Világ, 1844. január-május (1-42. szám)

1844-02-17 / 14. szám

­j m megragadni elmulasztjuk,hiában fogunk utána sopánykod­­ni elszalasztottuk őt 1­52­7ben; elszalasztottuk 1­780 után, el az 1806ki sokfélét,mi nemzetiségünkkel összefüggött, újra alakitó epochában,tanuljunk min magunk kárán,és ne szalasz­­szuk el az alkalmat 184­4ben! Egyszersmind azonban t. KK. és RR.; folytatá a szóló, a midőn egy szebb jövendőnek képét élénkbe állítjuk, és abban magunknak némi élvezetet is en­gedünk, a jelenre nézve magunknak illusiót ne tegyünk; és el ne felejtsük, hogy az örömnek is lehet mámora, mellytöl szintén olly igen kell óvakodnunk, mint voltak idők, hogy a csüggedéstől kellett. Egyes ember, úgy mint nemzet, melly az elért eredményt nem mint újabb igyekezetnek alapját, segéd­eszközét tekinti, hanem mint mondják, a nyert borostyánokon csak nyugodni kivan,hamar elveszti ismét,a mit nyert; de nem is érdemli, hogy élvezze. Oly szempontból, óhajtja szóló, tekintse minden magyar azon jót, mellyel a kir. válasz nyújt, és eszközül használván azonnal a megnyert pontokat, jó kedvvel, költöztetett és a birodalom által is öregbedő erővel igyekezzünk folyton ’s folyvást mindannyian megszerezni, mi nyelvünk és nemzetiségünk ügyében hátra van. És ehez azon­nal hozzá kell fognunk. A nemzetnek minden tagja a maga házi és közéleti körében egy nappal se halaszsza, mit nyel­vünk nemzetiségünk ügyében lehet és tennie kötelességében, becsületében áll. És ezt tegyük ki főleg az országgyűlésen, és különösen a fenforgó törvényjavaslatra nézve. De nincs is köztünk egy is, ki ebbe ne egyezzen, és ne óhajtsa, hogy tegyük és azonnal. Erre nézve kétségkívül legjobb és leg­­természetesb, hogy hasonlítsuk öszre azt, mit a törvényjavas­latban kívántunk,azzal, mit a­g­r. válasz megad, és a hátra­levőt kérjük újra, és támogassuk már kérésinket magával a kir. válaszszák Az iránt, hogy már ezen királyi válasz nem adatott magyar nyelven, a követ más alkalommal kíván szo­kni; azon meggyőződésben vagyon ő, hogy az 1790.és 1805. törvények e részben a kormányt a magyarul szólástól az uj törvény hozatala előtt sem akadályozhatják, de erről más al­kalommal. Mi már az egyes pontokat illeti: a törvény nyelve ,egyedül magyar leendő, a magyar udvari kanczelláriáé igaz értelem szerint szintén; e részben azt hiszi szóló, hogy a tör­vény kimerítő, kielégítő , fogadja urunk királyunk, fogadja a kormány üdvözletünket, és azon erős bizodalmunk kifejezé­sét, hogy a törvények teljesedése nem fog a k. k. válasz értel­métől elmaradni. Az országgyűlési nyelvre nézve a horvát­országi követekre tett ideiglenes kivételen kívül, mellyről utóbb fog szólani, szintén nem marad semmi­ben. Mi a stó­­tanácsot illeti, azt kívánja szóló általán megjegyezni, hogy minden a Httó­tanácscsal bárminő összefüggésben levő hiva­talok és hivatalnokok kétségkívül szintén a törvény rende­lete alá tartoznak, és minden hivatalos dolgaikban csak ma­gyar nyelvvel élhetnek. Ezen kívül is azonban van észrevé­tele, azon összekötésre nézve t. i., melly a magyar Httó­­tanács és az örökös tartományok kormányszékei között forog fen. A szóló határozottan kimondja, miképen ő mél­­hatlanul szükségesnek tartja, hogy ezen összeköttetésben is a magyar kormányszék a magyar nyelvvel