Világ, 1922. december (13. évfolyam, 274-297. szám)

1922-12-23 / 292. szám

1922 .december 23. VILÁG (*) Az a huncut kéményseprő vasárnap délelőtt féltizenegy órakor kerül színre másodszor a Víg­színházban. (*) 700 órakor kezdődnek a Renaissance­ Színház előadásai. Minden este A mandarin kerül színre. (*) Az Aranymadár 200-dik előadását ünnepi es­tévé avatta a Royal Orfeum lelkes közönsége. Viharo­san tapsolták Magyar Erzsit, a bájos vendégpama­­donnát, aki a 200-dik estére pazar toalettekkel lepte meg lelkes híveit. Bőven jutott taps Sárvay Rózsinak, az eleven játékú szubrettnek és Dezsőffy Lászlónak, aki kedvesebb és mulatságosabb volt, mint valaha, valamint Kubányine­k, I­vány­inak, Forgácsnak, a kis Szécsi Heddynek és a jubiláris előadás minden sze­replőjének, akik április elseje óta az összes eddigi előadásokban résztvettek. Az egyes képek végén za­josan ünnepelték a szereplőkkel együtt az Aranyma­dár két kitűnő szerzőjét: Harmath Imrét és Zerkovitz Bélát, akiknek a koszorúkból és virágból is bőven kijutott. (*) Az Omnia szilveszteri tarka estjén fellépnek : Sándor Erzsi, Környey, Paulay ,s Péchy Erzsi, Ba­lázs Árpád, Solti Hermin, Boross, Újvári, Salamon, Prasinszky Pepi, Edmund Fritz ,stb. Jegyek az Omnia pénztáránál már válthatók. (*1 SZÍNHÁZAK SZOMBATI MŰSORA. Operaház: Jancsi és Juliska, Babatündér (5). — Nemzeti Szín­ház : Lear király (7). — Vígszínház: A kis cukrászda (7), Cserebere (­All.) — Városi Színház: Bolond Istók (7). — Király­ Színház: A bajadér (V*8). — Magyar Színház: Gretchen (V2­8). — Belvárosi Szín­ház: Kékszakáll nyolcadik felesége (V/28). — An­­drássii-úti Színház: A gong, A ferencvárosi angyal stb. (V19). — Apolló-Színpad (Helikonban) : Az elva­rázsolt liget, nagy revü (9). — Blaha Lujza­ Színház : Szép Heléna (128). — Royal Orfeum: Aranymadár (1­,8). — Várszínház: Tatárjárás (7). — Renaissance- Színház: A mandarin (148), Hangversenyek (*) Weiner Leó új vonósnégyesének bemutatása. A magyar muzsika is most ünnepli karácsonyát. Teg­nap Bartók Béla hegedű-zongora-szonátája, ma Wei­ner Leó pályadíjnyertes vonósnégyese kerülnek elénk. Az idén tavasszal kábeltávirat jelentette, hogy Coolidge nemzetközi pályázatán Weiner Leó neve került ki a legkiválóbb mű jeligés leveléből, a dicső­ség és ezer dollár jutalom pedig a nagytehetségű ma­gyar komponistának, kiváló professzornak és min­den vonatkozásban tiszteletreméltó egyéniségnek ju­tott. De a szerzővel együtt mindenütt elismeréssel halmozták el a magyar zenekultúrát és Weiner kottái voltak a világsajtó hasábjain néhány napig az igaz harmónia nyelvén beszélő követei a magyar ügynek. Az új kompozíciót Lehnerék brilliáns előadásban hoz­ták. Weiner 13. opusa (fll-moll) három tételét széles ívelés köti össze. Weiner formanyelve kamarazené­jében sem változik. Kerüli a banalitásokat, de nem keres merész újításokat sem. Egyéni muzsikát ad, saját gondolatait mondja, bőven, folyamatosan és mindig művészi formában. A Lento és Allegro apassio­­nato