Világ Ifjúsága, 1985 (39. évfolyam, 1-12. szám)

1985 / 6. szám

New York, 1950 októbere. Egy Bill Can­nastra nevű ifjú, bohém festő heccből megpróbál kiugrani egy induló metrókocsi ablakából. Barátai visszacibálják. De ép­pen rossz pillanatban: Cannastra feje ne­ki csapódik egy oszlopnak, az ütés kirántja az ablakon, a kerekek alá zuhan. A gro­teszk haláleset után Cannastra egyik ba­rátnője, a húszéves, csinos Joan Haverty tartja rendben a megüresedett lakást. Oda is költözik. Egy este éppen forró csokolá­dét készít vendégének, amikor kiáltást hall az utcáról. Joan kinéz az ablakon, egy ismeretlen férfit lát, aki Kerouac né­ven mutatkozik be. A lány halványan emlékszik, hogy Cannastrának volt egy ilyen nevű cimborája Invitálja a fiatal­embert , és két hét múlva összeházasod­nak. Hónapokig élnek csak együtt, az új feleség nem tetszik sem az anyósnak, sem a férj baráti körének, végül a férje is tel­jesen kiszeret belőle. Szétválásuk után Juannak gyermeke születik. Kerouac nem hajlandó tartásdíjat fizetni, nincs is na­gyon miből, és bármennyire hasonlít rá a kis Janet Michele (röviden: Jan), csak jóval később, hosszas pereskedés után is­meri el a magáénak. Apa és lánya két­szer találkozik személyesen, egyszer be­szélgetnek telefonon. — Menj el Mexikóba és í­rj könyvet. Használhatod a nevemet — mondja má­sodik és egyben utolsó találkozásuk al­kalmával Jack Kerouac Jan Kerouacnak­, s az utóbbi valóban elmegy Mexikóba, könyvet ír, és használja az apja nevét. Körülbelül ennyiből állt a két Kerouac személyes kapcsolata. Aki azonban olvasta a lány könyvét (Gá­zos bébi címmel nemrég jelent meg ma­gyarul) meg az apáét (az Úten első ma­gyar nyelvű kiadása 1970-ben látott nap­világot) , az tudja, hogy Jan nem csak a nevét örökölte a papától. Közös bennük a nyughatatlanság, a mindent kipróbálni vágyás, „az országút szerelme” — és ter­mészetesen az írói adottság. Jack — teljes nevén Jean-Louis Lebris de Kerouac — kanadai francia származású szülők gyermeke volt, és bár az Egyesült Államokban nőtt fel, ötéves koráig egy szót sem tudott angolul. A későbbi fene­gyerek nagyon jó tanuló, buzgó katolikus volt, és félt az idegenektől meg a halál­tól — bátyja, Gerard igen korán hunyt el. A család túlságosan szegény volt ah­hoz, hogy a kis Jeant (vagy ahogy angol anyanyelvű barátai hívták: Jackyt) rendes egyetemre küldte. A fiú azonban, szeren­csére, ragyogó fut­ball tehetségnek bizo­nyult. Így hát két egyetemtől is kapott sportösztöndíj-ajánlatot, ő a Columbiáét választotta, és tizenhét éves korában, 1940-ben New Yorkba költözött A kisvá­rosi fiatalember faragatlannak, idétlen­nek érezte magát „nagyvilági” társai kö­zött, bár hamar szerzett barátokat. Az ed­zőjével utálták egymást. Minthogy sem­miképp se tudott bekerülni az első csa­patba, egy szép napon megunta az egészet, és nekivágott „a nagy amerikai éjszaká­nak”, Washingtonig jutott el. Ez volt az első nagyobb kiruccanása. Alkalmi mun­kák után beállt a hadseregbe — ponto­sabban: előbb a tengerészgyalogosokhoz, aztán a haditengerészethez —, áthajózott Grönlandba, aztán vissza, majd visszavet­ték az egyetemre, összeköltözött első ko­moly szerelmével, aztán megint behívták a haditengerészethez. Nem