Világ, 1923. október (14. évfolyam, 221-246. szám)

1923-10-16 / 233. szám

4, 1923 október 16. szélsőséges irányzat között. Az egyik oldalon a jobboldali szélsőség, a fajvédők, a másik olda­lon a baloldali szélsőség, a szociáldemokraták és a radikálisok vannak. A faj­védelem új ala­kulat­aincsenek számosan, súlyuk sem jelen­tős, és ha mégis foglalkozom velük, azért te­szem, mert a kormány ellen éles támadásokat intéztek és olyan állításokat kockáztattak meg, amelyeket cáfolatlanul hagyni bűn lenne. Ak­ciójukat azzal kezdték, hogy azt a színezetet keltették, mintha a kormányzó úr örömoltósága titokban az irányzatot pártolná, vagy legalább is vele rokonszenvezne. Nem is veszik észre, hogy mennyire sértő ez a kormányzó úr efő­­méltóságára. Én a leghatározottabban tiltako­zom ez ellen a beállítás ellen, és felhatalmazva érzem magam annak a kijelentésére, hogy a kormányzó úr efőméltóságának teljes bizalmát bírja a kormány.­­ Olyan piszkolódási hadjáratot indítottak az egységes párt tagjai, sőt a kormány egy tagja ellen is, amely példátlan a magyar politikai élet történetében. Senki sem kívánja jobban, mint én, hogy ha voltak visszaélések, ezek a visszaélések pártatlan bíróság által földeríttes­­senek. De bocsánatot kérek, becsületes embe­reket a sárban­­meghengergetni akarni, véle­ményem szerint tisztességtelen politikai esz­köz. Minden visszaélést, minden olyan törek­­vést, amely a magyar gazdasági életet kizáró­lag a nagybankok alá akarná hajtani, elítél­tem a múltban, elítélem most és ellene fogok küzdeni mindig és minden körülmények kö­zött. Politikai gyávaságnak tekinteném azon­ban, ha nem mernék szembeszállni olyan de­magóg jelszavakkal, amelyek egy porszemnyi igazság miatt ezer és ezer exisztenciát tesznek tönkre. [ Azt mondják, a kormány hűtlen lett ahhoz is politikai programhoz, amelyet hirdetett. Kér­dem, miért? Azért, mert nem vagyunk haj­landók együtt üvölteni a farkasokkal, azért, m­ert nem vagyunk hajlandók ordítani, hogy keresztre kell feszíteni a zsidókat. Ezt a politi­kát elhagytuk, de csak azért, mert sohasem volt ez a■ politikánk, sohasem is értettünk egyet ezzel a politikával. Csodaszereket aján­lanak, csodaszrekkel kettőt érhetnek el: vagy sírba teszik a beteget, vagy börtönbe juttatják az orvost. Én nem akarom a nemzetet sírban látni, se magamat, sem ezt a kormányt nem akarom börtönbe juttatni. Ezek után a miniszterelnök­­áttért a külföldi kölcsön ügyére és többi között a következőket mondotta: — Azt kérdezték, hogy mik a kölcsön bel­politikai feltételei. Semmi olyan követelés, hogy például koalíciós kormány formáztassék, vagy hogy az emigránsok hazajöhessenek, soha föl nem merült, de soha feltételképpen elénk nem állították. Kétségtelen, hogy azt az akciót, amelyet a külföldi kölcsön érdekében megindítottunk, csak nyugodt belpolitikai at­moszféra közepette lehet folytatni. Azt mond­ták, hogy ezt csak koalíciós kormány fogja megteremteni. Azt hiszem, koalíciós kormány­ról olyan értelemben, hogy a kormány tár­gyalni kezdjen az apró politikai frakciókkal, amelyekből a nemzetgyűlés ellenzéke össze­tevődik, beszélni sem lehet. A kormány nem állhat szóba a fajvédőkkel, akik maguk