Világ, 1913. november (4. évfolyam, 259-283. szám)
1913-11-01 / 259. szám
Politizálni kell! * Írta: Jászi Oszkár Budapest, október 31. Egy erkölcsi kérdést akarunk ma itt fölvetni a maga egész horderejében, melynek helyes vagy helytelen megoldásától a magyar kultúra nem egy értékének sorsa függ. Ezt a kérdést a régi magyar politika nem ismerte. Az una eademque nobilitas egyformán csatázott és egyformán politizált, a közügyek intézése minden nemes ember dicsősége és fő időtöltése volt s szinte érthetetlen lett volna számukra az a probléma, hogy kell-e, illő-e, szükséges-e a vármegye és az ország ügyeivel foglalkozni? Az általános nemesi politizálásnak szinte csak fizikai akadályai voltak: a rossz utak, a mezei munka sürgőssége, a vármegye székhelyén való tartózkodás költségessége, melyek a szegényebb nemesség számára a politizálást gyakran igen szűk keretek közé szorították vagy egy része korrumpáláshoz vezettek. A magyar parlamentáris rend kiirtása első évtizedeiben továbbra is aradt a politizálás nobile officiumellege. Néhány nagy műveltségű "jellemű politikus vezérszerepe ország ügyeivel való foglalja a legideálisabb életpálya jelet, egész közvélemény előtt. De a.. értékben, melyben a népképviselet egyre inkább elvesztette lábai alól a népet; abban a mértékben, melyben a fejlődő kapitalizmus a politikát egyre inkább felhasználta profitja gyarapítására; abban a mértékben, melyben a mandátumszerzés vagy nyílt korrupcióvá vagy undorító demagógiává vált és a 67 meg a 48 szenvedelmes ellentéte ugyanannak a latifundiumos oligarchiának közjogi takaróleplévé vált társadalmi és gazdasági visszaélései leplezésére: ugyanezen mértékben nőtt a politizálás mesterségének lenézése épp az ország legproduktívabb köreiben s egyre nagyobb arányokban alakult meg szerte az országban egy névtelen és szervezetlen párt: a nem-politizálók pártja. Ez a párt ma erősebb, mint valaha s főleg két árnyalata van. Az egyiknek inkább gazdasági, a másiknak inkább erkölcsi az ideológiája. A gazdasági a munkamegosztás elvét hangsúlyozza. Azt állítja, hogy az egyre bonyolódó, egyre kevésbbé áttekinthető, ezer meg ezer gazdasági érdek szinte kibogozhatatlan szövevényén alapuló modern társadalomban a politika anakronizmussá vált, mert a tudatlanság, a kontárság, a kurázslás elvét alkalmazza a szaktudás, a mesteri biztonság és a szolid orvostudományé helyett. A politika minden része ma már speciális tudományággá vált, melynek könyvtárakra rugó irodalmát csak Vilmos kivitte az utcára a véderő-kérdést. Természetes volt, hogy, mint fiatal újságíró, megakasztotta a közigazgatási reformot. Egyszerű volt, olyan, mint hogy a nap felkel, vagy a hold lemegy, hogy urává lett a fővárosnak, megtörte hatalmasait, minisztereket buktatott meg, s egy csomó komolyan nem vett dolgot, mint aminő a polgárság, a demokrácia, a szabadelvűség, tett kézzelfoghatóvá, mert a világon valóvá. Most is természetes, hogy a négyet egész ember közt, akin ma a nemzet szeme csugg, ott ül, ott áll, ott beszél, ott dolgozik, ott magyaráz, ott agitál, ott il, ott gyilkol s ott mosolyog szivarozva Vázsonyi Vilmos. S ha ezektől a küzdő- és vezértársaitól, ha hazájának nagyjaitól nem hallanám, amint gyönyörködve és meghatva szorítják meg becsületes kezét, hogy ez a Vázsonyi nagy ember, nekem nyilván még most se jutna eszembe. Szeretném, tisztelném, örülnék neki, tanulnék tőle, de úgy venném hasznát hogy ő van, mint ahogy beszivom a levegőt és üdülök tőle, de igazán nem jut eszembe megköszönni. Azért nem tudom, hogy volt ez más nagy embereknél. Tegnapelőtt délben Vázsonyi feljött a Magyar Hírlaphoz s másfél óra alatt lediktált egy fényes cikket, melyben izekre szedte a kormány sajtójavaslatát. Délután háromkor eljött az Otthon-körbe s három óra hoszszat beszélt e javaslatról s követ-kövön nem hagyott belőle. Még azon éjszaka nagy előadást tartott a Demokrata Körben, s tegnap délszakember képes áttekinteni. Ilyen körülmények között népi a nyom alatti politizálásnak legross formája-e, ha a nem-hivatásos LMS a vámkérdésbe, a bankkérítés, a szociálpolitikába, az önkormányzati reformba és egy égész sereg más olyan problémába akar belekontárkodni, melyekről semmi pozitív tudása nincs? Bármily divatos és plauzibilisen hangzó is ez az álláspont, tudományos tógája dacára nyilvánvaló a belső üressége és tarthatatlansága. Tényleg, kigondolói ama