Világ, 1911. augusztus (2. évfolyam, 180-206. szám)

1911-08-01 / 180. szám

1911. augusztus 1. Három Esemény El­llékEZetE CSl C'Q naptár Mikor­ 1834. aug. elsején fölvirradt a nap. nem . volt rab­szolgaság az egész angol­ birodalomban a világ minden ré­szében fekvő gyarmatokon. S ennek eltörlése nem volt éppen könnyű s az angol­ törvény­­hozás éppenséggel nem maradt meg az elmé­leti humanizmusnál, hanem gyakorlati igazsá­got is cselekedett, ötszázmillió koronával kár­pótolván a rabszollgatartók veszteségeit. — 1291. a­u­g. 1. Uri, Unterwalden és Schwytz svájci kantonok erős esküvel szilárdított ligát kötének, kimondván, hogy megvédelmezik ma­gukat mindenki ellen, aki függetlenségüket bántaná. Ezt a kötést elnevezték örökkévaló ligának, ebből a ligából fejlődött ki a mai svájci köztársaság, melyet másképp Európa nyári ho­teljének is neveznek, s a Tellek, Reding I telek, Kuóni pásztorok, Fürst Walterek ivadékai ma milliomos vendéglősök és módos pincérek. Úgy látszik, hogy a liga csakugyan örökkévaló, mert Svájc még most is független, de úgy látszik, hogy a svájci szabadság­­harcnak az emléke is örök, mert Piatnik Nándor még mindig belőle él, s bús magya­rok még mindig ez emléklapok forgatásából mentnek lelki enyhülést. ■— 1708. augusztus 1. Horatio Nelson angol tengernagy megnyerte az abukiri tengeri csatát, Egyiptom partjain. A győzelemnek szinte lesújtó hatása volt. I. Napóleon, ki éppen a pyramisok tövében har­colt, egyszerre el volt vágva Franciaország­tól s minden segélyforrástól. Ezek nélkül pe­dig nem bírta Egyiptomot meghódítani. El­határozta, hogy sietve visszamegy Francia­­országba. Sikerült neki a lehetetlen, a «La Mairon» hajóval kikerülte a mindenfelé les­­­ ­jüjgig" aab—oSüüiiB5Sü5Büi»üiB kelődő angol hajókat,­­de attól kezdve, még hatalmának tetőpontján is, mindig tartott Nel­sontól. A «La Muiron» csodás manőverét Ana­­tole France nagy művészettel írta meg egyik gyönyörű elbeszélésében.­ ­ Szerkesztőség * VI. ker., Gyár-utca 4 Telefon: 58­00 Kiadóhivatal VI. ker., Gyár-utca 4 Telefon: 81—90 Megjelenik hétfő kivételével minden nap, ünnep után is. Előfizetési árak Egész évre . , 28 K-1. — Félévre .... 14 B — „ Negyedévre. » 1 „ — „ Egy hóra . , 2 , 40 , Egyes szám ára helyben és vidéken 10 fillér. Hirdetések milliméter szá­mítással, díjszabás szerint. II. évfolyam Budapest, 1911 KEDD augusztus 180. szám­­v.—--------------------------------------------------------------------------------------------------------------­ A szép ember írta: Relle Pál Az ajtó szárnya, hatalmas lendülettel for­dult ki, azzal az előkelő grandezzával, mint amikor királyok előtt tárják ki; azzal a pro­vokáló ceremóniával, hogy ne mondjam : pre­­ciense negédességgel, mely csendet parancsol és figyelmet kelt, bár leggyakrabban csak maga az ajtó iránt, de néha aziránt is, aki előtt feltárták. Adott esetben a szép fem­hez maga nyi­tott ajtót és, amikor a szalonba lépett, hi­deg borzongás futott végig a kis társaságon. Mintha egy vízözön előtti mammuth-béka bu­kott volna be az ajtón. A forró, parfümös levegő hirtelen lehűlt és mint valami kiszá­radt szivacs, mohón szürcsölte magába a be­áradt, nyirkos penészszagot. Mintha fegy ko­csonyás, nedves kéz