Világ Ifjúsága, 1980 (34. évfolyam, 1-12. szám)
1980 / 3. szám
külpolitikából a nép háta mögötti, s népellenes manipulációk lehetőségét. A tőkés országok nemzetközi tevékenysége azonban sok tekintetben ma is a régi alapokon áll. Ez azt jelenti, hogy sokszor mi sem hozhatunk azonnal minden mozzanatot nyilvánosságra, de sohasem teszünk olyan lépéseket, amelyek a mindenki által ismert elveinknek ellentmondanának. A fentieken túl a fiatalok nemzetközi tevékenységére, a külpolitikába való beleszólásukra is vonatkozik az a gyakran tapasztalható gond, hogy a párt, az ország vezető testületei megfogalmazzák a hazánk előtt álló feladatokat, amelyeknek azonban a gyakorlati végrehajtása számos részterületen nem valósul meg olyan tökéletesen és olyan gyors ütemben, ahogy megvalósulhatna. Közben egyes fiatalok panaszkodnak, hogy nincs elég tennivalójuk, mert „ma a nagy tettek időszaka elmúlt”. Véleményeim szrint nagyon is gigantikus feladatok korában élünk. Ha csak népgazdaságunk hatékonyabbá tételét, a most napirenden levő minőségi váltást nézzük , amely egyszerre bővítené hazánk konkrét külgazdasági lehetőségeit és szélesebb értelemben vett nemzetközi tekintélyét — nyilvánvalóvá válik, milyen drámai feszültséget, alkotó izgalmat is követelő tennivalók állnak a fiatalok előtt. Ezzel kapcsolatban csak egy konkrét dolog: sokan, amikor a múlt nagy feladatairól álmodoznak, elfeledkeznek arról, milyen szép feladatot, erőfeszítést jelent ma például egy idegen nyelv megtanulása ... Tehát közvetlenebb, szorosabb kapcsolat az ország, a világ s minden egyes fiatal tennivalói között; a nagy feladatok, s benne az egyén szerepének a jelenleginél sokkal erőteljesebb felfedeztetése és felfedezése — ez az idősebbek és az ifjúság közös felelőssége, kötelessége. Mindez a leghatékonyabban orvosolhatja a fiatalok azon panaszát is, hogy a számukra nincs elegendő beleszólási, cselekvési lehetőség. A legutóbbi esztendők eseményei és változásai erősítették ifjúságunkban a gazdálkodás iránti érdeklődést és bizton állíthatjuk, hogy ma sokkal fogékonyabbak a fiatalok a közgazdasággal — de mondhatjuk úgy —, az energiával, általában a termeléssel, a gazdaságossággal, a takarékossággal kapcsolatos jelenségek iránt. Hogyan segítheti ifjúsági szövetségünk ennek a tendenciának az erősödését, nemcsak a KISZ- tagság, hanem egész ifjúságunk körében? — ezzel a kérdéssel fordultunk SZABÓ JÁNOShoz, a KISZ Központi Bizottsága Intéző Bizottságának tagjához, a Magyar Ifjúság főszerkesztőjéhez. — Ami a fogékonyságot illeti, kétségtelen változások tanúi lehetünk. Ez is azt igazolja, hogy az élet kényszerítő ereje a legjobb tanítómester. Természetesen az sem árt, ha időben kinyitják az ember szemét s ezzel megkímélik a tapasztalatszerzés nagyobb csalódásaitól. Jó öt évvel ezelőtt körkérdést intéztünk ismert tudósokhoz, írókhoz, művészekhez, idősebb és fiatalabb közéleti személyiségekhez. Sok érdekes válasz érkezett, de a legtalálóbbat Kádár elvtárstól kaptuk, a KISZ Központi Bizottságának ülésén. Akkor is a pártkongresszusi irányelveket tárgyaltuk, s a fiatalság felelősségéről szólva utalt arra, hogy nagy érdeklődéssel olvasta az ifjúsági lapban, mikor válik felnőtté az ember. Őt ugyan nem kérdezték meg, de azért elmondja a véleményét. És itt következett az, ami témánk szempontjából nagyon is fontos. A különféle nézeteket számba véve Kádár elvtárs kifejtette, hogy sem az életkort, sem a hivatást, sem más sajátos adottságot nem szabad mechanikusan kezelni. Egyik fiatal lassabban, a másik gyorsabban érik ugyanabban a korban is. Ettől függetlenül, valamennyien akkor lesznek felnőttek, amikor megkeresik a kenyerüket Az ember csak a munka révén, a vele járó tapasztalatokkal, az önmagáért, családjáért, a társadalomért érzett