Világ Ifjúsága, 1960 (14. évfolyam, 1-12. szám)
1960-02-01 / 2. szám
■yudjátok-e, mi a „robot-portré”? A francia rendőrség alkalmazza az azonosság megállapítására. Elkövettek valamilyen bűnt, kikérdezik a tanúkat és vallomásaik alapján felvázolják a bűnös valószínű portréját. Nos, a legutóbbi hetekben sok ezer példányban terjesztettek Franciaországban egy ilyen „robot-portrét”, íme: szűk nadrág, hosszú haj, olasz mintájú, hegyes orrú cipő és fekete bőring. Jaj annak, aki fekete bőringet visel, mert ezt tartja divatosnak. Sokan eljövendő bűnösnek, vagy még szabadon kószáló tényleges bűnösnek tekintik. A fiatalok kedvelik a „fekete inget”, mert meleg és olcsóbb, mint a zakó. Sokan keservesen megbánták ezt. Manapság Franciaország sok vidékén valóságos „fekete ing”-pszichózis alakult ki. Ha egy falusi bálon a kikosarazott táncosok elsütnek három kis ártalmatlan, de hangos peterdát, máris felharsan a kiáltás: — Támadnak a feketeingesek! Ha éjjel betörik az autók ablakait, kész az ítélet: — A feketeingesek voltak. Betörtek néhány utcai lámpát: — A feketeingesek! Elloptak egy robogót: — A feketeingesek! E ruhadarab valósággal a bűn egyenruhájává vált, s hatalmas rágalomhadjáratot indítottak a francia ifjúság ellen, csak azért, amiért néhány tucatnyi fiatalember fényes nappal botrányt csinált St-Lambertnél, Brillat- Savarin-nél és néhány más szórakozóhelyen. Ehhez mindenekelőtt meg kellett teremteni a szükséges légkört, s a bulvársajtó, amely „nagynak” tekinti magát, bár csak az aljasságban nagy, nem is késlekedett. Minden gaztettet azonnal a „feketeingesek” számlájára írnak. Ha egy fiatal életét kockáztatva megment valakit, tíz sort írnak róla a harmadik oldalon. Ha viszont egy bálon kisebb civakodásra kerül sor, három hasábot szentelnek neki az első oldalon. A gátlástalan újságírók felbérlik a fiatalokat, hogy biciklilánccal felfegyverkezve — ez állítólag a „feketeingesek” kedvenc fegyvere — hivalkodjanak fekete ingükkel a „riadt leányok” előtt, s olyan „verekedéseket” rendezzenek, amelyekről hátborzongatóan izgalmas beszámolókat lehet írni. Párizsban alighanem akad néhány tucat fiatal, aki verekedett a bálon, lopott, vagy más bűnt követett el, a lapok már sok ezer banditáról, tucatnyi bűnszövetkezetről, s rejtélyes felvételi ceremóniákról írnak . . . Párizs XX. kerületében három fiatal hajbakapott egy taxisofőrrel, mire a rendőrség razziát rendezett, s 8 teherautóra való fiatalt tartóztatott le. S amikor a „feketeing-pszichózis” kellőképpen áthatotta már a nagyközönséget, a rendőrfőnök bejelentette, hogy 20 000 párizsi fiatalt rak lakat alá. Cirkálnak a rendőrautók. Az esti utcán sétáló vagy vitatkozó fiatalokat bármely pillanatban a falhoz állíthatják, géppisztolyt nyomhatnak a hasukba és az őrszobára hurcolhatják őket. Gyakran meg is ütik a fiatalokat, hiszen számtalan tanú akad erre. A katonaköteles korban levő fiatalokat választás elé állítják: vagy belépnek a hadseregbe, vagy priuszosok lesznek. Akadnak, akik beadják a derekukat. És mihelyt megkezdődött a hajsza a „feketeingesek” ellen, megszólaltak a nagy erénycsőszök, s keresték a megoldást. Thierry Manlnier katolikus író így nyilatkozott a „Figaro”ban: „A felhasználatlan energia számára sok munka akadna Algériában... Kétségkívül hasznos szolgálatot tehetnének.” Hertzog, ifjúsági főbiztos megállapította: „A kockázatos sportok bizonyára