Világ, 1921. május (12. évfolyam, 94-115. szám)
1921-05-08 / 99. szám
Vasárnap Sigray svájci küüttetése és a fontagassei milliók Batthyány gróf nyirt Levele a miniszterelnökhöz (A Világ tudósítójától.) Gróf Batthyány Tivadar levelet intézett gróf Bethlen István miniszterelnökhöz, amelyben az előző kormányok zárszámadásainak a legnagyobb nyilvánosság előtt történő letárgyalását kiváltja és sürgeti. A kormánytervek szerint a zárszámadásokban a Károlyi—Berinkeykormányok, a proletárdiktatúra, az arad—szegedi kormány, valamint az utána következett kormányok utalványozása és vagyonkezelése el vannak különítve ugyan, de nem részletes tételekben, hanem egyszerű, kimutatásban kerülnek a nemzetgyűlés elé. Batthyány Tivadar ezzel szemben azt kívánja, hogy a számadások a legnagyobb részletességgel tüntessék fel a megtörtént kiadásokat és követeli, hogy az ő belügyminisztersége idején történt kiadások, még a rendelkezési alapból történt utalványozások is, az eredeti feljegyzéseknek megfelelően, minden kihagyás nélkül, hozassanak nyilvánosságra. Kívánságának indokolására elmondja, hogy csak egészen pontos és minden tételt felölelő kimutatás adhatja, hű képet a gazdálkodásnak és rámutat olyan esetekre, amelyek bizonyíthatják, hogy hézagos kimutatások mennyire megtéveszthetik a közvéleményt is. Sikileöd Batthyány levelében utal arra, hogy az általános kimutatásba összevont vagyonkezelés alapján sem, őt, sem más minisztert nem lehet felelősségrevonni, mert ez csak arra alkalmas, hogy „a közvéleményben még sűrűbb köd vegye körül az üldözésre kiszemelt egyes volt minisztereket.“ Törvényes felelősség alapjául szolgáló számadásban a részletezést úgy kell nyújtani, ahogyan az eredeti följegyzések történtek. Enélkül épp a legjellegzetesebb tételeket hagyhatja ki tudatosan, vagy öntudatlanul az összefoglalás. — Ez a rendszer, — mondja Batthyány,— a számadástételt a politika szolgálatába állítaná. Példát hozhatok fel erre Nagyméltóságodnak Friedrich István anafiyméltóságának miniszterelnöksége idejéből, aki nem összevonva, hanem részletezve tétette közre Fehéri Armand által „A vesztegető forradalom" című kiadványban a Károlyi—Berinkeykormányok és a proletárdiktatúra részéről a „rendelkezési és sajtóalapok"-ból történt utalványozásokat. Ez a kiadvány azonban ellenőrzés és számadástétel szempontjából abszolúte nem bir értékkel, mert a hűsége iránt alapos kétséget támaszt azzal, hogy egyes fontos tételek a részletezésből kimaradtak. Értékes és fontos misszió ... f~ — Előttem például rögtön feltűnt, hogy abban nem szerepel gróf Sigray Antal nemzetgyűlési képviselő és nyugatmagyarországi főkormánybiztos úr rendkívül értékes és fontos missziója, aki ugyanis ISIS november elején felajánlotta szolgálatait gróf Károlyi Mihály akkori miniszterelnöknek. Kapott is diplomáciai megbízatást Svájcba. Megbízása díjazott volt és tudomásom szerint azt gróf Sigray frank-valutában vette föl. Mindazonáltal ezt a politikailag és pénzügyileg jelentős kiadástételt a rendelkezési alapnak részletes számadásaiban hiába keresem. A megbízás, melynek fontosságát készséggel emelem ki, valamint az elszámolandó előlegek utalványozása kétségtelenül megtörtént, sőt gróf Sigraynak Károlyi Mihály kívánságára, •— igen helyesen.. — meg lett engedve, hogy az akkor már fennállott miniszteri tilalom dacára, családi ékszereit magával vihesse. Erre azért volt szükség, hogy a gróf neje ő méltóságát is magával vivén Svájcba, ott a magyar államot, és az akkori népköztársasági Károlyi-kormányt méltóan reprezentálhassa. — Gróf Sigray svájci diplomáciai kiküldetéséről az említett kiadványban egy szónyi említést sem találok, ellenben a Kéri Pál-féle svájci diplomáciai kiküldetéssel teljes tíz oldalon foglalkozik. Eát az egy eset is igazolja, hogy számadást összevonni, avagy részletezésből egyes tételeket kihagyni nem lehet anélkül, hogy a számadás hűségében a bizalom meg ne rendüljön. 