Világ, 1844. január-május (1-42. szám)

1844-03-23 / 24. szám

24.­­ PESTEN, 1844. Megjelenik e politikai, tudományos és mű­vészeti lap minden héten kétszer Szerdán és Szombaton. Hivatalos tudósításokon kivü­l, ü­­rlője közöl minden hirdetményt egy negyed­szelet sorától három krajczárért égő pénzben. Nem­ rendes levelezők kéretnek az intézethez bérmentesen küldeni közléseiket. SZOMBAT, martius 23. " ---- .. I - - —'*■*" br Előfizethetni helyben a „Világ“ szerkesztő hi­vatalában (Uri-utcza 450 sz. a. Horvát-házban 1 emel.) félévre postán 6, különben 5 ezüst forinttal; az országban minden — azonkívül csak a cs. k. fő-postahivatalnál Bécsben. Minden közlés,a Világ szerkesztő-hivatalának“ czim alatt kéretik beküldetni. Tartalom. Észrevételek az Országgyűlés elébe terjesztett bü­ntető-törvény­­künyv-javaslat iránt. — Fővárosi hírek és események. Kinevezések.­­ Pesti Józsefvásár. — Országgyűlési tudósítás. Előle­­ges közlések (a martz. ifj. 20. elkei kerületi és országos ülésekről mindkét táblán.) Részletes leírása a CXXI. országos ülésnek a t. KK. és RRnél mart. 13-án. Beszéde a magu elnöknek a megyei válasz­tások és tanácskozások szabályozása végett készült törvényjavas­latra nézve. B-d megye követének beszéde a mart. 5koi CLXVI. kerületi ülésben az adó-ügy iránt.— Pozsonyi hírek.—Me­gy­ei köz­lések : Pest, Bihar, Túr­ócz és Csong­rá­dmegyék közgyűlésiről. Spanyolország (A csend az országban helyreállni készül.— Uj hírek szerint újabb összeesküvés. Alicante elfoglalva. Salamanca ur ’s az alicantei zendülők. Rota törvényszéke Madridban visszaállít—­talik.) — N­a­gy b­r­i­t­a­n­n­ia (Londonban lakoma O’Connell tiszte­letére.) — F­r­a­n­c­z­i­a­o­r­s­z­ág (A pecsétőr válasza a párisi érsek emlékiratára. Paris erősítvényeiről ’sat.) — Olaszország (Könyv­­gyű­jtés Szardíniában egy Konstantinápolyban alapítandó könyvtár számára.)—Németalföld (Törvény a vagyon­adó tárgyában.) — Ind­vétzia. Németország (Orkánok.) — Orosz és Görög­ország. Egyesületi és intézeti közlések: Magyar gazd. egyesület. — Nyilvános énekiskola. Hírlapi kalászok. Hivatalos és magán hirdetések. Gőzhajók járása. Gabonaár. Pénzkelet. Dunavizállás. Pest, martius 23. 1844. Észrevételek az Országgyű­lée elibe terjesztett büntető-tör­­vénykönyv javaslata Iránt. Honi törvényeink fő hiánya a büntetőtörvényekben van, mellynek pótlására az 1840. országgyűlésből számos egyén­ből álló választmány küldetett ki, ’s ez fáradhatlan szorga­lommal tervet készített. Azon köztiszteletre méltó számos in­­telligentia, melly abban­ egyesülve volt, e feladásnak egész kiterjedésben megfelelt, ’s hibául legfölebb azt hozhatni föl, hogy igen tökéletes munkát szándékozott készíteni, ’s min­den pártvéleménynek eleget tenni, melly nagy feladat az emberi tökéletlenség mellett alig képzelhető; a lehető visszaélések elkerülésének megkísérlése komplicált munkát kíván,melly azokat még inkább könnyíti. Az előttünk lévő mun­kát általában csak akkor tartom alkalmazhatnak, ha a nem­zet minden polgára azon kifejlődési lépcsőhöz közelít, mely­­lyen a választmányi tagok tündökölnek; de magunk körül te­kintvén fájdalommal tapasztaljuk,hogy a népnevelés még csak terveztetik, és későre várhatjuk azon sikert, hogy honun­k több millió lakosai azon emberiség,’s igazság magas érzelmének felfogására képesek legyenek, melly a tervben feltételeztetik. Minden lépten, ’s minden tárgyban külföldre szere­tünk hivatkozni, és az utánzás a nemzeti nyavalyánkká lön, pedig a latin közmondás szerint: omnis comparatio claudicat. A jónak elfogadása mindig dicséretes, de csak caeteris pa­ribus, hasznos az utánzás. Meg kellene gondolnunk, hogy a