Világ Ifjúsága, 1986 (40. évfolyam, 1-12. szám)

1986 / 9. szám

M­ S BUKÁSA Boy George a végét járja. S ezúttal nem­csak nemzetközi karrierjéről, énekesi pá­lyafutásáról van szó, hanem az életéről is. Már régóta szellőztették a lapok botrá­nyait, rebesgették a kábítószeres tivor­nyáit, július végén aztán robbant a bomba. Maga Boy George testvére, a fo­tósként ismert David adta fel bátyját a rendőrségen abban a reményben, hogy még megmenthetik az életét. Boy George ugyanis a kábítószerek rabja. S nem is akármilyeneké. Ma­­­rihuána,­­hasáb régóta szóba sem jöhet nála, sőt, a „szép emberek”, a művészek „koksza” (kokain) sem elég már neki. Roy George a legveszedelmesebb, legkemé­nyebb drog, a heroin áldozata, s ha nem tudnak segíteni rajta, már csak hetei van­nak hátra! A közvélemény testvérének leleple­­lk­e­zéséig semmi biztosat nem tudott az­­ énekes szenvedélyéről. Sőt, a csa­lád tagjai *— elsősorban szülei előtt — ti­tokban tudták tartani betegségét. A szapo­rodó jeleket azonban nem lehetett nem észrevenni. Roy George az elmúlt fél évben nem látogatta meg a családi házat, holott korábban hetente tette tiszteletét. Külön­böző fotókon feltűnt, hogy az énekes hol elhízottan, hol csont és bőr soványan jele­nik meg a nyilvánosság előtt. Arcbőre, fo­gai besárgultak, keze remeg, izzad, meg­jelenése, viselkedése a narkós benyomását kelti. S hiába a széles karimájú kalap, a napszemüveg, a soványságot álcázó ruhák, júniusban már kiszivárogtatták, hogy a sztár három hónap alatt 25 kilót fogyott.­­Együttese, a Culture Club megjelen- t tetett ugyan egy nagylemezt, de az ezzel járó promóciós kötelezettségek­nek az énekes már nem tudott eleget ten­ni. Testi-lelki állapota nem tette lehetővé a fellépéseket. Hiába keresték fel tv-társa­­ságok, újságírók — ő elzavarta a stábokat, együttesének tagjaival összeveszett, s az egykor milliomos sztár 100 fontokért tele­fonálgatott barátainak, aztán testvéreinek, végül szüleinek. S a botrány ekkor pattant ki. A család megdöbbenve láthatta fiuk leépülését. David O’Dowd ekkor fordult a sajtó nyilvánosságához.­ A The Sun című pletykalapnak „tálalt ki”, de nem pénzért, hanem mert Angliában ezt olvas­sák a legtöbben. Beszámolt róla, hogy nem­csak Roy George, de családjuk is a ka­tasztrófa szélére sodródott, ötvenegy éves apjuk, több szívinfarktusa után, megpróbált beszélni a fiával, aki azonban a nemrég vásárolt hampsteadi lakásából kidobta, sőt, meg is verte. Gerry O’Dowd sírva ment el a legközelebbi rendőrőrsre, és ott feljelen­tette a fiát, mondván, inkább a börtönbe, elvonókúrára kerüljön, minthogy a tra­gédia bekövetkezzék. Mert a tragédia na­­gyon is közelinek látszik, de egyelőre nem a fiút, hanem az apát fenyegeti, aki — David fia szerint — évtizedeket öregedett, s három szívinfarktus után ismét kór­házba szállították.­­ A szenzációszámba menő bejelentés után az angol sajtó természetesen felkapta a témát, cikkek, nyilatkoza­tok tömege jelent meg a lapokban amelyek nemcsak az énekest, de a családtagjait is célba vették. Az O’Dowd­­család így kény­telen volt Írországba költözni rokonaihoz, amíg a hisztéria le nem csillapodik. Mint arról a magyar lapok is beszámoltak, a rendőrség ugyanakkor megszállta Boy, George lakását, letartóztatták az énekest és barátait (köztük a sláger­sztárként is­mert Marylint), de óvadék ellenében Boy George-ot szabadon engedték. A sztár természetesen tagad. Karján nincsenek tűszúrások (igen — mond­­d,­ja David — mert nem injek­ciós tűvel, hanem szippantással veszi ma­gához a port). Érvel, hogy nemrégiben 