Világ, 1911. január (2. évfolyam, 1-26. szám)
1911-01-01 / 1. szám
Előfizetési árak Jgp ^ Szerk^xtésé* ^ Negyedévre. » 7 , — . ]§|| — Egy hóra .. 2 , 40 , ÉM R9 ^ Kiadóhivatal Megjelenik ^ II. évfolyam Budapest, 1911 VASÁRNAP január 1.___ 1. szám és titokzatos ígéretekkel, hogy valami uj kornak hajnala pirkad és történelmivé fog válni az a régi, szürke idő. Ez a lelkiállapot egészen izzóvá és türelmetlenné lesz a fiatal, küzdő nemzedék lázas álmodozásaiban: ez az új év lesz talán a megszabadulás, a bilincs-lehullás ideje! Mert gyalázatos volt ez a régi év, melyet temetünk. Nem történt voltaképp semmi a magyar glóbuszon. Ugyanaz az osztályparlament űzi retrográd játékait, ugyanaz a két kaszinó mozgatja a kegyelmes marionetteket; ugyanaz a durva szolgabirós szó és ugyanaz a villogó csendőrszurony tapossa le népünk szabadságtörekvéseit ; ugyanaz a zártkörű úri klikk tartja kalitkába zárva a magyar kultúra sasmadarát; ugyanaz a vármegyei atyafiság ugyanazokban a szinekurákban henyél és védi a hazát; ugyanaz a vallás-erkölcsös narkózis szegi szárnyát minden lendületnek s harcos nekiiramodásnak; ugyanaz a dikciózás, hazudozás és etetés ... Itt soha semmi sem történik, itt csak bőre álmodozók hihetnek a kultúra és demokrácia eljövetelében . . . így sajog vagy tombol a reményeiben csalódott akarás, a szent, fiatalos türelmetlenség, mely minduntalan elfeledi, hogy abban a sok-sok embermilliós organizált életben, melyet társadalomnak nevezünk, egy-egy év története oly csekélység, mint az egyén életének valamecsikéból is, csak a türelmet nem kell elveszteni. A királygázlói vasúti állomásra éppen abban a percben fordult be hosszú füttyentéssel a vegyesvonat, amikor Krakovinszky és fiatal felesége a szánról leszálltak. A szépbajuszú Bugári Pál feszesen szalutált előttük és maga sietett megfelelő szakaszt keresni az utasoknak. Közben addig köhögött, hunyorgatott a szemével, amíg a fiatalasszony figyelmes lett reá. Követte a főnök pillantását. A váróterem ajtajában egy legyűrt kalapu, puskás férfi állott. Fátyol Boriska gyorsan elfordította a fejét. Ecsedy János állott ott és sötét mozdulatlansággal nézte, hogyan szállnak fel a vonatra. A mozdony nagyot füttyentett és a kerekek csikorogva indultak meg a fagyos síneken. Ecsedy mozdulatlanul állott, az asszony a kupé ablakából nézett rá vissza. Aztán elrobogott a vonat. Elvitték a Boriskát. Bugári Pál felkapott az ottmaradott szánra. Ma már nincs több vonatja, bátran szentelheti magát a mulatozásnak. A lakodalmasháznál pedig még javában mulatnak. Ottmaradtak az összes vendégek. Ugyan hová is mentek volna ilyen nagy télben? A Madrinyi-kisasszonyok megígértették Bugári Pállal, hogy el fog jönni a vasúti állomásról és elmondja nekik, hogyan viselte magát a fiatalasszony, amikor végbúcsút mondott szülőföldjének és mindannak, ami szülőföldjéhez fűzte. Bugári Pál a világért se merte volna megszegni a Madrinyikisasszonyoknak adott szavát, — a kisasszonyokkal nem lehetett tréfálni — és mikor megérkezett a lakodalmas házhoz, nyomban jelentkezett: Ja .Boriska a körülményekhez képest elég Újév napján Budapest, december 31. Kaptár Itt a lap élén, 1911. január 1. ezen a szűk kis metszőn, ahol napról-nap-CN D. U. E. K. O- ra, születésnek vagy halálnak évfordulójából az emberiség nagyjai emlékezetének gyújtunk lobogó lángokat, hadd köszöntsük itt ezúttal a legrejtelmesebb, a legtitokzatosabb Újszülöttet, az 1911-iki esztendőt. És hadd köszöntsük mindazokat, akiket az Élet rokoni kapcsolatai fűznek ehhez a ma éjszaka megszületett új esztendőhöz. Nagy históriai név, vagy világesemény emléke helyett négy igen egyszerű betűvel állítunk ma az olvasó elé, aki, úgy lehet, borsózva veszi majd észre, hogy az újságja is beáll azoknak sarába, akik jó négy stereotyp betűnek fenyegető mozsarát szegezik a melle ellen... De nyugodjék meg a nyájas olvasó. A mi B. u. é. k.-ánk mögött láthatatlan marad a kéz, amely átnyújtja, és ha kér is a jókivánságaiért valami önző viszonzást, nem lehet egyéb az, mint az olvasóink jóindulata és szeretete. Amely bőségesen sugárzott eddig is felénk s amelyet megérdemelni, megőrizni, gyarapítani, kellemes feladatunknak tartottuk. Minden önző gondolat nélkül állunk hát be a B. u. é. k.