Világ Ifjúsága, 1960 (14. évfolyam, 1-12. szám)

1960-09-01 / 9. szám

S­ötétbarna a haja, barna a sze­me, festet­len hamvas az arca, tö­rékeny, szinte légies és­­ min­dig mosolyog. Olyan mint egy kis diáklány. Valójában az is: a Színház és Filmművészeti Főiskola ne­gyedéves növendéke. Még főiskolás, de a közönség már jól ismeri. Bemutatko­zott színpadon és filmvásznon is. De ne vágjunk a dolgok elébe, hogyan is kez­dődött? —­Még kislány koromban kezdődött. A mi kedves kis városunkban, Pápán lak­tunk akkor is. Csak mozi volt a város­ban és néha napján egy-egy vándorcir­kusz látogatott le hozzánk. A színházat nem ismertem. A mozi és a cirkusz mű­sorát azonban nagy érdeklődéssel néz­tem minden alkalommal. De még ennél is kedvesebb szórakozásom volt a tánc. Nagyanyám sokat mesélt nekem a bale­rinákról, akik kecses mozdulatokkal, láb­ujjhegyen táncolnak. Hányszor utánoz­tam őket, hányszor próbálgattam órákon keresztül a tükör előtt lábujjhegyre áll­ni. Ha vendégségbe jöttünk Pestre, min­den alkalommal elkísértem unokanővé­reimet, Katit és Jutkát — akiket nagyon tiszteltem, mert balettiskolába jártak — a táncórákra. Ilyenkor mindenről meg­feledkezve feszülten figyeltem mozdula­taikat. Akkor eljegyeztem magam a két kicsiny balettcipővel és ma is szívesen táncolok. Táncosnőnek készült mégis színésznő lett? Talán véletlenül történt? — Nem, nem! — tiltakozik a tőle meg­szokott fiatalos bájjal. Később már nem­csak a balettcipőkről álmodoztam, verseket is írtam és sztárfotókat­­gyűjtöt­tem nagy buzgalommal. t'cUtán ezért van az, ~~,niinden kedves levélírómnak boldogan válaszolok és fényképet is kül­dök, mert megértem őket. Én is gyűjtő voltam... És Francoise Arnoul tetszett nekem a legjobban. Szeret­tem volna hozzá hasonlíta­ni. Bevallom, kopíroztam is őt: mivel több filmjében viselt esőköpenyt, én is hordtam, persze — teszi hozzá nevetve — a kelleténél sokkal több­ször. Ilyen gye­­rekes, nem is tudatos módon készültem a színészi pályá­ra. És ez a ábránd, mégis a nagy elhatározáshoz veze­tett: felvételire jelentkeztem a Színház és Filmművészeti Főiskolára. Sikerült! Felvettek! Nagyon szeretek tanulni, és eddigi szerepeim buzdítást, még nagyobb lelkesedést öntöttek belém. Először Palotai Boris „Kegyetlen ifjú­ság” című regényének, a főiskola rende­zőszakos hallgatói által készített filmvál­tozatában szerepelt. Több sikeres szín­padi fellépés után aztán „igazi” filmek kö­vetkeztek: az „Akiket a pacsirta elkísér”, a „Pár lépés a határ”, „Az égre nyitó ab­lak”. Hangját hallhatjuk a „Ballada a N­em, nem lehet azt mondani, hogy szép, de már az első pilla­natban rokonszenvesnek tűnik. Érdekes ember, érdekes színész. „Civilben” legalább annyit mo­solyog, mint a színpadon és a filmekben. Egyszerű, természetes mozdulattal össze­kulcsolja kezeit, ráncolja homlokát, fel­húzza szemöldökét és bár azt mondja, hogy nem tud sokat mesélni önmagáról — a beszélgetés során mégis sokat elárul. Ha kimutatást készítenének arról, hogy a színészeknek melyik kérdést tették fel a legtöbbször, talán ez a mondat lenne a veretlen: Hogyan lett színész? Garas Dezsőtől is sokszor kérdezték már ezt. Egy ilyen érdekes színésztől, érdekes feleletet várnak erre, pedig — ahogy ő mondja — minden csattanó nél­kül lett