Világ, 1923. június (14. évfolyam, 122-145. szám)
1923-06-20 / 137. szám
k Világ a polgári jogok harcosa. Tiszteli a tudomány, a művészet és a gondolat szabadságát. Oltalmazza a gyengéket, az elnyomottakat, az üldözötteket. Vétót kiált az igazságtalanságnak, a gyűlöletnek és a bosszúnak. Védelmezi a munkát, mely a békétlenség levegőjében elsorvad. Hirdeti a népek, osztályok és felekezetek egyetértését. Tanítja az egyén áldozatkészségét a nemzet és a társadalom nagy érdekei Iránt, az erősebb mérsékletét a politikai és gazdasági életben. Hirdeti a műveltség hatalmát, a kultúra útjának szabadságát és vámmentességét. BUDAPEST, SZERDA 1933 JdHS 30 XIV. ÉVFOLYAM ARA 50 KORONA A Világ Magyarország megújhodását a demokráciától és a fokozott műveltségtől várja.Sem veszi hiába ajkára a haza nevét, de a hazát szolgálja minden betűje, gondolata, érzése. A Világ ereje a tiszta meggyőződés: megtörhetik, de meg nem hajlíthatják. A Világ tiszteli mások meggyőződését, de hadat üzen az elvek mögé rejtőző kalandorságnak és üzletnek. A Világ eszméket, ideálokat, reformtörekvéseket szolgál, nem pártokat. Pajzsa a gyengéknek, védelmezője az elnyomottaknak ; kardja a szebb, óbb és tisztább magyar élet gondolatának. ♦ 13MK SZÁM Mellon államtitkár / (A Világ berlini tudósítójától.) A márka zuhanásának történetében voltak olyan korszakok, amikor azt várták, hogy a márka értékcsökkenése fogja közelebb hozni a jóvátételi kérdés megoldását. Előbb abban reménykedtek, hogy a font 10.000 márkás árfolyama fogja energikus és eredményes közbelépésre bírni az angol kormányt, azután a font 100.000 márkás árfolyamához fűződtek ilyen remények, de újból hiábavalóaknak bizonyultak. Most pedig a berlini politikai köröknek az az értesülésük, hogy a márka katasztrófájának újabb rettenetes szakasza, amely egyetlen hét alatt 80.000 márkáról jöt.000 márka fölé kergette a dollár árfolyamát és 370.000 márkáról 1740.000 márkára drágította a fontot, a jóvátételi helyzet rosszabbodását hozta meg a javulás helyett. Nyolc-tíz nap előtt Poincaré állítólag komolyan fogta föl a Londonnal folytatott tárgyalásokat, és szeretett volna megegyezésre jutni az angol kormánnyal, természetesen csak abban az esetben, ha az angol kormány elég jelentékeny engedményeket tesz a francia álláspontnak. De most újból bizonytalan határidőig tolódott ki Poincaré és Daldwin személyes találkozása, ahol véglegesen tisztázni kellett volna a megegyezés lehetőségét Anglia és Franciaország között, és a londoni lapok jelentéseiből az tűnik ki, hogy a Párizs és London között folytatott tárgyalásoknál a francia kormány most elsősorban időt akar nyerni... Időt akar nyerni addig, amíg jön még egykét olyan hét, amely újból megduplázza a dollár és a font árfolyamát Berlinben. Ugyanis a márka elértéktelenedésének rettenetes irama, a párizsi hivatalos körök felfogása szerint, hetek alatt meghozná Németország gazdasági és szociális összeomlását, és így biztosítaná a francia jóvátételi politika igazi céljának elérését. Az eredmény a Ruhr-vidék megszállása után is hónapokig sokkal távolabbinak látszott, mert a megszállás másnapján lejátszódott nagy márkahanyatlás után a német iroddalmi banknak sikerül a mai ár fittyeim hatszorosán-hétszeresén stabilizálni a márkát, és miután több mint másfél hónapig tartotta ezt az árfolyamot a birodalmi bank, csak lépésről-lépésre engedte lejjebb csúszni a márkakurzust. Most azonban a párizsi felfogás szerint a birodalmi bank nem tud többé komoly ellenállást kifejteni a márka értékcsökkenésével szemben, tehát a várvavárt katasztrófa küszöbön áll. .. Berlinben éles támadások hangzottak el Slavenstein és a birodalmi bank egész vezetősége ellen, mert legalább egyes körök fölfogása szerint Slavenstein, a birodalmi bank elnöke elkövette ugyanazt