Világ, 1916. március (7. évfolyam, 61-91. szám)
1916-03-01 / 61. szám
Szerkesztéses vj. Andrássy K ut 47. szám Telefon 50 100, a felelős szerkesztőéi 81—58. Kiadórovatat VI. Andrássy»ut 47. szám. Telefon 81-90. Előfizetési árak a magyar korona, országaiba, Ausztriába és Bosznia-Hercegovinába. Egész évre 32 kor, félévre 16 kor., negyedévre 8 korona, egy hóra 2 korona 80 fíl. A német birodalomba negyedévre 15 korona, egy, hóra 5 korona 20 fillér. A »VILÁG« megjelenik mindennap, ünnepnapok után is. Ára Budapesten, vidéken és pályaudvarokon 12 fillér. VII. évfolyam 1916 Budapest, SZERDA március .............- —- - - ....................- —— ------------------------■-■ Fürdetésex felvételnek flrdippia» a VILÁG kiadóhivitájában, Brockner J., Győri és Nagy, Tamics és Társa, Tenczer Gyula, Leopold Testv., Mezei Antal, Schwarz József, Mosse Rudolf, Eckstein Bernát hirdetési irodákban. — Bécsben: M. Dukes Nacht, Haasenstein és Vogler, Rudolf Messe, Eduard Braun, Heinrich Schalck, Bock und Hersfeld. — Bertiabattiers Jr. Erlmenreich, Bertie Wilmers* dorf Holsteinisciec»Strasse.27. sz. 61*ifc szám Wilson contra Bethmann Irta: Ignotus Kitűnt, hogy a Reuter-iroda ügyes kihagyásokkal erősen meghamisította Wilson elnöknek a német U-ügyben írt levelét. Ez azonban nem jelenti azt, hogy a levél rózsavízzel volna írva. Legyünk vele tisztában, hogy Amerikának az U-ügy körül való taktikázása nem puszta taktika. Pontosabban, hogy politikában általában a taktika komolyabb a taktikánál. Hogy a taktika tűz, amivel veszedelem játszani, hogy a taktikából elfogult álláspont többnyire török, ki nem ereszti az emberét. Az, hogy az egész amerikai német veszekedés belső amerikai természetű s nem egyéb, mint Wilson elnöknek taktikázása, hogy az idei elnökválasztáson megint ő kerüljön be a Fehér Házba, magyarázatnak elfogadható magyarázat. Ám kilátásnak nem felhőtlen kilátás. Nem Wilson volna az első államfő, vagy kormányférfi, ki a belső zavarokat kifelé vetíti, s mintegy országa nyaka köré szélesítve szabadul a buroktól, mely az ő nyakát szorongatta. „1. Az meg egyenesen mulatságos, ha Witecmuak tanár vagy író vagy tudós voltában látják az amerikai politika s az elnökválasztás körül való taktizálás ártatlan voltának bizfes,sitékát. Wilson tanár és tudós ugyanolyi, minden hájjal megkent politikus üzletember, mint minden amerikai államférfi s idestova ,általában minden államférfi. Az üzletnek természete, hogy mindent magához ragad, amiről észre veszi, hogy hatalom vagy befolyás. Mikor a polgárság a tizenkilencedik század elején beült az uralomba, előbb a kormányzást ragadta magához, mert azon látszott meg legelébb, hogy hatalom.. Ma már, nem nehéz észrevenni, a diplomácia körül is erősen előretör, mert észrevette, hogy ez is hatalmi forma. Amely mértékben számolnia kellett tudománynyal, irodalommal és kivált újságírással, abban a mértékben kezdte az üzlet elgondolni, hogy felesleges ezt szolgákkal végeztetnie, mikor végre sem boszorkányságról van szó s mindig biztosabb, amit az ember maga egyenesen tart a kezében. A mi üzletembereink, beleértve a politikusokat, még csak a cikkirásig vagy lapalapításig jutottak el — hogy ezt a kunsztot ők is tudják s nem szorultak a boglyas ujságirókra. Amerikában már tudósok is. Ilyen tudós Wilson tudós úr. A régi