színész... Egyszerűen úgy tör­tént, hogy sorba vette a pályákat és a színészetnél időzött mindig a legtöbbet, katonáról” című, Cannesban nagydíjat nyert szovjet film magyarra szinkroni­zált változatában. „Szerepel” a hangja Walt Disney „Bambi” című megható történetű filmjében is, ahol egy kis virá­got személyesít meg. A nyári szünidőben a Szinkrongyárban dolgozott. Walt Dis­ney „Hamupipőke” című rajzfilmjében ő lesz Hamupipőke magyar hangja. Nehéz eldönteni, hogy melyik volt a legkiemelkedőbb alakítása. Egy bizonyos: mindegyikben egy kedves fiatal lány szorgalmas színészi munkája. Pap Éva tehetsége bontakozik ki a néző előtt, ez tetszett neki a legjobban. Az iskolá­kat is úgyszólván sorra járta, de egyiket sem érezte igazinak. Végül a Színház és Filmművészeti Főiskolán megtalálta, amit keresett: otthon érezte magát, sőt második otthonra talált. Már főiskolás korában, mialatt a Nemzeti Színházban „gyakornokoskodott”, bebizonyította, hogy erre a pályára „termett”. Tehetségét az­óta már hatványozottan bemutatta. A tar­talmas, sokatmondó — s hogy újból őt idézzem — a borotvaélen táncoló szere­peket, az érdekes figurákat szereti a leg­jobban. Természetesen komédiázni is na­gyon szeret, talán ezért mókázik olyan nagy sikerrel. Első nagy szerepe és egy­ben a legkedvesebb is, Donáti Dezső meg­személyesítése volt a „Szellemidézés”­­ben. Hatalmas sikert aratott Fábián alakjában, a „Vízkereszt vagy amit akar­tok"-ban, a „Windsori víg nők"­­ben, mint Keszeg, a „Lyuk az élet- Mandragorá’’­­ban, a „Ljubov Jarovájá’’-ban, a tisztelendő szerepében és még annyiszor a Nemzeti Szín­ház színpadán, a különböző esztrád műsorokban, a rá­dióban, a televízióban é­­s filmen egyaránt. Hogy hányszor szerepelt már a mozivásznon­, hirte­len ő sem tudja összeszá­molni. Talán­­ tizenötnél is több filmben.1. Sokszor csak egy-egy ■snitt erejéig, csak egy-e­gy villanásnyi időre, de a legkisebb szerep is megrögződött a nézőben, mert* tehetséges, minden mester­kéltség nélküli játékával mindig mara­dandóat nyújt. A kis szerepből is nagyot csinál, talán azért olyan nehéz eldönteni, h­ogy melyik filmszerepe volt a legkiemel­kedőbb, a nagyobb alakítás. Láttuk őt többek között a „Liliomfi", a „Kétemelet boldogság”, a „Megfelelő ember", a „Han­nibál tanár úr”, a „Gyalog a mennyor­szágba", az „Égi madár”, a „Szerelem csütörtök” című filmekben. Ha Garas Dezső vágyai iránt érdeklő­dik az ember — mert a színészektől ezt is mindig megkérdezik — egy mondat­tal felel: Utazni szeretnék! De Budapest­tel sem tud betelni, mert ha teheti, fele­ségével bejárják a várkörnyéki ódon ut­cákat, nézegetik legkedvesebb terüket, a Vörösmarty-teret jellegzetes házaival, s minden alkalommal valami újat fedez­nek fel. Egyszer már járt Párizsban, s ez a kis „utazási kóstoló” elég volt ah­hoz, hogy még jobban ébren tartsa benne a vágyat: utazni, látni, tanulni, embere­ket megismerni, és sok-sok barátságot kötni. Zs. M. ,Ez a ház lebontandó” című vizsga­ „Akiket a pacsira elkísér” című filmben Tordy Gézával darabban, Győry Emil főiskolással Az „Égrenyíló ablak" című film egyik nagy­sikerű jelenetében Megfelelő ember” című filmben A „Windso­vi vig nők” c­­imű vígjátékba­n a budapesti Nemzeti S­zín­­házban Garas Dezső a „Kétemelet boldogság” című film

Next