Világ Ifjúsága, 1963 (17. évfolyam, 1-12. szám)
1963-01-01 / 1. szám
Adent 1839-ben foglalták el a brit csapatok.I Ürügyül az szolgált, hogy az adeni arab törzsek kifosztották a Keletindiai Társaság egyik hajóját, amely elsüllyedt az adeni partok közelében. Az imperialisták kártérítést követeltek az emirátus szultánjától, aki bele is egyezett, de a brit csapatok 1839. január 15-én ennek ellenére elfoglalták Adent. Az ágyúzásnak 150 ember esett áldozatul. Miután a gyarmatosítók megvetették a lábukat Adenben, rákényszerítették akaratukat Dél-Arábia különböző emirátusaira. Szerződések születtek, amelyek szinte korlátos jogokat biztosítottak Nagy-Britannia számára. Aden azóta a gyarmati bankok és monopóliumok egyik központja lett, az adeni kikötő vízzel, szénnel és olajjal látja el a betérő hajókat. Aden ugyanakkor olyan katonai bázis, amelynek területéről háborúkat és agresszív cselekményeket indítanak a környező területek ellen. A nép több esetben felkeléseket robbantott ki, de ezeket a népi mozgalmakat brutálisan elfojtották a brit imperialisták. Hadd említsünk meg néhány felkelést és tömegmozgalmat: Az 1941—45 évi hadramauti felkelés. Al-Rabaizi Felső-Awalik-i felkelése, amely 1955-ben kezdődött és 1958-ig tartott. A felkelés során a brit fegyveres erők elveszítették az általuk megszállva tartott területet, amelyet azóta sem tudtak visszaszerezni. Al-Madzsali 1955—58. évi dbhanai felkelése. Mohamed ben Abidrosz Yafia-i felkelése, amely 1957- ben kezdődött és ma is tart. ■.Mohamed és Ali ben Boubabeker ben Farid felkelése, amely 1958-ban kezdődött. Aden városának lakossága a munkásosztály vezetésével tömegmozgalmakat indít a kizsákmányolás és a brit mesterkedések ellen. A legjelentősebb tömegmozgalmak: Az 1956 márciusi sztrájkok. Az 1956 májusi tüntetések Lord Lloyd gyarmatügyi államtitkár látogatása ellen. Az 1958 áprilisi általános sztrájk a bevándorlási törvény ellen. Az 1958 októberi felkelés a törvényhozó tanács csalárd megválasztása ellen. Az 1960 októberi általános sztrájk a sztrájkellenes törvény ellen. A dolgozók e tömegakciók során több mint 80 sztrájkot szerveztek. Akadtak olyan sztrájkok is, amelyek több hónapig tartottak, így például az olajfinomítók munkásainak sztrájkja és a Luke Thomas-cég dolgozóinak bérmozgalma, amely több mint négy hónapig húzódott. E harcok során számos dolgozó életét vesztette, sok százat Jemenbe száműztek, vagy bebörtönöztek. A sztrájkellenes törvény életbeléptetése újabb lendületet adott a tömegmozgalmaknak: a múlt év utolsó hónapjaiban sztrájkba léptek az olajfinomítók munkásai, a lahedzsi és anathili bérlők, bérmozgalmak lobbantak fel a déli emirátusokban, fegyveres felkelésre került sor Hadramautban. A brit hatóságok brutális kegyetlenséggel léptek fel e sztrájkokkal és felkelésekkel szemben. Jelenleg 28 szakszervezeti vezető sínylődik börtönben, köztük a szakmunkások szakszervezetének titkára. A bebörtönzött munkások többsége a katonai támaszpontok dolgozói szakszervezetének tagja — az ő nevükhöz fűződnek az 1962 májusi sztrájkok. Sok hadramauti harcos szenved a meklai Manwara-börtönben, közülük hatvanöt halálraítéltek, elpusztították házaikat és földjeiket. Ez év februárjában lángolt fel a diákmozgalom. Először az adeni leánykollégium növendékei léptek sztrájkba az imperialista közoktatási politika