Világ, 1923. június (14. évfolyam, 122-145. szám)

1923-06-08 / 127. szám

2 1923 június 8. mellé odakerült a nemzeti blokk részéről tartott interpelláció, mert Brousse beszédének ötszázhúsz szavazattal mindössze negyvennégy szavazat ellen adta meg ezt a kitüntetést a kamara, azután pedig a teljesség kedvéért megkapta a falragaszok útján való terjesztést Manoury belügyminiszternek a két interpellációra adott válasza is, de már csak háromszázhetvennyolc, nem pedig öt százhúsz szavazattal, hatvanegy szavazat ellen , és százhuszonöt képviselő tartózkodott a szavazástól. Ez a százhuszonöt képviselő a baloldal soraiból került ki, sőt néhány baloldali képviselő a jobboldallal szavazott az indítvány ellen, mert nem tartotta eléggé nyomatékosnak és eléggé keménynek Mélanoury által adott választ. Ellenben Brousse beszédének megadta a falragaszt a baloldal is, mert a nemzeti blokk szónoka ez egyszer kitett magáért, alávalónak, becstelennek, férfiatlannak, gyávának, Franciaország jó hírnevére kárhozatosnak nevezte "a szélsőjobb által követett taktikát, és aszélsőjobb sajtó hangját, hiszen Brousse ugyan a nemzeti blokkhoz tartozik, de frakciójával együtt a nemzeti blokk baloldalán ül, ötszázhúsz szavazattal mindössze negyvennégy szavazat ellen tört pálcát így a francia kamara a rágalom diktátora, és a rágalom diktátorának hívei fölött. De mialatt a kamara ezeket a határozatokat hozta, a király rikkancsai folytatták, vagy legalább megpróbálták folytatni tevékenységüket. Trochu abbé, aki egyik legközelebbi híve Marc Sangnier-nek, észrevette, hogy az óceán két fiatalember követi, gyanús magatartással és gyanús szándékokkal. Az abbé idejekorán egy rendőrhöz fordult, aki igazoltatta a fiatalembereket és megállapította róluk, hogy mind a ketten a Bamelots du roi szervezetéhez tartoznak. A másik incidens a Palais de Justice-ben játszódott le, a párizsi törvényszék palotájában. Itt megjelent Charles Manrras, aki Leon Dandet-vel együtt szerkesztője az Asien Francaise-nak, hogy elkísérje a bíróság elé a Camelots du roi szervezetének egyik vezérét, Real del Sorte-t. Maurras a jobboldali vezérek körében meghonosodott szép szokás szerint testőrséggel jelent meg a Palais de Justice folyosóján, a testőrség pedig egyszerre megpillantotta Viatét volt igazságügyi államtitkárt, aki ellen a minap már megkísérelték a merénylet elkövetését a király rikkancsai. A fiatalemberek azonnal Viotet felé siettek, és inzultálták volna a volt államtitkárt, ha a járókelők és a törvényszéki szolgák nem fogadják őt idejekorán védelmükbe. A király rikkancsai által elkövetett merényletekben egy bizonyos fokig haladást kell látni, mert az erőszak fegyvereinek kíméletlen alkalmazása azt bizonyítja, hogy a rágalom fegyverei már kezdik elveszteni élüket. Rágalmakkal nem tudnak többé elég statásosan terrorizálni a király rikkancsai, és ezért voltak kénytelenek áttérni a merényletekre. De azt könnyű megállapítani, hogy a merényletek sorozatának igen súlyos reakciója volt a francia közvéleményben és a francia politikában, úgy, hogy a király rikkancsaival ma már megtagadnak minden közösséget sokan azok köztől, akik idáig szívesen látták, hogy politikai ellenfeleiket a Daudet-csoport rágalmai teszik ártalmatlanokká. A hangulatváltozás igen jelentős lehet, mert a francia politika legfinomabb, szimatú taktikusa, Aristide Briand elérkezettnek látta az időt arra, hogy a várakozás