Viharsarok, 1956. július-szeptember (12. évfolyam, 154-231. szám)
1956-07-01 / 154. szám
T Vasárnap, 195«. JaHna í* Jozef Cyrankiewicz beszéde a lengyel rádióban a poznani eseményekről !' Varsóból jelenti a PAP: 'Jozef Cyrankiewicz, a Lengyel Népköztársaság Minisztertanácsának elnöke pénteken a következő beszédet mondta a lengyel rádióban: — Poznan polgárai, lakói, munkások, értelmiségiek, fiatalok! — Mély fájdalommal fordulok Önökhöz: szorgalmáról, hazafiságáról és rendszeretetéről ismert gyönyörű városunk bűnös provokáció és olyan véres események színtere lett, amelyek lelke mélyéig megrendítették Poznan minden becsületes lakóját, minden lengyelt és amelyeket határozottan és keményen elítél egész társadalmunk. — őszintén beszélünk önök előtt és nem szükséges takargatni, hogy a bűnös provokátorok azokat az elvitathatatlanul meglévő fogyatékosságokat és azt az elégedetlenséget használták ki, amelyeket gazdasági nehézségek és különböző, olykor igen érezhető hibák okoztak néhány gyárban. Ami ezeket, az egész sor poznani gyárban felfedezett hiányosságokat érinti —, ezek okai jelentős mértékben hibák voltak, valamint a kötelező törvények helytelen alkalmazása —, teljesen érthető, hogy ezeket a hibákat haladéktalanul ki kell és ki is fogjuk javítani, annál is inkább, mert a kormány és a párt már néhány nappal ezelőtt határozatot hozott e hibák kijavításáról, amikor a kormány képviselői fogadták a munkásküldöttségeket és pozitív megoldást nyert igazságos követeléseik kérdése. — Ez nem akadályozta meg a provokátorokat abban, hogy csütörtökön tüntetést szervezzenek, amelyre már régóta készülődtek az odaérkezett szervezők segítségével. — Poznanra összpontosult az imperialista központok figyelme, mivel az volt a céljuk, hogy Poznanban, a nemzetközi vásárok városában éppen az itt folyó vásár idején idézzenek elő rendzavarásokat. Nincs olyan naiv ember, aki ne látta volna ezt. Az ilyen dolgokban nincsenek véletlenek. Így próbálta az ellenség kihasználni a poznani munkások és alkalmazottak egy részének elégedetlenségét, amelyet a város dolgozóinak és különösen a munkásoknak nehéz anyagi körülményei váltottak ki. Ismeretes, hogy ezek a körülmények nem olyanok, mint amiilyeneknek mi látni szeretnénk. — A párt központi bizottsága és a kormány munkatervet dolgozott ki, amely lehetővé teszi a dolgozók életszínvonalának fokozatos emelését. Mindenekelőtt a dolgozóknak azokat a csoportjait veszik tekintetbe, akiknek munkabére különösen alacsony. Nem akarunk itt semmit ígérni, mivel az ígérgetéseknek nincs értelme és egyedül ígéretekkel nem tudjuk emelni az életszínvonalat, de meg akarjuk valósítani ezt erőnkhöz és azokhoz az anyagi eszközökhöz mérten, amelyeket az egész nép, s különösen a munkások és parasztok hoztak létre munkájukkal. E feladat megoldására akarjuk összpontosítani erőfeszítéseinket. De erre törekedtek-e a provokátorok? ők természetesen más célt tűztek maguk elé. Míg a munkások valóban követeléseiket akarják előterjeszteni, amihez minden joguk megvan, addig a provokátorok és az imperialista ügynökök pontosan az ellenkezőjére gondoltak. Meg akarják akadályozni a munkások e követeléseinek teljesítését — ez pedig nem sikerül nekik —, anarchiát akarnak előidézni, amely megakadályozná életünk demokratizálásának fejlődő folyamatát is. Az imperialista ügynökök ettől félnek a legjobban. És ezért nem meglepő, hogy a provokátorok e tervei összeomlottak, amint a munkásosztály túlnyomó többsége felismerte ezeket. A munkásosztály többsége elhatárolta magát tőlük és nem vett részt a további tüntetésben, a fegyverrel támadó és középületeket megrohamozó ügynökök és provokátorok gyalázatos kirohanásaiban. Itt már nem a munkások gyakran helyes kritikájáról, nem igazságos, vagy kevésbé igazságos, a mi körülményeink között, lehetséges vagy még nem lehetséges követelésekről volt szó, hanem a provokátorok által előkészített és a népi hatalom elleni fegyveres megmozdulásról, állami épületek, a rendőrség és a biztonsági szervek