Világ, 1922. január (13. évfolyam, 1-25. szám)

1922-01-15 / 12. szám

ff»»?TM* olyan eréllyel küzdenek a közszabadságokért, mint ahogyan azt mi tettük. Ehhez csak egy hozzátenni­­valóm van : de buisset pridem, hamarabb kellett volna. De amikor konstatálom ezeket a tényeket. Ugyanakkor nem tudom visszafojtani aggodalma­mat ama harcok miatt, melyeket a nemzetgyűlés két éve folytat s amelyek annyira elmérgesedtek, hogy az országot a legnagyobb katasztrófa felé so­dorják. Ezek a harcok, amelyeket a legitimizmus, szabad királyválasztás és köztársaság címén foly­tatnak, teljesen megakadályozzák a konszolidá­cióért folytatandó parlamenti munkát. — Itt a szomszédban tegnap egy volt minisz­ter és képviselőtársam, Ugron Gábor valóságos belső titkos tanácsos parlamenti sikerét ünnepel­ték. A lakomán Szilágyi Lajos császári és királyi kamarás tartott fényes szónoklatot. A szónoklat azzal végződött, hogy ők, a legitimisták, éljen a király jelszóval a köztársasági államformára fog­ják leadni szavazatukat. Erre felállt báró Szte­­rényi József v. b. t. t., Ugron Gábor v. b. t. t. és élénk tapssal fejezték ki helyeslésüket. Szögez­zük le: az urak éljen a királyt jognak kiáltani és a köztársaságra fognak szavazni.­­­ Tagadhatatlan, hogy a legitimisták agitá­­ciójának komoly sikerei vannak és erős a hangu­lat még az intelligens városi polgárság körében is, hogy a király vagy a trónörökös visszah­oza­tala egyértelmű az ország integritásának helyre­állításával. Ha ez igaz lenne, akkor elmennék Funchalba és térden állna kérném a királyt, hogy haladék nélkül térjen vissza. Ez az állítás azon­ban nem felel meg a tényeknek. Azt még meg tudom érteni, hogy a legitimisták a királyt akar­ják visszahozni, sokkal kevésbbé értem azonban azokat a törekvéseket, amelyek a királyt és a trónörököst félre akarják lökni és szabad király­választás név alatt a Habsburg-ház más tagjai akarják a trónra ültetni. Nincs más mód, mint a nemzetre apellálni, álljon a nép az urnák elé és döntsön afölött, hogy köztársaságot akar-e vagy királyságot és ha királyságot akar, kit kí­ván uralkodójául. A nagyhatású beszéd után Sümegi Vilmos, a Terézvárosi Polgári Kör elnöke, mondott hatásos beszédet. — Az igazi legitimisták — mondta — mi vagyunk, akik az államforma kérdésében való döntést a magyar népre akarjuk bízni. Minket annak a Kossuth Lajosnak a szelleme vezet, aki a demokratikus magyar köztársaság első apos­tola volt és nem tudunk Habsburg-pártiak lenni. Mi nyíltan valljuk álláspontunkat, nem rejtő­zünk a legitimitás álarca mögé, mely mögött sok­szor nincs egyéb, mint a mai rendszertől való szabadulás intenzív vágya. VILÁG 1922. január 15. 3 m———» m Andrássy a legitimizmusról A nemzetgyűlés mai ülésén a Ház megszavazta a nyolcórás ülésekre vonatkozó indítványt. Kolozsváry Endre előadó ismerteti a képviselők fizetésemelésére vonatkozó javaslatot. A Bizottság tíz­ezer korona egyszers mindenkorra szóló tiszteletdíj ki­utalását indítványozza azzal, hogy a jómódú képvise­lők ezt ne vegyék igénybe. Ugrán Gábor elfogadja a javaslatot, de azt óhajtja, hogy ne tegyenek különbsé­get a vagyonos és nem vagyonos képviselők között. Kováts J. István indítványt terjeszt elő, hogy a gazda­sági bizottság a következő nemzetgyűlés tiszteletdíjára nézve dolgozzon ki javaslatot. A nemzetgyűlés az elő­adói indítványt Ugron Gábor módosításával fogadja , és elfogadja Kováts J. István