Világ, 1919. április(10. évfolyam, 77-92. szám)

1919-04-04 / 80. szám

3 1919. április 4. VILÁG Vörös Hadsereg című verse roh­­amcív »fe* tfin»­­ tetésre adott alkalmat a mozik publikumának * Vörös Hadsereg mellett. Ir*v az Apollóban a bu- I dispesti vörös zászlóalj parancsnokait, akik uni­formisban jelentek megg az ünnepi előadáson, per­cekbe éljenezték. De kijutott az éljem­esből és az ünneplésből a szovjetkoronány népszerű neveinek is. Et­yik-másik moziban az előadókat percekig nem hagyták szóhoz ütni, amikor Kun Bélának, Vágónak, Leninnek vagy Trockijnak a neve bete­kertül az előadásba. Az ünnepi műsorok után a Maharadzsa gyöngye, a Nősténytigris, a Halál ke­lepcéjében, a Paris fia, meg a Tévedt! nő naplója került egyik-másik moziban színre, de a közönség érezte, hogy ezekkel a darabokkal nem lehet az ünnepi estét befejezni és ezért az előadások végén erélyesen követelte, hogy zárszóul még műszer játsszák el az Internacionale zenéjét. A késő esti óráikban a mozikból ki­özönlő közönség mást sem dúdolt, mint az új kommunista Internacionálét: Föl, föl ti rabjai a földnek. Föl, föl te éhes proletár. A győzelem napjai jönnek. Rabságodnak vége már. (*) Hangverseny, Csütörtökön Hegyes!­­Stefi adott ária- és dalestélyt a Vigadóban, kellemes, könnyű szopránját ízlésesen használja és néhány régi olasz és újabb német műdall­al elismerésre méltó ké-' f­raultségét' bizonyította. Közönsége szívesen tapsolta. (*) A Vígszínházban pénteken a Liliom­ ot, Mol­nár Ferenc m­ester művét ismétlik Csortos Gyulával­­ és Varsányi Irénnel a, két vezetőszerepben. Szomba­­­­­on a Candidá-nak lesz második előadása. (*) A Városi Színházban holnap, pénteken opera­est lesz. A Mignon, Thomas gyönyörű dalműve ke­rüi színre Adler Adelinával a címszerepben. Fősze­­replők még Gerő Erzsi, Demény Artúr, Mátnyay Zsigmornd, Bihari Sándor, Má­tray Ernő. Az elő­adást Márkus Dezső vezényli Szombaton a Hédi­t­­*­ Candida. Az utóbbi évek színházi deka­denciája alatt sorra feszorultak a műsorról azok a­­ darabok, melyeik magasabb irodalmi, félként pedig szociális értéket jelentettek. Bernhard Sharo-val több fővárosi színház próbálkozott, de nem túl nagy szerencsével. A közönségnek, mely triviális házassági komédiákon és egyéb értékeket csik­­landó Írói rendeségeken nevelődött, nem kellett Shaw, mint ahogy Heyermans, Ibsen és a­ többi színpadi író sem kellett, akiknek mélyebb közük vetít az élet problémáihoz. Természetes, hogy a Víg­színház közönségjének néhány év előtt a .,Candidat“, sem kellett. Shawnak ez a talán legnemesebb, igazi ■ drámai plaezológiával telített d­arabja­, melyben a nagy ír szeptikus már nemcsak tombol, hanem izmos kézzel éreít. A Vígszínház ma esti új közön­sége elégtételt szolgáltatott Shaw drámájának és különösen a darab szociális, kommunista kiszólá­sait, melyek néhol szinte rögtönzötten aktuálisan hatottak, hangos lelkesedéssel méltatta. A három főszerepben ma is a régiek: Varsányi Irén, Feny­vesi­ Emil és Kertész Dezső expelláltak nagy és őszinte sikerrel és azzal a megértéssel kisérve, mely nemcsak alakításuknak, hanem magának a drámának is szólt. (*) Színházi zenekarok szervezése. Több satu­házi zenekar felállítása sz­ervez­tetett­ Felhívjuk, mind­azokat a zenészeket, kik színházi zenekari járm­osás­­gal bárnak, jelentkezzenek (fővárosi szolgálatra) nag­y pont­a 10—1 óráig (I. Vár, Diet-tér 2, Vöröskereszt-­­ épület III. emelet­ 11). Csak azon zenész