Világ, 1923. június (14. évfolyam, 122-145. szám)
1923-06-19 / 136. szám
Kedd IMM———■, A ,-. - .... *, s^.. _w a.. 1923. június 19. kedd Rom. ka. Felk. Julianna; protestáns: Gyárfás; görög-orosz (június 6.): Hilárion ap. A miniszterek fogadnak: Honvédelmi miniszter 11 óra után. Földművelési miniszter 12—2-ig. Nyitvalévő múzeumok: Nemzeti Múzeum régiségtára 9—1-ig- Szépművészeti Múzeum régi képtára 10—’42-ig. Akadémia Széchenyi Múzeuma 10—12-ig. Iparművészeti Múzeum 9— 1-ig. Tanszermúzeum 9—1-ig. Társadalmi Múzeum 10—1-ig. Mezőgazdasági Múzeum 10— 1-ig. Fővárosi Múzeum 3—6-ig. Ráth György Múzeum 9—1-ig. Kereskedelmi Múzeum 9—2-ig. Nyitvalévő könyvtárak: Fővárosi nyilvános könyvtár 9—7 ig. Akadémia könyvtára 3— 7-ig. Egyetem könyvtára 9—7-ig. Nemzeti Múzeum könyvtára 9—1-ig. Kereskedelmi Múzeum könyvtára 9—2-ig. Erzsébet Népakadémia könyvtára 5—8-ig. Országos pedagógiai könyvtár 9—1-ig. Iparművészeti Múzeum könyvtára 6—8-ig. N Nyitvalévő kiállítások: Helikonban Simon Gy. ■lános kiállítása 9—2-ig. Nemzeti Múzeum kupolacsarnokában Dudits-kép kiállítása 9— 1-ig. Belvedere csoportkiállítása 9—3-ig és 1—6-ig. Műcsarnokban gyermek egészségügyi kiállítás 9—6-ig. Délután fél négykor a Hírlapírók Nyugdíjintézetének közgyűlése az Otthon Körben. Délután négykor a szabadoktatási kongreszszus előkészítő ülése az Akadémia dísztermében. JÁr idő. Hazánkban az eső az ország keleti felére is kiterjedt. Az eső mennyisége igen különböző, Szécsény és Putnok vidékén a 20 millimétert is meghaladta. A hőmérséklet maximuma ma reggelre többnyire a 10 fok alá süllyedt. Jóslat: Továbbra is változékony idő várható, lényeges hőváltozás nélkül és helyenként még esővel. — Az ÉME rendkívüli közgyűlése. Az ÉbredőMagyarok Egyesülete vasárnap tartotta meg rendkívüli közgyűlését. A közgyűlés elhatározta, hogy « legnagyobb mértékű aktivitásba kezd éve,a maga eszközeivel fölveszi a harcot az előtérbe nyomakodó liberalizmussal". Az Újvárosháza termében megtartott közgyűlésen Kádár Lehel volt az első fölszólaló. ..Az egyesület ügyeit így vinni nem lehet—mondotta. — A nem nagyúink hajlandók többé idegen szempontokhoz alkalmazkodni és egyedül meggyőződéseinkhez ragaszkodunk és végsőkig ragaszkodunk ahhoz, hogy az egyesület végre akcióba lépjen és diadalmas offenzivájánál letörje a destruktív megmozdulásokat. Kijelentem innen,hogy nem akarunk pofozást és buk/lósbotot, hanem tömegeinkkel fogjuk megvívni a harcot, és nincs az a hatalom, mely ettől a harctól bennünk eltilthatna. Teljes erővel és teljes szívvel támadásba megyünk át úgy politikailag, mint társadalmilag, mint pedig a sajtóban és ezt a harcunkat Prónay Pál és Héjjas Iván fogják vezetni, akiknek egyénisége, múltja, zálya, politikai, társadalmi, és egyéb szereplése lesz biztosítéka annak, hogy a mi stratégiáink és ezután következő taktikánk helyes lesz". A fölolvasott határozati javaslat szerint a közgyűlés az elnökség és igazgatóság jogkörét Héjjas Ivánra, Prónay Pálra, Hegedűs Györgyre, Sármezey Endre dr.