bírta a fegyel­met, idegosztályra került, leszerelték, írt, megszállottan olvasott és ivott, mígnem végül megismerkedett egy Lucien Carr nevű diákkal, meg annak barátjával, bi­zonyos Allen Ginsberggel. Történt mindez 1944-ben — ezt a dátumot tekinthetjük a beatnemzedék születési évének. Kerouac életszomja csillapíthatatlan — de ki is veszi a részét az úgynevezett Élet­ből. Lucien Carrt elkeseredetten üldözi fonák szerelmével egykori cserkészvezető­je, végül Lucien nem tehet mást, leszúrja az erőszakoskodó férfit, a hullát a Hud­son folyóba dobja, elmondja Kerouacnak, mi történt, és együtt ássák el a bűnjele­ket. Másnap mindketten megrettennek. Carr följelenti magát a rendőrségen. Ke­­rouacot is letartóztatják a tanúzási kö­telezettség elmulasztásáért. Apja nem haj­landó lefizetni a száz dollár óvadékot, s az elkeseredett Jack megállapodik élettársá­val, Edie Parkerrel, hogyha megszerzi a pénzt, elveszi feleségül. Így is történt. Ke­rouac megnősült (közben a változatosság kedvéért Ginsberg is szerelmet vallott ne­ki), olvasott, írt, dzsesszt hallgatott. Míg első regényével, a Kisváros és nagyváros cíművel küszködött, a New York-i társa­ságban egyre több hír kezdett keringeni egy húszéves autótolvajról, „a börtönök és a nyers erő géniuszáról”, aki Schopen­hauert olvas a javítóintézetben. Az eleven legendát úgy hívták, hogy Neal Cassady. Ő lett az Úton főhőse. Cassady hamaro­san feltűnt New Yorkban, tizenhat éves feleségével az oldalán. Nem sokkal az­után, hogy megismerkedtek, Kerouac el­vitte Cassadyt új szerelméhez, egy száz­nyolcvankét centi magas prostituálthoz, aki az egész városban a legtöbbet tudta a kábítószerekről. A „mesés asszony” nemcsak a marihuánával, hanem a ben­­zedrin nevű serkentőszer örömeivel is megismertette a kezdő írót. Cassady né­hány hónap után visszatért Nyugatra, Denverbe , és 1947 júniusában Kerouac is utána indult. Az akkori csavargásai tör­ténetét írta meg legnagyobb sikerű regé­nyében — olyan erővel és hitelességgel, hogy még negyedszázad múlva is akad­tak lelkes követői Magyarországon épp­úgy, mint Amerikában. Mint valamennyi modern mítosznak, az országutakon kóborló, szabad lelkű, min­den konvenciónak fittyet hányó fiatal­ember mítoszának is meglehetősen prózai az eredete. Kerouac főképpen két okból választotta az autóstopot, mint az Álla­mok átszelésének lehetséges módját: elő­ször is, mert nem volt pénze buszra, má­sodszor pedig irodalmi élmények nyomán, hiszen kamaszkorában Jack Londont tar­totta a világ legnagyobb írójának. Amit az Útonban olvashatunk e vándorlásokról, az bevallottan több, mint önéletrajz. Ke­rouac nem önmagát és Cassadyt mutatja be a könyvében, hanem azt, akivé válni szerettek volna. Mert az író élete ettől fogva sokkal in­kább tragikus, mintsem regényes. Több­ször fogott neki a nagy műnek, végül 1951 áprilisában három hét alatt, benzedrinen és feketekávén élve, nyaktörő tempóban „leverte” a történetet. Hogy ne kelljen a géppapír cserélésével időt vesztegetnie — a lapokat tekerccsé ragasztotta össze, így lett a kéziratból egyetlen százhetven­ötezer szavas bekezdés. Mikor a munkai véget ért, Joan Kerouac közölte, hogy Bob Dylan Kerouac sírjánál (1922. márc. 12.-1969. okt. 21.)

Next