Világ, 1917. szeptember (8. évfolyam, 218-243. szám)
1917-09-01 / 218. szám
43UfCK(6*#p VI. A«dri*sy<«nt -JPMjjl Hírd«*** leivUetaeí Bodsr.tsre* a. sKua.^ SuiíShívataláSara, Block* Vili. évfolyam 1917 Budapest, SZOMBAT szeptemberTr^. 218~ik szám -------------------------------------------.,_________________________________________________________________.........................................................._ — __ —----------—-~—~—'■ •■■■ ■ --------------------1 - 1 ....... - Wilson üzen írta: Gero Odofe Demokráciákon és autokráciákon, szabadelvű és konzervatív alkotmányokon s a bennük, valamennyiben, érvényesülő csoport- és osztályuralmakon túl áhítozva várja, hívja a békét az ember. Az állati, lerázott vagy rászedett és a maga életén való uralmából kisemmizett ember, akinek százezreiből és millióiból tevődik össze a nép. Mi lett abból a föltevésből, hogy habár felül a gálya, s alul a viznek árja, azért a viz az ur? Azóta a polgári demokráciák jól elhelyezkedtek, jól berendezkedtek, megváltoztatták az uralkodó csoportok és osztályok sorát, de most sem a viz az ur. Most a tenger vérből van, de most sem az áré az uralom, most is a gályáké. A néppel a demokráciákban is minden csak történik, s a nép semmit sem intéz. Csak a módszerek mások, amelyekkel a népet beleszorítják abba, hogy csak élje le azt, ami vele történik, amit mint életet rája kényszerítenek. Ez a háború talán olyan megismeréseket érlel, amelyek a népet beleterelik az igazi fölszabadulásért való küzdelembe. Ennek az életpusztító háborúnak révén talán ráeszmél az ember a maga élethez való közére, jogára. Ebből a ráeszmélésből talán viharzóvá lesz az ár, a vizek árja, s nem marad továbbra is az a gálya. Ettől a ráeszmméléstől talán megkezdődik az igazi nagy demokratizálás,, amely a demokráciákat is kiforgatja mai rfrivoltuktból, úgy, hogy bennük a nép majd igazán akarhat is.A~Bér’tk*ratnak meg kell szűnnie pusztán olyan formának lennie, amelyet a csopport vagy osztály érdeke tölt ki. Majd akkor a sok százezer és sok millió ember öntudata, életakarata, magához való köze, közösségihez való igazságos tartozása nemcsak a lerombolt autokráciák romjain, hanem a meghamisítottságából kiszabadult demokráciában is érvényesülni fog. Bizonyos, hogy nem ezt a demokratizálást akarják a demokrácia mostani véres zászlóját lobogtatok, s a stockholmi konferencia ellen való demokrata erőszakoskodás, az orosz demokrata ellenforradalom s az amerikai nagykapialista demokráciának háborukonoksága beszédes tanúsága annak, hogy az uralkodó demokráciák nem akarják, hogy a népakarat az élő, igazi, a maguk szenvedéseit és örömeit, gyűlölségeit és áhítozásait átérző emberek akaratát fejezze ki, hanem azt, hogy csak olyan megszerkesztett politikai energia legyen, amelylyel a politikusok, a csoportkifejezők, az osztályérvényesítők élhetnek. Túl demokráciákon és autokráciákon és szabadelvű és konzervatív alkotmányokon, amelyek egytől-egyig végiggázolnak a szent emberéleten, az életszépséghez és a megteremtettség jóságához való szent jogon, megrettenve hallgatja az ember a háborúból kisivító, kivisilő hazugságokat. Talán maga a háború trombolása, a gránátok, bombák, fegyverek döreje, a technikai vívmányok fortelme nem olyan rettenetes, mint az a valótlanság, amely a háború céljainak, szükségességének, eszményeinek, — igenis eszményeinek, elméleteinek és politikai jelenségeinek magyarázataiból világgá