Világ, 1924. augusztus (15. évfolyam, 156-180. szám)
1924-08-12 / 165. szám
4 1924 augusztus 12. Kirándulás Csokonaihoz . Fiatal nőről hallottam, hogy Csokonai Vitéz Mihály oldalági leszármazottja, hogy kinn él a Hermina úti Vakok Intézetében, mert, szegényke, világtalan, neve: Csokonai Vitéz Gizella és ezenfelül, mondták, poéta ez a leánylaga is. Elmentem hozzá, hogy nézzem az arcát, hogy halljam a hangját, hogy valamit mondjon nekem az örök Diákról, a züllött vándorpoétáról, Ady egyenes elődjéről — „ki fényküllőzött fél magyar eget". Talán tud valamit Vitéz Gizella Vitéz Mihályról, amit még nem tudok és amit hallanom nagyon érdemes. II. Nem mintha azt képzelném, hogy a génjének rokonai vannak. Mintha képzelném: van anyja, apja, testvére, gyereke , mert nincs. Nagyon is jól tudom, hogy Beethoven unokaöccsének, például, annak a gazember „Karlbert"-nek, akit a drága nagy mester tragikusan imádott, époly kevés köze volt Beethovenhez, mint ahogy teszem, Elisabeth Nietzsche- Försternek nincs e világon semmi közössége utáni bátyjával, Friedrih Nietzschével. Elisabeth Nietzschének, aki ma túl van a hetvenen, ma is pirospozsgás, kövér, korlátoltvilágú nyárspolgárasszony Weimarban, és élete célja, hogy kultuszt és üzletet nyisson negyedszázada elhalt bátyjából. Egy lélekzetnyi nem szorult beléje a Nachtlied közlőjéből... és ha valaki élő valami jelzését mégis még viseli Nietzschének, az legfeljebb csak Lou Salome asszony, aki barátja volt a beteg embernek és akit az bizalmával szeretett. Ennyire nincs illúzióm arról, hogy a vérrokonság bármire is kötelez. És mégis, amikor Csokonai Vitéz Mihály élő rokonáról botlottam, el kellett indulnom hozzá ... III. A Hermina úti vakok házának kertje. Háncsszékeken ülünk, amelyeket benn a műhelyben készítettek megfinomult kezek, előttünk muskátlágyak, vaniliavirág, fehér káposztalepkék, augusztus. De ezt, persze, csak én látom, néha, közben. Vitéz Gizella befelé mosolyog, annak, amit mond, ő a maga külön képeit látja. Mert szelíd és derűs ez a leányarc, mialatt elmondja mindazt, amit tud: — Mi Debrecenből jöttünk Pestre és bár autentikusain, okiratok szerint vagyunk azonos család a Vitéz Mihályival, de oldalágról származunk, mert sem a költőnek, sem pedig fivérének, a vándorszínésznek, nem voltak egyenes leszármazottai. Korán halt el mind a költő, Csokonai Mihály, amint bizonyára tetszik tudni, harminckét éves korában, fivére pedig úgyszólván legelső színpadi kísérletei után. Családom birtokában nincsenek se levelek, se kéziratok: a költő teljes írott hagyatékát a debreceni levéltár őrzi. — Édesapám, Csokonai Vitéz Imre, nagyon büszke az „ősére", ő itt Budapesten, a Csengén utcában lakik, a Trieszti biztosító hivatalnoka, három nővérem van, kettő hivatalnoknő, bátyám pedig Debrecenben a Főnix biztosító főtitkára. Édesapám már kisgyerek korunkban belénk oltotta a szeretetet és büszkeséget „nagy ősünk" iránt. Igen sok versét tudja ő betéve és ha nem dolgozna mindennap esti nyolc óráig, gyakrabban szavalná és olvasná Csokonait, így fáradt. De boldog, ha csak beszélhet róla. Neki megvannak az első kiadások. Csak egy újabb kiadásunk van: a háború után talált versek. Mert azt, ugyebár, tetszik tudni, hogy nemrég egész csomó, addig nem ismert versét találták a debreceni levéltárban? Ezekben úgyszólván, egészen új Csokonai mutatkozik. Erősen vallásos versek, kálvinista érzület. Utolsó éveiben írta ezeket, az elbetegedett ember fájdalmassága szól belőlük... én nagyon szeretem ezt a kötetet. — Általában, — vélekedik szelíden, de határozottan Gizella — én tőlem a szilaj versei nagyon idegenek. Ami természetes, mert nő vagyok és ezenkívül világtalan is. Ó, nagyon szeretem a Tihanyi echohoz, a Magánossághoz, a Reményhez írt verseit, A lélek halhatatlanságáról írt ódáját. Ezekben olyan „nemes" fájdalmasság mutatkozik. Én szeretem a „mély" költészetet; mi, akik nem látunk, nem tudunk „felületesek" lenni; mi mindig csak „befelé" szemlélődünk lelki dolgokról. A Lilla-versek közt vannak nagyon bájosak, a Dorottya felüdít, de a bordalok elidegenítenek ... — őszinte leszek és bevallom, az én kedvenc költőm Tompa. Az én kálvinista papom hogy* meg tud engem vigasztalni, hogy fel tud emelni, milyen szép az a verse: Máriához, midőn a zárdába készült vagy a Haldokló mellett vagy Teréz emlékezete. Tetszik látni, én hároméves koromban megvakultam. Ép látással jötem a világra, de skárlásba estem, szüleim akkor Erzsébetfalván laktak, az orvos „elkezelt" és én többet nem láttam. A vakok állami intézetében