üzletemberek közül is az ügyesebbek vagy elmésebbek megírtak egy-egy emlékverset vagy legyezőfelirást, sőt családi lakodalmakra csináltak kedves színdarabokat is. Sokkal több nem kell ahhoz, hogy az ember kenetes politiko-etnikai általánosságokkal teleirjon tizenötvet s ezzel tudós legyen. Éppen, hogy ezzel a hájjal is meg legyen kenve. Hiszen a félelmetes ellenfél, akire kacsintva dolgozik Wilson ur s csinál békében és háborúban, Mr. Roosevelt is ira tisztesség nem esik mondván. A Wilson tudós úr helyzete az, hogy elnökjelölt korában szidta a trösztöket, mert akkor szavazatokat kellett fogni, s elnök korában szolgálta a trösztöket, mert a már meglett elnöknek’ le kell paktálnia azokkal, akiké a valóságos hatalom. Roosevelt most a háború alatt dühös németellenességgel igyekszik a trösztök barátságát maga felé fordítani. Sőt kell túllicitálnia a tudós Wilsonnak. A németellenesség Amerikában most igazán adott trösztpolitika. Kétféleképpen is. Először azzal, hogy minél hosszabb a háború, annál jobb Amerikainak, s minthogy a háborút Amerika csinálja, tehát uszítania és segítenie kell Angliát, hogy csak csinálja mentül tovább. Másodszor a há- , bérű óriási muníciós és egyéb kiviteli üzlet Amerika számára, s az angol blokád elzárván előle a német piacot, természetesen azt a felet kell támogatnia, kinek piaca nyitva áll előtte s aki minden pénzt megadó vevője. Ezt tudja Roosevelt és dühösen németellenes. Ezt tudja Wilson s nem engedheti, hogy Roosevelt túl tegyen rajta. S itt a veszedelem a Wilson úr játékában. Mert lehet lépéseket tenni taktikából — de a külpolitikában vannak lépések, melyeket aztán nem lehet visszacsinálni. Nem akarom komorabbnak látni a helyzetet, mint aminőnek hivatalosan mutatják, de gondoljunk rá vissza, hogy hogy viselkedett az olasz háború kitörése előtt egy pár héttel Salandra shogy viselkedett az entente szalnikus partraszállítása előtt egy pár héttel Venizelosz, s ne fiedjük, hogy ők is taktikázás útján léptek arra az útra, amelyről aztán visszafordulni nem lehetett... Az amerikai német U-ügyben szemben áll egymással Bethmann kancellár újságnyilatkozata és Wilson elnök levele. Bethmann kancellár követelésekről beszél, miket a német becsület nem tűrhet — s e fcöve "fe-znri—r------------, ,.ff b Az édesapáink Irta: Pilisi Lajos Népesedik a kaszárnya eleje, ma már túiindult a vidék is és szaporábbak lettek a t. /.*nyák és sűrűbbek a sárga katomaládák. Tavaly előtt mégsittyó gyerekek cipekedtek velük az öregebbek oldalán, tavaly azután a sittyók is megindultak a maguk ládácskáival és a mai ntora már egy se maradt belőlük. Mára már mindenki a maga rokona lett és a maga ura és a maga szolgája is egyben. Szüntelen, szaporán hullámzanak a deres fejek, a rokkant derekak, a ládák és a kétfelé való, vállra akasztható vászonzsákok. Szüntelen, szaporán, pipaszóval, barátkozó beszéddel jövünk az öregek és sehol hangosság, kurjantás, pántlika, virág és sehol összevont szemöldök, sehol szomorúságtól fátyolos szem, szelíden, oda a dón, halálosan szép megnyugvással jönnek az öregek. Az utolsó transzport. A kaszárnya elfut . A harminckettesek kaszárnyája előtt megtorpanik a menet. Legelői egy apró fehérkés bajuszu vidéki földmives. — Megjöttünk fiam — mondja a kapunál álló szakaszvezetőnek. A szakaszvezető körülnéz és