Világ, 1923. március (14. évfolyam, 48-73. szám)

1923-03-28 / 71. szám

A Világ a polgári jogot harcosa, Tisrije a tag­domány, a művészet és a gondolat szalmdaáját. Oltalmazza a gyengéket, az elnyomottakat, ti üldözötteket. Vétót kiált az igazságtalanságnak, a gyűlöletnek és a bosszénak. Védelmezi a munkát, mely a békétlenség levegőjében el­sorvad. Hirdeti a népek, osztályok és telekeze­­tek egyetértését. Tanítja az egyén áldozatkész­­ségét a nemzet és a társadalom nagy érdekei iránt, az erősebb mérsékletét a politikai és gaz­dasági életben. Hirdeti a műveltség hatalmát, A kultúra útjának szabadságát és vámmentességét, wmaamsmmaK XIV. ÉVFOLYAM Ama 30 KORONA ■o—f«»m»r.v.’»»M»wup«.iud­.L»jmg—aE3JMULac,j»m­iB»’n— i—ua—— A Világ Magyarország megújhodását a demo­kráciától és a fokozott műveltségtől várja. Nem veszi hiába ajkara a haza nevét, de a hazát kvaigálja minden betűje, gondolata, érzése. A Világ ereje , tiszta meggyőződés: megtörhetik, de meg nem f­assíthatják. A Világ tiszteli má­sok meggyőződését, de hadat üzen az elvek mögé rejtőző kalandorságnak és üzletnek. A Világ eszméket, ideálokat, refimatörekvésekee szolgál, nem pártokat. Pajzsa a gyengéknek, védelmezője az elnyomottaknak; kardja a szebb, jobb és tisztább magyar élet gondolatának. 71-IK SZASz Velence A húsvét ajándékai közé tartozik a villámos jegy árának 50 koronára emelkedése... 50 ko­rona. 1914 tavaszán, mikor kisütött a tavaszi nap és közeledett a húsvét, azok, akik még erő­sebb napsütés után sóvárogtak, és a művészet nagy emlékei között akarták eltölteni a húsvéti napokat, megváltották 20 koronáért a II. osz­tályú gyorsvonati jegyet Fiuméba, odaérkezve, váltottak egy L osztályú hajójegyet, hálókabin­nal, Fiumétól Velencéig 24 koronáért, és a vil­lamosjegy árából maradt még hat koronájuk, amikor az Ungaro-Croata szép fehér hajója a gyöngyszürke és halvány­ rózsaszín hajnalon el­érte a dogok városát, feltárva a fedélzetre­ gyűlt ■tasok előtt a Piazza San Marco-t, a Campanile b­omba vörös-fehér téglaoszlopát, a Palazzo Ducede minden építészeti hagyománnyal ellen­tétes, fantasztikus és gazdag homlokzatát a két Procuratio árkádjai és a Piazzetta mögött a Márkus-templom bizánci pompáját, öt aranyo­zott kupolájával, öt kapujával, öt széles portál­jával és homlokzatán azokkal az bronzlovakkal, amelyeket 1204-ben zsákmányoltak a velenceiek, amikor keresztes hadjáratra indultak és Jeru­zsálem helyett a kelet-római császárság főváro­sát foglalták el, a­ kereszténység keleti védbás­­tyáját, Bizáncot. Abból az ötvenkoronásból, amennyibe ma a villamosjegy kerül, még maradt hat korona, és aki egyik nap reggel elindult, az másnap reggel útlevél nélkül, vízum nélkül, kialudva és pihen­ten csodálhatta, szívhatta magába Velence cso­dáit, végigjárhatta gondolán a Canale Grande-t, két oldalán a pitroreszk palotahomlokzatokkal, elmehetett az Accademia-ba tisztelegni­ az Assunta előtt, és ha itt már megcsodálta Tizian szelíd ünnepélyességét, odébbhaladva a Sainla­rk­ San Rocco várta őt Tintoretto bibliájával, az Ó-Szövetség és az Új­ Szövetség ötvenhat jeleneté­nek hatalmas és komor életrekeltésével. Tinto­­retto-tól Verencse szelíd és tiszta ezüst tónusá­ból vitt az út, vagy Carlo Crivelli képeihez, ame­lyek megőrizték a primitív művészet friss ere­jét, nagyvonalúságát, színgazdagságát... Palo­ták és képek, galambok és szerenádok, a nagy­szerű múlt és a jelen gazdag festőisége, a tavasz és a húsvét szép, harmonikus háttere, minden csoda és az egész újjászületés 50 koronába ke­rült, annyiba, mint ma egy villamosjegy, és az koronából már maradt is korona. 