-ra és Herkély Tiborra bízza, ügyvezető igazgatóvá pedig Turcsányi Egont, az országos választmány tagját jelöli ki. A közgyűlés tüntető hangulatban fogadta el a határozati javaslatot. A javaslat elfogadása után Lendvai István szólalt fel. Mindenekelőtt megköszönte az egyesületnek, hogy lehetővé tette neki, hogy Olaszországba mehessen üdülni. Ezután kijelentette, hogy nem tűrik tovább, hogy a „vérükön meggazdagodott zsidó sikerek szeretőikkel autózzatnak, amikor a kérszény magyarság éhesen jár az utcákon. Úgy látom, hogy felsőbb helyen elsikkasztják az ellenforradalmi szellemet, amelyet mi idehoztunk és amely jó volt akkor, amikor katonákat tudtunk szállítani". A jelenlévő rendőrtiszt fölszólalására az elnök figyelmezteti Lendvait, hogy tartózkodjék az ilyen politikai kijelentésektől. Erre óriási vihar zúdul föl, melynekdőltével. Lendvai kijelenti, hogy nem engedi sem magát, sem az egyesületet terrorizálni és „a jogrendlovagok" iránti megvetéssel befejezi beszédét. A közgyűlés viharosan követelte, hogy folytassa fölszólalását, mire Lénával azt mondotta, hogy visszautasítja azt az inszinuációt, mintha ő a „legfelsebb" szót mondotta volna. ..Nekem elvégre olyan mindegy — jelentette ki —, hogy mi a mesterségük és mi a nevük azoknak, akik a történelem ítélőszéke előtt vállalják a felelősséget azért, amit keresztény Magyarország címen keresztény magyarság gyilkolásával csináltak. A mai politikai rendszer a bankokráciával elsikkasztotta 1919 dicsőséges ellenforradalmát és most a liberalizmus bontogatja a keresztény Magyarország támasztékait. Az előttünk járó nemzedékek hetven évig zsidó fertőzésnek voltak kitéve. Az, aki a háború és a forradalom után keresztény létére zsidókkal paktál, tízszer olyan gazember, mint a zsidók. Annak a diktatúrának, amely a magyarság életéből a kommün után kimaradt, most be kell következnie az EME életében, hogy alkotni és cselekedni tudjank". A közgyűlés nagy ovációt rendezett Lendvainak, aki után Prónay Pál köszönte meg megválasztásukat. Elmondotta, hogy azért nem akarta Héjjassal kettesben vállalni az ÉME irányítását, mert el akarták kerülni annak színezetét, mintha diktatórikus alapon tolakodtak volna föl. Prónai után Héjjas Ivánt akarta hallani a közgyűlés, de Héjjas nem engedett az unszolásnak. A közgyűlés végül elhatározta, hogy táviratban üdvözli a kormányzót. Az EME újonnan megválasztott választmányát az intézőbizottság délután négy órára hívta egybe ugyancsak az Újvárosháza nagytermébe. Körülbelül százötven választmányi tag meg is jelent, de még mielőtt a gyűlést megnyithatták volna, megjelent a rendőrkapitány, aki részt akart venni a tanácskozáson. A rendőrtiszt megjelenése óriási fölzúdulást váltott ki, melyben Sárnczey Endre elnök csak nagy nehezen tudta elundálni, hogy az ülést fölfüggeszti, mert az egyesületnek alapszablyai értelmében joga van a rendőri kiküldött részvétele nélkül tanácskozni és bejelentette, hogy illetékes helyen elégtételt fognak követelni az ÉME autonómiájának megsértéséért. A választmányi tagok ezután Héjjas Ivánnal és Prónai Pállal az élükön átvonultak a Sörház utcába, ahol nyomban ülést tartottak. Lenkey Lehel és Lendvai István indítványára elhatározták, hogy lépéseiket tesznek a rendőri beavatkozás ügyében és egyben felháborodásainak adtak kifejezést afölött, hogy az EME választmányi ülése belügyminiszteri rendelkezésre rendőri felügyelet alá került. — Adományok. Z. F. az Ingyenkenyérnek 1000 K-t adományozott. — Spitz testvérek koszorúmegváltás címén 5000 K-t adományoztak a szűkölködő zsidó egyetemi hallgatók alapja javára. — Gondozó jelige alatt koszorúmegváltás címén 