felelősséggel válik felnőtté. Ez persze nem azt jelenti — tette hozzá Kádár elvtárs —, hogy nincsenek komoly fiatal emberek, de a felnőtt az más. Annak felelnie kell mindenért. Nos, én azt hiszem, hogy manapság egy ilyen folyamat tanúi lehetünk a tömegméretekben. Az élet arra kényszeríti fiatalságunkat, hogy korán megtanuljon számolni a realitásokkal, a „mi mibe kerül” sokáig elhanyagolhatónak vélt, de manapság akár kegyetlennek is nevezhető törvényével. A hetvenes évek változásai, főként az olajárrobbanás és az általa elindított lavina, az energiahordozók, a nyersanyagok árának általános emelkedése, a cserearányok romlása mindennapi tapasztalattá tette a termelés milyensége és a fogyasztás mértéke közötti összefüggéseket. Rá kell döbbenni, hogy csak akkor lesz valami olcsóbb, egy órai munkával csak akkor lehet többet keresni, ha a termelés és az elosztás minden fázisában a lehető legésszerűbben, legtakarékosabban és leginkább hozzáértő módon gazdálkodnak. Ennek persze rengeteg öszszetevője van, de a lényeg mindenképpen az marad, aminek felfogásához nem kell érettségi, hogy társadalmi méretekben csak jobb munkából lehet jobban élni. Nem állíthatjuk, hogy mindenki maradéktalanul felismeri és tudomásul veszi ezt. Még kevésbé mondhatjuk el, hogy valamennyi fiatal ember ehhez a követelményhez szabja igényét és a munkához való viszonyát. Jócskán akadnak, akiket nem érdekel a munka eredménye, csak a bére, akiket nem furdal a lelkiismeret azért, mert jóval többet vesznek el a közös asztalról, mint amit odatesznek. Valamennyien tudunk példákat mondani szűkebb környezetünkből is az önzésre, a harácsolásra, az ingyenélésre, mégis mindnyájan tudjuk, hogy nem ez a jellemző. Ifjúságunk, KISZ-tagságunk meghatározó többsége becsülettel kiveszi a maga részét az építőmunkából. Ez is kétségtelen összetevője annak, hogy ha lassabban is, de a nehéz körülmények ellenére is előrehaladunk. Az „életnek az a minősége”, ami Magyarországon létrejött, kibírja az összehasonlítást más — köztük lényegesen jobb adottságokkal rendelkező országokkal. S ez nemcsak eredmény, serkentő erő is egyben. Annak a tapasztalatnak ugyanis, hogy érdemes jobban dolgozni, hogy érdemes a párt szavát követni, döntő szerepe van abban, hogy az úgynevezett dolgozó KISZ-tagok csaknem fele részt vesz a szocialista brigádmozgalomban, hogy az észszerűsítések egyre bővebb forrása az Alkotó ifjúság pályázat, az újítómozgalom, a fiatal műszakiak, közgazdászok és agrárszakemberek tanácsainak tevékenysége. A munkaverseny, az önként vállalt társadalmi munka azonban még ennél is szélesebb tömegek áldozatkész aktivitásának ad teret. Különleges formája ennek a KISZ-védnökségek és építkezések rendszere. A IX. kongresszus óta sikeresen befejezték a Dunamenti Hőerőmű, a Dunai Kőolajipari Vállalat második üteme, a szegedi kőolaj- és földgázipari létesítmények, valamint a Tiszai Vegyi Kombinát első üteme fölött vállalt központi védnökségeket. Megépült a Tisza II. vízlépcső első üteme, teljesítették kongresszusi vállalásukat az orenburgi Szövetség gázvezeték és az uszty-ilimszki cellulózkombinát fiatal építői. Jelenleg is nagy erővel folyik a Paksi Atomerőmű építése és más központi és helyi KISZ-védnökségek teljesítése. S ha mindehhez hozzávesszük a diákok és a katonák önkéntes társadalmi munkáját, az építőtáborozást és az őszi betakarításban vállalt nélkülözhetetlen szerepüket, akkor meggyőződhetünk arról, hogy ifjúságunk java a gyakorlatban is levonja közgazdasági felismeréseinek tanulságait. Ahhoz persze, hogy ez a mindenképpen egészségesnek nevezhető tendencia tovább folytatódjon, hogy újabb és újabb fiatalok tanulják A MUNKA AVAT FELNŐTTÉ Nem elég, hogy „nyüzsög", lót-fut, agitál: helyt kell állnia a munkában, a tanulásban, a haza védelmében