Világ, 1922. május (13. évfolyam, 99-122. szám)
1922-05-16 / 110. szám
Kedd Marie Bashkirtseff Tiem volt még egészen huszonnégyéves, mikor1884-ben eltávozott az élők sorából. Nem volt még egészen huszonnégyéves és nem érte el egészen célját, nem lett még híres nővé. Ismerőseinekköre, az ismerősöknek egy igen széles köre, kivételes lényt látott ebben a Párisba szakadt gazdag orosz lányban, aki hódított szépségével, anélkül, hogy szép lett volna, érdekelni tudta azokat is, akiket nem tudott meghódítani és mialatt tüdővésztől lázas testtel harcolt a társadalmi sikerért, harcolt a női sikeréért, a párisi előkelő világ határain túl is: egy-két igen tisztességes sikert ért el tüdővésztől lázasan festett képeivel a párisi Salonban. Marie Bashkirtseff a tüdővészesek gyakran szelíd halálával halt meg nem egészen huszonnégyéves korában és nem sokkal később már csakugyan híres nő volt, a leghíresebb nő Parisban, mert memoárjainak két kötetét, majd pedig leveleit áhitatosan és könnyezve olvasták nem csupán Párisban. Marie Bashkirtseff nagyon őszintén beszélte el a naplóban örömeit,és csalódásait, művészi ambícióit és szerelmeit, gazdag és mégis gyakran szomorú életét. Marie Bashkirtseff mert őszinte lenni és mert a valósághoz költeni egyetmást, finom fantáziájával, ha a valóság nem tűnt föl előtte elég érdekesnek. Marie Bashkirtseff, a festőnő meghalt, mielőtt megfestette volna álmodott képeit, de halála előtt megírta azt a könyvet, amelynél többet és nagyobbat nem írhatott volna. Négy évtized óta él ez a könyv és élni fog még sokáig. Marie Bashkirtseff anyja néhány hónap előtt halt meg és most nyilvánosságra fognak kerülni Marie Bashkirtseffnek azok az írásai, amelyeket idáig anyja őrzött. A minap látott napvilágot Marie Bashkirtseff végrendelete, mely így hangzik: „ Ez az én végrendeletem ... Mivel személyesen nincsen semmim, családomra bízom végakaratom teljesítését abban a hitben, hogy úgy fogják szavamat teljesíteni, mintha maradt volna utánam vagyon. Teljesen tisztán halok meg, tiszta szívvel, tiszta gondolkodással, tiszta testtel. Azt hiszem, soha nem volt alacsony, önző, vagy gonosz gondolatom. Mivel Isten úgy akarja, megbocsájtok mindenkinek, nem lelki nagyságból, hanem azzal az elnézéssel, amely Balzac szerint a legmélyebb és a legrettenetesebb megvetés. Nem kérek bocsánatot senkitől, mert ok nélkül nem bántottam meg senkit, akiket pedig megsértettem, — nincsenek sokan —, azok nem bántódtak meg eléggé... Hallottaságyamon öltöztessenek nagyon finom, vékony fehér gyapjúszövetbe, amilyent életemben szerettem hordani. Kérem Mademoiselle Vallord-ot, Doucet próbakisasszonyát, öltöztessen fel engem szépen. Semmi mást ne tegyenek rám, csak egy balisztinget, a nyakon, a vállon és az alján Valenciennes-csipkével. Harisnyát ne húzzanak rám, csak a szoknya fedje el lábamat. Bastien Lepage és Robert Fleury rendezzék el hajamat, úgy, hogy szépnek lássanak. Nyakam maradjon meztelen, karom is, legfeljebb finom, vékony fátyol legyen felette, de a formákat ne fedje el. Két kezem közé tegyenek néhány szál virágot, ruhámon és az ágyon ne legyen virág. Azután Jules Bastien Lepage fessen le halálos ágyamon, életnagyságban. Ha ez megtörtént, hamvasszák el testemet, és hamvaimat helyezzék el egy színarany urnába. Robert Fleury legyen oly jó megtervezni az urnát, az antik minták után. Az urna elhelyezésére építsenek házi kápolnát Emile Bastien Lepage tervei szerint. 