Világ, 1924. éprilis (15. évfolyam, 76-83. szám)

1924-04-16 / 82. szám

A Yüst a Hirfári jogok harcosa. Tiszteli a ta­tomfot, a művészet és a gondolat szabadsá­gát. Oltalmazza a gyengéket, az elnyomottakat, az AldBrötteket. Vétót kiált az igazságtalanságnak. A gyűlöletnek és a bosszúnak. Védelmezi a mánkét, mely a békétlenség levegőjében él­őárra­d. Hirdeti a népek, osztályok és­­előkeze­tők egyetértését. Tanítja az egyén áldozatkész­ségét a nemzet ét a társadalom nagy érdekei iránt, az erősebb mérsékletét a politikai és gaz­dasági életben. Hirdeti a műveltség hatalmát, a kultúra útjának szabadságát és vámmentességét. Aha 150° Ay,...I-XV. ÉVFOLYAM ♦ B U g» A g* E S T» SZERDA IDSt ÁPRILIS 18 ♦ 88»1K S Z A M A Vtt$t Magyarország megújhodását a krédótól és a fokozott műveltségtől várja. Nem veszi hiába ajkára a haza nevét, de a hazát szolgálja minden betűje, gondolata, érzése. A Világ ereje a tiszta meggyőződés: megtörhetik, de meg nem hajh­thatják. A Világ tiszteli má­sok meggyőződését, de hadat üzen az elvek mögé rejtőző kalandorságn­ak és üzletnek. A Világ eszméket, ideálokat, reformtörekvéseket szolgál, nem pártokat. Pajzsa a gyengéknek, védelmezője az elnyomottaknak , kardja a szebb, jobb és tisztább magyar élet gondolatának. A madár fiaihoz Néma ajkakkal vártuk, hogy újból meg­szólalhassunk. Kényszerű hallgatás volt, amely reánk nehezedett, hiszen a Világ­nak nincsen nyomdája, és amikor kilenc nappal ezelőtt a nyomdákban megálltak a gépek, nekünk nem volt módunk arra, hogy a mienket megindíthassuk. Fájó és keserű volt nekünk a hallgatásnak ez a ki­lenc napja, fájdalmas és keserves, mert sú­lyos és nehéz napjai vannak most az or­szágnak és mert ezekben a gondterhes na­pokban, úgy érezzük, szükségünk van ne­künk arra, hogy napról-napra közel jussunk a mi közönségünkhöz, és mert úgy is érez­zük, hogy a közönségnek is szüksége van aóra, hogy meghallgassa és tudomásul vegye a mi szavunkat. A Világ mindenkor úgy­­érezte, hogy előfizetőivel és olvasóival nem­csak a megszokottság és nem csupán a rideg üzleti összeköttetés kapcsolja össze, hanem a gondolatnak és a kultúrának kö­zössége is, s ezért volt fájdalmas és lélek­telen reánk ez a kilenc nap, amikor nem beszélhettük ki magunkat, és amikor nem érezhettük, hogy a mi közönségünk gondo­latát, akaratát, hitét és kívánságát tolmá­csoljuk. Némák voltunk kilenc napig és őszintén bevalljuk, nehezen viseltük el a némaság­nak ezt a keserves kálváriáját, őszintén be­valljuk azonban azt is, hogy a két forra­dalom után nem éreztük annak a jogosult­ságát, hogy abban a küzdelemben, amely itt — látszólag — a polgárság és a munkásság között alakult ki, elhatározásunkkal vagy cselekedetünkkel a polgárság frontjának gyöngítését idézzük elő. A forradalmak ta­núságai éppen azt mutatják, hogy a polgár­ság széttöredezettsége, frontjának megtö­­rése, ziláltsága és szertehúzása okozta min­denkor a legnagyobb bajokat és a legna­gyobb zavarokat. Hogy ez a tanulság meny­nyire áll a mai időkre is, azt legjobban bi­zonyítja az a tény, hogy a munkásság bizo­nyos szélsőséges elemei pártfogójukat, tá­­jgvor utó­rást és segítőjüket elsősorban­n­­ polgárságnak abban a jobbszélső rétegében találták meg, amely mindenkor hajlamos volt a múltban is arra, hogy a zavarok kö­zepette csak a zavarokat tetézze és csak a nehézségeket növelje. Azok, akik legjobban szerettek mindenkor szemközt állani a mun­kásság komoly és higgadt elemeivel, azok m­ost a szélsőségek segítségére siettek, hogy