140 millió Elmondja Batthyány, hogy 1919. április utolsó napjainak egyikén felkereste őt Bécsben Hajós Jenő követség titkár, aki elmondotta, hogy a két bécsi magyar bolsevista követ a követségen sok milliót rejteget, amelynek segítségével gyorsítani akarják a tanácsköztársaságnak Bécsben való kikiáltását. Hajós és társai tervük kivitelét Batthyánynak, mint tekintélyes magyar államférfiunak hozzájárulásától tették függővé. Batthyány előbb a bécsi entente-i missziókat kérte föl, hogy vállalják a milliók őrzését, de rízkor azok a bécsi magyar bolsevista követség exterritoriális jogaira hivatkozva, közreműködésüket megtagadták, vállalta a felelősséget. — Ha jól emlékszem, — folytatja Batthyány. — 1919. május 2-ikán a délutáni órákban hozta tudomásomra Hajós, hogy a milliók megmentése sikerült. A következő napon délelőtt gróf Sigray Antal fölkérésére megjelentem nála a Grand Hotelben lévő lakásán. Többen voltak ott a háziúron, gróf Sigrayn kivül, akik közül őrgróf Pallavicini Györgyre, Semrecsányi Györgyés Hajós Jenő urakra határozottan emlékszem. Itt szinte bizottságszerűleg konstatálták az urak a száznegyvenmillió értékű magyar állami pénz megmentését és biztonságba helyezését A milliók elhelyezése iránt tüzetesebben nem kutattam, mert a pénz megőrzésében és kezelésében amúgy sem vehettem volna részt, minthogy akkor már Pozsony megyébe készültem. Azt, hogy mi történt az erkölcsi felelősségem teljes latbavetésével megmentett milliókkal, nem tudom. Pedig a megmentésében vállalt szerepemnél fogva jogom van a legmesszebbmenő tájékozásra! Olvastam arról is, hogy bizottságok foglalkoztak a kényes kérdéssel. Azt igazán nem tudom megérteni, hogy mikor és hogyan váltak a milliók „kényes kérdéssé" ? Egyet tudok csak, hogy amidőn én vállaltam ez ügyben az erkölcsi felelősséget, akkor úgy képzeltem a megoldást, hogy az egész összeg a mentési költségek levonásával a jogos tulajdonos magyar állam részére az első hazafias ír magyar kormány kezébe lesz leteendő. Követelhetem tehát és követelem is, hogy részletes tájékozást kapjon a nemzetgyűlés és a nagyközönség, de én is, arra hivatott állami szervek felülvizsgálata alapján: átadatott-e a sok milliók, az állampénztárnak és ha nem így történt volna, okmányszerű számadásokkal igazolni kérem, hogy az állam tulajdonát képezett milliókból mennyi, részletesen kimutatva, milyen célokra, kinek felhatalmazása és kinek utalványozása alapján költtelek el? 20.000 rubel most az ára Dosztojevszkij vagy Tolsztoj egy regényének Moszkvában, mégpedig nem amatőr kiadásban, hanem rossz papírra nyomott, rosszul fűzött példányokban, amelyek már szakadozottak , néha hiányosak is a sok használattól, A rubel fokozatos elértéktelenedése az egyik oka a könyvárak nagy emelkedésének, a másik ok pedig az, hogy a könyvkiadás három év óta szinte teljesen megszűnt Oroszországban és néhány hónap óta már propaganda-röpiratok sem jelennek meg a nagy papírhiány következtében. A papírügyek politikai megbízottja elrendelte azt is, hogy újságokat árusítani többé nem szabad, hanem a szovjet kormány lapjait kiragasztják Moszkva utcáin és az utcán olvassák el a csoportokba verődött emberek a nap eseményeit, abban a szűk és tendenciózus összefoglalásban, ahogy azt feltálalják a szovjet újságírói. Falra ragasztott újságokat nyáron sem kellemes olvasni és még kellemetlenebb lesz télen, azonban így csak 3—AOOO példányt kell nyomatni a lapokból és ez nagy papírmegtakarítást jelent. A szovjet kormány most újból megengedte az orvosoknak a magánpraxis folytatását. Orvosok 10.000 rubelt, tanárok 25.000 rubelt kérnek, ha hozzájuk jön a beteg és a dupláját akkor, ha lakásukon keresik föl a beteget. Ezek szép számok, de a betegek vigaszául szolgál az, hogy legalább orvosságra nem kell sokat kötteniök, mert orvosságok még mindig nincsenek Moszkvában. Azonkívül egyre ritkább