Világ, 1923. február (14. évfolyam, 25-47. szám)
1923-02-01 / 25. szám
2 1923 február 1v VILÁG Külpolitika és gazdasági kérdések A nemzetek szövetsége egységokmányának módosításáról szóló javaslat nemzetgyűlési tárgyalásánál felszólalt ma Apponyi Albert gróf, aki kifejtette, hogy hisz, ha nem is a jelenben, a szövetség hatályos működésében. Hive amaz intézmények fejlesztésének, melyek a nemzetek közötti viszályt békésen iparkodnak megoldón. Sokan azt mondják, hogy a népszövetség most nem egyéb, mint az entente-hatalmak más alakban való kifejeződése. Ebben sok igazság van. De az intézmény magában foglalja a javítás lehetőségét. A lefegyverzés kérdésében a népszövetség eddigi viselkedése a szövetség intenciója ellen volt Azt mondja, hogy ami történik, illetve nem történik ezen a terem ,az szabotálás. A mostani állapot egyenesen tűrhetetlen, újabb veszélyeket hord magában. (Taps.) Azokban a nemzetekben, amelyek kiszolgáltatva érzik magukat szomszédaik önkényének, a keserűség oly fokig fejlődhetik, mely létrehozza az összes kétségbeesettek koalícióját. Mielőtt a nemzetek szövetségébe beléptünk, a lefegyverzésre nézve a trianoni diktátum volt irányadó részünkre, amióta beléptünk, nem ez a mérvadó, hanem a nemzetek szövetségének paktuma. Magyarország lefegyverzésének kérdése, szerinte, új stádiumba kerül és újból eldöntendő. Az aktuális politikai helyzet igen komoly. A kis-entente és a nagy-entente megtette azt a demarsot, melynek abszolút alaptalansága bebizonyult. Távolról sincs megnyugtatva, hogy ezzel a dolognak vége. A kisentente rendszeres akciót akar Magyarország ellen. A kisentente 5.000.000 emberével és 3000 ágyújával szemben nekünk 35.000 emberünk van. Ilyen körülmények között támadó szándékunkról beszélni, nélkülöz minden komolyságot. Legutóbb a prágai parlamentben a cseh külügyminiszter konciliáns beszéde arra enged következtetni, hogy a veszély elmúlt. A mi részünkről nem dobunk a helyzetbe irritáló anyagot. A törvényjavaslatot elfogadja. (Taps a Ház minden oldalán.) Mennydörgés a vihar után Daruváry Géza külügyminiszter szerint a cseh külügyminiszter legutóbb elhangzott beszédének konciliánsabb hangja kedvezőbb atmoszféra kezdete lehet. Az állítólagos halálincidenseket rendkívül felfújták- Mi az igazság tiszta fegyvereivel küzdünk és a mi óhajtásunk is az, hogy ezeket az ügyeket az európai közvélemény elé terjesszék. Azt is állították, hogy a magyar kormány hangoztatja ugyan békeszeretetét, de nincs ereje, hogy ezt meg is valósítsa. Hangsúlyoznunk kell, hogy Magyarországon egyetlen más kompetens fórum sincs, mint a magyar kormány. És bízunk abban, hogy ebben a kérdésben az öszszes pártok támogatására számíthatunk. Bízunk a helyzet kedvező alakulásában és a legutóbbi híreket úgy fogjuk fel, mint a vihar utáni mennydörgést és villámlást. Kérem a javaslat elfogadását. (Taps p. jobboldalon.) A Ház a javaslatot általánosságban és részleteiben is elfogadta. Következik az egyes külállamokkal kötendő kereskedelmi és forgalmi szerződésekre vonatkozó törvényjavaslat tárgyalása, amelyet Moser Ernő előadó ismertet. Görgey István szerint defenzív kereskedelmi politikát kell folytatnia Magyarországnak. A mostan érvényben lévő vámrendszer nem felel meg többé az ország érdekeinek. A legtöbb állam felemelte vámtarifáit és mi ezzel szemben lényegesen kedvezőtlenebb helyzetben vagyunk. A jövőben a kereskedelmi tárgyalásoknál a politikai szempontokat teljesen kikapcsolandónak tartja. Oroszországban, ahol