Világ Ifjúsága, 1963 (17. évfolyam, 1-12. szám)

1963-01-01 / 1. szám

A­dent 1839-ben foglalták el a brit csapatok.­­I Ürügyül az szolgált, hogy az adeni arab tör­­­­zsek kifosztották a Keletindiai Társaság egyik hajóját, amely­ elsüllyedt az adeni partok kö­zelében. Az imperialisták kártérítést köve­teltek az emirátus szultánjától, aki bele is egyezett, de a brit csapatok 1839. január 15-én ennek ellenére elfog­lalták Adent. Az ágyúzásnak 150 ember esett áldozatul. Miután a gyarmatosítók megvetették a lábukat Aden­­ben, rákényszerítették akaratukat Dél-Arábia különböző emirátusaira. Szerződések születtek, amelyek szinte kor­látos jogokat biztosítottak Nagy-Britannia számára. Aden azóta a gyarmati bankok és monopóliumok egyik központja lett, az adeni kikötő vízzel, szénnel és olaj­jal látja el a betérő hajókat. Aden ugyanakkor olyan katonai bázis, amelynek területéről háborúkat és ag­resszív cselekményeket indítanak a környező területek ellen. A nép több esetben felkeléseket robbantott ki, de ezeket a népi mozgalmakat brutálisan elfojtották a brit imperialisták. Hadd említsünk meg néhány felkelést és tömegmozgalmat: Az 1941—45 évi hadramauti felkelés. Al-Rabaizi Felső-Awalik-i felkelése, amely 1955-ben kezdődött és 1958-ig tartott. A felkelés során a brit fegyveres erők elveszítették az általuk megszállva tar­tott területet, amelyet azóta sem tudtak visszaszerezni. Al-Madzsali 1955—58. évi dbhanai felkelése. Mohamed ben Abidrosz Yafia-i felkelése, amely 1957- ben kezdődött és ma is tart. ■.Mohamed és Ali ben Bou­babeker ben Farid felke­lése, amely 1958-ban kezdődött. Aden városának lakossága a munkásosztály vezetésé­vel tömegmozgalmakat indít a kizsákmányolás és a brit mesterkedések ellen. A legjelentősebb tömegmozgal­mak: Az 1956 márciusi sztrájkok. Az 1956 májusi tüntetések Lord Lloyd gyarmatügyi államtitkár látogatása ellen. Az 1958 áprilisi általános sztrájk a bevándorlási tör­vény ellen. Az 1958 októberi felkelés a törvényhozó tanács csa­lárd megválasztása ellen. Az 1960 októberi általános sztrájk a sztrájk­ellenes törvény ellen. A dolgozók e tömegakciók során több mint 80 sztráj­kot szerveztek. Akadtak olyan sztrájkok is, amelyek több hónapig tartottak, így például az olajfinomítók munkásainak sztrájkja és a Luke Thomas-cég dolgozói­nak bérmozgalma, amely több mint négy hónapig húzó­dott. E harcok során számos dolgozó életét vesztette, sok százat Jemenbe száműztek, vagy bebörtönöztek. A sztrájk­ellenes törvény életbeléptetése újabb lendüle­tet adott a tömegmozgalmaknak: a múlt év utolsó hó­napjaiban sztrájkba léptek az olajfinomítók munkásai, a lahedzsi és anathili bérlők, bérmozgalmak lobban­tak fel a déli emirátusokban, fegyveres felkelésre ke­rült sor Hadramautban. A brit hatóságok brutális kegyetlenséggel léptek fel e sztrájkokkal és felkelésekkel szemben. Jelenleg 28 szakszervezeti vezető sínylődik börtönben, köztük a szakmunkások szakszervezetének titkára. A bebörtönzött munkások többsége a katonai támaszpon­tok dolgozói szakszervezetének tagja — az ő nevükhöz fűződnek az 1962 májusi sztrájkok. Sok hadramauti har­cos szenved a meklai Manwara-börtönben, közülük hat­vanöt halálraítéltek, elpusztították házaikat és föld­jeiket. Ez év februárjában lángolt fel a diákmozgalom. Elő­ször az adeni leánykollégium növendékei léptek sztrájkba az imperialista közoktatási politika ellen, majd a mozgalom tovább szélesedett, részt vett benne az összes kollégista és középiskolás. A diáktüntetések három hétig tartottak. Több diákot letartóztattak, soka­kat megvertek, két diákot háromhavi börtönre ítéltek, másokat deportáltak. A fiúkollégiumokat és más iskolá­kat 40 napos szünet után nyitották meg, de az adeni leánykollégiumban — az imperialisták utasítására — csak 1962 októberében kezdődött újra a tanítás, ami annyit jelentett, hogy a növendékek veszítettek egy évet.