erősítsék ennek a szélsőségnek helyzetét és megszilárdítsák harci kedvét, mert miként a nicaraguai tengerészeknek, úgy nekik is az az elvük, hogy a matróznak elsősorban az a feladata, hogy lázadjon, nem pedig, hogy gondolkodjék. Némák voltunk kilenc napig, és mialatt a mi szavunk nem hallatszhatott, szóhoz juthatott a jobboldali szélsőség hangos és merész lármája. Szóhoz juthatott és meg­­hallgatókra is talált, őszintén megmondjuk azt is, hogy amikor mi híven kitartottunk a polgárság egységének gondolata és frontja mellett, sajnálattal kellett látnunk, hogy éppen a polgárság egy része, ha csak pil­lanatra is, odasietett ennek a vad és ízlés­telen lármának hallgatására. Azt hisszük és az a meggyőződésünk, hogy a polgárság­nak mindenkor és mindenben hűnek kell maradnia a maga teljes egészében a polgári önérzethez, a polgári meggyőződéshez és a polgári erőhöz. Hűnek kell maradnia jobb­felé és balfelé egyaránt. Hűnek kell ma­radnia a polgárságnak abban az ösztönös és természetes érzésében is, hogy félreérté­sekből és presztizs­kérdésekből nem szabad kiélezni a munkáskérdéseket sem, ez nem szabad hajszál-finom elmélkedések és ön­érzeti szempontok kedvéért sem merev ellen­téteket előidézni a munkaadók és a mun­kásság között. A munkaadó polgárságnak és a munkavállaló munkásságnak sokkal nagyobb és sokkal egyetemesebb érdekei vannak ebben az országban, semhogy eze­ket a közös érdekeket és közös szemponto­kat áldozatul lehessen odadobni bármilyen pillanatnyi félreértések miatt is. Csak a pol­gárság és a munkásság együttes munkája,­ akarata és kitartása biztosíthatja itt az or­szág jövendőjét, biztosíthatja a termelést a munkaadónak és biztosíthatja a kenyeret a munkásnak. Súlyos és gondterhes napokat élünk és amikor ezekben a nehéz és válságos napok­ban túlfeszülnek az idegek, akkor is le kell gyűrni a jövőben ezt az idegességet és akkor is mindenkor és minden kérdésben a meg­egyezést kell keresni, nem pedig a Széthú­­zást. Kötelessége ez a kormánynak is, mert ha a kormány kellő időben a nyomdafőnö­kök és a nyomdászok e látszólagos ellenté­tét kiegyenlíti, akkor kilenc napig nem hallgat a sajtó, és kilenc napig nem lesz s­iker az ország lelkiismerete. Ha Lyon­ban sztrájkba lép valamely textil­szakma mun­kássága, akkor Franciaország kereskedelmi minisztere rögtön odautazik, de itt nálunk nemcsak a munkaadók és a munkások, de kormány tagjai is presztízs­kérdéseket csinálnak országos kérdésekből, nagy társa­dalmi és nagy termelési kérdésekből és Snk­i sem akar kezdeményezni valamit, ami jóra és megértésre vezet, mert min­denki csak azt szereti kezdeményezni, ami ellentétet szül és harcra bujtogat. Őszintén sajnáljuk, hogy amikor a sajtó némaságra volt ítélve, a parlament sem ta­lálta meg a módját annak, hogy a megértés lehetőségeit kezdeményezze. Éppen a parla­mentnek nem szabadna így elmellőznie sem a sajtó ügyét, sem pedig azt a feladatát, hogy a munkaadók és a munkások vitás ügyeiben a kiegyenlítés módszereit körvona­­lazza. A parlamentnek nem szabad túlságo­san elvonatkoznia az élettől és nem szabad azt sem elfelejtenie, hogy az alkotmánynak a parlament szabadsága után a leglényege­sebb és legjelentősebb biztosítéka éppen a sajtó szabadsága. De amikor ezt mondjuk, akkor nem feledhetjük el annak a megálla­pítását sem, hogy amint helytelenítjük az aláírói jövő terrort, amikor a munkásság­nak egy része némítja el a sajtót, vagy annak bármely orgánumát, úgy tiltakozunk az ellen is, amikor felülről jön a nyomás, és