Világ, 1922. december (13. évfolyam, 274-297. szám)

1922-12-08 / 280. szám

fixerkesztőség és kiadóhivatal: Andrássy K út 47. Telefon 58,00, 81-90. Előfizetési árak Magyarországban: Havi 300, 1/4 évi 500 korona A „V­ILÁG” megjelenik hétfő kivételével mindennap. Egyes szám ára Budapesten, vidéken és­­pálya­udvarokon hétköznap 10 korona, vásár­os ünnepnapon 15 korona. Ausztriában köz­nap 1000 osztr. korona, vasárnap 1500 osztr. korona Jugoszláviában köznap 3 dinár, vasár- és ünnepnap 2Va dinár. Egyes szám ára 10 ko­rona . VÉP ____A !CSá^*?. J­^a 'tElyffffik 4s&' ~' ''A 'N­ W»T|^»^..MM«MW!w.^pwM««B«nWMMMiMaaKI!glgri"MMMWM»l*'«Ml«««*«*MW*W»«WWMjj.al.i« il'>>MMiiM—«r~w»^^r^l,L-.llilB |'|m||||nri»J"i|P'- '"TM »:wit.wmw^«mrt«riBjr»»M< ■w.MllHM|i XIII. évfolyam | Budapest, PÉNTEK 1922 december ^ 280-ik szám Hirdetések­­ el­né­zőinek Budapesten a VILÁG kiadóhivatalában, Blockner J,| Hlau J., Bokor, Benkő­és Társa, Győri és Nagy, H­*atenstein és Vogler RT., Tenczer Gyula, Hér Lajos, Klein Simon és Társa, Leopold Germ­a, Leopold Cornél, Schwarz József,­­ Siklay, Mezei Antal, Mossa Rudolf, Eckstein Bernét hirdetési iro­dákban. Bécsben: Haasenstein és Vogler, M. Dukes* Nachfolger, Rudolf Mosse, Berlinben , Ala* Krausenstrasse 88—89 Halk szóval... Az a törvényjavaslat, melyet tegnap terjesztettek a nemzetgyűlés elé, jogi szempontból nézve korszakos alkotás. Amit ez a törvényjavaslat elrendel és sza­bályoz, azt bizonyos időkben bizonyos hatóságok már alkalmazták a gyakorlatban, de mindig lex scripta nélkül, mindig a si­­ecisti nega elvének alap­ján. Most először kodifikálódnak bizonyos jogsza­bályok, amelyekről idáig az volt a hit, még ama bizonyos időkben is, hogy megtenni szabad, de be­szélni kár róluk. Nem tudjuk, szabad-e és lehet-e még szót ejteni a törvényjavaslat rendelkezéseiről, anélkül, hogy ez az újonnan kodifikált jogszabályok szerint a határozott vagy határozatlan időtartamra való felfüggesztés veszélyének tenné ki lapunkat, és a félesztendős dologház örömeivel ismertetné meg azt, aki e sorokat írja. Halkra fogjuk a szót, be­valljuk, a kockázat csökkentésére, de halkan mégis elmondok egyet és mást. Az állam és a nemzet hagyományai... Ezeknek megsértése vagy akár kritikája büntethető a telefon­­állomás megvonásával, büntethető a hathónapos do­logházzal és büntethető még néhány mellékrend­szabállyal. Aki a hagyományt megtagadva, a hagyo­mány fonalát elvágva hirdeti a fejlődés dogmáját, az vét az egészséges fejlődés ellen, mert nincsen ugrás a természetben és nincsen ugrás a történelemben. Ha a fejlődés dogmája iránt érzett vak hittel ugorni akar a politika, csak a rettenetes visszaesés kockázatába sodorta az országot. A fejlődésnek a hagyományból kell kicsi­áznia és ingatagok a fejlődés eredményei, ha nem a hagyomány humuszában gyökereznek. A hagyományt tisztelni kell, de épp oly kevéssé szabad dogmává avatni és épp oly kevéssé szabad vak hittel imádni, mint a fejlődés absztrakt tételét Mert aki dogmává avatja a hagyományt, az megbénítja, alá­köti, elsorvasztja az ország és a nép erejét. Voltak idők, amikor szent és sérthetetlen dogmának számí­tottak a Jus Tripartitum-nak azok a fejezetei, ame­lyek az una eaiemique nobilitas-nak, a nemesi rend­nek kiváltságairól beszéltek. Ha akkor érvényben van a ma beterjesztett