Világ Ifjúsága, 1960 (14. évfolyam, 1-12. szám)

1960-08-01 / 8. szám

1. Anita Ekberg a koratavaszi napsü­tésben a Trinita dei Monti világ­hírű temploma előtt kedvencével a kockafejű uszkárral 2. Anita Ekberg az „édes élet” című filmben 3. A „Véres fasor” című filmben egy kínai nőt alakított 4. Firenze 1956 május 22. Anita és férje Anthony Steel esküvőjük napján a Palazzo Vecchio dísztermében 5. Anita Ekberg apjával 6. Anita reggeli toalettben, lakásának fürdőszobájában 7. Róma 1959: Anita Ekberg — Anita Ekberg szerepében az „Édes élet”­­ben, 8. Az „Édes élet” egyik főszereplője — Ekberg A svédországi Malmőben született 1931. szeptember 29-én. Egy Georg Oddner nevű malmöi fotoriporter figyelt fel rá elő­ször. 1947-ben, egy forró nyári napon hívta, hogy legyen modell egy divatriportban. És mert a nyolc­gyer­mekes, jómódú Ekberg család ismerte a fiatalembert és elismerte művésze­tét, hozzájárultak, hogy Anitát más­kor is fényképezhesse. Hangos sikerekről nem volt szó, a képek megjelenése után sem. De egy este — Anitát ekkor már három esz­tendeje a fotomodellek listáján is számon tartották —, azt mondta egyik szomszédjuk: — Ha én olyan szép lennék, mint te, Anita — elindulnék a „Miss Malmö” címért folyó ver­senyben ... Egyébként az az igazság, hogy három képedet kivágtam az újságból és már el is küldtem a zsű­rinek. Anita Ekberg karrierje ezzel a be­szélgetéssel kezdődött. 1951-ben, mal­möi győzelme után, „Miss Svéd­­ország”-gá koszorúzták és jogot nyert arra, hogy elinduljon a „Miss Uni­verse” címért folyó nagy nemzetközi vetélkedésen az amerikai Long Beach­­ben. Akkoriban már nemcsak a mal­möi, de a stockholmi lapok is sokat írtak róla, ismertették életét, csábí­tóbbnál csábítóbb pózokban ábrázol­ták — és a fodrászok, kalaposok, divatszalonosok valósággal ostromol­ták, hogy legyen készítményeik és kreációik fotomodellje. Anita azonban már Amerikába készült. Long Beach-ben, 1951-ben még a klasszikus amerikai nőideál diadal­maskodott és Anita Ekberg helyezést sem ért el — a „Miss Universe” cí­mért folyó versenyben. Ellenben egy jószemű reklámszakember felfigyelt rá és több éves szerződést kínált. Anita aláírta: ismét fodrászok, cigarettamárkák, divatszalonok fotomodellje lett. Ke­serves éveket töltött szigorú robot­ban, anélkül, hogy egyetlen lépéssel is előbbre jutott volna. Végre négy esztendei lélektelen hajsza után 1955 májusában megkapta élete első film­szerződését. Az ismert amerikai film­színész, John Wayne, akkoriban alapította meg saját filmvállalatát, a Baytac Production-t és első filmjéhez, a „Véres fasor”-hoz új arcokat keresett, így figyelt fel egy társaságban Anitá­ra és hétéves szerződést kínált neki, heti 100 dollárért. Néhány nappal később már a mű­teremben forgatott. Egy kínai nőt játszott — összesen négy mondatos szerep volt: hátára kötöttek egy kínai csecsemőt és bár elegánsan volt felöltözve, koldulnia kellett, egy kínai várost ábrázoló díszletben. Amikor azután 1955. október 1-én a hollywoodi Rialto moziban, ün­nepélyes körülmények között bemutatták a filmet, Anita izgatottan várta, hogy ő mikor jelenik meg a filmvásznon. De csak egy villa­násra tűnt fel, éppen hogy csak átment a jár­dán. A többit irgalmatlanul kivágták­­, mert mint később kiderült a vágó, aki valóban járt Kínában, megfigyelte, hogy