Világ, 1844. január-május (1-42. szám)
1844-03-23 / 24. szám
24. PESTEN, 1844. Megjelenik e politikai, tudományos és művészeti lap minden héten kétszer Szerdán és Szombaton. Hivatalos tudósításokon kivül, ürlője közöl minden hirdetményt egy negyedszelet sorától három krajczárért égő pénzben. Nem rendes levelezők kéretnek az intézethez bérmentesen küldeni közléseiket. SZOMBAT, martius 23. " ---- .. I - - —'*■*" br Előfizethetni helyben a „Világ“ szerkesztő hivatalában (Uri-utcza 450 sz. a. Horvát-házban 1 emel.) félévre postán 6, különben 5 ezüst forinttal; az országban minden — azonkívül csak a cs. k. fő-postahivatalnál Bécsben. Minden közlés,a Világ szerkesztő-hivatalának“ czim alatt kéretik beküldetni. Tartalom. Észrevételek az Országgyűlés elébe terjesztett büntető-törvénykünyv-javaslat iránt. — Fővárosi hírek és események. Kinevezések. Pesti Józsefvásár. — Országgyűlési tudósítás. Előleges közlések (a martz. ifj. 20. elkei kerületi és országos ülésekről mindkét táblán.) Részletes leírása a CXXI. országos ülésnek a t. KK. és RRnél mart. 13-án. Beszéde a magu elnöknek a megyei választások és tanácskozások szabályozása végett készült törvényjavaslatra nézve. B-d megye követének beszéde a mart. 5koi CLXVI. kerületi ülésben az adó-ügy iránt.— Pozsonyi hírek.—Megyei közlések : Pest, Bihar, Túrócz és Csongrádmegyék közgyűlésiről. Spanyolország (A csend az országban helyreállni készül.— Uj hírek szerint újabb összeesküvés. Alicante elfoglalva. Salamanca ur ’s az alicantei zendülők. Rota törvényszéke Madridban visszaállít—talik.) — Nagy britannia (Londonban lakoma O’Connell tiszteletére.) — Francziaország (A pecsétőr válasza a párisi érsek emlékiratára. Paris erősítvényeiről ’sat.) — Olaszország (Könyvgyűjtés Szardíniában egy Konstantinápolyban alapítandó könyvtár számára.)—Németalföld (Törvény a vagyonadó tárgyában.) — Indvétzia. Németország (Orkánok.) — Orosz és Görögország. Egyesületi és intézeti közlések: Magyar gazd. egyesület. — Nyilvános énekiskola. Hírlapi kalászok. Hivatalos és magán hirdetések. Gőzhajók járása. Gabonaár. Pénzkelet. Dunavizállás. Pest, martius 23. 1844. Észrevételek az Országgyűlée elibe terjesztett büntető-törvénykönyv javaslata Iránt. Honi törvényeink fő hiánya a büntetőtörvényekben van, mellynek pótlására az 1840. országgyűlésből számos egyénből álló választmány küldetett ki, ’s ez fáradhatlan szorgalommal tervet készített. Azon köztiszteletre méltó számos intelligentia, melly abban egyesülve volt, e feladásnak egész kiterjedésben megfelelt, ’s hibául legfölebb azt hozhatni föl, hogy igen tökéletes munkát szándékozott készíteni, ’s minden pártvéleménynek eleget tenni, melly nagy feladat az emberi tökéletlenség mellett alig képzelhető; a lehető visszaélések elkerülésének megkísérlése komplicált munkát kíván,melly azokat még inkább könnyíti. Az előttünk lévő munkát általában csak akkor tartom alkalmazhatnak, ha a nemzet minden polgára azon kifejlődési lépcsőhöz közelít, melylyen a választmányi tagok tündökölnek; de magunk körül tekintvén fájdalommal tapasztaljuk,hogy a népnevelés még csak terveztetik, és későre várhatjuk azon sikert, hogy honunk több millió lakosai azon emberiség,’s igazság magas érzelmének felfogására képesek legyenek, melly a tervben feltételeztetik. Minden lépten, ’s minden tárgyban külföldre szeretünk hivatkozni, és az utánzás a nemzeti nyavalyánkká lön, pedig a latin közmondás szerint: omnis comparatio claudicat. A jónak elfogadása mindig dicséretes, de csak caeteris paribus, hasznos az utánzás. Meg kellene gondolnunk, hogy a külföld 100, 200 évvel