Világ, 1915. március (6. évfolyam, 60-90. szám)

1915-03-17 / 76. szám

2 1915. március 17. VILÁG nyara legmeghasonlotttabb mind a had­viselő felek közt, az is aránylag egysé­gesebben áll e megett a háborúja megett, mint állt volt például a japánokkal való megett. A franciák, kik a háború elején majd hogy el nem vesztették szivüket, m­a, legyünk vele tisztában, elszántan ál­lamaik a harcsorban, s akármennyi áldo­zatot követel tőlük e borzasztó báborn,­ok kifogyhatatlanok lesznek a tudatos áldozatban. Az angolok, amily mérték-­smn alábbhagy kérkedésük és hencegé­sük, olyan mértékben nő komoly áldo­zatkészségük. S a németek és mi, mi igazán úgy vagyunk, ahogy az angolok csak hencegtek, hogy vannak, mi csak­ugyan olyan lélekkel álljuk meg benne most hét hónap múltán helyünket, mintha ma kezdődnék megpróbáltatása. Nem értjük hát félre sem magun­kat, sem ellenfeleinket, mikor magunk­nál is, ellenfeleinknél is meglátjuk, hogy miig nem volt a világtörténelemnek há­borúja, melyet nagyobb és kitartóbb ön­feláldozással víz­tak volna meg, mint e mostanit: olyan sem volt, melyben oly nyíltan és őszintén csüggtek volna a béke gondolatán, mint e háború alatt. Az en­terp­génál ez abban jelentkezik, hogy a legbeszoálisabb embertelenségeket a há­ború végének siettetésére határozzák el és alkalmazzák. Ha nem hagyjátok, hogy a németeket kiéheztessük, soha sem lesz vége a háborúnak! ,kiált Anglia Amerika felé. Ha nem segíte­tek Ausztria-Magyaroszágot hátba tá­madni: magam nem tudom befejezni e háborút! sziszegj dühösen Oroszország a balkáni fülekbe. A döntést kell siettetni, a döntést, lihegik a napiparan­csok, rikoltozzák a sovinista újságok, hogy vége legyen már a háborúnak! S akármennyit hazudnak, ezt az egyet el lehet hinni nekik. Csakugyan szeretnék, ha vége volna a háborúnak. S éppígy a béke ideálja él szemünk előtt mindnyájunknak, kik német, ma­gyar s osztrák sáncárkokban berendez­kedtünk arra, hogy akár a világ végéig A polgármestert közrefogták a katonák és délután négy órakor kikisérték a piacra. Odaterelték a népet. A russzofil rutének úgy mentek, mint valami majálisra. Felállították a bitófát. A katonák négyszögbe álltak. Egy altiszt vol a hóhér. A parancsnok ott volt a tisztekkel. A bakó hozzáfogott a munkához , és a kötél elszakadt. Nem bírta a terhet. A tisztek kiabáltak, káromkodtak. Aztán egy papírforintot nyomtak a polgármester kezébe: — Brigy, vegyél magad kötelet. Nyolc katona kisérte az akasztófa alól a boltba. Zimmermayer maga vásárolta meg a­ kötelet, amellyel a nyomorultak felakasztot­ták szegényt... És hogy történt az asszonyokkal a sok gyalázatosság? A szemüket türölgették, a vál­yúkat szorongatták, búsan legyintgettek. Egy urisnici kereskedő felelt a kérdésre: — Hálát adunk a mindenható istennek, nálunk nem volt semmi baj. Bezártuk az asz­­szonynépet a pincébe, elvittük rejtett hegyi barlangokba. És elmúlt három, négy nap, nem is keresték őket. Egyszer aztán a parancsnok maga elé rendelt bennünket: az asszonyokat engedjétek szabadon, ne féljetek, nem lesz semmi bajuk. Jaj, uram, — mondottuk, — az asszonyok mind elmenekültek innen. Kacagott, nekem ne hazudozzatok, tudom, hogy eldug­tátok őket, de ne féljetek. Nye bojsze. Ma délre minden nőt látni akarok az utcán. Te irgalmas isten, mit