a hibát, mint Napóleon, akkor, amikor nem merte harcbavetni a legvégsőbb tartalékokat és megmentette ugyan a tartalékcsapatokat, de elvesztette a csatát, elvesztette egész hadseregét és elvesztette Franciaországot. A támadások szerint Baldwin mégis engedékenységre bírta volna a francia kormányt, amelynek most súlyos belpolitikai nehézségekkel is kell küzdenie, ha a márka katasztrófája nem keményíti meg újból Poincaré gerincét. Márpedig a legvégsőbb tartalékok harcbavetésével, a devizakészletek és az aranyfedezet maradványainak mozgósításával sikerülhetett volna a márka árfolyamának stabilizálása ... Azok a körök, amelyek közelállanak a kormányhoz és a birodalmi bankhoz, arra hivatkoznak, hogy a behozatali többlet nagy megnövekedése és a berlini piac reménytelen hangulata mellett a kísérlet aligha sikerült volna, annál kevésbé, mert a new-yorki tőzsdén hatalmas tételű eladások történtek a márka árfolyamának lejjebb és lejjebb szorítására: ezek a tételek peddig alig eredhettek máshonnan, mint francia részről, tehát Párizsból is siettették a márka zuhanását. A francia diplomácia most újabb szép definíciókat gyárt, és kilátásba helyezi a Ruhr-vidék megszállásának láthatatlanná tételét a passzív rezisztencia észrevétlen leszereléséért ... De sem az észrevétlen leszerelés, sem a láthatatlannak tétel nem segítenének Németország gazdasági elvéreztetésén, és ezt Londonban ugyanolyan jól tudják, mint Berlinben. Ha ilyen és analóg alapokon csakugyan megegyezés jönne létre London és Párizs között, ez csak az angol kormány visszavonulása számára építene aranyhidat, de nem tenné elviselhetővé Németország helyzetét. Azonfelül pedig minden pozitív jelenség alátámasztja azt a föltevést, hogy Poincaré a francia politika sikerének tartja a márka katasztrofális zuhanásának hetét, és nem akar megállani feleúton, most, amikor már csak néhány lépés választja el a céltól. Csak így lehet igazában megmagyarázni a hírhedt dementi körül támadt kavarodást, és a párizsi politika látszólagos következetlenségeit. Egyetlen olyan fordulat, amelyben megkapaszkodhatnak a reménykedések: Mellon amerikai pénzügyi államtitkár útrakelése Európa felé. Ezt az eleinte kétkedéssel fogadott hírt most megerősítik, és London csakhamar vendégéül fogadhatja a clevelandi acélipar híres jogtanácsosát, aki közel hetvenedik esztendejéhez került váratlanul az amerikai pénzügyi politika élére, amikor újból a republikánus párt vette át az Egyesült Államok kormányzását. Mellon európai útját bajos másként felfogni, mint válasz gyanánt Baldwin miniszterelnök hívó szavára, amely most mintha mégis meghallgatásra talált volna Amerikában. Az angol háborús tartozások kérdését elsősorban Mellon államtitkárral tárgyalta le Baldwin, amerikai útja alatt, és így természetes, ha az angol miniszterelnökkel szemben most Mellon az amerikai kormány bizalmi embere. Olyan mértékű előzékenység a francia háborús tartozások kérdésében, amilyen mértékű előzékenységet fog tanúsítani Franciaország a német jóvátételi kérdésben : állítólag ezzel az ajánlattal kel át az Atlanti-óceánon az öreg clevelandi ügyvéd. Az angol kormánynak pedig már régebben elfoglalt álláspontja az, hogy a maga részéről fölajánlja a Franciaország által Angliában fölvett háborús kölcsönök elengedését, többé-kevésbbé leplezett formában, ha Amerika is elengedi Franciaország háborús tartozásainak nagyobb részét, és ha Franciaország nem gördít többé akadályokat a jóvátételi kérdés reális rendezése elé. Az bizonyos, hogy az amerikai tartozások nagyobb felének, és az angol tartozásoknak elengedése sokszorta nagyobb gazdasági eredményt biztosítana Franciaország számára, mint a német jóvátétel a legkedvezőbb esetben, de azért nagy óvatossággal kell értékelni Mellon londoni útjának hírét. Senki