vágták ketté a lepedőt a kormány és­­ közöttük, de nem állhat szóba a balszélső pártokkal sem, mert hiszen ezeket tőlünk egész világfelfogás választja el. Nem tudnánk a radikalizmushoz hozzájárulni, sem az alkotmány, sem a vá­lasztójog terén, nem tudnánk helyeselni a ra­dikális földreformot, amely még továbbmenő­­leg csak nyugtalanságot kelthetne a nemzet összes rétegeiben, nem volnánk hajlandók ra­dikális pénzügyi és gazdasági politikát lefoly­tatni. De nem tranzitálhatnánk a szélsőbalt azért sem, mert hiszen ők meg akarják fosz­­tani a kormányzatot attól a kevés megma­radt eszköztől is, amely az úgynevezett kivételes hatalomból számunkra még megma­radt és amelyeket fentartunk még addig rímig az igazságügyminiszter a büntetőjog no­vellájával a parlamentben sikert nem arat. Én megengedem, látok a parlamenti ellenzék pad­jain a két szélsőség között olyan egyéneket, olyan pártonkívüli képviselőket, olyan kisebb frakciókat, akik ha elszánják magukat arra, hogy az újjáépítés munkájában részt akarnak venni, mi szívesen fogadjuk bármelyiket a három párt közül. Próbálják meg akármelyi­kével a három pártból a megegyezést megta­lálni, világnézetüket követve, a három párt közül azt követve, amelyet a legszimpatiku­­sabbnak tartanak. Mi felelősséget vállaltunk magunk és ha más velünk nem akarja osztani ezt a felelősséget cselekedeteinkért és a kor­­­mányzatért, magunk is vállaljuk. .­­. Az őszi ülésszak rendjén a földreform ko­­tódiával fogunk foglalkozni, továbbá foglalkozni kell egy pár pénzügyi kérdéssel, foglalkoznunk kell a fővárosi törvénnyel és foglalkoznunk kell meggyőződésem szerint a házszabály reví­zióval. Ki kell jelentenem, hogy lehetetlen, hogy a parlament olyan munkaképtelen ma­radjon, mint eddig volt. Mi az ellenzék józanul gondolkodó tagjaival együtt kívánjuk ezt a kér­dést, ha lehet, megoldani, de kénytelenek és kötelesek vagyunk rámutatni arra, hogy ezt a kérdést tovább halasztani min lehet. A miniszterelnök után Vass József dr. nép­jóléti miniszter szólalt fel : — Egész életemben — mondotta — egy nagy ellenfelet láttam magam előtt : azt a radikális gondolatot, mely nem tudja megbecsülni ezer­éves érdekeinket és mindent felforgatva és rombadöntve akar egy egészen új világot fel­építeni. Akár szocializmus ez a radikalizmus, a szociáldemokrácia formájában, akár másmilyen formában jelentkezzék, engem mindig szemben talál magával. Nagy Emil dr. igazságügyminiszter fölszóla­­lásában azt fejtette ki, hogy vét a magyarok istene ellen mindenki, aki Bethlen István grófot bántja. Biri Péter abádiszalóki község­­bíró kijelen­tene, hogy a kerület képviselője, Gömbös Ciyula, az ő megkérdezésük nélkül lépett ki az egységes pártból és ezt a lépését egyáltalán nem helyesli. A közgyűlést bankett követte, amelyen All­mássy Sándor főispán mondott a kormányzóra, utána pedig Almásy Imre gróf a miniszterel­nökre felköszönte. Ezekre a miniszterelnök válaszolt. — Azok az éltető erők és hatalmak, melyek egy nemzet társadalmát új és új alkotásokra sarkalják, ezek az iniciatívák nálunk hiányoz­nak, a nemzet minden bajáért az államot és a kormányt teszik felelőssé. Az a gondolkozása a magyar embernek, hogy bármi