elvtársakat­­ vesszük figyelembe, akik a zenészszövetség szakszer­vezetének már tagjai, vagy aeokiká lesznek. (*) Óriási az érdeklődés az intim-kabaré mai premierje iránt. Kitűnő darabokat és magáneránjo­­-kat ad elő a jeles művészgárda. Jegyek 8 napra válthatók a pénotártnál és a jegyirodákban. (*) A „Ma“ propaganda-előatársai. A „Ma" fo­lyóirat müvészei a jövő héttől kezdve hetenkint két­ este művészi és társadalmi propagandaa-előadásokat rendeznek a Medgyaszay-Szinházban. Az irodalmi részben a „Ma" költői mellett a legfrissebb külföldi költőket mutatják be, azonkívül a VVittmamn­ éa Ver­­haeren-estét is terveznek. A zenét Brrtók Béla, Lajta László, Kósa György, Kodály Zoltán, Bűzöni, B­ockönbere, s­tb. képviselik. Hevesi Piroska zongora­­m­ihivészi­­ő, Lajta L. zeneszerző és a Waldbanjer—­z I­­rpely vonósnégyes interpretálásában­ A jegyek­­ két feh­­armada a diák- és munkasenrvezetek ráesőre törtetik fel s a szakszervezeti igazolványnyal ren­delkezők jegyeiket a Szocialista Diákok Direktóriu­mában (Cllri­nt 1. félem.) vehetik át. Első előadások kedden, április 8-án és szerdán, 29-én este köznek. Részletes műsor a Medgyaszay­ Színház színlapján­(*) Színházi szarénekezak jelentkezése. Jóhangú és jó zenei hallású karéneketek a budapesti színhá­­zakhoz n­agyszámban kerestetnek. A vizsgára jelent­kezők fordulja­­k a színházi ka szerv.cethez : Lugt-si ti kár, rck­’. . Akiknek már gyakorlatuk van, előnyben részesülnek. UJ TERMELÉS Pénzügyi intézkedések Varga pénzügyi népbiztos nyilatkozata — Emel­kednek a betétek — Uj direktórium a pénz­intézetek vezetésére Varga Jenő pénzügyi népbiztos a Népszava mai számláiban A bankuralom halála címen cik­ket irt. A legmodernebb kapitafemus teRidnegnete­­sebb Lápvirájra — írja — a bank­uratom volt. Száz év a­uítva, amidőn már az emberiség? harma­dik nemzedéke fol­ja boldogságban, gazdagság­ban, viruló JólHorában érinni a mai wimzwdak erőfe­­szítésének eredményét, nagy feladat lesz megér­teni az em­bereknek, hogy mi is volt egy huszadik századbeli nagybanik. A bankuralom Magyar­or­szág­on a végét járja. A lebonyolítás meg­kezdő­­dött. Az érték ttébíh­et kisajátítására szóló utalvá­­n­yok — az értékpapíro­k adásvétele megszűnt. A tőzsde zárva van. A nagyipari vállalatokat az ál­lam kissajétitja és az értéktöbblet többé nem a tő­késeké, hanem a dolgozó nép összességéé lesz. A részvények, értéktelenné válnak. ■'■ ■■ A proletáráttam nem tűnhet munkaképes em­s­z­bereket, akik nem dolgoznak. Egyelőre meg kellet­t hagyni a megtám­tőkéseknek is azt a lehetőséget, hogy munka nélkül megéljenek. De csak egy kis töredéket hagy meg nekik abból, amit eddig paza­roltak: havi 2000 koronánál többet egyetlen bur­­zsoának sem lesz módjában májustól fogva költeni. Az üzemek gyors szocializálásával a bankok egy része fölösllegessé fog válni, más része egyszerűen állam­i központi könyvelési intézméslvnyé fog át­­alakultni. Az összes pénzintézetek köztulajdonba vétet­­nek. Az ezernyi pénzintézetből alig fog több ma­radni, mint körülbelül öt, természetesen a virtoki fiókok óriási hálózataival. Egy Mami bank fogja az állam és az összes már szocializált üzemeik pénzügyeit kezelni. Egy másikba­­szándékozom­­ összpontosítani az összes nem szocializált üzemek pénzügyeit. Egy harmadik fogja a szocializálásra nem kerülő kisföldbírtokra és házakra bekebele­zett tefeáltegkölcsön­öik kezelését intézni. Meg kel egyelőre foltélenüit maradni