Világ, 1917. november (8. évfolyam, 270-295. szám)
1917-11-01 / 270. szám
Masern S síH % /TT jk, r£S£S5S - mVT scrsiÄA A afsjgs&tt VIII. évfolyam 1917 Budapest, CSÜTÖRTÖK agramiber 1. 270 dk szám 1 1............ h—...... " A kancellárválság Németországban és a független német szociáldemokrácia A Világ számára írta: Ed. Bernatain Bfritn, október 30.; A kancellárválság Németországban, mint lappangó veszedelem túlélvén azt a pillanatot, amikor dr. Michaelis úr foglalta el Bethroam Harweg helyét, október 9-ike óta anynyira kiélesedett, hogy most akut válság jellegét öltötte magára. A helyzet kiélesedéséhez a lökést olyan esemény adta meg, amely más körülmények közt azokat a polgári pártokat, amelyek most a kancellár lemondását követelik, a néppártot és a centrumot, eillene különösebben aligha ingerelték volna fel. Ez az esemény pedig egyrészt Michaelis úrnak válasza volt az imént említett ülésnapon Dittmann független szociáldemokrata képviselő vádjaira az egyenlőtlen elbánásról a pártok tagtoborzásával szemben — a Világ olvasói jól ismerik: — 5 egyforma elbánásban részesíti valamennyi pártot, e párttal (független szocialisták) szemben azonban más állásponton van, mert ez a párt a birodalom biztonságát és fennállását fenyegető agitációt folytat. Másik része pedig a tengerészeti államtitkárnak, Capellenek. Michaelis úr által megrendelt fellépése, aki Haase, Dittmann és Vogtherr független szociáldemokrata képviselőket azzal gyanúsította meg, hogy pártjuk külön helyiségében hadihajók matrózaival tárgyaltak nagyarányú zendülés előkészítése céljából. Olyan meggyanúsítás volt ez, amelyről a megnevezett képviselők, egyébként igen erőteljes nyilatkozataikban, azonnal kimutatták, hogy az hijján van minden bizonyítéknak, s amely meggyanusításhoz a Capello úr által akkor összehordott anyag általában is elégtelennek bizonyult. A független szociáldemokraták frakciója a birodalomgyűlésben közkedveltségnek egyáltalán nem örvend. Őak kényszerülve ismerik el ama jogait, amelyekre számszerű ereje folytán s a Ház szokásai szerint igénye van, a párt egyes tagjain pedig személyes súlyuk folytán rajta függ az egész Ház füle. Általában a többi pártok úgy tekintik őket, mint a politikai izmaeliták társaságát, akikhez lehetőleg kevés közük van azért, mert a hadihitelt álhatatosan megtagadják, s bátran kimondják nézetüket a háborúért való felelőség és a nép jogellenes háborús rendelkezések felől. A birodalmi gyűlésnek liberális és demokrata irányú pártjai hihetőleg bármelyik kancellárral szemben kimondották volna a maguk véleményét egy egész párt kiátkozása esetén, de bajosan okozott volna Michaelis úr fellépése a független szociáldemokratákkal szemben, amíg ez csak erre a pártra vonatkozott, különösebb izgalmat i s vezetett volna bizalmatlansági nyilatkozatokhoz, ha nem éppen ő lett volna az, akinek cselekedetéről szó volt. Nem leszünk igazságtalanok ezekkel a pártokkal szemben, ha azt mondjuk, hogy ellenszegülésük inkább ennek a férfinnak, mint magának a ténynek szólt. De az igazság azt parancsolja, ne hagyjuk szó nélkül, hogy ellenszegülésük e férfiúval szemben nem volt megokolatlan és nem is az. Nem mintha dr. Michaelis úr különös! Lépp kihívóan fellépő személy volna. Kikerülvén hivatalnoki pályájából, amelynek során szorgalmas és energikus közigazgatási férfiúnak nw'atkolati, fellépéteben a bino' - - . ^ Vásfalmi gyűlésen a hatodik német kancellár inkább az a száraz, de