Világ, 1915. március (6. évfolyam, 60-90. szám)

1915-03-31 / 90. szám

Szerda — A dupla számla. A hadvezetőség Feuer­stein Márkus drohobiszi földbirtokostól a háború ki­törésekor, lovakat vásárolt. A hadvezetéseitől tizen­kétezer kilencszáz korona vételárról szóló utalványt kapott, amelyért okt. 17-én föl is vette az összevert, Bécsben. Mikor Feuerstein megkapta a pénzt, osz­­ttsgyta Bécset és Budapestre költözött. Első dolga volt, hogy az itteni katonai hatóságnál megsürgesse a már egyszer kiutalt összeg kifizetését. Megtörtént, hogy hitelt adtak Feuerstein előadásának és Buda­örsben is kifizették . Bécsben egyszer már kfizetett követelést. A sikerült csalásnak azonban nem örül­hetett sokáig a galíciai földbirtokos- A kifizetett számlák ellenőrzésénél rájöttek a csalásra s felje­lentést tetteik ellene a budapesti főkapitányságon. Szentkirályi Béla kapitány mára beidézte Feuer­steint, aki azzal védekezett, hogy tőle nemcsak lo­vakat, hanem teheneiket és gabonát is rekvirált a katonaság s annak árát nem fizették ki annak ide­jén. Most november 5-én egy postatakarékpénztári csekket kapott s azt ő abban a hitben, hogy az a rekvirált tehenek és gabona ára, jóhiszeműen vette fel. Tagadta, hogy ő sürgette volna a kifizetést s egyébként hivatkozott arra, hogy ügyvédje, Földes Artúr már letétbe is helyezte a vitás összeget. Feuersteint, védekezése ellenére is, letartóztatták. Az eljárást jogtalan elsajátítás miatt fogta ellene a bí­róság lefolytatni. — A közúti vasút húsvéti forgalma. A Köz­úti Vaspálya Társaság értesíti az utazóközönséget, hogy a húsvéti ünnepek alatt — amennyiben az időjárás kedvező lesz­— a menetrendszerű forgal­mát a jelenlegi viszonylatokban lényegesen szaporí­tani fogja. Különösen a hegyvidékre irányuló for­galom­költő lebonyolítására a Krisztir­a-körút, Re­tek­ulpa, Zugliget, illetve Hűvösvölgy között meg­felelő számú csatlakozó vonatok fognak indíttatni. A hazaránduló közönség kényelmére az esti óráik­ban a Zugligetből és Hűvösvölgyből a pesti oldalra, a szükséghez képest közvetlen kocsikat is fog já­ratni. — A tanító, Zsoldos Ferenc tanító, honvéd­zászlós, egész sor kitüntetést kapott már a harc­téren. Eddig a német vaskeresztet, továbbá a kis és nagy ezüst vitézségi érmet nyerte el hősi maga­tartásáért és vitézségéért. — Leégett cukorgyár. Lezritzben, Neustadt mellett, ma éjjel Bondy Oszkár cukorgyárában tűz támadt, a gépház és egy cukorraktár leégett. A kár igen jelentékeny. — Levelezés a hadifoglyokkal. A hivatalos lap mai száma báró Harkányi János kereskedelmi miniszternek rendeletét közli. A rendelet rámutat arra, hogy az orosz cenzúrának nagy nehézségeket okoz az orosz hadifogságban levő katonáknak szóló levelek nagy száma és a közlemények hosszú volta. Ez­által a levelek napi késedelmeket szenvednek. Az érdekelt feladók saját érdekükben cselekszenek, ha hosszú levelek írásától tartózkodnak és lehető­leg csak levelezőlapon éím­tk­eznek orosz hadifog­ságban levő hozzátartozójukkal. Kívánatos azonfe­lül, hogy hetenként egy szem él többet ne küldjünk leveleket a hadifoglyoknak. — Eskíidthirák kisorsolása. A budapesti