Világ Ifjúsága, 1970 (24. évfolyam, 1-12. szám)
1970 / 12. szám
AZ ACÉLIZOM KLUB Nyáron múlt két éve, hogy megrendezték a Jégszínházban az Acélizom Klub első országos versenyét. A versengés színtere a porond közepére állított fékpad volt, amelyhez a látványos izomzatú fiúk sorban odajárulva, tekintélyes súlyokat nyomkodtak a fejük fölé. Fekvő testhelyzetben. A versenyt különben egy, a nagymenőkhöz képest nevetségesen vézna fiatalember nyerte, akiről később kiderült, hogy igazolt versenyzője valamelyik alsóbb osztályú súlyemelő csapatnak. A legszebbek, ahogy mondani szokás, labdába sem rúgtak, sőt, a verseny fő szervezője — egy páratlanul remek felépítésű negyedéves egyetemista — el sem indult a vetélkedőn, ő csak akkor jelent meg a porondon, amikor a szorgos segéderők elszállították a fékpadot és kezdetét vette a nagy szám, a kar-, mell-, has- és hátizmok bemutatása. Ez úgy történt, hogy a soros versenyző különböző, előre meghatározott attraktív pózokat vett föl és könnyed mosoly kíséretében a közönség elétárta nagyszerű izomkötegeit. Egy-egy ilyen beállás-sorozat, ha jól emlékszem, két percig tartott. Az győzött, aki a legszebben tudta mozgatni a bicepszeit. A felkészülés pedig körülbelül fél-háromnegyed órát vett igénybe a szomszédos edzőteremben, ahol a fiúk apró, öt-tíz kilós súlyzókkal, különféle kenőcsökkel és egyéb alkalmasságokkal „pumpálták” fel véredényeiket és izomrostjaikat. Mert azt még egy csenevész laikus is tudja, hogy az ilyen bemutatókon látható 55 cm kerületű felkar fél órával később már csak 45, vagy jobb esetben 50 centiméter. A Magyar Súlyemelő Szövetség egyik szakvezetője is végignézte az acélizmú legények versengését. Megkérdeztem tőle, hogyan hasznosíthatná a magyar súlyemelő sport az itt feltűnt tehetségeket. — Jól mutatnának a nézőtéren — mondta, és különös mosollyal nézett maga elé. Bár az Acélizom Klub — tudomásom szerint — azóta nem rendezett ilyen rangos bemutatót, a testépítés (bodybuilding) hívei változatlan hévvel döngetik súlyzóikkal a tornatermek padlózatát és amikor beköszönt a kora nyár, ott láthatók valamennyien a stégeken, az úszómedencék szélén, amint körbehordozzák szédületes deltáikat. Belépés díjtalan. MR. WEIDER ÖRÖME Képzeljünk el egy tizenhat éves fiatalembert, aki ügyetlennek, esetlennek hiszi magát, nincs önbizalma, s félénk is. Példaképei éppen ezért többnyire széles vállú, magabiztos fickók, akik a filmekben roppant ökölcsapásokkal tisztítják meg a terepet maguk körül, ámbár mostanában komolyan előretör a karate is. Tévénézés közben persze a legritkább esetben fejlődik az ember izomzata. Heti három edzés egy jól felszerelt tornateremben, és bőséges fehérjedús táplálkozás viszont már segíthet valamit. Erre a kézenfekvő felismerésre alapozta vállalkozását Mr. Weider, a merkantil szellemű tányérmosogató. Az első erőfejlesztő termet követte a többi, s amikor tornatermei már behálózták a fél világot, eképpen szólt a testépítés híveihez: „Szeretnélek mindannyiótokat kézszorítással üdvözölni a Testépítés Világában!” (World of the Body-building) Mr. Weidernek jó oka volt rá, hogy ilyen meghitt barátsággal viseltessen az erőfejlesztő termek látogatóival szemben. A hajdani tányérmosogató Halló, szépfiú! ugyanis nekik köszönheti millióit. Ma már több mint hatvanféle Weider-cikk, illetve készítmény áll a szép testalkatra vágyakozó férfiak szolgálatában. Könyvek éppúgy találhatók közöttük, mint súlyzótárcsák, speciális erőfejlesztő gépek és protein-készítmények. Az edzés persze nem könnyű, de egy idő után meg lehet szokni, csakúgy, mint az öltözőkben és tornatermekben terjengő izzadságszagot. Az edzés eredményét rendszeres mérések mutatják ifjú barátunknak, aki rövid három hónap alatt mellbőségét tíz, felkarjának kerületét pedig öt centiméterrel is növelheti. Ez már szemmel látható gyarapodás. Ha azonban elköveti azt a könnyelműséget, hogy abbahagyja