történik ebben az országban, vagy a kormány idézte elő, vagy megakadályozhatta volna. Ebből a mentalitás­ból következik az, hogy a magyar ember min­dig ellenzéki akart lenni a múltban. Most nem arra van szükség, hogy az ellenzék padján ülve nézzük, milyen tehetetlenül vergődik egy ön­magával meg hasonló kormány, hanem arra, hogy­ az egész társadalom eleven ereje álljon a kormány mögött, hogy azokat a feladatokat meg tudja oldani, amelyek a nemzet előtt állanak. Kívánatos, hogy ily irányba fejlődjék a magyar mentalitás, mert a jövő meg fogja mutatni, hogy ez a nemzet tud erős lenni, új­ból talpraállni, de ehhez szükséges, hogy a kormányon ülő férfiak összeforrjanak egy lé­lekkel, egy akarattal ezzel a társadalommal. A banketten még több szónoklat hangzott el, majd a képviselők a pályaudvarra hajh­attak és a félötös gyorsvonattal Budapestre utaztak. Gömbös Gyula válaszol Bethlen Istvánnak Gömbös Gyula a következő nyilatkozatot adja le : — Most, hogy részletesen ismerem a szol­noki beszédet, megállapítom, hogy a miniszter­elnök úrnak fölényeskedő modora, amellyel a fajvédő politikát igyekszik bírálni, visszatetsző, mint ahogy visszatetsző az ellenfélnek leki­csinylése általában. De felületesnek is kell mondanom a bírálatot, mert például az abád­­szalóki beszédemből kiragadott rész a 600 mil­lió aranykoronát illetően teljesen hamis s na­gyon csodálom, hogy a miniszterelnök úr, aki engem jól ismer, olyan konzekvenciákat von le, amelyek nem méltók ahhoz a viszonyhoz, amelyben eddig voltunk egymással. Egyébként a kormányzó úr bevonása a politikáiba az ő részéről nem új dolog, a Háznak legutóbbi el­napolása is a kormányzó előtérbe tolását je­lentette és csodálkoznom kell azon, hogy a fajvédőkkel kapcsolatosan, akik óvatosan ke­rülik a kormányzó úr előméltósága személyé­nek bejevonását a politikába, utcai hírek alapján tesz Szolnokon megállapításokat, me­lyeknek alaptalanságáról és helytelenségéről, úgy hiszem, maga is meg van győződve. A bankokráciáról mondottak ellentmondást jelen­tenek és pedig ezért, mert egyrészt elvileg le­szögezte magát a miniszterelnök a bankokrácia ellen, s megállapította, hogy nexusai nincsenek a bankokkal, most védelembe veszi éppen azo­kat a bankokat, amelyek ellen, mint a jelen­legi gazdasági rendszer reprezentánsai ellen, nemcsak a fajvédők, hanem az egész ország kezd állást foglalni. A miniszterelnök úr fejlett technikájú pénzügyi politikája már Magyar­­ország gazdasági összeomlásához vezetett, amelyből saját erejében nem hízó ember szo­kásához híven nem a saját erejére támasz­kodva igyekszik segíteni az országon, hanem külföldön­ keres mannát, amelytől azért félünk első­sorban, m­ert ellenségeink tálalják, való­színűen nem minden politikai tendencia nél­kül. De mivel a miniszterelnök úr a­ politikai kontrollt kizártnak tartja, ebben a kérdésben hajlandók vagyunk várni még, bár furcsán érint bennünket ez a rabulisztika, amellyel a miniszterelnök úr a pénzügyi kontrollt akarja a magyar közvélemény előtt kedveltté tenni. Miután mindenhez pénz, pénz és pénz kell, a pénzügyi kontroll közvetve politikai és kato­nai kontrollt is jelent. Ami pedig más problémákat illet, így a