meleg érzelmessége, a Molto vivace élénk lükte­tése és különösen az Andante­ és Allegro con anima színgazdagsága, nagy vonala és pompás lendülete már első hallásra megragadják a hallgatót. A közönség, a legnagyobb szeretettel szentesítette a zsűri ítéletét és meleg ünneplések közben számtalanszor hívta pó­diumra a szerzőt. A kitűnő Lehner-vonósnégyestársa­­ság koncertjéről szombati hangversenye után írunk részletesen. A Weiner-kvartetten kívül Haydn D-dur (Op. 76. No. 5.) és Schumann A-dur vonósnégyesét játszották. (p. i.) (?) A Vigadó Szilveszterének műsora — magas színvonala mellett — még a jövő é­vben is nevettetni fogja a közönséget. Jegyek Eggenbergernél, Kossuth Lajos-u. 1. SMC*«ee*9e9«*9e*eeeoote«fe»*e*on (*) Berzsenyi estéjé­t, Deák Gyula általános si­kerrel bemutatott színművét játsszák karácsony első és másodnapján az írók bemutató színházában. A be­mutató közönsége meleg ünnepléssel fogadta ezt a mély drámai erővel megírt színművet, melyben To­ronyi, Nagy Margit, Könyves-Tóth, Makláry, Boray, Dárday tehetségük legjavát adják. Jegyek a Helikon­ban és a Színházi Életnél. (*) Schner-vonósnégyes második kamaraestje ma este félkilenckor a Zeneakadémiában. Műsor : Beetho­ven (Harfenquartett), Mozart op. 15. ás Weiner pá­lyadíjnyertes műve. Néhány jegy kapható. (Fodor.) (*) A Zeneakadémia nagy szilveszteri estje félti­zenegytől éjfél után fél egy óráig a legelsőrangú mű­vészi számokat ígéri. Éjfélkor szenzációs meglepetés. Jegyek iránt óriási az érdeklődés Rózsavölgyinél és a Zeneakadémia portásánál. (*) Hol mulatunk legjobban Szilveszter-estén? Az Omniában ! (*) A szilveszteri bolondos karnevál tíz év óta a legszenzációsabb esemény Magyarországon. Jegyek a Színházi Életnél. (*) Környei Béla első nyilvános fellépése Sándor Mariska és Környei Paula közreműködésével dec. 10. (Z. V 26.) (*) Szalmás Piroska zongoraestélye jan. 18-án lesz. (Z. 06.) (Harmonia.) (*) Budapest gyermekvilága karácsony hétfőjén a zeneakadémiai ünnepi Gyermek-délutánon lesz. Je­gyek Színházi Életnél, Zeneakadémián, Bárdnál. (*) Hol lépnek föl Szilveszterkor a főváros leg­nagyobb mű­vészei? Az Omniában! Filmszínházak A Petőfi-film Az Omnia-, Corso- és Kamara-mozgó bemutatója Az irodalmi és művészeti körök egyre fokozot­tabb érdeklődéssel fordulnak a Petőfi életét és halá­lát megörökítő film felé, mely az Omnia-, Kamara-és Corso-mozgóképszínházakban egyidőben kerül be­mutatásra. A film, mely Petőfi életének úgyszólván teljes miliéjét örökíti meg, a még sértetlenül maradt emlékhelyek igénybevételével, a stílszerűen felhasz­nált rajzok és metszetek, melyek látomásként jelen­nek meg a vásznon és eleven életté realizálódnak, históriai szempontból is nagyszerű képet tárnak a közönség elé. Látjuk többek között — mint már megemlítettük — Zichy Mihály híres Jóslat című rajzát, Or­lay Petri Soma Petőfi Debrecenben című muzeális képét és a közismert Révési-festmény. Petőfi, a népköltő, mindezt élethű megelevenítésben, olyan technikai tökéletességben, amilyenre