bün­tetőtörvényszéken ma délben sorsolták ki az áp­rilis 22-től május 2-ig terjedő esküdtbirósági ülés­szakra bírói tisztet gyakorló esküdteket. A kisor­­soló­ bizottság elnöke dr. Baloghy György volt. Kisorsoltattak rendes esküdtbirákul: Greguska József magánhivatalnok, Fiala Dániel nyugdíjas, Kimber Elek szaklapszerkesztő, Blumenthal Ignác gyáros, Balla Mihály szerkesztő, Antal János nyugalmazott igazgató, Czompó Kálmán szabó Bíró Gyula háztulajdonos, dr. Romy Béla nyu­galmazott államtitkár, Korber Imre zenetanár, Huber György kovács, Friedrich Kálmán bank­hivatalnok, Óhegyi Lajos órás, dr. Messinger Li­­pót ügyvéd, Keresztély Sándor gyáros, Keresz­­tény István kereskedő, Echten Gyula kárpitos, Csernyi Lőrinc háztulajdonos, Conrád Ernő mű­szaki kereskedő, Bohner Ferenc háztulajdonos, Radnóti Adolf osztályfőnök, Luksander Béla könyvelő, Kereskényi Jenő fűszerkereskedő, Grosz Béla ostornyélgyáros, Faludi Ferenc építész, Apor Zsigmond cégvezető, Abrahám János hivatalnok, Abonyi Árpád író és dr. Helvey Tivadar ház­­tulajdonos. Helyettes esküdtek lettek: Deutsch Albert háztulajdonos, Goldschmidt Bernet háztu­lajdonos, Kronberger Zsigmond fafem­elő, Hege­dűs Fülöp Lajos háztulajdonos, Gindele Géza háztulajdonos, Bien Ármin háztulajdonos, György Antal kereskedő, Berts Vilmos nyugdíjas, Fábry Henrik háztulajdonos és Fáy Ármin Sándor ház­­tulajdonos. — Egészséges, kényelmes, világos lakás mindennél fontosabb életszükséglet. Mindezen kí­vánalmak a Palatínus Részvénytársaság pesti duna­­parti palotáiban feltalálhatók. — A bécsi katonaszállitók. A bécsi honvéd­­hadosztálybiróság előtt büntető eljárást indítottak több hadseregszállító ellen, akiket használhatatlan tárgyaknak a hadsereg számára való szállítása miatt letartóztattak. Irányadó helyem el vannak rá szán­va, hogy a legnagyobb szigorúsággal járnál­ el. A vizsgálatot a katonai büntetőtörvény 327. § a alapján vezetik, amely bizonyos minősített esetek­ben kötél általi halált, egyébként pedig 10—10 cv súlyos börtönt állapít meg. — Öngyilkos postafőtiszt. Kulin Ferenc 41 éves budapesti posta­főtiszt vasárnap este Német­­újvár községben a temető felé vezető útón brow­ninggal szivenlőtte magát és azonnal meghalt. Kulmn előző napon jött meg Meránból. Tettének okát nem tudni. — Megégett gyermekek. Hertelendi Kál­mánna, Lőrinczi Mária tizenkilencéves házvezető­nőnek másféléves Piroska leánya este a Murányi­ utca 16. szám alatt levő lakásán magára maradt és játék közben magára rántotta az égő lámpát. A kis gyermeket súlyos égési sebeivel a Feshédkereszt -kór­házba vitték.­­ Gellért István napszámosnak há­rom és féléves István fia tegnap a Péterhegy­ utca 5557. sz. alatti lakásukon a tűzhelyhez közel ment és egy kipattanó szikra meggyujtotta a gyermek ru­háját s a kis 11 u súlyosan ös­szeégett. A Szent István­­kórházba vitték ahol nemsokára meghalt. — Fővárosi Orfeum. Szerdán, e hó 31-én kerül színre utoljára Rajna és Rosenzüveig nagy­sikerű operettje ..Das Frauenbataillen“. Ezen az estén búcsúzik a márciusi műsor. Csütörtökön, áp­rilis 1-én lesz a kizárólag elsőrangú slágerekből összeállított műsor bemutatója és