furcsán kérdi, egészen úgy, mint akit váratlan mellbeütött k. — Eiligem tegezt Nekem szólt maga? — Neked fiam — mondja csöndesen, szeretettel a fehérbajuisza. A szakaszvezető eltikkad, belefárad a pillanatnyi gondolkozásba. Nem tud felelni, nem tud szavakat találni, keresné és nem jönnek . . .1’ A transzport vár ... A szakaszvezőben tótágast lódul az egész kaszárnyaélet ... ,az újoncok állnak és a szakaszvezető zavartan, hebegve mondja: — Nana, ha úgy van, hát akkor csak kerüljenek beljebb . . . Az udvaron egy fiatal hadnagy kommandiroz, az egyik öreg újonc hozzálép és tisztességtudón köszönti .— Adjon Isten, nem ez a hatodik század? A hadnagy kedvetlenül fordul: — Mért? Magát talán a hatodik századhoz osztották be? — Nem — mondja a kérdező — csak a fiam van ottan: Balázs János -káplár. A hadnagy összevonja a szemöldökét, valami szigorú szó tolakszik a szájára, de lenyeli és a kezében tétovázó karddal a magasba mutat: ■— Hatodik század, az ott a második, emeleten. — Köszönöm uram — mondja a kérdező és megindul a lépcsőn. A többiek lerakják a ládákat és várják a miteszt . . . Künn az ajtó, előtt egy-két öregebb aszszony kóvályog, be-betekint, aztán újra félrekapja a fejét ... a kapu kétfelé csapódik . . . nehézcsikorgású, bútorokkal rakott, testes társzekér döcög ki rajta, utána egy főhadnagy igyekszik kifelé . . . ragyog a csizmáin, peng a sarkantyúja ... az öreg újoncok kalappal köszöntik: — Adjon isten Jónanot! A főhadnagy megütődik, rájuk néz. Hosszan és szomorúan néz rájuk ... A túloldali házon kicsapódik egy ablak . . . egy asszony a főhadnagy után kiált . . . Aztán még egyszer ujra ... a kendőjét lengeti . . . A főhadnagy se lát, se hall... Felgyűri a gallérját és mellre esen fellel befordul a sarkon. A zugban két öreg feltényeredik a harmadik eug szobájába: — Itten van a Matos füzer? — Nincs. — De azért ugye le lehet ülni egy kicsit? Az őrmester a fogát szívja: . .k, — Tessék. —-ipT * Egy káplár odamegy az öregek mellé:- jL ---twcpuujcucA «A ttaVIiivra. ' Az öregek tisztességtudón kérdik: I — Szabad az? I —■ Másuknak szabad. Az öregei előszedik a pipát: I — A Matos fürért keresnénk . . . I — Lenn van az újoncokkal. I — le fogyü? I — Föl. I — No addig éhuplázgatunk. És utánuk még egv jön, aztán még kettő és körte ülnek, ládákra, ágyakra és beszélgetnek: I — Hallottad, odalenn ászt kommandérozták re^cum? t — Hallottam, az ászt jelenti, hogy el köl fogdani jobbra. J — Aszzt hát — mondják a többiek. I — Egye fene, mar csak belé tanulunk __ mondja az első és földre kaparja a pipája hátulját. — Belé hál — mondják a többiek ... és ők is a földre verik a hamut. ■ A káplár közéjük néz és kiabál: I — Ki a cimmeres? Itt-ott megmozdul egy-egy heverésző, mirolkoló baka, valahonnan a sarokból vissza is kidrbáltak: I — A Simon, de nincs itt. , — No, ha nincs itt, keli fel az ágyon. osztkapard össze a hamut ... Az öregek szétszórták est kicsikét. A Laka szó nélkül az öregek közé megy, azok ijedten szedegetik maguk alá a lábaikat: I — Ugye rendetlenséget csinálunk? I — Nem baj az, semmi az — mondja a balka . i . aztán halkan, csendesen, vékonyan és ti«iz■ " : [ — Tenoan vonat be az én édesapám b . . . tetelap a honvédökbe, itt Pesten. Az utcác Aki leigazolta magát, kimehet, . Legtöbben *í».t csak heppmaradnafc . gest?^, „többet ér,