Világ, 1916. július (7. évfolyam, 181-210. szám)
1916-07-01 / 181. szám
/ / P y Sierttestiwses vt- mmrsti.-rfi* / / JKM ................ ._______ 47 szám. Telifon 5800, felelős .................... _ VVUJU. szerkesztőé, S1-5S. Kiadóhivatal dMglMlná mmm&mam mmaam (MK -----«»k, *,r I G MacchlTyias«. Bratfa Vl„ Andrá.«gut 47. síim. Telefon I-S'í® aftplik ner f- Győri es 4» 11-90 Előfizetni árak a magyar S4*** «*«« °V^. Uso*toM korona országaiba. Ausztriába és iSS/t ájítás "'vii-js, xxh Tej tv- Mezei Antal, Schwarz 16-Boaznia-Heremtevinába. Égisz ívre kSSsfiiw, j&g KiJ JSfL «SgA ~ zsef, Mosse Rudolf, Eckstein Ber-32 kor- félévit- 16 kor, negyedévre 8 ■\ nát hirdetési Irodákban, — 5«a# korona, egy hóra 2 korona 80 fill. A KW? jm Mg W*'; ben. M. Duke« Nachf- Harséo német birodalomba negyedévre 15 ko- VfgSB , W J*»- vi..«!- WM stein és Vogler, Rudolf ilase, róna, egy hóra 5 korona 20 fillér. fid*® WjfMl -•‘i-.f WfmL Eduard Braun, Heinrich Seb** A »VILAG« megjelenik mindennap. i'.W, -fifW SfgHES. lek, Bock und Herzfeld. — ünnepnapok után Is. Ara Budapesten, .S3f 'rrflnben. Rudolf Kotten. Buti vidéken és pályaudvarokon 12 fülé*, WHM&S* NW- Unter den Linden 4fcfl. VII. évfolyam 1916 Budapest, SZOMBAT július 181-ik szám .............. ■■■■■■. .......................................................................... Az entente offenzivája A háború izgalmas, nagy nekilendüléssel is tetőpont felé tart. Ki tudja már hányadik felé! Ennek a háborúnak már temérdek kulminációja volt, s a lelkek mégsem fáradtak bele az aggódásba és bizakodásba. Most az osferatívák és defenzívák új fordulóján a lelkek újból megrendülten merednek rá a Sorsra és lesik a járását. Mit visz azokon a fordulókon keresztül az új tetőpont felé? És mit hoz onnan a mi életünk és jövendőnk számára? Milliók mindegyikének valakije jár azon a véres uton, amelyen a háború az új kulmináció felé száguld és a milliók összeségének is szent értékei vannak ennek a rettenetes száguldásnak az útján. Egyesek és sokaságok, családok és országok népe izgalmas, szorongó, áhitatos aggódással és bizakodással bámulnak rá arra az útra, ahol az a száguldás pusztít. Kit ér, mit ér a pusztítás? Ebben a két esztendőben nagyon összeforrtunk, mi milliók és azok a vérből és eszmékből és érzésekből való javak, amelyeket, most megint olyan nagyon féltünk. Ettől az együvétartozástól álhatatlan lessük a történelemnek ezt az újabb jelentkezését, az új offenzívát. Közelebb hozza-e a háború végét, vagy még inkább belerögzíti-e a hadakozókat a háborúba? Csak emberek, csak egymáshoztartozások, csak életszépségek, csak az élethez való jogok pusztulnak-e el megint ebben az általános offenzívában, vagy pedig elpusztul-e benne végre maga a háború? Ebben az új offenzívában érvényesülni akar az entente elnséges frontja, amelynek megszervezését az entente-orsszágok sajtója egyre követelte, s amelyet a párisi és londoni haditanácsok, hír szerint,„ meg” is alkottak. A központi hatalmak bizonyára csodálkozva hallották, hogy az egységes front újítás, mert hiszen a háború folyamán már nem egyszer módjuk volt az egységes, jobbról-balról való támadással találkozni. A flandriai, a francia, az orosz, a balkáni, sőt a gallipoli-i fronton is már történt ilyen egyszerre, egyidőben rendszeres offenzíva, s az előretöréseink és visszavonulásaink, diadalaink és félreállásaink már többször éppen az entente egységes, egyidejű támadásainak a folyománya volt. Az entente egységes fronttá éppenséggel nem újság a központi hatalmaik számára, s nem lehetett számukra meglepetés az sem, hogy az entente most új offenzívát fog kezdeni. Meg vagyunk róla győződve, hogy a Flandriában készülődő angol offenziva a német hadvezetést ugyancsak készülődésre késztette, s hogy a macedóniai ígérkező offenzivával szemben a szövetséges központi országok