szo­ciális kérdés, nagyon jól tudja a miniszterel­nök, hogy sokkal reakciósabb elemek vannak magában a kormánypártban. Egyébként a leg­közelebbi idők ítéletet fognak hozni a minisz­terelnök nem világos és nem őszinte politikája felett, egyrészt a kölcsön­kérdés révén, más­részt a belpolitikában várható helyzettisztulás révén. Itt elsősorban a főváros kérdésére mon­dolok, mely a Wolff-párt részére bír döntő fontossággal s a földreformnovellára gondolok, mely az egységes párt soraiban fog eldöntésre kerülni. Higgadtan átgondolva a miniszterel­nök úr beszédét, megállapítom, hogy minden tömjénezés dacára, minden megrendelt szónok­lat dacára,­ amelyben Szolnokon a miniszterel­nöknek­ része volt, eddigi elhatározásomon vál­toztatni nem fogok, legföljebb abban, hogy a macchiavellisztikus eszközökkel dolgozó mi­niszterelnökkel szemben ezentúl én is más harc­modorhoz fogok folyamodni. Voinovich­ Géza Madáchl (A Világ tudósítójától.) A Kisfaludy-Társa­­ság vasárnapi Madách-ünnepélyén Voinovich Géza tartott felolvasást írott fácsi­ról és felol­vasásában elsősorban nagy művével, az Ember tragédiájával foglalkozott. Madách öt­venes évek körüli élményeiből és szenvedé­seiből vezette le a nagy munka alapeszméit Rámutatott a koncepció költői szépségeire, mindjárt az első jelenetben, amikor a világ megteremtése után útjukra indulnak a boly­gók, és amint Lucifer csábításaival a jó és a gonosz salája az ember lelkébe rejtőzik. Az ember belső életének mozgató ereje a lélek­tani rugó. Az emberiség életét a nagy dráma az egyéni élet módjára fogja föl. Maga a je­leneteket összekapcsoló ellentét és az, hogy Ádám egy eszmében csalódva az ellenkező végletbe veti magát: az emberi léleknek egyik vonása. Majd azt fejtegette Voinovich, hogy a mű három főalakjában az emberi természet három fővonása van megtestesítve: Ádámban a tetterő és önérzet, Luciferben az értelem és kételkedés, Évában pedig az asszonyt érzés. Ádám küzdő, bízó, lelkesülő természete és Lucifer önző anyagisága két fél, amely állan­dóan összeolvad az emberi természetben. Éva szobra is ilyen János-arcú, amelyen a női eré­nyek és gyarlóságok folynak egybe. Ezután az egész munka alapeszméjét fejtegette, mi­­kép tevődik össze Adam egyéni alakjaiból az emberiség élete és az egyes jelenetek tanúságá­ból a világtörténeté. A tanúság prózai sza­vakba foglalva annyi, hogy az embert tett­ereje folytonos küzdelemre sarkallja és ennek jutalma az emberiségre nézve a haladás, az egyén boldogsága pedig a családi élet Rá­világított arra, hogy az eszmék első csírái megvannak Madách kisebb költeményeiben, melyek közül némelyikben az eszmék egész fejlődés-történetét követni lehet. Ez bizony­sága a mű­ eredetiségének. Ezzel kapcsolatosan megállapította, hogy kölcsönzés, nagy mintn ,csak három pontban észlelhető. Egészében az összehasonlítások csak azt mutatják, hogy Madách szelleme olyan magasságokba emel­kedett, ahol Byron, Shelley és Hugó géniuszá­val találkozott Az egyéni és korvonások mel­lett beszélt a mű­ magyarságáról, amelynek hiánya átment a köztudatba, pedig a mű a nemzeti katasztrófából sarjadt. Ez a ka­tasztrófa vetítette föl előtte a küzdelem érté­kének kérdését, az