Világ, 1923. május (14. évfolyam, 98-121. szám)

1923-05-09 / 104. szám

AA Világ a polgári jogok harcosa. Tiszteli a tu­domány, a művészet és a gondolat szabadságát. Oltalmazza a gyengéket, az elnyomottkat, az üldözötteket. Vétót kiált az igazságtalanságnak, a gyűlöletnek és a bosszúnak. Védelmezi a munkát, mely a békétlenség levegőjében el­sorvad. Hirdeti a népek, osztályok és felekeze­­tek egyetértését. Tanítja az egyén áldozatkész­ségét a nemzet és a társadalom nagy­­ érdekei iránt, az erősebb mérsékletét a politikai és gaz­dasági életben. Hirdeti a műveltség hatalmát, a kultúra útjának szabadságát és vámmentességét. XIV. ÉVFOLYAM ♦ BUDAPEST, , '.' J­et ■ 1­0 Ara 50 KORDIA A Világ Magyarország megújhodását a demo­kráciától és a» fokozott műveltségtől várja. Nem veszi hiába ajkára a haza nevét, de a hazát szolgálja minden betűje, gondolata, érzése. A­ Világ ereje a tiszta meggyőződés: megtörhetik, de meg nem hajlíthatják. A Világ tiszteli má­sok meggyőződését, de hadat üzen az elvek mögé rejtőző kalandorságnak és üzletnek. A Világ eszméket, ideálokat, reformtörekvéseket szolgál, nem pártokat. Pajzsa a gyengéknek, védelmezője az elnyomottaknak ; kardja a szebb, jobb és tisztább magyar élet gondolatának* SZERDA 1933 MÁJUS 6 ♦ 104-IK SZÁM Bécs A halálraítélt osztrák főváros nem akarja tudomásul venni a fejére olvasott halálos íté­letet. Amikor az ősz elején a világpiaci paritás magaslatára kúsztak föl az árak Bécsben, új­ból megkongatták a vészharangot, és sokan órával a kezükben várták Bécs csendes, vagy görcsös kimúlásának percét. A világpiaci pari­tásra emelkedés óta nyolc hónap telt el és a bécsi városi tanács most második szükség­­költségvetésében 6,6 milliárd osztrák koronát kér harminc új autóbusz vásárlására és forga­­lombaállítására, mert intenzívebbé akarja tenni az autóbusz-járatokat a forgalmasabb vo­nalakon. Másik ötmilliárd hitelt kér a bécsi Városi tanács az utcai világítás megjavítására, és az ötmilliárd egy részéből néhány főútvona­lon villanyvilágításra fogják változtatni az idáig gázvilágításra berendezett lámpákat, nem csupán azért, hogy világosabbak legyenek az utcák, hanem azért is, mert a villanyvilágítás olcsóbbnak bizonyult az új berendezések alkal­mazása által a gázvilágításnál. A bécsi telefon­­állomások egy részét már automatikus kapcso­lókkal látták el, addig is, amíg Bécsben be­rendezi a dróttalan telefonállomásokat az egyik ,vagy a másik a három vállalat közül, amelyek most konkurrálnak a szabadalom elnyeré­séért. A bécsi opera nyáron Szép Heléná-t fogja játszani Reinhardt rendezésében, és Offenbach ugyan nem egészen illik a bécsi opera mennye­zete alá, de az Opera játszani fog egész nyá­ron, lesz közönsége, és az opera művészei ke­resethez jutnak a nyári hónapok alatt is, ha szerepet vállalnak Szép Heléná­ban. Kár volna folytatni: a halálraítélt Bécs túl­élte a világpiaci paritás által kimondott ítéle­tet is, úgy, amint túlélt nem egy más ítéletet, a halálraítélt Bécs él, és pedig él kulturális ér­tékeinek átmentésével. A bécsi újságok hétköz­nap tizenhat, néha húsz oldalt adnak, és kö­zölnek eredeti londoni, párisi, római tudósítá­sokat, tartják a versenyt a nagy világlapokkal, és ha panaszkodnak is, a bécsi újság minden­felé reprezentálja, a bécsi kultúrát. Bécs lakossága a harmadrészét teszi az egész osztrák köztársaság lakosságának, Buda­­pet lakossága alig