5000 koronát adományoztak a szünidei gyermektelepnek. — Gyenge gyermekek gyorsan megerősödnek Dvoniakiné rendszeres használata által. — A MFTR fölemeli a fülkedíjakat. A Magyar Királyi Folyam- és Tengerhajózási R.T. igazgatósága közli, hogy a budapest—bécsi vonalon június 20-ika és szeptember 15-i fe közötti időben a fülkedíjakat 33 százalékkal fölemeli. — Iskolatársak találkozója. Felkérem azon egykori iskolatársaimat, kik a budapesti Kereskedelmi Akadémián az 1887/8-ik tanévben tettek érettségi vizsgálatot, hogy 35 éves találkozásunkra 24-én, vasárnap este 8 órakor a Vadászkürt-szálloda éttermében megjelenni szíveskedjenek. "Gergely Hugó, a Salgótarjáni Kőszénbánya R.-T. ügyvezető-igazgatója. (V., Arany János ucra 25. sz.) Felkérem a keszthelyi ront. kat. főgimnáziumban 1907/8. tanévben végzett osztálytársaimat, hogy 15 éves találkozóra Keszthelyen június 29-én jelenjenek meg és az összejövetel megszervezése céljából szükséges adatokat Neumann Miksa dr. orvossal. Keszthely, sürgősen közöljék. Révész Ferenc dr. — Halálozás, özvegy Rakovszky Károlyné, született Elise Potillard de Naval et Vaugondry Kocsócon június 15-én 91 éves korában elhunyt. A megboldogultat, aki késő öregségéig megőrzött meleg kedélyéért és jó szívéért közbeesülésben és közszeretetben állt, az egész Rakovszky-család s nagy és előkelő, rokonság gyászolja. Warka Károly őrnagy felesége, született Csongrády Trénke, ma este hosszas szenvedés után Budapesten meghalt. Temetése szerdán délután négy órakor lesz a kerepesi úti temető halottasházából. A Tutankh-Amen is tudta már a legjobb sarok a Jaguár. Osztrák-magyar túrna: RÁBA mint a legjobb pontozású magyar automobil nyerte a J. É. B. E. ezüst serlegét és a Királyi Magyar Automobil Club ezüst plakettjét. Vezérképviselet: REIMArt Budapest V. Vörösmarty (Gizella) tér 3 Tezsim HJ-03 és 118-n VILÁG HBBHZIII tengeri ffirdfihely Elsőrangú szállodák szanatóriumok és penziók Mérsifirfdf áraké Kapi ellátás szabás penzió 283—4® Ifráig Kitűnő összeköttetés. Hálókocsi. DélivasuG Indulás délután 3 órakor. Érkezés Abbazin-Manufia állomásra délelőtt lft0 órakor Sporttelepek. Lovarda. Teniszpályák. Szabad tengeri fürdők novemberig Hajókirándulások Velencébe—Anconába Prospektust díjmentesem küld: Kurdirection Abbázia Szóbeli felvilágosítással szolgál: RékBsszsS HBeassfegyfrsda, Erzsébet kürtit M-41 Kovát szálló épület), 3. c, 11-től 1-ig, 1 1, u 3-tól a-i éS Telefon : József JTS -34 gumicsa. Viseljen, ha idegeit kímélni akarja. SZÍNHÁZ.^MŰVÉSZET A színházak keddi műsora : NEMZETI: Vaskereszt (7). VÍG: Négy frakk (8). MAGYAR: Kovácsáé (’28). KIRÁLY:4 sárga kabát (’48). BELVÁROSI: Sári bíró (’48). ANDRÁSSY ÚTI: Pajkos grízeltek, Hány óra Zsuzsii stb. (1 9). BLAHA LUJZA: Szépasszony kocsisa (’46). FŐVÁROSI OPERETT: A három grácia (8). VÁROSI: Álarcosbál (7). APOLLO-SZÍNPAD az esküiért Helikonban: Vonósnégyes, Visszakérem az iskolapénzt, Siófok gyöngye (8). BUDAI SZÍNKÖR: Fekete gyémántok (148). ROYAL-ORFEUM: A nagysikerű júniusi műsor (148). SZIGET-SZÍNPAD az alsómargitszigeti kávéházi terasz mellett. Fényes kabaréműsor Nagy Endre konferátusával, valamint Somogyi Nusi, Sziklai József, Máig Gerő és Salamon Béla fölléptével (9.) BUDAPESTI: Madarász (‘48). Márkus László — az Orleinsi szűz díszleteiró Márkus László, aki a rendezésen és