Világ, 1844. január-május (1-42. szám)
1844-02-17 / 14. szám
j m megragadni elmulasztjuk,hiában fogunk utána sopánykodni elszalasztottuk őt 1527ben; elszalasztottuk 1780 után, el az 1806ki sokfélét,mi nemzetiségünkkel összefüggött, újra alakitó epochában,tanuljunk min magunk kárán,és ne szalaszszuk el az alkalmat 1844ben! Egyszersmind azonban t. KK. és RR.; folytatá a szóló, a midőn egy szebb jövendőnek képét élénkbe állítjuk, és abban magunknak némi élvezetet is engedünk, a jelenre nézve magunknak illusiót ne tegyünk; és el ne felejtsük, hogy az örömnek is lehet mámora, mellytöl szintén olly igen kell óvakodnunk, mint voltak idők, hogy a csüggedéstől kellett. Egyes ember, úgy mint nemzet, melly az elért eredményt nem mint újabb igyekezetnek alapját, segédeszközét tekinti, hanem mint mondják, a nyert borostyánokon csak nyugodni kivan,hamar elveszti ismét,a mit nyert; de nem is érdemli, hogy élvezze. Oly szempontból, óhajtja szóló, tekintse minden magyar azon jót, mellyel a kir. válasz nyújt, és eszközül használván azonnal a megnyert pontokat, jó kedvvel, költöztetett és a birodalom által is öregbedő erővel igyekezzünk folyton ’s folyvást mindannyian megszerezni, mi nyelvünk és nemzetiségünk ügyében hátra van. És ehez azonnal hozzá kell fognunk. A nemzetnek minden tagja a maga házi és közéleti körében egy nappal se halaszsza, mit nyelvünk nemzetiségünk ügyében lehet és tennie kötelességében, becsületében áll. És ezt tegyük ki főleg az országgyűlésen, és különösen a fenforgó törvényjavaslatra nézve. De nincs is köztünk egy is, ki ebbe ne egyezzen, és ne óhajtsa, hogy tegyük és azonnal. Erre nézve kétségkívül legjobb és legtermészetesb, hogy hasonlítsuk öszre azt, mit a törvényjavaslatban kívántunk,azzal, mit agr. válasz megad, és a hátralevőt kérjük újra, és támogassuk már kérésinket magával a kir. válaszszák Az iránt, hogy már ezen királyi válasz nem adatott magyar nyelven, a követ más alkalommal kíván szokni; azon meggyőződésben vagyon ő, hogy az 1790.és 1805. törvények e részben a kormányt a magyarul szólástól az uj törvény hozatala előtt sem akadályozhatják, de erről más alkalommal. Mi már az egyes pontokat illeti: a törvény nyelve ,egyedül magyar leendő, a magyar udvari kanczelláriáé igaz értelem szerint szintén; e részben azt hiszi szóló, hogy a törvény kimerítő, kielégítő , fogadja urunk királyunk, fogadja a kormány üdvözletünket, és azon erős bizodalmunk kifejezését, hogy a törvények teljesedése nem fog a k. k. válasz értelmétől elmaradni. Az országgyűlési nyelvre nézve a horvátországi követekre tett ideiglenes kivételen kívül, mellyről utóbb fog szólani, szintén nem marad semmiben. Mi a stótanácsot illeti, azt kívánja szóló általán megjegyezni, hogy minden a Httótanácscsal bárminő összefüggésben levő hivatalok és hivatalnokok kétségkívül szintén a törvény rendelete alá tartoznak, és minden hivatalos dolgaikban csak magyar nyelvvel élhetnek. Ezen kívül is azonban van észrevétele, azon összekötésre nézve t. i., melly a magyar Httótanács és az örökös tartományok kormányszékei között forog fen. A szóló határozottan kimondja, miképen ő mélhatlanul szükségesnek tartja, hogy ezen összeköttetésben is a magyar kormányszék a magyar nyelvvel éljen. Az austriai ház országlása alatt levő status-egyesületnek természete, eszméje, és nemcsak mi magyaroknak, hanem szinte az örökös tartományoknak érdeke hozza ezt magával. Ézen helyén gondolja lenni pedig szóló, hogy e tárgy, ha csak röviden is, a jelen alkalommal érintessék, és ki legyen fejezve részünkről nyíltan, hogy mi ezen status-egyesületnek ha tagjai vagyunk, hanem abban az egyenlőség és a reciprocitás elveit minden tekintetben igényeljük, és követeljük azt különösen nemzetiségünknek,és nemzetiségünk minden alkotó részeinek és kifolyásainak, és így nyelvünknek tekintetében is. Tartós, biztos jó viszonyok a szövetségesek közt csak az igaz, egyik részt sem értő sem kisebbítő reciprocitás elvein állhatnak fel. Ha tehát ezen jó viszonyok a szövetséges nemzeteknek, és a felséges