több, mint Magyarország la­kosságának egy­ kilencedrésze. Budapest problé­mája tehát sokkal megoldhatóbb, mint Bécs problémája, sokkal megoldd­a több azért is, mert Magyarország minden lakosára hatszor annyi odahaza termett búza esik, mint Ausztria lakosaira. De Budapesten nem beszélnek drót­talan telefonról, Budapesten csak beszélnek automatikus telefonkapcsolókról, Budapesten nem alakítják át a gázlámpákat az utcán vil­­lanylámpákká, Budapesten nem állítanak for­galomba harminc újonnan vásárolt autóbuszt, Budapesten a városi tanács minden energiáját kimeríti az emelés: a gáz árának emelése, a Villany árának emelése, a víz ár­ának emelése, a villanyosjegy árának emelése, és a sok egyéb emelés, minden ellenszolgálat nélkül, a köz­üzemeik teljesítményeinek fokozatos leromlásá­val, a beruházási szükségletek újabb és újabb kitolásával, úgy, hogy közeledni kezd az az időpont, amikor számolni kell majd a közüze­mek lassú csőd felé közeledésével. Ha Bécs él­het és megélhet, akkor Budapestnek fejlődnie kellene és Bécs új villanyoslámpái nem csupán a bécsi utcákat világítják meg, hanem megvi­lágítják a budapesti városi politika és a ma­gyar gazdaságpolitika­­ eredményeit is . , ,­rális munka értékelésénél fokozatosan elindu­lunk a búza-valuta felé. Ez nem olyan fényűzés és nem olyan súlyos probléma, mint amilyen­nek látszik. A magyar diplomáciai szolgálatot is búza-valutával kell fizetni, hiszen a magyar diplomaták egy része arany-valutájú országok­ban végzi dolgát. Már­pedig Magyarországnak nincsen hasznosabb és értékesebb, szüksége­sebb és befolyásosabb diplomáciája, mint az a külpolitikai hivatás, amelyet a kulturális munka végez el. A magyar kultúra által termelt min­den igazi érték követe, és súlyos szavú követe a magyar külpolitikának, nem egy entente-fő­­városban, hanem Európában és Amerikában min­denfelé. Magyarország követeket küld szét az ide­gen államok fővárosaiba, nem nagyköveteket. De azért van Magyarországnak néhány nagykö­váté, olyan, aki nem kapott hivatalos kineve­zést , de hivatalos kinevezés és nagy fizetés nél­kül is jól végzi el dolgát Ilyen nagykövet pél­dául a Liliom, amelynek római premierjéről a Neue Freie Presse római tudósítója ezt írja: „A közönségnél viharos sikere volt a színházi estének, és a kritika már hosszú idők óta nem volt ilyen egységes az ítéletében, mint most, amikor kiemelte, hogy ez a külvárosi legenda tökéletes mestermű, amelyben a realizmus és az idealizmus, az álom és a valóság, a földi világ és a túlvilág, a romlottság és a tisztaság egyesülnek magasrendű szintézissé." Ilyen nagy­követe volt most Magyarországnak Amerikában Dolmányi Ernő, aki ezen a­­körútján teljesen meghódította a kritikát, amely talán már évek óta nem ütötte meg ezt a hangot, és jövő esz­tendőre Dohnányi az amerikai közönségnél versenytársa lesz Paderevszkynek. A nagyköve­tek számát nem lehet financiális eszközök se­gítségével szaporítani, de követségi tanácsoso­kat, követségi titkárokat lehetne jóval na­gyobb számban a külföldre küldeni, ha a ma­gyar kulturális munka értékelése közelednék a búza­valuta 50 százaléka, vagy a 20 százaléka felé. Akik sokalják az áldozatot, azok gondol­janak arra, hogy a magyar kulturális munka jóvoltából külföldre került követségi titkárok, követségi tanácsosok, követek és nagykövetek ma Rómában végzik diplomáciai szolgálatukat és holnap Párizsban, egyik nap