két esztendeje után újból szót emeljen, és összeköttetést keressen a kamara baloldalával. Márpedig Aristide Briand mindig a jövő pártjával szokott öszszeköttetést keresni, és nem szokott tévedni a jövő kilátásainak megítélésénél, másként nem lett volna már négy alkalommal Franciaország miniszterelnöke. Legutóbb kissé megtépázott tekintéllyel vált meg a kormány vezetésétől Briand, de nem most vált meg először kissé megtépázott tekintéllyel a kormány éléről, és mégis mindig újból megtalálta az utat vissza a miniszterelnöki székbe. Briand a legfinomabb, és a legélesebb ész a kamara politikusai között, csodálatos virtuozitással bánik azzal a nagy és komplikált orkeszterrel, amely a kantáta padsorain helyezkedik el, amellett pedig Franciaországnak ma kétségkívül legnagyobb szónoka, aki tud jelszavakat a közvéleménybe dobni, és tud olyan mondatokat faragni, amelyek egyik napról a másikra szállóigékké lesznek. Briand volt az a francia miniszterelnök, aki Cannesban félig már megoldotta a német jóvátételi kérdést, amikor Párizsban hagyott helyettese, Barthou, összehívta, a minisztertanácsot, és ledöfte a kormányelnököt, helyet csinálva Poincarénak. Azóta csak nagyritkán bukkant fel a francia kamarában Briand hullámosfürtű művészije, amely még érdekesebb lett, amiótr ezüstös fényt kapott. Még ma is csak hatvanegy esztendős Briand, friss, energikus, ugrásra kész, csak éppen eléggé fegyelmezett politikus arra, hogy ne induljon el, amíg csak kevesen követnék. Már néhány hét előtt volt egy rövid szóváltása Daudet-val a volt miniszterelnöknek, ammikor azt kiáltotta Daudet felé: Bennünket a megvetés tengere választ el egymástól... Ez is olyan szó, amilyent csak kevés francia szónok szokott találni, Mirabeau óta, és így a baloldal számára kétségkívül nagy erősödést jelent az, ha Briand most feléje orientálódik. Briand természetesen miniszterelnök akar lenni, ötödször is, a radikális szocialistákra támaszkodva, hiszen két alkalommal már a radikális szocialisták támogatásával került a kormány élére, és Briand valószínűleg nem arra alapítja számvetését, hogy 1014 tavaszán a most kialakult pártarányok teljes felborításával a radikális szocialisták emelkednek többségre , hanem szeretné és megkísérli majd a nemzeti blokk balszárnyának átvezetését Poincaré mögül egy olyan politikai csoportosulásba, amelyben a nemzeti blokk két-három balodali frakciója foglalna helyet a radikális szocialisták társaságában ... A nemzeti blokk összekovácsolása Mitterand műve volt, aki a háború győzelmes befejezésének másnapján két nagy feladatot vállalt és oldott meg. Egyrészt kormányzója Utt a visszacsatolt Elzász-Lotharingiának, másrészt pedig kiépítettea polgári pártok frontjának széles egységét, amely hét-nyolc eléggé ellentétes célú és törekvésű pártot kapcsolt össze olyan pártokat, s amelyek közül egyik-másik már magában véve is a koalíció. A némzeti blokk egységes listákkal vette fel a bariot a lajsfrosnos választásoknál, és egységes listájának köszönhette a nagy választási győzelmet a szétforgácsolódott baloldali pártokkal szemben. A nemzeti blokkot azonban Millerand sem tartotta szilárd alakulásnak, és amikor Deschanel összeroppanása után váratlanul megüresedett a köztársasági elnök méltósága. Millerand főleg azért habozott őszintén, hogy elfogadja-e ez államfői tisztet, mert attól félt, hogy az általa is öslkovácsolt nemzeti blokk hamarosan alkatrészeire