Világ, 1923. március (14. évfolyam, 48-73. szám)

1923-03-21 / 65. szám

­ Vfleg « pattfári jogok harooea, a ta* flfoming, m mfiv&iet és a gaadelut ssébudsagAf. Oltalmáéira a ffjraöfékM, az Hajlottakat, az DMfaftttd­Uet. Vét*t kiált az CguNáfttfaftstffnak, • gjflléletRfk és a kassEVnak. Vé4«lmoxl a arankát, mely a békétlennél lerfgSfthra eb anrraá. Hirdeti a népek, anatéliok jég­fflekeze­tek egyetértését. T­artja az egyén oldalatkész­­ségét a nemzet és a társadalom mi­ns értékei Nnt, az emseebb mérsékletét a politika, a gaz­­dasági életben. Hirdeti a méveltség sratalin­, a kaliúra útjának szabadságát és sámipénzességét. ÁRA 30 KORONA A Világ Magyaré rézig megújhodását a d­emo­k­­ráfi­át­ól és a fokozott művelttel el Tárja. Nem Tisal hiába ajkára a basa nevét, de a hazát szolgálja minden betűje, gondolata, érséff. A Világ ereje a tiesta meggyőződés: megtörhetik, de meg nem hajlíthatják. A Világ Kezteit má­sok meggyürédését, de hadat üzen a s eb­ek mágé rejtése kAlftszdarságnak és üzletnek. k YIMI fseméket, ideálakat, reformtörekvéseket snelgál, n­*a pártokat. Pajzsa a gyengéknek, védelmezije az elnyomottaknak ; kardja a szebb. Jobb és flsstább magyar élet gondolatinak. XIV. ÉVFOIYTAM ♦ BUDAPEST, SZERDA 1033 MÁRCIUS 31 ♦ Q5-IK SZÁM ■■auMBuaaB ■! ma ■■■■■■■■ ii iiimi m­ii i i mii mii................... ................. i iiii — - — seb s-mr1 -ra*’*awiat-'. jgazrrg-rgv.ty — - tafak-.X ■TVU-r, vgy. zy-Co vyie''v**~~ Izgatás Gróf Bethlen István hosszú ideje magyar mi­niszterelnök, de ma délután kapott először tapsokat a baloldal részéről, amikor meg­toldva a belügyminiszter beszédét, jelentést tett arról, hogy személyesen utasította a főügyészt a sajtó által elkövetett, és most újból egyre han­gosabb izgatások fokozott ellenőrzésére, és a megtorlás foganatbatételére. A miniszterelnök szavaira nem volna nehéz így válaszolni: Deba- Isset pridem. És könnyű volna ez a válasz is : várjunk, amíg cselekedetek követik a szavakat... De mi most nem akarjuk nézni a tegnapot, a mulasztások tegnapját, nem akarjuk nézni a holnapot, a már régtől fogva szükséges cseleke­detek holnapját, és beérjük a miniszterelnök elvi kijelentésének elvi mérlegelésével. Mindenekelőtt helyeseljük azt, hogy a minisz­terelnök ma délelőtt a főügyészt szólította ma­gához , és nem arra nézve tett ígéretet, hogy a ma érvényes sajtórendészet közigazgatási rend­szabályaival fog elégtételt szolgáltatni az uszí­tás, bujtogatás, az izgatás rendszere által meg­bántott jogrendnek, és veszélyeztetett jogbizton­ságnak. A sajtószabadság nem jelenti a rága­lom, a hazugság, az uszítás fölszabadítását, a sajtószabadság csak annyit jelent, hogy a sajtó által elkövetett vétségek fölött nem ítélhet más és másként, mint a törvény alapján a bíróság. És a sajtódeliktumok rendszeres elkövetése ál­tal ma már nagyra növekedett országos veszélyt sem lehet elhárítani másként, mint a sajtósza­badság alapjára helyezkedve, és a sajtószabad­ság által biztosított jogi eszközökkel. Ha nem ez volna az­ elvi álláspontunk, amit vallottunk mindig és vallunk ma is, ha ezt a sajtószabad­ságot nem követeltük volna mindig ellenfeleink számára is ugyanolyan mértékben, amint az megillet bennünket, még akkor is a közigazga-­­ tási retorzió mellőzését kívánnánk és hangoz­­ fatnánk ma, célszerűségi szempontból. A közigaz­gatási retorzió által könnyen kapják meg a már-­­­tirium koszorúját azok, akiket ez nem illet meg: míg a bírósági eljárás leleplezi a bűnöst, pőrére­­ vetkőzteti a bűnt, és a hazugságvárak