Világ, 1923. március (14. évfolyam, 48-73. szám)

1923-03-23 / 67. szám

2 '1923 március 23. az olyan diák, aki megkapja és megkaphatja ennek az összegnek tizedrészét hazulról. A főiskolával együtt most a nyomor isko­láját és a létfentartási küzdelem iskoláját is kénytelen elvégezni a német egyetemi hall­gató és aki három ilyen iskolát végez egy­szerre, az aligha tudja megszerezni az egye­temen azt a szilárd alapokra fektetett, biztos és teljes tudást, amelyet néhány év előtt jelentett meg például a berlini diploma. A Bruhr-vidék megszállása az életerejét vágja el Németországnak, mondotta néhány nap előtt Bonar Laiv és valóban a Ruhr-vidék megszállása nem csupán a német széngazda­ságra, a német márkára, a német államház­tartásra mért végzetes csapást, hanem alá­aknázza és megbontja azt a fölényt, amelyet a­ tudományos képzettség átlagának rend­kívül magas színvonala biztosított Német­ország számára. Nagy egyetemi tanárai még vannak Németországnak, de nincsen már meg az a német egyetemi hallgatóság, amely­­friss lélekkel, friss érdeklődéssel tudta kísérni a tanárok előadását , és teljes ener­giával dolgozta fel az előadásokon kapott útmutatásaikat. A Ruhr-vidék megszállása alapjaiban in­gatta meg Németországot, nem csupán gazdaságilag és pénzügyileg, de szellemileg­­és testileg is. Berlin 1.200.000 liter tej he­lyett már csak 400.000 liter tejet fogyaszt naponként, mert többre nem telik , és a tejfogyasztás SOO.OOO liternyi visszaesése ,azt mutatja, hogy a német fővárosban most felnövekszik a gyermekeknek egy olyan generációja, amelynek testi teherbírása, idegrendszere, munkaereje törékeny lesz már a munka küszöbének átlépésénél is. "Úgy látszik, ezt érti a francia politika a morális lefegyverzés alatt : meggyengíteni a karokat úgy, hogy ne tudják forgatni a fegyvert akkor sem, ha volna még fegyver Németország kezében. Az a Berlin, amely­­napi 1.200.000 liter tejet fogyasztott, és az a német fiatalság, amely teljes energiával tanult az egyetemeken, talán feltámaszt­hatná a még úgy összezúzott Németországot is. De vájjon lesz-e ereje a feltámadás nagy művét végrehajtani egy olyan generáció­nak, ahol a gyerekek már csak a szükséges tej harmadrészét kapják meg , és ahol a­­ generációk szellemi vezérkara mel­lékfoglalkozás gyanánt végzi el egye­temi tanulmányait, mert kenyerének megszerzésére van egy olyan rendes foglal­kozása, amely napi nyolc munkaórát köt le idejéből... Amit gazdaságilag és pénzügyi­leg rombolna le a Ruhr-vidék megszállása, ha ez néhány esztendeig tart el, amire ma sok kilátás van, azt nehéz újjáépíteni, de nem lehetetlen újjáépíteni akkor, ha a né­met nép fizikai és intellektuális erejét nem csökkentené le, nem r­oppantaná össze a meg­próbáltatások korszaka. De napi 1.200.000 liter tej helyett napi 400.000 liter tej, átlag egy dollár havi segély hazulról a német egyetemi hallgatók számára, és 3000 olyan berlini egyetemi hallgató, aki naponkint nyolc órát dolgozik valamilyen irodában, vállalatnál, vagy gyárban, ezek olyan sta­tisztikai adatok, amelyek legalább is kétsé­gessé teszik, megtartja-e Németország régi fizikai­ és szellemi kvalitásait addig az óráig, amikor minden ilyen kvalitásra szükség volna az újjáépítés nagy munkájához. Piriklusi győzelem Ezen a címen a Budapesti Hírlap ma reggeli számában Rákosi Jenő hosszabb cikket írt Eckhardt Tibornak arról a nyilatkozatáról, amelyben a nemzetgyűlés tegnapi üléséről ki­jelentette, hogy Belk­­én István tegnap fényes győzelmet aratott, de