Világ Ifjúsága, 1969 (23. évfolyam, 1-12. szám)
1969 / 1. szám
Venezuela — Hét géppisztolyt A partizán behatolt a caracasi egyetem nagy könyvtárába, s húsz percen át agitálta az ott tartózkodó ötszáz diákot és pedagógust, hogy bojkottálják a decemberi elnökválasztásokat. Mexikó — Az orvostudományi egyetem hatalmas aulájában az országos sztrájkbizottság hatnapi beves vsa után, több mint 3000 ember jelenlétében a sztrájk folytatása mellett döntött. A bizottság követelte a kormány megtorló intézkedéseinek beszüntetését, a katonaság visszavonását az egyetemi épületekből, valamint az összes politikai fogoly szabadon bocsátását. Kolumbia — A diákok elfoglalták Tulus város kollégiumát. Összecsaptak a rendőrséggel, egy rendőrt megöltek, hatvan diákot letartóztattak. November 16-át választottam, de választhattam volna bármely más napot. November 16-án ezek a hírek érkeztek !Latin-Amerikából. Makai György: F9RRDDfllMRT DE HOGYHN „Ha Krisztus Kolumbiába jönne, az igazságtalanságok láttán ő is fegyvert ragadna és csatlakozna a földalatti mozgalomhoz!” (Camilo Torres, fiatal kolumbiai pap, aki csatlakozott a partizánokhoz és a kormánycsapatokkal vívott tűzharcban hősi halált halt. A diáktüntetések, sztrájkok és egyéb megmozdulások egyetlen latin-amerikai országot sem kerültek el. Partizánfegyverek dörögnek Kolumbiában, Guatemalában, Venezuelában és Bolíviában. Egész Latin-Amerika lázban ég. Beköszöntött a forradalmak kora. Vajon ez az a hullám, amely annak idején átcsapott Ázsián és Afrikán, most Latin-Amerikán csap össze a népek belső és külső elnyomói fölött? A közös ellenséget mindenki ismeri. Porfirio Diaz, Mexikó egykori diktátora (a diktátorok is mondhatnak szellemeset) a maga országára vonatkoztatta azt, ami egész Latin- Amerikára érvényes: „Szegény Mexikó, milyen távol vagy a jóistentől és milyen közel az Egyesült Államokhoz”. Jelképesen megfogalmazva olyan az amerikai kontinens, mint egy jéghegy, amelynek csak kisebbik része látszik ki a vízből. Ez a kisebbik rész a dúsgazdag Egyesült Államok, a nagyobbik, a víz alatti rész az a latin-amerikai elesettség és nyomor, amelyen oly gazdaggá hízott. A statisztikai adatok általában unalmasak és fárasztóak. Egyet azonban érdemes megjegyezni: az amerikai társaságoknak minden dollár, amelyet Latin-Amerikába befektetnek, három dollár hasznot hoz! A folyamat természetesen nem olyan egyszerű, mint egy mesebeli pénzváltó automata esetében: bedobunk egy dollárt és kijön három. Latin-Amerikában a helyi kizsákmányolok bonyolult rendszere iktatódik a bedobott egy dollár és a kijövő három dollár közé. E kizsákmányolok létérdeke, hogy az automata zavartalanul működjék, s közben ők is megtalálják a számításukat. Az amerikai imperializmus garantálja számukra azt, hogy megtarthatják óriási földbirtokaikat (Brazíliában például 65 nagybirtokos 18 millió hektáron gazdálkodik, míg 2 millió parasztnak csak 13,6 millió hektár jut!), s ily módon hozzájárulnak a demográfiai robbanás félelmetes folyamatához: a lakosság lényegesen gyorsabban nő, mint a termelés. Az utóbbi 15 évben 24 százalékkal csökkent az egy lakosra jutó élelmiszermennyiség! Nagybirtokosok, főpapok, nagytőkések — életet adó köldökzsinórjuk az amerikai imperializmushoz fűzi őket. Naiv illúzió azt hinni, hogy jó szóval, lassú reformokkal át lehet vágni ezt a köldökzsinórt. Itt csak az a módszer segít, amellyel Nagy Sándor megoldotta a gordiuszi csomót — a kard, vagyis a forradalom. A latin-amerikai forradalmárok mind egyetértenek abban, hogy ezen a hatalmas területen a fegyveres harc a szabály, a békés út csak kivétel. Fegyveres harcot — de hogyan? Forradalmat — de hogyan? Hamleti szavakkal: ez itt a kérdés. A kérdések kérdése, amelytől 250 millió ember sorsa, jövője függ. 0■ BOLIVAR MEGNYITJA A HŐSÖK SORÁT Latin-Amerika történelme bővelkedik olyan esetekben, amikor maroknyi bátor ember valószínűtlenül nehéz körülmények között, a józan észnek szinte ellentmondva győzedelmeskedett. E bátrak sorát negatív hősök nyitották meg — az aranyra éhes konkvisztádorok, Cortes és társai, akik a 16. század elején milliós birodalmakat igáztak le párszáz emberrel. Igaz, a spanyoloknak lovaik és tűzfegyvereik voltak, a megtámadott országok súlyos belső válságban vergődtek, de vakmerőségig menő személyes bátorságukat senki sem vonhatja kétségbe. Folytatás a 16. oldalon 3