Világ, 1920. szeptember (11. évfolyam, 207-231. szám)

1920-09-21 / 223. szám

% 1990. szeptember 21. VILÁG­ Ban internáltak­­két. Pool és Taplin diktatúrája tntere­­sán nem tartott sokáig. Az angol csapatok jelenléte kö­vetkeztében Archangelszk lakossága ugyan nem fordult fegyveresen Tsaplin ezredes ellen, azonban a kikötő­város munkásai általános sztrájkot kezdtek és addig­­folytatták ezt a tüntetést, míg végül Pool tábornok visszahozatta a kolostorból a régi minisztereket, Tsaplin ezredes pedig angol segítséggel tűnt el Archangelszkből, mint ahogy angol segítséggel jelent meg és angol segít­­séggel volt a kikötőváros pünkösdi királya. Kolcsak admirális -Anglia azonban Levin szerint akkor követte el a legsúlyosabb bűnt, a­mikor néhány nappal a nyugati fronton kötött fegyverszünet után,''megbuktatta az Pmszja orosz ellenkormányt, amely akkor már közel­­állott a bolsevizmus­­ megdöntéséhez. Hiszen 1918 no­vemberében , még sokkal szekrvezettenebb, még­­sokkal gyengébb volt a szovjetigajlo­r, mint akkor, amikor az az angol politika jóvoltából már módjában volt hatalmi eszközeit kiépíteni. 1918 szeptemberében választotta meg az ufai konferencia az ideiglenes nagyorosz kor­­mányt. Ezen a konferencián részt v­ett a népbiztosok ál­tal szétkergetett orosz nemzetgyűlés tagjainak jó része. A direktórium öt tagja közül egy kadett volt, Vinogra­­dov, két pártonkivü­li, Vologodskij és Boldurev, továbbá két agrárszocialista, Arentsev és Sensonov. A direktó­rium kötelezte magát, hogy négy hónapon belül válasz­tásokat ír ki, nemzetgyűlést hív össze. A direktórium tagjai közül Boldurev, a pétervári katonai akadémiá­nak volt tanára, majd az orosz vezérkar egyik csoport­ját vezette, a háború alatt pedig hadseregparancsnoki tisztet töltött be, azonban őszintén a demokrácia és a nyugat-európai jellegű parlamentáris kormányzat alap­ján állott. Szibéria, az Ural vidéke, a Kaapi-tenger melléke egészen a Kaukázus lejtőjéig elismerte a direk­tóriumot és Boldgrevnek sikerült egységbe forrasztania az odáig egymástól független ellenforradalmi alakula­tokat és bolsevistaellenes kozákokat, úgy hogy rövid időn belül 200—300.000 főnyi hadsereg állott a direk­tórium rendelkezésére. A direktórium áttette székhe­lyét Omszkba, ahol Janin tábornok képviselte a francia kormányt és Janon tábornok Ward ezredes társaságában Angliát. Ward ezredes tudvalevőleg munkás volt, aki az angol szakszervezeti mozgalomban elég jelentékeny sze­rephez jutott, majd a háború kitörése után önként je­lentkezett katonai szolgálatra és parancsnoka lett egy munkásokból toborzott ezrednek. Utóbb azután egy sor­­ezred­­élén küldte az angol kormány Szibériába Ward ezredest. Az omszki kormány az entente-hatalmakk­al folytatott tárgyalások után megállapodott abban, hogy Janin tábornok 1918 november huszonkettedikén az orosz nemzetgyűlésnek Omszkban összegyűlt tagjai előtt felolvas egy deklarációt, amelyben az entente elismeri Oroszország egyetlen törvényes kormánya gyanánt azt omszki­ direktóriumot. Látszólag az angol kormány is hozzájárult a megállapodásokhoz és talán nem is ke­resztezte volna azokat, ha nem következik be néhány nap­pal a kitűzött dátum előtt a fegyverszünet megkötése Erzberger és Foeh tábornagy között. A fegyverszünet megkötése a békekonferencia összeillését jelentette, de ha Janin tábornok csakugyan felolvassa deklaráció­ját, akkor az entente-hatalmak kénytelenek lettek volna meghívni a békekonferenciára az omszki kormány kép­viselőit és a háború likvidálásánál szövetséges hatalom gyanánt kezelni Oroszországot. Ez teljesen megfelelt volna Franciaország érdekei­nek és teljesen