a Postatakarékpénz­tárnak, és az Országos Központi Hitelszövetkezet­­nek, mint a vidéki lakos­ság elismert és jól beveze­tett pé­rzrkezett intézményéne­k. Ezeken kívül eset- j­­ég szükség lesz egy jegybankra, amely a bank ú­j repv kifoccsátását és a külfölddel való pénzügyi mű­veletek lebonyolítását fogja intézni-, lehet, hogy rá tehet lfeni mindezt az állami bankra is. Ez majd később kitűnik. Annyi azonban bizonyos: a régi értelemben vett bankuralom­nak, a pénzzel űzött uzsorának egyszer és minder­korra vége lesz. Csak a termetecmunika alapján, vagy igazolt m­iun­­kaképtelenség esetén lehet majd Magyarországon és maholnap az egész műveit világon megélni. _ . ■ j j M igen örvendetes tényként kell megálapíta­­nunk, hogy a közönség bizalma a bankokhoz —­­Lieg a postatrossarés­pénztárhoz — mindinkább erősk­ödik, s hogy az új betétek nap-nap után emelkednek. Így például a postatakarékpénztár múlt h­avi zárlata a betétállománynak, valamint a forgatómnak nagi­arányú emelkedését mutatja. A takarékbetétek összege március hó folyamán 63.060.036 koronával emelkedett és a hó végén 581.323.024 koronát tett ksi. A betevők száma e hóban 12.355-tel gyarapodott és összes számuk a hó végén 1.175.246-ot tett ki. A csekkszámlákon a betétek összege 106.727.860 koronával emel­ke­­dett és az állomány március hó végén 1.032.557.219 koronát tett ki. A fennálló csekkszámlák száma­­ március hó végén 33.375 volt. A postatakarék­pénztár havi összforgalma 2.542.896.887 korona, összes betéteknek állománya e hó végén 1.613.880.244 korona.* A pénzügyi népbiztos ma a pénzintézetek irá­nyítását új kezekbe tette le. A pénzügyi népbiztos ugyanis Biermann István és Iván Miklós elvtársa­­kat a pénzintézetek ellenőrzésére adott megbízás alól, nevezettek más beosztására való tekintettel, felmentette. Egyben a pénzintézetek legfőbb irá­nyítására és ellenőrzésére direktóriumot létesített, mely Lengyel Gyula népbiztos elvtárs vezetése alatt a következő elvtársakból áll: Gyulay József, Havas Géza, Michók Ottó és Nyári Jenő. A direkt­­órium rendelkezéseit a Tanácsköztársaság vala­mennyi pénzintézet hakidéktahm-i­ teljesíteni kö­teles. A direktórium a Pesti Hazai FVn Takarék­pénztár (IV., Deák Ferenc­ utca 5.)­­bvsdének I. emeleti helyiségében tartja hivatalát. A direktó­­rium­ 9—12 óra közi szobrai felvilágosítással. ) ( A szocializált vállalatok pénzügyek A pénzügyi népbiztos a következőket közli: Minden­féle szocializált vállalat, amelyik a Pénzintézeti Központ számlájára vett fel, valamely népbiztosság utalványára pénzt, az forduljon ahhoz a pénz­intézethez, am­elylyel összeköttetésben állott, a­mennyiben ez már tanácsellenőrzés alatt áll. A tanács ellenőrzése alatt álló pénzintézetek köte­lesek az ilyen utalványokat a Pénzintézeti Köz­pont számlájára honorálni. Ez a rendelkezés azért szükséges, nehogy túlságos nagy torlódás­ tá­madjon a Pénzintézeti Központnál. )­ Kiss Adolf a Munkásbiztosító Hivatal vezetője­ Értesülésünk szerint az Országos Mun­kás- és Balesetbiztosító Pénztár élére a Tanács­­kormány Kiss Adolfot, a Kerületi Munkásbizto­­sító Pénztár igazgatóját fogja állítani. Kiss Adolf a munkásbiztosítás megteremtése óta fáradhatat­lan tevékenységet fejt ki nemcsak a gyakorlati téren, hanem a szakirodalomban is, úgy hogy mindenképpen érdemes e nagyfontosságú meg­bízatásra. ) ( Kéményseprőmesterek követeléseinek ki­fizetése. Az állam a Pénzintézeti Központ Útján kifizeti