indítványát is. Czeglédy Endre az indemnitási vita első szónoka. "A miniszterelnök gyönyörű programmjából a kormány semmit sem valósított meg. A két kormányzó párt nem tud egymásra találni és nem tud egyetérteni, mert a­ kormány hol a kereszténypártra támaszkodik a kis­gazdapárttal szemben, hol a kisgazdákra a keresztény­párttal szemben. Amit a kormány a gazdasági téren ígért, abból sem valósított meg semmit, sőt egyenesen kisgazdaellenes politikát folytatott. Nem igaz, hogy a nemzetgyűlés munkaképtelen, hiszen akkor, amikor Hegedűs Lóránt új koncepcióval és nagy lendülettel jött, bebizonyította, milyen gyorsan tud végezni a ja­vaslatokkal A kormány tehetetlensége az oka annak. Szünet után Andrássy Gyula emelkedett szólásra . Nagyon sajnálom, hogy a miniszterelnök úr nin­csen jelen, habár azt már megszoktuk. Én Tisza Kál­mán óta tagja vagyok az országgyűlésnek, láttam kor­mányokat, amelyek nagy többségre támaszkodtak és olyanokat, amelyek izoláltan párt nélkül állottak, olya­nokat, amelyek koalíciós alapon kormányoztak, de a kormányelnökök mindig kötelességüknek tartották, hogy itt legyenek ebben a teremben és­ vezessék a Házat, mert tudták, hogy ettől függ a politikai hangulat. Innen irányították a nemzetet, és nem titkos paran­csokkal bureaukból. Itt évek óta anarchikus állapotok vannak, egész más rendszer uralkodik, mint a régi időkben. A miniszterelnök úrnak először azzal a beszé­dével kívánok foglalkozni, amelyben a fehér asztal mellől szenvedélyesen támadott engem is, valóban nem a köznek hasznára. Ha a miniszterelnök a szenvedé­lyességnek ilyen példáját mutatja, mit várhatunk az ellenzéktől, amelynek nincsenek hatalmi eszközei és csak a közvéleményre való hatással dolgozhatik. Ha a kormány akarja felizgatni, felkorbácsolni a közvéle­ményt az ellenzékkel szemben, akkor az ellenzék kény­telen lesz duplán visszafizetni és polgárháborúszerű­ szenvedélyes harcok törnek ki, amelyben szenved a nemzet, szenved a konzervativizmus érdeke, amelynek megvédésére a miniszterelnök volna hivatott­. Azt mondotta a miniszterelnök, hogy az a csoport politikus, amely őfelsége mellé állott visszatérésekor, hatalmi vágyból felidézte az 1018 októberi forradal­mat és a mostani nehéz napokat. Én erre, ha ugyanezt a taktikát és beszédmodort használnám, azt válaszolhatnám, hogy a kormány ha­talmi vágya idézte fel ezeket az eseményeket. A mi­niszterelnök csalhatatlannak érzi magát. Azt mondja, hogy kiválasztja azokat, akik csak az ország érdekeivel törődnek. Ez a gondolat egy kicsit gyerekes. Nem leh­et az intenciók szerint tenni a választást, ezt csak az Úr­isten fogja megtehetni a végítélet napján, Bethlen Ist­ván azonban nem teheti meg. Bevallott programmok és célok alapján lehet csupán egyesülni és küzdeni. Bethlen szerepe az októberi forradalom felidézésében Én azt válaszolom, hogy Bethlen nem intencióival, amelyekkel nem foglalkozom, de cselekedetei által na­gyobb szerepet játszott úgy az 1018 októberi, mint a mostani események felidézésében, mint mi. Ugron Gá­bor fényes szónoklatában, amely nekem örvendetesen emlékezetembe idézte apjának fényes szereplését, az októberi események tekintetében igen helyesen mon­dotta, hogy gróf Bethlen István akkor, mint képviselő, nagy hibákat követett el és különösen hozzájárult a katasztrófa kialakulásához tanácsaival. Őfelségét Ká­roly királyt nem egyes intrikusok nyerték meg, hanem a fejedelmi