épület­köveinek szétbontásával a közmegvetés pellen­gérére illítja azt, akinek ott a helye. Most, ami-­­­kor a jóhiszeműség látszatának megóvása nél­­­­kül szórják szerte a hazugságokat, a rágalma­­­­kat, hintik el az „egyéni akciók" cskráit: a bün-­­­tetésnél is nagyobb morális hatása lehet a le-­­ leplezésnek, amely majd a bírósági eljárás so­rán mindenki számára világosan, mindenki űzi­ , mára tisztán és kétségbevonhat­atlanul föltárja­­ azt, milyen eszközökkel folyt itt hónapok és hó­napok óta az uszítási hadjárat, milyen eszkö­zökkel és milyen célokért. A bíróság elé tehát, és a bíróság állapítsa meg, ki hazudott és ki mondott igazat, ki akarta fölkorbácsolni a vak, gonosz ösztönöket, ki akarta a jót jól és ki akarta a rosszat is rosszul... A bíróság állapítsa meg, de a bíróság ne álljon meg a tegnapnál, és a tegnapelőttnél. A bíróság idézzen ítéléstéke elé öt esztendőt, a bíróság nyúljon vissza azokig a lázas napokig, amelyek megelőzték a front összeomlását, a bí­róság vessen latra minden vádat, még az olyan vádakat is, amelyeknek tarthatatlansága és alaptalansága szembetűnik : a bíróság sújtson le arra, aki bűnös, és a bírói ítélet védje meg a fágalomhadjáratok ismétlődése ellen azt, aki ár­tatlan. Lépjenek a bíróság elé sorjában a lapok mind, lépjenek oda múltjuknak öt esztendejé­vel azok a lapok, amelyek mögött már van öt év, és a bíróság tegyen igazságot a törvény szava szerint. Ezt sürgetjük mi már évek óta, mindig megismételve, mindig hiába , és föltesz­­szük, hogy az elévülési paragrafusra hivatkozva, más sem akar majd kibújni a számonkérés elől. Akkor a nagy pör majd tisztáz mindent, hadd lássanak tisztán azok is, akiket most ta­lán megtévesztett rágalomhadjáratával a rága­lom sajtója. A miniszterelnök mai kijelentése dátummá lehet a magyar sajtó történetében akkor, ha a mai kijelentéstől fogva nem lehet többé rosszhiszeműen hazudni, tudatosan rágal­mazni, felelőtlenül uszítani, és napról-napra gyújtogatni egy lapnak sem... kereszténységről, és a keresztény pap hivatásá­ról, mint Griger Miklós tette ma, az soha nem beszélt másként. Aki pedig úgy beszél a kereszt­ről és a kereszténységről, mint azok, akik ellen vádat emelt ma Griger Miklós: azok bizonyo­san másként beszélnek, és más színt mutatnak, ahányszor csak változik a konjunktúra. A kereszt nem létra magas pozíciók felé, a kereszt nem furkósbot amelynek az a hivatása, hogy lesújtson felebarátaink fejére, a kereszt nem kapufélia, amely mögé bújva bombákat gyártanak, és gyilkolnak, hirdette ma Griger Miklós , és valóban, a kereszt a tiszta szeretet­nek és a másokért szenvedésnek nemes szimbó­luma, a keresetet tehát nem veheti rokára más, csak az, aki szívében hordja a kereszt szimbó­­likus tartalmát és etikai jelentőségét. A kereszt parancsát, a kereszt értelmét nem most próbál­­já­k először meghamisítani és ha most durvább eszközökkel próbálják meghamisítani, mint máskor, akkor ebből csak az következik, hogy a kereszt igazi parancsának és a kereszt igazi értelmének annál rövidebb idő alatt, és annál nagyobb erővel kell érvényesülnie. A kereszt parancsát pedig azok értelmezték jól, akik ül­döztetések között hirdették ezt a parancsot és tudtak mártírhalált halni a parancshirdeté­­sért, és nem azok, akik számára az érvényesü­lés létrájává lett a tiszta szeretet és a másokért szenvedés szimbóluma. A kereszténység mártír­jainak sora tesz tanúvallomást arról, hogy Griger Miklós ma jól értelmezte a kereszt pa­­ rancsát, és papi hivatást, papi kötelességet