uralkodó háznak érdekében állanak,azoknak múlhatlan föltételét és egyedüli alapját, a reciprocitást el nem fogadniok nem lehet. Ezen tekintetek pedig a szóló előtt annál fontosabbak, hogy status-szövetségünkben a jó viszonyoknak megalapítása ’s fentartása nemcsak a szövetkezettek közvetlen érdekében, hanem azon magas czélra nézve is igen kívánatos, melly status-szövetségünknek, mint világcsaládnak, az egész elemeiben’s emberiség közügyében látszik kitűzve lenni. A szóló nem tartja ábrándnak, ha azon eszmét fejezi ki, hogy a mint Éjszakamerikában minden tekintet alatt és minden különböző népek egy nagy status-szövetségben egyesülvén, mint a civilisaliónak ersei ’s terjesztői állanak a műveit világ nyugoti határain, és a respublicai formákban működnek ezen roppant feladatra nézve, úgy nekünk a müveit kelet határain ugyanazon nemes feladatban lehet és kell a monarchiai formák alatt működnünk. Melly feladathoz a polgári állományok magasb fokának, t.i. a status egyesületi rendszernek kifejtését, életbe és gyakorlatba hozását is kapcsoltnak tekinthetjük. Áthatva a czél magasztos voltától — büszkén lehet eljárnunk e nagyszerű feladatban, mellynek szerencsés megoldása áldást hozand az egész emberiségre. Illy magas czélok mellett azonban az elérésükre szükséges alapot és feltételeket figyelem nélkül hagyni nem lehet. A fenforgó esetben illy tekintet alá jön a szövetkezettek közt kellő igaz reciprocitás, mint mulhallan alapja minden szövetségi működésnek. Ennélfogva elismerés, tisztelet egymás nemzetisége, nyelve iránt is! — Nem kíván a szóló rögtönilni e részben — hanem azt a magyar nemzeti érdek és becsület nevében meri kívánni, hogy határoztassék ide, melly után a magyar kormány az örökös tartományok kormányszékeivel az összeköttetést kifogás nélkül magyarul folytassa. — Nem kell magyarázni, hogy nem lesz nehéz igazi akarat mellett, szövetségeseinknek e részben kívánságunkat teljesíteni, és nem kell magyarázni azt sem, hogy jöhetnek — pedig talán előbb mint némellyek gondolnák — jöhetnek idők és események, hogy a szövetséges nemzeteknek minden erejükre, arra is, melly csak az igaz egyetértésből, összetartásból származhatik — szükségük leend! És a kormány e tekintetet figyelem nélkül hagyná — vagy a czélra szükséges módokkal előre gondoskodni nem tartaná helyesnek? Nem mond többet szóló ez alkalommal a megpendített tárgyról,hanem visszatér a k.k. válaszhoz, és megjegyzi, hogy a m. kamaráról nincs abban említés léve. Önként foly az azonban, hogy ez iránt ebbe fogjuk terjeszteni ő Felségének, hogy a magyar király kamarájának is magyarnak kell lenni; ezt okokkal mutogatni nem kell, mint azt sem, hogy minden a kamarától függő vagy azzal kapcsolatban levő bár külön álló hivatalok, tisztségek és személyekre nézve ugyanaz áll. Így van a dolog a magyar katonaságra nézve is, mert a melly hadisereg hazánk fiaiból állíttatik,hazánk költségén tartatik,az bizonyosan szintén magyar, és annak és altál a magyarság attribútumait megtagadni nem szabad. Azon ellenvetés, hogy a hadiseregben egységnek kell lenni, talán csak inkább némelly magyarul tanulni nem akaróknak kényelmét fejezi ki, és ennek a nemzet kívánatét,érdekét lehet-e,kell-e feláldoznia? Avagy az egységet, mellyet a hadseregre nézve el akarnak érni, a magyar nemzettel lehet-e, kell-e megtagadniok? Avagy a státusszövetség harmóniájára nézve a katonai hivatalok nyelvét a nemzeti érzet megbecsülésénél biztos alapnak tartják el és nem gondolják-e meg,hogy a mi Magyarországban nem magyar,az idegen?