kötelességének érzetétől é­s bölcsességétől hogy a nemzetgyűlés nem dolgozik. Mint következetes, becsületes ember, nem támogatja a kormányt. Két in­dítványt terjesztett a nemzetgyűlés elé a házhelyek felépítésének elrendelésére és a földtelen népnek föld­höz juttatására. Ezt a két indítványt éppen a kisgazda­­párt szavazta le és így saját miniszterének felszólalás­­ára maga a kisgazdapárt akadályozta meg, hogy pro­gram­jának két sarkalatos pontja még csak napi­rendre is tűzessék. Mayer János ezekre az indítvá­nyokra cinikusan kijelentette, hogy ezek viccek. (Rassay Károly: Vicc az, hogy Mayer miniszter.) Mega a kisgazdapárt teszi lehetetlenné, hogy a kis­gazda és földmíves törekvések megvalósuljanak. Az in­­demnitási javaslat nélkülöz minden produktív mun­kára való elhatározást. Adóprogrammot lát, de terme­lési programmot nem. Meddő közjogi harcok folynak, a királykérdést feszegetik, ahelyett, hogy közgazdasági és szociális politika alakulna ki. Minthogy bizalmatlan a kormány iránt, az indemnitást nem szavazza meg. Mándy Sámuel a pénzügyi helyzettel foglalkozik. Szükségesnek tartja, hogy a nagybirtokosok természet­ben zójják le a vagyonváltságot, de meg kell védeni az ezer holdon felüli birtokokat is. Kéri annak rendeleti megállapítását, hogy a bérlők természetben tartozzanak megfizetni a haszonbért. Az indemnitási javaslatot el­fogadja. Elnök az ülést ezután öt percre felfüggeszti, vezettetve felismerte, hogy amikor milliók vérével há­borút folytat és a nagy tömegekre támaszkodik, köteles ezeknek jogot is adni és saját belátásától indíttatva ál­lott kezdettől fogva erre az álláspontra. Az ellentétet közte és az akkori kormányok között tehát az intriku­sok idézték fel, a tanácsadók, közöttük gróf Bethlen István is. A képviselőházi többség nyomására és ta­nácsadóira utallgatva mi ellenünk, akik álltuk és tilt­jük ma is a szociáldemokratákkal kötött megegyezést, kompromisszum létesült a választójog kérdésében. Ez tönkretette a király népszerűségét a nép széles rétegei előtt, amelyek tőle várták a demokratikus eszmék meg­valósítását Azt mondották, hogy az általános választó­jog ígérete csak taktika volt az orosz forradalom nyo­mása alatt Ez rettenetesen ártott a korona fényének. Amikor aztán jött a katasztrófa és felfordulás, csak erre hivatkozva lehetett a király elleni élt adni a mozga­lomnak. Óriási hibát követett el gróf Bethlen István a nemzetiségi kérdésben is. Akkor, amikor az egész vi­lág a wilsoni eszmékkel volt tele, 15 reakciós szellemben akarta ezt megoldani. A választói jog alapjául a ma­gyar írni és olvasni tudást akarta megtenni. Rövid­látóbb politikát ennél elképzelni sem lehet. A szeren­csétlen események alatt a magyar társadalom és a magyar faj ellen könnyebben lehetett izgatni azért, mert olyan vakság jelet adtak, amely párját ritkítja a történelemben. Nagy merészség gróf Bethlen Istvántól, hogy gyen­gének meri mondani ma a királyt, miután a múltban annyit ártott neki és most eszköz volt abban, hogy fejéről leüssék a koronát. Nem a király a hibás, ha­­­­nem Bethlen. A történelem a királynak adott igazat. A történelem bebizonyította, hogy ő bölcsen felismerte a helyes megoldást, de sajnos, nem volt hozzá módja, hogy azt keresztül is vigye. Ö békét akart, demokrati­kus fejlődést és megegyezést a nemzetiségekkel. Erre az alapra állott tehát, amelyre később az egész nem­zet helyezkedett és amelyen állunk