ellen, majd a mozgalom tovább szélesedett, részt vett benne az összes kollégista és középiskolás. A diáktüntetések három hétig tartottak. Több diákot letartóztattak, sokakat megvertek, két diákot háromhavi börtönre ítéltek, másokat deportáltak. A fiúkollégiumokat és más iskolákat 40 napos szünet után nyitották meg, de az adeni leánykollégiumban — az imperialisták utasítására — csak 1962 októberében kezdődött újra a tanítás, ami annyit jelentett, hogy a növendékek veszítettek egy évet. Az imperialisták különböző eszközök igénybevételével zsákmányolják ki a népet. Évről évre sok millió font nyereséget zsebelnek be az adeni kikötő forgalmából: havonta 500 hajó köt ki Adenben, hogy vizet, szenet, vagy olajat vegyen fel. A kikötő költségvetését titokban tartják, a bevételt közvetlenül utalják át a londoni monopóliumoknak. Adenben hét angol bank működik, brit társaságok tartják kezükben az egész légi és tengeri szállítást. A gyarmatosítók akadályozzák az ipari fejlődést, a közegészségügy gyermekcipőben jár, a közoktatás helyzete egyenesen tragikus: az elemi iskolát kiváló eredménnyel végző gyermekeknek mindössze 30 százaléka juthat tovább a középiskolába. A gyapottermesztés is népünk kizsákmányolásának egyik forrásává vált. Aden a 123 évi imperialista uralom eredményeképpen napjainkban a világ egyik legveszélyesebb katonai támaszpontja, a középkeleti brit fegyveres erők központja, amely nukleáris fegyverei révén fenyegeti az egész világ békéjét. Adenből szálltak fel 1956 novemberében a Port Szaid városát bombázó brit repülőgépek. Aden volt az egyik legfontosabb pont, ahonnan 1961- ben elindultak Kuwait felé a brit légi és tengerészeti erők, s Adenből felszállva bombázzák a brit légierők az ománi erődöket. A brit imperialisták 1959. február 11-én tető alá hozták a délnyugati protektorátusok szövetségét, miután kihirdették a rendkívüli állapotot, felszámolók a nemzeti sajtót, bebörtönözték a nemzeti mozgalom és a szakszervezetek számos vezetőjét, valamint letartóztattak és deportáltak számos protektorátusi sejket, aki nem volt hajlandó csatlakozni a szövetséghez. Az adeni brit hatóságok a nép félrevezetése céljából miniszteriális jogkörrel ruházták fel a törvényhozó tanácsot, amely azonban semmiképpen sem képviseli Aden népét, amely bojkottálta is a választásokat. A lakosságnak mindössze 13 százaléka vett részt a választásokon, többségük bevándorló volt, a brit hatóságok „politikai jogokat” ígértek nekik, a brit nemzetközösség polgárainak tekintik őket, s ugyanakkor idegeneknek minősíti a lakosság 75 százalékát alkotó jemeni származású polgárokat. Vitathatatlan tény, hogy Aden és a déli protektorátusok Jemen részét alkotják, a brit imperialisták elszakították Jementől ezeket a területeket, kihasználva a belső nehézségekkel küzdő, a török gyarmatosítók által fenyegetett jemeni kormány gyengeségét. A brit imperializmus a jemeni rendszer reakciós voltát és az ország elmaradottságát kihasználva igyekszenek fenntartani a jelenlegi megosztottságot, s Adent olyan támaszpontnak tekintik, amelynek segítségével gyengíthetik Jemen függetlenségét. Belső zavargásokat szítanak, megpróbálják elszigetelni Jement a független államoktól és a szocialista országoktól, hogy gátolják fejlődését. A brit gyarmatosítók jelenleg valamiféle autonóm államot akarnak szervezni