tel­jesített akkor, amikor­­ lecsapott azokra, akik­nek plakátdísz, politikai kokárda a kereszt, és jelszó az olyan politika számára, amelynek minden tétele és minden cselekedete szögesen ellenkezik a kereszt parancsával. Egy pap beszél.. . Griger Miklós ma a nemzetgyűlésen szőví­­tette azokat a sérelmeket, amelyek a választási mozgalom szabadságát érték Komáromban, és szóvá tette azokat a sérelmeket, amelyek a ke­resztet érik évek sora óta. Ami a választási sé­relmeket illeti, kár volna sokat beszélni róluk, hiszen Komáromban minden recept szerint tör­ténik , és nem történt semmi, ami ne volna szinte monotonul szabályos alkalmazása a né­hány hónap előtt lejátszódott általános válasz­tások idején kialakult rendszernek. Am­it Griger Miklós, a politikus mondott el, az a napi politi­kára tartozik, de amit Griger Miklós, a pap mondott el, az fölébe szárnyal a napi politiká­nak, és eljut addig a magaslatig, ahonnan az erkölcs és az etika örök tételeit hirdetik. Griger Miklós elmondotta, hogy keresztény politikát csinált már másfél évtized előtt is, akkor, amikor ez még üldözött ellenzéki poli­tika volt. Elmondotta, hogy ez a politika annak idején a csendőrszuronyok kíséretét hozta meg számára , és a fájdalmas elsodortatást arról a darab földről, ahol otthon volt. Griger Miklós elmondotta azt, hogy a forradalom alatt nyílt sisakrostéllyal vallotta magát ellenforradalmár­nak , és a kommün napjaiban hangosan hir­dette hitét. Ezt talán nem is volt szükséges el­mondania, mert aki úgy beszél a keresztről, a Hazahozzák Kossuth Lajos Tivadar holttestét (A Világ tudósítójától.) 1919-bert halt meg Milánóban Kossuth Lajos Tivadar, Kossuth Lajos fia, aki atyjának halála után sem tért vissza Magyarországba, hanem továbbra is az olasz Földközi-tengeri vasúttársaság szol­gálatában maradt, ahol műszaki igazgató volt. Kossuth Lajos Tivadar fiatalon kezdett foglalkozni vasúti kérdésekkel, egyike volt a legkitűnőbb közlekedési szakembereknek, számos ismert találmánya volt, — köztük a belső folyosó a vasúti személykocsikban — s a Mediterránén nagyra is becsülte munkás­ságát, amelytől csak a háború kitörésekor vált meg Kossuth Lajos Tivadar. Amikor ugyanis Olaszország hadba lépett a mon­archiával, s ekként Magyarországgal is„ Kossuth Lajos Tivadar nem akarta tovább szolgálni az olasz vasútat , végkielégítést kért s elhagyta állását. Ez abban az időben volt, azmikor itthon bujkáló legendák szólot­tak arról, hogy az olasz vasútaknak a há­ború alatt Kossuth Lajos Tivadar a legfőbb igazgatója és irányítója. Amikor Kossuth Lajos Tivadar megvált a vasúttól, végkielégítést kért és nem nyug­díjat, mert vagyonát egyik barátja tanácsára egy vasipari vállalkozásban óhajtotta el­helyezni, így is tett, nagyobb érdekeltséget vállalt egy kisebb vasgyárban, tagja lett az igazgatóságnak, ennek az ügyeivel foglalko­zott, mígnem a vállalkozás megbukott. •Kos­suth Lajos Tivadar egész vagyonát elveszí­tette, utolsó esztendeit igen nehéz viszonyok között töltötte. Ekkor már betegeskedett és öregen, betegen, szegényen érte végső éveit Kossuth Lajos fia, akit csak néhány öreg olasz barátja vett körül szeretettek Amikor meghalt, kevés meleg sorban pa­­rentálták el az olasz lapok, s holttestét a milánói temetőben helyezték el örök nyuga­tomra , a díszsírhelyek sorában. Kossuth Lajos Tivadar öreg barátai arra hivatkoztak, hogy a háború után Magyarország úgy sem hagyja ott az olasz földben Kossuth Lajos fiának holttestét, hanem hazaviteti, a Kos­­suth-mauzóleumba, atyja