törvényjavaslat, Széchenyi István gróf múlhatatlanul a dologházba került volna a Hitel­ért és Eötvös József báró számára keveslették volna a hathónapos dologházat a Falu jegyzőjé­nek megjelenése után­. Hiszen kilencvenkét év múlt el a Hitel megjelenése óta és a Hitel fejtegetései során akadnak olyan heves kitörések a hagyomány kultusza, a hagyomány dogmája ellen, hogy a tegnap beterjesz­tett javaslat törvényerőre emelkedése után magyar napilap nem igen vállalkozhatik bizonyos Széchenyi­­idézetek közlésére. Széchenyi igazi jelentőségük szerint becsülte a hagyományokat és igazi jelentőségük szerint szállott síkra érettük a negyvenes években, de amilyen ká­rosnak és veszélyesnek tartotta a brutális szakítást a hagyományokkal, olyan katasztrófának tartotta azoknak a vakhitét, akik megváltoztathatatlan szent­séggé emelték a múlt minden örökségét. És bevall­juk, mi nagyon nehezen tudnók jogilag definiálni, mi az államnak és mi a nemzetnek az a hagyománya, amellyel szemben bűn­kritikát gyakorolni. Bennün­ket például még arra tanítottak az iskolában, hogy a magyar történelemnek, a magyar népnek, a ma­gyar államnak egyik legszebb és legbüszkébb hagyo­mánya a vallásszabadság és a felekezetek egyenlő­sége. Bennünket még arra tanítottak, hogy Bocskay István fejedelem és ikták­ Bethlen Gábor a vallás­­szabadságért vívott küzdelem által emelkedtek a tör­ténelem nagy nevei közé. Bennünket még arra taní­tottak, hogy nem volt igazi magyar az, aki békétlen­séget támasztott a felekezetek között, és a felekezeti üldözés mindig idegen import volt a magyar nép erőinek szétforgácsolására, felőrlésére.­­ Bennünket még arra tanítottak az iskolában, hogy Deák Ferenc nem fejezhette volna be méltóbban pályáját, mint azzal a politikai hattyúdalával, amely mégegyszer a vallásszabadságnak és a felekezeti egyenlőségnek té­telét hirdette, vallotta, pecsételte meg. És bennünket még arra tanítottak a történelemben, hogy Deák Fe­rencen kívül még­­ valaki fejezte be ilyen szépen a magyar állam és a magyar nemzet nagy hagyomá­nyaihoz méltóan pályáját. Kossuth Lajos, aki utolsó nagy nyílt levelében megfeledkezett minden ellenfél­ről, amelyek őt elválasztották a hatvanhét pártjától, a hatvanhét kormányától, és a függetlenségi eszme híveit arra intette, hogy a felekezeti egyenlőségért vívott nagy küzdelemben támogassák a hatvanhetes k­ormányt. Aki tehát vét a vallásszabadság és a fele­­kezeti egyenlőség nagy elvei ellen, az a mi iskolai éveink emlékei szerint vét az állam és a nemzet ha­gyományai ellen, attól meg kell vonni a telefonállo­mást, azt hat hónapon át a dologházban kell erköl­csileg nevelni, amennyiben pedig egy sajtóorgánum vétene a felekezeti egyenlőség nagy állam­i és nem­zeti hagyománya ellen, akkor a sajtóorgánum meg­jelenése határozott vagy határozatlan időre­­ felfüg­­geszttetik ... Ismételjük, bennünket még így tanítottak az isko­lában és mivel mégsem valószínű, hogy a törvény­javaslat intenciója éppen Bocskay István, iktári ,Beth­len Gábor, Deák Ferenc és Kossuth Lajos hagyomá­nyainak védelme volna, tisztelettel előterjesztjük te­hát azt a módosítványt, hogy a törvény taxatíve és egyenként sorolja fel, melyek azok a nemzeti és állami hagyományok, amelyek fölötte állanak a kritikának. .Van akárhány példánk­­arra, nygyra szükséges