árad. Ott áll az ember a borzalmas valóság, a szörnyű realitás előtt, s azt látja és azt hallja, hogy ez véres valóság nem tudja megihletni sem a demokráciákat, sem az autokráciákat, s nem tudja őket eltéríteni a valótlanságtól. Ott tombol a valóság, a halál és a pusztulás és belemarkol fojtogatva a szívekbe, az aggódásokba és szerelésekbe, de a politikai hazugság a valóság fölé kapaszkodik. A rettenetes politikusoké, az államférfiaké, a tentaembereké, az osztályvezéreké és osztályszolgáké, a fórumra fülerőszakoskodóké, az autokráciák és demokráciák hatalmasaié és azoké az elkábultaké is, akik hisznek út"autokrata és demokrata eszményekben és odaáldoznak nekik újabb meg újabb embersorsokat. Szent embersorsokat, íme, új üzenet jött a gályákról. Most nem olyanról, amelyen autokrata zászló leng, hanem olyanról, amely a demokrácia nevében ül a vizek, a népáradat fölött. Wilson üzeni, hogy nem tárgyalhat békéről, aníg a német kormány nem a német népakaratot fejezi ki. A majdan levő, a majdan fölszabadult emberiségre esküszünk, hogy minden olyan hatalom, amely a népakarat nevében szólal meg és azt mondja, hogy nem akarhat és nem lehet az ellenféllel békéről tárgyalni, meghamisítja a népakaratot. Nincs olyan emberekből, sok-sok millió emberből álló nép, amely a háborús megismerés és ráeszmélés után nem akar békét. Lehetséges, hogy még népszavazás is akad és bizonyos, hogy üvöltő néphangosság is akad, amely a béke ellen tiltakozik. De hiszen éppen ez a borzalmas elnyomás és meghamisítás, amelyben egy-egy demokrácia az embert, a népet alkotó embert részesíti. Hiszen a politikai sugalás, az elfogultsággal mérgezés, a gyűlölséggel kábítás, az ösztönök meghamisítása, az irtózat keltése, a mámorral telítés csak olyan zsarnoki kormányzati és politikai eszközök, mint akár az autokrácia kényszerítő, megfélemlítő eszközei. És Wilson a polgári demokráciának egyéb népakaratot formáló eszközeiről is tud. A nagy számok honában, az új feudálisok, a százmilliósok és milliárdosok, a mindenható trösztök és uralkodói szövetkezetek impériumában a demokrácia nem úgy érvényteleníti a népakaratot, mint az autokráciák és konzervatív alkotmányok az ő birodalmaikban. Meghagyják a népakarat illúzióját és formáját, mert ez az illúzió és forma könnyebb módja a nép semmibevételének, az államon a nép nélkül való uralomnak, mint a brutális, oktondi zsarnokság. Belgium under the German heel Halasi Ödön kedves kollegánk könyvének: „Német-Belgiumiban“ angol fordítása, amely a könyv eredeti tartalmát kihagyásaival, ferdítéseivel és önkényes betoldásaival lényegéből majdnem teljesen kiforgatta, nagy feltűnést keltett a holland könyvpiacon. A hollandok mellett az ott lakó belgák vásárolják, úgy, hogy a könyvkereskedők nem tudnak elég példányhoz jutni, oly nagy a kereslet a könyv után. A legelőkelőbb holland lapok terjedelmes cikkben foglalkoznak az esettel, s erősen támadják a fordító kvalifikálhatatlan eljárását. A jelentősebb lapok recenzióit itt adjuk: A nagyon elterjedt hágai, társadalmi, közgazdasági, politikai és irodalmi hetiken, a Haagserie Post július 28-ikán megjelent számában vezércikkben: „Egy könyv Belgiumró!