fog felbomlani, ha ennek a laza pártszervezetnek organizátora, távozik a francia kamarából, és az elnöki palota távlatából fogja nézni a politikai eseményeket. Amikor ma is alkalmas jelölt híjján Aalertmne mégis kénytelen volt vállalni az előléptetést, és miniszterelnökből köztársasági elnökké lett, előbb a színtelen és súlytalan Leyguee-ra bízta a kormányaink kést, mert miniszterelnök akart maradni az Elyeés-bamk, majd pedig, amikor ez a kísérlet nem sikerült neki, Braundot nevezte ki miniszterelnökké. Szocialista képviselő volt pályájának kezdetén Millerand és Briand egyaránt, da azután elkanyarodott egymástól útjuk, és Millerand számára nem lehetett egész könnyű elhatározás Briand miniszterelnökké kinevezése, de a nemzeti blokk egységének megvédését mégis a francia politika legügyesebb taktikusára akarta bízni. Poincaré azután már nem Millerand önkéntes választása volt, hanem a Briand ellen szervezett palotaforradalom győzelmének elismerése. A francia politikában most van két olyan eltolódás, amelynek jelentőségét kár volna lekicsinyelni. Az egyik az, hogy a radikális szocialista párt, amely a harmadik francia köztársaság ötvenkét esztendős parliszientális történsének felén ez volt a kamara legerősebb pártja, és az volt még alig néhány év előtt, vagy egy fél esztendeje felcolta a óvatos tartózkodás politikáját, és teljes energiáiét hirdeti az irányváltozás szükségességét. Hertioi a múlt hetek során ismételten súlyos bűnné deklarálta Németország, Franciaország, és egész Európa szempontjából a Ruhr-vidék megszállását, kíméletlenül feltárta Poinemré politikájának gazdasági hátrányait , és követelte a jövőtételi kérdés racionális megoldását, Németország újjáépítési lehetőségeinek biztosításával. A radikális szocialisták a Guillatx-ügynek, és a párt válságának másnapján óvatos vezért kerestek, és ezért állították a párt élére a lyoni polgármestert, aki most feladta az óvatosságot, kilépett a rezerváltságból, és hónapok óta olyan hangot használ, amilyent éveken át nem lehetett hallani a francia polgári ellenzék padjairól. És annak is volt jelentősége, hogy a Coiteux ellen elkövetett merénylet után a radikális szocialisták vezére vállalta az interpelláció beterjesztését, és vállalta a szolidaritást Canlanx-ral. Sokáig ebben a kérdésben is ingadozott a radikális szocialista párt, és soha nem tagadta meg ugyan egy percre sem volt vezérét, de ugyanolyan kevéssé vállalt közösséget vele. Most Herbert nem tartotta többé tehertételnek a radikális szocialisták számára, de nyíltan számot adnak összetartozásukról Caillauxval. A másik eltolódás pedig az, hogy Poincaré kormányralépése utén még hónapokig számíthatott a nemzeti blokk baloldalának támogatására, egyszerűen azért, mert a nemzeti blokk jobboldala részéről állandóan éles támadótok érték „engedékeny" politikája moit, és így a nemzeti blokk baloldala jogosan tarthatott attól, hogy Poincaré bukásával még inkább jobbfelé tolódik e francia politika tengelye. Hiszen André Tardieu személyében kíméletlen, elszánt, bravúros vezért kapott a nemzetiblokk jobboldala, és Turóiért még ügyesebben használta ki a békeszerződés végrehajtása körül elkövetett állítólagos mulasztásokat Poincaré ellen, mint ahogy ezt Poincaré tette meg Briand kormányzása idején. A Tardieu-csoporttal szemben a blokk baloldali csoportjai kénytelenek voltak Poincaré mögé állani. A Ruhr-vidék megszállásával azonban