lesz a szappan, amelyet most már vékony tablettákban árulnak. Ez magyarázza meg, hogy egy puha gallér mosásáért 600 rubelt kell fizetni, a kemény gallérért 2000 rubelt, mert a keményítő még ritkább portéka. És annak, aki Nyugateurópából jön, még a 2000 rubelért kikeményített gallér is nagyon puhának tűnik föl. A kereskedelemnek adott nagyobb mozgásszabadság óta valutakurzusok kezdenek kialakulni a moszkvai zugtőzsdén. Száz német márkáért 18.000 szovjet rubelt adnak, egy tízrubetes aranyért 90.000 rubelnyi szovjet bankjegyet. A néhány hét előtt lejátszódott forradalmi mozgalmak óta az összes színházjegyeket a kaszárnyákban a gyárakban osztják föl ingyen és így akarnak javítani a munkások és a katonák hangulatán. Katonákon és munkásokon kívül tehát irtás nem igen jut színházba. Egyébként a híres művészek és a híres művésznők most már jóformán csak a klubokban lépnek föl, azokon a kabaré-előadásokon, amelyeket itt a klubtagok részére, a szovjet bürokráciának rendeznek. Az angol alsóházban olyan aktus játszódott le a minap, amelynek nincsen politikai jelentősége, de azért olyan érdeklődést keltett és olyan formaságok között történt, mintha döntően befolyásolná az angol politika menetét. Egy olyan méltóságot kellett betölteni, amelynek viselője az angol szokásjog szerint egy fizetést kap és egy rangot visel a miniszterelnökké, sőt néhány olyan kiválóságot is érez, amely nem jár ki a miniszterelnöknek: így például kocsin hajtathat a király elé, ahová a minisztereknek gyalog kell járulni. A speakerről van szó, az alsóház elnökéről. Ezt a tisztet Mister Lowther töltötte be tizenhat éven át és most átadta Mister Whitley-nek. A régi elnök hosszabb beszédben búcsúzott el az alsóház tagjaitól és ezt a beszédet annál nagyobb figyelemmel hallgatták meg, mert idáig az alsóház régi tagjainak nagy része sem hallotta még beszélni az állásától megvált elnököt. Hiszen az alsóház elnökének hallgatnia kell, nem pedig véleményt mondani. Mister Lowther célzást is tett erre és elmondotta, hogy a hallgatás nem esett nehezére, mert vérében van, hiszen nagyapja éppen ötven esztendőn át volt az alsóház tagja, 1816-tól 1866-ig, anélkül, hogy akár csak egyetlen alkalommal is felszólalt volna a fél évszázad alatt. A beszéd után Lowther megállott az elnöki emelvény alatt és egyenként búcsúzott el kézfogással az alsóház tagjaitól, majd pedig az alsóház tisztviselőire és a teremőrökre került a kézfogás sora. . Azután távozott is Lowther, fején a mindenfelé ismert cilinderrel, és elfoglalta helyét az új speaker. Az angol hagyományokkal szakítást jelent Mister Whitley elnökké választása. Idáig ugyanis mindig a gentry köréből került ki az alsóház elnöke, valamilyen régi földbirtokoscsaládból, most pedig egy gyapjúfonógitár tulajdonosa került a régi tradícióktól övezett elnöki székbe. Mister Whitleynek egyébként az a legjobb kvalitása, ami elődjéé volt. Politikailag színtelen, jómodorú, nyugodt temperamentumú ember és olyan idegei vannak, amelyek bírják a tisztséggel összekötött feladatot, a beszédek áradatának meghallgatását. Érdekes különben, hogy Lowther-t még a konzervatív párt ültette az elnöki székbe és Lowther mégis speaker maradt a liberális párt kormányzásának évtizede alatt. Most pedig Whitley lett az alsóház elnökévé, aki a független liberálisokhoz tartozik, tehát a liberális párt ellenzéki csoportjához, akkor, amikor a konzervatív képviselők az alsóház többségét tennék a liberális pártnak velük szövetséges része nélkül is, Einstein tanárt megválasztották a londoni Roiyal Society külső tagjává. News York képviselőtestülete másodszor is foglalkozott Einstein díszpolgárrá választásával, és ezúttal Einstein megkapta a szükséges többséget. Roland William Boyden fogja képviselni Amerikát a jóvátételi bizottságban, ahol az Egyesült Államok most több mint egy éven át nem képviseltette magát. Ez az első jó hír