külföld 100, 200 évvel ezelőtt kezdett már ahoz, mibe mi most kapunk, és hogy sok phasiseken ment keresztül, míg jelen állapotra jutott; mi ezeket mind át akarjuk ugrani, ’s a siettetési vágy időt sem enged annak komoly megfonto­lására: mi különbség van alkotmány, szokás, nemzeti szel­lem, népértelem , sőt helyezett és éghajlati tekintetben köz­tünk, és Északamerika, Angol, Franczia­ és más országok között. Szorgalmas méhek példájára mindenünnen a jót ma­gunkévá akarjuk tenni, csak az kár, hogy ezen üdvös tö­rekvésben nem bírunk ugyanezen állatok ügyességével; mert ők minden virágból, minden levélrül csak azt szedik, melly rendszerizett építményükbe illik , és miből tiszta mézet és viaszt készíthetnek, minden heterogeneum elmel­­lőzésével, azért elő is állítják a mesterművet. Mi is sokat, igen sokat elfogadhatunk a külföldiül, csak a harmóniára vi­gyázzunk, melly nélkül a föld kerekén jó semmi sem lehet; ennélfogvást szedjük fel mind azt, mibül körülményeink és nemzeti szellemünk szerint mézet készíthetünk, de óvakod­junk, nehogy a mi másutt méz, nálunk méreggé változzék, ’s az alkotmányos életben disharmóniát szüljön. Illő,hogy az emberiség tekintete emelkedjék, és mindenkinek adassék meg a magáé; ámde arról sem kell megfeledkezni, hogy, ha Isten előtt mind egyenlők vagyunk is, ez egyedül csak isten irá­nyában van így, és a magunk­ közli egyenlőség csak a lelki­tekintetben áll, de testileg ez annyira hiányzik,hogy töké­letesen egyenlő ember­keltő sem létezik, azért lelkünk testbe szorulván, megszűnik az egyenlőség. A philosophusok — vagy legalább kik azoku­l tartatnak— közt is sok túlzó van, kik a lélek magán­állapotja,és annak testtel­ összeköttetése közt különbséget nem tesznek, mégis ez oka, hogy nem min­den philantropicus eszme gyakorlatban alkalmazható, és mire vezet az egyenlőség elve, ezt legelevenebben mutatta meg a franczia forradalom. Közel állunk azokhoz, kik kevéssel meg nem elégesz­nek , és sokat kívánván elesnek czéluktól; mert ezt vagy el nem érik, vagy ha igen, nem tapasztalják azon sükert, mellyet a perspectivumban szépnek látszott rajz ígért.— A külföldet nemcsak utánozni, de túlhaladni is akarjuk, és mit a legszabadabb elvű alkotmányok behozni nem mertek, azt kí­vánjuk megkísérteni. Ilyen a halálos büntetés megszüntetése, melyet sem Északamerika, sem Angol, sem Francziaország még nem merészlelt; és ha a toskanai csekély­ területű nagy­­herczegségben, mellynek népessége már 2000 év előtt mű­veltsége által más nemzetek fölött kitűnt, annak eltörlését be lehetett hozni, abból még nem következtethetni, hogy tehát nagy terjedelmű országokban, hol a népnevelés nagy részben még nem is ismeretes, szinte czélirányos legyen; sőt épen azon körülmény, miszerint a halálbüntetés ott is­mét visszaállíttatolt, mutatja, hogy annak rögtön megszün­tetése, kivált nagyobb terjedésű állományokban, nem taná­csolható kísérlet. Igaz, hogy II. József császár az ausztriai birodalomban a halálos büntetést, megszüntette, de maga tapasztalta, hogy kivétel nélkül meg nem állhat, mert Mórát és Gloszkát életüktől megfosztaná, és kevés év múlva maga húzta azt vissza. De II. József császár a halálos büntetés helyett még irtózatosbakat rendelt, mellyek a bűntől elret­tenthettek; sok előkelő családbeli, kik gályarabságra, vagy nyilvános utczaseprésre ítéltettek, inkább szenvedte volna a halált; de az előttünk levő törvényjavaslat, a hazaárulónak, felségsértőnek, a borzasztó szülőgyilkosnak, csat, így a leg­undokabb vétkeseknek a kerületi börtönökben egészséges la­kot, jó ruhát, szelíd bánást tervez, és minden testi büntetés megszűnte után, a személyes