1914 tavasza im­ég tavasz volt, és 1914 húsvétja még húsvét volt, mert csak 1914 nyarán következett be az,­ ami elhervasztotta a tavaszt, és megtörte a lel­­­kek fogékonyságát a húsvéti csoda iránt; csak 1914 tavaszán következett az, ami által a villa­mos szakaszjegy drágább lett, mint a kényel­mes út Budapesttől Velencéig, csak 1914 nyara óta nincsen csoda többé és nincsen újjászületés, mert 1914 nyarán jött a háború... Meggyőződés A francia szenátusnak kellett határoznia arról, hogy Ernest Renan hamvai a centenná­­rium alkalmával a Pantheon nemes kupolája alá kerüljenek-e, vagy sem. Renan szellemi nagy-­­sága nem vitás, de a kérdés kissé kényes volt politikai okokból, és pedig kétféle politikai ok­­­ból: Renan­ ellenségének tekinti a katolikus­ egyház, és Renan ellensége volt a köztársaság-­,­nak, vagy legalább a demokráciának. Ezt a po­­­litikai élt akarja letompítani a francia kormány azzal, hogy egyszerre három történetíró hamvai számára kért helyet a Pantheonban. Renan megnyitotta az utat Michelet és Quinet kopor­sója előtt is a francia politika és a francia kul­túra nagyjainak mauzóleumába... Az így ki­egészített törvényjavaslatot a szenátus 201 sza­vazattal mindössze 41 szavazat ellen fogadta el, de nem vita nélkül. Lamarzelle szenátor felolva­sott néhányat Renan levelei közül, olyan levele­ket, amelyekből kiderül, hogy a császárság által tanszékéről elmozdított Renan császárpártivá lett a köztársaság győzelme után. Michelet és Quinet jó republikánusok voltak, és így Lamarzelle sze­nátor két kérdést vetett fel. Az egyik az volt, hogy mivel magyarázza meg a kormány, hogy ilyen ellentétes gondolkodású történetírók előtt akarja egyszerre megnyitn­a gloire templomát, a másik pedig az, hogy miért kap helyet Renan a Pantheonban akkor amikor erősen republiká­nus érzésű történetíróknak még nem jutott ki ez az elismerés. Bérard közoktatásügyi miniszter akadémikus értékűnek nevezte a vitát azért, mert halhatat­lanságot a francia szenátus sem adományozhat szótöbbséggel, és a három nagy historikus fö­lött már döntött az utókor, olyan szóval, ame­lyen nem változtathatnak a szenátorok. Ami pe­­­dig a meggyőződések ellentétes irányát illeti, Bérard szerint ez nem fontos, mert a három histórikust összeforrasztja valami,­­ami több és erősebb az ilyen ellentétnél : mind a háromnak volt meggyőződése, és mind a háromnak volt morális ereje nehéz áldozatokat hozni meggyő­ződéséért. Renan elvesztette főiskolai tanszékét, Michelet a december másodikai államcsíny után III. Napóleon ellen fordult, távozott a francia levéltár éléről, elvesztette tanári állását, és tollá­val gondoskodott megélhetéséről. Quinet pedig azok közé tartozott, akiket az 1852 január ki­lencedikén kiadott dekrétum száműzött Francia­­országból... Bérard nem fogadja el azt az ér­vet Renan-nal szemben, hogy nem volt jó párt- híve a köztársaságnak, mert Renan többet tett­ ennél: jó párthíve volt saját meggyőződésének.