simogatta volna végig a testeket, a ruha alatt a bőrt, néhány ember hideglelősen vacogni kezdett, néhányan pedig egészen őszintén, — ahogyan ezt mondani szo­kás, — hozzáfogtak az Undorodáshoz. A szép ember két nagy baziliszk-szemé­­vel körbe futott a szalonon, büszkén és gő­gösen, akár egy felsallangózott paripa a cir­kusz porondján, hajlongott és mosolygott, a nyakkendőjéhez és a hajához kapott, valahol, mint egy ideszaka volt napkirály, megcsókolt egy visszahúzódó asszonyi kezet, háromnegyed taktusban belepirouettezett egy mit sem sejtő leányszívbe és vállon veregetett egy kiváló fembert, aki nem akarta észrevenni bevon­u­­lását. ’­­ És folyton mosolygott. Kedvesen, de fel­bőszítő­en mosolygott­­ .valami félnemű kacér­sággal, feslett asszonysággal és affektált fér­fiassággal. Amint a két karját az oldalbor­dái mentén a ringó combjaihoz szorította, volt benne valami az assir bálványokból, ami­lyeneket a pesti ghettóban hamisítanak, a két keze feje, kifelé fordítva ökölbe szorult, de a puha húsa elnyelte a csontot, az izmokat és fehéren kigömbölyödött, mint két darab k­ós­­vaj, melyre zöld levél­keztyűt húz bizonyára, mielőtt kézfogásra érdemesítene valakit. — Ki ez a szép­ ember ? — kérdezte va­laki. És valaki felelte: — Ez az esztéta-eunucha. Látható minden szalonban, minden kávéhá­zban, reggeltől reg­­gelig, minden órában, minden percben, minden pillanatban. Mindig, mindenütt ott van. Egy modern hermafrodita. A kalapjától a nadrág­­szijjáig a perszonifikált merkantilizmus, a hús­ban és vérben megoldott magyar gazdasági probléma. Azon alul pedig minden, amit itt «szellemi» jelzővel szoktak sértegetni. Szóval: festő, szobrász, építész, drámaíró, essay-ista, moralista,­ vagy amit akartok és amit nem akartok. Érteni egyhez sem ért, de mindenre van szabadalma. Semminek sem tudja az érté­két, de mindennek tudja az árát. Vagyis éppen fordítottja annak, akit Wilde a cinikus em­bernek nevezett. Ebben a kapcsolatban bele­került a világtörténelembe és, mint az eleven antiparadox, megtalálható minden lexikonban és telefonkönyvben. Szörnyen okos, amíg hall­gat, de mert nem szíveli a közmondásokat, ezt az egy közmondást nyomban igazolja, amint megszólal. Ilyenkor olyan komoly és olyan mu­latságos, mint Ibsen és Caillavet. Komoly, mint Caillavet és mulatságos, mint Ibsen. Egy, ember, aki érzi, Hogy egyedül neki van Jgtjet A lapdaház Budapest, július 31. A francia lapdaházban XVI. Lajos udvaroncai táncoltatták paripáikat. A Tat­­tersallban a magyar arisztokrácia lovai ficánkolnak. Ez is, amaz is, a parádés lovaknak emelt táncterem. Idáig ismertük a hasonlatosságot a két hely rendeltetése között. Bokányi Dezső, a vasárnapi népgyűlés szónoka figyelmeztetett arra a további hasonlatos­ságra, hogy amint a francia lapdaházból indult ki a francia nép jogainak diadal­mas hadjárata, a vasárnapi népgyűlés ré­vén a magyar Tattersall is a szabadság­­jogokért folyó küzdelem egyik nevezetes állomáshelye lesz.