még a modern film is kevés példát szolgáltatott Megrázó hatást kelt a tömegjelenetek monumen­talitása, amilyen a híres Megadjuk-jelenet, amikor Kossuth Lajos beszél az országgyűlésen, azután a Talpra magyar diadalmas jelenete, mel­yet a Nem­zeti Múzeuma lépcsőjén, eredeti színhelyén vettek föl. Nem kisebb hatást kelt a segesvári csata, a nagy­­károlyi bál s a 48-as szabadságharc hatalmas tömeg­­víziói. Petőfi halhatatlan kortársai: Kossuth, Arany, Vörösmarty, Jókai és a márciusi ifjak úgy lépnek elénk, mintha élnének, szinte halljuk erőszavukat, melyen egy ország indult a lángoló, dicsőséges harcba. Végül ismételt meleg elismeréssel kell illetni a film szereplőit, elsősorban Uray Tivadart, Bayer Gizit, azután Fehér Gyulát, Thury Elemért, Szarvasit, Országhot, Angyal Ilkát, Vándoryt és Krudy Ilonkát, akik együtt és külön biztosítják a film maradandó kultursikerét, életmódjához. A férj börtönbe kerül s míg egyetlen leánya zárdában nevelkedik, az asszony, ez a nyug­hatatlan, pánzsóvár, rosszlelkű teremtés a legkör­mönfontabb utakon szerez pénzt magának. A lányt felserdül a klastromban és egy kis társnőjének fivére, egy fiatal milliomos jegyzi el. Mikor anyja értesül erről az eseményről, elhatározza, hogy a maga számára aknázza ki az örvendetes eseményt, pénzt zsarol a milliomostól. A szándék híre eljut a börtönbe és az apát feltételesen szabadon bocsátják, hogy az aljas tervet megakadályozza. Mint a végzet fantomja settenkedik az apa folyton az asszony körül s láthatatlan jelenlétével a kétségbeesésbe, az őrületbe kergeti az asszonyt. Az asszony lelövi a férjét, aki im halála árán váltja meg leánya bol­dogságát. A műsor másik filmje Edgar karácsonya, egy aktuális kétfelvonásos burleszk. A Royal­ Apolló elő­adásai köznapokon 6, 7 és 9 órakor, ünnepnapokon 4, 6, 8 és 10 órakor kezdődnek. Út a boldogság felé — az Urániában a legszebb és legnemesebb karácsonyi szórakozás A Griffith-filmet az ünnepek alatt kizárólag az Uránia mutatja be Ami a magyar mozik történetében példátlan, az Út a boldogság felé című filmmel az egész december hónapot végigjátszották a színházak, sőt az Uránia azzal a páratlan ajándékkal kedveskedik az ő hálás közönségének, hogy a filmet karácsony alatt is mű­soron tartja. Erre késztette őt az a soha nem tapasz­talt és nem látott érdeklődés, amellyel Griffith cso­dás képét Budapesten fogadták, s az a körülmény, hogy mindazoknak, akik a híres remekművet még nem látták, alkalmuk legyen azt az eredeti kísérő­zenével végigélvezni úgy, ahogy azt a new-yorki Capitol-színéáz is játszotta. Az Uránia előadásai szombaton 5, V18 és V* 10, a karácsonyi ünnepeken ‘/s1, Ve 6, ‘/18 és Vsl0 órakor kezdődnek. Jegyeket tanácsos elővételben meg­váltani. A FILMSZÍNHÁZAK m ► műsora________ CORVIN-SZÍNHÁZ J0IAY- &zAttrk Az a Huncut Bessie. Vígjáték 5 felvonásban. Uj emberek. Claude Farrère regénye nyomán. (0, 7, 9.) MOZGOKÉP-OTTHON Csillaghullás. Burleszkek. (*/c4, V*6, l/sS, 1'slO.) URANIA Út a boldogság felé. (5,VAj/slO.) KAMARA Dohány- és Nyár-u sarok: Petőy élete és halál ___ (V*5, V«7, 8, i/!10.) QfirNIA Telefon: József 1-25 Petffl élete és halála (‘IrQ, »l«7, 8, t/,10.) RENAISSANCE Telefon 64—79. Petfifl fielt és halála (5, 10.) ROYAL-ÁROLLÓ T. J 118-94 Egy bűnös, aki­ megdicsőült (5, 7, 9) HELIKON Eskü-tér 6. T. 83- Egy bűnös, aki megdicsőült 3A5, »1,7 C HRmEn­-mdkfid Telefon József 129—54. — ..»Ml.