Poincaré kapitulált Tardieu előtt, noha eleinte a francia miniszterelnök a kormány élére jutva talán csakugyan szerette volna fokozatosan lebontani azt a szélsőséges programot, amelyet a kormányrajutás előtt és a kormányrajutás végett hirdetett. Tardieu ugyan tovább is élesen kritizált, és a Ruhrvidék megszállása után is volt még néhány heves összekoccanása Poincaré-val, de most már alig van eltérés Tardieu követelései és a Poincaré cselekedetei között. Ha pedig Poincaré csakugyan mereven visszautasítja az újabb német jóvátételi javaslatot, akkor Tardieu számára nehéz lesz folytatni a kritikát. Viszont attól a pillanattól fogva, amikor létrejön a találkozás Tardieu és Poincaré között, a nemzeti blokk balszárnya visszanyeri teljes akciószabadságát, hiszen a francia politika ezzel eljutott végállomásához jobbfelé. Briand észrevette azt, hogy a blokk baloldali csoportjai egyre kényelmetlenebbül érzik magukat, és Briand arra született politikus, hogy az ilyen kényelmetlenségi érzéseket értékesítse egy új politikai A nemzetgyűlés mai ülésén Szilágyi Lajos beszél a tisztviselőkérdésről. A képviselők nagyon szimpatizálnak a tisztviselőkkel és ennek az érzésüknek úgy adnak kifejezést, hogy tíz órára még egyik sem jött be a Házba. Féltizenegy körül kezd a folyosó népesedni és ott várja Szestovszky Béla elnök, hogy kellő számú képviselő legyen jelen az ülés megnyitására. Addig Fábián Bélával beszélget. Végre tizenegy órára összegyűlt vagy negyven képviselő és Szilágyi Lajos megkezdi egész délelőttre terjedő beszédét. A beszédet eleinte a miniszterelnök és a pénzügyminiszter is hallgatja, de a miniszterelnök mögé csakhamar odaül Kuna P. András, pár percig beszélget vele és a miniszterelnök elhagyja az üléstermet. Caal Gaszton vagy egy órahosszat hallgatja a tisztviselők sérelmeit, azután kimegy a folyosóra, rágyújt egy szivarra és szidja a dohánylövedéket, mert nem akar a szivar szelelni. Majd kedvelt témáját, a tisztviselő-kérdést hozza szóba Szilágyi beszédével kapcsolatban és ezt mondja : .— Szilágyi beszéde a legnagyobb vád a tisztviselői kar ellen. A központban azonnal megkapják a segélyeket, de úgy dolgoznak, hogy a vidéken hónapok múlva sem látnak belőle egy fillért sem. Ennél súlyosabban senki sem vádolta meg a hivatalnoki kart. A Gya Gasztont körülvevő gyűrűbe beáll Bassay Károly is, akinek egy fényképet mutatnak. A fényképen a Berinkey-kormmány tagjai láthatók. Középen ül a miniszterelnök, s mellette nagyatádi Szabó István. A fényképre mondja Rassay : — Nagyon jó. Mindenkinél vitássá lehet tenni, hogy ki a lefényképezett, csak egyedül nagyatádi Szabót találta el jól a fényképész. A jobboldali folyosón a kereskedelemügyi miniszteren mulatnak, aki tegnapelőtt maga tapasztalta, hogy milyen rossz a telefonközpont. Háromszor kérte ugyanazt a számot és a központ a miniszternek is háromszor egymásután rosszul kapcsolt. De ha már bent vannak a kormánypártiak a kormányférfiakon való mulatásban, egy fogással nem érik be. Terítékre kerül Schandl államtitkár is. Schandl a múlt napokban egy nemzetközi gazdakongresszuson Párizsban járt. A kongresszus után bankett volt és ott minden állam egy-egy képviselője felköszöntőt mondott. A felfeőszöntft után mindig az illető állam himnuszát játszotta a cigány. Az egyik magyar úr figyelmeztette a cigányprímást, hogy a magyar szónok után ne a himnuszt játssza, mert “azt nem ismerik a párizsiak, hanem