4 kápolna épüljön a Champs-Elysée környékén, de egész bizonyosan ott, fogadjon be tizennyolc-negyven személyt, legyen körülötte kert, és a kert se érjen el épületeket. A kápolnában az urna fölé helyezték el azt a képet, amelyet Bastien Lepage fest rólam, amint a halottaságyon pihenek. A kertben Saint-Marceaux állítsa fel szobromat, nagyon egyszerű, sima drapériával, mivel a szemérmesek ezt így kívánják ... Azután alapítsanak egy évi díjat. Minden évben az a huszonöt esztendőnél fiatalabb művész kapja meg, akár festő, akár szobrász, akár férfi, akár lány, aki a legjobb munkát állította ki. A díj legyen elég nagy, hároméves megélhetésre, és három év alatt fizessék ki. Amit irtam, azt ... -ra hagyom, adja ki tíz évvel halálom után, de egyetlen szó megváltoztatása nélkül. 1884. július II. Marie Bashkirtseff. Három hónappal a végrendelet aláírása után Marie Bashkirtseff nem volt többé az élők sorában A kipontozott helyen a végrendelet első fogalmazásában Jules de Goncourt neve szerepelt, a második fogalmazásban az akkor gyors népszerűségre kapott Guy de Maupassant. A végleges tisztázatban pedig kitöltetlen maradt a hely. A napló kiadásával nem vártak tíz esztendeig, hanem már harmadfél évvel a fiatal művésznő halála után a memoárok két kötete volt a párisi VILÁG 1922 május 16. ) könyvpiac nagy eseménye. Sokan siratták meg ismeretlenül Marie Bashkirsteff-et, aki naplójában is az volt, mint végrendeletében : az életművészetnek, az élet és a halál esztétikus megkomponálásának apostola, másfél évtizeddel Oscar Wilde felmerülése előtt. De Marie Bashkirtseff nem csupán életművész volt, mint Oscar Wilde, hanem az esztecizmus alatt ott volt az ember, az az ember, amilyen egy szép, okos, finom, körülrajongott fiatal leány, akire egyik oldalról a szerencse mosolyog, a másik oldalról pedig a halál csontos ujja mutat fenyegetően ... Az egyesült liberális ellenzése zászlóbontása A Lipótvárosi Demokrata Körben ma este rendkívül látogatott pártgyűlés volt, melyen Vázsonyi Vilmos és Rassay Károly is részt vettek. A gyűlést dr. Gál Jenő nyitotta meg, aki bevezető szavaiban rámutatott arra, hogy a demokrata polgárságnak az egész országban össze kell fognia a kormány reakcionárius politikájának megbuktatására. Ez után Rassay Károly emelkedett fel szólásra és a következőket mondotta: — úgy érzem, Budapest szabadelvű gondolkodású közönségének nincs szüksége arra, hogy ma gyűlésekre menjen. Úgy érzem, hogy amikor a budapesti demokratikus és szabadelvű gondolkodású közönség meg tudott egyezni egy zászló követésében, ezzel el kellett volna dőlnie minden agitációnak, mert minden öntudatos polgárnak tudnia kell, hogy hová álljon. De az utóbbi napokban az események úgy alakulnak, hogy valamiképpen mégis beszélni kell arról, hogy mi is az a becsületes szabadelvűség. Mielőtt azonban erről beszélnék, meleg szeretettel üdvözlöm e helyről Magyarország vidéki demokratikus polgárságát, amely odakint a kormánnyal és hatalommal szemben meri hirdetni a maga igazságát és elveit. Azt mondják, hogy nincs presszió, nincs erőszak. Hát aki látja napról-napra megismétlődni azokat a jelenségeket, hogy a gyűléseket sorra betiltják, jelöltjeinket letartóztatják — ma is két távirat érkezett hozzánk, melyben jelöltjeink letartóztatását jelentik —, egyszerű plakátokat, melyeken csak annyi van, hogy: Éljen ez és ez a képviselőjelölt, nem engedélyeznek, az tisztában lehet a kormány választási rendszerével. Hátbatámadás — Mi mindannyian igyekeztünk legjobb meg- győződésünk szerint összeegyeztetni az igazságos érzéseket és jogos érzékenységet azért, hogy Budapest közönségét megkíméljük attól, hogy