Leo Stein és Béla Jenbach bohózatának „Die Premiere“-nek első elő­adása. A magyar társulat a ,,Kaszárnyaélet“ című rendkívül kacagtató katonai bohózatot fogja elő­adni. Nagypénteken, április 2-án nincs előadás. A húsvéti ünnepeken, április 4-én és 5-én két-két előadás lesz. Délután egészen olcsó belyárak. Je­gyek elővételi díj nélkül válthatók a nappali pénz­tárnál délelőtt 10—1-ig és délután 3—6-ig. — Halálozás: Serföző Géza, Pest vármegye mezőgazdasági előadója és gazdasági egyesületének titkára, a Ferenc József-rend lovagja ötvenhárom­­éves korában hirtelen meghalt. Temetése holnap délután fél öt órakor lesz, a kerepesi­ úti temető ha­lottasházából. Halála alkalmából Pest megye szék­házára kitűzték a gyászlobogót. Turcsányi Dezső székesfővárosi tanár hatvan­éves korában István­ út 67. szám alatti lakásán meghalt. Temetése szerdán délután három órakor lesz a gyászházból. Veszter Imre, a késmárki került volt ország­gyűlési képviselője meghalt. Az elhunytat neje, Héthelyi Vilma és Imre fia gyászolja. Hrencsik Márton, nyugalmazott királyi vas­gyári főmérnök életének negyvenötödik évében Budapesten meghalt. Kiváló szakember volt s a zólyombrezói vasgyárban két évtizedig dolgozott. Temetése hétfőn délután ment végbe a kerepesi temetőben. A magyar lobbikar egyik tekintélye, dr. Klein Mór nagybecskereki főrabbi, a Ferenc József-rend lovagja, hetvenötéves korában meghalt, ötven éve volt rabbi, előbb Miskolczon, majd Ungváron, Pá­pán és 1880 óta Nagybecskereken, hol állandó tisz­telet és nagyrabecsülés környezte. A hazai zsidó­ság magyarosodása, az egyházi szónoklat fejlesz­tése, a magyar zsidó tudományi irodalom terén elévülhetetlen érdemeket szerzett magának. Mint talmudtudós is az elsők egyike volt. Legkiválóbb alkotása Moimonides nagy művének. „A tévelygők útmutatójának“ mingyar fordítása és magyarázata, mely az Akadémia támogatására jelent meg. To­­rontál vármegyében jótékony és társadalmi tevé­kenységéért szerették. Fiai: dr. Kiss Arnold, budai főrabbi, az ismert egyházi szónok. Klein Imre cég­vezető. dr. Borsodi Lajos nagybecskereki ügyvéd és három kánya gyászolják. Temetése csütörtökön lesz. VILÁG 1915. maszchis 31. Ti Pamut kilottámra katonáknak gyapjutakaró lápokréc baszik kaphatók Fischer Simon és Társainál Budapest, V., Bécsi­ utca 10. Telefon 16­ 44 és 1­5 33 SZÍNHÁZ M­ŰVÉSZET (*) Operaház. A háború következtében túl­ságosan hosszúra nyúlt szünet után eseményszám­ba megy az Operaház késői szezonjának minden előadása. Ebből a szempontból talán nem is volt indokolatlan a nagy szünet: a budapesti közönség megéhezett közben a komoly muzsikára és most mohón kapkodja el minden előadás jegyeit, hogy újra ott lehessen a pompás és mégis intim, finom színházban, ahol sorra hozzák színre a legked­veltebb dalműveket. Ma este a ,,Hoffmann meséi“ került színre és az előadásnak külön eseménye volt Sándor Erzsi asszonynak első fellépése. A kiváló művésznőt a háború óta csak egyik kis szerepében, a ..Susanne titkai­ban hallhatta közönségünk a Zeneakadémián rendezett hangversenyen és így érthetően nagy lelkesedés fogadta mai eső opera­házi fellépését. A művésznő