ma is. Nem lehet tehát gyenge fejedelemről beszélni, de igenis lehet be­szélni gyenge tanácsadókról. Tisza és Andrássy Régi dajkamesével állunk szemben, mikor azt mondják, hogy köztem és Tisza között személyes el­lentétek voltak. Ezekről voltaképpen beszélni sem ér­demes. Ki kell azonban jelentenem, hogy Tisza állás­pontja és az enyém közt az utóbbi időben az ellentétek igen megenyhültek, külpolitikai téren meg is szűntek, csak a választójog terén voltak köztünk még eltérések. A megmaradt ellentétek dolgában pedig nem lehetett vele szemben nekem egyebet tennem, mint becsülete­sen küzdenem. Most azt mondják odaát, hogy készülő­ben van a második párbaj Bethlen és Andrássy között. Hivatkozom azokra az urakra, akikkel ezelőtt egy pártban voltam, akik egyhangúlag tanúsíthatják, hogy nem én exponáltam-e magamat leginkább a miniszter­elnök úrért ? Hogy nem én voltam, aki az ő váltóját aláírtam a pártban ? Nem volt ellentét köztünk mind­addig, míg Bethlen ezeket az ellentéteket meg nem konstruálta, míg rá nem lövetett a koronás magyar királyra. (Gaál Gaszton a képviselői padokból : A tör­vény megtartása a fő ! Rakovszky István: Törvény az, hogy a királyra jöjjenek ? Gaál Gaszton : A törvény ellen a király sem léphet fel! Gaál Gaszton szavaira a kereszténypárton óriási felháborodás tör ki. Ra­­kovszky indulatosan kiállja: Ahol nincs király, ott nincs törvény. A zaj percekig tart, a képviselők ma­gukból kikelve kiáltoznak, de hangjuk elvész a nagy lármában. Rassay: Magyarázzák meg inkább a Bethlen és Nagyatádi közötti párbajt!­ Egységes párt legitimista alaru. Állítom, hogy a mostani szomorú napok és a vál­ság előidézésében gróf Bethlen Istvánnak nagy sze­repe volt, sőt talán nagyobb is, mint nekem. Mikor azt éreztem, hogy villamos feszültség teliki a politikai közvélemény levegőjét, mikor valószínűvé vált előttem, hogy őfelsége a király jogainak érvényesítése érdeké­ben meg fog jelenni az országban, mindent elkövettem, hogy őfelsége visszatérését megakadályozzam, mivel az időpontot nem találtam jónak. Én annak idején tárgyaltam a kormányzó úrral és a miniszterelnök úrral is sikerült egyetértettünk a lé­nyeges alapelvekben. Mindhárman — ez nem titok, erről nyugodtan lehet beszélni — legitimisták voltunk, legitimista elveken állottunk. Bíztunk abban, hogy ez eléggé kidomborítható lesz, hogy ezáltal őfelségét rá­bírhassuk arra, hogy ne térjen vissza az országba. Én mindig azt mondtam, hogy őfelsége azon a nézeten volt, hogy míg a politikát ebben az országban Gömbös és Eckhardt szellemében folytatják, ő tart attól, hogy fait accomptit teremtenek és akkor talán neki nem­ lesz módjában visszatérni. Azt mondottam az uraknak, hogy ebben az esetben őfelsége hallgatni fog azokra, akik azt tanácsolják, hogy minden kísérlet ma még végzetes lehet ránézve és oly következményekkel is járhat, hogy elveszti a trónt. Azt mondottam, hogy­­ gyors cseleke­detre van szükség. Ebben megegyeztünk, legalább is a célokra vonatkozólag. Nem hiszem, hogy bárki ezekről a tárgyalásokról mást mondhatna. Bethlen Istvánnak az volt a felfogása velem együtt, hogy az egységes pártot is legitimista alapon kell megcsinálni, így is akarlak. (Nagy zaj. Gaál Gaszton : Aki fegyveresen jön az ország ellen, az is legitimista alapon áll ? Fried­rich István : Megölni a királyt, azt szabad ! Óriási zaj a Ház minden oldalán. Gaál Gaszton Friedrich felé kiáltja: Lánchídi legitimizmus! Az ellenzék kórusban kiáltja : Az elnök bontja meg a rendet ! Gaál Gaszton : Én itt nem vagyok elnök, én itt képviselő vagyok!