­­ Az imperialisták­ különböző eszközök igénybevételé­vel zsákmányolják ki a népet. Évről évre sok millió font nyereséget zsebelnek be az adeni kikötő forgalmá­ból: havonta 500 hajó köt ki Adenben, hogy vizet, sze­net, vagy olajat vegyen fel. A kikötő költségvetését ti­tokban tartják, a bevételt közvetlenül utalják át a londoni monopóliumoknak. Adenben hét angol bank működik, brit társaságok tartják kezükben az egész légi és tengeri szállítást. A gyarmatosítók akadályozzák az ipari fejlődést, a közegészségügy gyermekcipőben jár, a közoktatás hely­zete egyenesen tragikus: az elemi iskolát kiváló ered­ménnyel végző gyermekeknek mindössze 30 százaléka juthat tovább a középiskolába. A gyapottermesztés is népünk kizsákmányolásának egyik forrásává vált. Aden a 123 évi imperialista ura­lom eredményeképpen napjainkban a világ egyik leg­veszélyesebb katonai támaszpontja, a középkeleti brit fegyveres erők központja, amely nukleáris fegyverei révén fenyegeti az egész világ békéjét. Adenből szálltak fel 1956 novemberében a Port Szaid városát bombázó brit repülőgépek. Aden volt az egyik legfontosabb pont, ahonnan 1961- ben elindultak Kuwait felé a brit légi és tengerészeti erők, s Aden­ből felszállva bombázzák a brit légierők az ománi erődöket. A brit imperialisták 1959. február 11-én tető alá hoz­ták a délnyugati protektorátusok szövetségét, miután kihirdették a rendkívüli állapotot, felszámolók a nem­zeti sajtót, bebörtönözték a nemzeti mozgalom és a szakszervezetek számos vezetőjét, valamint letartóztat­tak és deportáltak számos protektorátusi sejket, aki nem volt hajlandó csatlakozni a szövetséghez. Az adeni brit hatóságok a nép félrevezetése céljából miniszteriá­lis jogkörrel ruházták fel a törvényhozó tanácsot, amely azonban semmiképpen sem képviseli Aden népét, amely bojkottálta is a választásokat. A lakosságnak mindössze 13 százaléka vett részt a választásokon, többségük bevándorló volt, a brit hatóságok „politikai jogokat” ígértek nekik, a brit nemzetközösség polgárainak tekin­tik őket, s ugyanakkor idegeneknek minősíti a lakos­ság 75 százalékát alkotó jemeni származású polgárokat. Vitathatatlan tény, hogy Aden és a déli protektorá­tusok Jemen részét alkotják, a brit imperialisták elsza­kították Jementől ezeket a területeket, kihasználva a belső nehézségekkel küzdő, a török gyarmatosítók által fenyegetett jemeni kormány gyengeségét. A brit impe­rializmus a jemeni rendszer reakciós voltát és az or­szág elmaradottságát kihasználva igyekszenek fenntar­tani a jelenlegi megosztottságot, s Adent olyan támasz­pontnak tekintik, amelynek segítségével gyengíthetik Jemen függetlenségét. Belső zavargásokat szítanak, megpróbálják elszigetelni Jement a független államok­tól és a szocialista országoktól, hogy gátolják fejlődé­sét. A brit gyarmatosítók jelenleg valamiféle autonóm államot akarnak szervezni