szakszerű osztályfőnök volt, aki a miniszternek, vagy az állam fejének tesz jelentést Politikailag eddig keveset szerepelt. Mint kancellár, anélkül, hogy markacssága ártalmára lenne, ami pedig őt, mint bürokratát egyáltalán nem tette kedveltté, talán olyan alkalmazkodási készséget mutatott volna, amely jó arra, hogy politikailag jelentéktelen személyeket tudásban és ideákban gazdag egyéneknél nem ritkán hosszabb ideig tartson meg hivatalukban. Amit a többségi blokk pártjai nehezen bocsátanak meg neki, az kancellárságának eredete. Senki sem felejtette még el, hogy Michaelis úz olyan férfiak ajánlatára került a kancellári székbe, akiknek álláspontja a békefeltételek kérdésében a többségi blokknak körülbelül az ellen-kezője. Az akkori események a kancellár-i kérdés valódi parlamenti rendezésének csak paródiáját adták. Miért távozott Bethmann Sloldweg? A többségi pártok nem voltak ellene. Csak azt jelentették ki, hogy a jobbpártok támadásaival szemben tovább nem támogathatják, ha békerezoluciójukat visszautasítja. Ez tette helyzetét tarthatatlanná. A jobbpárt bukását akarta, s ezt ily módon el is érte. Nekik bukott meg a kancellár s nem a bal és közép szövetségének. Ettől kezdve a meginduló tárgyalások különösen karakterisztikusak voltak. Másutt is megtörtént, hogy háború idején a parlament, vagy ennek bizottsága a hadvezéreket maga elé hívta, hogy tőlük a katonai helyzet és a katonaifelíd-sza- bályok felől felvilágosításokat kívánjon. Itt ez majdnem fordítva történt. Heidenburg és Ludendorff, akik Berlinbe jöttek volt, a frakciók vezetőit csoportonként fogadták, hogy őket álláspontjuknak megnyerjék. S azután mutatkozott be a birodalomnak általános meglepetésre hirtelen dr. Michaelis, mint kancellár. A többségi blokk polgári pártjai követeléseikben a Németbirodalom parlamentizálását illetőleg nagyon szerények és a szociáldemokrata többségi frakció is, amely most Würzburgban kifejezetten a politikai opportunizmus mellett tett vallomást, elég érthetően adta tudomásul, hogy egyelőre megelégednek a parlamenti kormányrendszernek tett mérsékelt engedményekkel is. De a birodalom egyik legfontosabb ügyének ilyenforma megoldása e frakcióra nézve is ■sokkal nagyobb ellentmondás volt, semhogy az ilyen megoldásnak állandóan türelemmel alávethetné magát. A független szociáldemokraták frakciójára nézve a kérdés valamivel másképp néz ki. Természetesen ez a frakció is követeli, hogy a birodalmi kancellár a népképviselet bizalmi embere legyen s neki felelősséggel tartozzék. Tudja azonban, hogy ez a demokratikus önkormányzat problémájának még egyáltalán nem volna megoldása, mégis mint fegyvert követeli a külpolitikának személyes irányítása ellen, amin csak cifraság a parlament. Ezért a többségi biok semmi olyan akciójától nem tagadja meg támogatását, amelyet ily gondolatok irányítanak s ez a körülmény tisztán és kétértelműség nélkül kifejezésre is jut.. A baj csak az, hogy a többségi bioknak ilyen akciói még mindig nincsenek és minden alkalommal visszariad a biok attól, hogy a kérdést úgy tegye fel, ahogyan kell, hogy ama célhoz valóban közelebb jussunk. Így a birodalmi gyűlés bezárt ülésszakában a többségi biok nem volt képes annyira felemelkedni, hogy a, ostromállapot, a cenzúra és az övelzárás kezelésére vonatkozó interpelláció tárgyalásánál a független szociál- demokraták által előterjesztet indoyan njeiilett szavazzon, amely szerint a kormány válasza a birodalmi