Világ, 1916. november (7. évfolyam, 304-334. szám)
1916-11-18 / 321. szám
Szombat évi Július 17-től 21 Ab terjedő időben 27 zsárk, a vonatkozó rendelet által zár alá helyezett kávét adott el, mégpedig ennek egy részét a Magyar szent korona országaira fennálló kávékiviteli tilalom ellenére, Bosznia területére. A rendelet 1. §-a értelmébel a vádlott nyolc napi elzárásra, 600 korona pénzbüntetésre, továbbá a mennyiség értékének 1.972 korona lefizetésére ítéltetett el, melyre nézve a kifiázás elkövettetett. Az összes egy tizedrészét a feljelentő rendőri közeg kapta, mis a fennmaradó részt Eszék város szesrény- pénztára. Zárjegyek a vidéken. A Közélelmezési Hivatal tudvalévően most szándékozik bevezetni a zsirjegyeket. Egyes vidéki városokban már megelőzték ezt az intézkedést. Pécsről jelentik például, hogy ott a városi tanács az utalványrendszert a zsirra is kiterjesztette és pedig azzal a megszorítással, hogy nemcsak a városi zsírt, hanem a hentesek által forgalomba hozott zsírt sem szabad utalvány nélkül kiszolgáltatni. A Hadi Hitelintézet működésének meghoszszabbítása. A Magyar Hadi Hitelintézet Részvétvtársaság tegnapi rendkívüli közgyűlése az alapszabályoknak megfelelő módosításával elhatározta, hogy a társaság működését a hadiállapot megszűnését követő év végéig meghosszabbítja. Csődö kevüli kényszeregyezség jóváhagyásának megtagadása. Amióta a csődönkívüli kényszeregyeziségről szóló rendelet életbe lépett, még nem történt meg, hogy a törvényszék egy egyezség jóváhagyását megtagadta volna- Az első ilyen eset most történt meg. A budapesti törvényszék megtagadta a Ledofszky Béla állásnélküli magántisztviselő, budapesti lakos kényszeregyezségi ügyében létrejött egyezséget. Az egyezség szerint az adós tartozásnak 20%-át fizette volna tíz egyenlő részletben. A Német Osztrák-Magyar Bevásárlási Egyesülés. A Német-Osztrák-Magyar Bevásárlási Egye- sülés ma a Gv- O. Sz.-ben Szurday Róbert elnöklésével befejezte tárgyalásait. Távirattibag üdvözölték a beteslés miatt távollevő elnököt, Lohmannt. Elhatározták, hogy a legközelebbi ülést január első felében Perincen tartják meg. A Forgalmi Bank részvényei a tőzsdén. A tőzsdetanács Horváth Elemér elnök, főrendiházi tag elnöklésével ma teljes ülést tartott s elrendelte, hogy a Magyar Forgalmi Bank Részvénytársaság részvényei a tőzsdén részszélt értékpapírok lajstromába felvétessenek. Tőkeemelés. A Welleminsky és Gottlieb „Adria" halkonzervgyárak részvénytársaság e hó 27-én rendkívüli közgyűlést tart, amelyen az alaptőkét 400.000 koronáról 800 000 koronára fogják felemelni és a társaság cégét „Óceán" konzervgyár és kereskedelmi részvénytársaság cégre változtatják meg. Felelős szerkesztő: PURJESZ LAJOS A héten fog megjelenni A megrohant és felszakadni! ERDÉLY Pilisi Lajos Könyv© ICAI olyan hónapot örökít meg Pilisi Lajos ebben a könyvében, Amit «oka*ein fogunk elfelejteni. — Erdély rémnapjainak teljes raj*» fog kibontakozni * nagyréra kötetbe«, Aurelynek ea&fc része jelent meg * ,,Világ*\-b*n, jelentékeny almb fejezetét azonban most eloszörsmerheti meg * k&£fm**g. Ara 4 korona lesz. Pond M 611 Ae. Kaphat# a Világ kény »osztályában. H ' a»«aw'•‘Zc lYr'm'jm*.'