-átgyújtók kórusába, és fujjuk velük együtt a dalt. Legfeljebb valamivel több megilletődéssel, mert valóban megejt bennünket a maga hűvös miszticizmusával az, hogy egy új évnek fordulópontján állunk. Miket hoz ez az új év? A ma éjszakai vigasságok bizonyára arra vallanak, hogy vidámságot hoz és örömet, ám az éjszakák akkor se tartanak örökké, ha mulatsággal teljesek, és kacagással és pezsgőnek gyöngyével. Az éjszakára virradat következik, és ki tudja, nem-e ez a virradat a kívánatosabb, a józanságával. Azonban illetlenség lenne felesleges tépelődéssel zavarni a derűs, vidám újévi hangulatot. Legyen mentül több okunk köszönteni ezt az új esztendőt, és legyen, hogy a maga eseményeivel dicső és fényes epokát nyisson az emberiség haladásának históriájában. Legyen, hogy utólag is annyi okunk legyen örülni neki, mint amennyi előlegezett örömmel várjuk az elérkeztét. Egy új esztendő született ma éjjel, talán egy új korszak, talán egy új emberiség, vagy legalább is egy ígéret reá: egy Ember. Boris írta: Krúdy Gyula Viszik a menyasszonyt, Fátyol Boriskát, elviszik a Tündérvölgyből valahová a görbe hegyek országába, ahol a réteken is más virágok nyílnak, nincs akác, hanem helyette karácsonyfa áll a ház körül, aztán azok a nagy kék hegyek, amelyeket eddig csak a síkság széléről látott nyári alkonyatokon, mint a mesék országát elterülni, ott a tokaji Kopaszt meg a többieket, ahogy hozzáértő emberek megmagyarázták, a nagy kék hegyek közelebb jönnek, olyan nagyon közel, hogy rajtuk kívül nem is lát majd mást. Viszik a menyasszonyt idegen világba, idegen emberek közé, ahol még a tél is más, tavasz is más, a Tündérvölgy halmos, tágas téréin zúgó szél is itt marad, elmarad az a nagy, fehér, szép hó, amely a Tündérvölgyet minden esztendőben betakarja, elfedi forradásait, hibáit, foltjait és olyan lesz az egész Tündérvölgy, mint maga a megtestesült nyugalom, ahol hangot sem hallani hétszámra s ha egy szán csörög végig a tájon, az egész táj mintha megmozdulna, a havas fák fölébrednek, a zúzmarás bokrok között mintha valami szél szaladna keresztül, ugyan hová megy az a szán ebben a nagy csendességben, amikor a tél vette át korlátlan uralmát a Tündérvölgy felett. Amikor a kuvaszok is elfelejtik az ugatást és ha a szomszéd faluba megy az ember, bízvást végrendeletet csinálhat. A lápvidék tele van még mindig farkasokkal, aztán a tél hidege fölébreszti némelyekben az apák és nagyapák virtusait, útonálló szegénylegényeket nevel gyakran a halott évszak,. ' vi Öncsinálta korlátok és szimbólumok foglya az emberi lény. Számokat, mértéket, kategóriákat visz be oda, ahol voltaképp csak örök folyamatosság van. És minduntalan elfeledi, hogy ezeket a terminusokat és egyéb tilalomfákat a saját maga kényelmére, tájékozására gyártotta és hajlandó nekik végzetszerű, misztikus erőt tulajdonítani. Sok baj mellett, jó oldala is van ennek a fetisizmusnak: az élet apró-cseprő bajaiba elmerült átlagember is megáll egy pillanatra és a múlt tanulságait és a jó.elélyeinek megfejtését keresi. Még a legutolsó filztert is valami metafizikai sejtelem fog el az ó esztendőtől bucsúzkodva és az újat üdvözölve. Mindenki hajlandó — sok ellenkező tapasztalat dacára — azt hinni, hogy az új jövevény tele van piros reményekkel Isten veled, Tündérvölgy, százszor isten hozzád! Gyermekálmok, ifjúkori boldog emlékezések színhelye, isten veled! Te mocsaras, búskomor vidék, ahol a vadmadáron kívül nem terem meg más, mint a malária, — te zordon, kedvetlen őszi világ, ahol midőn tavaszszal megered az eső, télig folyton hull megszakítás nélkül, — ahol a ködben, sárban, csapadékban gyakran megy el az embernek a kedve még az élettől is, — te szívhez nőtt szép vidék, isten veled. A lakodalmasházból elvágtatott a szán Krakovinszkyval és Boriskával, Boriska mikor megölelte az apját, a fülébe súgta: — Édesapám, nekem valami azt súgja, hogy nemsokára itthon leszek ismét! — Ugyan menj, te bohó, — dörmögte az öreg Fátyol. — Most már a férjed mellett a helyed. Jól viseld magad, Boris. — Csak bizd rám, — felelt a fiatal aszszony és nagyon elszánt volt az arca. A szán nyargalva vágtatott neki a havas országútnak, a lakodalmasházból utánuk hallatszott a nász zene, jókedvű vendégek kurjongatása. Krakovinszky fülig beburkolózott bundájába, csak zuzmás bajusza látszott ki. Útközben egyszer meg akarta csókolni Boriskát, de a menyecske olyant taszított rajta, hogy egy erős férfinak is becsületére vált volna. — Nem igy alkudtunk, Krakovinszky, — mondta nevetve. Krakovinszky vállat vont. — No, majd otthon, Krakovinán, — gondolta magában. Hallotta ő azt eleget, hogy némely asszony olyan, mint a nagyon erkölcsös ló. Nehezen engedi magát nyereg alá törni. De kezes hátasló lesz végtére a legtüzesebb.