­­ Ezt a meggyőződést képviselte a császárság alatt­­ a császárság ellen, és akkor állt a császárság­­ mellé, amikor megbukott a császárság. Bérard szempontja jó szempont. Mindenki annyi tiszte­­­letet követelhet meggyőződése iránt, amennyi­ áldozatot tudott hozni meggyőződéséért. Minden­ zászlóbontás szép, ha egy elbukott ügynek szól,­­ és még a jó ügy mellett történt zászlóbontás is sokat veszít szépségéből, ha véletlenül a jó ügy győzelmének napján következik be. A három francia historikus áldozatokat hozott meggyőző­déséért, ahelyett, hogy kamatoztatta volna meg­győződését, és ezért megilletné őket az új sír­hely akkor is, ha Renan nem volna olyan finom szellem. Midhdet nem volna olyan színes mű­vésze a szónak, és Quinet nem volna olyan nagy rétor, mint amilyeneknek máig is olvasott köny­veik mutatják őket. Köls® és belső prtmozgalmak a tét választás­ lezajlása és az eredmé­nyek ismertté válása után a pártkörök lá­togatottsága megcsappant, ma mind alig né­hány képviselő járt fent a klubokban. A húsvéti pihenőt azonban a beavatottak sze­rint újra élénk élet fogja felváltani, ami nemcsak az egyes pártok között, de a pár­tokon belül is tisztázni fogja az erők végle­ges elhelyezkedésének és kialakulásának irányát. Klebelsberg átvette a komáromi mandátumot Komáromból jelenti tudósítónk, hogy tegnap éjszaka a választás eredményének kihirdetése után kisebb-nagyobb csoportok járták be a várost és az Erger-Berger dal­lama mellett ünnepelték a kormánypárt győzelmét. A tüntetés egyébként már a sza­vazatok összeszámlálása alatt kezdődött Az eredmény kihirdetése után több Be­­niczky-paptt szavazó ablakait beverték, majd Miks­ Viktor fateleptulajdonos háza elé vonultak. Komáromban köztudomású volt, hogy Milch már napokkal ezelőtt el­utazott a városból és így csak a család nő­­tagjai tartózkodtak odahaza, mégis hosszú ideig dörömböltek a kapun és ejtették ré­mületbe a ház lakóit, anélkül, hogy a rend­őrség beavatkozására került volna a sor. Klebelsberg Kunó gróf egyébként ma dél­előtt Komáromba utazott, ahol ünnepi be­széd kíséretében nyújtották át neki man­dátumát. Beniczky Ödön a délutáni­­ hajó­­val utazott vissza Budapestre. A hajóállo­máshoz nagy tömeg kísérte ki és elérzéke­­ny­ülten vettek búcsút az ellenzéki jelölttől. Rassay a komáromi és a bajai választásokról A komáromi és a bajai választás eredmé­nyéről Rassay­ Károly a következőket mon­dotta munkatársunknak : —■ A komáromi és a bajai választás ered­ménye mélyen lehangol. Nem keresek vigasz­talást abban, a kormányra nézve kétségte­lenül kellemetlen körülményben, hogy mind­két helyen csak kis töredékkel sikerült két tagja számára mandátumot szerezni. Ez a körülmény nem változtat semmit azon, hogy a kormánypárt két minisztertagja titkos sza­vazás mellett kerülethez jutott. A bajai vá­lasztás lefolyását nem is e­erem, annál elszo­morítóbb azonban a komáromi választás eredménye. — Reviczky jelölését az egész ellenzék alá­támasztotta. Nekünk, értem ezalatt a szociál­demokrata pártot és saját magamat, kétség­telen áldozatokat kellett hoznunk ennek ér­dekében, mert hiszen Beniczky Ödön hatá­rozott egyéniségével sohasem hagyott kétsé­get aziránt, hogy a közélet nem egy domi­náns kérdésében velünk élesen ellentétes elveket vall. Mégis úgy éreztük, hogy Beniczky jelöltségét teljes erővel támogatni kell, azzal a Klebfelsberg Kunó gróffal szem­ben, aki a jelenlegi kormányzati rendszer egyik exponense és aki az elmúlt választá­sokat vezette. Egy pillanatig sem gondoltunk arra, hogy Beniczkyt éppen a keresztény és legitimista oldalról fogják cserbenhagyni, vagyis éppen azok, akiknek programját Beniczky a múltban képviselte és akiknek elveit vallotta és hirdette a mostani válasz­táson is.