dilemma elé kerüljön, amikor le kell adnia szavazatát. Azt hittük, hogy amikor kibocsátottuk az egyesült listát, akkor olyan eredményt produkáltunk, amely elvégre lehet gyarló a szeszélyekben, de a jóakaratot és önzetlenséget tekintve, mindenesetre el fogja érni azt a célt, hogy a polgárságnak az a része, amely komolyan hiszi a demokráciát és szabadelvűséget, nem állíttatik dilemma elé. Ezzel szemben azt kellett látnunk, hogy olyan emberek is, akik azelőtt az egységes fronton küzdöttek, vagy talán inkább követelőztek, egyszerre különböző lobogók alatt indultak meg. Ez egyszerűen hátbatámadási kísérlet, amely azonban, meg vagyok róla győződve, hogy hajótörést fog szenvedni Budapest népének józan ítéletén. Hiába hoznak akármilyen nagy, de kontroverz gondolatokat, egyet nem tudnak elhomályosítani: azt az igazságot, hogy ma nem személyeken múlik az ország sorsa, most nem másod- és harmadrendű kérdésekért kell küzdeni, hanem azért, hogy a jelenlegi kormányzati rendszerrel szemben olyan erős ellenzéki tábor legyen, amely képes lesz a nemzetnek alkotmányos rendjét visszaállítani. A nemzeti polgári párt kijelenti, hogy ő ment a szélsőségektől és egyedül jogosított a szabadelvűség hirdetésére. Én nem tudom elfelejteni azt, hogy ez a párt nyolc halottnak a koporsója fölött igen hamar meg tudta nyugtatni a lelkiismeretét és csak akkor talált magában újból elemzéki velleitásokat, amikor az egyik nagytőzsdés párttagnak nem is az élete, csak a jövedelme volt veszélyeztetve. Hát igazuk van. Mi nem azt a régi szabadelvűséget akarjuk hirdetni, amely kis klikkeknek elhelyezkedést biztosít, nekünk nemcsak a belvárosi nagytőzsdésnek megosztott jövedelme fáj, hanem az a sok, elvett exisztencia, amiket derékban törtek ketté. És ha nekem volt bátorságom ahhoz, hogy megmondjam a keresztény kurzussal szemben, hogy ez népámitáson alapul, akkor érzek magamban bátorságot, hogy megmondjam: nem azt a szabadelvűséget akarjuk, amely újra a megmaradt klikkeknek akarja a hatalmat a kezére játszani, hanem azt a szabadelvűséget, amely ennek a nemzetnek olyan atmoszférát fog teremteni, hogy minden dolgozó polgár nyugodtan, békésen haladhat a maga útján. (Élénk tetszés és taps.) Ezért megyünk mi külön és ezért vagyunk szélsőségesek, de azt hiszem, mindannyian viselhetjük a szélsőségnek ezt a vádját, akármilyen terrort is fognak velünk szemben alkalmazni. Ma jóformán tehetetlenek vagyunk ezzel a terrorral szemben. Hiába futnak be hozzánk naprólnapra táviratok, panaszok, azok, akiknek ma Magyarország közrendjéért felelniük kellene, cinikus mosollyal térnek napirendre ezek felett. De én nem is a közrend képviselőjéhez, nem is a miniszterek miniszteréhez, a beügym miniszter úrhoz fordulok, hanem azokhoz, akik a kaszinó urai is egyúttal, és azt kérdezem tőlük : összeegyeztethetőnek tartják-e az úri ízléssel ők és azok a képviselőjelöltek, akik az ő zászlóik alatt küzdenek, hogy elfogadnak ilyen uton szerzett mandátumot, amellyel jövedelem is jár. Ha valaki erőszakkal kényszerít mást olyan cselekedetre, melyből neki jogtalan haszna van, azt becsukják. Azt kívánom, hogy azok, akik a magyar állam hatalmát arra használják fel, hogy maguknak jogtalan állást, díszt, tekintélyt és anyagi előnyöket szerezzenek, ugyanerre a sorsra jussanak. — Meg vagyok győződve, hogy a leszámolás el fog jönni. Ennek ideje feltartózhatlanul közeledik. Veszedelmes játékot űznek azok, akik Magyarország dolgozó, küzködő népével ilyen játékot kísérelnek meg. Az a meggyőződésem, hogy az országot a katasztrófa elé