ezelőtt kezdett már ahoz, mibe mi most kapunk, és hogy sok phasiseken ment keresztül, míg jelen állapotra jutott; mi ezeket mind át akarjuk ugrani, ’s a siettetési vágy időt sem enged annak komoly megfontolására: mi különbség van alkotmány, szokás, nemzeti szellem, népértelem , sőt helyezett és éghajlati tekintetben köztünk, és Északamerika, Angol, Franczia és más országok között. Szorgalmas méhek példájára mindenünnen a jót magunkévá akarjuk tenni, csak az kár, hogy ezen üdvös törekvésben nem bírunk ugyanezen állatok ügyességével; mert ők minden virágból, minden levélrül csak azt szedik, melly rendszerizett építményükbe illik , és miből tiszta mézet és viaszt készíthetnek, minden heterogeneum elmellőzésével, azért elő is állítják a mesterművet. Mi is sokat, igen sokat elfogadhatunk a külföldiül, csak a harmóniára vigyázzunk, melly nélkül a föld kerekén jó semmi sem lehet; ennélfogvást szedjük fel mind azt, mibül körülményeink és nemzeti szellemünk szerint mézet készíthetünk, de óvakodjunk, nehogy a mi másutt méz, nálunk méreggé változzék, ’s az alkotmányos életben disharmóniát szüljön. Illő,hogy az emberiség tekintete emelkedjék, és mindenkinek adassék meg a magáé; ámde arról sem kell megfeledkezni, hogy, ha Isten előtt mind egyenlők vagyunk is, ez egyedül csak isten irányában van így, és a magunk közli egyenlőség csak a lelkitekintetben áll, de testileg ez annyira hiányzik,hogy tökéletesen egyenlő emberkeltő sem létezik, azért lelkünk testbe szorulván, megszűnik az egyenlőség. A philosophusok — vagy legalább kik azokul tartatnak— közt is sok túlzó van, kik a lélek magánállapotja,és annak testtel összeköttetése közt különbséget nem tesznek, mégis ez oka, hogy nem minden philantropicus eszme gyakorlatban alkalmazható, és mire vezet az egyenlőség elve, ezt legelevenebben mutatta meg a franczia forradalom. Közel állunk azokhoz, kik kevéssel meg nem elégesznek , és sokat kívánván elesnek czéluktól; mert ezt vagy el nem érik, vagy ha igen, nem tapasztalják azon sükert, mellyet a perspectivumban szépnek látszott rajz ígért.— A külföldet nemcsak utánozni, de túlhaladni is akarjuk, és mit a legszabadabb elvű alkotmányok behozni nem mertek, azt kívánjuk megkísérteni. Ilyen a halálos büntetés megszüntetése, melyet sem Északamerika, sem Angol, sem Francziaország még nem merészlelt; és ha a toskanai csekély területű nagyherczegségben, mellynek népessége már 2000 év előtt műveltsége által más nemzetek fölött kitűnt, annak eltörlését be lehetett hozni, abból még nem következtethetni, hogy tehát nagy terjedelmű országokban, hol a népnevelés nagy részben még nem is ismeretes, szinte czélirányos legyen; sőt épen azon körülmény, miszerint a halálbüntetés ott ismét visszaállíttatolt, mutatja, hogy annak rögtön megszüntetése, kivált nagyobb terjedésű állományokban, nem tanácsolható kísérlet. Igaz, hogy II. József császár az ausztriai birodalomban a halálos büntetést, megszüntette, de maga tapasztalta, hogy kivétel nélkül meg nem állhat, mert Mórát és Gloszkát életüktől megfosztaná, és kevés év múlva maga húzta azt vissza. De II. József császár a halálos büntetés helyett még irtózatosbakat rendelt, mellyek a bűntől elrettenthettek; sok előkelő családbeli, kik gályarabságra, vagy nyilvános utczaseprésre ítéltettek, inkább szenvedte volna a halált; de az előttünk levő törvényjavaslat, a hazaárulónak, felségsértőnek, a borzasztó szülőgyilkosnak, csat, így a legundokabb vétkeseknek a kerületi börtönökben egészséges lakot, jó ruhát, szelíd bánást tervez, és minden testi büntetés megszűnte után, a személyes letartóztatás