érdekelnék őket. Egynémelyükből pompás ejtőernyősöket lehetne nevelni...” A „La vie militaire” című lap sem sokat kertelt: „Akadnak tehát olyan fiatalok, akiknek esténként nincs elég dolguk, s szeretik a verekedést... A kormány, amely katonahiánnyal küzködik, megtalálhatná annak módját, hogy hasznosítsa ezt a verekedési hajlamot.” Kissé választékosabban fejezik ki magukat, de lényegében ugyanazt mondják, mint amit az őrszobák őrmesterei: „Fiatal vagy, tudsz bunyózni, izmos vagy, szereted a ricsajt, lépj be öcsém a hadseregbe!” És végül az állítólagosan pártatlan szociológusok azt javasolják, hogy szervezzenek munkatáborokat, ahol a katonai ellenőrzés alatt álló fiatalokat hasznos munkára fogva nevelnék át. Ennek a manővernek, amelyet már Franciaországban is „fekete-ing hadműveletnek” neveznek, lényegében a következő a célja: megosztani az ifjúságot, szembefordítani a felnőttekkel, elszigetelni, az átnevelés ürügyével elfogadtatni a közvéleménnyel a militarizálási rendszabályokat, s végül kikovácsolni azt a nemzedéket, amely hűségesen szolgál bizonyos érdekeket. A demokratikus körök helyes és nem is elhamarkodott elemzésen alapuló történelmi párhuzamot vonnak, akkor, amikor emlékeztetnek az 1848-as év fiatal párizsi proletáraira, akiket besoroztak a köztársasági gárdába, s akik ugyanazon év júniusában vérbefojtották az első munkásfelkelést. Tagadhatatlan, hogy a fiatalok — viseljenek bár fekete inget, vagy nem — elkövetnek elítélendő tetteket is. Az ifjúságnak bűnösséggel vádolható része azonban maroknyi kissebbség. Szó sincs az „ifjúság válságáról”, vagy „erkölcsi válságról”: a kapitalizmus van válságban. A fiatal gonosztevők vandalizmusában is akad valamiféle meggondolatlan, öntudatlan, anarchikus lázongás egy olyan társadalom ellen, amely a Sunyikok korszakában semmit sem tud nyújtani az ifjúságnak, hacsak a maga erkölcstelenségét, botrányait, a tőkésfarkaserkölcs útján szerzett vagyonokat nem számítjuk. Gondoljunk arra a francia fiatalra, aki ma húsz esztendős, akinek hazája születése óta egy napig sem ismerte a teljes békét — és megérthetjük, miért leli kedvét az erőszakosságban. Gondoljunk arra, hogy az egyetemeken a diákoknak mindössze 3 százaléka munkásvagy parasztszármazású, hogy az általános iskolát elvégző fiatalok 80 százaléka nem tud normális körülmények között szakmát tanulni, hogy az ifjúmunkásokat zsákmányolják ki a legjobban és fizetik a legrosszabbul, s válság esetén ők az elsők, akiket kitesznek az utcára. A nyomor, a tudatlanság, a megcsalt álmok, a kiábrándultság kétségkívül elítélendő tettekre ösztönözhetik a kevéssé öntudatos fiatalokat. A fiatalok „bandái”, amelyek érdeklődési kör vagy szomszédság révén verődnek össze, semmiképpen sem bűnöző bandák. A fiatalok azért találkoznak a tereken, a kávéházakban, a kocsmákban, vagy vendéglőkben, mert a francia fiatalok számára nincsen elég ifjúsági klub, sportpálya, stadion és uszoda. A rendőrség azonban mégis ellenségnek tekinti ezt az egész ifjúságot. André Darét, aki januárban lett volna IS éves, múlt év novemberében egy szombati napon egy szórakozóhely küszöbén hidegvérrel agyonlőtte hátulról egy rendőr, noha a fiatalember egy szót sem szólt, nem verekedett, nem provokált. Az ugyancsak IS éves Guy Prestot-t július 5-én ölték meg, amikor robogóján elindult a munkahelyére. Nem volt nála a jogosítványa, s bekanyarodott egy