egész mű szerkezetében, alapeszméjében van valami magyar józanság. Goethe egy proszperó varázsvesszejével mu­tatja meg a tengerfenék kincseit, hová csak búvárok tudnak lehatolni, Madách pedig föl­hozza a tenger fenekéről a kagylókat, melyek­ben a tenger zúgása hallatszik. Maga az, hogy történeti képekben gondolkozik, a történeti jogok fiaira vall. A folytonos remény és csa­lódás, mintha a mi nemzeti történelmünk tar­talma volna. Ádám örökös önfeláldozása is mintha nemzeti nagyjaink képe volna, az örökös küzdelem is nemzeti létünk parancs­szava. A hatvanas évek küszöbén küzdelmünk már nem látszott hiábavalónak, a „küzdj és bízzál” nemcsak az Úr szavaiból hangzik az­­emberiségnek, hanem a költő szavában is nem­zetéhez. A Kisfaludy-Társaság ünnepi ülésén megje­lent Horthy Miklós kormányzó, szárnysegéde kíséretében. A közönség nagy érdeklődéssel hallgatta végig az ü­lést, melynek tárgysoroza­tán szerepelt még Vargha Gyula elnöki be­széde és Sajó Sándor Madách-ünnepen című alkalmi költeményének­ a felolvasása, adás puszta meghallgatásából, hanem az ifjú­nak bele kell tanulnia a tudományos kutatás módszereibe. Ahhoz tehát, hogy Magyarorszá­gon normális egyetemi élet legyen, igenis szük­ség van a vidéki egyetemekre, szükség van olyan egyetemre, ahol a tanárok és tanulók száma között megvan az egészséges aránypont. Csak könyvtáraink és tudományos felszerelé­seink hiányosak, szegényesek. Gyönyörű tere lenne a magán áldozatkészségnek a fizikai, a kémiai vagy biológiai intézet beszerzési költsé­geinek viselése. Mindez azonban a sikeres egye­temi oktatásnak csupán külső előfeltételét al­kotja. Annak belső előfeltétele az igazi tudo­mányos szellem. A tanárnak nem szabad minden évben gépiesen ugyanazt elmondania. Ha nem is ad­hat folyvást új anyagot, adjon mindig új szempontokat. Nem szabad, hogy az adat és a részlet elnyomja a lényeget, a nagy összefüg­géseket és a tudomány rendszerének tiszta át­­tekintését A XIX. század specializáló és ana­litikus iránya szinte belecsalogatott a részletek útvesztőjébe, s ritkává váltak a szintézisek, a szerves összefoglalások. A részlettudást csak­hamar elmossa a feledékenység, az egész életre csak a nagy szempontok és a nagy áttekintés marad meg. Klebelsberg Kunó gróf nagy éljenzéssel foga­dott beszéde után Kérészy Zoltán, mint lelépő rektor, beszámolt az elmúlt tanév eredményé­ről, majd Nagy­­ József dr. az idei rektor tar­totta meg székfoglalóját Délután a Pannó­­nia-szállóban díszebéd volt, az ünnepséget este a Nemzeti Színházban megtartott díszelő­adás és a Nemzeti Kaszinóban tartott estély, zárta be. A drága­sági bizottság ülése Mint már a Világ jelez­te, a lakásrendelettel kapcsolatban a drágasági bizottságot Heinrich Ferenc elnök hamarosan össze fogja hívni. Most már megállapították az ülés időpontját i­s és pedig október t­i­zenket­ed­ikén délután öt órára, a nemzetgyűlés I. számú bizottsági ter­mében. VILÁG Mi jön az Országos Pénzügyi Tanács helyébe Kállay Tibor pénzügyminiszter a nemzetgyű­lés mai ülésén törvényjavaslatot terjesztett be az Országos Pénzügyi­ Tanács megszüntetéséről. A javaslat kimondja, hogy az államháztartás­nak a folyó bevételek által nem