pihenőhelyére, ahol fivére, Kossuth Ferenc is nyugszik. A mi­lánói gyönyörű temetőben van tehát ekként­­ Kossuth Lajos Tivadar jeltelen sírja, az­­ ideiglenes pihenőhely, amíg haza nem szál­­­­lítják a holttestet. Ez a hazaszállítás most­­ aktuális lett: a milánói temetőgondnokság­­ rendezi a sírokat,­­ mert Kossuth Lajos Ti­­­­vadar sírja a legdrágább parcellák egyikében­­ van, vagy meg kell fizetni pihenőhelyéért a­­ terítetődíjat, vagy pedig a közös sírba he­­­­lyezik el Kossuth Lajos Tivadar holttestét­­. Erre azonban nem kerülhet a sor, mert­­ Kossuth Lajos Tivadar az ország halottja, s­­ utolsó porainak méltó helye csak a Kossuth­­mauzóleum lehet. A magyar kormány, —­­ értesülésünk szerint — már tárgyalásokat is , indított Kossuth Lajos Tivadar földi marad­ványainak hazaszállítása érdekében, s fia­­ másként nem, társadalmi úton történik gon­­­­doskodás a hazaszállítás költségeinek födö­­l­zéséről, hogy Kossuth Lajos fia megtérjen atyja mellé a magyar földbe. A korona külföldi paritásai A korona ma reggel 14 centime-mal nyílt meg Zürichben, tehát 1.75 centime-mal tegnapi nyitása és 1.25 centime-mal tegnapi zárlata alatt. A meredek esés után azonban megállót­ és a 14 centime-os árfolyamot tartani tudta Zürichben egészen a zárlatig. Pedig a 14 cen­timé fölötte áll a tegnapi berlini paritásnak 0.45 centime-mal. Hiszen Berlinben már tegnap csak 13,55 centimé volt a zürichi átszámított paritás. A berlini devizapiacon az egyébként szinte változatlan árfolyamok mellett 40 pfenniggel esett vissza a budapesti kifizetés 5 márka 2.5 pfennigről 4 márka 85 pfennigre és ezáltal a berlini paritás ma már csak 12.54 centime. Prá­gában a tegnapi súlyos esés után ma szilárdan tartotta pozícióját a korona, de azért a prágai paritás sem sokkal kedvezőbb a berlininél, hi­szen Prágában már tegnap 12.97 centime-ig esett vissza a korona paritása, és ma 12.8­5 centime volt. A Devizaközpont ma ugyan erőteljesen emelte az árfolyamokat, de azért még mindig lassúbb tempót követ, mint a korona zürichi lemorzso­lódása. A Devizaközpont mai árfolyamai ugyanis a 14.34 centime-os, nem pedig a 14 centime-os koronának felelnek meg. A svájci frank ma 50 koronával drágult meg és 710 koronáig emel­kedett a Devizaközpont árfolyamlapján, a dollár 275 koronával drágult meg, 3705 koronáig,­ a font 1310 koronával 17.750 koronáig jutott el. Akár­milyen mérsékelt tempót követ is a külföldi fizetési eszközök felfelé értékelésénél a­­ Deviza­­központ, a svájci frank ettő hét alatt 1/5­ koro­nával drágult, a dollár 610 koronával,"­g font 2950 koronával. És ha a korona értéklemor­zsolódása megállana is a 14 centime-os vonalon, a Devizaközpont még kénytelen volna elég számbavehető­en feljebb emelni kurzusait. Pedig az egy hét óta bekövetkezett eltolódások az ár­folyamlapon már így is az élet 20 százalékos drágulását jelentik. A korona útja lefelé fájdal­mas gyorsasággal haladt előre, hiszen a hónap kezdete óta már 3,75 centimé a korona ár­folyamvesztesége, de nem szabad megfeledkezni arról, hogy éppen az ilyen éles hullámvölgyeket a mélypont elérése után követni szokta egy olyan emelkedés, amely kiegyenlíti a veszteség egy részét. Egyelőre a legaggasztóbb jelenség az az ener­gia, amellyel a változatlanul csekély kínálat mellett a terménytőzsde és a mezőgazdasági ter­melés hajtják felfelé a gabona árát. És noha a mai nap áremelkedése 800—1000 korona, mert a búza ára tegnap jegyzett 16.000—16.200 koro­nás árfolyamról eljutott a 17.000 koronás ár­­folyamig, a terménytőzsdére