ez a taxatív felsorolás, de a sok példa közül csak egyet említünk. A királyság intézményének tisztelete nemzeti és állami hagyomány. Szent István koronájának tisz­telete nemzeti és állami hagyomány. A fogyatékos judiciumú emberek számára tehát a nemzeti és állami hagyományok követése az, ha megemlékeznek a neve­­napjáról annak, aki fia a Szent István koronájával megkoronázott utolsó magyar uralkodónak. És mégis, mintha azt hallottuk volna, hogy eljárás indult meg azok ellen, akik megünnepelték a Szent István koro­nájával koronázott utolsó magyar király elsőszülött fiának névnapját. Ebből látszik, milyen könnyű el­tévedni, milyen könnyű a nemzeti és állami hagyo­mányok tiszteletének hitében véteni a nemzeti és állami hagyományok ellen. Reméljük, ezt belátják az új törvény kodifikátorai is, és egyenként, pontosan definiálják majd az állami és nemzeti hagyományokat. A közrend fokozottabb védelméről szóló törvény­­javaslatnak, amelynek benyújtása az ellenzéki pár­tokra nézve meglepetésként hatott, csak ma mutat­koznak meg hatásai. Az ellenzéki frakció pártkü­­lönbségre való tekintet nélkül a legélesebben fordul szembe a javaslattal és minthogy meg van győződve arról, hogy­ amennyiben a kormánynak elhatározott szándéka a javaslatot letárgyaltatni és megszavaztatni és ezt alapos és felkészült vita sem tudná megakadá­lyozni , a legkomolyabban foglalkozik azzal a gon­dolattal, hogy passzivitásba megy és a parlamenti küzdőteret teljesen átengedi a kormánynak és párt­jának. Az ellenzék vezető politikusai, akik ebben a kér­désben eddig nyilatkoztak, kivétel nélkül ezt az állás­pontot foglalják el és értesülésünk szerint komoly ellenzéki körökben felmerült az a gondolat is, hogy a baloldali pártok a nemzetgyűlést egy, a kormányra vonatkozó vád alá helyezési indítvány benyújtásával hagyják el. „A közrend felbontása“ A rend törvény javaslatáról ma munkatársunk előtt nyilatkozott Andrássy Gyula gróf és a követke­zőket mondotta: — A rendtörvény nem a közrend fokozottabb védelmét, hanem a közrend közveszélyes felborítását jelenti. A javaslat benyújtását sajnálatosnak tartom és rendkívül károsnak. Kétségtelen, hogy a parla­mentben és az országban nagy visszahatása lesz a ja­vaslatnak. Amennyiben a kormány jelenlegi formájá­ban akarja keresztülvinni ezt a javaslatot, akkor nem mondhatok mást, minthogy ezzel éppen a közrendet fogja rendkívüli mértékben veszélyeztetni. Természe­tesen, ez a kritikám csak erre az esetre vonatkozik. Ha a kormány a javaslaton változtatni kíván, vagy a változtatások, illetve módosítások elől,­­ amelyek lé­nyegbe vágnak, nem zárkózik el, abban az esetben szó lehet normális vitáról. Rakovszky István nyilatkozata Rakovszky István a rendtörvény javaslatáról így nyilatkozott munkatársunk előtt: — Ez a javaslat egész beleillik a mostani kormány­zati rendszerbe, amelynek semmi, de semmi talaja sincs a nemzetben. Azon államcsíny után, amelyet a választási rendelettel elkövettek és azután a botrányos választási eljárás után, amely azt eredményezte, amit eddig minden ilyen erőszakoskodás eredményezett , hogy a kormány, amely azt elkövette, nem tudja ma­gát tartani, természetesnek tartom, hogy a kormány ehhez a kétségbeesett eszközhöz folyamodik.