éljen. Az austriai ház országlása alatt levő status-egyesületnek természete, eszméje, és nemcsak mi magyaroknak, hanem szinte az örö­kös tartományoknak érdeke hozza ezt magával. Ézen helyén gondolja lenni pedig szóló, hogy e tárgy, ha csak röviden is, a jelen alkalommal érintessék, és ki legyen fejezve ré­szünkről nyíltan, hogy mi ezen status-egyesületnek ha tagjai vagyunk, hanem abban az egyenlőség és a reciprocitás elveit minden tekintetben igényeljük, és követeljük azt különösen nemzetiségünknek,és nemzetiségünk minden alkotó részeinek és kifolyásainak, és így nyelvünknek tekintetében is. Tartós, biztos jó viszonyok a szövetségesek közt csak az igaz, egyik részt sem értő sem kisebbítő reciprocitás elvein állhatnak fel. Ha tehát ezen jó viszonyok a szövetséges nemzeteknek, és a felséges uralkodó háznak érdekében állanak,azoknak múlhat­­lan föltételét és egyedüli alapját, a reciprocitást el nem fogad­­niok nem lehet. Ezen tekintetek pedig a szóló előtt annál fon­tosabbak, hogy status-szövetségünkben a jó viszonyok­nak megalapítása ’s fentartása nemcsak a szövetke­zettek közvetlen érdekében, hanem azon magas czélra nézve is igen kívánatos, melly status-szövetségünknek, mint világcsaládnak, az egész elemeiben’s emberiség közügyében látszik kitűzve lenni. A szóló nem tartja ábrándnak, ha azon eszmét fejezi ki, hogy a mint Éjszakame­­rikában minden tekintet alatt és minden különböző népek egy nagy status-szövetségben egyesülvén, mint a civilisalió­­nak ersei ’s terjesztői állanak a mű­veit világ nyugoti határain, és a respublicai formákban működnek ezen roppant fela­datra nézve, úgy nekünk a müveit kelet határain ugyanazon nemes feladatban lehet és kell a monarchiai formák alatt működnünk. Melly feladathoz a polgári állományok magasb fokának, t.i. a status egyesületi rendszernek kifejtését, életbe és gyakorlatba hozását is kapcsoltnak tekinthetjük. Áthatva a czél magasztos voltától — büszkén lehet eljárnunk e nagy­szerű feladatban, mellynek szerencsés megoldása áldást ho­­zand az egész emberiségre. Illy magas czélok mellett azon­­­ban az elérésükre szükséges alapot és feltételeket figyelem­­ nélkül hagyni nem lehet. A fenforgó esetben illy tekintet alá­­ jön a szövetkezettek közt kellő igaz reciprocitás, mint mul­­hallan alapja minden szövetségi működésnek. Ennélfogva elismerés, tisztelet egymás nemzetisége, nyelve iránt is! — Nem kíván a szóló rögtönilni e részben — hanem azt a ma­gyar nemzeti érdek és becsület nevében meri kívánni, hogy határoztassék ide, melly után a magyar kormány az örökös tartományok kormányszékeivel az összeköttetést kifogás nél­kül magyarul folytassa. — Nem kell magyarázni, hogy nem lesz nehéz igazi akarat mellett, szövetségeseinknek e részben kívánságunkat teljesíteni, és nem kell magyarázni azt sem, hogy jöhetnek — pedig talán előbb mint némellyek gondol­nák — jöhetnek idők és események, hogy a szövetséges nem­zeteknek minden erejükre, arra is, melly csak az igaz egyet­értésből, összetartásból származhatik — szükségük leend! És a kormány e tekintetet figyelem nélkül hagyná — vagy a czélra szükséges módokkal előre gondoskodni nem tartaná helyesnek? Nem mond többet szóló ez alkalommal a meg­pendített tárgyról,hanem visszatér a k.k. válaszhoz, és