ugyancsak megszervezik a védekezést. És előre volt látható, nemcsak a hírselések alapján, hanem a háború természetrajzát ismervén, hogy az entente újabb általános offenzivájában az orosz támadásnak főszerepe lesz. Hiszen a francia hadsereget a verduni megelőzés az offenzivára képtelenné tette, az olasz offenzivát maga az entente sem tarthatta sorsdöntőnek, a balkáni offenziva pedig a szerb és montenegrói hadsereg megszűnése után ugyancsak nem lehet olyan, amely a háborún fordíthatna. Bizonyos volt tehát, hogy az „egységes front“ súlyának igazi érvényesítése más vonalon, mint az orosz és az angolflandriai vonalon, nem történhetik. Az orosz támadás nagyméretűségére is el kellett készülve lenniük a központi hatalmaknak, de talán arra is, hogy a támadás éppen hatalmas súlyánál fogva ott, ahová koncentráltnak, éleimén sikerrel fog járni. Ez az, amit a másik lehetőségre való elkészültségnek neveznek. Ez az elkészültség is a háború természetrajzához tartozik. S amikor megállapítjuk, hogy orosz frontunk egyik részén ez a másik lehetőség be is következett, meg akarjuk állapítani azt is, hogy a másik lehetőséggel való ez a számítás a volhiniai frontrészfiók máris örvendetes eredménynyel járt, s hogy bizonyosra kell vennünk azt, hogy megfelelő jó eredménynyel fog járni az orosz front déli szárnyán, Bukovinában és délkeleti Galíciában is. Az entente „egységes frontjával“ szemben érvényesülni kell nálunk a „központi helyzet“ előnyeinek, az ide-oda eljuttatás könnyebbségének. Kell, hogy a háború természetrajzának ismeretéből kialakuljon a háborút végigszenvedő népnek és közvéleményének higgadt mérlegelése. Az a rettenetes megszokás és beletörődés, hogy „ez a háború!“, kell, hogy, azt a tudatot érlelje bennünk, hogy a háború,nak útja fordulópontokon és kulminációs pontokon át haladó görbe vonal. Az eleinte siker-. ígol járt orosz előretörés meg fog állni, bizakodhatunk benne, hogy a mostani orosz, offenzíva éppen csak izgalmasabb, csak szén- vedésesebb, csak több áldozatunkat követelő, megismétlése azoknak az offenzíváknak, amelyekkel az oroszok tavalyi nagy megveretésük óta minden negyedévben, újból megpróbálkoztak s amelyek kezdetük sikerei után meghiúsultak. A háború természetrajza arra tanít, hogy a háború jó ideig olyan, mint az adomalbeli lavina, amely hol lefelé hol , fölfelé gördül. Az entente egységes, általános offenzívája most a háborúnak ilyen fölfelé gördítésére törekszik, hadd bizakodhassunk benne, hogy a lavina nemsokára megkapja természetes irányát és megint lefelé gördül. S erre a bizakodásra nemcsak az bátorít, hogy az orosz offenziva egyik része máris kudarcot vallott, hogy északon a német front szilárdan áll, hogy volhiniai ellentámadásunk sikeres s hogy itt megindult előretörésünknek ugyancsak határt szabó kihatása lesz a délkeleti galíciai orosz offenzivára, hogy keletgalíciai frontunk közepe is erősen helytáll, s hogy a bukovinai és délkeletgalíciai orosz offenzívával szemben is erős a védekezés, hanem bátorít rája az entente most meginduló, általános offenzívájának áttekintése és egybevetése azzal a helyzettel, amelyben ennek az általános offenzivának elődjei találtak bennünket és ellenfeleinket. Most a francia offenziva Verdunnél megbénult, az olasz offenziva a hepségep,, mintha megrekedt volna, a Balkánon nincs szerb hadsereg, a macedóniai entente-hadsereggel szemben erős, bolgárnémet hadsereg áll, az angol offenzíva, ha meg is indul, a flandriai német hadsereget nem rémíti, az orosz offenzíva egyik része pedig máris megállt, az északi fronton pedig Hindenburg hadserege áll. Emlékezzünk a régebbi általános offenzívákra, amelyek ellenünk irányultak és nagyon-nagyon a mé- Az illúziók tömlöcében írta: dr. Kadosa Marcel "Az egyik oldalon volt egy nagyon szép cikk arról, hogy végre-valahára véget kell érnie az emberiség