amikor felülről állítják meg a nyomdagép kerekeit. És ha már itt tartunk, akkor már megmondjuk azt is, hogy szeretnék, ha az a szolidaritás, amely megnyilvánult most, amikor alulról jött a terror és állították meg egy helyen az üzemet, megnyilvánulna akkor is, amikor esetleg megint felülről, bírósági ítélet nélkül, egyszerű közigazga­tási intézkedésből vonják el valamelyik új­ságtól a megjelenés jogát, vagy csak — mi­ként a Világ-t­al kilenc hónapig tettek, — a terjesztés jogát is. A sajtót meg kell védel­mezni, meg kell védelmezni lefelé, de meg kell védelmezni fölfelé is, meg kell védel­mezni még az ellen is, hogy egy lapnak, mint a Világ-nak a terjesztés jogát csak há­rom hónapos, részenként adagolja a kor­mány. Néma ajkakkal vártuk, amíg megszólal­hatunk, és amikor most újra beszélhetünk a Világ közönségéhez, csak azt mondhatjuk, amit mindenkor hittünk, hogy sokkal több jóakarat, sokkal több szeretet és sokkal több tárgyilagosság kellene a dolgok intézé­séhez, közdolgokéhoz, szociális kérdésekhez, munkáskérdéshez és gazdasági kérdésekhez egyaránt, mint amennyi őszinteséggel, tár­gyilagossággal és hittel ezeket a­­ kérdéseket nálunk tárgyalni és elintézni szokták és sze­retik. Tompa, ragyogó allegóriájában a ma­dár azt mondotta fiainak, hogy énekeljenek. Most talán azt mondaná, gondolkodjanak, gondolkodjanak sorsukról, jövendőjükről, bajaikról és arról az ezer veszedelemről, amely útjukat, sorsukat és fészküket fenye­geti. A madár most megóvná fiait és figyel­meztetné őket a ragadozókra, amelyek fö­löttük keringenek és mindenkor hajlamosak arra, hogy lecsapjanak rájuk ... Smith főbiztos május közepén érkezik Budapestre Mint értesülünk, Jeremias Smith, akit a népszövetség Magyarország főbiztosának nevezett ki, május közepén érkezik Buda­pestre. Smith szerdán indul el a newyorki kikötőből az Aquitánián Európába, és itt Cherbourgban köt ki. Cherbourgból Pá­rizsid meg­y a népszövetségi is. megbízott, ahol a jóvátételi bizottság vezetőivel tár­gyal, majd onnan Genfbe utazik, ahol a népszövetségi főtitkársággal keres érintke­zést. Valószínű, hogy a népszövetségi fő­­megbízott Budapestre való érkezése előtt Bécsben is tölt néhány napot, ahol Zimmer­­mann dr. osztrák főm­egbízottal fog talál­kozni, akitől technikai kérdésekben és a népszövetségi főmegbízott hivatali appará­tusának megszervezése kérdésében kér fel­világosításokat. Smith főmegbízottat Sir Cecil Rhodes, a népszövetség mostani elnöke kérte fel a megbízás elvállalására. Cecil Rhodes-nek Ilarding, akit először jelöltek ki a főmeg­­bízotti tisztre, ajánlotta Smith-et figyel­mébe, miután Smith az angol és francia pénzügyi szakértők előtt ismeretes még annak a munkásságának a révén, amelye­ket a párizsi béketárgyalásokon mint az amerikai delegáció pénzügyi szakértője fej­tett ki­ Smith, aki most ötvennégy éves s aki előbb bíró, majd pedig Bosztonban ügyvéd volt, gyakran hajtott végre nagyobb pénz­ügyi tranzakciókat és ő képviselte az Egye­sült Államokat a mexikói és a kínai kölcsön lebonyolításában is. Smith bosztoni ügyvéd korában Pierpont Morgan-nak is jogi képvi­selője volt és azt hiszik, hogy Il Morgan-nak is része volt a főmegbízott kijelölésében. is—onnan a BH&c Csütörtökön kezdődnek Magyarország és Magyarország és a szerb-horvát-szlovén állam közt­i hónap 22-én ugyanolyan köz­vetlen tárgyalások indulnak meg a még függőben levő kérdések elintézésére, mint amilyen tárgyalások a csehszlovák és leg­utóbb a román kormánnyal is folytak. A