“ cím alatt így ír: „Halasi Ödön, a jól ismert magyar újságíró, aki lapunkban is több ízben szerepelt cikkeivel, könyvet írt anyanyelvén ezen a címen: „Német-Belgiumiban“. A nagy angol kiadócég, Cassel Sc Co...ezt a művet lefordíttatta az író engedelme nélkül. A háború óta az ellenséges csoporthoz tartozó szerzői jogok is zsákmányolhatók, úgy látszik, s ezeben semmit sem hihet tenni. De ami ellen protestálni kell, az az, hogy a fordító, aki angolul már a címet is elferdíti s a könyvet „Belgium under the German hed"-nek nevezi, elhagyásokkal s hozzáfűzéssel tendenciát s pártosik-rr rrrrz0TITiiir..agíiiii'.iM.ii. .'itt kigjijjM kodó színezetet ad a műnek, amilyen az eredeti könyvben nem létezik. Ilyen módon változott át egy minden izében objektív és érdekesen documentált munka, egyszerű vádirattá. Az ilyen eljárást nem lehet szótlanul hagyni, s reméljük, hogy Angliában is protestálnak majd az ilyen cselekedetek elleni s élesen ítélik el az ilyen praktikákat. A könyv azonban, még az angol elferdítés dacára is megmarad értékes dokumentumnak. .Az író élesen figyelte meg a megszállott ország lélegzetvételét s objektív, érdekes, széles perspektívájú képet rajzolt elénk A Niculae Rotterdam,dis Courant augusztus 8-áni estilapjában foglalkozik Halasi könyvével: „Angliában a háború óta nem respektálják a szerzői jogot, — bár több angol kiadócég óvást emelt ez ellen — s így több német mű került piacra angol kiadásban, a szerző engedelme nélkül. A nagy kiadócégnek — Cassel & Go., London, Newyork, Toronto és Melbourne — eljárása egy magyar íróval szemben, nagy boszúságra ad okot. Halasi Ödön könyve még 1916-ban jelent meg Budapesten, s ezt a művet meghamisított címmel adta ki most az angol kiadócég. A holland lap azután hosszasabban idéz a fordító előszavából, amelyben az bejelenti, hogy Halasi írását egy harmadik személy adataival kibővítette, de különben szó szerint fordította az eredeti művet . . . Az angol kiadásban azonban — jegyzi meg a holland lap — nincsen sehol sem megjelölve, hogy mi az, mit Halasi s mi az, amit Lovasi mond, s az egész mi, mely vádolta s ócsárolta a németeket, úgy van beállítva, mintha az egészen Halasi tollából eredne. A magyar író munkája először a Világ napilap hasábjain látott napvilágot s csak azután jelent meg könyvalakban a múlt esztendőben, így tehát kétszer került magyar cenzúra alá. A könyvet az egész magyar sajtó nagy elismeréssel fogadta, mint tárgyilagos és alapos munkát a megszállott földről. A névtelen fordító más bélyeget nyomott a könyvre az által, hogy kihagyott belőle s hozzátoldott. Tendenciózusan német-ellenes könyv lett belőle. Az eredeti könyv írója nem szentimentális és nem politikai alapon írta meg a belga föld gazdasági, pénzügyi s társadalmi állapotát, hanem objektíven, alapos készültséggel históriai munkát végzett A magyar könyvből sokat vett át a fordító, de ki is hagyott olyan részleteket, melyek az entennenak válhattak volna kellemetlenné. A Standard email amszterdami politikai napilapban H. Colijn, volt holland hadügyminiszter, a kiváló történelmi író foglalkozik Halasi könyvével, augusztus 11-dikén, ezen a címen: Hamisítás. Halasi Ödön, az ismert magyar újságíró 1915-ben sorozatos cikkeket írt Belgiumról a Világ című politikai napilapban. E cikkek azután kiegészítve, könyvalakban is megjelentek az 1916-dik esztendő folyamán. Most pedig Londonban, a Cassel & Co. cégnél jelent meg a könyvnek úgynevezett fordítása, ezen a címen: Belgium under the German heel. (Ez a fordítás úgy hasonlít az eredeti munkához, mint ahogy a teve hasonlít a nemes varsetyiparipához. Még felületes olvasás közben is szembeöllőek a hajóisítások. Egy kiváló