még csak egy-két ilyen győzelem és meg is bukott. „Tegnap az ország érdekéről szavaztak — írja cikkében Rákosi —, a miniszterelnök az igazságot és méltányossá­got, a korrekt kormányzás elvét képviselte. És az egész Ház lelkesen honorálta kijelentéseit. És ez lenne a magyar nemzetgyűlésen — piribusi győzelem? Mi fogna az Eckhardt Tibor által falra festett bukás után következni? Egy kor­mányzás, melyet párt-, vagy osztály-, vagy felekezeti vagy nem tudom mi érdek vezérelne, nem az ország, nem a nemzet érdeke. Egy kormányzás abban a szellemben, amelyben az egyetemi ifjúság mozgósíttatott. Egy kormány­zás, amely pártszempontok szerint szervezi a rendőrséget, az egyetemi kart, az iskolákat, a közigazgatást, még tán a bíróságot is. Egy kor­mányzás gumi- és ólmosbotokkal, verekedé­sekkel az utcán, az egyetemeken, végre a nemzetgyűlésen. Micsoda perspektívája ez Ma­gyarország rekonstrukciójának? Józan ésszel pedig nem lehet azt gondolni, hogy Eckhardt balsejtelme csak egy Sziriusz-féle időjóslat vagy egy jókedvű elmésség, melyet kiröpít a nemzetgyűlés fecsegő folyosóira. Oly öntudatos, soha céltalanul, se cselekvő, se nyilatkozó ember szava inkább biztatás, mint jóslat és kell, hogy valamely komoly háttere legyen. Nem mondom, hogy összeesküvés, nem hogy szervezet, nem hogy írendó, de legalább is szándék és terv, melynek gyökerei beteges vi­szonyainkból táplálkoznak, melyek forradal­maink levegőjéből szedik lélegzetüket, melyek időközönként, mint a csigabiga, ki-kitolják csápjaikat s ha még nem találják alkalmas­nak a is ,­őt, vagy valamely akadályt éreznek, gyorsan visszarántódnak a csiga sima testébe,­­ mindig készen új meg új kísérletekre ... A Pirrhusok és elefántjaik vessék el álarcukat, ha szándékuk jó és önzetlen, elvégre a politika és törvényhozás mégis csak nem álarcosbál." VILÁG A külföldi vasutak helyzete (A Világ tudósítójáról.) A Magyar Közgazda­sági Társaság ma délután Matlekovics Sándor elnöklete alatt ülést tartott, amelyen Neumann Károly nyugalmazott miniszteri tanácsos tar­tott előadást. Külföldi vasutak pénzügyi és gaz­dasági helyzete címen. Az érdekes és adatok­ban bővelkedő előadást nagyszámú közönség hallgatta végig, amelynek sorában megjelentek Walkó Lajos kereskedelmi miniszter, Vázsonyi Jenő, Lukács György, Jankovich Béla, Méhely Kálmán, báró Harkányi János, Tolnay Kornél, Végi­ Károly, Domony Móric, Popper József és a közgazdasági élet számos kitűnősége. Neumann Károly előbb a vasútpolitika általá­nos szempontjaival foglalkozott, s idézte Sir­­William Acworth megállapítását, amely szerint elmúlt az az idő, amikor a vasutak jövedelmét a legnagyobb tarifaemeléssel is ellensúlyozni lehessen. Ezután áttért az egyes államok vas­­utainak pénzügyi és gazdasági ismertetésére. A semleges államok vasutai — Először — mondotta — a semleges álla­mok vasutaival akarok foglalkozni. Hollandia még 1020-ban üzletközösséget hozott össze a vasutak között, amelyben az állam is anyagi érdekeltséget vállalt több mint négymillió hol­landi forint erejéig, biztosított öt százalék osz­talékot, amivel szemben kikötötte az állami be­avatkozást és a vasútigazgatást egyszerűsítette. Az 1921-iki első üzleti év eredménye az volt, hogy az állam annyit fizetett a biztosított öt százalék címén, hogy ez majdnem elérte az egyesült vasutak tőkebefektetését. Ennek a je­lenségnek az oka a forgalom csökkenése, a sze­mélyzeti kiadások óriási emelkedése, amit a nyolcórai munkaidő alkalmazása tett szüksé­gessé. Ezek a személyzeti kiadások olyan ha­talmas mérvet öltöttek, hogy az 1921-es kimu­tatás szerint az összkiadás kétharmad részét tették ki.