ama primitív és veszedelmekkel teljes állapotának, amelyben néhány ember tartja kezében a döntést afölött, hogy a munkásférfiak százmilliói elmenjenek magukat megöletni a harcterekre. Elég fejlett már az európai emberiség ahhoz, hogy ebben az élet-halál kérdésben önmaga határozzon a saját sorsa fölött, ne pedig, hogy kiszolgáltatva legyen az élete néhány sötétben dolgozó diplomatának és néhány hiú kormányfőnek és uralkodónak. Mondom no, gyönyörű szép egy cikk volt, aki azt írta, büszke lehet sikerük alkotására . . • A második oldalon volt egy egyszerű tudósítás arról, hogy Bukarestben háborús tüntetések voltak. Intervencionista népgyűlés, utána körmenet, utcai zajongás, ablakkeverés és ami már az ilyesmihez hozzátartozik. Megszokott dolog, hogy az ilyen „népmegnyilatkozás“-okat mindig úgy tálalják föl, mint hogyha minden egyes mozzanata valami szenzációs spontaneitással bírna. Pedig tudja mindenki, hogy ennek éppen úgy megvan a maga hagyományos ceremóniája, mint akár egy római katolikus misének, avagy izraelita istentiszteletinek. Öh, nyomorult tömeg, mi- ilyen kínos zavarban volnál, ha egyszerre eltűnnének a régi szertartások formaságai és magad alkotta módok szerint kellene imádkoznod, vagy tüntetned ! Szóval, háború mellett tüntetett a nép, azaz pardon: a csőcselék. Mert nép csak az a tömeg, amely azt akarja, amit én, ellenkező esetben: csőcselék a neve. Tehát háború mellett tüntetett a csőcselék és miután az erről szóló tudósítás beérkeztekor a fent tisztelt gyönyörűséges szép cikk már meg volt írva és ki is volt szedve, így szépen együtt jelentek meg az újságban. Hogy a kettő között valami ellenmondás is volna, azt annál kevesebben veszik észre, minél többen olvassák. Én pedig nyilvános felhívást intézek mindenkihez, akinek a megdöbbentően nagy tünemények iránt van érzéke és respektusa, hogy: le a kalappal az emberi illuzionizmus ily kápráztató jelenete előtt! Íme két esztendeje tombol a háború vihara és a semlegesek, akik kívülről néznek bennünket, sokkal jobban látják rémes pusztításait, mint a hadviselők önmaguk. Hány már a halott? Hány már a sebesült? Hány a kezetlen, lábatlan, szemevilágvesztett nyomorék? Hány az eltorzult, összevagdalt, elfagyott, megőrült, tüdővészessé vált, összeroppant, inaszakadt ember? Mennyi érték pusztult már el? Hány a földönfutó? Hány milliárd teher szakadt a dolgozó emberiségre? . . . Mindezt Bukarestben jobban tudják, mint Budapesten, Paksban és Szentpéterváron. És ime a háború 23-ik hónapjában háborús tüntetés van Bukarestben. Óh emberi butaság, mily végtelen a te dicsőséges uralmad a világ fölött! Mint a Mont Blanc tövében az itt pofában heverő palacsillám, úgy viszonylik hozzád nagyság, erő és hatalom tekintetében az a kis emberi értelem, aminek szerepe van a népek millióinak életében. Persze, mert a népet izgatják ... a life-,ránsok agent provocateur-jei . . . a bölcs tisztánlátás már messziről sákolja felém az ő ezermilliószor elcsépelt ostobaságait, amelyek szintén csak arra valók, mint minden kalapács, mindenük, minden rotációs masina és minden szabály, hogy az embereknek kevesebbet kelljen dolgozniuk a kezükkel és az agyvelejükkel és könnyebb, folyton könnyebb legyen minden feladat megfejtése. Ő már megfejtette az egészet: a hadseregszállítók ügynökei, ezek esi-nálják! Ám ezzel az egész nagy butaság, tünemény, nem kisebb, hanem összehasonlíthatatlanul nagyob lesz, olyan óriási nagy, oly félelmetes arányú, hogy ebben hinni, ezt rendőrileg tiltanám meg, ha nem tudnám bizonyosan, hogy akkor azonnal kétségtelen bizonyossággal hinnék az emberek és direkt földalatti zugtemplomokat építenének ennek a hitnek a kultiválására. Inkább nem bánom, ám tessék elhinni, hogy az a sok száz, vagy sok ezer ifjú, diákok, egyetemi hallgatók, tanárjelöltek, papnövendékek, bábalegények , hintarugdo