Világ, 1923. március (14. évfolyam, 48-73. szám)
1923-03-23 / 67. szám
2 '1923 március 23. az olyan diák, aki megkapja és megkaphatja ennek az összegnek tizedrészét hazulról. A főiskolával együtt most a nyomor iskoláját és a létfentartási küzdelem iskoláját is kénytelen elvégezni a német egyetemi hallgató és aki három ilyen iskolát végez egyszerre, az aligha tudja megszerezni az egyetemen azt a szilárd alapokra fektetett, biztos és teljes tudást, amelyet néhány év előtt jelentett meg például a berlini diploma. A Bruhr-vidék megszállása az életerejét vágja el Németországnak, mondotta néhány nap előtt Bonar Laiv és valóban a Ruhr-vidék megszállása nem csupán a német széngazdaságra, a német márkára, a német államháztartásra mért végzetes csapást, hanem aláaknázza és megbontja azt a fölényt, amelyet a tudományos képzettség átlagának rendkívül magas színvonala biztosított Németország számára. Nagy egyetemi tanárai még vannak Németországnak, de nincsen már meg az a német egyetemi hallgatóság, amelyfriss lélekkel, friss érdeklődéssel tudta kísérni a tanárok előadását , és teljes energiával dolgozta fel az előadásokon kapott útmutatásaikat. A Ruhr-vidék megszállása alapjaiban ingatta meg Németországot, nem csupán gazdaságilag és pénzügyileg, de szellemilegés testileg is. Berlin 1.200.000 liter tej helyett már csak 400.000 liter tejet fogyaszt naponként, mert többre nem telik , és a tejfogyasztás SOO.OOO liternyi visszaesése ,azt mutatja, hogy a német fővárosban most felnövekszik a gyermekeknek egy olyan generációja, amelynek testi teherbírása, idegrendszere, munkaereje törékeny lesz már a munka küszöbének átlépésénél is. "Úgy látszik, ezt érti a francia politika a morális lefegyverzés alatt : meggyengíteni a karokat úgy, hogy ne tudják forgatni a fegyvert akkor sem, ha volna még fegyver Németország kezében. Az a Berlin, amelynapi 1.200.000 liter tejet fogyasztott, és az a német fiatalság, amely teljes energiával tanult az egyetemeken, talán feltámaszthatná a még úgy összezúzott Németországot is. De vájjon lesz-e ereje a feltámadás nagy művét végrehajtani egy olyan generációnak, ahol a gyerekek már csak a szükséges tej harmadrészét kapják meg , és ahol a generációk szellemi vezérkara mellékfoglalkozás gyanánt végzi el egyetemi tanulmányait, mert kenyerének megszerzésére van egy olyan rendes foglalkozása, amely napi nyolc munkaórát köt le idejéből... Amit gazdaságilag és pénzügyileg rombolna le a Ruhr-vidék megszállása, ha ez néhány esztendeig tart el, amire ma sok kilátás van, azt nehéz újjáépíteni, de nem lehetetlen újjáépíteni akkor, ha a német nép fizikai és intellektuális erejét nem csökkentené le, nem roppantaná össze a megpróbáltatások korszaka. De napi 1.200.000 liter tej helyett napi 400.000 liter tej, átlag egy dollár havi segély hazulról a német egyetemi hallgatók számára, és 3000 olyan berlini egyetemi hallgató, aki naponkint nyolc órát dolgozik valamilyen irodában, vállalatnál, vagy gyárban, ezek olyan statisztikai adatok, amelyek legalább is kétségessé teszik, megtartja-e Németország régi fizikai és szellemi kvalitásait addig az óráig, amikor minden ilyen kvalitásra szükség volna az újjáépítés nagy munkájához. Piriklusi győzelem Ezen a címen a Budapesti Hírlap ma reggeli számában Rákosi Jenő hosszabb cikket írt Eckhardt Tibornak arról a nyilatkozatáról, amelyben a nemzetgyűlés tegnapi üléséről kijelentette, hogy Belkén István tegnap fényes győzelmet aratott, de