Adenből, erősíteni akarják kapcsolatait a déli emirátusok szövetségével, s ezt az összefogást ki szeretnék terjeszteni a keleti védnök­ségekre is. Csak a kedvező pillanatot várják, hogy zsa­rolásaik és mesterkedéseik meghozzák gyümölcsüket. Hangsúlyozni kell azt a tényt is, hogy a brit imperia­listák együttműködnek az amerikaiakkal, akik nemré­giben jelentős gazdasági pozíciókhoz jutottak Jemen­ben. Az angolok nemrégiben azt is engedélyezték, hogy egy amerikai olajtársaság kutatási egyezményt köthes­sen több hadramauti sejkkel. 1962. július 23-án a gyar­matügyi minisztérium meghívása nyomán találkoztak egymással Londonban Aden és a Délarab Szövetség úgynevezett miniszterei, hogy ratifikálják a kapcsola­taikat megszilárdító­ szerződést. Népünk ugyanezen a napon általános sztrájkot indított, hogy ily módon til­takozzék az imperialista összeesküvés ellen, kifejezésre juttatva azon elhatározását, hogy tovább harcol az ön­rendelkezési jogért és a szabadságért. Sajnálatos dolog, hogy a nemzeti felszabadító mozga­lom meg van osztva, hiányzik az a politikai vezetés, amelyet a lakosság minden rétege támogatna. Az im­perialisták hagyományos politikájukhoz, az „oszd meg és uralkodj”-politikához híven természetesen mindent elkövetnek, hogy fenntartsák ezt az áldatlan állapotot. Ez a megosztottság gátolja a nemzeti mozgalom fel­lendülését, azzal a veszéllyel fenyeget, hogy a mozga­lom letér a helyes útról, s irányítása olyan erők kezébe kerül, amelyek távolról sem a nép érdekeit képviselik. Mindezért elsősorban a szakszervezeti kongresszus vezetősége a felelős. Ebben a vezetőségben a jobboldali elemeken kívül „tiszteletreméltó mérsékeltek” is részt­­vesznek, hogy Georg Thompson brit parlamenti kép­viselő szavait idézzük. Thompsont 1962 júniusában hívta meg Adenbe a szakszervezeti vezetőség, amely egyébként szoros kapcsolatot tart fenn a Szabad Szak­­szervezetek Nemzetközi Szövetségével. Ez a szakszer­vezeti vezetőség igen veszélyes és negatív szerepet ját­szik a­ nemzeti mozgalomban. Kezében tartja a szak­­szervezeti kongresszust, különböző mesterkedésekkel és közönséges demagógiával arra törekszik, hogy a mun­kásosztályt elszigetelje a politikai harcoktól, szűk gaz­dasági vágányokra terelje, a kommunistaellenesség jel­szavát felhasználva szembeállítsa a többi nemzeti erő­vel. A vezetőség éppen ezért élvezi az imperialisták nyílt és burkolt támogatását — szemet hunynak ellen­zéki magatartása felett, amire a nép nyomása kénysze­ríti. A nemzeti erők közül csak a szakszervezeti vezetőség rendelkezik a szólásszabadság jogával, lapokat adhat ki, legális kapcsolatot­ tarthat fenn a tömegekkel. Az imperialisták a szakszervezeti vezetőség destruktív sze­repét felhasználva igyekszenek egyes nemzeti erőket a maguk oldalára állítani, igyekszenek elnyerni egyes körök bizalmát, amelyeknek azután ígéretet tehetnek a formális függetlenség megadására. A demokratikus és haladó erők kezdeményezésére alakult meg 1961-ben a Népi Demokratikus Unió, hogy magasra emelje az imperializmus ellen, a nemzeti egy­ségért folytatott harc zászlaját. A Népi Demokratikus Unió biztos abban, hogy a nép leküzdi majd az útjában álló összes nehézséget és feltartóztathatatlanul foly­tatja küzdelmét a nemzeti felszabadulásért, Jemen te­rületi egységéért, a demokráciáért, a haladásért és­ a békéért. (BíbSZki Arinka felvétele) 3

Next