­­ A svájci vasutak gazdasági viszonyai 1921-ben szintén kedvezőtlenek voltak, mert a forgalom csökkenése itt is jelentkezett. A gaz­dasági helyzet az előző évekhez képest mégis haladást mutat, amennyiben az üzletszámla 12 millió frankkal aktív volt. Ez lehetővé tette az igazgatási szervezet és a munkaidő szabályozá­sát. A takarékossági intézkedések egész soro­zata folytán kilométerenként 500 frank kiadást lehetett megtakarítani, sőt, szakemberek véle­ménye szerint, ez a kiadás az 1922-es mérleg­ben még csökkenni fog. A Gotthard-vonalat villamosították és több más vonal elektrifikálá­­sát is forszírozzák. A személyzetet két év alatt mintegy nyolc százalékkal lehetett csökkenteni.­­ A svéd államvasút is csökkentette vala­mivel 1321-ben a személyzetet és a béreket és ennek folytán a tarifát is, a magánvasutaknál azonban hosszú sztrájk következett be és emiatt az alkalmazottaknak bérengedményeket kellett tenni. Az állami vasútaknál aktív a mérleg körülbelül hétmillióval, a magánvasutaknál vi­szont valamivel passzív. Ennek oka elsősorban a személyzeti túllengés, amely akkora, hogy egy ideig előfordult, hogy a hét több napján keresztül nem tudják az alkalmazottakat fog­lalkoztatni. A létszámcsökkentést ennek ellenére sem sikerült keresztülvinniök. Az utódállamok — Az utódállamokra nézve az adatok meglehe­tős hiányosak. Ami Csehszlovákiát illeti, itt is érezteti kedvezőtlen hatását a nyolcórai munka­idő és a személyzeti túltengés. A befektetett tőke kamatozása itt sincs biztosítva. A magán­­vasutakkal szemben az állam sokszor erősza­kos eszközökhöz is nyúlt, így az aussigetep­­litzi és bustrehradi vasútvonalak államosítása esetében. Ezzel szemben forgalmi viszonyaik jók, észszerű tarifapolitikájuk és jó beruhá­zási programmju­k van, azonban a pénzügyi eredmények mégsem elég kedvezőek.­­ Jugoszláviában csak a fővonalon bonyoló­dik le rendes forgalom. A talpfák nyolcvan százaléka rossz és előfordult, hogy a javításo­kat csak a magyar államvasút segítségével tudták elvégezni. Romániában az a helyzet, hogy nem tudja megemészteni, amit felfalt. A tőlünk kapott vonalakat nem tudják forgalmi eszközökkel ellátni és a múlt év őszén meg­történt, hogy egyetlen erdélyi állomáson 100.000 kocsirakományra való só hevert, amelyet for­galmi eszközök hiányában nem tudtak elszállí­tani. Ezen az állapoton többféle kedvezmény­nyel próbáltak segíteni, megpróbálkoztak a magánvállalatok bekapcsolásával is, mindezek a kísérletek azonban nem bizonyultak célra­vezetőknek. Sokkal kedvezőbb a lengyel vas­utak képe, ahol a személytarifát lényegesen nem emelték és észszerűen rendezték be az anyagbeszerzést és adminisztrációt, nagyrészt a porosz vasutak rendszerének mintájára. A nagy-entente­ ­ A nagy-entente államai közül elsőnek Olasz­országgal akart foglalkozni, ahol igen nagy ba­jok vannak az államvasutak körül. A hiba itt is az, ami Romániánál, ami abban nyilvánul meg, hogy az osztrák kézből átvett vasutakat, amelyek értéke 225 millió aranykorona, se­­hogysem sikerült helyesen beleilleszteni az állami hálózatba, aminek folytán a legutóbbi év veszteségét 1,6 milliárd árára becsülik. A forgalmi eszköz náluk is kevés, a javítási át­lag azonban 17 százalék, tehát igen magas. A fobaj itt is a nyolcórai munkaidő, amely Olasz­országban ugyan nincs törvénybe iktatva, de a munkásság keresztülvitte. 