tehettünk volna. Azt hittük, most mindennek vége. Az asszonyoknak azonban itt álljunk, de megfojtani és ki semmi mi ne hagyjuk magunkat. A német biro­dalmi gyűlésen tipikusa­n s a németek meghatóan nyílt becsületességével meg­mutatkozott ez. Kormány, elnökség, pár­tok vezérei: mind egyek voltak abban, hogy e háborúnak nem szabad elvég­ződnie, m­íg megoldást és rendezést nem hoz a világproblémákban a németség számára. De a sajtóban s a birodalmi gyűlésen is felvetődött a kérdés, hogy mikor lehet már nyíltan tárgyalni az el­következő béke feltételeiről? Nem olyan időket élünk, mikor akadémikus és el­méleti kérdések egy pillanatig is leköt­hetnék a megkínzott lelkek érdeklődését. Ha a németek bármily összefüggésben a békéről elmélkednek, akkor gondolnak a békére s van okuk és lehetőségük fog­lalkozni a béke gondolatával. December­ben még nem gondoltak rá . .. A valóság az, hogy minél becsületesebben s a leg­végsőbbre elszántan kitart minden or­szág a maga háborúja mellett, s egyik sem gondol arra, hogy abbahagyhassa, míg el nem ért vele mindent, amiért belement: éppen, mert komolyam veszik a háborút, éppen, mert vállalják minden terhét, éppen, mert nem térnek ki sem­mi következése alól: a háború annál ter­hesebb számukra s a béke annál kívá­natosabbnak mutatkozik előttük. Ezt a háborút senki sem fogja abbahagyni, míg vagy muszáj nem lesz vele, vagy céljait meg nem közelítette. De hogy céljait ki-ki méltányosabban tisztázza, hogy a mások sikereit s a maga eredmé­nyeit becsületesebben mérlegelje, s hogy mind elfogulatlanabb szemmel tudja meglátni, mely problémákban alakult ki már valami megoldás: arra mind erő­sebb nyomással fog kivétel nélkül min­den felet rászorítani a kivétel nélkül minden félben mind erősebb békevágy. Semmi sem mutat arra, hogy e háború végéhez közelednék, de mindenki érzi, hogy nem tarthat már soká. Mindenki vágyik rá, hogy vége legyen, s ez a kezes­sége annak, hogy egy pillanattal sem fog nem történi bajuk. Áldja meg az örökkévaló a rutén lányokat. Azok nagyon jók voltak, kielé­gítették az oroszok legmesszebbmenő igényeit. Igen érdekes volt, amit a kosovi doktor­ról beszéltek. Tarnovszkynak hívják a kitűnő férfiút. Nyugalmazott já­rá­sorvos. Négy évvel ezelőtt jött a­­városkába. Földet vásárolt, par­cellázott, aztán szanatóriumot nyitott. Ebben a szanatóriumban minden évben augusztustól novemberig sok vendég fordult meg. Törökök, arabok is jöttek. A hegyek közt jártak ,nap­estig: ez volt a kúra. Most, hogy Kősóéba jöttek az oroszok, a tisztek közt felismerték a török, arab és egyéb exotikus vendégeket. Úgy látszik orosz kémek jártak a doktor ur intéze­tébe s kifürkészték az ösvényeket. — Láttak-e magyar hadifoglyokat Buko­vinában? kérdeztük. — Hogyne, hogyne, — feleltek zajosan egyszerre. Február elején hetven foglyot hoz­tak az oroszok Udiniczbe, — beszélték. _ Honvédek meg szüknadrágos bakák. Jól bán­tak velük, csak nem adtak nekik enni. Egy Herschné nevű asszony az erkélyről bocsátott le spárgán kenyeret. Az altiszt észrevette és revolvert fogott asszonyra. Erre előlépett egy fogoly főhadnagy. A pisztolyt kiütötte az Orosz kezéből. Erélyesen, katonásan rendreutasított... — Komisz bitang, magyar katonákkal van dolgod, vigyázz magadra. Az altiszt megjuhászodott. És a