letartóztatás egyedüli bünte­tése, melly azonban a rabok nagyobb részének azzal pó­­toltatik,hogy kényelmesbállapotba°helyeztetnek, mintsem sza­bad lábon valaha voltak,és melly kényelmes állapotot szám­talan hazánkfia még véres verítékkel sem szerezhetett ma­gának. Ez által nehezen érnék el a büntetés azon kellékét, hogy másoknak elijesztő például szolgáljon, sőt azokat, kik restség-, vagy szerencsétlenségből élelmü­ket meg nem szerezhetik, arra ingerlendi, hogy bűnt köves­senek el, így majd a rabok számtalan polgártársaiknál job­ban fognak élni, habár ezeknek szájok elöl vétetik el a ke­servesen szerzett kenyér, mint p. o. nem rég egy magyar gyalog katona, ki századával egy várban tanyázott, a tábor­nok előtt azon kérését jelenté ki, hogy capitulatióját, mint vári rab, tölthesse ki, és a miért­re azt felelé, mivel jobb sorsuk van mint nekünk. Midőn a közember illy ha­­sonlatosságokról gondoskodik, nem reményb­elni, hogy a bün­tetés javítsa a gonosztevőket, mert ha, 10,000 közt egy ta­láltaik, ki tanítás, vagy gondolkodás után irtózik a bűntől, ’s megjavul, 1000 javul a büntetéstőli elrettenés miatt. Köz­népünk jobban kedveli a henyélést mint a munkát, és ha élete és hátulja az új törvények által mentesíttetik, boldo­gabb állapotot nem kívánhat, mint e nagy társaságban gond nélkül mélázhatni. Még kecsegtetőbb a bűn elkövetése, ha azon javaslat elfogadtatnék, hogy a kamarai jószágokban gyarmatok állítassanak, hol minden megjavult, —színlelt vagy igazi—azt csak isten tudja — gonosztevőnek 40 hold föld adassék. A becsületes zsellér—ki lakhelyén a nagy népes­ség miatt szorgalmának mezőt nem talál, és a fenlirt jóté­teményért hiába zörget, mellynek negyedrésze is boldoggá tenné, mivel a szegény de becsületes ember az ország gyá­­molitására nem érdemesíttetik, — kénytelen valami bűnt el­­követni,hogy ha családja addig megélhet,mig e szép és jó tartás mellett börtönzés idejét tölti, ennek elmulta után jobbulást mutatván,—melly szívének könnyebben esik, mint a kétség­beesésből elkövetett bőn — családja boldogságának alapot vethessen, és a 40 hold kánaánföld elnyerésére qualifical­­tassék. A büntetés tulajdona: boszulni, javítani és elretten­teni; azért a büntetésnek fájni kell, de mivel ez a bű­nös egyénisége szerint különbözik, és egyik fel sem veszi azt, a­mi másnak fáj, azért a büntetésnek a bűnös polgári állása, lelki és műveltségi állapotához mérendő A­mi nem fáj, az nem büntetés,az nem javít; kinek a dorgálás,vagy szabadság elvesztése nem fáj, annak az nem büntetés ; úgy emlékezem, hogy egy számtalanszor megveretett rabnak al­ testrésze an­nyira megtompult, hogy néhány steze borért 25 pálczát kön­nyedén kitartott, azért büntetés alá kerülvén, nem lehete­tt pálczaütésekre ítélni, hanem megkorbácsoltatott, mivel ez fájt; azért műveletlen, durva, minden erkölcsi képzettség nélküli egyénre olly büntetések szabandók, mellyek neki fájnak, és mellyek emlékezete őt az uj büntetéstől elrettenti. Sokan állítják, hogy a halálos büntetés nem czélszerű, mert a gonosz­tevő életét vesztvén, nem javulhat, és a nézőkben inkább szá­nakozást, mintsem bünteli elrettentést okoz. Ennek megczáfo­­lására szolgálok az olvasó közönségnek egy pár újabb lény­nyel. Körülbelül három hó előtt két csavargó a szomszéd megyéből lővén egy úri sertésnyáj melletti kanászt megtá­madott, sertéseit elhajtani kívánván, a hős pásztora gond­jára bízottakat híven őrizvén ellenzé, és védelmében az egyik rablót veszélyesen megsértette, mellyre a másik elugrott, sö­tét éj idején — nem látván, hogy a pásztor csak egyedül maga volt.Más­nap megfogatván a sebjei miatt el nem szökhetett rab­ló, tudtára