mellékutcába, amikor meglátta a rendőrautót, mert félt a bírságolástól. Egy lövéssel végeztek vele. Ha a rend fenntartásával megbízott emberek lövöldöznek a fiatalokra, anélkül, hogy őket magukat veszély fenyegetné, ha kérdezés nélkül, első látásra lőnek, „akárcsak az algériaiakra" — amint azt néhány francia újság írta —, akkor már nem gyerekjáték az ifjúság ellen indított kampány. Az ifjúsági szervezetek határozottan szembefordulnak ezzel a kampánnyal, s a Kommunista Ifjúsági Mozgalom, amely „Szót kér a holnap Franciaországa” címmel tartotta kongresszusát, megmutatja a francia fiataloknak azt az utat, amelyen járva elérhetik a hőn óhajtott boldog jövőt. A mozgalom felhívásában ezt olvashatjuk: „Mindentől meg akarnak fosztani bennünket: álmainktól, gondolatainktól, nevetésünktől, sőt még az öltözködés szabadságától is. Elegünk volt ebből! Elegünk volt ebből az elszürkített életből, az alacsony bérből, a munkanélküliségből, a lélekölő munkából, a túlzsúfolt és elavult iskolákból. Elegünk volt ebből az önkényuralmi gaulleista rendszerből, amely mlltarizálni akar bennünket, szembe akar állítani bennünket a felnőttekkel!” Az Országos Ifjúsági Találkozón, amelyet múlt év november végén rendeztek meg Párizs közelében, 20 000 fiatal vett részt Franciaország minden vidékéről; 800 gyűlésen választották meg őket, 100 000 fiatal jelenlétében. És ez még csak az első lépés: április 21-én száz gyűlésen tüntetnek majd a fiatalok a gyarmatosítás ellen, a békés egymás mellett élésért. Íme, ilyen a francia ifjúság, ezt akarják a francia fiatalok. Egyáltalán nem olyan, mint amilyennek a „feketeingesekről” szóló burzsoá bulvárcikkek mutatják be. Marcel Peyrenet Tanácskozik a francia ifjúkommunisták kongreszszusa fényképezhessék? Újfajta elektromos izzólámpát szerkesztettek, melynek fényereje a rajta átfolyó hangáram rezgései arányában ingadozik. Egy évig dolgoztak magukra hagyatva, minden anyagi támogatás nélkül, míg megszületett az első szerkezet. A legelső szó, amit felvettek ez volt: milliamper, összehívták feleségeiket, hogy bemutassák a csodát. Az asszonyok bevallották, sistergést, sercegést hallottak, de milliamper szót nerm De ők hallották, s az első siker megsokszorozta alkotóerejüket. És négy hónapi megfeszített munka után 1920. június 29-én már az asszonyok is jól hallották az első felvett mondatot: „Így beszél a beszélő film". És ezzel a hangosfilm is elindult világhódító útjára. Eleinte persze nagy ellenállás fogadta: gyárosok, színészek, rendezők egyaránt tiltakoztak ellene. A hangosfilm tehát megszületett, csak senkinek sem kellett. Végül is egy svájci ügyvéd, majd attól egy William Fox nevű amerikai üzletember vásárolja meg a találmányt, potom áron. És nem telik bele néhány év: mesébe illő vagyont hoz számára a hangosfilm. .. mágneses írógép Sebesen szalad a vékony barna szalag, serényen tekeredik egyik tekercsről a másikra. Hogyan rögzíti a hangot a magnetofon, napjaink legelterjedtebb hangrögzítő eszköze? Sem mechanikus úton nem véssük bele a hangot, nem is fényképezzük rá, szabad szemmel semmi különbséget sem látunk az üres és a már felvételt tartalmazó magnetofonszalag között. Hogyan kerül hát a hang a magnetofonszalagra? De haladjunk csak sorjába. Kezdjük most is a történetével. Ismét Párizsban vagyunk, csakhogy még 1900-at írnak. A világkiállításon nagy feltűnést kelt Waldemar Poulsen dán