Londonban ér­nek el sikereket Magyarország számára és másnap Bruxellesben, anélkül, hogy nagy úti­költséget számláznának. Sőt megtörténik az, hogy az ilyen diplomaták egy napon három­négy fontos városban tesznek fontos szolgálato­kat a magyar külpolitikának, olyan városok­ban, amelyek több száz, vagy több ezer kilo­méterre esnek egymástól. A Nemzeti Színház új hajlékának fölépü­lését sokkal problematikusabbnak látjuk, mint a köz­­oktatásügyi miniszter, sőt problematikusnak látjuk az építkezés szükségességét, vagy leg­alább sürgősségét is. De a tegnap éjszaka tar­tott beszéd mindenesetre kimondott egy súlyos és fontos szót, amikor összekapcsolta egymás­sal a kultúrát és a búza­valutát, amelyek idáig olyan távol estek egymástól, mint Észak és Dél, mint Kelet és Nyugat. Búza-valuta A Nemzeti Színház új épületét búza-valutá­ban feleannyiért lehetne fölépíteni, mint a há­ború előtt, tehát lehet is fölépíteni, akármilyen fantasztikus összegre emelkedett az építési költ­ség papírkoronákban, mondotta tegnap a Fészek vacsoráján Klebelsberg gróf kultusz­miniszter ... Nem tudnók hirtelen eldönteni, hogy a megoldatlan magyar kulturális felada­tok közül sorrendben milyen hely illeti meg a Nemzeti Színház új épületét és nem mernék teljes határozottsággal azt mondani, hogy a közeljövő perspektíváit nézve, szabad-e még egy nagy színházépületet emelni Budapesten akkor, amikor jövőre talán már túlságosan sok nagy színházépület lesz Budapesten. De azért egy szempontból jelentősnek tartjuk a köz­­oktatásügyi miniszter beszédét: azért, mert először említette egymáshoz kapcsoltan és összefüggésben a kultúrát a búza-valutával. Semminek az ellenértéke nem fokozódott le úgy búza-valutában, mint a kulturális munkáé, és a kulturális munka ellenértékének rettenetes de­valvációja fojtogat ma minden kulturális tevé­kenységet Magyarországon csak úgy, mint a többi leromlott valutájú országban. Két újsághír fekszik itt előttünk. Az egyik szerint Dempsey, a volt katonaszökevény és a kiérdemesült útonálló, egyébként pedig a kor nemes tudományának világbajnoka, vissza­vonult pályájáról, megvásárolta egy bányaválla­lat részvénytöbbségét, de nem éri be az oszta­lék nyugalmas fölvételével, hanem elnöke lett a bányavállalat igazgatóságának és most résztvesz a bánya vezetésében is. A másik újsághír sze­rint pedig egy igen tehetséges fiatal német költő néhány hónapra eltűnt barátainak szeme elől és most merült föl újból, nagyon megerő­södve, mert néhány hónapig egy bánya tárnájá­ban dolgozott, nem éppen új szenzációkat ke­resni, hanem azért, mert másként már nem tudta kenyerét megkeresni. Ez a két hír sok mindent mond el magyarázat, kommentár és háttér­festés nélkül is. A kulturális munka folytonosságának meg­mentésére egy igazi mód van, az, ha a kultú­ Tizenöt évi fogházra ítélték Krupp von Bohlen und Halbachot Krupp von Bohlen und Halbach és társai nem úszták meg olyan simán a had­bírósági tárgyalást, mint Fritz Thyssen, és a Thys­­sen-művek igazgatói. A Thyssen-perben a francia hadbíróság tudvalevőleg beérte már­kákban igen súlyos, aranyvalutában eléggé enyhe pénzbüntetések kiszabásával. Ezzel szemben a werdeni hadbíróság ma kihirde­tett ítélete rendkívül szigorú, amennyiben tizenöt évi fogházat és 100 millió márka pénzbüntetést ró ki Krupp von Bohlen und Halbachra, ugyancsak tizenöt-tizenöt évi fogházra és 100—■100 millió márka