meg­jegyzi, hogy a m. kamaráról nincs abban említés léve. Ön­­ként foly az azonban, hogy ez iránt ebbe fogjuk terjesz­teni ő Felségének, hogy a magyar király kamarájának is magyarnak kell lenni; ezt okokkal mutogatni nem kell, mint azt sem, hogy minden a kamarától függő vagy azzal kapcso­latban levő bár külön álló hivatalok, tisztségek és szemé­lyekre nézve ugyanaz áll. Így van a dolog a magyar kato­naságra nézve is, mert a melly hadi­sereg hazánk fiaiból ál­­líttatik,hazánk költségén tartatik,az bizonyosan szintén ma­gyar, és annak és altál a magyarság attribútumait megtagadni nem szabad. Azon ellenvetés, hogy a hadi­seregben egység­nek kell lenni, talán csak inkább némelly magyarul tanulni nem akaróknak kényelmét fejezi ki, és ennek a nemzet kí­vánatét,érdekét lehet-e,kell-e feláldoznia? Avagy az egysé­get, mellyet a hadseregre nézve el akarnak érni, a magyar nemzettel lehet-e, kell-e megtagadniok? Avagy a státusszö­­vetség harmóniájára nézve a katonai hivatalok nyelvét a nem­zeti érzet megbecsülésénél biztos­ alapnak tartják el és nem gondolják-e meg,hogy a mi Magyarországban nem magyar,az idegen?—Ezt mondhatnánk,és több mást azoknak,kik netalán e részben ő Felségének a nemzet kívánatéval ellenkező taná­csot adnak; urunknak Királyunknak azonban csak azt mond­juk ismét, hogy a magyar nemzetiségben egyesült királynak és nemzetnek mindene,’s katonasága is csak magyar lehet; és a mint az egész nemzet, úgy annak a hazát és trónt védő fiai is nemzetiségek alapján fogják legjobban és megfelelőb­ben a közös fejedem és status szövetség javára, dicsőségére kötelességüket teljesíthetni. Nem sorolja elő a szóló a fel­terjesztett törvényjavaslat minden pontjait, kivétel nélkül kell azokat ismételve kérnünk,és­pedig már a nemzettel egyesült fejedelemtől, úgy mint ezen egyesülésnek önmagától értetődő kellékeit, mint az elismert elvből önként folyó következmé­nyeket fogjuk mindazokat most kérhetni. Két fő tárgy azon­ban még hátra van, mellyekre nézve a k. k. válasz nem kie­légítő: az egyik a nevelés állapotja. Ez iránt bár mégis nem épen olly hangon szól a k.k. válasz, mint például szólott az, melly az 18­3 -ik évben érkezett az országgyűléséhez , még­is vétkeznék szóla a beszéde elején érintett őszinteség el­len, ha nyíltan ki nem fejezné, hogy a k. k. válasznak ezen része mind a nemzet constitutionális jogára nézve, mind a nemzetiség tekintetében igen­is sérelmes, mert kivévén a tör­vénybe iktatandók sorából a nevelés tárgyát,a nemzetnek jo­gát,hogy törvényhozásilag történjék a nevelésbeli intézkedés, ha nem is világos szavakkal, de­letileg mellőzi; a nemzeti nyelvet pedig az oktatás dolgában csak igen távol kilátásba helyezi. Miután pedig, a melly nemzetnek van orgánuma, melly által csak egy constitutionalis just is gyakorolhasson , azon nemzetnek befolyása alól a nevelés tárgyát az igazság és a logika szerint elvonni nem lehet. Mert ha a nevelés a szülők természetes kötelessége , ennek jus is felel meg, a mint, mondá a szóló, csak alkotmányos formái,csak constitu­­ált orgánumai legyenek a nemzetnek, a nevelésre nézve a ,,nil sine nobis de nobis“-t maga a dolog természete adja jelsza­vuk Már­pedig a magyar nemzetnek constitutionális formái, törvényhozási orgánumai vannak, tehát a nevelés