jelenleg új gazdasági élet kezdődik, nekünk is gazdasági kapcsolatok teremtésére kell törekednünk. Külkereskedelmi szerződések, kiviteli engedélyek Sándor Pál hibáztatja, hogy eddig még nem kötöttünk kereskedelmi szerződéseket Rossz kiviteli politikát folytatott eddig a kormány és a drágaságnak ez az egyik oka. Rossz volt az élelmezési politika, mert bár tisztességes, de hozzá nem értő emberek csinálják. Be kell kapcsolódni az internacionális gazdasági életbe. A kiviteli engedélyeket szinte árulják. (Prónay György báró: Ki volt az, aki eladta a kivi-teli engedélyét) Naponta jönnek ajánlatok, ha akarja képviselőtársam, bevezetem olyan üzletbe, ahol ezt kínálják. Tessék megfogni minden egyes embert. (Nagyatádi Szabó István: Én nem lehetek rendőri) Ma már nem áll az, hogy csak a zsidók kezében van a kereskedelem, ma már mindenki belátja, hogy a kereskedelem tisztességes foglalkozás, amely hozzájárul mindenképpen az ország gazdasági fejlődésének fokozásához. Magyarország az egyetlen állam, amely azzal dicsekedhetik, hogy a nemzetgyűlés által megadott felhatalmazások dacára nem tudott egyetlenegy állammal sem kereskedelmi szerződést kötni. A drágaság egyik lényeges oka ugyancsak az, hogy nincsenek kereskedelmi szerződéseink. A drágaságot fokozzák másodsorban azok a terhek, amelyeket az állam ró egyes árucikkekre. Van protekciós exportunk és hasonlóképpen az importunk is protekciós. És az is bizonyos, hogy azok, akik a turáni fajhoz tartoznak, sokkal többet járnak ki, mint a zsidók, mivel ezeknek van meg a megfelelő összeköttetésük. Az elszakított területek kereskedői ide jönnek vásárolni hozzánk már megszokásból is. Ha már most valaki Budapesten vásárol valamit, akkor mindenekelőtt kiviteli engedélyt kell beszereznie, azután a valutaközponthoz kell mennie, ahol sokkal olcsóbban kell eladnia a pénzét, mint ahogy azt — ha kellene — beszerezhetné. Bürokrácia uralkodik az egész vonalon : a mesterséges akadályokat el kell hárítani. Mi mindnyájan Magyarország meggazdagodását akarjuk, mert csak ily módon érhető el az, hogy visszaszerezhessük mindazt, amit elvesztettünk. Úgy hallja, hogy a vámtörvényt akként akarja a kormány beterjeszteni, hogy a nemzetgyűlés általában adjon felhatalmazást és csak mellékletül fűzik hozzá a vámtörvényt. Ha így akarják a nemzei érvelés elé hozni a törvényt és ezt meg is szavazzák, akkor bizonyos, hogy ez nagyban hozzá fog járulni ahhoz, hogy magunk alatt ássuk meg a sírt. A vámtételeknek ilyen magas volta alkalmas arra, hogy az országot tönkretegye és megrontsa. Nagyatádi Szabó István földmivelési miniszter válaszol Sándor Pál felszólalására. Tény az, hogy újabb és újabb szövetkezetek alakulnak és magáncégek is, amelyek iparigazolványt szereznek és ezek a szövetkezetek és magáncégek kivitellel foglalkoznak. (Egy hang a baloldalon: Grófok is. Nagyatádi Szabó István: Nagyon szeretem azt a grófot, aki dolgozik. Andrássy Gyula gróf: Fölveszem a versenyt akármelyik demokratával.) Örömmel látom azt, hogy az új emberek, úgynevezett keresztény emberek is iparkodnak kereskedelmet folytatni. Ha azután megtörténik az, hogy az újak között akad olyan, aki a megkapott engedélyt nem tudja kiváltani, mert nem rendelkezik megfelelő pénzösszeggel és e célból társul valakivel, az még nem büntetendő cselekmény. Ha azonban azért váltja ki az engedélyt, hogy eladja és üzérkedjék vele, az közönséges vétség és ha nekem ilyen dolgot bejelen- tenek, az eljárást azonnal megindítom, és