­ Csak konstatálni kívánom, hogy a miniszterelnök úr­ral az egységes párt alapelvei tekintetében megegyez­tünk, legfeljebb abban a kérdésben volt különbség közöttünk, hogy Bethlen azt szorgalmazta, hogy a ki­rály őfelsége mondjon le a trónról a fia javára. A mi­niszterelnök úr azt tartotta, hogy korán lenne az egy­séges pártot addig megcsinálni, amíg a kisgazdapártban erősebben meg nem indul a már úgyis érezhető bom­lási processzus. „Én nem kértem kiviteli engedélyeket“ Teljesen egy véleményen voltam­ a miniszterelnök úrral, csak most csodálkozom azon, hogy most azt gondolja a miniszterelnök úr, hogy odaát több a szin­­arany, mint a kereszténypártban, holott annak idején azt mondotta volt, hogy itt van több szinarany és ott a több salak és ugyancsak most kell csodálkoznom azon is, hogy most esett a választása a kisgazdapártra és most tartja annak a sziklának, amelyre építeni akar.­­Csontos Imre: Ilyen a politika, uram, derültség. Rassay : Szégyelje magát a párt, amely ilyen minisz­terelnököt támogat. Berky Gyula : Szégyelje ön­magát, aki itt hagyta pártunkat. Rassay Károly felugrik he­lyéről úgy kiáltja Berky felé: — Én nem kértem kiviteli engedélyt, nem is él­tem ezekből. Erre óriási vihar tör ki újból. Berky vá­laszol, de egy szavát sem lehet hallani. Az elnök, mi­után nem tudja helyreállítani a rendet, felfüggeszti az ülést. Az ülés felfüggesztése után Berky Gyula azt kiáltja Rassay felé: Majd beszélünk a Magyar Ugar-ról és az Atlantikáról. Mi van Polnay Jenővel? Rassay ma­gából kikelve szól vissza : Berky Gyula hazudik ! * Az elnök rövid szünet után újból megnyitja az ülést. Andrássy folytatja beszédét. Iparkodtam a király idő előtti idejövetelének a megakadályozására, nehogy sikertelen kísérlet történ­jék. Ám amikor az események bekövetkeztek, akkor mindent el kellett követnem a bajok elhárítására. Én nem olyan cselekedetet képzelek, amely szemben áll az esküvel. Esküm nem vitt volna oda, hogy aktív szerepet vállaljak, mert hazám ellen cselekedni kép­telen vagyok. (Taps és éljenzés a kereszténypárton.) Ha választanom kellene az­ esküm és a hazaszeretet között, félreátlennék, mert nem tudnék választani. A miniszterelnök tévedett Amikor őseisége átlépte a halált egy sereg élén, amely kész volt őt követni, akkor a veszélyt elhárítani csak úgy lehetett, ha a nemzet és a király akarata egyesül, mert különben a kis entente felhasználja az alkalmat, hogy a sárga földig megalázzon bennünket. S most merem állítani, hogy igen sok kilátásunk lett volna arra, hogy más megoldást találjunk, mint a mostani; más megoldást, amely az ország becsületét jobban megvédte volna, mint ez a megoldás. A miniszterelnök úr azt mondja, hogy külpolitikai helyzetünk ma sokkal jobb, mint a király visszatérése előtt. Ezt bátorkodom kétségbe vonni. A helyzetre vo­natkozólag a miniszterelnök úr a következőket mondja: ..Azóta kötötték meg a rapallói szerződést, azóta kö­tötték meg a különféle katonai szerződéseket, amelyek a Habsburgok visszatér­ését megakadályozni vannak hivatva“. Konstatálom, hogy amikor a miniszterelnök nagy horderejű kérdésekről beszél, abszolút tévedésben van. A rapallói szerződést 1920 november 21-én köt­t­­ették meg, tehát az az állítása nem felel meg a való- Andrássy beszéde

Next