ellenkezett Anglia érdekeivel. Ezért tá­­mogatta, sőt kezdeményezte Knox tábornok Kolcsak ten­gernagy illamcsínyjét. A direktórium tagjai és a nem­zetgyűlés javarésze fogságba kerültek és Kolcsak tenger­nagy, az omszki direktórium hadügyminisztere az angol csapatok asszisztenciájával kezébe ragadta a hatalmat. Lehet, hogy egyes tekintetekben Knox tábornok jelen­tései befolyásolták az angol kormányt, hiszen Knox tá­bornok volt, Anglia katonai attaséja az orosz udvarnál és helyén maradt ugyan a márciusi forradalom után is, azonban még Lvov herceg kénytelen volt a frontról ki­utasítani, mert Knox tábornok élénk agitációt fejtett ki a tisztek között a cári uralom visszaállításának érde­kében. Knox tábornok mindenesetre éles kritikával kí­sérte jelentéseiben a köztársasági és demokratikus omszki direktórium tevékenységét és annál kedvezőbb színben tüntette fel Kolcsak hadügyminisztert, a mon­­ar­ch­ista rend hívét, azonban az angol kormány fő szem­pontja az volt, hogy­ az omszki kormánynak távoznia kell helyéről, mert különben a békekonferencia prog­­rammpontjai közé kellett volna felvenni a régi Orosz­ország helyreállítását, aminek akkor nem■ voltak na­gyobb nehézségei. Churchill hadügyminiszter különben 1919 június 6-án nyíltan megmondotta az angol akóház­ban, hogy az angol kormány segítségével és dia­sztá­­ból jutott Kolcsak tengernagy az omszki direktórium­ élére. Az omszki direktórium biztosította a belpoli­tikai front egységét az orosz ellenforradalom tábo­rában, Kolcsak admirális megbontotta, a front egységét és ezért Kolcsaiknak nem sikerül­hetett az, ami majd­nem bizonyosan sikerült volna az omszki direktórium­nak. Azonban Anglia nem akarta azt, hogy az ellen­­forradalom győzzön, Anglia beérte azzal, hogy az ellenforradalom ne aludjon el és bénítsa meg, de ne borítsa fel a bolsevista kormányt. Lloyd George orosz politikájának nem a bolsevizmus megdöntése volt a célja, Mark Levin fejtegetései és dokumentumai szerint, hanem Disrach Benjáminnak, Beaconsfield grófjának programmja, az orosz masszívum feldarabo­lása tehetetlen államok csoportjává. Rupert és Sándor* Pál a numerus clausus ellen ’A nemzetgyűlés mai ülésén két nagy beszéd hajig­­rcott­ el, mind a kettő a numerus clausus ellen szólott : Kúpért Rezső és Sándor : vonultatták fel az érvek légióit a­ javaslat el­enyRészét és tudósításunk itt kö­­vetkezik: jT Kúpért Rezső: Nemcsak egészséges lehet, a néplélek lehet patológikus, lehet beteg is és természe­tien, ha a beteg népleiket elfogadjuk törvényhozó­nak, útmutatónak és törvényhozásban, akkor beteg törvények is­ keletkezhetnek. Különösen áll ez olyan­kor, amikor nagy katasztrófák után vagyunk amikor nagy kolvulziók rázták meg a nép lelkét, amikor az a­ nép, amelynek lelkéről van szó, sokat szenvedett és keresi szenvedésének okait. Gondoljunk arra, hogy vájjon a magyar népet ma, miután olyan rengeteget szenvedett,­­nem boszúvágy vezérli-e,­­ hogy vájjon csakugyan az állami szükségletet ismeri-e fel akkor, amikor a törvényhozásnak a hangulatot diktálja, vagy pedig egyszerűen csak bűnbakot keres. Kell keresnie bűnbakot, mert hiszen azok ellen, akik a nemzetnek ezt a baját okozták, a magyar nép harcba nem száll­hat, azok sokkal nagyobb erők. Két ilyen bűnbakot idé­zett ide a szónokok­­ hosszú sora ebben a tárg­yaló­e­­rémben: a­­liberalizmust és a zsidóságot. Itt egy kis incidens támad Haller és Rupert között, aki a szabadságharcról azt mondja, hogy az egy kis incidens volt az ezeréves nemzet életében. A hitünk egy­forma, de a megítélésünk kettős, mondja Haller. Szupert D­ezső: Eszem ágában sincs, hogy a minisz­ter úr gondolkozásmódját