­­ A választóközönségnek mégis azt kel­lett látnia, hogy Beniczky a választási küz­delem alatt a kereszténypárt részéről nem kapott semmi támogatást, leszámítva azt, hogy Huszár Elemér és Griger Miklós jelen voltak azon a múlt vasárnapi ülésen, ame­lyen Beniczky nem tudta elmondani pro­grambeszédét Hiába próbáltam személyesen is kapacitálni a keresztény ellenzék tagjait, hogy teljesítsék kötelességüket egy, az ő programjukat valló jelölttel szemben, min­den ilyen irányú törekvésem eredmény nélkül végződött. Griger Miklóson és Huszár Eleméren kívül a keresztény ellenzék egyet­len tagját sem lehetett rábírni arra, hogy a Budapesttől kétórányi távolságra fekvő Ko­máromba lemenjen, annak a Beniczky Ödön­nek a támogatására, akivel az 1920-as vá­lasztások idején bizonyára sűrű érintkezést tartottak fenn. — Most már megmondhatom, hogy az elmúlt vasárnapon ez volt egyik oka annak, hogy nem mentem le a választásra, mert nem akartam még kirívóbbá tenni azt a tényt, hogy a polgtom­ ellenzék tagjai közül csak az én exponált személyem az, aki a szociál­demokraták mellett nyíltan állást foglalt Beniczky érdekében. A komáromi választás eredménye után egyáltalában nem kétséges, hogy hét a keresztény ellenzék csak a leg­csekélyebb mértékben is teljesítette volna kötelességét és nem hagyta volna a választó­­közönséget abban a tévedésben, hogy a keresztény elem­zék programját valló jelöl­tet csak a szociáldemokrata párt és mi támo­gatjuk, akkor Beniczky játszva meg tudta­­ volna szerezni a mandátumot. A komáromi mandátum az ellenzék számára azért veszett el, mert a keresztény ellenzéki szavazók­­ bizalma megingott akkor, amikor látták,­­ hogy Beniczky a keresztény ellenzéki oldal­­­­ról nem részesül támogatásban. Beniczky a­­ v­álasztás eredménye következtében minden­esetre gazdagabb lett egy tapasztalattal: le­­­­mérheti, hogy milyen értéket jelent számára­­ politikai ellenfeleinek fegyverbarátsága egy­részt és milyen értéket jelent másrészt­­ politikai barátainak hűsége és áldozat­­­­készsége. — Mi pedig, akik nem tudunk a politiká­nak ilyen előkelő magaslatára emelkedni, el fogjuk raktározni azt a­ tanulságot, meny­nyit érhet nekünk a keresztény ellenzék tá­mogatása á­z ellenzéki fronton való küzde­lemben, ha ilyen szomorú tapasztalatokat kied­ szerezni azoknak is, akikhez az elvi álló pont közössége fűzi őket. Miért bukott meg az ellenzék Baján ? Baján ma délelőtt fejezték be a szavazatok összeszámolását: Valkó Lajos kereskedelmi mi­niszter 9184, Kiss György dr. pártonkívüli el­lenzéki jelölt 2976 szavazatot kapott. Így Valkó Lajos kereskedelmi minisztert 208 szótöbbség­gel megválasztott képviselőnek jelentet­ték k­i­­ Hegymegi Kiss Pál, aki a választások alatt a kerületben tartózkodott, munkatársunknak arról, hogy miért bukott meg az ellenzék Baján, a következőket mondotta:­­ — A kormányzópárt bajai győzelme — csak úgy, mint a komáromi — semmiképpen sem­­ jelenti a mai kormányzati politika igazolását, mert a kormánysiker a már jól bevált kortes­­eszközökön