gyűlés felfogásának nem felel meg, jólehet a hiok valamennyi szónoka kijelentette, hogy a kormány válaszát nem tartja kielégítőnek. A polgári biok pártok szívesebben keresik a kormány képviselőivel folytatott is megbeszélések útján a változást, mint hogy határozott nyilatkozattal döntést provokáljanak. Emellett, pedig jól tudják,hogy azok a személyek és fórumok, akiknek, kezében van ma a döntés e rendszabályok tekintetében, hatalmuk minden betűjéhez mily görcsösen ragaszkodnak és ők maguk jelentik ki, hogy ezeknek kezelése, bármennyit panaszkodtak is, nem lett jobb, csak rosszabb. A blokpártok egész politikájának gyengéje, hogy mindenféle ellentmondásokból van az, összerakva. Alkalmazhatjuk erre a politikára a közmondást: a pokolhoz vezető út jószándékkal van kirakva. A legszebb szándék nem visz ott a célhoz, ahol hiányzik a szilárd akarat, nem esik annak a lépésnek meglevésére, amely cél eléréséhez feltétle-nül szükséges, de sőt a legtöbbször épp az ellenkezője kerül sorra. Így aztán megoldhatatlan az a probléma, hogy törjük meg az országban azoknak a militaristáknak befolyását, akik a blokpártok terveinek ellenszegülnek, ha annak a kultusznak, amelyen ez a befolyás nyugszik, a blokpártok ismételten egyenesen segítségére sietnek. Az angol toryk viselkedése a spanyol örökösödési háborút végén Marlborough-val szemben messze áll attól, hogy ez,magatartásukhoz minden tekin-tetben mintául szolgálhatna. De ha ők ennek a diadalmas hadvezérnek wiligiipárti tiszte-;leivel keltek oly irányban versenyre, aogy a nemzetet bálványozására neveljék s Marlborough szavát olyan jelszóvá tegyék, amely mellett minden másnak el kell némi dalia, úgy nagyon bajosan érik azt el, hogy a pusztító szövetséges háborúnak befejezését meggyorsítsák. Ma még mindig nem vagyunk túl azon a kultúrfokon, ahol a harctéri eredmények az emberek nagy tömegét a legnagyobb mértékben megvesztegetik, míg ezzel szentben a reklám túlzásaival együtt sohasem érte el még megközelítőleg sem azt a fokot, amelyen ma áll. A politikai életre minő veszedelem van ezzel egybekötve, szinte kézenfekszik. A birodalmi gyűlés múlt ülésszakának tárgyalásai alkalmával a blokkpártok szónokai megvádolták az úgynevezett hazafias pártot, hogy agitációs célra használták fel azt a táviratot, amelyben Himlenburg generális válaszolt hozzáintézett hódolótávira- tirkra s amelyben a német, vagyis az annexiós békéről esett szó. Határozottan azt mondom, hogy felhasználták s nem éltek vele vissza, mert nagyon is kérdéses, vájjon a választáviratnak agitációs felhasználása a generális szándékával ellentmondásban volt-e. Ha nem volt ellentmondásban, úgy a szónokok kritikája nyilván elsősorban a választólegramm elküldőjét illette és csak másodsorban azokat, akiknek a válasz szólt. De a szónokoknak nem volt bátorságuk ahhoz, hogy levonják ezt a következtetést, ők csak azoknak vetették szemére a visszaélés vádját, akik a választáviratot kapták, t. i. a hazafias párt embereinek, s egyebekben ama kijelentés mögé bújtak, hogy Hindenburg válaszának szükségképp nem az volt az értelme, amit amazok belőle kiolvastak. Mintha bizony ebben az esetben nem a generális kötelessége lett volna, hogy a magyarázatot kikérje magának. Csak Heine képviselő a többségi szocialisták frakciójából ment tovább egy lépéssel, a mint szövetségesei a blokkban 's e tény megvitatásánál azt a megjegyzést kockáztatta mag, hogy ir4n.u3ai*tr& . megyraradhatoa .