tárgyában befolyását mellőzni, távolilni nem lehet. A nemzeti nyelvre nézve pedig iskoláink tekintetében olly sokszor meg volt már mutatva kivonalunk igazsága és fontossága, épen nemze­tiségünk felvirágzásának tekintetében, hogy ez iránt a szóló most a fejtegetést feleslegesnek tartja. Kétségkívül mindany­­nyian akarják azt a t. KK. és RR., hogy a nemzetnek, a neve­lést illetőleg, törvényhozási jugára kellően hivatkozva, tör­­vényczikkelyü­nk a nevelésre vonatkozó pontjának elfogadá­sát újítva kérjük. A másik tárgy, melly hátra vagyon, horvát­országi hazánkfiai viszonyait illeti, mind országgyűlésünk nyelvére, mind a közigazgatási állapotokra nézve; mert hogy a „partes adnexae“ alatt itt csak Horvátországot lehet érte­nünk, minden előzményekből világosnak látja a szóló. — Mi már országgyűlési nyelvünket illeti,a horvátországi követekre nézve mert az országgyűlés más tagjairól nem lehet szó — egészen máskép áll most e részben a dolog, mint a resolutio előtt állott; az elv t.i. mellyre kívánságunkat alapítottuk, már nemcsak belső igazságában erős, hanem a király által is elismerve, ’s az ő szavának hatalmával is biztosítva van; és kivívott dolog, hogy a magyar országgyűlésnek nyelve kizá­rólag magyar legyen; csak időhatárt ajánl inkább, mint ren­del ő Felsége, melly után ezen törvény a horvátországi köve­tekre nézve egyáltalán és feltétlenül kötelező legyen. Nem pedig már, mint a törvényhozásnak velünk e tekintetben nem egyező része áll ellenünkben a király, nem is, mikép talán némelly helyen szerették volna alakílni a dolgot, úgy mint kétféle nemzetiség között mérleget tartó arbiter szól hozzánk, hanem mint magyar király, ki alkotmányos értelemben csak magyar nemzetiséget ismer a hazában, bele­egyez a törvény­­be, hogy a magyar országgyűlésen a magyar nemzetiségen kívül levő szint senki se viseljen, és az egész súlyt, melly a kir. hatalomban van, úgy a mint kell, de eddigelég fájda­lom nem történt, a nemzeti mérlegbe veti. Ezen egyszerű de roppant jelentőségű tény bevégzi a dolgot, és a horvátor­szági követekre nézve mindent egészen máskép alakít. —­(Folytattalik.) ----------------—­ Csatolmányok. A magyar nyelv tárgyában f. é. jan. tódik Hali­járól érkezett k. k. válasz Iránt teendő felírási javaslat* Felséges ’stb. Örömmel üdvözöljük Felségednek a ma­gyar nyelv tárgyában f. é. jan. 23-áról kiadott kegy. kir. vála­szát, mert általa a nemzetnek azon régtől fogva ápolt igaz­ságos kivonatát méltányolva látjuk, hogy országlati tekin­­télylyel a hazában egyedül a honi nyelv bízhasson, ’s e tény­nek nagyszerűségét és a következményeknek, mellyeknek abból nemzetiségünk jövendőjére kifejlődni kell, fontosságát mélyen érezzük. Örömmel üdvözöljük azért is, mert azon k. k. válasza által Felséged a nemzetiség terén találkozván velünk,’s megértve kivonalunk magas érdekét, bizodalmát tanúsított a nemzet iránt, melly valamint a múlt századok változékony eseményei alatt alkotmányos fejdelmei hatalmá­nak és dicsőségének legbiztosb támasza volt, úgy a jövendő időknek viszontagságai között is törvényes uralkodói iránt mindenkor azon változhatlan hűség és szeretet érzetétől lesz lelkesedve, mellyel alkotmányos szabadságáért és a nemze­tiség szent ügyéért felhevülni soha meg nem szűnik. A magyar