bizonyos, hogy az ilyen többé nem jut engedélyhez. Lers Vilmos báró szerint nem baj, hogy új elemek jönnek be a kereskedelembe, csak visszaélések ne történjenek. Nagyon meggondolandó, hogy mely államokkal kössünk szerződéseket. A trianoni béka tulajdonképpen egy gazdasági hármasszövetsségbe — Ausztria, Magyarország, Csehország —, akar bennünket szorítani. Még az általános külpolitikában sem tudják a helyes irányt megutálni, hát még gazdasági téren. Nem lehet más óhaja az kormánynak, mint a kereskedőket a legnagyobb* mértékben szabadon mozogni engedni, különösen* az utódállamokban, mert hiszen ez a legjobb eszköz nemcsak a kereskedelem emelésére, de a nemzeti gondolat fejlesztésére is. Nem kell a vámtarifát teljes egészében idehozni, mert ebből megláthatja a külföld a mi kereskedelmi irányunk tendenciáját, meglátja, hogy kereskedelmünk merre gravitálva könnyen lehetséges, hogy előzetes intézkedésekkel meggátolják. Dénes István az ország külkereskedelmi mérlege szempontjából a behozatalban nem lát nagy veszedelmet. Külkereskedelmi mérlegünk tulajdonképpen nem is passzív, sőt aktív. (Felkiáltások a jobboldalon : Ez egészen új dolog!) Az ország fogyasztóközönségének és a termelésnek behozatalra van szüksége. Az ipar fejlesztésének sem az a módja, hogy kínai fallal bástyázzuk körül az országot. Képért a földreformról Elsőnek Stupert Rezső intézett interpellációt a földmivelési miniszterhez a földreform végrehajtása körüli hibákról. Rámutat a földbirtokreform körül a gyakorlatban mutatkozó hibákra. Ezeket csak úgy lehet orvosolni, ha a kormány komolyan veszi dolgát és nemcsak politikai hatáskeltés szempontjából nyilatkozik és ígérgeti a törvény hiányainak pótlását és kijavítását. Sajnos, csak erre van kilátás, mert nagyatádi Szabó István tegnapi pohárköszöntőjében mindössze annyit ígért, hogy új javaslatával csak magyarázni fogja a régi törvényt. Ehelyett az kellene, hogy tegyünk végre egész lépést, mondjuk meg végre, hogy mely birtokból mennyit kell leadni a közérdekű reform céljaira és kinek mihez van joga. Különösen javításra szorul a törvény első szakasza, mely a törpebirtokot három holdban, a kis családi birtok maximumát 15 holdban állapítja meg. A gyakorlatban ez arra vezet, hogy a törpebirtok nagyságát legtöbbször egy holdban, a kisbirtokét pedig négy holdban állapítják meg, holott van olyan föld nem egy helyen, melyből tíz holdat sem lehet másnak, mint törpebirtoknak tekinteni. Különösen káros következmények észlelhetők a mai törvény 3. szakasza folytán, melyben a kizárási okok vannak meghatározva. Gyakran történik, hogy a nagybirtokosok befolyására az igénylők egész seregét nyilvánítják érdemetleneknek, egyszerűen elvképp, hogy a helyi viszonyokkal nem is ismerős járási mezőgazdasági bizottság kimondja róluk, hogy kommunisták voltak. Erre rendesen elég az, ha valaki a Károlyi-uralom idején földet igényelt. Ezren és ezren, vesztik el ily módon polgári becsületüket is, megbélyegeztetnek csak azért, mert földigényükkel jelentkeztek. Nagy hibája a régi törvénynek az is, hogy azt a földárat rendeli kárpótlásul fizetni, amennyit a föld a kárpótlás megállapításának idején ér. Ez arra vezet, hogy ha valakinek az eljárás megindutásakor megvolt a kellő mennyiségű pénze, mire az eljárás egy-két év alatt befejeződik, már talán tízszeresét, húszszorosát kell fizetnie annak a kárpótlásnak, melyet azonnal ki tudott volna fizetni. Ha húsbólvérből reformot akar a földművelési miniszter, ttl kell térnie