fedezett kiadá­saira a jövőben csak a törvényhozástól kiké­rendő felhatalmazás alapján lehet hitelt állam­jegyekben igénybe venni. Azoknak az ügyeknek az intézésére, amelyek idáig a Pénzügyi Tanács hatáskörébe tartoztak­, új tanács alakul, amelynek tagjai a Kúria el­nöke és másodelnöke, továbbá a közigazgatási bíróság elnöke és másodelnöke. Benyújtott még egy törvényjavaslatot a pénz­ügyminiszter a háború előtt kibocsájtott és kül­földön elhelyezett, aranyra és vagylagosan kül­földi értékre szóló magyar államadósságok jövőbeni szolgálatának ellátása tárgyában 1923 június huszonkilencedikén Innsbruckban kötött et a 1 3.táapodás becikkelyezéséről. A pécsi egyetem megnyitása A pécsi Erzsébet tudományegyetemet tegnap nyitották meg fényes ünnepség keretében. Az ünnepi mise után, amelyet Hanus­ Ferenc pre­­látus celebrál­, tizenegy órakor kezdődött az egyetem aulájában a megnyitó közgyűlés, ame­lyen Kérészy Zoltán dr., a múlt évi rektor üd­vözölte Klebelsberg Kunó gróf kultuszminisz­tert, akinek a nevéhez fűződik az egyetemnek Pécsett való elhelyezése. Klebelsberg Kunó gróf hosszú beszédben méltatta az egyetem megnyitásának jelentőségét. Történelmi vissza­pillantását azzal kezdte, hogy IV. Károly csá­szár példáját, aki Prágában egyetemet alapí­tott, három szomszédos uralkodó követte, kö­zöttük Nagy Lajos magyar király, aki Pécsett alapított egyetemet. Prága, Krakkó és Bécs túlélték a századok viharait, a magyar egyetem ellenben megszűnt, egy monda szerint utolsó tanulói a mohácsi csatatéren hullottak el. Mi­kor Vitéz János, a nagy magyar humanista, Magyarország hercegprímása lett, Pozsonyban ő is egyetemet alapított. A pozsonyi magyar egyetem sem élte túl alapítását. A világháború közepén, 1916-ban Pozsonyban újból egyete­met alapítottak, de jött az összeomlás, és a második pozsonyi egyetem hontalanná vált. Most Pécsett nyert új hajlékot. — Egyetemeinknek sorsában — mondotta Klebelsberg Kunó gróf — mennyire benne van a magyar nemzet egész tragikuma, a magyar históriának mélységes szomorúsága, hatalmas akarások és erőfeszítések, melyeknek a mos­toha sors miatt nincs folytatásuk. Ezután arról beszélt a miniszter, hogy van­nak, akik sokalják a négy magyar egyetemet. A nemzetgyűlés azonban elhatározta a mene­kült egyetemek további fentartását, és a tör­vényhozás komolyságába vetett hitel ingatná meg, ha egy-két év múlva az elhatározást az ország megmásítaná. Magyarországnak ma ke­reken nyolcmillió lakosa van, tehát két millió lakosra esik egy egyetem. Ha nem akarjuk az egész magyar kultúra sorsát egyetlen lapra, Budapestre feltenni, akkor gondoskodni kell arról, hogy támadjanak a vidéken is a magyar művelődésnek gócpontjai. Így fogják meg­alkotni az Erzsébet-tudományegyetem tanárai a Mecsek alján a magyar Heidelberget. Azok, akik a vidéki egyetemeik ellen vannak, egészen rendjén valónak találják azt, hogy a budapesti egyetem valóságos mammut-egyetemmé duzzadt. A műévi-egyetemi vz. sté- Kedd A cenzúra 70 év előtt Jókai Mórnak­ gyöngy elbeszélése, amelyet 89. csoportunkban, bibliofil finomságú kiadás­ban árusítunk, 1922-ben jelent meg második kiadásban. Az első kiadása 1830-ben — nem jelent meg. A históriáját