a színpadra alkalmazáson kívül a díszlettervezés munkáját is elvégezte a Magyar Színház Schiller-előadásánál, ma ezt a levelet küldötte a Világ szerkesztőségének: — Talán szokatlan merészség, hogy vitába szállok bírálóimmal, de az Orbeárisi szűz előadása körütl egypár félreértést nem tudok egészen szó nélkül hagyni. Persze, nincs mondanivalóm arról a kritikáról, amely harsány örömmel kacagott egy baleseten, azon, hogy a főpróba izgalmában egy díszletező munkás elhibázott egy betonúti fogást. Mit mondjak ennek az intellektusnak, aki bizonyára a boldog káröröm deliriumába kacagja magát, ha az uceán valaki hasraesik, vagy szélfútta kalapja után szalad búsan és komikusan? Mondjam neki, hogy legyen más, mint amilyennek az istenek megteremtették? Aztán nincs közöm azzal az ifjú szatirikussal, aki megvádolt, hogy én modern estélyi ruhákba és bricsesznadrágba öltöztettem színészeimet. Mondjuk, hogy beszámolok neki: ez a ruha a bajor Isabeau saint-denisi síremlékéről való, ezt a másikat a dijoni múzeum „Astroinette de Fontelle“-jén ismertem meg, a harmadik szent Móricz orlárisi bűntényéről, a negyedik a poitiersi törvényszéki palota királyszobrairól, ismét másik a Cluny-múzeum Magdalénájáról, az avignoni múzeum szent Siffreinjéről, vagy Jean Fouquet közismert VII. Károly portréjáról való. Hiába sorolnám föl minden forrásomat, vidám éjszakai konferansziét, akit szűzies tanulatlanságában nem háboríthat meg e tények nagyképű tiltakozása. Azokkal volna pár szavam, akik csakugyan keresték az éli kis művemben az én szándékomat és akik — bizonyára az éni hibámból — nem egészen ismerték fel azt. — Sajnálom, hogy kizárólag csak a díszlet és a kosztüm kérdésében volt módom ellenvéleményeket hallani, holott én ezen túl is próbáltam valamit az előadásban. De hát ez maga is elég érdekes kérdés. Én három lehetőséget ismerek a ma általános színpadi és nézőtéri viszonylatokban a színpadi kép kiérjtését illetőleg. Adva van az a báror neomeinningenizmus, mely a természetkis kasírozás és az elhasznált pénzek ámulatát ontja a nézőre, aztán adva van az architektomikusan zárt színpad leegyszerűsített építészeti elemeivel és a festői színpad, mely a színészi játék reliefjében tónusegységbe fogott lokális színek foltjaiból komponál és a relief mögé levegős perspektívát, vagy egy fértületre stilizált dekoratív képet helyez háttérül. Az igazi költő műve, én azt hiszem, mind a háromféle transponálást megbírja, s ha én ezek közül a festőit választottam, ezt lehet eleve hibáztatni elméleti okokból, de ha egyszer ezen az úton engedtek elindulni, akkor nem értem, miért vádolják a színházat spórolással, holott az absztrakt festőiség természetes következménye, hogy a ruha és a díszlet csak a lokális színek hordozója lesz és a színértékre nézve közömbös, hogy az anyag vászon-e, vagy aranylemez, amire ez a szín festve van. Ha én képet festek a színpadon, miért kell nekem a Piloty rossz történelmi tablóit. Makart nyárspolgári szalonpompámat és mindazt a rosszat kopiroznám, amit bírálóim a piktúrában régen helytelenítenek, de tőlem a színpadon követelnek, mert ha az anyagtól függetlenül színeket adok és kevés alakkal dolgozom, mert a relief síkjába zsúfolt tömegeket nem lehet vasórben kiegyensúlyozni, akkor én spórolok és elmulasztom az előállítási árral való kötelező