még csak egy-két ilyen győzelem és meg is bukott. „Tegnap az ország érdekéről szavaztak — írja cikkében Rákosi —, a miniszterelnök az igazságot és méltányosságot, a korrekt kormányzás elvét képviselte. És az egész Ház lelkesen honorálta kijelentéseit. És ez lenne a magyar nemzetgyűlésen — piribusi győzelem? Mi fogna az Eckhardt Tibor által falra festett bukás után következni? Egy kormányzás, melyet párt-, vagy osztály-, vagy felekezeti vagy nem tudom mi érdek vezérelne, nem az ország, nem a nemzet érdeke. Egy kormányzás abban a szellemben, amelyben az egyetemi ifjúság mozgósíttatott. Egy kormányzás, amely pártszempontok szerint szervezi a rendőrséget, az egyetemi kart, az iskolákat, a közigazgatást, még tán a bíróságot is. Egy kormányzás gumi- és ólmosbotokkal, verekedésekkel az utcán, az egyetemeken, végre a nemzetgyűlésen. Micsoda perspektívája ez Magyarország rekonstrukciójának? Józan ésszel pedig nem lehet azt gondolni, hogy Eckhardt balsejtelme csak egy Sziriusz-féle időjóslat vagy egy jókedvű elmésség, melyet kiröpít a nemzetgyűlés fecsegő folyosóira. Oly öntudatos, soha céltalanul, se cselekvő, se nyilatkozó ember szava inkább biztatás, mint jóslat és kell, hogy valamely komoly háttere legyen. Nem mondom, hogy összeesküvés, nem hogy szervezet, nem hogy írendó, de legalább is szándék és terv, melynek gyökerei beteges viszonyainkból táplálkoznak, melyek forradalmaink levegőjéből szedik lélegzetüket, melyek időközönként, mint a csigabiga, ki-kitolják csápjaikat s ha még nem találják alkalmasnak a is ,őt, vagy valamely akadályt éreznek, gyorsan visszarántódnak a csiga sima testébe, mindig készen új meg új kísérletekre ... A Pirrhusok és elefántjaik vessék el álarcukat, ha szándékuk jó és önzetlen, elvégre a politika és törvényhozás mégis csak nem álarcosbál." VILÁG A külföldi vasutak helyzete (A Világ tudósítójáról.) A Magyar Közgazdasági Társaság ma délután Matlekovics Sándor elnöklete alatt ülést tartott, amelyen Neumann Károly nyugalmazott miniszteri tanácsos tartott előadást. Külföldi vasutak pénzügyi és gazdasági helyzete címen. Az érdekes és adatokban bővelkedő előadást nagyszámú közönség hallgatta végig, amelynek sorában megjelentek Walkó Lajos kereskedelmi miniszter, Vázsonyi Jenő, Lukács György, Jankovich Béla, Méhely Kálmán, báró Harkányi János, Tolnay Kornél, Végi Károly, Domony Móric, Popper József és a közgazdasági élet számos kitűnősége. Neumann Károly előbb a vasútpolitika általános szempontjaival foglalkozott, s idézte SirWilliam Acworth megállapítását, amely szerint elmúlt az az idő, amikor a vasutak jövedelmét a legnagyobb tarifaemeléssel is ellensúlyozni lehessen. Ezután áttért az egyes államok vasutainak pénzügyi és gazdasági ismertetésére. A semleges államok vasutai — Először — mondotta — a semleges államok vasutaival akarok foglalkozni. Hollandia még 1020-ban üzletközösséget hozott össze a vasutak között, amelyben az állam is anyagi érdekeltséget vállalt több mint négymillió hollandi forint erejéig, biztosított öt százalék osztalékot, amivel szemben kikötötte az állami beavatkozást és a vasútigazgatást egyszerűsítette. Az 1921-iki első üzleti év eredménye az volt, hogy az állam annyit fizetett a biztosított öt százalék címén, hogy ez majdnem elérte az egyesült vasutak tőkebefektetését. Ennek a jelenségnek az oka a forgalom csökkenése, a személyzeti kiadások óriási emelkedése, amit a nyolcórai munkaidő alkalmazása tett szükségessé. Ezek