni ma délután 3 óráig lehet az IBUSz-irodában. A Szegedi Honvéd erőnléti edzésekkel szor­galmasan készülődik erre a nagyjelentőségű mérkőzésre. A játékosok erősen fogadkoznak, hogy nagy lelkesedéssel és erő­bedobással fognak küzdeni az utolsó percig. A Sajószentpéteri Torna-csapatot a ma esti szak­osztályi értekezleten állítják össze. Hogy a Szegedi Honvéd­­csapat minél biztosabban kihar­colhassa a második győzelmét is, ehhez a szurkolók lelkes bízta­tására lenne szükség. Ezért mi­nél többen jelentkezzenek a sport különvonatra. Kosárlabdam­érkőzések az NB II-be való jutásért Vasárnap délelőtt 11 órakor Pos­tás—KSzTE kerületi női mérkőzés. 12 órakor Postás—KSzTE kerületi férfi kosárlabdamérkőzés kerül le­játszásra a rókusi­ tornacsarnokban. Igen izgalmasnak ígérkezik, mert a győztes bejut az NB. II-be. Az atlétikai egyesületek kosárlabda tornája A szegedi atlétikai egyesületek részére december 16-án kosárlab­da tornát rendeznek a Radnóti gimnázium tornatermében. A kosár­labda tornán az SzSzMTE három csapattal, a Lokomotív és a DISz két-két csapattal és a Postás egy csapattal vesz részt. PÉNTEK, 1950 DECEMBER *, TÉLI RÖPLABDATEREMBAJNOK­­SÁGOK SORSOLÁSA Megkezdődnek a téli röplabda­­terembajnokságok. A Röplabda Szö­vetség ezzel kapcsolatban, közli, hogy a sorsolást ma, pénteken dél­után 5 órakor tartják meg a Rad­­nóthi gimnáziumban, a szövetség kebelében működő csapatok részé­re, a szövetség irodahelyiségében. SAKK Előre—SzSzMTE 6 és fél—5 és fél. Az NB. II. tiszántúli csoportjá­nak rangadóját a szerencsésebb pesti csapat nyerte meg. A szegedi csapatból nyertek: Szántai, Ott, dr. Ozsvár, Dobsa. Döntetlenül dr. Ba­kos, Rédei és Viski végeztek. A bajnokság utolsó fordulója előtt a vezetők sorrendje a követ­kező: 1. SzSzMTE 60, 2. Előre 55­ és fél, 3. Elzett 51 pont. Vasárnap az SzSzMTE ismét Pes­ten játszik. Az El­zett jóképességű­ csapata lesz az ellenfél.­­Amint­­ táblázatból is kitűnik, az SzSzMTE biztosan áll az első helyen, s re­méljük, hogy vasárnapi jó játéka*­val bebiztosítja megérdemelt első helyét. összeállít­­­őttük Dél-válogatott csapatát Kertes Mihály, délkerületi labda­rúgó szövetségi kapitány csütörtö­kön es­te összeállította a vasárnap, SzSzMTE ellen szereplő Dél-válo­gatott csapatot: Varga (HSzMTE) — Rácz (HSzMTE), Lantos (KSz­­TK), Seres (KSzTE) — Szőke NI. (KSzTE), Szabó (MVSK),­­ László (KSzTE), Sebestyén (ÉDOSz), Veres II. (Sz. Lokomo­tiv), Baksa (CsSzTE), Bárány (Mindszent­) Tartalékok: Nagy NI. (KSzTE), Herbst (MVSK), Péter­­vári (Sz. Textil), Lovászi (ÉDOSz és Vigh (Sz. Lokomotiv.) Felhíván a filmpropagandistákhoz A szegedi mozik vezetősége felkéri valamennyi üzemi, hi­vatali és kerületi filmpropa­­gandista elvtársakat, hogy a szegedi Szabadság (Belváros]) Moziban 1950 december 7-én este 6 órakor a „Prága 1848 ” című film bemutatóján jelen­jenek meg és utána az an­ke­ton vegyenek részt. Prima állapotban levő írógépet vesz a ..Délmagyarország'* NiadéhlvEla'a SZEGED, Lenin-utca 6. NAGY gyakorlattal redelkező gép­es gyorsírónő állást keres.. Cim a kiadóban. APRÓHIRDETÉSEK 1 KÜLÖNFÉLÉK 1 BŐRKABÁT javítás vízhatlan fes­téssel szakszerűen készül, Csordás bőrruhakészítőnél, Szt. Miklós­ u 7. IGAZOLVÁNYKÉPEKET olcsó ár­ban készít Szabadi fotó, Teleki­ u. 5 szám. KERÉKPÁR varrógép, írógép javí­tása szakszerűen Rádió OKA utal­ványra, kerékpárgumik, alkarészek kaphatók Kelemennél. Kelemen­ utca 11 szám. A BÁSTYA totónál egyetlen 9 talá­­latos tipszelvénnyel is nyerhet. Vá­sárolja totóját a Bástya totónál. Lenin­ u. 17, ahol kitöltheti és be­adhatja. 17887 KOCSIRÓL leesett 6-án egy fekete pokróc a kecskéstelepi Szérüskert­­nél. A megtaláló adja le a kiadó­ban, 17921 ■ADAS-VÉTEL BÚTOR olcsón, komplett szobák és egyes darabok cégmegszünés miatt eladók. Bútorcsarnok, Dugonicö-tér 11 szám. MEINL „Fazenda" kávét, Meinl li­kőröket ajándékozzon. Meinl fiók, Lenin­ utca 6. KARÓRÁT, zsebórát, ébresztőórát magas árban vásárolok. Fischer órásmester Szeged, Klauzál­ tér 3. LIBAAPRÖLÉK, hús, libaháj, máj, kacsa, csirke naponta legolcsóbban Fodornénál Kigyó­ utca 1. KECSKESZŐRT bármely mennyi­ségben vesz a Szegedi Ecsetgyár, Kossuth Lajos-sugárút 109. 17891 HASZNÁLT üzletberendezést és fa­anyagot veszünk. Műszaki Kisgép­ Vállalat, Kölcsey-utca 1. .17754­­ EGY tábla 0.5 m­m-es horganyle­mez és faanyagok eladók Brüsszeli-1 körüt 27. 17919' EGY kisfias 'tehén eladó, Rókusi ff. 58, a Jutagyár mögött. 17912 ELADÓ kézi hajszárító 110 voltra, motor 110 voltos áramház, üzlet­­berendezés, faanyag. Józsika­ utca 37 sz. Nagy. 17920 JÓ rádió eladó 3 plusz 1. Cím a kiadóban. 17918 N’A'GYON finom női ballonkabát ki­­sebb alakja olcsón eladó és egy táskagramofon. Érdeklődni , Topo­lya-sor 3 szám. 17938 t.íKi« FOLYÓVÍZZEL, telefonnal, ellátott bútorozott szoba irodának, labora­tóriumnak kiadó „Belvárosban“ jeligére, 17922 SZÉP szoba-konyhás lakás átadó. „Karácsony“ jeligére, 17927 MODERN bútorozott szobát fürdő­szobahasználattal keresek azonnal. „Modern“ jeligére, 17926

Next