6 mérföldet futott egy jótékonysági akció­ban, hogy egy apartheid-ellenes koncerten vendégszerepelt... Csakhogy közeli ismerő­sei sorra cáfolják érveit, s a róla készült legutóbbi fotók is árulkodóak. Heroint ugyan nem találtak nála, de Londonban popkörökben régóta tudták, hogy háza a narkósok tanyája. A futóversenyt egy mér­föld után feladta, a koncerten mindössze­­ három dalt énekelt úgy, hogy előtte alapo­san „feldobta” magát a drogokkal. Az is nyílt titok volt, hogy a Marylinnel szerve-szett egzotikus utazások tulajdonképpen vég nélküli kábítószeres partik voltak. S legutóbb Jamaicában sem kolerafertőzés­­tők sárgultak be, hanem a túladagolástól. I Boy George és együttese, a Culture Club 1982-ben a Virgin Records „is­­­tállójának” legmenőbb favoritja volt. Az együttes kis- és nagylemezeivel sorra felkerült a nemzetközi listák élére, Boy George 14 millió fontot énekelt össze. Eb-iből a hatalmas vagyonból mára az ingat­lanokon kívül semmi sem maradt. A pénzt elvitték a barátok, a szenvedélyek és a dro-igok. Roy George csillaga 1984-től egyre kevésbé ragyogott. A nyolcvanas évek ele­jének nagy divatja — játék a nemi szere-Ipekkel — másokkal (többek között Mary­­linnel) együtt őt is világszerte népszerű­vé tette. De napjainkban a közönségnek már elege van a transz- és homoszexuális­­ játékokból, nyilatkozatokból, botrányok­ból. Tavaly Athénben Roy George-ot már ledobálták a színpadról, s dalai sem ke­­■­rültek fel a sikerlistákra. S hiába húzó-­­­dott vissza a színpadtól, hiába kezdte el­­ írni önéletrajzát, sikerélmény nélkül már­­ nem tudott élni. ( .Tragédiáját elemezve, a Newsweek­­ megállapítja, hogy csak a siker fö­­l­ényében tudott élni. Igazi popsztár Iveit, akinek lételeme volt a nyilvánosság. S amikor ezt elvesztette, pótszerekhez for­dult, egy mesterségesen elővarázsolható­­ mennyországot keresett, amely törvénysze­rűen vált pokollá. Az angol lapok megír­ták, hogy Richard Branson, a Virgin főnö­ke már régóta kezeltette védencét. A bot­rány kipattanása­­után az ügyről tudó „ér­dekelt” sztárok sem hallgattak. Eric Clap­ton, Pete Townsend vagy Keith Richard (akik maguk is megjárták a poklot) sorra nyilatkoztak. Richard például ezt mondta: — Már csak napjai vannak hátra, ha nem hagyja abba. Mert a nagy kérdés: egyáltalán lehet­­­ még segíteni az énekesen? A raz­­ziázó rendőrök Roy George lakásá-iban romlott élelmiszerek tömegét találták. Az énekes ugyanis már nem képes enni, annyira telítődött a méreggel. Azzal a még I reggel, amely ellen egy-két éve még har­cosan nyilatkozott a lapok hasábjain. Szenvedélye viszont ma már olyan mér­tékű, hogy legfeljebb csak hosszan tartó­­ orvosi kezelés menthetné meg. Ehhez vi­szont be kellene vallania drog­kapcsola­tait. És ez — az orvosi mellett — újabb­­ rendőrségi beavatkozást is jelentene. I­on Boy George — miután egyelőre is váltig tagadja az ellene emelt vá- Boldakat —, még mindig menekül. A tovatűnt sikert hajszolja. Új nagylemeze talán az utolsó lehetőség, hogy el ne tűn­­jék a süllyesztőben, amely pszichológusok­­­ szerint ugyancsak a véget jelentené szá­mára. Más hírek szerint viszont az éne­kest már kórházban ápolják. Az orvosok az életéért küzdenek. Karrier, sikerek i­s szóba sem jöhetnek többé nála. Olyan lepke ő, akit a reflektorfény elvakított, s most megperzselődve, szárnyaszegetten a semmibe hullt. Sorsa korábbi nagy sztárok — Jintz Hendrix, Janis Joplin, Jim Morrison, B .Brian Jones és mások — tragédiái-­ra emlékeztet, s figyelmeztető jel sztárje­lölteknek, rajongóknak egyaránt. A drog­

Next