egyedüli büntetése, melly azonban a rabok nagyobb részének azzal pótoltatik,hogy kényelmesbállapotba°helyeztetnek, mintsem szabad lábon valaha voltak,és melly kényelmes állapotot számtalan hazánkfia még véres verítékkel sem szerezhetett magának. Ez által nehezen érnék el a büntetés azon kellékét, hogy másoknak elijesztő például szolgáljon, sőt azokat, kik restség-, vagy szerencsétlenségből élelmüket meg nem szerezhetik, arra ingerlendi, hogy bűnt kövessenek el, így majd a rabok számtalan polgártársaiknál jobban fognak élni, habár ezeknek szájok elöl vétetik el a keservesen szerzett kenyér, mint p. o. nem rég egy magyar gyalog katona, ki századával egy várban tanyázott, a tábornok előtt azon kérését jelenté ki, hogy capitulatióját, mint vári rab, tölthesse ki, és a miértre azt felelé, mivel jobb sorsuk van mint nekünk. Midőn a közember illy hasonlatosságokról gondoskodik, nem reménybelni, hogy a büntetés javítsa a gonosztevőket, mert ha, 10,000 közt egy találtaik, ki tanítás, vagy gondolkodás után irtózik a bűntől, ’s megjavul, 1000 javul a büntetéstőli elrettenés miatt. Köznépünk jobban kedveli a henyélést mint a munkát, és ha élete és hátulja az új törvények által mentesíttetik, boldogabb állapotot nem kívánhat, mint e nagy társaságban gond nélkül mélázhatni. Még kecsegtetőbb a bűn elkövetése, ha azon javaslat elfogadtatnék, hogy a kamarai jószágokban gyarmatok állítassanak, hol minden megjavult, —színlelt vagy igazi—azt csak isten tudja — gonosztevőnek 40 hold föld adassék. A becsületes zsellér—ki lakhelyén a nagy népesség miatt szorgalmának mezőt nem talál, és a fenlirt jótéteményért hiába zörget, mellynek negyedrésze is boldoggá tenné, mivel a szegény de becsületes ember az ország gyámolitására nem érdemesíttetik, — kénytelen valami bűnt elkövetni,hogy ha családja addig megélhet,mig e szép és jó tartás mellett börtönzés idejét tölti, ennek elmulta után jobbulást mutatván,—melly szívének könnyebben esik, mint a kétségbeesésből elkövetett bőn — családja boldogságának alapot vethessen, és a 40 hold kánaánföld elnyerésére qualificaltassék. A büntetés tulajdona: boszulni, javítani és elrettenteni; azért a büntetésnek fájni kell, de mivel ez a bűnös egyénisége szerint különbözik, és egyik fel sem veszi azt, ami másnak fáj, azért a büntetésnek a bűnös polgári állása, lelki és műveltségi állapotához mérendő Ami nem fáj, az nem büntetés,az nem javít; kinek a dorgálás,vagy szabadság elvesztése nem fáj, annak az nem büntetés ; úgy emlékezem, hogy egy számtalanszor megveretett rabnak al testrésze annyira megtompult, hogy néhány steze borért 25 pálczát könnyedén kitartott, azért büntetés alá kerülvén, nem lehetett pálczaütésekre ítélni, hanem megkorbácsoltatott, mivel ez fájt; azért műveletlen, durva, minden erkölcsi képzettség nélküli egyénre olly büntetések szabandók, mellyek neki fájnak, és mellyek emlékezete őt az uj büntetéstől elrettenti. Sokan állítják, hogy a halálos büntetés nem czélszerű, mert a gonosztevő életét vesztvén, nem javulhat, és a nézőkben inkább szánakozást, mintsem bünteli elrettentést okoz. Ennek megczáfolására szolgálok az olvasó közönségnek egy pár újabb lénynyel. Körülbelül három hó előtt két csavargó a szomszéd megyéből lővén egy úri sertésnyáj melletti kanászt megtámadott, sertéseit elhajtani kívánván, a hős pásztora gondjára bízottakat híven őrizvén ellenzé, és védelmében az egyik rablót veszélyesen megsértette, mellyre a másik elugrott, sötét éj idején — nem látván, hogy a pásztor csak egyedül maga volt.Másnap megfogatván a sebjei miatt el nem szökhetett rabló, tudtára