hosszú idők óta Amerika békepolitikájáról. Boyden vett részt, mint amerikai delegátus a brüsszeli pénzügyi konferencián, azzal a megbízással, hogy hallgassa meg, amit a többi ország kiküldöttei mondanak. Boyden csakugyan hallgatott, szorgalmasan, hidegen, mozdulatlan arccal, úgy, ahogy csak angolszász emberek tudnak hallgatni. Azután hosszú unszolásra felszólalt, mint magánember és kifejtette, hogy az amerikai üzletemberek addig nem fognak segíteni Európán, amíg itt különbséget tesznek győztes és legyőzött országok közt, és amíg Európa atmoszféráját újabb háborúk veszélye teszi fülledté. Majd pedig legjobb eszközül Amerika bizalmának visszaszerzésére az Európai Egyesült Államok megalakítását ajánlotta Boyden, mint magánember. VILÁG 1921. május 1. ) Gyűjtenek ... (A Világ tudósítójától.) Ez is hozzátartozik a mai világ történetéhez és muszáj megemlékezni róla. Egy kereskedő mesélte el az egészet, úgy írom le, ahogy tőle hallottam. A kereskedőnek azért jutott az eszébe, mert azt mondja: ez az egyetlen, ami az utolsó két esztendő forgatagából megmaradt és ma is változatlanul megvan. A közönség vásárló kedve eltűnt az üzletekből, azaz jobban mondva, a közönségis eltűnt, csak az nem tűnt el, amiről lent szó lesz. Vagyis a gyűjtés. Gyűjtenek. Bélyeget, képeslevelezőlapot, autograrmot, préselt virágot, képet, könyvet, műtárgyakat, kinek-kinek mire van gusztusa. Azok például, akikről ez a kereskedő mesél,úgynevezett jótékony célra gyűjtenek. Rendesen nem maguknak, hanem szegény, szenvedő embertársaiknak, tiszta önfeláldozásból. Reggeltől estig szaladgálnak ezek a jószivü gyűjtők, sőt olyan is van közöttük, aki nem szaladgál, hanem kocsin vagy automobilon érkezik. Csupa jószivü ember. Nem tudják elviselni, hogy gond, bánat, nélkülözés és szegénység is van ezen a világon. Álmatlan éjszakáik vannak és fantasztikus terveik vannak. Minden nap akad egy-két új ötlet, amellyel bekopogtatnak a boltba, a bankba, a cégekhez és vállalatokhoz, sőt magánlakásokba is, már ahol a jómód lakik és adakozó lelkeket sejtenek. Koncert, újság, könyv és kép — Soha életemben nem jutam hangversenyre,kezdi el az Andrássy-úti ékszerkereskedő. — őszintén bevallom, nem vagyok.zenebarát. A múlt hónapokball mégis kénytelen voltam hangversenyjegyeket venni. Bejött hozzám a Boltba két úr és katonás hangon figyelmembe ajánlották a Menekülteket Védő Szövetség matiné-hangversenyét. — Próbáltam védekezni, hogy nem érek rá, nem szeretem a muzsikát, de ha ráérnék is, vagy ha szeretném is, akkor se mennék el, nagyon nagyot hallok. Nem használt semmit. A két úr rámparancsolt: — „Akár elmegy, akár nem, a jegyet meg muszáj venni." Meg is vettem száz koronáért. Még most is itt van. Mint ahogy itt van még három koncertjegy, amit másnap hoztak be hozzám: kézdiszentléleki Jákó Margit hangversenyére. Ezek nem elégedtek meg azzal, hogy egy jegyet vásároljak, mindenáron hatot akartak rámerőszakolni. — Magános, nőtlen ember vagyok, senkim a világon, — mentegetőztem, — mit csináljak egyszerre hat jeggyel? . . . — „Az nem baj“, válaszolták. „Ilyen nagy bolt, ennyi arany, ezüst, meg drágakő a boltban . . . hat jegyet kell venni! . . .“ — Mégis kiegyeztünk háromban. Darabja száz korona . . . Aztán elmesélte ez a kereskedő, hogy 25 esztendő óta járatja egyetlen kedvenc, megszokott újságját. A kommün alatt, mikor megszüntették, nem vett más lapot a kezébe. Nem is bír más újságot olvasni. Erre az utolsó esztendőben éppen nyolc újlapra kellett előfizetnie. Hangsúlyozta ezt a szót, hogy kellett. Kértem, hogy mondja el ezeknek az újságoknak a címeit, mire a hiteles előfizetési nyugtákkal állott elő. Tessék. Nem, nem soha. Remény. Honszeretet. Igaz jövő. Munkás újság. Magyar Irredenta. — És van még keltő, aminek a nevét nem akarom elárulni — tette hozzá a kereskedő.— Csak az a szerencse, — folytatja, — hogy a Magyar Irredentán kívül egyetlenegy újságot