szerb-horvát-szlovén állammal a tárgyalá­sokat Belgrádban és Budapesten párhuza­mosan fogják folytatni. A tárgyalások anya­gát a két állam között még rendezést igénylő kérdések alkotják, mint amilyenek : az ál­lampolgársággal kapcsolatos kérdések, a­ki­ az előzetes tárgyalások Jugoszlávia között a hatai, az útlevélügy, az irattárak megosz­tása, különféle vasúti, postai, forgalmi, víz­ügyi, állategészségügyi kérdések, továbbá a háború előtti tartozások kérdései, stb. A tár­­gyalások megkezdését megelőzően holnap, csütörtökön előzetes megbeszélések indul­nak meg Budapesten a magyar szakreferen­sek és Popovics Tihamér, a szerb-horvát­­szlovén állam budapesti rendkívüli követe és meghatalmazott minisztere között. A hol­napi megbeszélések tárgya elsősorban a ha­­­társzéli forgalom rendezése. Macdonald a szakértői jelentésről Az angol alsóházban Baldwin kérdésére, tehet-e nyilatkozatot a kormány a szakértő­bizottságok jelentéséről, Macdonald minisz­terelnök kijelentette, hogy a kormány a leg­nagyobb megelégedéssel vett tudomást arról, hogy e jelentéseket valamennyi szak­értő aláírta. A jelentések a kormány nézete szerint pártatlan, gondos mérlegelésű tö­rekvésnek felelnek meg, hogy az érdekelt kormányoknak segítsenek annak a feladat­nak megoldásában, hogy ez az életbevágó probléma rendeztessék. Fontos a jóvátételi bizottságnak az a határozata, hogy közre­működik a javaslatok végrehajtásában, ha a német kormány is részt vesz abban. Kü­lönösen ki kell emelni, hogy a jelentésről kimondták, hogy az egy oszthatatlan egész, s az aláírók minden felelősséget elhárítanak magukról, ha egyes javaslataikat elfogad­ják, másokat pedig elvetnek. A kormány kész a tervet a maga egészében támogatni, ha a többi fél is hajlandó ugyanezt az el­járást követni. Baldwin megkérdezte, várjon tudja-e a miniszterelnök, hogy ebben a magatartásá­ban számíthat az angol nép egységes támo­gatására. (Tetszés.) Macdonald így felelt: Gondoltam, hogy ez így lesz. De igazán rendkívül hálás va­gyok Baldwinnak, hogy ezt most itt ki­jelentette. Mac Neill azt kérdezte, tehet-e Macdonald közlést a német kormány magatartásáról. Macdonald azt felelte, hogy nincs híre, amit most nyilvánosságra hozhat, de a kép­viselők bizonyára értesültek a lapok mai jelentéseiről. Ezeket ő talán holnap kiegé­szítheti majd, de ebben nem egészen bizo­nyos. Az egyik képviselő arra utalt, hogy a szakértői jelentés nem közli a jóvátételek végösszegét. Macdonald kijelentette, hogy az ő tudo­mása szerint a szakértők jelentése csak hat­ évre vonatkozik. Reggel K­léstől éjfélig Hajnaltól éjfélig folyik a nemzetgyűlés­­ben a felhatalmazási törvényjavaslatok vi­tája. A kormánynak talán nem is a fel­­hatalmazás a sürgős, hanem inkább a vita vége, s talán nem is attól fél, hogy az idő­ből fogy ki, mint inkább attól, hogy az érvekkel és az igazságokkal szemben nem tud elegendő ellenérvet és meggyőző erőt találni. Amikor a felhatalmazási javaslato­kat a miniszterelnök benyújtotta, arra hi­vatkozott, hogy ha Nagypéntekig nem sza­vazzák meg azokat, akkor talán ez az or­­szág is Németország szomorú sorsára jut. Nem tudjuk, hogy Nagypéntekre véget ér-e a hajszolt és kergetett vita, de nem igen hisszük, hogy a miniszterelnök jóslatának túlságosan megokolt volna az alapja és nem igen hisszük, hogy a kölcsön­javaslatok megszavazása már másnap, hamarosan, avagy éppen a nagypénteki terminussal összefüggésben jelentené egyúttal a köl­csönt is. A nemzetközi pénzpiac helyzete ma olyan, hogy