pénz­büntetésre ítéli a Krupp-művek másik két igazgatóját, Hartwigot és Oeslerlent, húsz­húsz évi fogházra és 100—100 millió márka pénzbírságra marasztalja el a Krupp-művek négy igazgatóját, Schaffert, Baurt, Schraep­­lert, Kuntzot, tíz évi fogságra és 50 millió pénzbírságra Gross üzemvezetőt, tíz évi fog­házra és 100 millió márka pénzbüntetésre Bruhn igazgatót, és hat havi fogházra Mül­­ler üzemtanácsi tagot, összevéve tehát 750 millió márka pénzbüntetést, és 160 évi fog­házat mért ki a werdeni hadbíróság a már­cius harmincegyedikén Essenben lejátszó­dott véres események megtorlására, noha ezeknek a véres eseményeknek csak német részről voltak áldozatai: tizenegy halott és tizenkilenc súlyos sebesült. Von Bohlen und Halbach volt követségi tanácsos II. Vilmos kegyelméből akkor vette fel a Krupp von Bohlen und Halbach nevet, amikor nőül vette Friedrich Alfréd Krupp leányát és Friedrich Kruppnak, a Krupp­­művek naggyá nevelőjének unokáját, Krupp Bertát. Krupp Berta volt Friedrich Alfréd Krupp egyetlen gyermeke, és így von Bohlen und Halbach-ra szállott a hatalmas családi részvénytársaság vezetése, amikor apósa Capri-szigetén meghalt. Krupp von Bohlen und Halbach ugyan nem érte be a puszta reprezentálással, de a Krupp-művek tényleges vezetése mégis az apósa körül ki­alakult vezérkar kezében volt. Azért a Ruhr­­vidék többi német nagyiparosának példáját követve, természetesen Krupp von Bohlen und Halbach is helyén maradt a megszállás után, és a véres húsvétvasárnap áldozatai­nak temetésén­­ kemény, férfias gyász­­beszédet, vagy inkább vádbeszédet mondott. A Krupp-név örökösének szigorú elítélése annál meglepőbb, mert április harmincegye­dikén, tehát egy hónappal az esseni össze­ütközés után Krupp von Bohlen und Hal­bach még Berlinben volt, hogy megbeszélje a ruhr-vidéki helyzetet Cuno kancellárral és onnan sietett Werdenbe, ahová május elsején délelőttre idézték meg harmadíz­ben, mint tanút, de a már kitűzött had­bírósági tárgyaláson Krupp von Bohlen und Halbach ekkor még nem szerepelt vádlott gyanánt. Május elsején délelőtt jelent meg a francia vizsgálóbíró előtt Krupp von Bohlen und Halbach és tizenegy órakor hirdették ki előtte a letartóztatási végzést. Alig egy­hetes előzetes letartóztatás után kapta meg tehát Krupp Berta férje és a Krupp-művek igazgató­tanácsának elnöke a tizenötévi fog­házat, miután tanúból hirtelen vádlottá lé­pett elő. Az összeesküvés és a közcsendháborítás vádját huszonhárom pontban részletezte a francia ügyész, és a huszonhárom kérdés közül huszonegyre igen volt a bíróság fele­lete. A tíz vádlott közül hatot egyhangúlag ítélt el a bíróság, míg Krupp von Bohlen und Halbachot és Bruhn igazgatót csak három szavazattal kettő ellen. Müller üzemtanácsosi tagot fölmentették az összeesküvés vádja alól, és csupán közcsendháborításért marasz­talták el, ezért kapott Müller mindössze hat hónapot. Március harmincegyedikén, amikor a francia csapatok megszállották a két auto­mobilé.,sarnokot, az esseni Krupp-művekben megszólaltak azok a szirénák, amelyek a háború alatt az ellenséges repülőgépek kö­zeledését jelezték, és a szirénák süvöltöttek egész délután fél kettőig, amikor a francia csapatok távoztak a gyártelepek területéről. A szirénák hangjára maradt abba a munka nagyszombaton mindenfelé a műhelyekben és a munkások tízezrei összesereglettek a megszállott automobilcsarnokok köré. A fran­cia