-T<f- -ew.nt.n..,'e,,r SZÍNHÁZAK! M. KIB. OPERAHAZ Este órakor: Lohengrin Pel :au 8 le vonalban, HETI HUSOR: Vasárnap: Hunyady László. NEMZETI SZÍNHÁZ Este fél 6 óráját Szép asszony. Vígjaién a teironá hu Beti műsor. Vasárnap délután: Remed és Julia. Este: Szép asszony. ____vígszínház____ Délután S órakor: Faén az ernyő, nincsen kas. Vígia-ércmi felvonásban. Este S órakor Farsang. Sziámii S felvonásban. HETI MŰSOR: Vasárnap délután: Három a kislány. Este: Farsang. MAGYAR SZÍNHÁZ Este 8 órakor A kisasszony férje Vígjáték 3 tel-villásban HETI MŰSOR: Vasárnap d. a: Királynőm, meghalok értődi Este: Künn a bárány, benn A farob*. KIRÁLY SZÍNHÁZ E*1* 8 órakor A csárfáskirálynő. Operette 3 felvonásban. HETI MŰSOR: Vasárnap délután: A csárdáskirályné. Este: A csárdáskirályné. ______NÉPOPERA______ Kiraly Szabad vendégjátéka Este 8rákot A csillagok bolondja. Operat.e 3 torvocasban. HETI MŰSOR: Vasárnap délutáni As elvált asszony.. Este: A csillagok bolondja. Ke . 6 November 15-én, Szombaton és a rákövetkező napokon: Karolina, Hereng Ferenc vígjátéka. A főszerepben: Vondray Ferenc, Julcsa Jallette. Kis dráma. Irta: Emőd Tamás. A főszerepekben: Medgyaszay Vilma és Rózsahegyi Kálmán. Attak: Villányi Andor jelenete. A ffiezserepben Mészáros Gina, Tata és Toto. Kis operett. Irta: Gábor Andor és Jetomai Albert. Főszereplők: Kökény Ilona, Lukács Sári, Vendrey, Ross, Cs Gábor, Harsányi, tréfák: Medgyaszay, Kökény, Lubits, Boross. Sajó, Köss új dalai., Boross—Sajó duett. — Kezdete pontban 9 órakor. BUDAPESTI SZÍNHÁZ Este tbL órakor: A föl, amely tisztit Érdekes Kabaré Teréz-körút_46. Tel.: 65-64. $ r De otthon vár a másik . . • Kalmár-Bánóczy Kenés jelenete. Sorozás Mucsán, Kezdődnek a hangversenybe. Hej, fogyasztó! stb. Bogár Gizi, H. Balla Mariska, Vörös Ily, Halmos Gyula uj nótákkal.___________ Nemzeti (soyai) orfeum I VII., Erzsébet,körút 31.__ Minden este 8 órakor Nagy Endre új konferenssokkal, „Jön a Zeppelin!“ Dalosjáték, írták: Nagy Endre és Zedrovitz Béla. Náday Béla a Nemzeti Színház tagja vendégfelléptével „Ne bőgj gyermekem!“ zenés tréfa. 4 Sylphid, Wonder's, Bernhardt Trio, Hadetzky és 5 medvéje, Koemig , nővérek, Strathmore, Hansen, „Matyók“ (dalgyűjtemény), Köjti Hermia, Virágh Jenő, Szász Ilona, Sándor Stefi, Papp János, Mengyaszay Jenő, Pártos Olga, Dezsőffy László, Tamnry Géza és Zerkovitz és Weiner dalokkal és még 20 attrakció. TÉLIKET NAGYMEZŐ UTCA 52-3*. — Telefonszám: 167—25. — Előadás kezdete 3/48-kor aj eperelte Killffi Síig fel fellétével az eredeti Willi Pantzer, Kara* Ilii és a több toningás attrakció után tánc a parketta éjjeli 1 óráig. Minden vásár- és ünnepnapon délután családi előadás fél- helyárakkal. Mozgókép-Stibon Teréz-körul 83. Tel. 19—95. Műsor november 13.lb:g f Pi dboiseálva a szezon legnagyobb film sikere A hegyek ásza Rübezahl nászának története 6 részben. Irta, rendezte és főszerepet játsaa: Paul Wegener. Asia X elsea Szerelem babonája című 6 részes dráma főszerepében. Előadások háromnegyed 4, 8, 8 és 10 órakor. Pénztár: i. e. 11-11* is 13 órától. Igugatók: Keleti is Elbuer. Zik M M Ma és mindennap a fényes novemberi műsorban: HÜS"AR KAROLT HOL1 