1922-ben emiatt a személyzeti kiadások az összes kiadásoknak 06,5 százalékát tették. Ebben az évben tör­vényt hoztak, amely szerint a személyzetet két éven belül mintegy 12 százalékkal kell csök­ken­teni, ezzel szemben ennek a kérdésnek egyik legkiválóbb szakértője, Bianchi, úgy véli, hogy megoldást egyedül a munkaidő kérdésé­nek szabályozásától lehet várni és csak ezzel lehet csökkenteni a budget-ben mutatkozó nagy hiányokat Viszont Bianchi is azon az állás­ponton van, hogy nagyarányú tarifaemelés is feltétlenül szükséges.­­ A francia fővasutak, vagyis az öt nagy vasúttársaság 1921-ben már új rendszer alatt állott, amelynek, főelvei azok voltak, hogy az állami garancia terheit meg kell szüntetni, a vasutakkal szemben az állami szuverenitást ér­vényre kell juttatni és végül a személyzeti ki­adásokat csökkenteni. A fővasutak közös alapot alkotnak az állam részvételével és ha az egyes vasutak kedvezően dolgoznak, akkor az így létrejött fond­ból maguk a társaságok és a sze­mélyzet is prémiumot kapnak. A fővasutak üz­leti hiánya 1922-ben 2383 millió frank volt, a nyereség-veszteségszámla pedig 1600 milliós de­ficitet mutatott föl a nyolcórai munkaidő túlten­­gése következtében. Ennélfogva már 1921-ben a Conseil Superieur azt a javaslatot tette, hogy hét éven át minden alkalmazott 300 túlórát le­gyen köteles évente díjtalanul teljesíteni. Ez a javaslat az alkalmazottak tiltakozása következ­tében nem ment keresztül, épp úgy, mint a ti­­zenkétórás munkaidő sem. Az elektrifikálás te­rén a franciák nagy haladást tettek és Le Troqueur ettől várta a jövőben bekövetkezendő megtakarítások jelentékeny részét.­ — Anglia 1920-ban szintén gyökeresen át­alakította vasúti rendszerét. A vasutakat négy csoportba sorozták, részint egyesítés, részint fölszívás útján azzal a céllal, hogy az egyes csoportokon belül a versenyt megszüntessék. Az alkalmazott és a vasút között fölmerülő vi­tás kérdések elintézésére két fokú bíróságot lé­tesített a törvény és a háborús veszteségekért kárpótlást állapított meg a vasutaknak. A ta­rifa fölött, a Ratehs Tribunal rendelkezik, a csoportosítás hatása azonban egyelőre még nem mutatkozik. A személyforgalom és a teherfor­galom az új rendszer bevezetése óta emelkedett.­­ Az Egyesült Államok is 1920-ban rendez­ték a vasútügyet és szintén csoportosításra kö­telezték a társaságokat, itt azonban éppen el­lenkezőleg azzal a céllal, hogy az egyesítés út­ján nagyobb versenyt idézzenek elő az egyes csoportokon belül. Ez a rendszer az eddigi ta­pasztalatok alapján nem vált be. A hatóság le­szállítói­ ugyan­a7 százalékkal a tarifákat, ez az intézkedés azonban csak bérleszállítással, kapcsolatban volt keresztülvihető. A bérleszállí­­tás miatt a személyzet sztrájkba lépett, de ez nem vált általánossá, noha méreteiben megha­ladott m­i­u­ett eddigi vasúti sztrájkot. A tervbe vett újítatok közül egyedül a biztonsági rend­szabályok bizonyultak sikeresen végrehajtha­­tóknak, amire már csak azért is nagy szükség volt, mert a háború után a balesetek rendkívüli mértékben elszaporodtak. Az üzleti eredmény nem kielégítő, aminek bizonysága az, hogy már eddig is több társaság nyújtott be üzem­­beszüntetési kérelmet, amit egyrészt a nyolcórai munkaidő túltengése, másrészt az tett szüksé­gessé, hogy az alkalmazottak számát nem si­került csökkenteni. A kanadai viszonyok általa­ién kedvezőbbek­nek mondható­k és itt most történnek lépések az irányban, hogy az ameri­kai rendszert bevezessék. Au­sztria és Németország — Végül még Ausztria és Németország