magamra nézve irányadónak tekintsem ■— folytatja Hallér felé fordulva. — Az or­szág közgazdasági részvénytársaság, amelyben nemzet nem él. T. miniszter úr, ne méltóztassék nevetni, ezt nem én mondom, hanem gróf Széchenyi István mondotta, hogy ebben a hazában nincs nemzet. A nemzet ebben a hazában üres fogalom. Igaz, hogy a jelszavak meg­vol­tak; ilyen volt a liberalizmus is, azonban az, aki kriti­kával nézi és kezeli azt a kort, nagyon hamarosan rá fog jönni, hogy ott liberalizmus nem volt, hogy ez az egész 6­7-es korszak a háborúig nem volt liberalizmus, nem volt a szabadság, egyenlős­g és testvériség eszméi­nek megvalósítása, nem volt egy demokratikus és polgári politika, olyan politika, amelyet a liberalizmus meg akart teremteni, hanem az egy egyszerű szervilizmus volt, egy szolgalelkű megalázkodás, egy tiszte optimiz­mus, mert hiszen tisztára az uralkodó akarata volt az, ami itt törvényt hozott, az uralkodó akarata szerint tör­tént minde­n. Csak azt akartam mindezeknek előrebocsátásával megérttetni, hogy ma, mikor bűnbakot keresünk, amikor a liberalizmusban keressük az hibát, amikor a zsidóság­ban keressük a hibát, akkor rolután járunk, akkor meg kell állapítanunk, hogy az a népi etek, amelyet a de­magógia a maga pórázára fogott, pathologikus alkatú, mert megakadályozza a helyes diagnózist. , Gömbös igen­­, képviselőtársam azt mondotta, hogy előre tudta, hogy ezt a háborút el kell veszí­tenünk, mert 57 :1 arányban voltak jelen zsidók had­seregünkben, míg másutt az arány 224:1 volt. (Moz­gás.) Ennél szomorúbb beismerést, a keresztény fajtá­nak ennél szomorúbb meggyalázását elképzelni sem le­het és pedig azért, mert­ az a hadsereg keresztény hadsereg volt,­­ annak, a hadseregnek összes vezetői, ke­resztények voltak. A bűn tehát egyenesen azokat az embereket terheli,­­ illik keresztény nevelésben része­sültek, — mert hiszen’ a mi militarista nevelésünk tiszta keresztény nevelés volt — hogy megtűrték azt, hogy­ a zsidó hátrahúzódjék, mert természetesen — valljuk be őszintén, hiszen emberek vagyunk — igenis mindenki csak menekülni szeretett volna áttol, nem nagyon tolakodott ott senki sem, oda küldték az em­bert, egy erős kollektív hangulat hat évse, alett és egyszerűen azért, mert parancsolták, mi előre men­tünk, belementünk a lehetetlenségekbe is. Hiszen ne­künk, magyaroknak borzasztó nehéz volt ez, mert mi tudtuk, láttuk a háború első idejében, hogy ez a há­ború nem a mienk. Mi, akik bele tudtunk nézni az egész komplexumba, tudtuk, hogy ha megnyerjük is a háborút, ennek az ára a trializmus lesz, tudtuk, hogy mi azért verekszünk, hogy Horvátországot min­den esetre elveszítsük. A hibát a hadvezetőségünk követte el, amely a mészárszékre vitt bennünket. Hi­szen nem értett a hadászat tudományához. Egyik bak­lövés a másik után következett. Ott volt a Potiorek­­féle offenzíva sikertelensége. Hiszen, ha ez közbe nem jön, mi sohasem vesztjük el a háborút. (Bródy Ernő: Nem volt zsidó?) Ott vesztettünk el sok hónapot a hozzá nem értés, a tudatlanság, a korrupció miatt. Ez pedig a keresztény korrupció volt, mert a hadsereg keresztény volt s mégis éltűrte, hogy a zsidók há­tul maradjanak, ez pedig mind­ezektől az uraktól függött, akik ma olyan nagy garral beszélnek. Elvesz­tettük a háborút azért, mert az olyan értékes emberek, kiváló katonák, mint Gömbös vezérkari tiszte­t, képviselő úr, idehaza maradtak és elmentünk mi, a parasztok gyer­mekei, elment még az intelligencia is, a szegény ipa­rosnak intelligens gyermeke, a kishivatalnoknak ta­nult gyermeke, a tartalékosok, mi elmentünk . . . (Bródy Ernő: Valláskülönbség nélkül!) Valási különb­­ség