adatott, hogy rögtön­ itélő bíróság elibe fog állít­tatni, mellyre ijedten vallá meg, miszerint társával azon hiedelemben volt, hogy e bíróságnak ideje lefolyván, jelen­leg nem létezik, mellyel tudván soha el nem jöttek volna! Mi ebből a tanúság? — az, hogy a rendes per folyamától még eddig pedig pálczával vegyítve, nem irtóztak, de az akasz­tófától igen; és ha még a bot is elmarad illy­szerű em­bernél, úgy rája nézve semmi elijesztő nincs a börtönzésben. Szolgált e gonoszoknak a szerencse, mert a rögtön­itélő bíróság átadta a megye tömlöczébe, hol jelenleg nagy tár­saságban henyélve hizlaltatnak. Egy más megyében múlt év elején egy kis, de ritka merészségű rabló­társaság ezt, és a szomszéd vidéket olly rémülésbe hozta, hogy a megyebeli fegyveresek semmikép nekik nem árthatván, nagyobb szá­mú katonaság több hónapig fáradozott azok üldözésében,végre csakugyan kipusztíttattak a rablók, és három közölök fel­­akasztatott­ Minden ember örült a helyreállott nyugalomnak,, senki sem sajnálá a gyilkos és gonosztevők sorsát; mellette azon meglepő következmény tapasztaltam­, hogy azóta — már több 10 hónapnál — a megye börtönében a rabok száma jónál többre nem nőtt, holott az előtt soha 100-on alul nem volt, gyakran még sokkal több is, annyira hatott a három gonosz­tevőnek felakasztatása ? Ez a halálos büntetés hatása, és meg­vagyok győződve, hogy a kot és halálos büntetésnek meg­szűnte a rabok számát 2, 3 annyira növelendi, és míg a 10 kerületi börtön megkészül, ismét új 10nek megépítésé­hez kezdhetni. Angolországban nem törlik el a h­alálos bün­tetést, pedig bír legalább száz szigettel, hova száműzhetné a gonosztevőket, kik többé aztán ártalmasok nem lennének. Nem vagyok barátja sem botnak, sem halálos büntetésnek, de míg lesznek becsület iránt érzéketlen , erkölcstelen embereink, kiknek más büntetés nem fáj, és mástól nem félnek, addig a bot­büntetés eltörlését veszélyesnek tartom, a halálos bün­tetést pedig mindaddig a törvényekben szükséges meghagyni, míg mind büntetésre, mind elvesztésre egyenlő halású egyéb büntetés neme nem szabatik. Nem panaszkodhatunk a halálos büntetés gyakorisága ellen, mert kegyes királyunk a törvény szigorát kegyelem utján annyira enyhíti, hogy a rögtön­itélő bíróságokat, ’s katonákat kivéve, nem hiszem, hogy évenkint egész országban 30 ember végeztessék ki, melly 12 millió emberre ugyan nem sok, és nehezen dicsekkelik maga Angol vagy Francziaország illy eredménynyel. Ezen igen gyakori ke­gyelem­adás szaporítja a bűnöket, mivel a gonosztevők abban bíznak, mellyel részint beszédükből, részint egy helyben­hagyott halálos büntetés kihirdetésekor tapasztalhatni, mert a törvényszék halálos ítéletét nem igen veszik fel; de midőn helybenhagyatva értik, mintegy váratlan lepi meg az illetőket, kik azon kérdést teszik, várjon nem nyertek-e kegyelmet? — Azonban nem, kívánom, hogy e büntetés gyakrabban hasz­­náltassék, vagy a kegyelem korlátoztassék, melly az ural­kodók legszebb joga, hanem, hogy a törvényben való meg­maradás által a bünlösi elrettentésre használjon, és kik a halállal egyenlő büntetésre ítéltetnek, de életök meghiagyatik, ne élvezzék a hazának gondoskodását kerületi börtönökben, hol még törlő és zsebbevaló ruhával is el akarják némellyek látni, minek használatára még előbb tanítani kell, hanem szám­űzessenek távol a hazától, valamelly szigetre, mellyet külső hatalommali egyesség utján meg lehet nyerni, mivel ritka azon ember, még a legmegátalkodottabb gonosztevők közt is, ki ha­záját nem szeretné, — és az ettőli kirekesztést a legsulyosb egyszersmind leghasznosb büntetések közé számíthatni. Második nyitás, mellyet