csodálatos f­risseséggé­ énekelte és játszotta el Olympia—Giulietta—An­tónia nagy hármas szerepét, hangján és játékán nyoma sem volt érezhető betegségének, amely egyedüli oka annak, hogy Sándor sörzsi, az Opera­ház egyik nagy büszkesége, csak a szezon negyedik estéjén jusson szó­hoz, őszinte, örömmel és zavar­talan élvezettel halgatta a közönség ma újra Sán­dor Erzsi nagyszerű hangját, a legmagasabb fokon álló énekkultúrának művészi megnyilvánulását és tüntető szeretettel, melegséggel ünnepelte egész estén át. A mai előadásnak csak Sándor Erzsi adott súlyt, jelentőséget és művészi élteket, a többi ve­zetőszerep meg tehetősem háttérbe szorult mellette és inkább az epizódszerepek jutottak érvényre ki­tűnő személyesítőink által, így elsősorban nagy el­ismeréssel kell megemlékezni ma is Rózsa pompás­­bangú Onespeljéről. Hegedűs finom túlzásokkal megjátszott Spalanzanajáról. Hoffmannt Székely­­hidy énekelte erős índiszpozícióval, amely hova­­tova már krónikusnak látszik. Lindol— Coppelins— Miracle hármas szerepét Szemere énekelte kellemes baritonján, a pátoszt azonban, mint mindig, most is elvétette. Ez a különben jóhangú énekes akkor is kenetteljes, amikor démoninak kellene lennie. Antónia anyját Berts Mimi énekelte és hangja szé­pen érvényesült a drámai erejű együttesben. A zenekar élén Szikla Adolf buzgótlkodott. A nézőtér ezútte­l is teljesen megtelt és a felvonások végén zajos tapsok szólították függöny elé a szereplőket, élükön Sándor Erzsivel, akit társaitól függetlenül nyílt színen is ünnepelt a közönség minden jelene­tében. (*)’ Szirmai Albert új operettje, A Vígszínház egyik legközelebbi újdonsága egy egyfelvonásos operett lesz, amelynek szövegét Guthi Soma, ver­seit Gábor Andor, a zenéjét pedig Szirmai Albert írta. Az új operett női főszerepét az eddigi tervek szerint Petráss Sári fogja játszani. (*) Háborúság az Akadémián. Az utóbbi években, mintha már rendszer volna, minden díj kiadása előtt és után viharok, éles ellentétek és há­borúságok vannak a Tudományos Akadémián. Je­lenleg a közeli időkben tartandó nagygyűlés al­kalmából kiadásra kerülő ,Marczibányi-díjak körül tört ki a háborúság. A Marczibányi-féle százezer­­koronás alapítvány kamataiból két díj kerül oda­ítélésre: az ötvenaranyas Marczibányi-díj és a negy­­venara­nyas Marczibányi-díj, amelyek az alapító­levél szerint a legjobb drámai, illetve költői mű­veknek adandók. A nagydíjat ugyanis az Akadémia bizonyos csoportja az előadó­­javaslatával szemben, aki Szinnyey József „Magyar írók étele és művei" cím­ű munkájának javasolta kiadni, Heinrich Gusztáv régi és elavult Faust-tanulmányainak jutal­­mazására készülnek fordítani. Az Akadémiának ez a mindenképp önkényes és képtelen szándéka nagy csodálkozást kelt, mert inkompatibilis dolog, hogy az Akadémia a maga tisztviselőjét jutalmazza meg egy nem is magyar táron a tanulmányáért, amely azonfelül, komoly tudósok állítása szerint, éppen­séggel nem jár eredeti nyomokon s így irodalmi mértékkel mérve, sem mondható önáló értékűnek; önkényesnek pedig azért nevezhető ez a terv, mert az előadónak bizonyára komoly és alapos mérlege

Next