vasúti viszonyaival akarok röviden foglalkozni. Auszt­riában a kedvezőtlen viszonyok okának általá­ban a pénzérték vásárlóerejének csökkenését tartják, de az igazi ok itt is a személyzet túl­­tengésével, az anyagárak emelkedésével, a tel­jesítmény csökkenésével van kapcsolatban. A személyzet száma egyesek szerint 99.000 főre tehető, a hivatalos statisztika azonban egész más számot mond. A munkaidő kérdésének ren­dezése és a bérleszállítás a munkások erélyes ellenzése folytán nem volt keresztülvihető, az egyetlen, amit elérni sikerült, a mérsékelt lét­számcsökkentés volt, azonban a viszonyokat ez sem enyhítette, amit legjobban mutat az, hogy 1921-ben az osztrák vasutak deficitje még csak 40 milliárd volt és ez az összeg 1922-ben már 200 milliárdra emelkedett. A megtakarítások egész jelentéktelenek, noha újabban már meg­takarítási kormánybiztos is van. — Németország céltudatos munkát folytat a birodalmi vasúti rendszer konszolidálása tekin­tetében. A személyzeti ügyet lényeges csökken­téssel rendezték, a munkaidő megváltoztatását azonban nem lehetett megvalósítani. Az üzleti eredmény mégis elég kedvező, 1922-ben a mér­leget sikerült egyensúlyba hozni, igaz, hogy ennek érdekében a díjszabást tizenegyszer emel­ték föl.­­ A nehézségeket általában egy szóban lehet összefoglalni, és ez a drgaság. A vasutak fo­gyasztása csökkent­, ezzel szemben nem lehet semmikép fedezni a munkaidőnek azt a részét, amelynek a termelés nem felel meg. Ez az eleme a deficitnek az, amit nem lehet behozni sem takarékossággal, sem tarifaemeléssel. Az alapos és kimerítő előadásért Maliekovits Sándor elnök fejezte ki a társaság köszönetét és ezzel az ülés véget ért. Péntek Wolffék követelései A Gömbös—Wolff-csoport mozgolódásai­val kapcsolatban még mindig különböző híreket terjesztenek, úgy hogy ma már az egységes párt liberális Irakéiól is szükséges­nek találták az ellenakció megindítását és e célból pártértekezlet sürgős egybehívását követelik. Maga a miniszterelnök ma nem tartózkodott Budapesten és így nem tudtak végleges döntésre jutni. E pillanatban semmi bizonyosat sem lehet tudni Wolffék távolabbi terveit illetően, úgy hogy még az egyébként beavatott körök­­ teljesen tá­jékozatlanok. Az intranzigens fajvédelmi csoport meg­bízásából ma délelőtt W­olff Károly felke­reste Rakovszk­y Iván belügyminisztert és arra kérte, közölje a miniszterelnökkel, hogy sem neki, sem pártjának nincsenek kormánybuktató szándékai. Ezzel szemben hangsúlyoztá, hogy az ifjúság és az ifjúság­gal szimpatizáló keresztény tömegek nyug­talanságát csak úgy tudják lecsillapítani, ha a kormány bizonyos kívánságaikat teljesíti. Ezekről a kívánságokról az este folyamán szintén ellentétes hírek terjedtek el. Mint velünk beavatott helyről közükt, Wolffék a forradalmi sajtó megszüntetését és a tőzsde erélyes megrendszabályozását követelik. A kormány még a holnapi nap folyamán fog­lalkozik Wolffék követeléseivel és ugyan­csak holnap értel­­ik a Wolff és Gömbös körül csoportosult képviselőket a kormány álláspontjáról. Ezekkel az eseményekkel kapcsolatban az ellenzéki szövetség a nemzetgyűlés hol­napi ülése előtt értekezletet tart, amelyen dönteni­ fognak afölött, hogy napirend előtti felszólalás vagy zárt ülés kereté­ben tegyék-e szóvá aggodalmaikat, vagy amennyiben erre mód kínálkozik, bizalmas megbeszélés során kérjenek felvilágosítást a miniszterelnöktől. Huszár Károly ma délután audiencián jelent meg a kormányzónál. Az egységes pártban fölvetik a bizalmi kérdést