a járadéktelek-rendszerre, hogy a vevők erejükhöz képest lassanként törleszthessék le a vételárat. A mai törvény ezt a birtoktulajdonosok SZ&Z PIHQyNR £b£T SCS1P1BTT JENŐ ■R-mt WALDCSZ JEPfö Már harmincéves, mikor felkerül Pestre elsőéves egyetemi hallgatónak. Ekkor már zsebében hordozza a Német Filozófiai Társaság kitüntetését, melyet a hégeli dialektikáról írt tanulmányáért kapott. És zsebében ezzel a kitüntetéssel hallgatja Pesten mint egyetemi hallgató a filozófiát!... Ezt a viccet Trefort Ágost cselekedte meg Schmitt Jenővel és a pesti egyetemmel. Trefort hozatta fel őt Zomborból, ahol törvényszéki írnok volt Háromszáz forint állami ösztöndíjat adott neki, ami 1886-ban sok pénz volt még olyanoknak is, akik többet jártak mulatóhelyekre, mint az egyetemre. És sok pénz volt ez a háromszáz forint a magyar államnak is, mely 1886-ban a törvényszéki írnoknak is csak annyit fizetett egy egész évi munkáért, mint amennyit az egyetemi hallgatónak adott, hogy napjában néhány óráig csendben üljön az egyetem tantermében és figyeljen a tanárok előadására. De bármekkora is volt a háromszáz forint, a magyar állam elég hasznos befektetésnek tartotta. Hasznosnak és rizikómentesnek. Trefort úgy okoskodott, hogy egy filozófust, aki Németország legelőkelőbb filozófiai társaságától már kitüntetést kapott, érdemes filozófiára taníttatni. Ez a filozófus bizonyosan sokat tud már, tehát érdemes háromszáz forinttal megvásárolni azt a jogot, hogy valamikor azzal dicsekedhessünk, hogy ez a tudós magyar egyetemen végezte tanulmányait, így ékelte be Trefort a pesti egyetemet Schmitt Jenő életrajzába. A pesti tudományegyetemnek ez a pársoros hirdetése Schmitt Jenő életrajzában mindössze hatszáz forintjában volt a magyar államnak. Mert két év alatt Schmitt Jenő megszerzi a doktorátust Pesten és megy tovább a maga útján, amelyen a magyar állammal csak húsz év múlva talilkozik, mégpedig mint vádlott, akit a magyar állam királyi ügyésze lázítás és izgatás bűntettével vádol. Az esküdteknek volt gondjuk arra, hogy a magyar állam pénzén filozófussá avatott vádlott ne tartottassák bűnösnek a magyar állam rendje és biztonítása elleni, elkövetett bűntettekben. Felmentik őt és Schmitt Jenő folytathatja felvilágosító munkáját a maga szegényes külsejű lapjában és még szegényesebb berendezésű dob utcai kávéházában, ahol estén kint egy-két tucat ifjúnak magyarázhatta a szellemi felszabadulás szükségét és ebben az igazi megváltás világszemléletét. De még ebben a kávéházban sincs nyugta. Minduntalan a rendőrségre idézik, elébe tartják külföldi lapokba írott cikkeit, végül pedig értésére adták, hogy az a világszemlélet, amely írásaiban és előadásaiban megnyilatkozik, összeférhetetlen azzal az állással, melyet mint állami tisztviselő az igazságügyi minisztériumban betölt. A figyelmeztetésre azzal válaszol, hogy lemond állásáról és nyugdíjjogosultságáról. A múlt század kilencvenes éveinek ez volt egyik legnagyobb szenzációja. Ez az évtized nem ismerte az áldozatokat. Ennek az évtizednek politikai és társadalmi viszonyai a megalkuvásban gyökereztek. Olyik politikus huszonöt részvénytársaságnál vállalt igazgatósági, meg felügyelőbizottsági tagságot és várta, mikor választják be a huszonhatodikba. Arra sohasem volt eset, hogy valaki valamiről lemondott voltra. Az idejéből és meggyőződéséből mindenre futotta mindenkinek évi hatszáz forint prezenőmárkáért. És amikor a telhetetlenség ennyire tobzódik és az éhség, kapzsiság ennyire maga