kérkedést. Lehet, hogy ez a fajta díszletezés nem 100 százalékig valósult az én elképzelésem szerint, hiszen egész más kezeléshez szokott exekutív mesterekre voltam utalva, s még több ilyen kísérlet kell, amíg maradéktalanul kapom a műhelyből elképzelésemet vissza, — sőt az is lehet, hogy maga az én gondolatom hiányos és tökéletlen, de az kétségtelenül bizonyos, hogy ez jogosult kísérlet, s ebben a festői kifejeződésben logikus a kevés alakkal való komponálás. Ha egyszer piktúrát csinálok, szabadjon nekem modern piktúrát csinálnom. — Komoly bírálóim egy másik ellenvetését sem értem. Azt vetik szememre, hogy én a főtikát expresszionizmussal kevertem. Hogy lehet ez ? A gótika kanonikusan zárt stilis, az ■xpresszionizmus pedig egy művészi szemléletned, hogy ne mondjam, egy szándék. A gótikáin is van szándék : az égi magasságok és a dolgok isteni konstrukciójának aszketikus ki-örzése a valóság formáiból és ez a szándék a éhek celláiban kodifikált stílussá tudott telesülni. Az expresszionista szándék azonban, amely az impresszionizmus ellenhatásaként a kompozíció és a festői forma törvényszerűségeit karja a valóságból kiérezni, ez a szándék nem ejeződött ki céhszerűen kanonizált stílusban, jupán művészegyéniségek egyéni stílusában, erre a szemléletre nézve egy gótikus építészeti , éppen olyan valóság, mint egy fa, vagy egy ember, vagyis a gótika alkotásait expreszszionista szándék szerint szemlélhetem, átélhetem és ábrázolhatom. De még ha zárt stílus lenne is az expresszionizmus, akkor is joga lenne a maga romanyelvén kifejezni más stílusok alkotásait, ahogy éppen a gótikus kolostorművészek sohasem haboztak gótikusan elmondani a római világból való távoli emlékeiket. Nem értem tehát, miért lenne baj, ha a gót motívumokat is expresszionista szándék szerint ábrázolom, de nem is emlékszem, hogy ilyesmit tettem volna. Inkább némi kubista vebeitásokban érzem magamat bűnösnek, ahol pedig a vonal és kompozíció lendületében expresszionista elemekkel próbálkoztam, az első felvonás sátoros tájában és az utolsó kép vártornyában, ott, igénytelen nézetem szerint, nyoma sincs a gótikának. Tiszta francia gótikát, de egész reális valóságként arónierembert próbáltam adni, azért itt, mert itt tisztára emberivé, fájdalmasan reálissá, az égi révületből ocsúdottá lesz a szűz, amint minden kép stílusát a valósághoz képest annyira igyekeztem abstrahálni, amennyire a kép tragikus tartalma a lelki valósághoz, vagy a lelki extaxishoz van-e közelebb. Ezért adtam a szűznek kis reflektorglóriát abban a pillanatban, midőn a sisakkal átveszi az égi missziót, azért oltottam ezt el a földi szerettem bűnös pillanatában és adtam vissza neki hatványozottan a mártírhalál ünnepi kicsengésében. Mindig ilyen tisztes meggondolások vezettek, minden gesztus és minden csoport nekem a tragédia momentán hőfokának expressziója volt, s ha ezt az én erősen képzőművészeti akcentuálásomat rém vették észre, ez biztosan az én hibám, de stílusokat nem konfundálhattam, mert ha itt stílus van, csak egy van, a magamé, amely le-, hel expresszionista szemlélésből eredő s amelyre nézve a gótikus motívum a kifejezés tárgya csupán. Egyebekben pedig kibékít munkámmal az, hogy az ifjú művésznő pompás szárnyalását nem gátoltam, tehát nagyon el nem tévedhettem a költői műnek az ő alakításában