a személyzeti kiadások olyan hatalmas mérvet öltöttek, hogy az 1921-es kimutatás szerint az összkiadás kétharmad részét tették ki. A svájci vasutak gazdasági viszonyai 1921-ben szintén kedvezőtlenek voltak, mert a forgalom csökkenése itt is jelentkezett. A gazdasági helyzet az előző évekhez képest mégis haladást mutat, amennyiben az üzletszámla 12 millió frankkal aktív volt. Ez lehetővé tette az igazgatási szervezet és a munkaidő szabályozását. A takarékossági intézkedések egész sorozata folytán kilométerenként 500 frank kiadást lehetett megtakarítani, sőt, szakemberek véleménye szerint, ez a kiadás az 1922-es mérlegben még csökkenni fog. A Gotthard-vonalat villamosították és több más vonal elektrifikálását is forszírozzák. A személyzetet két év alatt mintegy nyolc százalékkal lehetett csökkenteni. A svéd államvasút is csökkentette valamivel 1321-ben a személyzetet és a béreket és ennek folytán a tarifát is, a magánvasutaknál azonban hosszú sztrájk következett be és emiatt az alkalmazottaknak bérengedményeket kellett tenni. Az állami vasútaknál aktív a mérleg körülbelül hétmillióval, a magánvasutaknál viszont valamivel passzív. Ennek oka elsősorban a személyzeti túllengés, amely akkora, hogy egy ideig előfordult, hogy a hét több napján keresztül nem tudják az alkalmazottakat foglalkoztatni. A létszámcsökkentést ennek ellenére sem sikerült keresztülvinniök. Az utódállamok — Az utódállamokra nézve az adatok meglehetős hiányosak. Ami Csehszlovákiát illeti, itt is érezteti kedvezőtlen hatását a nyolcórai munkaidő és a személyzeti túltengés. A befektetett tőke kamatozása itt sincs biztosítva. A magánvasutakkal szemben az állam sokszor erőszakos eszközökhöz is nyúlt, így az aussigeteplitzi és bustrehradi vasútvonalak államosítása esetében. Ezzel szemben forgalmi viszonyaik jók, észszerű tarifapolitikájuk és jó beruházási programmjuk van, azonban a pénzügyi eredmények mégsem elég kedvezőek. Jugoszláviában csak a fővonalon bonyolódik le rendes forgalom. A talpfák nyolcvan százaléka rossz és előfordult, hogy a javításokat csak a magyar államvasút segítségével tudták elvégezni. Romániában az a helyzet, hogy nem tudja megemészteni, amit felfalt. A tőlünk kapott vonalakat nem tudják forgalmi eszközökkel ellátni és a múlt év őszén megtörtént, hogy egyetlen erdélyi állomáson 100.000 kocsirakományra való só hevert, amelyet forgalmi eszközök hiányában nem tudtak elszállítani. Ezen az állapoton többféle kedvezménynyel próbáltak segíteni, megpróbálkoztak a magánvállalatok bekapcsolásával is, mindezek a kísérletek azonban nem bizonyultak célravezetőknek. Sokkal kedvezőbb a lengyel vasutak képe, ahol a személytarifát lényegesen nem emelték és észszerűen rendezték be az anyagbeszerzést és adminisztrációt, nagyrészt a porosz vasutak rendszerének mintájára. A nagy-entente A nagy-entente államai közül elsőnek Olaszországgal akart foglalkozni, ahol igen nagy bajok vannak az államvasutak körül. A hiba itt is az, ami Romániánál, ami abban nyilvánul meg, hogy az osztrák kézből átvett vasutakat, amelyek értéke 225 millió aranykorona, sehogysem sikerült helyesen beleilleszteni az állami hálózatba, aminek folytán a legutóbbi év veszteségét 1,6 milliárd árára becsülik. A forgalmi eszköz náluk is kevés, a javítási átlag azonban 17 százalék, tehát igen magas. A fobaj itt is a nyolcórai munkaidő, amely Olaszországban ugyan nincs törvénybe iktatva, de a munkásság keresztülvitte. 