­­ Remélem, és ha a jelek nem csalnak, bizo­nyosra is veszem, hogy a közszabadságok ez új láb­bal tiprása­, amely már a személyes szabadságot is teljesen a kormány kényének szolgáltatja ki, az el­lenzéket végre annyira össze fogja kovácsolni,­ hogy a kormánynak ezt a szándékát meghiúsítja és biz­tosra veszem, hogy ebben a közdelemben az ellenzék nemcsak a független sajtó egyhangú támogatására, hanem a közfelháborodás felzúdulására is számíthat. — Ami engem illet, ki a közszabadságokért folyó küzdelemben­­. Ferenc József kormányai el­len mindig az első sorban harcoltam, múltamhoz hí­ven meg fogom ezt tenni a mostani kormánnyal szemben is. Rassay szerint ez ellenzéki politika illuzáriussá lesz Rassay Károly a rend törvényről a következőket mondotta munkatársunknak: — Ha ez a törvény életbelép és előáll az a hely­zet, hogy a mindenkori kormány kegyétől függ, váj­jon szabad-e az ő politikájával szemben bebörtönzés­­ és internálás veszélye nélkül más politikát vallani, akkor az ellenzéki politika teljesen illuzóriussá lesz. , Mert­ vagy hűtlennek, kell lépnie az embernek alap­­,­elveihez, vagy pedig sajtót, egyéneket és tömegeket , olyan politikai, akcióra felhasználni, amely, csak a kormánytól függ, hogy nem minősíthe­tő-e hazaellt­­, néznék.­­ Ha tehát törvényerőre emelkedik a javaslat, akkor az egész ellenzék számára fölmerül, az a kér­dés, hogy ne menjen-e inkább passzivitásba és ne vonja-e meg az alkotmányosság látszatát is a diktatúra rendszerétől. Én ugyan nem hiszem, hogy a kormány komolyan gondol a javaslat letárgyalására. A kor­mány jól tudja, hogy ez olyan harcot provokálna a parlamenten belül és­ kívül, mely épp ezt a mai kritikus ! Ismételjük, mi innen a sajtó szószékéről ma csak halkan, óvatosan beszélhetünk, kétszer is megfontolva minden szót. Talán ma nem is beszélünk többet, csak tisztelettel figyelmeztetjük azokat, akiknek megadatott a teljes szólásszabadság, gondoljanak arra az egyszerű igazságra, amely szerint néha fordulhat és néha for­dult már a kocka__ Volt már egy másik törvény­javaslat, amely szintén fokozott és hatályosabb véde­lemről­ beszélt, voltak politikusok, akik hangosan he­lyeselték ezt a javaslatot és erélyesen támogatták tör­vényerőre emelkedését és ezek a politikusok tartoz­tak az elsők közé, akiket az új törvény alapján tar­tóztattak le. .Ki tudja, hol áll meg, és kit hogyan talál meg: ezzel az érzéssel olvassuk aggódva az új törvény­­javaslat szakaszait, és azt hisszük, okuk volna talán aggódni azoknak is, akiknek első olvasásra ma talán tetszik ez a javaslat, időkben kiszámíthatatlan kárral járna az országra nézve.­­ Ha nem volna a dolog olyan tragikus, akkor humorizálhatnék és azt mondhatnám, hogy ebben az esetben a kormányt kellene a törvényben megállapított következményekkel sújtani, azt a kormányt, amely kritikus pillanatokban harcot provokál és lehetetlenné teszi az egységes építő munkát.­­ Az egész dolgot inkább csak taktikai fogásnak tekintem, amelynek célja, hogy a benyújtás formai tényével a kormány kivételes hatalma fenntartható legyen. Ebben az esetben is azonban megdöbbenéssel kell fogadni a javaslatban lefektetett kormányzati elve­ket, mert hiszen ezekben teljes meztelenségben nyi­­latkozik meg a mai kormányzat szelleme. 