megjelenült lényegétől. És mindenen túl én ezt a lényeget kerestem. (*) A Liliom Párizsban. Lázár Béla, aki mostPárizsban tartózkodik, ezeket írja a V Mg-nak a Liliom párizsi előadásáról: A Liliom-nak nagy sikere volt, megkapta, megkacagtatta, megrázta a közönséget, mely harcot vívott a klakkal, ott tapsolt, ahol a színház nem várta és ott volt néma, ahol a klakk dolgozott. Mert a színház orosz származású színész-rendezője, Pitoeff, Molnár darabjából expresszionista munkát akart csinálni. Az élet és mese, a valóság és fantasztikum költői egybeforrását brutális eszközökkel fokozni akarta. Pitoeff úr a kubisták eszközeit szedte elő, háromszögekből építette fel egyszerűsítés helyett színpadját, rikító színhatásokkal, nagy foltokkal dolgozott, pedig a meseszerűnek a nép képzeletéből kellene táplálkoznia. Így gondolta el ezt Molnár is, és nagyon meg volna lepve, ha Pitoeff úr színpadját meglátná, aki a másvilágot deszkaautomobillal, telefonhuzalokkal, az égi kihallgatást útlevélláttamozással cifrázta ki, szóval átmodernizála és ami nagyobb baj : a festői stílus, a kubista eszközök alkalmazása sehogynem illik Mohiár darabjához, amely csupa egyszerű, valószerű részlethalmozás, csupa finoman megfigyelt apró mozzanat, és csak ezekből tehet és szabad a nagy egészet felépíteni. A francia kritika sem hallgatta el e kételyét, megérezve, hogy itt nem Molnár a hibás. Molnár finom részletrajza a L'Echo de Paris-i noncours-ra emlékezteti, amiben sok az igazság, mert Molnár csakugyan a petitjaitk mestere. De kérdi: i,Kellett-e e kedves és megkapó jeleneteket ilyen furcsa dekorációba helyezni? Nem! Pitoeff úr, a rikító színű színfalakkal és rosszakaratú világítási hatásokkal szép hatást hoz ugyan ki, de a szerző realisztikus rajzát tönkretette.“ Az egész francia kritika egyöntetűen ezeket a finom részleteket, a kevés szóval sokat mondást emeli ki: a valónak és valószerének naiv egybefonódását, mely Molnár képzeletének drága kincse. Egyet azonban el kell ismernünk : a polog nagyszerű életelevenségét, mely a színház derék munkája. Az artisták a nézőtéren át vonulnak fel a színpadra és vidám, tarka jeleneteket adnak elő, főleg egy orosz táncos gyermekpár, Ivanovszky Vidtor és Kára, utolérhetetlen komikus bájjál táncoltak. A negyedik kép után, általános meglepetésre, kijött egy frakkos úr és kijelentette, hogy a Posícik-centennárium alkalmából a színház művésznői a Pasteur-laboratórium számára gyűjteni fognak... Az epizód után folytatták az előadást, melynek utolsó képe kevésbé kubista hatású és hatása annál elemibb. Molnár poétikus gondolata, az apa, ki lelopja a gyerekének az égből a csillagot, a gyerek, kinek nem fáj az apai ülés, megindította a párizsiak szívét, a Sok kínos expresszionista cafrang után jól esett a költő szava. Hogy mi lesz a darab sorsa ? A rendezővel szemben a szerző győzött. A kritika nagyon elősimerő. A közönségnek a klakkal folytatott küzdelme, mikor a díszlettaps beívelt az emberi megnyilatkozásoknál tüntetett, azt sejtteti hogy a külső cafrangok helyett a mélyen emberi igazság fog diadalonaskodni. Tehát a költő Molnár és nem a kubista Pitoeff, a rendező, Mathis, a világítási mester, Notel, a díszletező, de fölösleges urak. 1923 június 19. Kompreszoros MERCEDES alváz útból érkezett azonnal szállítható BÁRDI Kossuth Lajos ucca.