1922-ben emiatt a személyzeti kiadások az összes kiadásoknak 06,5 százalékát tették. Ebben az évben törvényt hoztak, amely szerint a személyzetet két éven belül mintegy 12 százalékkal kell csökkenteni, ezzel szemben ennek a kérdésnek egyik legkiválóbb szakértője, Bianchi, úgy véli, hogy megoldást egyedül a munkaidő kérdésének szabályozásától lehet várni és csak ezzel lehet csökkenteni a budget-ben mutatkozó nagy hiányokat Viszont Bianchi is azon az állásponton van, hogy nagyarányú tarifaemelés is feltétlenül szükséges. A francia fővasutak, vagyis az öt nagy vasúttársaság 1921-ben már új rendszer alatt állott, amelynek, főelvei azok voltak, hogy az állami garancia terheit meg kell szüntetni, a vasutakkal szemben az állami szuverenitást érvényre kell juttatni és végül a személyzeti kiadásokat csökkenteni. A fővasutak közös alapot alkotnak az állam részvételével és ha az egyes vasutak kedvezően dolgoznak, akkor az így létrejött fondból maguk a társaságok és a személyzet is prémiumot kapnak. A fővasutak üzleti hiánya 1922-ben 2383 millió frank volt, a nyereség-veszteségszámla pedig 1600 milliós deficitet mutatott föl a nyolcórai munkaidő túltengése következtében. Ennélfogva már 1921-ben a Conseil Superieur azt a javaslatot tette, hogy hét éven át minden alkalmazott 300 túlórát legyen köteles évente díjtalanul teljesíteni. Ez a javaslat az alkalmazottak tiltakozása következtében nem ment keresztül, épp úgy, mint a tizenkétórás munkaidő sem. Az elektrifikálás terén a franciák nagy haladást tettek és Le Troqueur ettől várta a jövőben bekövetkezendő megtakarítások jelentékeny részét. — Anglia 1920-ban szintén gyökeresen átalakította vasúti rendszerét. A vasutakat négy csoportba sorozták, részint egyesítés, részint fölszívás útján azzal a céllal, hogy az egyes csoportokon belül a versenyt megszüntessék. Az alkalmazott és a vasút között fölmerülő vitás kérdések elintézésére két fokú bíróságot létesített a törvény és a háborús veszteségekért kárpótlást állapított meg a vasutaknak. A tarifa fölött, a Ratehs Tribunal rendelkezik, a csoportosítás hatása azonban egyelőre még nem mutatkozik. A személyforgalom és a teherforgalom az új rendszer bevezetése óta emelkedett. Az Egyesült Államok is 1920-ban rendezték a vasútügyet és szintén csoportosításra kötelezték a társaságokat, itt azonban éppen ellenkezőleg azzal a céllal, hogy az egyesítés útján nagyobb versenyt idézzenek elő az egyes csoportokon belül. Ez a rendszer az eddigi tapasztalatok alapján nem vált be. A hatóság leszállítói ugyana7 százalékkal a tarifákat, ez az intézkedés azonban csak bérleszállítással, kapcsolatban volt keresztülvihető. A bérleszállítás miatt a személyzet sztrájkba lépett, de ez nem vált általánossá, noha méreteiben meghaladott miuett eddigi vasúti sztrájkot. A tervbe vett újítatok közül egyedül a biztonsági rendszabályok bizonyultak sikeresen végrehajthatóknak, amire már csak azért is nagy szükség volt, mert a háború után a balesetek rendkívüli mértékben elszaporodtak. Az üzleti eredmény nem kielégítő, aminek bizonysága az, hogy már eddig is több társaság nyújtott be üzembeszüntetési kérelmet, amit egyrészt a nyolcórai munkaidő túltengése, másrészt az tett szükségessé, hogy az alkalmazottak számát nem sikerült csökkenteni. A kanadai viszonyok általaién kedvezőbbeknek mondhatók és itt most történnek lépések az irányban, hogy az amerikai rendszert bevezessék. Ausztria és Németország — Végül még Ausztria és Németország