Világ Ifjúsága, 1966 (20. évfolyam, 1-12. szám)

1966-01-01 / 1. szám

EZT LÁTTUK VIETNAMBAN A sötét vietnami égboltot bevilágították az ame­rikai világító magnézium rakéták. Riadó! Az ágyúkezelők elfoglalták a helyüket. — Önöknek egy ideig itt kell maradniok — fordult hozzánk a parancsnok. — Az úton azonnal leáll a forgalom. Mindez az egyik légvédelmi alakulat meglátogatása­kor történt. A tüzérek a Thanh Hoa tartományban levő Hamrong hidat védték. ... A Hamrong-híd. A békeidőkben semmi sem kü­lönböztette meg az ország sok más hídjától. Most min­denki büszkeséggel emlegeti ezt a nevet. Legendássá lett. Hány amerikai bombázó repült ide naponta és szórta le halálos terhét! A bombák feltúrták a földet, széthasadoztak a sziklák, összeroncsolódtak a vasúti sínek és a talpfák. Egy fel nem robbant amerikai bomba fekszik a sárban. A híd megrepedezett pillérei­nek fagerendái mint árokra emelt kezek meredeznek az ég felé. De, sérülten és csonkán, a híd mégis áll, jel­képezve a szabadságáért és függetlenségéért harcoló nép állhatatosságát és bátorságát. Alig két nap alatt közel ötven amerikai repülőgépet lőttek itt le. Mi is átmentünk a Hamrong-hídon. Mivel ez éjjel történt, sajnos nem sikerült fényképen is megörökí­teni ezt a rettenetes és mégis magasztos csatateret. Mi, a Demokratikus Ifjúsági Világszövetség delegá­ciója, a DIVSZ Irodája megbízásából azért mentünk Vietnamba, hogy kifejezzük a világ demokratikus ifjú­sága szolidaritását az amerikai agresszió ellen harcoló hős vietnami ifjúság iránt. A delegáció abban az idő­ben járt Vietnamban, amikor az egész világ a DÍVSZ fennállásának 20. évfordulóját ünnepelte. Ebből az al­kalomból a DÍVSZ számos országba elküldte a képvi­selőit, hogy részt vegyenek az ünnepségeken. Viet­namba pedig, amelyre most a világ figyelme összpon­tosul, különösen magas szintű delegáció utazott Rodolfo Mechíni-nek, a DÍVSZ elnökének vezetésével. A dele­gáció tagjai: Babacar N’Diong, a DÍVSZ főtitkárhelyet­tese (Szenegál), Hitoszi Szaszaki, a Japán Fiatalok De­mokratikus Ligájának és Vlagyimir Arjol, a szovjet ifjúsági szervezetek képviselője. Ez nem csupán udva­riassági gesztus volt Vietnam iránt, hanem logikus kö­vetkezménye a DÍVSZ fő irányvonalának, amelynek ér­telmében a DÍVSZ immár húsz éve fáradhatatlanul síkraszáll a nemzeti függetlenségért, a szabadságért, a demokráciáért és az egész világ békéjéért... Mindezt vietnami barátaink is tudták. Nagyra be­csülték a DÍVSZ szerepét, amelyet a vietnami nép és ifjúság harca iránti nemzetközi szolidaritás fokozása érdekében fejtett ki. A delegációt lelkesen fogadták a katonák, a munkás- és parasztfiatalok, a diákok, az ifjú­sági- és diákszervezetek vezetői. Sőt, abban a megtisz­teltetésben volt részünk, hogy fogadott bennünket Ho Si Minh elnök, aki több órán át barátságosan elbeszél­getett velünk. Az elnök sokra értékelte az ifjúság szoli­daritási mozgalmát, amely most szerte a világon ki­bontakozóban van, nem utolsósorban a haladó ameri­kai fiatalok között. „Az ifjúságnak azonban még többet lehet és kell tennie — mondotta Ho Si Minh —, mert mi nemcsak nemzeti, hanem internacionalista ügyért is harcolunk. Nemcsak hazánkat, hanem más országok haladását is védelmezzük." Mindaz, amit kilenc napos vietnami tartózkodásunk során láttunk és hallottunk, meggyőzött bennünket arról, hogy a DIVSZ helyes úton jár és helyesen cse­lekszik, amikor támogatja a vietnami ifjúságot és né­pet, és elítéli a barbár, imperialista amerikai agresz­­sziót. Ez ugyanis kötelessége nemcsak a vietnami ifjúság­nak, hanem minden ország ifjúságának, amely harcol a szabadságért, a függetlenségért, a békéért, az agresz­­szív imperialista politika feléledése ellen. A DÍVSZ már az indokínai háború és a francia-elle­nes szabadságharc idején is mozgósította a világ ifjú­ságát a vietnami fiatalok támogatására. Hanoiban, a forradalom múzeumában láttuk azt az időtől már meg­fakult zászlót, amelyet egy DÍVSZ-delegáció ajándé­kozott a vietnami fiataloknak tíz évvel ezelőtt. Rajta a jelszó, amelyre a vietnami hazafiak saját vérükkel írták rá: „Éljen a