tagjai ellen intézett támadásokról. A munkások egészben véve, kevesek kivételével, támogatták népi hatalmunkat. Ekkor a város néhány pontján, egyes épületek tetőzetén a provokátorok gépfegyvereket állítottak fel, tüzet nyitottak, mind a rendet őrző személyekre, mind a város békés lakosságára, ennek következtében emberáldozatok voltak. Ennek ugyanannyi köze volt a munkásokhoz, mint amennyi közük van a munkásokhoz az imperialista ügynököknek, akik szeretnék egész országunkat a szakadékba taszítani, majd megismételni azt a tragédiát, amelyet Poznan hős lakossága a hitleri uralom idején élt át. — Ebből természetesen nem lesz semmi, mivel a mai Lengyelország nem az akkori, nem olyanok a nemzetközi erőviszonyok, a béke és a haladás erői mindenkit egyre inkább a békés egymás mellett élés irányába térítenek. Ez dühébe gurítja a háborús provokátorokat. A provokáció sötét erőit azonban ezek a körülmények nem gátolták meg abban, hogy alávaló akciókkal megpróbálják — egyébként eredménytelenül — visszafordítani a történelem menetét. — Ki kell emelni a rendőrség, a csapatok és a biztonsági szolgálat tagjainak magasrendű felelősségérzettől és állampolgári kötelességtudattól áthatott magatartását. Az utolsó pillanatig elkerülték a fegyverek alkalmazását, amíg nem nyitottak tüzelt rájuk a támadók, akiket felbátorított a hatalmi szervek nyugodtsága. A hatóságok a polgárok életének és vagyonának megvédése és a rend helyreállítása érdekében kénytelenek voltak szigorú intézkedésekhez folyamodni. A támadók többségét, egy részét fegyverrel a kezében, elfogták. Ellenük bírósági eljárás indul. • Mély fájdalommal és szomorúsággal tölt el az, hogy az események során elestek hős katonák, rendőrök és a biztonsági szolgálat tagjai, akik őrhelyüket védték, valamint poznani munkások, akik a rendőrséggel és a csapatokkal együtt visszavágtak a provokátoroknak. Fájdalommal és szomorúsággal tölt el bennünket azoknak az ártatlan polgári személyeknek a halála is, akik véletlenül az események színhelyén tartózkodtak. A Poznanban kiömlött vér az ellenségnek, a Lengyelországgal szemben ellenséges imperialista központoknak és a reakciós földalatti mozgalomnak a bűne, amelyek közvetlenül vétkesek az eseményekben. A poznani véres események azonban nem tartják fel és nem gyengítik a pártnak és a kormánynak azokat az erőfeszítéseit, amelyek életünk demokratizálására, feladataink jobb végrehajtására, a gazdasági élet és a nemzeti kultúra fejlesztésére irányulnak, azokat az erőfeszítéseket, amelyeket a dolgozók életkörülményeinek minél gyorsabb megjavításáról való odaadó gondoskodás diktál. Ilyen körülmények között a párt és a népi hatalom az egész társadalom teljes támogatására, Poznan munkásainak és dolgozó értelmiségének teljes támogatására számít. Bízunk abban, hogy minden poznani dolgozó becsülettel teljesíti kötelességeit. Minden provokátor, vagy őrült, aki kezet mer emelni a népi hatalomra, ne kételkedjék abban, hogy a népi hatalom lefogja kezét a munkásosztály érdekében, a lakosság életszínvonalának emeléséért folyó harc, életünk további demokratizálása, hazánk érdekében. De mindig köszönettel fogjuk üdvözölni fogyatékosságaink, hibáink és hiányosságaink egészséges, hazafias bírálatának minden megnyilvánulását. — Együtt fogunk harcolni életünk további demokratizálásáért. A demokratizálódás természetesen együtt jár azzal, hogy növekszik az államért érzett felelősség tudata a legszélesebb tömegek között és minden egyes állampolgár részéről külön-külön. — Poznan polgárai! Ebben a súlyos és szomorú pillanatban, amelyet együtt élünk át, felhívom Önöket a párt és a kormány nevében, a népi hatalom nevében, hogy nyújtsanak teljes támogatást a népi hatalomnak abban a törekvésünkben, hogy leküzdhessük a ma már leküzdhető fogyatékosságokat és segítsenek bennünket azoknak a fogyatékosságoknak megszüntetésében, amelyeket holnap fogunk közös erőfeszítésekkel leküzdeni, abban a törekvésünkben, hogy megjavítsuk gazdaságunkat, megjavítsuk a széles tömegek