csak kis rész jut a felelősségből, mert a kereslet még a 17.000 ko­ronás ár mellett sem jutott elég áruhoz. Egy hét alatt harmadfélezer koronával drágult a háza és ez a lökés szükségszerűs­g továbbrezeg majd. A korona értéklemorzsolódásával már elég régen számoltak a gazdasági körök és még pontosabban számíthatta ki az értéklemorzsoló-­­­dás időpontját a kormány, amelynek rendelke­zésére állott a pontos kimutatás a Devizaköz­pont készleteinek fokozatos apadásáról. Ha már az értéklemorzsolódással szemben nem tudott ellenszert találni a hivatalos gazdaságpolitika, akkor legalább kész haditervvel­­lett volna várnia a korona esését, és lemérsékelnie a koronaesés hatását az árak alakulására. Ezt a lemérséklést nem lehet máshol kezdeni, mint a búzánál és a magyar mezőgazdaságot ezáltal nem érte volna igazságtalanság. Hiszen sem­­ Ausztria, sem Németország nem adnak módot mezőgazdaságuknak arra, hogy egész termésü­nket arany paritásos áron értékesítse, amellett pedig a magyar mezőgazdaság, amelynek mód­­­­jában volt a búza árát aranyparitásra felhajtani , és ezt kiadósan megtette, az aranyparitásos ár­­ mellett sem fokozta fel kellően a termelést. Pe­­­­dig a szabadforgalom visszaállítását a gabona­piacon azzal indokolták, hogy ezáltal gyors­­ tempóban fog bekövetkezni a mezőgazdasági t­­ermelés visszatérése a békeszínvonalra. Ez a­­ várakozás azonban nem teljesedett be és a leg­­­­utóbbi év búzatermése az aranyparitás mellett­­is 7.7 millió métermázsával maradt el a béke. átlag mögöitt ,­­vagy például a kukoricatermés 6.8 millió métermázsával. 7.7 millió métermázsa búza a terménytőzsdén ma jegyzett árfolyam mellett magában véve is 130 milliárd, korona és ez a búzamennyiség elég a külkereskedelmi­­ mérleg hiányának kiegyensúlyozására is. Ha az ■aranyparitásos ár csakugyan visszaállította volna­­a mezőgazdaságban a béketermelést, akkor a fogyasztásra rótt áldozat kompenzálódna asál­­■ t az, hogy a külkereskedelmi mérleg kiegytzisú­­f­ározódása stabilizálja a korona árfolyamát. Így­­ azonban, feltételek és ellenszolgálatok nélkül­­nem lehet az aranyparitás merev alapjára he­lyezkedni. Amilyen igazságtalan volna teljesen a­­ mezőgazdaságra áthárítani a korona elértéktele­nedésének minden következményét és minden hátrányát, olyan egyoldalúság a teljes arany­­­­paritást megadni a mezőgazdaságnak akkor, amikor az ország egyéb gazdasági rétegei igen távol esnek a számukra álomszerű aranypari-­­ tűstől. Post-Jn­tlaed X minap került az angol alsóház elé a repülésügyi minisztérium jelentése, amely­ arról beszélt, hogy Angliának 15 millió fon­tot kellene egy évben légi flottájára fordí- ■ tani akkor, ha tartani akarná az egyensúlyt a francia légi flottával. A feledés konklú­ziója pedig az volt, hogy a repülésügyi mi­niszter kérte a számára tavaly megszava­zott dotáció felemelését 12.011.000 fontra. Ez éppen egyharmada annak az összegnek, amely módot adna arra, hogy Anglia a le­­­vegőben lépést tartson Franciaországgal. A 1­35 millió font engedélyezésének eszméjét senki nem vetette fel az angol alsóházban és így Franciaország fogja dominálni a le­vegőt, Anglia viszont megtakarít egy eszten­dőben 23 millió fontot. Még érdekesebb és még súlyosabb jelen­­tőségű az a budget-beszéd, amelyet az admis­raütés első lordja tartott most az angol alsó­­ház előtt, Amery. A beszéd kiemelte azt, hogy a washingtoni egyezmény voltakép­pen csak akkor lépne érvénybe, ha a­z összes szignatórius hatalmak törvényhozása már ratifikálta volna az egyezmény