a Rákóczimdülót. Sorrendben megelőzte a magyar szónokot a cseh szónok. Alig hogy befejezi a cseh küldött a beszédét, a zenekar rázendít a Rákóczimédára. Nagy volt a rökönyödés a magyar urak között. Odamegy az egyik a prímáshoz, figyelmezteti a hibára, mire azzal menti magát: — A felszólalók közül ennek az úrnak hangzik a legmagyarosabban a neve. A cseh urat Belopotockinak hívják, és a cigány ezt gondolta fajmagyarnak, nem Sehandlt. A déli órákban Bárczy István is megjelent a Házban, de csak pár percig tartózkodott az ülésteremben, azután kint hallgatta Vázsonyi Vilmos vicceit. Vázsonyit különben a folyosón Beyer Károly vezetésével a szociáldemokraták parlamenti frakciója üdvözölte huszonöt éves házassági évfordulója alkalmából. A hivatalos üdvözlés után csakhamar áttértek a derűs hangulatba, amikor egyik szociáldemokrata képviselő megmagyarázza, hogy mi a különbség a lakodalom és az ezüstlakodalom között. A lakodalmon a menyecske szégyelli magát, az ezüstlakodalmon a férj. Az arcaygyarítőst meg kell valósítani Tizenegy óra után nyitotta meg az elnök a nemzetgyűlés mai ülését. Először Usetty Ferene, a gazdasági bizottság előadója terjesztette be a bizottság jelentését a jelenléti díjak szabályozásáról. A javaslat szerint a jelenléti díj naponkénti 5030 korona lesz. Sómágyi Lajos: Az összes közszolgálati alkatalakulás számára... Világosan még nem rajzolódik ki Briand politikája, de a volt miniszterelnök érdekes művész feje most már gyakran bukkan fel a kamara folyosóin. És talán nemsokára eljön az a nap, amelyen Briand váratlanul, és mégis jól előkészítve a szószékre lép, elmond egy brilliáns beszédet, olyan mondatokkal, amelyek gyönyörű csengéssel szelik a levegőt, és biztosan találnak a célba , azután pedig néhány párt és frakció, száz-százhúsz képviselő, aki idáig a nemzeti blokkal szavazott, Poincaré ellen fogja leadni szavazatát. Az nem valószínű, hogy Briand ebben a kamarában tudná leszavaztatni Poincarét, és inkább csak arról lehet szó, hogy egy jó alkalmat kiválasztva Briand lefaragja Poincage hatalmas többségét ötven vagy hatvan szavazatra. Azután pedig Briand megcsinálja majd az új csoportosulást, amelyben a nemzeti blokkból kivált pártok mellett helyet kapnak a radikális szocialisták, és akkor 1924 tavaszán a győzelem minden kilátásával veheti fel a választási harcot. Briand háromszor támadt már fel, és így nem volna csoda Briand negyedik feltámadása. mázolták és magánhivatalnokok beletartoznak abba a kérdésbe, amelynek megoldását szeretnék, úgy, hogy a tisztviselőkérdés elnevezés nem is helyes, mert háromnegyed részben más nyomorgókról van szó. Először a köztisztviselőkről szól. Most egy-egy tisztviselőnek tizenkétféle címen jár a fizetése. Alig van köztisztviselő, aki tudja, hogy mi jár neki. A kormány rendkívüli segélyekkel operál. Az egyik még ki sincs utalva, már megjelenik az újról szóló rendelet. Östör József: A nyugdíjasok márciusi segélye még most sincs kiutalva. Szilágyi Lajos: Nem kapták még meg a március 18-án elrendelt segélyt sem, nemhogy a júniusit kiutalnák ebben a hónapban. Gaal Gaszton: Ki az oka? Ők maguk csinálják! Szilágyi Lajos: Szükséges lenne a szolgálati pragmatikát törvénybe iktatni, ez nagyon megkönnyítené a kérdés szabályozását. Az aranyparitást fokról-fokra meg kell valósítani. A bajok legnagyobb része az adminisztráció lassúságában, bonyolultságában van. Olyan megoldást kell