nem tudja bizonyosan, milyen ajánlattal teszi meg az európai utat Mellon, azonfelül sem az angol, sem az amerikai tartozások elengedése nem történhetik meg nyílt formában, a palástolt forma pedig megkönnyíti a francia kormány számára a visszautasítást. És Poincaré jóvátételi politikája kezdettől fogva más utakon járt volna, ha gazdasági előnyök biztosítására törekszik, és gazdasági célokattűz ki maga elé. Végül pedig Németországon ma nem segítene más, mint a Ruhr-vidék haladéktalan visszakapcsolása, a három-négy esztendős moratórium, és aztán alacsonyabb jóvátétel, mint amilyent a német kormány második jegyzéke fölajánlott... Idáig pedig aligha lehet eljutni egyetlen lépéssel, akkor sem, ha most Mellon szegődik Németország és Európa védőügyvédjévé a francia kormánnyal szemben. Változatlan a helyzet az egységes pártban „A helyzet változatlan". Tulajdonképpen ezzel a háborús években már sablonná vált jelentéssel lehetne számot adni az egységes párt mai értekezlete után arról a változásról, amely az egységes párton belül Gömbös Gyula lemondásával végbement. A mai értekezletet is — mint annak idején a harctéren — apró csatározások előzték meg és feszült érdeklődés várta, a csatározások azonban csak azt a célt szolgálták, hogy az egymással szemben álló csoportök meggyőződést szerezzenek _gym.U érjeié!, ii. pedig, azon a formai változáson kívül, hogy Gömbös Gyula helyét az ügyvezető alelnöki poszton a jövőben más foglalja el: „a helyzet változatlan". Gömbös Gyula nem várta meg a mai értekezletet, sőt azon részt sem vett, hanem még a délelőtt folyamán a nemzetgyűlésen levélben közölte a miniszterelnökkel az alelnökségről való lemondását. Levelének szövege a következő : ,,Mélyen Tisztelt Barátom ! Miután a kormánynak politikáját közismert okoknál fogva mindenben nem tudom magamévá tenni, összeférhetetlennek tartom, hogy az egységes párt ügyvezető alelnöki tisztjét továbbra is betöltsem. Ezért van szerencsém Téged arról értesíteni, hogy úgy az ügyvezetői, mint az alelnöki tisztségemről ezennel lemondok és kívánságodhoz képest és barátaim kívánságának is megfelelően az egységes párt egységét megóvandó, egyelőre megfigyelő álláspontra helyezkedem. Budapesten, 1923 június 19-én. Mély tisztelettel híved : Gömbös Gyula." A levél fogalmazása nem sablonos, mint ahogy nem egészen megszokott dolog a politikai világban az sem, hogy valaki egyelőre megfigyelő álláspontra helyezkedjék akkor, mikor elhatározza magát, hogy megmarad egy párt keretein belül. És ez mutatja, hogy a helyzet változatlan. Az ellentétek nemcsak hogy nem simultak el, de talán még mélyültek is az utóbbi hetekben, a miniszterelnök hazaérkezése óta és ha az egységes párt most lehetetlennek tartja is, hogy ügyvezető elnöke a kormányétól eltérő programot valljon magáénak, azt nem tartja lehetetlennek, hogy ez az eltérő program a maga híveivel együtt továbbra is hajlékot kapjon a pártban és arra igyekezzék, hogy a kormány célkitűzéseivel szemben a maga felfogásának toborozzon bent híveket és így próbáljon felülkerekedni. Az egységes pártnak úgynevezett mérsékelt elemei már régen tűrhetetlennek tartják ezt a helyzetet, és lehet, hogy ez volt az oka Gömbös Gyula délelőtti lemondásának is, mert olyan hírek jártak, hogy amennyiben még az értekezlet előtt le nem mond, valaki a balszárny részéről bizalmatlansági indítványt fog tenni ellene. A lemondás formai tényével azonban, úgy látszik, megint megoldást nyert az egységes párt válsága, mint ahogy megoldást nyert eddig már jó néhány esetben. A politikai különbségek megmaradnak, sem a kormány, sem Gömbösék nem nem adják fel a maguk taktikáját, a miniszterelnök — bár hír szerint az értekezleten tartott felszólalása igen erélyes hangú volt — helyesnek véli, ha Gömbösék tovább is megmaradnak