mérnök találmánya, az első mágneses hangvözítő szerkezet, mely vékony acélhuzalba rejtette a hangot. A szakértők azonban úgy vélekednek: zseniális találmány, csak éppen semmi gyakorlati haszna sincs, hiszen az akkor már népszerű gramofon megoldotta a hangrögzítés problémáját. Sajnos, több mint 40 évnek kellett eltelnie, hogy bebizonyosodjék, menynyire téves ez a megállapítás. Hiszen ekkor a mágneses hangfelvétel valósággal forradalmasította a stúdiótechnikát. Kitűnt ugyanis, hogy a magnetofon sokkal jobb hangminőséget biztosít. Kiküszöböli például a lemezeknél fellépő sercegést, sokkal olcsóbb, mert gyakorlatilag akárhányszor lejátszható. Le lehet törölni a felvételeket és a hangszalag újból felhasználható. A törlés azt is lehetővé teszi, hogy már felvétel közben kijavíthassák a hibákat. Játékideje sokkal hosszabb, mint a hanglemezeké és így tovább. De hogyan működik a magnetofon, mely sok oly tulajdonságában múlta felül a hanglemezt. Nem kell félni, az elv egész egyszerű: a gép, mint tudjuk, film alapanyagú szalagra rögzíti a hangot, mely mágnesezhető vasoxid porral van bevonva. Ezt a mágnesezhető anyagot valahogy úgy kell elképzelni, mintha igen apró, rendszertelenül elhelyezkedő elemi mágneskékből lenne összerakva. A vasoxid-port, melynek szemcséi 0,5—2 ezredmilliméter átmérőjűek, 15 ezredmilliiméter vastagságban viszik fel a szalagra. A szalagot motorok húzzák el a fejek előtt, mégpedig egyenletes sebességgel. De mik is ezek a fejek? Az írófej lényegében egy meghajlított elektromágnes. Ha például a mikrofonból származó elektromos rezgéseket felerősítve az elektromágnes tekercsén vezetjük át, ennek részben az elektromos rezgésekkel arányos mágneses változások jönnek létre. Ha már most átvezetjük a szalagot ezen a mágneses téren, ez többé-kevésbé felmágnesezi a szalagot. Az egyenletes sebességgel haladó szalag kis elemi mágnesei tehát a hangrezgéseknek megfelelően rendeződnek el Az elemi mágneskéknek ez az átrendeződése tartós és akkor is megmarad a szalagon, ha az már elhagyta a felvevőfejet. Íme tehát a mikrofonból származó elektromos rezgéseket visszamaradó mágnesség formájában rögzítettük a szalagon. A magnetofon tehát nem karcolja be a szalagra a hang képét, hanem a mágnesek megfelelő átrendezésével mintegy ráírja azt. Miként lehet megszólaltatni a szalagról ezt a láthatatlan írást? Az úgynevezett lejátszófej segítségével. Ha elhúzzuk a tekercset a lejátszófej előtt, mely ugyanolyan meghajlított vasmagos tekercs, mint a felvevőfej, a szalag váltakozó erősségű mágnessége váltakozó mágneses teret létesít a fej vasmagjában. Ennek hatására a tekercsben váltakozó irányú és erősségű áram keletkezik, azaz indukálódik. A keletkező áram tulajdonságai híven követik a szalag mágnességének jellemzőit. íme tehát „a mágneses hangkonzervet” ismét elektromos árammá alakították. Ezt a hangáramot azután ismét felerősítik és hangszórókban megszólaltatják. Hol használják a magnetofonokat ! Korántsem csak a stúdiókban. A rádióriporterek magnetofonnal felszerelt gépkocsikon, vagy hordozható kis felvevőberendezésekkel járják a vidéket, sőt olykor a távoli országokat is, hogy mindenütt ott legyenek, ahol valamilyen fontos esemény történik és időben tájékoztassák a hallgatókat. A hanglemezgyárak először magnetofon-szalagra készítik felvételeiket, hiszen ez a javítási lehetőségek és egyéb tényezők miatt sokkal