nélkül! ... és az aktívok közül is elmentek a kis­embereknek aktív fiai, de az úgynevezett történelmi osztály, ez nem vett nagyobb arányban részt abban a harcban, mint a zsidóság. Azok nem vettek részt, ha­nem mi, a kisemberek fiai vettünk részt. (Budav­ár­y László: Arról beszéljen, hogy kik ásták alá a hadse­reg fegyelmét.)' Elnök: Gömbös képviselő urat méltóztatn'.'J aposz­trofálni. Figyelmeztetem arra, hogy ilyen kijelenté­sektől tartózkodjék, annál is inkább, mert köztudo­mású, hogy Gömbös képviselő úr az egész háborút végigharcolta. Ezután szónok áttér arra, hogy mi züllesztette le a frontot.­­ Tisztelt Nemzetgyűlés! A frontot lezüllesztette az, hogy az a frontzüllesztő eszmék iránt már teljesen fo­gékonnyá tétetett. Lezülesztette az, hogy az a front már abban az időben, 1915—16-ban,­ különösen 1T-ben már éhes volt, rosszul volt ellátva, hiszen már az elején, nagyon jól tudom, hogy a Drim mellett me­zítláb teljesítettek szolgálatot. (Mozgás.) (Budavár­y László: Zsidók küldték a papírbakancsot! (Mozgás.) Elnök: Személyes tapasztalatait a képviselő úr majd beszéde során mondja el. Sándor Pál: Miért fogadták el? Orbók Attila: A zsidók rendelték a papírbakancsot? Sándor Pál: Miért nem teszi azokat felelőssé!­ Egy há­borút négy esztendeig vívni, rengeteg vért áldozni, a szenvedések elképzelhetetlen kálváriáját járni, váljon nem teszi-e alkalmassá a lelkeket a honora­­lizicióra. Hiszen akkor egészen más dolgokról is volt szó. Akkor a király jött már azzal, hogy békét aka­runk. Emlékszem, rá, a király békemozgalma rám is azt a hatást tette, hogy mindegyikünknek a lelke kez­dett valamiképpen átalakulni. Valahogy hozzá kezd­tünk alkalmazkodni a­ békéhez. Aztán jött a Wilson-féle deklaráció. Az egész hadi­seregben megnyilatkozott a­ gondolat, hogy: tulajdon­képpen miért harcolunk? Bekövetkezett az, amit Hin­­denburg megjósolt, hogy: az idegeink elgyengítitek. Akkor azután zsidó és keresztény egyaránt felhasználta ezt az előkészített talajt. Hiszen nemcsak ott követtetett el hiba, amikor Károly király azzal jött, hogy választtatni akar. Ká­roly király látta, hogy a nép szemében az akkori poli­tikai hatalom elvesztette a teljes varázsát, a nép meg­­gyűlölte azt a hatalmat, a munkapárti rendszert. De akikor mi történt? Hatalmas rövidlátással megakadá­lyozták a választójogi reformot s a megunt, teljesen lejárt politikai szervezet, helyébe egy új került. Nem itt volt a rothadás, hanem megbomlott a bolgár front, nyugatról is nagyon rossz hírek jöttek, akkor egy vég­zetes, katasztrofális helyzet elé került a­ nemzet, mert a régi politikusok s a régi kormányzat lejárván ma­gát, a népnek nem kellett és minden pillanatban kész volt forradalomra indulni, helyettük azonban nem volt népképviselet, amely teljes t­ekintélylyel átvehette volna a hatalmat s így mi sem természetesebb, mint az, hogy kalandorok kezébe került a hatalom, de nemcsak a zsidóság részvétele miatt, hanem a magyar politikának helytelen irányánál fogva. — Mi a keresztény és nemzeti politikát akarjuk meg­teremteni, mi az ország megmentő­ tényezőinek tartjuk magunkat, ezen eszme szolgálatában, mert a történe­lemből vesszük az okulást. Elfelejtjük azonban azt az egyet, hogy ezeknek az eszméknek melegágyra van szükségük, ezeknek rendezett gazdasági életre van szükségük , hogy ahhoz, hogy ezek az eszmék, ezek az ideálok érvényesülhessenek és hathassanak, kell még az is, hogy éhező emberek ne legyenek. Ma pedig éhező emberek vannak és mindaddig lesznek, amíg a társa­dalom szociális rendje nem nyugodott meg, mindaddig hiábavaló ez a törekvés, mert legfeljebb azt érhetjük el, hogy a mi legszentebb