a kéményseprőmestereknek azokat az összegeket, melyekkel szerződés szerint a háztu­lajdonosok folyó évi március hó 31-ig tartoznak a kém­ényseprőmestereknek. A kéményseprőmes­terek kötelesek ebből munkásaikat kifizetni. A pénzfelvétel a szerződés bemutatása alapján tör­ténhetik bármely tanácsellenőrzés alatt álló pénz­­intézetnél. Péntek EMBERSPORT 4- Megalakult a sportdirektórium. A Vörös Had­sereg budapesti helyőrségének összes köteléke d­e he 2-án ülést tartottak a Martinovics-lakomyában. A megjelentek megállapodtak abban, hogy a proletár­­katonák rendszeres és modern ala­paikra fektetett testmivelését szervesen beillesztik a Vörös Hadsereg tömegeinek mindennapi foglalkoztatásába- E végből minden katonai kötelékben sportosztályokat szervez­nek és a megválasztandó Katonatanács legelső ülésén indítványt tesznek a sportasat­ályok intézményes létesítése tárgyában. Az egyes buda­pesti katonai­­kötelékek megbízottai állandó sport­­direktóriumot választottak, amelynek feladata a szervezés munkálatait vezetni és irányítani és a többi meglevő sponttténye­zőkkel a kapcsolatot fenn­tartani. Ennek a katonai spo­rtdirektóriumnak a kö­vetkező elvtársa­k lettek a tagjai: Balázs Béla, Böhm Sándor, Pongó Márton, Galambos Sándor, Hegedűs Géza, Hersohkovits Dezső, Kóbor Imre, Nagy Mik­lós, Rauchmaul Emil, Siklós Zsigmond, Székely Ká­roly- A megjelent bizakpilérfiak Malecki Román elvtársat választották meg egyhangúlag a sportdi­rektórium elnökévé, amely per­man­enciában marad és első érdemlegies­ ülését e hó 5-én, szombaton dél­előtt 10 ó­akor tart­ja meg a Martinovics-laktanya (Üllői­ út 47) sportirodájában. A sportdirektórium el­határozta, hogy a katonai sportügyek intézésére egyelőre más mint a központi sport­direktórium nin­csen feljogosítva. -t- Kettős ligamérkőzés a Hungária-úton. Szom­baton, f. hó 6-án kettős ligamérkőzés kerül lebonyo­lításra a MTK Hungária-úti sporttelepén. Délután fél négy órakor a MTK­­kitűnő összeállításban sze­replő csapatának a Kispesti Atlétikai Club ligacsa­­pat­a lesz az ellenfele. Ezt megelőzőleg félhárom óra­kor a FTC csapata mérkőzik a TTC csapatával. Mind­két mérkőzés igen erős küzdete annek ígé­nézik- Amennyiben a válogatott mérkőzésre a svájci bíró megérkeznék, úgy a bírák bizottsága határozata foly­tán a Magyar Testgyakorlók Köre a Kispesti Atlétikai Club ligamérkőzést is levezeti. III VILÁG UJK FOLYÓ IHAT Pölzet leess tő Purjesz Lajos tt­őmunkata- B­enedek Marcell Pollelös szerkesztő Supka Géza TARTALOM Dalim Akot: Kirely­i ének. — Dr. Dienes Pál: Forradal­­mak a fizUtában­ — Lesznay Anna: Mese az operak­rinyi norfil. — Marczali Henrik: DamarUla. - Halász Sándor:­­ — Magyar Lajos: Magyarország újkora dió­héjban. — Dr. Harrach Simon: Marxtól Leninig. — Halasi Ödön: A holland triuxág. Mi a valuta? — Borosa László- Külpolitika. — Dr. Hollaender Sándor: Poli­ika. Korss-k­i lexikon. — Barin Lajos: Tíz év viz (Regen* 2.) - Na­v­ilág—Újvilág: A villamos áram. — új igazgatók és­­ igazgatók. — Uj magyar találmányok. — Mit olvadnak az emberek a forradalom óta? — Mozgalom: Szeneim élet a szovjet világában. - Szocialista diákok szervezkedése. - Cserkészet: Légy résen! (Tass József.) — Játék: Sakk (Abonyi lvv­ta) - Tassedzés: Iskolai sport (Maross Imre) — Gyűjtés: Délreggyűjtés (Haraszthy Lajos). — Pesti Á* ,a*­­al* Pályázatai. —­lígyes szám­ára 2­0 60. — Szerkesztőség és kiadóhivatal: Budapest, VI And­­ráasy-ul­a7. I.

Next