kívül, főleg a parlamenti demokra­­­­­ikus polgári ellenzék nemtörődömségének és könnyelműségének tudható be. ■— Sajnos, hiányzik nálunk a választásokat­­ illetőleg a határozottság és az agilitás. A ma­­­­gam részéről mindig kötelességemnek tartottam­­ az ellenzéki jelöltek választási küzdelmeiben résztvenni s ezért sem költségek sem fáradtsá­­g­ot nem kíméltem. Ellenzéki képviselőtársaim , azonban, úgy látszik, nem érzik ezt a köteles­séget. A választási agitációnak eddig követett kényelmes kezelése mellett a jövőben is min­den mandátumot el fogunnk veszteni. Azt az előnyt igazán nem adhatjuk az agitáció minden­­ eszközével amúgy is rendelkező kormánynak,­­ hogy nyolc-tíz képviselő puhítsa a választókat , amíg az ellenzék legjobb esetben egy-két ön­­­­ként vállalkozó guerilla-harcost szerepeltet. — Baján a demokratikus ellenzék részéről egymagam küzdöttem végig a választási harcot, s a látszólagos sikertelenséggel szemben jól­esik­ megállapítanom, hogy ebben az egyenlőtlen küzdelemben nem a kormány részén volt az erkölcsi győzelem. — A kerülethez tartozó és szabályellenesen, nyiltszavazásos Vaskúton 600 leterrorizált vá­lasztó nem szavazott le és a kormánypárt ré­széről itt elért 50 főnyi többséget csak a zár­órának a késő éjjeli órákra történt kitolásával sikerült biztosítani.­­ A választást megpeticionálják, és pedig annyival inkább, mert a szavazatok összeszám­­lálása a nyilvánosság kizárásával, tehát a vá­lasztási szabályok súlyos megsértésével történt. Hiába kérelmezte Baja város ellenzéki válasz­tóinak népes küldöttsége a késő éjszakai órák­­ban a bizalmi férfiak jelenlétének engedélyezé­sét hangsúlyozva, hogy csak­ egyenlő elbánást kérnek, mert természetes, hogy a választási bi­zottságban egy ellenzéki választó sem foglalt helyet. Megbízást is kapta­n, hogy emiatt a nemzetgyűlésen interpellációt terjesszek elő. A választás krónikájához hozzátartozik még, hogy a zsidóság vagyonos elem­ei nyíltan a kor­mány mellett agitáltak s buzgalmukban odáig mentek, hogy a szavazás vége felé magukkal tehetetlen, beteg asszonyokat hordágyon vitet­tek az urnák elé. Két választás Két választás játszódott le vasárnap és hétfőn, a kormány két tagja vette föl a küzdelmet az egységes párt részéről és a két miniszter győzött. Az egyik Komáromban­­hatvannégy szavazattal, a másik Baján két­­száznyolc szavazattal, a több, mint hatezer leadott szavazat közül... Nem vonjuk két­ségbe a két választás formáinak legalitását és elfogadjuk a két választás eredményét, a komáromi és a bajai kerület hangulatának dokumentuma gyanánt. Csak az a nézetünk, hogy nem szabad megállani a két választási győzelem nyers tényénél, hanem illik elejé­től végig elolvasni azt a dokumentumot, amely a komáromi kerület választóközön­ségének gondolkodását tárja fel és a bajai kerület választóközönségének gondolkodását. A komáromi mandátumot az általános vá­lasztásokon Korányi Frigyes báró tartotta meg, amikor már nem volt minisz­ter, pótválasztáson ugyan, de hétszáz szava­zat többséggel, a bajai kerületben pedig Lers Vilmos bárónak volt erős többsége. Korányi Frigyes Párisba ment követnek, egy aktív miniszter lépett sorompóba a mandá­tumért és hatvannégy szavazat többséget kapott ott, ahol hétszáz szavazat volt Ko­rányi Frigyes többsége. A bajai kerületben szintén erősen