1.Csak a passzivitás“ • Lingauer Albin a rendtörvényre vonatkozó kér­­­­désünkre a következőket felelte: — Amennyiben a kormány b­üszkén ragaszkodik ahhoz, hogy ebből a javaslatból mai szövegezésében törvény váljék, nem marad számunkra más hátra, mint a passzivitás. Akkor át kell engednünk nekik a teret. Félhivatalos magyarázat a rend törvény­javaslathoz A közrend fokozottabb biztosításáról szóló s a­­ nemzetgyűlésen benyújtott törvényjavaslat több ol­dalról részesült szigorú bírálatban, sőt erős táma­dásban is, amit jórészt annak lehet tulajdonítani, hogy a javaslat szövegének alapos tanulmányozására még nem volt elég idő. A támadásokra illetékes helyről azt a felvilágo­sítást kapta a Magyar Távirati Iroda, hogy rendkívüli veszedelmek leküzdése céljából kétségkívül szükség van rendkívüli eszközökre. Azok a rendelkezések azonban, amelyeket a kérdéses javaslat tartalmaz, éppen nem veszedelmesek a köszabadságra és csak a szabadosságra törekvőknek lehetnek kellemetlenek, az internálás kérdésében pedig lényegesen szűkítik a hatóságok jogkörét. Meg kell mindenekelőtt álla­pítani, hogy a külföldiekre nézve a javaslat 1. §-a kifejezetten a mai jogállapotot, tudniillik az 1903. évi t.-c. rendelkezéseit tartja fönn, tehát a normális időkhöz képest semmiféle változtatást nem­ tesz. A javaslat leginkább kifogásolt rendelkezései a következők: A közigazgatási dologházba utalás a ja­vaslat szerint csak akkor következik be, ha az elő­zőleg rendőri felügyelet alá helyezett személy meg­szegi, vagy kijátssza a rá megállapított korlátozó rendelkezéseket. A súlyos következményt tehát sa­ját magának tulajdoníthatja az, aki megbízhatatlan­ságának adja bizonyságát. Előzetes rendőri felügyelet alá helyezés nélkül egyedül azoknak a közvetlen dologházba utalására ad felhatalmazást a javaslat, akik árdrágításért, va­lutaüzérkedésért stb. ismételten el voltak ítélve, to­vábbá, akik vagyon elleni bűncselekményért ismétel­ten elítéltettek, ha nincs foglalkozásuk és keresetfor­rásuk gyanús vagy ismeretlen; végül, akik a nyilvá­nos hatalmaskodásban ismételten találtatnak bűnö­söknek. A közigazgatási dologházba utalás különben is leg­följebb hat hónapra történhetik, nem úgy, mint az internálás, amelynek határozatlan időtartama a leg­több panaszra adott okot. Azt pedig, hogy kik minősíthetők rendőri fel­ügyelet alá helyezés vagy a közigazgatási dologházba utalás szempontjából aggályosaknak, a javaslat 6. §-a kimerítő részletességgel sorolja fel, tehát éppen az ellenkezője áll annak, amit egyes lapok hangoztatnak, mintha ebben a tekintetben a hatósági önkénynek tág tere nyílhatnék. A posta, távíró­ és távbeszélő ellenőrzésére szintén csak a belső rend, a külső politika és az ország védel­mének érdekében ad a javaslat felhatalmazást. Új időszaki lapalapításnak engedélyhez kötése főleg arra való tekintettel, hogy időszaki lapjaink mai száma a nagyközönség szükséges tájékoztatása szempontjából túlontúl elégséges, nem jelentheti a sajtószabadság komoly, korlátozását. A lapbetiltásra való felhatalmazást pedig azok a túlkapások teszik elkerülhetetlenné, amelyeket egyes lapok szinte naponként elkövetnek és amely túlkapá­sok a közállapotok meghiggadását mindennél hatha­­tósabban megakadályozzák. Ezek a megtorló intézke­dések nem is érintik tehát a tárgyilagos sajtót, hanem a sajtónak csak azt a részét, amely túlzott célokat tűz A rendtörvény-javaslat hatása

Next