nem kedvelhetek, az országos választmányi munka mellé csatolt különvéleményben kívánt esküttszékek. Ezek századok óta divatoznak Angliában, és utána behozattak Helvétziába, Északamerikába, Franczia­, Spanyolország és Portugáliába, Ceylon és Málta szigetekbe, és még némelly kisebb tartományokba. Az esküttszékek nem­csak a bű­nperek folyamában szülnek nagy változást, de az alkotmány lényeges részét teszik; van jó, van rész oldaluk, mellyeket megismerni, azoknak a nemzet életéhez alkalmaz­­hatását és szükségét komolyan megrostálni, és megvitatni kell, és nagy befolyású következményei mélyen megfontolan­­dók, mielőtt elfogadásuk meghatároztatik, mert visszalépni nehéz, sőt sokszor lehetlen. Ez nálunk nem történt, és ezek tárgyaltatása elejétől fogva úgy tekintetett, mintha más nem­­zetnek akarnánk törvényt hozni, melly bennünket nem érde­kel, és azért tudnunk sem kell, mi legyen az. Merem állítani, hogy midőn múlt nyáron ezek iránt utasítás adatott, nem volt 1000 egész hazánkban, kik e bíróság keletkezését, történe­teit és valódi működését tökéletesen ismerték volna! és sokan, kik ismerték, részt nem vettek, mégis utasítás ada­tott rá anélkül, hogy az utasítás­adók az országos választ­mányban mellette és ellene előadottakat ismerték volna! Míg a választmány dolgozott, tanácskozása eredményével együtt titokban maradt, kinyomulása pedig olly kevés példányban történt, hogy nagy ügygyel bajjal jutott 5.6 illy példány egy megyének, mégis ezer meg ezer nemes adott utasítást arról, mit nem ismert, nem tudott! Vak ítélt a színekről.—Az esküttszékek feladattak mint újdonság, melly jelen időszakban elég a pártolásra, ’s az emberiség tekintete, kormány iránti bizalmatlansággal, és a bírák átalános részlelküségek előadá­sával fűszerezett ékes szónoklatok és hírlapi czikkek hir­dették az elvet, mellyre az újdonság vadászai chorusban kürtölték a légy­ént, minthogy ebben rejlik honunknak egyetlen üdve­­s enyészetteli mentő­szere, feleslegesnek tartván annak megvizsgálását, váljon jelen alkotmányunk­hoz illenék-e vagy sem. — A hírlapokban olvastuk azon ne­vetséges tudósítást, hogy egy megye — azért fogadta el az eskü­ttszékeket, mivel a köznemességgel el jön hitetve, hogy a megye mostani eskütteit szaporilni kell, és hogy ezekben többen a köznemességből az adózók költségén részesülend­­nek!— ha tudták volna nemestársaink, hogy ez által ma­goknak nemtelen bírákat szereznek, aligha e tárgy szeren­csésebb lett volna az­­adó­­kérdésnél . Most, midőn csak egy rendkívüli eset halasztotta el a határozatot, olvassuk a hírlapokban: mi legyen az esküdtszék, és ha azon eddig alig történt eset elő nem fordul, hogy a szavazatok egyenlősége miatt felfüggesztessék a tárgyaltatás, egy megyének pótló utasítása megérkezéséig, csak elfogadása, vagy megbukása után tudtuk volna meg, miről volt a szó, miről adtunk uta­sítást, és miről várhatunk törvényt!­­ Ezt az országgyűlés újdan folyamának köszönjük, mert e tárgyban előre bocsát­tatott a szavazat, a tanácskozás pedig utána elhalasztatott, bár az ország rendes maguk is megismerik, hogy tanács­kozásait az országnak tudni kell, hogy abból közvélemény ké­szüljön, és a nemzet az alkotandó törvény okaival előre meg­ismertessék. Ezért kívántatik a kerületi ülések jegyzőköny­vének kinyomtatása, de ez esetben a czél sem lett volna el­érve, mert ha szavazásban elbukik,a nemzet képes sem volt volna rajta sajnálkozni, vagy örülni, mivel semmi tanácsko­zást, semmi ok­adást nem érthetett, — elfogadása esetében szinte nem veszett volna el az idő a megállapított elv mel­letti, vagy elleni vitatással, és a tanácskozás egyedül a sor.

Next