az edzéseket, hihetelen gyorsasággal eltűnnek a könnyen szerzett izmok. Az edzést tehát folytatni kell. A gyarapodás már korántsem olyan rohamos, mint az első hónapokban, de fiatal barátunkat ez cseppet sem zavarja. Súlyzózás közben ugyanis a tükörbe pillant — a tükör egyetlen igazi Weider-féle bodybuilding teremből sem hiányozhat! — és csendes örömmel nyugtázza: bicepszei remekül mutatnak. El kell ismerni, hogy Mr. Weider nem beszél a levegőbe, amikor a „Testépítés Világa” kifejezést használja. Ez a saját szakirodalommal, saját sztárokkal, s nem utolsósorban saját világnézettel rendelkező „sportág” (még idézőjel közé téve is nehezemre esik sportágnak nevezni) valóban külön kis világnak tekinthető. A bodybuilding-szakirodalomból megtudhatjuk például, hogy az erőfejlesztéssel rendszeresen foglalkozók nemcsak lelki, de társadalmi, sőt üzleti vonatkozásban is talpraesettebbek, magabiztosabbak a testépítést elhanyagolóknál. Mr. Weider mindenesetre ... JÓ PÉNZÉRT BÁRKI SZÉP LEHET Nem tudok róla, hogy nálunk valaki is számon tartaná, hányan űzik a testépítésnek ezt a módszerét. Az MTI nem foglalkozik velük, nem tekinti sportnak a bodybuildinget, így erről talán csak a fürdőmesterek tudnának adatokkal szolgálni. És bár a Weider-féle szakirodalom — néhány terméke hozzánk is eljutott — szebbnél szebb érvekkel hozakodik elő, mind külföldön, mind itthon, sok támadás éri a testépítés deltás apostolait. Mindenekelőtt azt a vádat hozzák fel ellenük, hogy az úgynevezett izomemberek véletlenül sem szerepelnek a világ legjobb nehézatlétái között. A vád komoly, sőt — igaz. No, de legyünk méltányosak és ismerjük el, nem is kívánkoznak közéjük. Ők a mellbőséget mérik minden edzés után, a nehézatléták pedig a felemelt tornákat számolják, s a távolságot, hogy meddig repült a súly vagy a kalapács. A nehézatléta meghatározott célért viaskodik a rettentő súlyokkal, az izomembernek nincs célja, csak bicepsze van, vagy ha mégis volna, úgy az, hogy szép legyen. Hinnek érdekében akár napi két órát is eltölt az edzőtermekben, lendületesen emelgetve a 30—40 kilós súlyokat. Herkules akar lenni, Herkules ereje nélkül. A Weider-féle terápia ugyanis csak a szépséget szolgálja. Aki felkeres egy ilyen izomműhelyt, nem az egészséges sportolási lehetőségekért, hanem a szépségért teszi. Bizonyításul itt csak annyit, hogy a lovaglóizmok fejlesztésére egyáltalán nem fordítanak gondot, holott azok hajlamosak leginkább az erősödésre. Az olvasó bizonyára észrevette, hogy e sorok írója nem tartozik a bodybuilding megrögzött hívei közé. Nem azért, mintha ellensége lennék a testkultúrának, á, dehogy. Még a testi szépségre való törekvést is megértem és helyeslem. Olyan tulajdonság ez, amely, alighanem egyidős az emberiséggel. Egykorú források szerint már a görögök, sőt őket megelőzően az egyiptomiak is tettek egyet-mást a testedzés, a magas fokú testkultúra érdekében. Így hát bizonyára túlértékelnénk Mr. Weidert, ha egyedül az ő ötleteinek, ügyes üzleti fogásainak tulajdonítanánk a testkultusz ilyetén felvirágzását, ő nem tett mást, mint fölkeltette a lélek mélyén meghúzódó hiúságot, majd kijelentette, hogy jó pénzért bárki szép lehet. Aki nem hiszi, nézze meg ezeket a képeket. Amikor az Acélizom Klub első és mindeddig egyetlen országos vetélkedőjét megrendezték Budapesten, ott volt a nézőtéren népszerű olimpia bajnok birkózónk, az időközben tragikus körülmények között elhunyt Kozma István is. Derűsen szemlélte az olajtól csöpögő pompás bicepszeket, majd jól ismert harsányságával megjegyezte: — Szép lányok vagytok, fiúk! Amivel azt hiszem, arra célzott, hogy a gondosan „felpumpált” izomkötegek öncélú mutogatása nem okvetlenül velejárója a férfiasságnak. Pedig mi még nem is panaszkodhatunk, hiszen nálunk, szerencsére, nincsenek férfiszépségversenyek. (cs. n.) Mellbőségmérés minden nap... — Hát nem volt igaza Kozma Istvánnak? 15