ideáljainkat, a keresztény eszmét és a nemzeti eszmét járatjuk le. Lejárathatók ezek az eszmék azáltal is, ha egyszerűen megfordítjuk a fogalmakat, ha a kereszténységet a gyűlölet vallása­ként fogjuk fel, — mert hiszen erre nagy hajlandóság van bennünk (Zaj és felkiáltások.) — és a demagógia ma már odáig juttatta ezt az eszmét, hogy valósággal megfosztotta ideális tartalmától, úgy hogy mi kérész­, tények, akik keresztények voltunk akkor is, amikor 5teré**ténynek lenni­, nehéz * volt, megborzadva látjuk, hogy a keresztény­ szeretet, türelmesség, a jóság, a­­ke­resztény megbocsátás mind hiányzik. (Zaj.) Mindre hiányzik a mi közéletünkből, ezeknek az erényeknek a helyét, amint egyszer már mondottam itt a Házban-­ elfoglalta a gyűlölet. Idebenn az országban a polgári rend nem nyugszik biztos alapokon, itt az országban nem attól kell félni, hogy ma egy destrukció fejlődik ki balra, hanem inkább attól ezed félnünk, hogy a jogi rendet nem tudják szilárdan a­ kezükben tartani azok, akiknek ez kötelességük és hivatásuk lenne. (Zaj.) Gömbös Gyula személyes kérdésben szólal fel. Ő múltkori beszédében különbséget tett a fronton és a mö­göttes országrészekben szolgálatot teljesített zsidók kö­zött. A mögöttes frontnál volt feltűnő a zsidóság túl­­tengése , a hadsereg ellenálló erejének csökkentése a mögöttes országrészből indult ki. Ő mint vezérkari tiszt természetesen nem dicsekedhetik azzal, hogy kézi­gránátokat hajigálhatott. Sok különböző beosztást ka­pott és így módjában volt mélyebben beletekinteni abba, hogy a front felbomlasztása mire vezethető vissza. (Sándor Pál: Vázsonyi volt az egyetlen, aki el akarta fogatni Károlyi Mihályt.) Gömbös Gyula: Ez már a legutolsó időben­ történt, mert Vázsony­i­­volt olyan okos ember, hogy felfogta, mit jelent az, ha defallista jelsza­vakat használnak, amikor a hadsereg fegyelmére van­­szükség. (Felkiáltások: Miért nem jön haza Vázsonyi? Haller István: Vázsonyi támogatta a bolsevizm­ust. Sán­dor Pál: Ez hamisítás! Közönséges hamisítást Vázso­­nyi a parlament figyelmét hívta fel a bolsevizmus ve­szedelmeire. Igazságokat még egy miniszternek sem le­het meghamisítani!). Dánér Béla után Sándor Pál következett. 1807. év egyetlen egy tör­vény sem akarta a zsidóságot, mint külön nemzetisé­get szerepeltetni. A zsidó vallás recepciójáról szóló­ 1895-iki törvény szintén izraelita felekezetet említ. A­ Magyarországon élő zsidóság, akiknek apái és nagyapái évszázadokra visszamenőleg itt éltek az országban, hű­ fiai ennek­ a hazának, szerzett jogaik vannak és to­­­vábbra is itt az országban akarnak élni és dolgozni.­­ Ezeknek a hazafias zsidóknak a­ nevében óvást jelent be, s úgy a napirenden lévő törvényjavaslat, mint Bernolák, Nándor indítványa ellen, amely a zsidóságot mint kü­­­­lön nemzetiséget akarja szerepeltetni. Egyszer Szóter István honvédelmi miniszter az októberi forradalomról beszélve, azt mondta, „foghagymaizű forradalom". Ezzel­ kétségtelenül a zsidóságnak ebben a forradalomban való túlzott szereplésére célzott.­­ — Október 11-én a mai parlamenti életben vezető­­szerepet játszó emberek támogatták a forradalmat, de támogatták nemcsak október 11-én, h­anem még azután is hónapokon keresztül, szóval és téllel. Ő nem tett es­küt semmiféle nemzeti tanácsnak, mert legitimista volt és a nemzeti tanácsot semmiféle formában nem ismerte el. Amikor a frontról hazaözönölve, rendetlen csoportok­ban jöttek­ a katonák­ és itthon nem volt más katonaság, amely a hazaö­szöntöket feltartóztatta volna. Mk­kor ezeknek a vezető embereknek lett, volna kötelességük, hogy összefogva ,megbeszéljék annak módját, hogy kedd

Next