eltolódott a szavazatok aránya az egységes párt rovására, az ellen­zék javára, noha ezúttal a kereskedelemügyi miniszter vette föl a harcot a mandátumért. A képviselőjelöltekre nézve a választási eredmény a fontos, az országra nézve azon­ban néha nagyobb fontossága van a szava­zati arányoknak. És most kár volna nem számbavenni azt a tényt, hogy a szavazatok 48 százaléka mind a két kerületben az ellen­zék jelöltjére esett. Negyvennyolc, százalék szavazatuk volt az ellenzéki jelölteknek, noha Beniczky C­sönt­­ elfelejtette támo­gatni saját pártja. A szocialista és a liberális képviselőknek egy csoportja lement Komá­romba agitálni, de nem me­nt le Komáromba Andrássy Gyula, nen­ ment le Komáromba más sem a keresztény ellenzék vezérei kö­zül és nem ment le Komáromba például Apponyi Albert gróf, noha Apponyi egyó­ai kapacitálása, vagy éppen csak megjelenésé­nek súlya elég lett volna arra, hogy har­minchárommal szaporítsa Beniczky Ödön szavazatainak számát. Ez a harminchárom szavazat pedig a mandátumot jelentette volna az ellenzék számára. Az egységes pártban elégtétellel állapították meg, hogy a párt képviselő-tagjai közül huszonhatan jár­tak Komáromban a választási küzdelem alatt, segíteni Klebelsberg grófot, míg a ke­resztény ellenzéki képviselők közül az egyet­­l­­en Grieger Miklós tette meg az utat Komá­romig. De a liberális- és a szocialista érzésű választók fölsorakozása az ellenzéki jelölt mögé elég volt arra, hogy harminchárom szavazat híjján megszerezze a mandátumot Beniczky Ödönnek. Pedig a közoktatásügyi miniszter nem a szélsőségek embere, a köz­oktatásügyi minisztert az arany középút poli­tikusának szokták­­ csúfolni, sőt e­gyes ellenségei szerint a közoktatásügyi miniszter még mindig nem tekinti főbenjáró bűnnek azt, ha valaki liberálisnak vallja magát. És ha az arany középút miniszterével szemben a szavazatok 48 százalékát kapta meg az ellenzéki jelölt, akkor könnyű kiszámítani, hogy a jobboldali radikalizmus vezérei­­ hány szavazatot tudtak volna gyűjteni Ko­­­­máromban. A közoktatásügyi miniszter hatvannégy, szavazat többséggel győzött Komáromban, noha az arany középút politikusa , és noha a csonka kis­komáromi kerületben volt a választás. Itt összezsúfolódnak a köztisztvise­lők, akiknek a miniszter képviselővé válasz­tása igen sokat jelent : az út megnyílását a jobb elhelyezkedés, a kellemesebb lakóhely, a szélesebb hatáskör felé, vagy legalább a­­miniszter fokozott érdeklődését Kis-Komá­­­­rom gondjai, bajai iránt. Ha leszámítjuk a­­ közoktatásügyi miniszter szavazói közül­­ azokat a választókat, akik tudatosan, vagy­­ öntudatlanul az érdek szavát követve sze­gődtek az egységes párt jelöltje mögé, akkor ez a szám a többszöröse volna annak a harmincháromnak, amennyi hiányzott Beniczkynek a mandátum megszerzéséhez. Ezzel elmondtuk a komáromi választásról azt, amit most akartunk elmondani és foly­tathatjuk utunkat Bajára. Itt, ahol csak részben titkos a szavazás, a választók közü­l 2976 állott az ellenzéki Kiss György mögé és 3184 szavazó szerezte meg a szűk több­séget a kereskedelemügyi miniszternek, az arany középút másik politikusának. Itt is megismételhetjük azt, amit elmondottunk már Kis-Komáromról. Az arany középút po­­­litikusával szemben 48 százalék szavazatot­­kapott az ellenzéki jelölt és így a bajai kerti.

Next