életkörülményeit. — Dolgozzunk együtt, gondoljuk meg nyugodtan, mit kell tenni, hogy teljesen helyreálljon Poznan jó hírneve és az a tisztelet, amely Poznan lakosait szerte Lengyelországban övezi és hogy a jövőben Poznan lakosainak serény gazdasági munkája és hazafisága még nagyobb mértékben segítse elő hazánk felvirágzását, « ■ i • ! I : 3 Kétszázezer mázsa gabona raktárt keres... Nehéz szavakat találni, amikor az ország egész évi kenyeréről esik szó. Hiszen valamennyien azt akarjuk, hogy ez a kenyér minden asztalon bőségesen halmozódjék és fehér lyukacsos, ruganyos bele étvágygerjesztően illatozzék a térítőn. Ezt kívánja az eke után ballagó, vagy traktoron ülő paraszt és munkás, különben miért áznafázna annyit szántás-vetéskor; ezt kívánja az arató, hiszen mi másért görnyedne az aratás önszakasztó nehéz munkájában. De ezért, az ország kenyeréért dolgoznak a begyűjtő szervek és a Minisztertanács. Csakhogy majdnem mindenki másként akarja ezt a kenyeret Ez azonban még hagyján; — a hiba ott kezdődik: egymásról nem hiszik el, hogy egyet akarnak. Azaz a munkások és parasztok elhiszik a hivatalos szervekről, hogy ők is az ország kenyeréért csatáznak, de fordítva már nem, mindig így áll a helyzet Legalábbis eddig nem mindig volt így. Nem valami csavaros ésszel megszerkesztett talányról van itt szó, hanem gabona begyűjtési politikánkról. A kalászok szőkülni kezdenek a határban, minden júliusi nap közelebb hozza az aratás-cséplés dandárját De mindez sokasítja a gondot a begyűjtési szervek homlokán. Az idén ugyanis közel kétezer vagon, azaz kettőszázezer mázsa begyűjtendő gabona részére nincs megfelelő raktár. Még szükségraktár sincs. A gabonát viszont a cséplőgép farától kell a raktárakba szállítani, legalábbis a raktárhelyiségig, azaz beállni a naphosszat várakozó kocsisor közé. A kétszázezer mázsa gabona elhelyezése olyan gordiusi csomó, amit maga Nagy Sándor sem tudna megoldani, még karddal sem. A Minisztertanács azonban — a csomó kötője — egyetlen rántással megoldhatná. Csupán szállítási szerződést kellene kötni a dolgozó parasztokkal, hogy elsősorban szabad gabonájukat ne a cséplőgép farától szállítsák a zsúfolt raktárakhoz, hanem bizonyos idővel később, amikor a raktártér egy része felszabadult. A gabona így természetesen nem a dolgozó parasztok tulajdonát képezné, hanem az államét Hírek szerint illetékes helyeken egy hónappal ezelőtt foglalkoztak ezzel a kérdéssel. Megnyugtató döntést azonban nem hoztak. A begyűjtési kormányzat bizonyára fenn akarja tartani az egy évtizedes gyakorlatot, sőt fűszerezik annyival, hogy Csongrád megyében az eddigi 117 begyűjtőhelyből huszonkettőt felszámol. Mondani sem kell, hogy ez a bors, amit a begyűjtési apparátus csökkentésének az örve alatt törtek az orrunk alá, semmit sem enyhít a raktárhelyzeten, sőt még fokozza a kétszázezer mázsa gabona elhelyezési problémáját. Milyen szemléletből fakad, hogy a dolgozó parasztok, sőt az alsóbb begyűjtő szervek jogos igényeit nem vették figyelembe? A Begyűjtési Minisztérium bizonyára félti az említett módon pár héttel később beszállított gabonát; félti azoktól, akik egész évi fáradságos munkával, hulló verejtékkel megtermelték. Így érkeztünk el ahhoz a problémához, hogy a dolgozó parasztságról nem tételezik fel, hogy hasonlóképpen az ország kenyerét akarja biztosítani, mint a kormányzat. Egyidőben kétségkívül szükség volt az ilyen intézkedésre. Szükség volt, hogy ha károk árán is, de pillanatnyi várakozás nélkül szállítsuk a raktárakba az összes gabonát. A kulákság megkísérelte elrejtegetni a gabonát veszélyeztetve ezzel az ország kenyerét. De hol vagyunk már ezektől az évektől? A jórészt felszámolt kulákság befolyásáról gyakorlatilag nem beszélhetünk. A dolgozó parasztság pedig megtanulta, hogy nemcsak megtermelni kötelessége a gabonát, hanem beadási kötelezettségét is teljesítenie kell. ■ A dolgozó parasztság minden évben beadta a gabonát. Am idén is siet beadni. De az említett , raktárhiány súlyos problémát okoz. Az idén sokkal kevesebb gabonát szállítanak el a megyédből, mint tavaly. Azzal sem lehet tehát érvelni, hogy a cséplés végefelé már felszabadulnak a cséplés elején megtelt raktárak. A megoldás csak egyféle lehet: a kétszázezer mázsa gabonát egyelőre a dolgozó parasztságnál kell hagyni, természetesen állami tulajdonként. Dolgozó parasztságunk ez alkalommal is bebizonyítaná hűségét népi demokráciánkhoz és felelősségét az ország kenyere iránt. Gondosan vigyázna az állami készletek ideiglenesen nála maradó részére. 