viszik. Mi azonban teljesítjük a kötelességünket. Járunk szerteszét az országban, soha más szó nem jön az ajkunkra, mint a törvénytiszteletnek, a rendnek követelése és így küzdjük végig ezt a küzdelmet. Meg vagyok győződve róla, hogy a magyar polgárság mindenütt az országban, de elsősorban itt a fővárosban, olyan erővel áll mellénk, hogy már magával a fővárosi választás eredményével is meg kell, hogy buktassuk a kormányt. Abban a pillanatban, amint Budapest közönsége tovább fogja fejleszteni azt az eredményt, hogy itt nem tudtak jelöltet állítani, el fogja buktatni azokat a különítményeket is, amelyek arra vállalkoztak, hogy a kormánynak dugáruját kalózlobogó alatt becsempésszék a parlamentbe, akkor ez önmagában véve olyan eredmény lesz, melynek morális súlya alatt kell, hogy ez a kormány összeüljön. Vázsonyi beszéde A nagy tetszéssel és tapssal fogadott beszéd után Vázsonyi Vilmos állott föl szólásra, akit a nagygyűlés közönsége lelkes tapssal ünnepelt. A taps lecsillapultával Vázsonyi a következőket mondotta: — Egyesültünk Budapesten, nemzeti demokraták és szabadelvűek. Egyesültünk a közös küzdelemre, a reakció ellen, és a reakció minden szövetséges különítménye ellen. Elvégezvén a mi lelki viaskodásunknak küzdelmét és aratván első győzelmünket, hogy legyőztük önmagunkat, azt hiszem, elkövetkezik majd a másik nagy és fényes győzelem, hogy legyőzzük és letörjük ellenfeleinket. Ami ellen mi küzdünk, az egy hosszú nevű párt, amely a választások előtt még azt hirdette, hogy nyílegyenesen a keresztény kurzust képviseli. Most mint egy megbolondult delejta, amely elvesztette mágnességét, majd a keresztény kurzus felé, majd pedig a liberalizmus felé mutat, úgy, hogy senki sem tudja, hogy tulajdonképpen merre megy most már ez a kurzus. A kurzus megbolondult. Nem tudja már önmagáról, hogy keresztény kurzus-e, vagy pedig valami jövőben születendő nem tudom miféle régi, munkapárti átfestett agrárius és merkantilis, kisgazda és latifundiumos keresztény és nagyzsidó szabadelvűség-e. — Tisztelt uraim! Egy örvendetes jelenség tárul elém. Örvendetesnek mondom, bár szomorú, mert szomorú az általános választójognak rendeleti úton való elkobzása, szomorú a választókerületeknek tisztán a párt érdeke szerint való felosztása, szomorú a nyílt szavazásnak egész Európában páratlan intézményét újra életbe léptetni Magyarországon, de van benne örvendetes is, és ez azt mutatja, hogy a kurzus már nem tudja magáról, hogy merrefelé menjen, reszket a keresztény néptől, a keresztény tömegektől és nem mer többé erre a randevúra elmenni. A néppel való találkozás Félelmetes volt ez az irány, amíg félre tudta vezetni a tömegeket, amíg ki tudta ölni a magyar, nép lelkéből azt a szeretetet, mely a magyar léleknek jellemzője, mert nyílt a magyar arc, szeretettől és jókedvtől sugárzik a magyar szem, szeretettel teljes a magyar lélek és szeretettel, szabadság iránt való küzdelemmel és jogegyenlőségért való hevüléssel teljes a magyar história, a Bocskayak, Rákócziak és Kossuthok históriája. Ezt a magyar lelket tudták egy pillanatra megmérgezni és egy általános választójog alapján tudták egybehozni a gyűlöletnek parlamentjét, de ime már tudatára ébredtek annak, hogy az ámítás többé nem használ és hogy a nép végre megérti, hogy itt nem a gyűlölet az, ami épít, hanem a szeretet, hogy itt nem az a kérdés, hogy ki milyen templomban imádja az Istenét, vagy ki milyen fajból származik, hanem hogy ki dolgozik, ki a becsületes ember, ki akar magyar lenni, egyenlő jogot, közszabadságot követelni.