csapatokat nem érte támadás, csak éppen a Krupp-művek munkásai elállották az útvonalakat az automobilcsarnokok kö­rül, és így saját testükkel emeltek gátat a rekvirált automobilok kivezetése elé. A Krupp-művek üzemi tanácsa tárgyalásokat próbált kezdeni a francia tisztekkel, hogy biztosítsa a francia csapatok békés távozá­sát, de a tisztek nem voltak hajlandóak tárgyalásokba bocsátkozni. Közben a meg­szállott csarnokok tetőit is belepték a mun­kások és a francia tisztek benyomása sze­rint fenyegetővé fordult a helyzet. Ekkor vezényelt tüzet az egyik francia tiszt, és a gépfegyverrel támogatott sortűz után való­ban megnyílt az út a francia katonák előtt. A werdeni tárgyalásokon a legfőbb pozi­tív vádpont az volt hogy a szirénákat a gyár igazgatóinak, és üzemi tanácsának uta­sítására szólaltatták meg , és így a munká­sok fölvonulása az automobilcsarnokok kö­rül szintén az igazgatók részéről kiadott uta­sítások következménye volt, és nem a mun­kások spontán érzéséből eredt. Az kétségte­len, hogy az igazgatók és az üzemi tanács nem próbálták megelőzni a munkások kivo­nulását a műhelyekből és csoportosulását a megszállott két csarnok körül, de a ruhr­­vidéki német munkásosztály pszichológiája szerint kétségtelen az is, hogy külön utasítá­sokra és rendelkezésekre nem volt szükség a Krupp-művek népének mozgósítására. A werdeni bíróság elítélte a Krupp-műveknek minden olyan igazgatóját akik nagyszom­baton Essenben voltak, hiszen az igazgatók természetesen összegyűltek a kritikus ese­mények bekövetkezése után megbeszélni a szükséges teendőket. Ez adta meg az egyik alapot az összeesküvés vádjához, noha az igazgatók tanácskozásának részleteit termé­szetesen nem tudta tisztázni a werdeni tár­gyalás, és nem tudta tisztázni a német ré­szen történtek egyéb részleteit sem, mert a bíróság elé idézett német tanúk menteni igyekeztek a vádlottakat. A legkevésbé sike­­­rü­lt Krupp von Bohlen und Halbach­­ bűn­részességét tisztázni, mert a Krupp-művek elnökének vendége volt. Tesla kardinális, a pápa kiküldötte, aki a békítés missziójával jött Essenbe, az összeütközések megelőzé­sére. A véletlen iróniája, hogy a kardinális megérkezésének másnapján került sor a vé­res összecsapásra. Kiskunfélegyháza Kiskúnfélegyháza rendezett tanácsú vá­ros, a statisztikai hivatal szombaton közzé­tett népszámálási adatai szerint, 36.797 la­kosával Cegléd után és Rákospalota előtt a tizenhatodik helyet foglalja el a megmaradt magyar városok között. Kiskúnfélegyháza most választott új városi képviselőtestületet, és a választási eredmény szerint száz városi képviselő közül kilencvenegy került ki a függetlenségi párt jelöltjei közül és kilenc az egységes párt lajstromáról A válasz­tási harc voltaképpen nem az egységes párt és a függetlenségi párt között játszódott le Félegyházán, legalább az ideérkezett jelen­tések­ szerint, hanem a függetlenségi párt programja ezúttal Félegyházán egészen szé­les elveket fogott át.