Jókai így mondja el: — Meséje a magyar költészetből volt véve, alakjai történelmünk tipikus, kiváló egyénisé­gei voltak : az egész a magyar szabadságharc­ban keletkezett és végződött. Én ezt egész bátorsággal kinyomattam, hiszen n­em volt benne se lazítás, se fölségsértés, a fennálló rend sem volt benne megtámadva. Hanem mi az ötvenes években éltünk, Bach volt a minisz­­ter. A cenzúra el volt törölve az egész „biro­dalomban”, szabad volt mindent kinyomatni. Csak az volt ehelyett behozva, hogy a kinyo­­matott munkát előbb be kellett mutatni a rendőrfőnöknek. A rendőrfőnök kiadta azt a rendőrbiztosnak s ez mondta aztán meg, hogy tiltva, van-e ezt a nyomtatványt kiadni a kö­zönség olvasmányául . Csak azt, hogy tiltva van. S ha a komisszárus úr azt mondta rá, hogy „tiitalik”, hát akkor lehetett a kész mun­kát papier-machénak betapostatni. Ha egy pél­dány forgalomba került belőle, a nyomdász szabadalmát veszté­s börtönbe került. Több kötet munkám részesült abban a sorsban, hogy kutyát, macskát csináltak belőle a gyerek­­játékkészítők. Aztán a régi cenzor legalább megmondta, hogy mi az, ami nem tetszik neki a munkámban, azt ki lehetett törölni, de­­ kemiszárus úr nem szólt semmit; „nicht er laubt”, ez volt az egész replika. Appelláta nem volt kihez. Ebből a művemből is pépet zúztak gyerekjátékokhoz­.. A Tűzön át az égbe eredeti kézirata mégis megmaradt valahogy — senki se tudja, ho­­gyan, hol hevert el valamelyik pince alján padlás tetején —. Csakhogy itt van. És csupa duzzadó fiatalság, erő. A fiatal Jókai min­den elragadó szépsége. * 1. Vidéki rendelésekhez minden egyes csoport postai viteldijául 900—900 korona csatolandó A Schmitt Jenő-féle arcképet vidékre nem szállíthatjuk, mert egyszerű csomagolásban a kép megtörnék, a megfelelő erős csomagolás pedig aránytalanul megdrágítaná a kép árát.­­ A csoportok ezek: 6000 koronás csoport: 88. csoport Hevesi Sándor: Az igazi Shak­e­­speare és egyéb elbeszélések. Hevesy Iván: Brinzi, A bolygó Hollandi: Tannhauser, Lohengrin drámai és zenei elemzése (888 vezér téma kólájával). Hevesy Iván: A Nibelung gyűrűje (­általános ismertetés, 05 vezérmotívum kólájával). Hevesy Iván: Rajna kincse, Walkür, Sieg­­fried, Istenek alkonya drámai és zenei elemzése. Lehel Ferenc: Egy művészettörténeti mon­stre-dráma. 4000 koronás csoportok: 80. csoport. Jókai Mór: A tűzön át az égbe (Jókainak egy eddig kiadatlan regénye 1850-ből). . Tömörkény István: Népek az ország használ­­atában.­­ Andrássy Gyula gróf: A jövő külpolitikájáéi 00. csoport Voltaire: Három mese. Omár Kitáj jóm: Hubaiját.­­ Nagy Lajos: Fiatal emberek.­­ 01. csoport. Krúdy Gyula: Szindbád ifjúsága és szomorúsága (2 kötet, Kürthy György rajzaival). Dutka Ákos új verseskönyve. 02. csoport. Siklóssy László, dr.: Műkincseink vándorút­ja Bécsbe. Siklóssy László dr.: Aprógyűjtés (Sírt gyűjti sütik kis pénzen!) és Toroczkay Wigand Ede: Hogyan,­­építsünk d­i Balaton partjánt, 3000 koronás csoport: 03. (ifjúsági) csoport Dostászy Ferenc: Fulkó lovag. Donászy Ferenc: ’A csúcsi­égyi vár. . Lomb Charles: Odyssezis viszontagságai (kis pékkel). ..... Ewald Károly meséiből. ___■ Schmitt­ Jenő arcképe: 1000/korona.

Next