bürokratikus, fásult és rest aktakészítők soraiból kerültek ki, akik hasonló mélységgel az esküdtszéket akarják eltörölni a munkamegosztásra és a szakbíró tudományos fölényére való hivatkozással. Pedig minden gondolkodó ember egy kis körültekintéssel be fogja látni, hogy úgy a parlament, mint az esküdtszék, végeredményben, nem tudományos feladatokat old meg, hanem bizonyos történelmileg adott érdekellentéteket van hivatva áthidalni; hogy működésükben nem elméleti megállapítások pontos mérlegelése a fontos, hanem a társadalmi fejlődés elősegítése az egymással küzdőt irányzatoknak tűrhető kompromiszszuma alapján; hogy a legutolsó paraszt is — kit korrupcióval vagy alkohollal normális eszejárásától meg nem fosztottak — tisztábban képes faluja érdekeit mérlegelni vagy egy a saját köreelőtt mondta el az Andrássyé után azt a hatalmas parlamenti beszédét, melylyel a többséget az önérzet legcsúcsáról a szorongás legmélyébe lökték. Ez igazán elég volna negyvennyolc órán belül , de magától értetődik, hogy még ugyancsak tegnap délután az ügyvédi kört is óriási beszéddel vonta bele az agitációba. Ha ezt életrajzban olvasnám, elálmélkodnám rajta s tanulmányoznám, mint valami természeti csodát, így, hogy látom és hallom s egy részénél ott vagyok, szinte fel sem tűnik. A felhőkarcolókkal voltam így, ugyancsak a newyorki kikötőben. Szinte kecsesen illettek bele a kikötő mosolygó zöldjébe. Magától értetődött, hogy negyvenemeletesek. Csak mikor tövüknél ott láttam eltörpülni a hatemeletes házakat, akkor kezdtem megérezni, hogy miben áll a nagyságuk. Az egyest eltörpítik, de az egészet észrevétlen a maguk magasságába emelik. Minden, ami rendkívüli, egyúttal visszaesés is. A bolond ember, a bűnös ember, a lángeszű ember, a vezérnyi ember mind egyúttal vagy állatember, vagy gyerekember. Vázsonyiban ez a legmeghatóbb: az ő gyermeki naivsága. Ez a nagyszerű elme egyúttal a legjátéékosabb elme is, melyet ismerek. Óriási tudása, gyilkos emberismerete, hegyomlásos emlékezete és kritikája oly ártatlan szemmel néz körül a világban, mint a kisgyerek, ki ugyanazon tekintettel csodálkozik is mindenen, de természetesnek is talál min- Olvasás közben Sorok egy nagy emberről írta: Ignotus Egy nagy embert látok most beérkezni, Vázsonyi Vilmost és ez egészen különös érzés. Olyan, mint mikor a hajó, melyen nyolc napon át gondolattalan megszokottságban éltem, a kikötő előtt meglassítja járását, megáll, újra megindul, egy kis gőzöst fognak eléje s más kis gőzösök fickándoznak körüle, és egyszerre más lesz, mint ami nyolc napig volt, egyszerre eltűnik megszokottsága, egyszerre megérzik különössége, teherbírása, s együtt érzek iránta bizalmat és áhítatot, s mentül nehézkesebben s óvatosabban bújik át társai között s illeszkedik gőzölve és csörömpölve a kopart mohához, annál meghatottabban érzem azt a nagyszerűségét, hogy két világot hozott össze egymással egy kis világ volt az is, amiben idecepelt. Vázsonyi Vilmost húsz esztendejénél több, hogy ismerem. Még az egyetemről, ahol, gondolom, egy évvel jogászkodott felettem. Mindig gyönyörködtem magas intellektusában s gyermeki kedvességében, és —bátran mosolyoghattok, most magam előtt a legfurcsább — sohasem jutott eszembe, hogy nagy ember. De ez tulajdonképp természetes. A nagysághoz hozzátartozik az erőlködés nélkül valóság s a magától értetődés. Magától értetődő volt, mikor, mint vidékről felvetődött kis jogász* Vázsonyi Hirdetések felvétetnek Budapesten, A VILÁG kiadóhivatalában, Blockner J., Győri és Nagy, Janius és Társa, Tenczer Gyula, Leopold Testvérek, Mezei Antal, Schwarz József, Mosse Rudolf hirdetési irodákban. — Bécsben M. Dukes Nachf., Hausenstein és Vegier, Rudolf Mosse, Eduard Braun, Heinrich Schafere, Bock und Herzfeld. — Berlinben: Dr. Jfr. Erlmenreich, Berlin*Wittners* dorf, Holstinniche*Strasse 27. ox. Boxerfjesztőség VT., Gyár*utca 4. sz. Telefon 58*00, a felelős szerkesztőé 81*58. Kiadóhivatal VI. Gyári utca 4 Telefon 81*90. Előfizetési árak a magyar korona országaiba, Ausztriába és Bosznia-Hercegovinába. Egész évre 28 korona, félévre 14 korona, negyed- évre 7 korona, egy hóra 2 korona 40 fillér. Németországba, a német birodalom államainak területére negyedévre 10 kor. 80 fillér, egy hóra 3 kor. 80 fill. A »VILÁG« megjelenik hétfő kivételével mindennap, ünnepnapok után is. IV. évfolyam Budapest, 1913 SZOMBAT november 1. 259-ik szám