a kínaiak között nincsen egyetlen kékszemű asszony sem . . . Anitát most már gyakran hívták statisztálni — hatodrangú szerepekre. Négy hónappal első filmjének bemutatója után, 1956 januárjában az „Artists and Modells” („Művészek és mo­dellek”) című filmben tíz percig egyvégtében lehetett látni a filmvásznon, ötévi amerikai tartózkodás után a malmöi lány ezen a napon volt először valóban boldog. Nyolc hónappal később, 1956 szeptemberében tűnt fel először a neve önállóan a filmvászna­kon, másodrendű filmszerepben. „Vissza az örökkévalóságból” — ez volt annak a filmnek a címe, amely sztárrá avatta. És a bemutató es­téjén megkapta a szerződést az első igazi fő­szerepre, az „Ember az égbolton” című film­ben. Ennek 1956 decemberében volt a premier­je és a bemutató napján a „Life” magazin 4 millió példányban megjelenő amerikai ki­adása a címlapon közölte képét és vagy negy­ven remek felvételben mutatta be a közönség­nek. Közben azonban még sok minden történt. Az ismert amerikai komikus, Bob Hope szer­ződtette, Grönlandban készülő filmjéhez epi­zódszerepre —, s miközben a reklámot szer­vezte —, Bob Hope reklámfőnöke úgy gon­dolta, jó lesz Anita Ekberg­et, a kezdő szí­nésznőt, egy még kezdőnek számító, de már félig-meddig befutott színésszel együtt fény­­képeztetni. Így az egyik hírneve eladja a má­sik jó megjelenését, vagy a másik jó megje­lenése eladja az egyik nevét. Akárhogy is van, mindketten csak jól járhatnak. A színész és a színésznő a filmgyár reklámfotósa előtt talál­kozott először, ott mutatták be őket egymás­nak. — Anita Ekberg — mondta az egyik. — Anthony Steel — mondta a másik, és neg­édesen belemosolyogtak a gépbe. A felvétel után még tréfálkoztak egy kicsit, azután Ani­tának a kamera elé kellett állnia. Megbeszél­tek egy randevút. Aztán mindig újabb, még újabb randevúkat beszéltek meg és 1956. május 22-én, Firenzében a Palazzo Vecchio épületé­ben házasságot kötöttek. Anita karrierje most már egyenesbe jutott. 1957 januárjában mutatták be „Zarakh kán” című filmjét, amelyben alkalma­nyál a leg­szélesebb közönségnek bemutatnia korábbi különleges testedző módszerének atlétikus eredményeit —, a maguk teljes meztelenségé­ben, majd szerepet vállalt a „Pickup Alley” című filmben és közben eljátszotta az „Inter­pol” című olasz—francia koprodukciós film­ben egy éjszakai táncosnő szerepét, aki mellékesen kábítószer csempészéssel is foglal­kozik, a hangsúly azonban itt is inkább az idomokon, mint a csempészésen volt... Még az első randevúk idején kapta első kö­zös szerepét Anthony Steel-lel — későbbi fér­jével, a „Valerie” című filmben és a későb­biekben is többször játszottak együtt. 1956 nyarán egy amerikai rendező, King Vidor foglalkoztatta Olaszországban. A „Há­ború és béke” Jelenáját alakította. Ismét egy másodrendű szerep , de olyan nagy nevek árnyékában, hogy az már önmagában siker­nek számított. Most már egymásután következtek a szere­pek, filmek: „Paris Holiday”, „Screaming Mimi” és így tovább... És végül 1958 őszén egy nagy szerződés Olaszországban a „Róma jegyében” című filmben Syriai Zenobia szere­pére — ismét csak King vidor rendezésében. És azután már Rómában érte az újabb aján­lat: Anita Ekbergnek — Anita Ekberget kellett eljátszania Fellini „Édes élet" című filmjében. Fenyves György

Next