vasúti viszonyaival akarok röviden foglalkozni. Ausztriában a kedvezőtlen viszonyok okának általában a pénzérték vásárlóerejének csökkenését tartják, de az igazi ok itt is a személyzet túltengésével, az anyagárak emelkedésével, a teljesítmény csökkenésével van kapcsolatban. A személyzet száma egyesek szerint 99.000 főre tehető, a hivatalos statisztika azonban egész más számot mond. A munkaidő kérdésének rendezése és a bérleszállítás a munkások erélyes ellenzése folytán nem volt keresztülvihető, az egyetlen, amit elérni sikerült, a mérsékelt létszámcsökkentés volt, azonban a viszonyokat ez sem enyhítette, amit legjobban mutat az, hogy 1921-ben az osztrák vasutak deficitje még csak 40 milliárd volt és ez az összeg 1922-ben már 200 milliárdra emelkedett. A megtakarítások egész jelentéktelenek, noha újabban már megtakarítási kormánybiztos is van. — Németország céltudatos munkát folytat a birodalmi vasúti rendszer konszolidálása tekintetében. A személyzeti ügyet lényeges csökkentéssel rendezték, a munkaidő megváltoztatását azonban nem lehetett megvalósítani. Az üzleti eredmény mégis elég kedvező, 1922-ben a mérleget sikerült egyensúlyba hozni, igaz, hogy ennek érdekében a díjszabást tizenegyszer emelték föl. A nehézségeket általában egy szóban lehet összefoglalni, és ez a drgaság. A vasutak fogyasztása csökkent, ezzel szemben nem lehet semmikép fedezni a munkaidőnek azt a részét, amelynek a termelés nem felel meg. Ez az eleme a deficitnek az, amit nem lehet behozni sem takarékossággal, sem tarifaemeléssel. Az alapos és kimerítő előadásért Maliekovits Sándor elnök fejezte ki a társaság köszönetét és ezzel az ülés véget ért. Péntek Wolffék követelései A Gömbös—Wolff-csoport mozgolódásaival kapcsolatban még mindig különböző híreket terjesztenek, úgy hogy ma már az egységes párt liberális Irakéiól is szükségesnek találták az ellenakció megindítását és e célból pártértekezlet sürgős egybehívását követelik. Maga a miniszterelnök ma nem tartózkodott Budapesten és így nem tudtak végleges döntésre jutni. E pillanatban semmi bizonyosat sem lehet tudni Wolffék távolabbi terveit illetően, úgy hogy még az egyébként beavatott körök teljesen tájékozatlanok. Az intranzigens fajvédelmi csoport megbízásából ma délelőtt Wolff Károly felkereste Rakovszky Iván belügyminisztert és arra kérte, közölje a miniszterelnökkel, hogy sem neki, sem pártjának nincsenek kormánybuktató szándékai. Ezzel szemben hangsúlyoztá, hogy az ifjúság és az ifjúsággal szimpatizáló keresztény tömegek nyugtalanságát csak úgy tudják lecsillapítani, ha a kormány bizonyos kívánságaikat teljesíti. Ezekről a kívánságokról az este folyamán szintén ellentétes hírek terjedtek el. Mint velünk beavatott helyről közükt, Wolffék a forradalmi sajtó megszüntetését és a tőzsde erélyes megrendszabályozását követelik. A kormány még a holnapi nap folyamán foglalkozik Wolffék követeléseivel és ugyancsak holnap értelik a Wolff és Gömbös körül csoportosult képviselőket a kormány álláspontjáról. Ezekkel az eseményekkel kapcsolatban az ellenzéki szövetség a nemzetgyűlés holnapi ülése előtt értekezletet tart, amelyen dönteni fognak afölött, hogy napirend előtti felszólalás vagy zárt ülés keretében tegyék-e szóvá aggodalmaikat, vagy amennyiben erre mód kínálkozik, bizalmas megbeszélés során kérjenek felvilágosítást a miniszterelnöktől. Huszár Károly ma délután audiencián jelent meg a kormányzónál. Az egységes pártban fölvetik a bizalmi