a pártban és politikájuknak azon belül próbálnak érvényt szerezni. Gömbösék pedig — mint erre már ismételten rámutattunk — taktikájuk meghatározásában nem egészen függetlenek és legközelebbi fegyverbarátaik. A bolíték érdeke e pillanatban azt kívánja, hogy, továbbra is a kormánnyal menjenek. „A kérdés elintézése halaszthatatlanná vált" A Gömbös-ügy mindjárt az értekezlet elején szőnyegre került. Behlen István gróf miniszterelnök szólalt föl elsőnek, fölolvasta Gömbös ismeretes levelét, sajnálkozásának adott kifejezést afölött, hogy a lemondás srégLVL-r:. de infenut'-tatt arts, hogy régm differenciák vannak Gömbös Gyula és a kormány programja között, amelyek az alelnöki állással összeférhetetlennek. Ő a maga részéről jobb szerette volna ezt a kérdést már külföldi útja előtt likvidálni, és hogy nem tette, abban az a szempont vezérelte, hogy odakint egységes közvéleményt kell éreznie a háta mögött és egy esetleges pártviszálykodás akadályozhatná munkáját. Most azonban a kérdés elintézése már halaszthatatlanná vált és ezért ő a maga részéről fölszólította Gömbös Gyulát, hogy vagy alkalmazkodjék teljes mértékben a kormány programjához, vagy vonja le állásfoglalásának konzekvenciáit, és mondjon le az alelnöki állásról. Gömbös lemondott és ő sajnálattal bár, de kénytelen tudomásul venni Gömbös elhatározását, amivel tartozik a pártnak, amelynek fegyelme nem tűri el, hogy bárki is szembehelyezkedjék a kormány politikájával, de tartozik önmagáinak is, mert lehetetlen volt az a helyzet, hogy a párt ügyvezető alelnöke külön utakon járjon. Ezzel azonban az ügyet elintézettnek is tartja. Kéri a pártot, hogy a lemondást vegyék tudomásul, egyben bejelenti, hogy a Gömbös és a vele egy állásponton lévő képviselők a pártegység megóvása érdekében benn maradnak a pártban. Csontos Imre szólalt föl a miniszterelnök után és sajnálkozásának adott kifejezést Gömbös lemondása felett, ő a maga részéről azt látta volna szívesen, ha Gömbös továbbra is megmarad ügyvezető alelnöknek és az ellentéteket a párton belül simították volna el, anélkül, hogy azok nyilvánosságra kerülnek. Bethlen István gróf miniszterelnök felelt Csontosnak, ismételten rámutatott az okokra, amelyek arra kényszerítették, hogy ezt a helyzetet radikálisan oldja meg. Szerinte ezzel tartozott pártvezéri tekintélyének és az állásnak, amelyet betölt. Az értekezlet ezután Gömbös Gyula lemondását tudomásul vette, majd áttért az indemnitási javaslat folytatólagos tárgyalására. Eckhardt Tibor szólalt föl ehhez a tárgyhoz elsőnek és mindenekelőtt a külföldi kölcsön kérdését tette szóvá. Szerinte a külföldi út már az elinduláskor is teljesen kilátástalan volt, most pedig, hogy a kölcsön meghiúsultnak tekinthető, a kormánynak még kérését is vissza kell vonnia, mert a föltételek olyanok, hogy számunkra a kölcsönt amúgy is lehetetlenné teszik. A külföldi kölcsönre egyébként nincsen is szükség, hiszen csak arra használnák föl, hogy a nagybankok devizaigényeit elégítsék ki vele. A külföldi kölcsön nem is használhat addig, amíg az államháztartás mérlegét nem hozzák rendbe, márpedig azt lehet észre❖ 1ávenni, hogy helyzetünk e tekintetben nemcsak, hogy nem javul, hanem romlik. Ha az utóbbi három hónap kiviteli és behozatali mérlegét tekintjük, azt látjuk, hogy a behozatal és kivitel közti különbség okozta deficit sokkal nagyobb, mint volt tavaly, tehát a helyzet rosszabbodott. Az állami üzemek sem rentábilisait, ezért helyesnek tartaná, ha a MÁV-nak és a többi állami üzemnek kezelését részvénytársaságokra bíznák. Bethlen István gróf miniszterelnök válaszolt Eckhardt Tibornak. — Senki sem gondolhatott arra — mondotta —, hogy az első lépés mind márt teljes sikert fog hozni. A feltételeket maga is súlyosaknak tartja, ez azonban még nem jelenti az út