Világ Ifjúsága, 1992 (46. évfolyam, 1-11. szám)
1992 / 2. szám
Megmászták a Fogarasi-havasokat Két évvel ezelőtt beszámoltunk erdélyi kerékpáros körtúránkról a Világ Ifjúsága hasábjain. Akkor utunk során megragadott bennünket a Fogarasi-havasok csipkés, hófoltokkal tűzdelt gerincének látványa. Titkon reméltük, egyszer sikerül közelebbről is megismernünk. Nos, ez 1991 nyarán valóra vált. Magyarországról egy lány, két fiú és Brassóból két fiú csatlakozott hozzánk. Túránk nem igényelt speciális felszereléseket, csupán edzettséget és nagyon sok kitartást. Az aránylag jól jelzett utakon a tapasztalt, térképismerettel rendelkező turista el tud igazodni. A túra veszélyességét azonban a nem csak téli keltezésű keresztek, emlékművek is jelzik. Ordakóstoló a Csobáncoknál A Fogarasi-havasokat keleten a Barca-patak völgye, nyugaton pedig az Olt folyó határolja. Gerincmagassága mindenütt meghaladja a 2000 métert, és itt találhatók Rrománia legmagasabb csúcsai (a Moldoveanu - 2543 méter, a Negoiu - 2535 méter). Az évi középhőmérséklet a gerincen 0 °C-nál alacsonyabb, a csapadék - tapasztalataink szerint - a nyári hónapokban heves záporok, jégesők formájában hullik. Túránkat a hegység nyugati oldalán kezdtük. A nehezebb rész felől haladtunk a könnyebb felé, így erőnkkel együtt folyamatosan csökkent zsákjaink súlya és a szintkülönbségek is egyre kisebbek voltak. Az első menedékházat a túra felénél érintettük, ezért tíznapi élelmet kellett vinnünk, ami a zsákok súlyát 22-28 kilóra növelte. Augusztus 25-én a Vala Marului állomásról indulva célunk a gerinc elérése volt. Alig egy óra kapaszkodás után már leláttunk a völgybe, ahonnan indultunk, benne szélesen kavargott az Olt folyó. Hamarosan találkoztunk az első esztenával (hegyi pásztorházzal), valamint juhnyájjal és Csobáncával. A hegyi pásztorok májustól októberig több száz birkával fenn élnek, körülbelül egy napi járásra a legközelebbi falutól, egy számunkra szörnyen igénytelen fakunyhóban. Nehéz munkájukat több kutya segíti, amelyeket őrzésen kívül a farkasok és a medvék ellen is tartanak. A Csobáncok önellátóak, ritkán jut el hozzájuk a faluból az élelem, ezért a bárányok húsából, tejéből ételeket készítenek. Az egyik ilyen túrószerű készítményt, az ordát mi is megkóstoltuk az egyik esztenánát, és szokatlan ízével hamar megbarátkoztunk. Az Ördögszakadék sziklaereszén Első éjszakánkat már a gerincen, egy forrás mellett töltöttük. Innen kezdve még 2000 méter felett is rétek, legelők kísérték utunkat. Az időjárás hamarosan szélsőségesebbre fordult. Szinte mindennap az erős szél felhőket sodort utunkba, lecsökkentve a látótávolságot. A szél és a felhők játéka páratlan szépségű völgyeket, katlanokat, csúcsokat villantott fel, hogy azután újból ködbe burkolja őket, teret engedve fantáziánknak, így pillantottuk meg az egyik völgyben alattunk a csillogó Avrig tavat. Mellette elhaladva újból felkapaszkodtunk a gerincre. Felérvén érdekes jelenséget figyeltünk meg. A bal oldali völgyből emelkedő felhő a gerinc peremén éles határvonalat képezve visszagörgött, mivel a jobbról fújó szél nem engedte átbukni. Fél óra múlva hirtelen ránk borult egy felhő, és mire felvettük az esőkabátokat, már majdnem mindegy volt. A zápor heves jégesőbe csapott át. A villámcsapások veszélye elől a hegyoldalban kerestünk egy sátornyi helyet. Alig állítottuk fel sátrainkat, a szél fellebbentette a felhőt és a közelben megláttuk a Salvamont (a hegyimentők) piros menedékházát. Összepakoltunk, és behúzódtunk a csupán tíz négyzetméteres kabinba. Két éjszakát töltöttünk itt — helyet szorítva a hegyről érkező turistáknak, tizenegyedmagunkkal, a jobb időre várva. Két nap után sűrű ködben vágtunk neki túránk egyik legnehezebb szakaszának- Az útikönyv csak alpinistáknak ajánlja az éles sziklaperemen vezető utat. Óvatos, lassú haladással nekünk sem okozott problémát. Ezután másztuk meg az ország második legmagasabb csúcsát, a Negoiut (2535 méter), ahol boldogan pihentünk meg. Tovább indulva, ismét embert próbáló szakaszon, az Ördögszakadék lánccal megerősített sziklaereszén ereszkedtünk le. Hófoltokon keresztül értük el a Caltun katlanát. A páratlan tisztaságú tó (amelyből ivóvizünket is nyertük) mellett töltöttük az éjszakát. Az aránylag védett katlanban vizes ruháinkat a hálózsákban szárítva fáradtan merültünk álomba. Három lépés a halál Másnap, túránk felénél elértük a transzfogarasi országutat, amely a Bilea tó mellett kanyarog. A turistaházat a tóra építették, így ablakaiból, teraszáról a víztükörre láthattunk. Hideg ebédet és körülbelül négynapos kenyeret kaptunk, de ennek is örültünk, mert már fogytán volt a kenyértartalékunk. Ismét felkapaszkodtunk a gerincre. A Capra tavat érintve újabb csúcsok megmászása után eljutottunk a Három lépés a halál elnevezésű sziklagerinchez, ahol ismét láncok, drótkötelek segítették a mászást. Az este a gerincen ért, ezért az alattunk levő völgyben kerestünk sátorhelyet. Másnap innen vágtunk neki az ország legmagasabb csúcsának, a Moldoveanunak. Több órás kapaszkodás után értük el a ködfelhőbe borult 2543 méteres csúcsot. Ettől kezdve utunk könnyebbé vált, hiszen egyre lejjebb ereszkedtünk, és a jégeső és a felhőszakadások elől menedékházakba húzódhattunk. Az utolsó előtti napon ismét jó idő lett, és estére elértük a Rudarita erdésztelepet. A patakparton éjszakáztunk. Konzervjeinket tábortűzön melegítettük meg, mert a benzinünk is elfogyott, így egy nappal megtoldva túránkat, augusztus 2-án értük el a Paliul Flort, amely már igazi turistaparadicsom, rengeteg sátorozóval. Innen indulnak a turistautak a Királyka hófehér vonulatára, amely lenyűgözően hat a tájra. Tizenkét kilométer gyaloglás után Zarnesti állomásáról indultunk vissza Brassóba egy emeletes vonattal és kilenc nap felejthetetlen élményeivel. Elbúcsúztunk a hegytől, de tudjuk, hogy Erdély és az ott élő vendégszerető, segítőkész emberek visszavárnak bennünket. SZABÓ ANIKÓ FOTÓ: KESZTHELYI GYULA