—Ezt mondhatnánk,és több mást azoknak,kik netalán e részben ő Felségének a nemzet kívánatéval ellenkező tanácsot adnak; urunknak Királyunknak azonban csak azt mondjuk ismét, hogy a magyar nemzetiségben egyesült királynak és nemzetnek mindene,’s katonasága is csak magyar lehet; és a mint az egész nemzet, úgy annak a hazát és trónt védő fiai is nemzetiségek alapján fogják legjobban és megfelelőbben a közös fejedem és status szövetség javára, dicsőségére kötelességüket teljesíthetni. Nem sorolja elő a szóló a felterjesztett törvényjavaslat minden pontjait, kivétel nélkül kell azokat ismételve kérnünk,éspedig már a nemzettel egyesült fejedelemtől, úgy mint ezen egyesülésnek önmagától értetődő kellékeit, mint az elismert elvből önként folyó következményeket fogjuk mindazokat most kérhetni. Két fő tárgy azonban még hátra van, mellyekre nézve a k. k. válasz nem kielégítő: az egyik a nevelés állapotja. Ez iránt bár mégis nem épen olly hangon szól a k.k. válasz, mint például szólott az, melly az 183 -ik évben érkezett az országgyűléséhez , mégis vétkeznék szóla a beszéde elején érintett őszinteség ellen, ha nyíltan ki nem fejezné, hogy a k. k. válasznak ezen része mind a nemzet constitutionális jogára nézve, mind a nemzetiség tekintetében igenis sérelmes, mert kivévén a törvénybe iktatandók sorából a nevelés tárgyát,a nemzetnek jogát,hogy törvényhozásilag történjék a nevelésbeli intézkedés, ha nem is világos szavakkal, deletileg mellőzi; a nemzeti nyelvet pedig az oktatás dolgában csak igen távol kilátásba helyezi. Miután pedig, a melly nemzetnek van orgánuma, melly által csak egy constitutionalis just is gyakorolhasson , azon nemzetnek befolyása alól a nevelés tárgyát az igazság és a logika szerint elvonni nem lehet. Mert ha a nevelés a szülők természetes kötelessége , ennek jus is felel meg, a mint, mondá a szóló, csak alkotmányos formái,csak constituált orgánumai legyenek a nemzetnek, a nevelésre nézve a ,,nil sine nobis de nobis“-t maga a dolog természete adja jelszavuk Márpedig a magyar nemzetnek constitutionális formái, törvényhozási orgánumai vannak, tehát a nevelés tárgyában befolyását mellőzni, távolilni nem lehet. A nemzeti nyelvre nézve pedig iskoláink tekintetében olly sokszor meg volt már mutatva kivonalunk igazsága és fontossága, épen nemzetiségünk felvirágzásának tekintetében, hogy ez iránt a szóló most a fejtegetést feleslegesnek tartja. Kétségkívül mindanynyian akarják azt a t. KK. és RR., hogy a nemzetnek, a nevelést illetőleg, törvényhozási jugára kellően hivatkozva, törvényczikkelyünk a nevelésre vonatkozó pontjának elfogadását újítva kérjük. A másik tárgy, melly hátra vagyon, horvátországi hazánkfiai viszonyait illeti, mind országgyűlésünk nyelvére, mind a közigazgatási állapotokra nézve; mert hogy a „partes adnexae“ alatt itt csak Horvátországot lehet értenünk, minden előzményekből világosnak látja a szóló. — Mi már országgyűlési nyelvünket illeti,a horvátországi követekre nézve mert az országgyűlés más tagjairól nem lehet szó — egészen máskép áll most e részben a dolog, mint a resolutio előtt állott; az elv t.i. mellyre kívánságunkat alapítottuk, már nemcsak belső igazságában erős, hanem a király által is elismerve, ’s az ő szavának hatalmával is biztosítva van; és kivívott dolog, hogy a magyar országgyűlésnek nyelve kizárólag magyar legyen; csak időhatárt ajánl inkább, mint rendel ő Felsége, melly után ezen törvény a horvátországi követekre nézve egyáltalán és feltétlenül kötelező legyen. Nem pedig már, mint a törvényhozásnak velünk e tekintetben nem egyező része áll ellenünkben a király, nem is, mikép talán némelly helyen szerették volna alakílni a dolgot, úgy mint kétféle nemzetiség között mérleget tartó arbiter szól hozzánk, hanem mint magyar király, ki alkotmányos értelemben csak magyar nemzetiséget ismer a hazában, beleegyez a törvénybe, hogy a magyar országgyűlésen a magyar nemzetiségen kívül levő szint senki se viseljen, és az egész súlyt, melly a kir. hatalomban van, úgy a mint kell, de eddigelég fájdalom nem történt, a nemzeti mérlegbe veti. Ezen egyszerű de roppant jelentőségű tény bevégzi a dolgot, és a horvátországi követekre nézve mindent egészen máskép alakít. —(Folytattalik.) ----------------— Csatolmányok. A magyar nyelv tárgyában f. é. jan. tódik Halijáról érkezett k. k. válasz Iránt teendő felírási javaslat* Felséges ’stb. Örömmel üdvözöljük Felségednek a magyar nyelv tárgyában f. é. jan. 23-áról kiadott kegy. kir. válaszát, mert általa a nemzetnek azon régtől fogva ápolt igazságos kivonatát