adatott, hogy rögtön itélő bíróság elibe fog állíttatni, mellyre ijedten vallá meg, miszerint társával azon hiedelemben volt, hogy e bíróságnak ideje lefolyván, jelenleg nem létezik, mellyel tudván soha el nem jöttek volna! Mi ebből a tanúság? — az, hogy a rendes per folyamától még eddig pedig pálczával vegyítve, nem irtóztak, de az akasztófától igen; és ha még a bot is elmarad illyszerű embernél, úgy rája nézve semmi elijesztő nincs a börtönzésben. Szolgált e gonoszoknak a szerencse, mert a rögtönitélő bíróság átadta a megye tömlöczébe, hol jelenleg nagy társaságban henyélve hizlaltatnak. Egy más megyében múlt év elején egy kis, de ritka merészségű rablótársaság ezt, és a szomszéd vidéket olly rémülésbe hozta, hogy a megyebeli fegyveresek semmikép nekik nem árthatván, nagyobb számú katonaság több hónapig fáradozott azok üldözésében,végre csakugyan kipusztíttattak a rablók, és három közölök felakasztatott Minden ember örült a helyreállott nyugalomnak,, senki sem sajnálá a gyilkos és gonosztevők sorsát; mellette azon meglepő következmény tapasztaltam, hogy azóta — már több 10 hónapnál — a megye börtönében a rabok száma jónál többre nem nőtt, holott az előtt soha 100-on alul nem volt, gyakran még sokkal több is, annyira hatott a három gonosztevőnek felakasztatása ? Ez a halálos büntetés hatása, és megvagyok győződve, hogy a kot és halálos büntetésnek megszűnte a rabok számát 2, 3 annyira növelendi, és míg a 10 kerületi börtön megkészül, ismét új 10nek megépítéséhez kezdhetni. Angolországban nem törlik el a halálos büntetést, pedig bír legalább száz szigettel, hova száműzhetné a gonosztevőket, kik többé aztán ártalmasok nem lennének. Nem vagyok barátja sem botnak, sem halálos büntetésnek, de míg lesznek becsület iránt érzéketlen , erkölcstelen embereink, kiknek más büntetés nem fáj, és mástól nem félnek, addig a botbüntetés eltörlését veszélyesnek tartom, a halálos büntetést pedig mindaddig a törvényekben szükséges meghagyni, míg mind büntetésre, mind elvesztésre egyenlő halású egyéb büntetés neme nem szabatik. Nem panaszkodhatunk a halálos büntetés gyakorisága ellen, mert kegyes királyunk a törvény szigorát kegyelem utján annyira enyhíti, hogy a rögtönitélő bíróságokat, ’s katonákat kivéve, nem hiszem, hogy évenkint egész országban 30 ember végeztessék ki, melly 12 millió emberre ugyan nem sok, és nehezen dicsekkelik maga Angol vagy Francziaország illy eredménynyel. Ezen igen gyakori kegyelemadás szaporítja a bűnöket, mivel a gonosztevők abban bíznak, mellyel részint beszédükből, részint egy helybenhagyott halálos büntetés kihirdetésekor tapasztalhatni, mert a törvényszék halálos ítéletét nem igen veszik fel; de midőn helybenhagyatva értik, mintegy váratlan lepi meg az illetőket, kik azon kérdést teszik, várjon nem nyertek-e kegyelmet? — Azonban nem, kívánom, hogy e büntetés gyakrabban használtassék, vagy a kegyelem korlátoztassék, melly az uralkodók legszebb joga, hanem, hogy a törvényben való megmaradás által a bünlösi elrettentésre használjon, és kik a halállal egyenlő büntetésre ítéltetnek, de életök meghiagyatik, ne élvezzék a hazának gondoskodását kerületi börtönökben, hol még törlő és zsebbevaló ruhával is el akarják némellyek látni, minek használatára még előbb tanítani kell, hanem száműzessenek távol a hazától, valamelly szigetre, mellyet külső hatalommali egyesség utján meg lehet nyerni, mivel ritka azon ember, még a legmegátalkodottabb gonosztevők közt is, ki hazáját nem szeretné, — és az ettőli kirekesztést a legsulyosb egyszersmind leghasznosb büntetések közé számíthatni. Második