foglyok jól laktak. Minden házból maguk az orosz kí­sérők vittek nekik elemózsiát. A Balkán A görög lapok jelentése szerint erős albán csapatok törtek be ismét szerb területre. Az alb­án csapatok Prizrend ellen vonulnak. A szerb hatóságok a veszélyeztetett helyekre, a­melyek azokat erősen megszállva tartják, ka­tonaságot rendeltek ki. A Stefani-ügynökség cetinjei­­jelentést tesz közzé, amely szerint március 3-án az egész montenegrói határ mentén ágyúharc volt. Ez­zel egyidejűleg repülőgépekről több bombát dobtak le a Lovcseti­a hegyen és a Grahovónál lévő montenegrói hadállásokra. Nisből jelentik Szófián át. A szerb kato­nai kórházakban 12.000 kiütéses és hastífuszú beteget ápolnak. Naponta átlag négyszáz em­ber betegszik meg. Az orvosi karból eddig kö­rülbelül ötvennen pusztultak el a járványban. A polgári lakosságban is sok tífuszeset for­­dul elő! Szófiai jelentés szerint Ficser tábornok hadügyminiszter a szobrányéban törvényjavas­latot­ nyújtott be, amely idegen államokhoz tartozó repülőknek megtiltja bolgár terület át­­repülését, hacsak előzőleg a bolgár katonai ha­tóság részéről engedélyt nem kaptak. A szobranje tegnapi ülésén Blagojev képviselő a szocialista párt nevében hosszabb nyilatkozatot olvasott fel, melyben pártjának azt az óhaját fejezte ki, hogy a Balkán-álla­mok és a többi semleges országok közös fel­lépéssel védjék meg érdekeiket. Dr. Koluset konstantinápolyi bolgár kö­vet, akit a kormány visszarendelt, Szófiába érkezett. Állomáshelyére nem tér többé vissza. A bolgár követségben Kószev Bácsó fogja felváltani. A Corriere della Sera athéni levelezője beszélgetett Venizelos­­szal, a volt görög mi­niszterelnökkel. A Corriere della Sera cikke szerint Venizelosz belátja, hogy a kamara fel­oszlatása után Görögország beleavatkozása a háborúba lehetetlen. Visszalépésére vonatko­zólag Venizelosz nagyon tartózkodó volt. Egy intim barátja azonban elbeszélt egyetmást a­ legújabb politikai eseményekről. Elbeszélése szerint a hármas entente már a Dardanellák ostroma előtt felszólította Görögországot, hogy adja fel a semlegességét. Görögország két ízben elutasító választ adott. Alig kezdődött meg a Dardanellák bombázása, az entente megint ajánlatot tett Görögországnak. Akkor Venize­losz azt kívánta a koronatanácsban, hogy ötvenezer enyszert küldjenek a Dardanellák­hoz és kijelentette, hogy ezért meg fogják kapni Smyrnát kárpótlásul. A vezérkar azon­ban vonakodott a javaslatot elfogadni, mert a hadsereg, ha elveszítene ilyen nagy haderőt, nem­ tudna föltartóztatni egy esetleges török­bolgár támadást. Erre Venizelosz tizenötezer embernek a Dardanelláknál való közreműkö­dését indítványozta, de ezt a javaslatot is el­utasították. Athénból jelentik, hogy Venizelosz hívei a napokban az angol és francia követség előtt tüntettek, ,­a orosz követséget elkerülték. A görög lapok valamennyien hevesen tiltakoznak Oroszország szándékai ellen . Szaloniki-i jelentés szerint bizonyos áruk­nak és élelmicikkeknek Szerbiába való kivite­lét, melyet néhány nap előtt megtiltottak, új­ból engedélyezték. Szerbia is némi könnyítést engedélyezett a Görögország részére való ex­portra. . Szerbia tovább tartani, mint ameddig kell tar­tania,­­ hogy vége lesz abban a pilla­natban, amint egyáltalában vége lehet.

Next