méltányolva látjuk, hogy országlati tekintélylyel a hazában egyedül a honi nyelv bízhasson, ’s e ténynek nagyszerűségét és a következményeknek, mellyeknek abból nemzetiségünk jövendőjére kifejlődni kell, fontosságát mélyen érezzük. Örömmel üdvözöljük azért is, mert azon k. k. válasza által Felséged a nemzetiség terén találkozván velünk,’s megértve kivonalunk magas érdekét, bizodalmát tanúsított a nemzet iránt, melly valamint a múlt századok változékony eseményei alatt alkotmányos fejdelmei hatalmának és dicsőségének legbiztosb támasza volt, úgy a jövendő időknek viszontagságai között is törvényes uralkodói iránt mindenkor azon változhatlan hűség és szeretet érzetétől lesz lelkesedve, mellyel alkotmányos szabadságáért és a nemzetiség szent ügyéért felhevülni soha meg nem szűnik. A magyar nemzetet a hódolatnak őseitől öröklött érzete elválaszthatlanul Felségedhez és azon dicső uralkodó házhoz csatolja, mellyel szabad akaratából és szent kötések mellett egyesült. A magyar nemzetiség Felséged magas királyi székének rendíthetlen oszlopa lesz mindenkor, ’s mindazon buzgó törekvések, mellyekkel e nemzet nemzetiségét megörökíteni vágy, ugyanannyi bizonyságai egyszersmind azon hűségnek, mellyel fejedelmei iránt viseltetik. Azért Felségednek tisztelve fogadott bizodalma által hason érzeteinkben még inkább megerősítve, azon biztos reményre jogosíttatunk, hogy a nyelv és nemzetiség ügyében felterjesztett mindazon kivonalink is, mellyekre nézve Felségednek k. válasza nem kielégítő, mint a honi nyelv Felséged által is elismert országlati jellemének különben is egyenes következményei, a jelen országgyűlésen teljesedésbe menendenek. Múlt esztendei dec. 10-jéről kelt alázatos felírásunkban a nemzeti nyelv tárgyában Felséged jóváhagyása alá általános törvényt terjesztettünk fel, a meghatározott kivételek melletti általános alkalmazását kívántuk t. i. azon közönséges szabálynak, hogy valamint a törvényhozásban és országlásban, úgy a közigazgatásnak minden ágaiban is a hivatalos nyelv ezentúl egyedül és kizárólag a magyar nyelv legyen; ’s e részben elismerjük, hogy fontosak azok, miknek törvénybe iktatásában Felséged többször említett k. k. válasza szerint megegyezni méltóztatik, ’s magokban rejtik már azon általános rendelkezésnek elvét, mellyet mi törvény által szentesíttetni kérünk; de mind e mellett is sok hiányzik még azon kivonalunk kiegészítéséhez, mellyeket említett alázatos felírásunkban kifejtettünk, ’s mellyek nélkül az alkotandó törvény kitűzött czéljának — nemzetiségünk teljes biztosításának — meg nem felel. Felségek k. k. válasza szerint a m. kir. udv. kanczelláriának csak kiadásai lennének magyar nyelven szerkezendők; de ebből önkint foly, hogy annak jegyzőkönyvei, tárgyalásai és egyéb működése is, mellyek a k. k. válaszban megemlítve nincsenek, épen úgy, mint az a kir. Helytartótanácsra nézve határozottan megállapítva van, magyar nyelven folytatandók. A kir. Helytartótanács hivatalos foglalkozásaira nézve a magyar nyelv használata általában meg van határozva, ’s nem kételkedünk, hogy ez általános szabály rendelése alá tartozóknak értendők mindazon alsóbb rendű hivatalok és egyének is, mellyek ’s kik a kir. Helytartótanács igazgatása alatt állanak. A m. kir. Kincstár, a katonaság, ’s ezekkel összefüggésben lévő számos alárendelt hivatalok, mellyekben a magyar nyelvnek álalános behozása a nemzet legforróbb ’s legigazságosb kivánali közé tartozik, a kir. k. válaszban megemlítve nincsenek. A felséges uralkodó Ház tagjai magyar nyelv tudományábai beavatásának törvénybe iktatása. ’S a magyar nemzetiség küljelei iránt felterjesztett kívánaluaknak elfogadása kifejezve nincs. A bírói ítélőszékek iránt a k. k. válasz Magyarországra nézve kimeríti a nemzetnek e részbeni óhajtásait, de a közhatóságoknak politikai működései és foglalkozásai abban szinte nem érdekeltetnek. A viszonosság, mellyet Felséged örökös tartományai irányában joggal követehetünk, a tisztelet, mellyel a nemzetek egymás iránt nemzetiségükre nézve is kölcsönösen tartoznak.