«, mi Cosmopolis A) terom 4, 6, 8.. B) terom 6, 8, . ORIENT Telefon 150- Don Juan I—II. __________(5, 7, 9.) ■87. TIVOLI Telefon 30-49 Egy világváros bűnei. A siron­­fun feleség. 15, 7, 9.) O­ML/ Y A/fi. ff-* fi Erzsébet-körut 21 V r O , Telefon József 129—4? Vanina. (Asta Rielsen és Paul Wegener) r. felv. A szultán gyémánt 5 felv. Angol híradó. 14, s/46, i/,8. i[ap.) ODEON Telefon József fi—63.1 VESTA-L MOZGÓ Tel. J Tű­zriadó. Az Ifjúság. , Megfagyott gyermet (5, 7, 9.)___ [Délután 5 órától folytatói NYUGAT--MOZI a».­Teréz-körut Milliomos Szegénylegény. Aranyhaló (1/fő, 7.­­|410.) . ............................... Fatty. Keveset használt és a­ férfiruhát NYILT-TÉR OLCSÓ I TARTÓS I FINOM I ERŐS ARNOLD cégnél, Károly-f­örút 80. sz. (Központi városház) Telefon: 108-04 a férfi, női és gyermekserfilem­. Saját varroda, legolcsóbban csak Popper Testvéreknél vásárolhat, és xHlimik railton VI» LE­ndy-utca 23» (Vörösmarty-u. sarok.). A Royal Apollo karácsonya Egy bűnös, aki megdicsőült Történet egy aranyszívű fegyencres 7 felvonásban Karácsony hetét méltóan ünnepli meg a Royal­ Apolló. Nem építkezésekben, hanem művészi ábrá­zolásban monumentális az a nagyszabású amerikai dráma, amelyet Egy bűnös, aki megdicsőült címen szinte hoz, s amely Amerika ezidei legkiemelkedőbb sikerét aratta. Egy megrendítő, megjelenítő erejű­ drámai színész, Frederick Burton — némileg kül­sőben is, de játékmodorban feltűnően hasonlatos a mi Hegedűs Gyulánkhoz —, szinte egymaga játssza végig ezt a drámai fordulatokkal túlhevített, mélysé­gesen emberi filmszínművet. A darab hatása alatt eszünkbe jutnak a lenyűgöző forróságú Brieux-da­­rabok, amelyek egy-egy színész számára az eflibet- i ábrázolás széles skáláját teszik lehetővé. A bűnöst, akiről e film folyamán szó van, Jeffi a maga gonosz felküldte juttatja börtönbe, felesége az, aki rákényszeríti, hogy szélhámosságokat köves­sen el, mert rengeteg pénzre van szüksége fényűző ! Szera fiai Prof. Nick Fantom legújabb kalandja , és A sf­ontuli feleség a tivolit­a­­ Egy nagyszerű, nálunk mindig óriási érdeklő­dést felcsigázott kalandordrámasorozat legújabb attrakciója, a Prof. Nick­­-Fantom-filmek legtökélete­sebb darabja. Egy világváros bűnei kerül színre ka­rácsony hetében a Tivoliban. Szellemes és pazar öt­letekben bővelkedő szövegkönyv segíti elő a darab villámgyors menetét, a detektív ezer veszedelem kö­zül sértetlenül menekül meg, de ezek a veszedelmek komolyak és meglepőek és míg a néző ki nem fogy az ámulatból, maga a szereplő is gyakran halálos ve­szedelemben forog. Egy nagy város örvénylő