DICH DEH TEUFEL t „Jön a Méltóságos!" Ide- Groteszk daljáték gén eszméből írt Gábor Polly Kosi Outtman Emil Andor-darab főszerepében, bécsi művészpár vendégszereplésével HILDEGARDE táncművésznő. RHON—CIALDINI. Petky Hollós Mezey és Kabos azonkívül több elsőrangú b ’ eto ■a» fa* A Pozsonyi Kereskedelmi ás iparkamaát 1 gf aui fenntartott nyilvános, három évfolyamú ffigal FELSŐ KERESKEDELMI ISKOLA afja ......... Pozsonyban érettségi vies*lat. AU aközvetites. Internituz. • BtmKői Inxyen kflid sí igtse.to.iz HMMMMNMMMM—M——MOTMMM— % Mii KRISTÁLYPALOTA Szerecsen utca 85. Telefon: 190—77 Else son Ruthein „A vörös hercegnő" cimil idegizgató dráma négyes szerepében. Az eltörött tükör. (Der Zerbrochene Spiegel), a Schwarcz testvérek falrengető mókája. Carll Nagelmüller, Róna Johansen a svéd tánccsoda. Ferenczy Károly és Ujváry Károly, Arras trio a világ legjobb artistái Bordás Rózsi, Pártos Jenő stb. stb. Az előadás vége i/a 12 órakor utána táncrevü. TÉLIKERT EZELŐTT. JARDINE * RIVER VI.. NAGYMEZŐ UTCA 22-24 CI"B"111 | Esti előadás kezdi te háromnegyed 8 órakor | Pont gj Arakor q Pont £| «inkor IDA ROLAND FR TZ KORTNER rövid vendégjátéka és a nagyszerű novemberi műsor Mit »in v sár-ós ünnepnapon d. a. fél 4 órakor családi előadás fél helyáraikkil lElMETi ROYAL ORFEUM nitzséBni-iuanT ai n______TEf.EFov no-aa Minden este 8 órakor a szenzáció* novemberi mkeor SMAGY CWDfiE konferál, rajsol és vidám jeleneteket ad elő. 4 Sylphid, Hadetzky és fi medvéje, Womflera, Etrathmore, Bernhardt-Trio. „Joh a Zeppelin!“ dalos Játék Solti Hermin, Náday Béla, Virágh Jenő, Szász Ilona, Papp János, Medgyassay Jenő, Sándor Stofi, Árnyai Károly, Delsöffy László, Baron Olga, Tarnay Géza és az összes színházi és varieté-attraikciók. Vasárnap, november 19-én délután 84 órakor olcsó helyáru családi előadás esti műsorral. Sörkabaré 8 2 1 óráig. Nemzeti Royal Orfeum DU., Erzsébet körút 31. Telefon d0*22. Holnap, vasárnap, november 19-én, délután reggel 4 ómkor éloeé belváraRtcai a szenzációs novemberi műsor NAGY ENDRE konferál *• föllépnek az összes Kzinbátt* «. zsrlétá. attrakciók FOLIES GAIRIGE (A MU helyiségben) BKVAV.LICA 18 leletén IU22 s»»m Kezdete tél 9 órakor Újdonság Rott Sándorral a főszerepbe 1 9 órakor „Aki ezt nem litta“ 1 felvonásos komédia. Irta Amin József, kinditotta és rendezte Tábori Irmit. Végül fél 11 órakor „Fräulein Oscar ‘ Sorozat 1 terv. Utak Glisger és Tausig. Rendező Rott Sándor Jegyek elővételben: Fólia Capriea téli helyiségében. Révay utca 18., d. e. 9—1-ig és d. u. 3—1-ig. „Hirsoh“ nagytőizsde, Andrássy-út 19. „Sopronyi" nagytőzsde, Rákóczi-ut 8/B. „Breuer nővérek"* nagytőzsde, Teréz-körút 6*. sz. — Az I. emeleti Casino mulattban a legjobb énekés tánc számainak fellépte. Kokarina Bárki azonnal játszhat rajta iskolával J, WAGNER II ,Hangszer-király“ J " W* L Budspest, József-könit 13. Arjegyaca 26 foiléres bélyeg, Effiglfcy elleneben bérmentve. Kiölte UiszHetegséget, rüht, simfirt, legbiztosabban elmulasztja a „Barna zsir“. Ki* tégely 1.60 korona, nagy tégely 3 korona, 1 családi adag 9 korona. Utasítással megrendelhető: Dr.Flesch E. „Korona“ 8rydarytár*bél,Gyár VILÁG 1916. november 18. 15