Politikai körökben az utóbbi napokban sű­rűn terjedtek hírek az egységes párt belső vál­ságáról. Berky Gyula, aki tudvalévően Szabó István földmívelési miniszter bizalmas politikai barátai közé tartozik, ma hosszabban nyilat­kozott ezekről a hírekről és többek közt a kö­­vetkezőket mondta: — Vannak bizonyos jelenségek, melyek arra engednek következtetni, hogy rövid időn belül az egységes párt politikusainak éppen úgy a párthoz, mint a kormányhoz való viszonyát tisztázni kell. A parlament folyosóján ma az egységes pártnak több vezető tagja úgy nyilat­kozott, hogy sürgősen össze kell hívni a párt­értekezletet, amelyen föl kell vetni a kormány­nyal szemben a bizalmi kérdést. Ennek a párt­­értekezletnek az a célja, hogy kategorikusan megállapítsák azt, hogy a pártnak mely tagjai azok, akik bizalommal követik a kormányt munkájában és kik azok, akik ezt a bizalmat a kormánytól meg akarják vonni. A párt leg­nagyobb részének az az álláspontja, hogy le­hetetlenség a kormánynak eréllyel képviselni a maga politikáját, úgy, hogy ha a saját párt­ján belül ellenzéki velleitásokkal kell szá­molnia.­­ Bizonyos politikai körök állandóan napi­renden tartják a kormányválság kérdését és ez alapon tendenciózusan azt a hírt terjesztik, hogy nagyatádi Szabó István Bethlen István gróf ellen készülne politikai akcióra. Akik nagyatádi Szabó Istvánt ismerik, azok jól tud­ják azt, hogy semmiféle politikai intrikára nem kapható, egyébként is politikai barátai előtt nem egyszer tett olyan kijelentést, hogy ha új kormány alakulna, ő abban semmi kö­rülmények között részt nem venne.­­ Lehetetlenség továbbra is szó nélkül hagyni azokat a pletykákat, amelyek tíz nap óta keringenek szerte a fővárosban és az or­szágban. A kormány nem képes nehéz tör­vényhozási feladatát megoldani másként, csak úgy, ha a parlamentben és a pártban egyaránt tiszta helyzetet teremtünk. A pártértekezletet vagy ma estére, vagy péntek estére összehív­ják és ott mindezeket a kérdéseket tisztázni fogjuk. A kisgazdák a drágaság ellen Kéthly Anna interpellációjának hatása alatt, értesülésünk szerint, az egységes párt kisgazda­képviselői tegnap este megbeszélésre gyűltek egybe Csontos Imre lakásán, ahol nagyatádi Szabó István földmívelési miniszter is meg­jelent. A megbeszélésen a drágaság kérdésével foglalkoztak, különösen Csontos Imre panaszolta föl, hogy a drágaság okozóinak mindenütt a kisgazdákat tartják, ő nem tudja, hogy Buda­pesten milyen a helyzet, de vidéken ez a beállí­tás nem állhat meg, mert a kis, 10—15 holdas gazdák anyagilag igen válságos helyzetben van­nak. Nagyatádi Szabó István kijelentette, hogy a drágaság a kormánynak egyik legfonto­sabb problémája és mihelyt ez ügyben pozitívu­mot tud, haladéktalanul értesíteni fogja kép-,­viselőtársait. A megbeszélést, értesülésünk sze­rint, ma folytatják. A pénzügyi tanács ülése A pénzügyi tanács ma délután ülést tartott, amelyen a korona zürichi paritásának az utóbbi napokban beállott csökkenésével foglalkozott. A tanács tagjai általában annak a véleményüknek adtak kifejezést, hogy a kormánynak a szüksé­ges intézkedések megtételére sürgős felhatalma­zást kell kapnia, mivel pénzügyi politikánk eredménye azt mutatja, h­ogy az eddigi rend­szer, tudniillik a defláció nem vezetett ered­ményre és így pénzügyi politikánk esetleg egé­szen más vágányra való terelését komoly meg­fontolás tárgyává kell tenni. Elhatározta a ta­nács, hogy erről az álláspontjáról Kállay Tibor pénzügyminisztert haladéktalanul értesült

Next