forga­tagában, a társadalom számkivetettjei között zajlik és bonyolódik az érdekes történet, amelynek izgalmai egy pillanatra sem lankadnak. A műsor másik filmje egy Dagny Servaes-dráma: A si­ontáli feleség. Egy asszony mélységesen­­ meg­rázó tragikumát rajzolja meg a film, homlokterében s kiváló német tragika hatalmas ábrázoló készségével. Az előadások köznapon 5, 7 és 9 órakor, ünnep­napokon 4, 6, 8 és 10 órakor kezdődnek. (*) Auguszta királyi hercegnő, Zsófia királyi hercegnő, József Ferenc királyi herceg őfenségeik végignézték a Mozgókép-Otthon kitűnő előadását és ki­váló tetszésüknek adtak kifejezést. (*) */15) 7, V/I6 órakor kezdődnek a Corvin- Színház karácsonyi monstre-mű­sorának előadásai, melyen elragadtatással csodálják Claude Farrére re­gényét, az Új emberek-et, Ossi Oswaldot pedig Az a huncut Bessie című vígjáték főszerepében viharos tapssal és nevetéssel ünnepli a közönség. Jegyesévé­ teli telefonszám: József 89—88 és József 95—84. (*) A Petőfi-film előadásai a Renaissance­ Mozi­­ban hétköznap 5 és 10, ünnep- és vasárnap 3, 5 év 1ó órakor kezdődnek. (*) Mozgókép-Otthon. A művészetet és a szenzációt egyesíti a tegnapi premier műsora. Minden idők leg­kiválóbb filmalakítása az, amit Asia Nielsen a Csillag­­hullás-ban produkál; a darab különben is izgalmas és érdekfeszítő. A világváros pazar élete, a tengerpart pazar szépségei, az éjjeli lebujok festett világa —­ utóbbiak nagy művészettel, hogy az ízlést nem sértik — élethűen domborodnak ki a mesterműből. Farkas Imre finom dalbetétjét Nosti Elza művészettel adja elő. Szenzációszámba menő 2 amerikai vígjáték, a híres Lenet­te 1, a Boxbárban és a Kuglizó­ban egészítik ki a kiváló műsort. (V24, y26, Vs8 és y210.) (*) A Helikonban Egy bűnös, aki megdicsőült, a grandiózus amerikai filmremek kerül karácsony hetében bemutatóra. Az izzó drámai lüktetésű színmű főszerepét Frederick Burton, Amerika ünnepelt tra­gikus­ színésze játssza s feledhetetlen alakítást nyújt az aranyszívű fegyenc alakjában. A lenyűgöző cse­lekmény megdöbbentő fordulatokkal teljes: egy fe­gyenc feltételes szabadságot kér a fegyházigazgatótól, hogy leányát, akinek boldogságát a saját édesanyja akarja szétszakítani, megmentse. Heliotrop-parfüm és heliotrop-virág, ezek voltak hódító eszközei egykor­i fegyencnek, amikor még világfi volt. S most látha­tatlan rejtélmekből ezekkel gyötri halálra az asz­­szonyt. A műsor másik filmje: Edgar karácsonya, kétfelvonásos amerikai burleszk. Az előadások köz­napon */45 és s/47 órakor, ünnepnapon %4, y26 és % órakor kezdődnek. (*) Az év utolsó napján a Vörös kertyűl a Tivoliban! (*) A Petőfi-film előadásai a Renaissance­ Mozi­­ban hétköznap 5 és 10, ünnep- és vasárnap 8, 5 és­ 10 órakor kezdődnek. (*) Szerencse fia a világhírű phorfo­mfivészek felléptével és az Amazon, Éva May főszereplésével, látható a Víg-mozgóban, Népszínház­ utca 40. (*) A Petőfi-film előadásai a Renaissance-Mozi­­ban hétköznap 5 és 10, ünneps­ég vasárnap 3, 5 és 10 órakor kezdődnek.

Next