nemzetet a hódolatnak őseitől öröklött érzete elválaszthatlanul Felségedhez és azon dicső uralkodó házhoz csatolja, mellyel szabad akaratából és szent kötések mellett egyesült. A magyar nemzetiség Felséged magas királyi szé­kének rendíthetlen oszlopa lesz mindenkor, ’s mindazon buz­gó törekvések, mellyekkel e nemzet nemzetiségét meg­örökíteni vágy, ugyanannyi bizonyságai egyszersmind azon hűségnek, mellyel fejedelmei iránt viseltetik. Azért Felséged­nek tisztelve fogadott bizodalma által hason érzeteinkben még inkább megerősítve, azon biztos reményre jogosíttatunk, hogy a nyelv és nemzetiség ügyében felterjesztett mindazon kivonalink is, mellyekre nézve Felségednek k. válasza nem kielégítő, mint a honi nyelv Felséged által is elismert ország­­lati jellemének különben is egyenes következményei, a jelen országgyűlésen teljesedésbe menendenek. Múlt esztendei dec. 1­0-jéről kelt alázatos felírásunkban a nemzeti nyelv tárgyában Felséged jóváhagyása alá általános törvényt terjesztettünk fel, a meghatározott kivételek melletti általános alkalmazását kívántuk t. i. azon közönséges szabály­nak, hogy valamint a törvényhozásban és országlásban, úgy a közigazgatásnak minden ágaiban is a hivatalos nyelv ezentúl egyedül és kizárólag a magyar nyelv legyen; ’s e részben elismerjük, hogy fontosak azok, miknek törvénybe ik­tatásában Felséged többször említett k. k. válasza szerint megegyezni méltóztatik, ’s magokban rejtik már azon általá­nos rendelkezésnek elvét, mellyet mi törvény által szente­­síttetni kérünk; de mind e mellett is sok hiányzik még azon kivonalunk kiegészítéséhez, mellyeket említett alázatos felírá­sunkban kifejtettünk, ’s mellyek nélkül az alkotandó törvény kitűzött czéljának — nemzetiségünk teljes biztosításának — meg nem felel. Felségek k. k. válasza szerint a m. kir. udv. kanczellá­­riának csak kiadásai lennének magyar nyelven szerkezendők; de ebből önkint foly, hogy annak jegyzőkönyvei, tárgyalásai és egyéb működése is, mellyek a k. k. válaszban megemlítve nincsenek, épen úgy, mint az a kir. Helytartó­tanácsra nézve határozottan megállapítva van, magyar nyelven foly­tatandók. A kir. Helytartótanács hivatalos foglalkozásaira nézve a magyar nyelv használata általában meg van határozva, ’s nem kételkedünk, hogy ez általános szabály rendelése alá tartozóknak értendők mindazon alsóbb rendű hivatalok és egyének is, mellyek ’s kik a kir. Helytartótanács igazgatása alatt állanak. A m. kir. Kincstár, a katonaság, ’s ezekkel összefüggés­ben lévő számos alárendelt hivatalok, mellyekben a magyar nyelvnek álalános behozása a nemzet legforróbb ’s legigazsá­­gosb kivánali közé tartozik, a kir. k. válaszban megemlítve nincsenek. A felséges uralkodó Ház tagjai magyar nyelv tudom­á­­nyábai beavatásának törvénybe iktatása. ’S a magyar nemzetiség kü­ljelei iránt felterjesztett kí­­vánaluaknak elfogadása kifejezve nincs. A bírói ítélőszékek iránt a k. k. válasz Magyarországra nézve kimeríti a nemzetnek e részbeni óhajtásait, de a köz­hatóságoknak politikai működései és foglalkozásai abban szin­te nem érdekeltetnek. A viszonosság, mellyet Felséged örökös tartományai irá­nyában joggal követe­hetünk, a tisztelet, mellyel a nemzetek egymás iránt nemzetiségükre nézve is kölcsönösen tartoznak.

Next