Adenből, erősíteni akarják kapcsolatait a déli emirátusok szövetségével, s ezt az összefogást ki szeretnék terjeszteni a keleti védnökségekre is. Csak a kedvező pillanatot várják, hogy zsarolásaik és mesterkedéseik meghozzák gyümölcsüket. Hangsúlyozni kell azt a tényt is, hogy a brit imperialisták együttműködnek az amerikaiakkal, akik nemrégiben jelentős gazdasági pozíciókhoz jutottak Jemenben. Az angolok nemrégiben azt is engedélyezték, hogy egy amerikai olajtársaság kutatási egyezményt köthessen több hadramauti sejkkel. 1962. július 23-án a gyarmatügyi minisztérium meghívása nyomán találkoztak egymással Londonban Aden és a Délarab Szövetség úgynevezett miniszterei, hogy ratifikálják a kapcsolataikat megszilárdító szerződést. Népünk ugyanezen a napon általános sztrájkot indított, hogy ily módon tiltakozzék az imperialista összeesküvés ellen, kifejezésre juttatva azon elhatározását, hogy tovább harcol az önrendelkezési jogért és a szabadságért. Sajnálatos dolog, hogy a nemzeti felszabadító mozgalom meg van osztva, hiányzik az a politikai vezetés, amelyet a lakosság minden rétege támogatna. Az imperialisták hagyományos politikájukhoz, az „oszd meg és uralkodj”-politikához híven természetesen mindent elkövetnek, hogy fenntartsák ezt az áldatlan állapotot. Ez a megosztottság gátolja a nemzeti mozgalom fellendülését, azzal a veszéllyel fenyeget, hogy a mozgalom letér a helyes útról, s irányítása olyan erők kezébe kerül, amelyek távolról sem a nép érdekeit képviselik. Mindezért elsősorban a szakszervezeti kongresszus vezetősége a felelős. Ebben a vezetőségben a jobboldali elemeken kívül „tiszteletreméltó mérsékeltek” is résztvesznek, hogy Georg Thompson brit parlamenti képviselő szavait idézzük. Thompsont 1962 júniusában hívta meg Adenbe a szakszervezeti vezetőség, amely egyébként szoros kapcsolatot tart fenn a Szabad Szakszervezetek Nemzetközi Szövetségével. Ez a szakszervezeti vezetőség igen veszélyes és negatív szerepet játszik a nemzeti mozgalomban. Kezében tartja a szakszervezeti kongresszust, különböző mesterkedésekkel és közönséges demagógiával arra törekszik, hogy a munkásosztályt elszigetelje a politikai harcoktól, szűk gazdasági vágányokra terelje, a kommunistaellenesség jelszavát felhasználva szembeállítsa a többi nemzeti erővel. A vezetőség éppen ezért élvezi az imperialisták nyílt és burkolt támogatását — szemet hunynak ellenzéki magatartása felett, amire a nép nyomása kényszeríti. A nemzeti erők közül csak a szakszervezeti vezetőség rendelkezik a szólásszabadság jogával, lapokat adhat ki, legális kapcsolatot tarthat fenn a tömegekkel. Az imperialisták a szakszervezeti vezetőség destruktív szerepét felhasználva igyekszenek egyes nemzeti erőket a maguk oldalára állítani, igyekszenek elnyerni egyes körök bizalmát, amelyeknek azután ígéretet tehetnek a formális függetlenség megadására. A demokratikus és haladó erők kezdeményezésére alakult meg 1961-ben a Népi Demokratikus Unió, hogy magasra emelje az imperializmus ellen, a nemzeti egységért folytatott harc zászlaját. A Népi Demokratikus Unió biztos abban, hogy a nép leküzdi majd az útjában álló összes nehézséget és feltartóztathatatlanul folytatja küzdelmét a nemzeti felszabadulásért, Jemen területi egységéért, a demokráciáért, a haladásért és a békéért. (BíbSZki Arinka felvétele) 3