­­ Akik a függetlenségi zászló mögé sora­koztak, azok a nyugalmat akarják, a­­békét, a munkás kezek szolidaritását a munkában is és azok úgy gondolják, hogy, az egységes párt politikája nem ezeket a célokat szol­­gálja. Az egységes párt a Duna és a Tisza, közén sokfelé saját hibáján kívül összeforr­­ott, vagy legalább összevegyült azokkal az emberekkel, akiknek hangos szava negyedik­ esztendeje hirdeti és harsogja, hogy, zárt sorokban mögöttük áll a Duna—Tisza-köze­ és egy mozdulatukra felsorakozik, ha in­­dulni kell Budapest felé, a bűv­ös város m­efenyítésére. A Duna és a Tisza köze most beszélt világos szóval, félreérthetetle-­ nül, határozottan, nyomatékosan, és Félegy­háza száz mandátuma közül kilencvenegyet kapott meg Horváth Zoltán­­félegyházai kö­­­vet függetlenségi pártja, noha Horváth Zol­tán férfias nyíltsággal és kemény, szóval tá­­­madt jó egynéhányszor azokra, akik azt hirdetik, hogy mögöttük áll a Duna és a Tisza közének napbarnított magyarsága mind egy, szálig, csapásra emelt kézzel... Minek említ-­ sük itt név szerint is azokat a férfiakat, akik valóságos kis Hadistenek gyanánt járnak­­kelnek negyedik esztendeje, és minduntalan a Duna—Tisza­ közére mutatnak kezükkel, oda, ahol a falvak és a városok, a járások és a megyék népe egytől-egyig kivétel nél­kül rájuk esküszik ... Ne említsük ezeket­, a neveket, és ezek a nevek mától­­fogva hadd merüljenek feledésbe, mert a Duna és a Tisza közének egyik nagy városa most beszélt, és a szavazatok kilencvenegy szá­zaléka esett azok ellen, akik úgy beszéltek, mintha legalább a szavazatok kilencven­kilenc százaléka volna az övék. Horváth Zoltán soha nem volt olyan hangos legény, sem a nemzetgyűlésen, sem a nemzetgyűlé­sen kívül, mint ezek a híveik által pajzsra emelt kis Hadistenek. Horváth Zoltán soha nem hivatkozott a Duna—Tisza-közének­ haragos magyarjaira, hanem mindig csak a maga becsületes meggyőződésének becsüle­tes haragjával csapott le a véres kéz kultu­­szának bálványaira és papjaira. De a Duna —Tisza-köze mintha mégis Horváth Zoltán és a Horváth Zoltánok mögött állana ki­­lencvenegy százalékos többséggel, mintha a félegyházi választás eredménye tiltakozás volna a Duna—Tisza-közének a négy­esztendős gyanúsítása ellen, mintha a Duna—Tisza-köze így hirdetné, hogy nem vállalja a közösséget a véres kéz kultuszá­val, és nem vállal közösséget azokkal, akik fegyveresen és csoportosan öltek meg mag­ gúnyos, fegyvertelen embereket. Félegyháza választott és hadd válasszák meg most vá­rosi képviselőiket újból a Duna és a Tisza közének városai sorban mind­ akkor majd kiderül, ki mögött áll zárt sorokban és ki­ket utasít el magától méltatlankodva a Duna és­ a Tisza közének napbarnított ma­­gyarsága. Száz mandátum között kilencvenegyet kaptak meg Horváth Zoltán félegyházai kö­vet pártjának hívei és mindössze kilenc esett az egységes pártra, talán azért mind­össze kilenc, mert az egységes párt ott lent az Alföldön nem­­mindig­ és nem mindenütt vonta meg elég „határozottan, elég nyoma­tékosan a határvona­lat azokkal szemben, akik fejtetőre állítottak minden magyar tra­díciót, minden magyar erkölcsi hagyo­mányt, minden régi szép szokást és /­ há­borús patológia némelyik eltévelyedését* ün­nepelték, fdicsőítették, avatták magyar, erénnyé. A ■* félegyházai községi választás most talán megtanítja az egységes pártot is arra,­ hogy nem tűrhet meg a párt keretei ,,között­ egy olyan jobbszárnyat, amely ka­­­cérkodik"azokkal, akik még inkább­­ jobb­felé állanak. Ha az egységes párt nem akarja elveszteni a Duna és a Tisza­ közének népét, akkor teljesen és végleg tisztáznia kell egy már túl régen kétes helyzetet, és el kell vágnia minden olyan valóságos vagy látszólagos fonalat, amely az egységes párt jobbszárnyától vezet még inkább jobbfelé. Mert a Duna—­Tisza-közének népe, úgy?

Next