nyitás, mellyet nem kedvelhetek, az országos választmányi munka mellé csatolt különvéleményben kívánt esküttszékek. Ezek századok óta divatoznak Angliában, és utána behozattak Helvétziába, Északamerikába, Franczia, Spanyolország és Portugáliába, Ceylon és Málta szigetekbe, és még némelly kisebb tartományokba. Az esküttszékek nemcsak a bűnperek folyamában szülnek nagy változást, de az alkotmány lényeges részét teszik; van jó, van rész oldaluk, mellyeket megismerni, azoknak a nemzet életéhez alkalmazhatását és szükségét komolyan megrostálni, és megvitatni kell, és nagy befolyású következményei mélyen megfontolandók, mielőtt elfogadásuk meghatároztatik, mert visszalépni nehéz, sőt sokszor lehetlen. Ez nálunk nem történt, és ezek tárgyaltatása elejétől fogva úgy tekintetett, mintha más nemzetnek akarnánk törvényt hozni, melly bennünket nem érdekel, és azért tudnunk sem kell, mi legyen az. Merem állítani, hogy midőn múlt nyáron ezek iránt utasítás adatott, nem volt 1000 egész hazánkban, kik e bíróság keletkezését, történeteit és valódi működését tökéletesen ismerték volna! és sokan, kik ismerték, részt nem vettek, mégis utasítás adatott rá anélkül, hogy az utasításadók az országos választmányban mellette és ellene előadottakat ismerték volna! Míg a választmány dolgozott, tanácskozása eredményével együtt titokban maradt, kinyomulása pedig olly kevés példányban történt, hogy nagy ügygyel bajjal jutott 5.6 illy példány egy megyének, mégis ezer meg ezer nemes adott utasítást arról, mit nem ismert, nem tudott! Vak ítélt a színekről.—Az esküttszékek feladattak mint újdonság, melly jelen időszakban elég a pártolásra, ’s az emberiség tekintete, kormány iránti bizalmatlansággal, és a bírák átalános részlelküségek előadásával fűszerezett ékes szónoklatok és hírlapi czikkek hirdették az elvet, mellyre az újdonság vadászai chorusban kürtölték a légyént, minthogy ebben rejlik honunknak egyetlen üdves enyészetteli mentőszere, feleslegesnek tartván annak megvizsgálását, váljon jelen alkotmányunkhoz illenék-e vagy sem. — A hírlapokban olvastuk azon nevetséges tudósítást, hogy egy megye — azért fogadta el az esküttszékeket, mivel a köznemességgel el jön hitetve, hogy a megye mostani eskütteit szaporilni kell, és hogy ezekben többen a köznemességből az adózók költségén részesülendnek!— ha tudták volna nemestársaink, hogy ez által magoknak nemtelen bírákat szereznek, aligha e tárgy szerencsésebb lett volna azadókérdésnél . Most, midőn csak egy rendkívüli eset halasztotta el a határozatot, olvassuk a hírlapokban: mi legyen az esküdtszék, és ha azon eddig alig történt eset elő nem fordul, hogy a szavazatok egyenlősége miatt felfüggesztessék a tárgyaltatás, egy megyének pótló utasítása megérkezéséig, csak elfogadása, vagy megbukása után tudtuk volna meg, miről volt a szó, miről adtunk utasítást, és miről várhatunk törvényt! Ezt az országgyűlés újdan folyamának köszönjük, mert e tárgyban előre bocsáttatott a szavazat, a tanácskozás pedig utána elhalasztatott, bár az ország rendes maguk is megismerik, hogy tanácskozásait az országnak tudni kell, hogy abból közvélemény készüljön, és a nemzet az alkotandó törvény okaival előre megismertessék. Ezért kívántatik a kerületi ülések jegyzőkönyvének kinyomtatása, de ez esetben a czél sem lett volna elérve, mert ha szavazásban elbukik,a nemzet képes sem volt volna rajta sajnálkozni, vagy örülni, mivel semmi tanácskozást, semmi okadást nem érthetett, — elfogadása esetében szinte nem veszett volna el az idő a megállapított elv melletti, vagy elleni vitatással, és a tanácskozás egyedül a sor.