találni, mely mellett a fizetés automatikusan emelkedik. Hihetetlen, hogy mily nehezen kapják meg első fizetésüket az újonnan kinevezett tisztviselők. (Nagy zaj a baloldalon.) Felkiáltások: Hát neveznek ki új tisztviselőket? Akkor miért csinálnak B-listásokat? Szilágyi Lajos: A családi pótlék mai rendszere tarthatatlan, azt minden gyermek után meg kell adni. Teljesen elhibázott intézkedés az, hogy ha a családban két kereső van, nem adják meg a családi pótlékot és a természetbeni ellátást. Igazságtalan szabályozás történt a lakásrendelet kapcsán, különösen igazságtalan Budapest környékére vonatkozólag, ahol a lakbér semmivel sem kevesebb, mint Budapesten. Ismerteti az utazási kedvezmények ügyét és azt hangsúlyozza, hogy a kedvezményt nincs joga megvonni a kormánynak. A hadviseltek érdekében azt kívánja, hogy egy fizetési osztállyal mindig magasabb fizetésben részesüljenek. A közalkalmazottak betegség esetére való ellátását szabályozó rendeletből hiányzik a megyei és városi tisztviselők és egyéb nem állami , közalkalmazottak gyógykezelése. Vannak különleges sérelmek is. A nem állami tanerők ugyanazt az elbánást kérik, mint az államiak. A legnehezebb helyzetben az államvasúti mérnökök vannak. Ők azt kérik, hogy nekik ugyanazt a fizetést biztosítsák, mint amennyi fizetésük van a vezetésük alatt működő közönséges munkásoknak. Majdnem minden tisztviselői rétegnek vannak panaszai az előléptetések és átcsoportosítások miatt. A magántisztviselők ügyét nem részletezi, mert arról tegnap Pikler mondott alapos ismertetést. Legfőbb követelményük az index-rendszer behozása és a béregyeztető bíróság felállítása. A kereskedelmi minisztériumban kidolgozás alatt álló törvényjavaslatot, mely a magántisztviselők jogviszonyainak rendezéséről szól, mielőbb terjessze a kormány a Ház elé. Szónok kérésére az elnök szünetet rendel el Szünet után Szilágyi Lajos folytatja beszédét. , A B listás tisztviselők sérelmeit tárgyalja. A pártonkívüli képviselők csoportja követeli az összes elbocsátott hadifoglyok visszavételét, keresztény és nemzeti szempontból. Követeli a létszámapasztást, de ezt nem takarékossági szempontból, mert ebből a szempontból nem sokat jelent, hanem csupán az adminisztráció egyszerűsítése végett. De követeli, hogy szakembereket ne bocsássanak el ott, ahol szakemberekre van szükség. Jobb és alaposabb munkát végezzenek A kormány a nyugdíj kérdésében teljesen törvénytelen állásponton van. Követeli a teljes szolgálati idő után a teljes nyugdíjat. Keresztény szempontból a legsúlyosabb vétók, amit a kormány alkalmazottaival szemben tesz-három főnk miatt rossz a helyzet: a kormány rövidlátása, a lassú adminisztráció és az intéző tisztviselőknek hanyagsága miatt. Mind a hármon segíteni kell. De a tisztviselőkkel szemben vannak még egyéb kívánságok is. Jobb és alaposabb munkát végezzenek, a felekkel udvariasan bánjanak. Viszont meg kell állapítani, hogy a tisztviselők helyzete olyan, hogy tovább nem várhatnak. Jöjjön a kormány és segítsen napok alatt. Az elnök napirendi indítványt tesz. A holnapi ülés határoz, hogy kívánja-e tárgyalni Szilágyi Lajos indítványát, egyben javasolja, hogy a ma le nem tárgyalt ügyek tűzessenek ki napirendre. Vitajka Lajos kéri, hogy Farkas István és Kabók Lajos indítványait is tűzzék napirendre. A nemzetgyűlés az elnök indítványát fogadta el. Az ülés háromnegyed háromkor ért véget. A tisztviselőkérdés VILÁG Péntek