­­ A tattersalli népgyűlés jelentőségét nem lehet csak a hatasar ronyosságok je- In fás ég­ével «,vura helyezni. Igaz, hogy ebből a szempontból is nagyarányú és meglepő volt a kép, amelynek keretei­ben negyvenezer ember helyezkedett el és konstatálnunk­ kell, hogy az egyházpolitika idején tartott liberális nagygyűlés óta, a népakarat megnyi­latkozásának ilyen impozáns formáit nem láttuk. Mégis azt kell monda­nunk, hogy a gyűlés jelentősége messze túlhaladta azt a mértéket, amelyet csak az egybegyűlt tömeg nagysága szerint szo­kás megállapítani, mert a tattersalli nép­gyűlés mélyebb politikai jelentőséggel bír minden ilyfajta megnyilatkozásoknál. Az első olyan gyűlés volt a vasárnapi, a­melyen a parlament ellenzéki pártjai a polgársággal és a munkássággal együtt követelték a demokratikus politika alap­jainak lerakását s amelyen az általános választói jog blokkja jelent meg a fóru­mon, megmutatva erejét, elszántságát és ami a legfontosabb:­ törhetetlen összetar­tását is. Az a spekuláció tehát, amely a választói jog harcos táborának egyenet­lenségéről röpített világgá hamis híreket, bizonyára elejti további kalkulusait, amint­hogy annak a bárgyú mesének is vége fog szakadni, amelylyel a választói jog ellenesei önmagukat iparkodtak életre gal­vanizálni, s amely szerint a választói jog reformja valójában csak egy pár fana­tikusnak rögeszméje. Mialatt száz képvise­lőt a pártfegyelem minden erőszakos esz­közével tudnak csak együtt tartani a par­lamentben, azalatt negyvenezer ember lelkes tömege, a legrekkenőbb hőségben órákig van együtt, lelkes kitartással hall­gatva szónokait. Az a negyvenezer fana­tikus, aki a vasárnapi népgyűlésen jelen volt, nem szerepelhet többé Tisza István gróf előtt sem úgy, mint néhány futó­­bolond, aki szeszélyből, kedvtelésből vagy gosultsága e földön. És igaza van. Mert, hát nem is lenne igaza, ő mégis érezné._ Roppant népszerű ember. Mindenki utálja. És, mint minden frekventált ember, ebből él. Sőt jól él. Ez nagyságának egyetlen titka, melyet ápol és eltakar és amelyet mindenki ismer, csak­ ő maga nem. Erről azonban nem tehet. AZ ember úgy van az ilyen titokkal, mint a felesé­gével. Csak legutoljára tudja meg, hogy meg­csalta. A szép embert megcsalta a tehetsége. Ebben azonban szerencséje van. Mert őt a mások tehetsége csalta meg. Mielőtt még meg-­ adatott volna néki. Ez mindenesetre egy pro­bléma, melylyel ő olyan szépen eljátszik, mint egy medvebocs a dióval. Nagyon boldog em­ber. Zongoralábakon járja a világot és köz­ben egy isteni kóristalány táncos életében tet­szeleg. Az életben, amit nyújtanak neki, annyi a szin, mint egy Cézanne-on és arról megint, nem ő tehet, hogy a sok szikrázó, szép szint egy szobafestő használja. Az élet elgondolása *— a norfolki herceg után szabadon — harmo­nikusabb, mint egy jól felhangolt zongora. És az sem az ő hibája, ha ebben a zongorában, neki csak a pedál­­szerepe jutott. Gazdag em­ber. Huswertheimjében egy reneszánsz­ lélek csekkjeit őrzi, csak éppen a kulcsot vesztette el hozzájuk. De keresi. És mert szorgalmasan­ keresi, azért ő egy igazi «chercheur». Művész,­­mert ebből a keresésből jobban él, mint­­a «Credit Lyonais» elnökigazg­atója, amit azzal­ is illusztrál, hogy nyári délutánokon oly ha­nyagul dől el a kávéház szalmakerevetén, mint egy alexandriai courtisane a márványfürdő­jében. Mindezt látt a bizonyos Valaki egy lélekzetra mondta el, nyugodtan és fölösleges fejtörés nélkül Látszott rajta, Hogy, mennyire Mi as.

Next