alá gyűr erkölcsöt, hitet, elvet, jóizlést és meggyőződést, egy szegény éhenkórász, aki kávén és főzeléken él, odalőszi hivatalát és emelt fővel, dacos önérzettel megy ki a nagy bizonytalanságba, ahová nem visz magával egyebet, mint azt a hitet, hogy isten nem hagyhatja őt el, mert ő maga is egy része az istenségnek. Az embereket fejbevágja ez a cselekedet. Tükröt látnak benne, mely elibük tárja jelenük minden fogyatékosságát. Magukra kell eszmélniük és az eszmélés pillanatában megdöbbenve, nyitva felejtett szájjal kérdik egymástól: Ez is lehetséges? Úgy néznek rá, mint aki megkezdte az emberi erkölcsök újjáértékelését, amikor magát állította oda új mértékül. Félnek tőle s hogy elpalástolják félelmüket, mosolyognak rajta. Betegnek, félbolondnak mondják, hogy megtépázzák erkölcsi hitelét és feloldozzák magukat a kötelezettség alól, hogy írásait elottasszik. Hát érdemes elolvasni egy félbolondnak a, írásait?! Így intézik el itthon Schmitt Jenőt, akinek akkor már neve, Ilre és becsülete volt nyugaton. De mindez igen keveset imponált Bánffy Dezsőnek és Perczel Dezsőnek, akik 1896-ban, tehát tiz évvel a berlini kitüntetés után sehogyan sem tudták megsérteni, hogy miért kellett Schmit—Jenőtállami ösztöndíjjal anarchistává kiképezni. És akinek Trefort 1886-ban évi--ítWPIOTI'nf(5) utázTatott ki az állam pénztárából, hogy költözzék fel Pestre, azt tiz évve később tolonckocsin akarta elvitetni Pestről Perczel Dezső, az akkori belügyminiszter. Pedig ez az anarchista igen ájtattlan és értalmatlan ember volt és csak a tudatlanság látott benne va- ISTettyéni felforgatót, aki az államot és társadalmat akarja erőszakkal széjjelbomlasztani. Az még hagyján, hogy állam és társadalom félt tőle. De ellene támadtak a szociáldemokraták vezérei is, akik attól tartottak, hogy tanításai megbontják a pártegységet és kétfelé szakítják a munkásosztály sorait. Szinte magárahagyatva küzdött három-négy front ellen és ebben a küzdelemben leghűségesebb fegyvertársu egy pesti snapszputikos volt, aki anyagilag támogatta Schmitt Jenőt, hogy időnkint megjelentethesse Állam nélkül című újságját. Egy snapszputikos mint mecénás ! A dolog humorosnak, sőt groteszknek látszik, de azért nincs luijjával a logikának: a pálinkával elaltatott öntudatot Schmitt Jenő írásaival akarta felébreszteni és a pálinkával elkövetett bűnöket a gnózis hirdűlésével szerette volna expiálni. Mert, hogy üzletnek rossz volt az Állam nélkül nevű vállalkozás, az egészen bizonyos, így tehát jogos a feltevés, hogy a pilinkakereskedőt nem üzleti érdek, hanem valamilyen erkölcsi kötelék fűzte Schmitt Jenőhöz. Hogy ez a kötelék miből volt fonva, az épp oly felderütetlen, mint annak a félelemnek a motívumai, amelyet az ideális anarchista tanításai mindenfelé keltettek. Nem akart ő rombolni, nem akart az emberektől semmit sem elvenni. Ellenkezőleg : építeni és adni akart. Egy új társadalom volt az ideálja, azt akarta a régi helyén megalapozni. Adni pedig egy új világszemléletet akart, amely visszaszerezte az emberiségnek azt, amit tudomány, irodalom, egyház és filozófia elvettek tőle: vissza akarta neki adni az Istent, de úgy, hogy többé senki el ne vehesse tőle és vissza akarta hozni a földre a mennyei birodalmat, de azt is úgy, hogy ebből a birodalomból többé senki se lakoltathassa ki az embert. A szándékai, törekvései és az igéi nem is voltak újak. De új volt a rendszere. Az evangéliumnak adott visszhangot, az evangéliumi igék titokzatosságában.- Csütörtök