sikertelenségét. Ő a maga részéről a megkezdett irányban tovább akar haladni és meg van győződve arról, hogy a kívánt siker nem marad el. Gondoskodott róla, hogy illetékes helyen is tudomást szerezzenek a feltételek teljesíthetetlenségéről és jegyzékben közölte a kormány az entente államaival, hogy a kölcsön számunkra elfogadhatatlan olyan feltétel mellett, hogy annak egy, részét reparációs célokra kell fordítanunk. A szabadforgalom felé Ana magát a kölcsönt illeti, az természetszerűleg a termelés céljait lesz hivatva előmozdítani. Deficitünk mintegy kilencvenmillió aranykorona, aminek több mint felét, körülbelül ötvenmilliót az állami üzemek deficitje teszi ki. De ezeknek az üzemeknek deficitje éppen onnan származik, hogy igen gyakran kénytelenek pénz hííján rossz üzleteket kötni, árut, amely bizonyos időben olcsóbb, csak akkor vehetnek meg, többnyire már drágán, amikor éppen pénz áll rendelkezésre. Ha a kölcsön egy részét az üzemek rendelkezésére bocsájtják, ezzel el lehet érni azt, hogy ezek az üzemek rentábilissá válnak. Ami a kereskedelmi mérleget illeti, rámutat arra a körülményre, hogy ma sokkal kevesebb cikkre van behozatali tilalom, mint volt tavaly, de ugyanez áll a kivitelre is, mert a kormány végeredményben a szabad forgalomra törekszik. Három lrónap mérleglédel azonban egyél p p.1 .fő. : nem lehet ítéletet mondani, mert hiszen könnyen meglehet, hogy decemberben kellő deviza hiányában nem lehetett valamely árucikket behozni amelyből azután, kellő, külföldi fizetési eszköz állván rendelkezésre, januárban és februárban egész esztendőre ellátta magát a kereskedelem. Az illetékeket erősen csökkenti a kormány, ami szintén jelentős lépés a szabadforgalom felé. Végül, ami az állami üzemeknek részvénytársaságokká való átalakítását illeti, azt a maga részéről nem tartja helyesnek. Belföldi tőke igénybevétele talán nem felelne meg teljesen az összes kívánalmaknak, külföldi tőke pedig csak a profitért volna hajlandó idejönni, vagyis részvénymajoritást kívánna, ami az állam szempontjából semmi körülmények között sem kívánatos. Marsall Ferenc a valorizált mezőgazdasági hitelek ellen szól és rámutat arra a körülményre, hogy a bankok koronakölcsönt kaptak, nem látja tehát be, miért van valorizációra szükség akkor, amikor mezőgazdasági hitelről van szó. Nem híve a valorizációnak és nem híve az aranyvalutának sem, hanem nézete szerint valamilyen, a búza- és állatvalutából kombinált valutára kellene áttérni. Bartos Andor a MÁV centralizációja ellen kel ki, könnyű és egyszerű adminisztrációt kíván, ami szintén elősegítené azt, hogy az üzem rentábilissá váljék. Kállay Tibor pénzügyminiszter szólalt fel végül és főleg a valorizáció kérdésével foglalkozott. Elvileg — mondotta — nem barátja ugyan a valorizációnak, de mégis rá kell térnünk, mert ez, szerinte, elősegít kifejleszteni a takarékossági szellemet. Lehetetlen dolog, hogy mindenki a korona romlására spekuláljon és ilyen módon igyekezzék milliárdokat nyerni. A pénzügyminiszter felszólalása után az értekezlet véget ért. Kérdést intéztünk az egységes párt több vezető tagjához, hogy Gömbös lemondása után ki az alelnöki állás jelöltje. Három nevet hoztak kombinációba: Grunffl Jenőét, gróf Hoyos Miksáét és Pesthy Pálét. Módosítások az Indemnitási javaslaton A pénzügyi bizottság ma terjesztette be az indemnitási javaslatról a jelentését. A bizottság lényeges változtatásokat eszközölt a javaslaton. Sok olyan kérdést elismer és szabályoz, amilyenről idáig beszélni is defallizmus volt. A legjelentősebb intézkedése, hogy az ingatlan-átírás után járó illeték késedelmes fizetése esetére havonként tízszázalékos bírságot állapít meg. Minden megkezdett hónap egésznek számít a bírság szempontjából. Ez a rendelkezés tehát évi 120 százalékos, heti két és fél-