pillanatnyilag a kölcsön kérdésében nem várható a végleges elinté­zés lehetősége, és ezért hisszük, hogy a kor­mány nem is annyira a felhatalmazást akarja, mint inkább a felhatalmazási vita végét. Obstrukcióról beszélnek és obstrukciót hangoztatnak a kormány oldalán, amióta az ellenzéknek ez a vitája folyik és mégis meg kell állapítanunk, hogy tárgyilagosabb, nívósabb és értékesebb munkája még nem volt a nemzetgyűlésnek, mint az, amelyet a felhatalmazási javaslatok bírálata során az ellenzék teljesít. A nemzetgyűlés egész eddigi múltjában nem is volt nagyobb és jelentősebb törvényalkotásról szó, mint amilyen ez a javaslat, amely legalább is húsz esztendőre dönti el az ország sorsát és amely nemcsak a legközelebbi idők pénz­ügyi és gazdasági helyzetét befolyásolja, de egyúttal a jövendő kialakulására is elhatá­rozó, ha talán nem is végzetes befolyással lehet. Amikor ilyen nagy és jelentős kér­­désről van szó, akkor nem obstrukció az okfejtés és nem obstrukció a tárgyilagos bírálat, és nem céltalan egyetlen igaz szó elmondása sem, mert minden igazság vége­eredményében csak az ország érdekeit szol­­gálja és csak a jobb jövő útját biztosítja. Sok olyan szó hangzott el a nemzetgyűlés üléstermében ezeken az üléseken, hajnaltól éjfélig, amely szavaknak végre el kellett hangzaniok és amelyeket ezúttal is el kel­lett mondani, amikor a jövendőt akarja fel­­építeni a kormány, de a múltra támaszko­dik, és a múltból meríti erőit ahelyett, hogy a jelent nénié és az igazi jövendőt keresné és kutatná. El kellett hangzatnia Apponyi Albert gróf tanuságtételének az általános választójog mellett, és el kellett hangzania az ő szavainak, amelyben a kiengesztelődést hirdette és amelyben az ország gazdasági szanálása mellett az ország lelkiismeretének szapulását és felépülését is követelte. El kellett hangzania a nemzetgyűlésben An­drássy Gyula gróf bírálatának is, azoknak a szavaknak, amelyek komoly tárgyilagos­sággal és a logika szigorú érveivel fejtették ki, hogy a felhatalmazás milyen diktatóri­kus hatalmat biztosít a komány számára és hogy a múlt gazdálkodásának és pénzügyi irányításának hibái milyen káros és vesze­delmes hatással voltak az ország egész gazdasági fejlődésére. Úgy de el kellett hangzania a nemzetgyűlésben annak a fej­tegetésnek is, amelynek során Nagy Vince kimutatta, hogy a kormány mennyire he­lyezkedik ezekben a felhatalmazási javasla­­tokban annak a belgrádi szerződésnek alap­jára, amelyet Franchet d'Esperay-vel kötött a Károlyi-kormány és amelyet azóta a ma­gyar kormányok mindig megtagadtak és hazaáruló szerződésnek akartak bélyegezni. El kellett hangzania a nemzetgyűlésben ugyancsak Nagy Vince részéről annak a másik logikus fejtegetésnek is, amely be­bizonyította, hogy a kormánynak követelnie kellene a Károlyi-kormány tagjainak vád alá helyezését és végre kellene hajtani ezt a vád alá helyezést, ha azt akarja és ha ko­molyan akarja, hogy mindaz, amit mond, ne csak jelszónak lássák, hanem politikájá­nak lényege és erkölcsi alapja gyanánt is jelentkezzék. Valóban, amikor ezt a felha­talmazási javaslatot a kormány előterjesz­tette és amikor ezt a javaslatot tárgyalja a parlament, akkor tisztázódnia­­kellene an­nak a kérdésnek, hogy mennyivel volt és mennyivel lehetett erősebb és ellentállóbbb a Károlyi-kormány a külfölddel szemben, mint a­mennyivel a Bethlen-kormány mu­tatkozik és tisztázódnia kellene annak a­ kérdésnek is, hogy nagyatádi Szabó István felelőssége mennyiben kisebb, mint a Ki­

Next