11 Ez a javaslat különben nem a mi fejünkben született meg. A Minisztertanács előbbi határozatai bíztattak erre. A hagymatermelők ugyanis raktár hiányában , szintén nem szállítják be szedés után a hagymát, hanem csak később, amikor arra lehetőség kínálkozik. Ezen a bevált gyakorilaton felbuzdulva tavaly a kukoricabegyűjtés végén a kukorica egy részére is szállítási szerződést kötöttek a dolgozó parasztokkal. A leszerződött kukorricamennyiséget szintén később szállították be. Miért ne lehetne — ez a mi javaslatunk — ezt a bevált, hasznos módszert kiterjeszteni a kenyérgabonára is? ! A tavalyi kukoricabegyűjtés gyakorlata azt is bebizonyította, hogy semmi ok sincs a félelemre. A lekötött kukorica mennyiség kevesebb, mint egy százalékát nem szállították be csupán a szerződők. Ez pedig nagy eredmény, mert a szerződéses rendszert a kukorica begyűjtési végén vezették be, amikor már csak azokkal lehetett szerződni, akik ki akarták húzni magukat a beadási kötelezettség teljesítése alól. Természetesen meg lehetne csinálni azt is, hogy csak a dolgozó parasztság évről évre becsülettel teljesítő öntudatos zömével kötnének ilyen szerződést, a notórius hátralékosok pedig nem részesülnének ilyen előnyben.Sajnos, nemcsak a jó tapasztalatok, hanem a rossz tapasztalatok is arra ösztönöznek, hogy a szerződéses rendszert be kell vezetni a gabonabegyűjtést illetően is. Az elmúlt évben 59 vagon gabona dohosodott, vagy rothadt meg raktárainkban a gondatlan, felelőtlen begyűjtés következtében. Nem az ország kenyerét akarjuk tehát kockáztatni, amikor a szerződéses rendszer bevezetésére teszünk javaslatot, sőt éppen az ország kenyerével való szerencsejátékot akarjuk kiküszöbölni. Hatvan vagon gabona természetesen nem a világ, de mi minden szem gabonáért csatázunk. És az idei beláthatatlan éghajlatú nyár vajon nem ismétli, vagy nem sokasítja-e meg az ilyen károkat. A nedvesen begyűjtött gabona az elmúlt évben más veszteséggel is járt. Csak a gabona szárítására 585 ezer forintot fizettek ki az elmúlt évben a begyűjtési szervek. A kukorica szárítása pedig még többe került: 949.600 forintba, nem is beszélve a prizmákba begyűjtött, megpenészedett, sőt elrodhadt kukorica tömegéről. Mindezt kiküszöbölhettük volna, — csak a szárítással másfélmillió forintot Csongrád megyében is megtakaríthattunk volna — ha a szerződéskötési rendszert már tavaly bevezettük. A takarékossági okokon túl azonban nagyon lényeges szempont a dolgozó parasztságba vetett bizalom erősítése is. Ideje felhagyni a régi vágású, ódivatú szemlélettel, hogy a dolgozó parasztsággal szemben kell küzdeni az ország kenyeréért. A dolgozó parasztság egyetért népi államáival, hogy az ország kenyerét egyetértésben, közös erőfeszítéssel kell biztosítani. Ki kell használni tehát a dolgozó parasztság megnövekedett felelősségérzetét és szocialista rendszerünkhöz való hűségét. Nyugodtan elmondható, hogy ennek a változásnak örülne az egész dolgozó parasztság, örülne a begyűjtési apparátus is, öröme telne benne a tanácsi és pártszerveknek, csak a Minisztertanács ne örülne ennek? A begyűjtési és a tanács-szervek vállalják, hogy így is sikeres lesz a begyűjtés. • Virágos Molnár István A szerdán kezdődő párizsi leánytalálkozó plakátja A Budapesten megrendezett országos leánytalálkozó részvevői hat küldöttet választották a párizsi találkozóra. Csongrád megyét a találkozón Gottlieb Mária 111. éves szegedi joghallgató képviseli, aki az 1954r^55-ös tanévben Rákosi Mátyás ösztöndíjat kapott