előnyösebb, mintha közvetlenül lemezre vágnák. Csak később, a végleges kifogástalan magnetofonfelvételt „játsszák” át lemezre. Jó szolgálatot tesz a magnetofon a nyelvtanulásban, az énekes és a színészképzésben. Bartók Béla még viaszhengeres fonográfot használt a népdalgyűjtéshez. A mai népzene-kutatók már könnyű telepes magnetofongépekkel járják az országot. De ugyanilyen fontos eszköze a magnetofon a néprajzi és a nyelvészeti kutatóknak, hiszen, könnyen és hűen megörökíthetik vele a különböző nyelvjárásokat, vagy akár a dzsungelek mélyén élő primitív népek énekét. A technikában is fontos szerepet kapott a hangrögzítés e modern eszköze. Készítenek például úgynevezett magnetofonnal vezérelt szerszámgépeket. Különböző jelek alakjában szalagra rögzítik az elkészítendő munkadarab egyes munkafázisainak időtartamát és így tovább. A tömeggyártásnál ez a szalag vezérli a gépet. Ha más munkadarab gyártására akarnak áttérni, csak egyszerűen szalagra kell rögzíteni az új munkaprogramot, a gépnek adandó új parancssorozatot és máris kezdődhet a tömeggyártás. Valószínűleg a televíziónál is használni fogják a magnetofont. De nem hangok, a turném képek rögzítésére. Külföldön már különböző típusú ilyen „képrögzítő magnetofon készülékek” vannak használatban. Sokoldalúan felhasználják a magnetofont az űrkutatásban is. A szputnyikok és űrrakéták műszertartályában speciális magnetofonberendezések rögzítik folyamatosan a műszerek adatait és továbbítják azután a rádióadó segítségével a földi adóállomások hívójelére. Nem akarjuk részletesen felsorolni, milyen sokoldalú felhasználásra talál a magnetofon a mindennapi életben is. Csak két nem régi hírt szeretnénk megemlíteni. Angliában telefonkészülékkel összekapcsolt magnetofonberendezéseket hoznak forgalomba, melyek automatikusan rögzítik a telefonüzeneteket, ha a hívott fél nem tartózkodik otthon. És egy másik meglepő hír: Franciaországban és más nyugati országokban „hangos újságok” jelennek meg. Fantasztikus tervek születtek egyébként arra is, hogy a jövőben egész könyveket rögzítenek majd magnetofon tekercsen, persze a hozzájuk tartozó illusztrációval együtt. Az olvasónak nem kell majd egyebet tennie, csak a televíziós készülékhez csatolt szerkezetbe helyezni ezt a „magnetofon-könyvet” és a képernyőn már fel is tűnik az illusztráció, szinte megelevenednek az egyes fejezetek, a hangszóróban pedig felcsendül a szöveg. Hangmúzeumok Lényegében a magnetofon elterjedése tette lehetővé az úgynevezett hangmúzeumok létesítését, melyek már minden rádióközpontban megtalálhatók. A régebbi felvételeket fonográfról, hangosfilmről, vagy hanglemezről játszották át tekercsre, az újabbakat pedig már magnetofon rögzítette. A Magyar Rádió is régóta gyűjti már hangmúzeumának kincseit: értékes zenei emlékeket, elhunyt művészek énekét, játékát, vagy tudósok, írók, államférfiak beszédét. Vannak felvételei Lenin, Móricz Zsigmond, Bródy Sándor, Karinthy Frigyes, Lagerlöff Zelma, Thomas Mann, Bernard Shaw, Bartók Béla, Blaha Lujza, Odri Árpád és még sok-sok híres ember hangjáról. Ezekkel egyébként gyakran találkozhatunk a rádió műsorában. Íme erre vezetett és ma már ennyire szerteágazott a hangrögzítés útja, pedig csak a legfőbb ágakat mutattuk be. Simonffy Géza Korunk elterjedt hangrögzítő eszköze: a magneoton Kodály Zoltán fonográfhengerre rögzített népi dallamokat jegyez papírra 12