kérdést Politikai körökben az utóbbi napokban sűrűn terjedtek hírek az egységes párt belső válságáról. Berky Gyula, aki tudvalévően Szabó István földmívelési miniszter bizalmas politikai barátai közé tartozik, ma hosszabban nyilatkozott ezekről a hírekről és többek közt a következőket mondta: — Vannak bizonyos jelenségek, melyek arra engednek következtetni, hogy rövid időn belül az egységes párt politikusainak éppen úgy a párthoz, mint a kormányhoz való viszonyát tisztázni kell. A parlament folyosóján ma az egységes pártnak több vezető tagja úgy nyilatkozott, hogy sürgősen össze kell hívni a pártértekezletet, amelyen föl kell vetni a kormánynyal szemben a bizalmi kérdést. Ennek a pártértekezletnek az a célja, hogy kategorikusan megállapítsák azt, hogy a pártnak mely tagjai azok, akik bizalommal követik a kormányt munkájában és kik azok, akik ezt a bizalmat a kormánytól meg akarják vonni. A párt legnagyobb részének az az álláspontja, hogy lehetetlenség a kormánynak eréllyel képviselni a maga politikáját, úgy, hogy ha a saját pártján belül ellenzéki velleitásokkal kell számolnia. Bizonyos politikai körök állandóan napirenden tartják a kormányválság kérdését és ez alapon tendenciózusan azt a hírt terjesztik, hogy nagyatádi Szabó István Bethlen István gróf ellen készülne politikai akcióra. Akik nagyatádi Szabó Istvánt ismerik, azok jól tudják azt, hogy semmiféle politikai intrikára nem kapható, egyébként is politikai barátai előtt nem egyszer tett olyan kijelentést, hogy ha új kormány alakulna, ő abban semmi körülmények között részt nem venne. Lehetetlenség továbbra is szó nélkül hagyni azokat a pletykákat, amelyek tíz nap óta keringenek szerte a fővárosban és az országban. A kormány nem képes nehéz törvényhozási feladatát megoldani másként, csak úgy, ha a parlamentben és a pártban egyaránt tiszta helyzetet teremtünk. A pártértekezletet vagy ma estére, vagy péntek estére összehívják és ott mindezeket a kérdéseket tisztázni fogjuk. A kisgazdák a drágaság ellen Kéthly Anna interpellációjának hatása alatt, értesülésünk szerint, az egységes párt kisgazdaképviselői tegnap este megbeszélésre gyűltek egybe Csontos Imre lakásán, ahol nagyatádi Szabó István földmívelési miniszter is megjelent. A megbeszélésen a drágaság kérdésével foglalkoztak, különösen Csontos Imre panaszolta föl, hogy a drágaság okozóinak mindenütt a kisgazdákat tartják, ő nem tudja, hogy Budapesten milyen a helyzet, de vidéken ez a beállítás nem állhat meg, mert a kis, 10—15 holdas gazdák anyagilag igen válságos helyzetben vannak. Nagyatádi Szabó István kijelentette, hogy a drágaság a kormánynak egyik legfontosabb problémája és mihelyt ez ügyben pozitívumot tud, haladéktalanul értesíteni fogja kép-,viselőtársait. A megbeszélést, értesülésünk szerint, ma folytatják. A pénzügyi tanács ülése A pénzügyi tanács ma délután ülést tartott, amelyen a korona zürichi paritásának az utóbbi napokban beállott csökkenésével foglalkozott. A tanács tagjai általában annak a véleményüknek adtak kifejezést, hogy a kormánynak a szükséges intézkedések megtételére sürgős felhatalmazást kell kapnia, mivel pénzügyi politikánk eredménye azt mutatja, hogy az eddigi rendszer, tudniillik a defláció nem vezetett eredményre és így pénzügyi politikánk esetleg egészen más vágányra való terelését komoly megfontolás tárgyává kell tenni. Elhatározta a tanács, hogy erről az álláspontjáról Kállay Tibor pénzügyminisztert haladéktalanul értesült