rendel­kezéseit, ez azonban idáig nem következett be. Az angol kormány mégsem várt és vég­rehajtotta az egyezmény rendelkezéseit attól a naptól fogva, amelyr­i Balfour alá­írta az egyezményt... A beszéd során pe­­dig az tűnt ki, hogy az angol kormány töb­bet tett az egyezmény végrehajtásánál, vagy, pontosan szólva, nem használta ki az egyez­mény által körülírt összes lehetőségeket az angol hajóhad kiépítésére. A washingtoni paktum szerint az angol hajóhad nem lehet nagyobb, mint az amerikai , Japán pedig 60 százalék akkora flottát tarthat, mint Anglia vagy Amerika. Az angol flottapoliti­­kának a háború kezdetéig érvényes alapelve szerint az angol hajóhadnak kombattáns ereje nem lehetne kisebb, mint az amerikai és a japán hajóhadé összevéve. Ha tehát most az angol flotta valóban tartaná az egyensúlyt az amerikai­val, akkor ez már 60 százalék engedményt jelentene az évti­zedek és évtizedek során követett elvvel szemben. De Anglia többet engedett, mint 60 százalékot, amint ez kitűnik Amery be­szédének sorai közül. Angliának és gyarmatainak összevéve kétszázegy torpedózúzójuk van a tengeren és építés alatt, az Egyesült­ Államoknak vi­szont háromszáztizenhat. Angliának és gyar­matainak hetvenegy búvárhajójuk úszik a tenger mélyén, vagy épül, míg az Egyesült­ Államok tengeralattjáróinak száma száz­huszonnyolc. Amely nem hangsúlyozza, de hangsúlyozás nélkül is eléggé szembeszö­­kik, hogy százhuszonnyolc ötvenhéttel több, mint hetvenegy, és háromszáztizenhat­száz­tizenöttel több, mint kétszázegy. Ami a nagy csatahajókat illeti, Amery fejtegetései szerint itt két kategóriát kell megkülönböz­tetni: a jütlandi csata előtt épült hajókat, és az azóta épülteket, amelyeken már fel­használták a jütlandi csata tapasztalatait. Ilyen elsőosztályú post-Jütland hajója most egy van Angliának, három Amerikának és kettő Japánnak... A régi elv azt követelné, hogy Angliának öt ilyen hajója legyen, ha Amerikának három van és Japánnak kettő, a washingtoni egyezmény pedig m­egen-' gedné, hogy Angliának most három ilyen hajója legyen. De az angolok egyetlen első­osztályú post-Jütland hajója a Hood. Ami a másodosztályú post-Jütland csatahajókat il­leti: ezekből a megkezdett flottaépítkezések befejezésével Japánnak hat lesz, az Egye­­sült­ Államoknak tíz és Angliának m­egy. A könnyű cirkálók tekintetében Anglia túl­szárnyalja az Egyesült­ Államokat, és ez­ részben a háború tanulságainak levonását jelenti, hiszen a könnyű cirkálók alkalma­zására több mód nyílt, mint a nagy hajó­­egységek harcbavetésére, de ha a háború tanulságai perdöntőek volnának, akkor az amerikai flottaprogramban nem szerepelne tíz másodosztályú post-Jütland és Japán nem költene sok száz millió yen-t hat má­sodosztályú post Jütland-ra. Anglia számára más valaminek lehetett perdöntően nagy, befolyása a könnyű cirkálók előnyben ré­szesítésénél: a könnyű cirkálók építése, karbantartása, és ellátása legénységgel sok­kal olcsóbb, mint a nagy hajóegységeké. Hetenként egymillió fontjába kerül Angliának a hajóhad az új költségvetési év­ben, míg a múlt költségvetési év folyamán még heti 1.600.000 fontot költött a flottára az admiralitás első lordja, noha a múlt költségvetési év kezdetén már teljesen vég­rehajtották a hajóhad demobilizálását. Snowden élesen kifogásolta azt, hony ez még mindig jóval több, mint amennyi há­ború előtt költött tengeri haderejére Angol­­ország. De az igazság az, hogy csak több­nek látszik. Az árak általános emelkedése megdrágította a flotta fenntartását is és h*

Next