DÍVSZ!” Mi nemcsak a DÍVSZ tagjainak, hanem valamennyi ország haladó új nemzedékének támogatását vittük el Vietnamba, a vietnami fiatalokhoz. S Vietnamból az­zal a mély meggyőződéssel utaztunk el: még nagyobb segítséget kell nyújtanunk a vietnami népnek, hogy maga dönthessen a jövőjéről, minél előbb elűzve az agresszorokat szép földjéről. Sokfelé jártunk az országban. Ellátogattunk a hanoi Politechnikai Intézet­be, amelyet alig hogy megnyitot­tak, máris ki kellett üríteni, jártunk Thanh Hoa tar­tományból, amelyet nap mint nap támadnak az ameri­kai bombázók, találkoztunk munkásokkal, költőkkel, filmesekkel, akik éppen akkor tértek vissza a harci te­rületről. A találkozások nyomán erősödött bennünk a meggyőződés, hogy a vietnami nép nem fél az erős és álnok ellenségtől. A nehézségeket vállalva kész a vég­sőkig harcolni, hogy megőrizze szabadságát és függet­lenségét. Egyszerű, hétköznapi emberekből hősök lesz­nek ezekben a felelősségteljes időkben. Találkoztunk egy hős leánnyal, Nguyen Thi Thang milicista parancsnokkal, aki bátran verte vissza az amerikai bombázók számos támadását. Először filmen láttuk őt, amit Hanoiban vetítettek le nekünk. Aztán személyesen is találkoztunk vele a szülőfalujában, a Hamrong-híd közelében. Egy nagy udvaron folyt a rizs­­cséplés, ez a békés foglalatosság, de a piramis alakú kévék mellett ott álltak a puskák, elellékeztetve az ál­landó veszélyre. Ugyanebben a faluban beszélgettünk egy 19 éves lánnyal, Ngo Thi Tuyen-nel. Alacsony termetű, test­súlya mindössze 48 kiló. Az egyik csata során elfogyott a harcosok lőszere és Thi Tuyen vállalkozott arra, hogy odaviszi hozzájuk a lőszeres ládát. Az összekötözött lá­dákat azonban nem bírta szétválasztani, s mivel egy percet sem késlekedhetett, keskeny vállára vette mind a két ládát, s­­ máig sem tudja, honnan volt rá ereje — el is vitte őket. A ládák súlya 98 kiló volt. Láttunk egészen kis­lányokat, akik rész­t vettek a százkilós amerikai pilóták elfogásában. E pilóták egyike az űrrepülés tudományának kandidátusa volt, de a kozmosz helyett börtönbe került, mint bűnöző. Sok országot bejárt a vietnami operatőrök filmje, amely megörökítette a kórházak ellen intézett barbár amerikai légitámadásokat. Egy japán lap közzétette a védtelen betegek legyilkolását bemutató fényképeket. A tokiói amerikai nagykövet erre nyíltan vádat emelt a képek közléséért felelős újságíró ellen, azt állítván, hogy az amerikaiak nem követnek el ilyen embertelen cselekedeteket. Mi nem láttuk a filmen bemutatott kór­házat, de láttuk a bhank­hoai tüdőszanatóriumot, ame­lyet ezek a „humanisták” módszeres pontossággal meg­semmisítettek. A fehér orvosi szekrényekben még áll­nak a műszerek, amelyekre ráhullott az üveg és a va­kolat. A szél papírdarabokat fúj az üres udvaron a betegek kórlapjait és véranalíziseit. A földből kiállnak a fel nem robbant, de már ártalmatlanná tett bom­bák ... Kieu Dai faluban a parasztok elmondták nekünk, hogy a falunak már 112 halottja és 200 sebesültje van, a sebesültek közül sokan elvéreztek. A bombázások kárt tettek az állatállományban is, és az öntözőcsator­nák pusztulása folytán tönkrementek a rizsföldek. Egy lerombolt parasztház előtt álltunk, amikor hirtelen kiabálni kezdtek a gyerekek és az ég felé mutogattak. Magasan felettünk repült egy F-100-as amerikai va­dászbombázó. A fronton már jól ismerik az amerikai harci repülőgépek típusait. Aki Vietnamban jár, az soha el nem fakuló élmé­nyekkel tér vissza, s saját szemével győződik meg ar­ról, hogy mennyire hazug az az imperialista propa­ganda-szólam, amely szerint az amerikai hadsereg a „szabadságot és demokráciát” védi ebben az ország­ban. Vlagyimir Ariol Thu­ma, fiatal munkásnő a DIVSZ delegációtól kapott magyar szőttessel... Amerikai bombázás áldozata az egyik faluban: az idős asszony fél karját veszítette el... Jellegzetes falusi kép: a parasztok dolgoznak, de bármikor ké­szek harcolni is Dao Thi Thu, 22 éves textilmunkásnő, a gyár egyik legjobb dolgozója, a népi milícia tagja A Thanh Hoa-i tüdőszanatórium, melyet az amerikaiak teljesen lebombáztak .

Next