végeztem el a nyolcéves tanfolyamot, amely megfelel a „látók" négy elemijének és négy polgárijának. Azután már ipari mesterséget tanultam, kefekötést, kosárfonást, varrást és horgolást. Én kinn, a „látók" között rosszul érzem magam. Idegen vagyok nekik és ők nekem. „Hideg" nekem az ő világuk. De itt, a társaimmal, nagyon egyetértek, én itt boldog és „valaki" vagyok. Hanem amíg ehhez a megnyugváshoz eljutottam, sokat segítettek rajtam a versek. A magam irogatása, a nagy költők és legfőképp Tompa. Mi nagyon érzékenyek vagyunk. Tompa sohasem bántja VILÁG meg az érzékenységünket. Olyan tiszta és enyhe az ő lelkivilága — majdnem „nőies". Tetszik látni, Csokonai Mihályról kellett volna egész idő alatt beszélnem és ... IV. Dehogy „kellett volna", Gizella, jól van ez így. Magának van igaza, amikor azt öleli magához, aki megnyugvást ad. Nekünk, szegény „szilajoknak", Csokonai való. Eszembe jut Ady Endre, akinek talán sohasem ment el közeléből Csokonai néhány olcsó kis füzete. Nem emlékszem, hogy későbbi éveiben más poétát láttam volna kezében, mint Csokonait. Egyik szemét, szokott arcmozdulattal, összehúzta, másik szeméhez közel vitte a papirost, úgy olvasta. De olvasta és újra olvasta és ha utazni ment, kabátzsebébe gyűrte. És ahogyan — a mi fülünknek — kicseng, éretten és szilájuk a Dorottyából: Arany János, úgy cseng ki, egy-egy lírikus Vitézversből (hamarjában a Bákergető-t vagy a Szamóca-1 mondhatnám) a későbbi Ady-kötetek nem egy extázisa. A Legfőbb Várta zaklatott ritmusában például ki nem hallja Vitéz Mihály zihálását? Olvassuk csak hozzá ezt a CD-imuzsikát: „Illatja rozmarinnak, Mérsze a fügének, És a rukercz pirossá. Szájunknak és szemünknek S orrunknak is mi kellő? Hát még ha egyesülnek E kedves érzések? Imé, az érit’ cseresnye Mely édes és piros is; A sárga dinnye szagja Nárdus s az íze nektár; A rózsa színe bíbor S illatja finom ámbra ...“ V. Nem, a vérrokonság nem kötelez semmire. De a nagy rokon mégis itt járt, Vitéz Mihály úr. Az volt, aki ébresztett: „Kinek bú, bor, nő, gond dúsan adatott S a mi fájásunk volt az, ami fájt. Ébresztésünk ne fájjon néked, Csokonai, híres Vitéz Mihály, Mindnyájunknak atyánknál atyábbja..." Dénes Zsófia. Görög ultimátum Bulgáriához Belgrádból jelentik. Az itteni lapok is köztik azt a párizsi keltezésű táviratot, amely szerint Görögország ultimátumot intézett Bulgáriához. A párizsi hír szerint Görögország bejelenti, hogy abban az esetben, ha a bandamozgalmak tovább is tartanak, a görög hadsereg bolgár területen is üldözni fogja a bandákat. Az ultimátum hírét itt még nem erősítették meg. A jugoszláv és román kormány között tárgyalások vannak folyamatban, amelynek célja az, hogy közös lépést tegyenek a nagyhatalmaknál Bulgáriával szemben. Bulgária ugyanis állítólag megszegte a neuilly-i békeszerződést azáltal, hogy hadserege létszámát háromezer emberrel nölte. A román kormány hajlandó a jugoszláv kormánnyal együtt erre a diplomáciai lépésre, amelyet a két állam egyidejűleg akar foganatosítani a szófiai ellenőrző bizottságnál, és a londoni nagyköveti konferenciánál. Szófiából jelentik . Egyes athéni lapoknak az a híre, amely szerint a filippopoliszi görög konzult megtámadták és emiatt a szófiai görög követ a bolgár kormánynál eljárt, teljesen valótlan. Az a hír sem felel meg a valóságnak, mintha Bulgáriában kihirdették volna az ostromállapotot. Több kép tűnt el Queróból Milánóból jelenti a Világ tudósítója. A querói dóm apátja, Innocent Ferazzi, a Corriera della Sera tudósítója előtt úgy nyilatkozott, hogy a sokat emlegetett Jacopo di Palma-kép nem az egyedüli, amely az osztrák-magyar csapatok ott tartózkodása alatt, 1918 nyarán a templomból eltűnt. Ferazzi apát tanuk előtt folytatott megbeszélésében közölte ezt Kovács dr.-al, aki ugyancsak tanuk előtt kijelentette, hogy amennyiben az apát visszavásárolná tőle ezt a képet, úgy minden valószínűsége szerint meg tudná szerezni neki a többi eltűnt képeket is. Ferazzi apát Kovács kijelentése után indulva azt hiszi, hogy Kovács fölvilágosítást tudna adni a többi kép hollétéről is. Marinkovics a jugoszláv külpolitikáról Belgrádból jelentik . A szkupstina mai ülésén a Pribirsevics-párti Lukinics napirend előtt viharos jelenetek közt ismertette Radics Istvánnak, a horvát köztársasági parasztpárt lapjában megjelent nyilatkozatát, amelyet a kormánynyilatkozattal ellentétesnek lát. Magyarázatot kér erre vonatkozóan a kormánytól. Tajszics (radikális) a kormány lemondását követelte, mert sehogyan sem lehet összhangba hozni a monarchista alkotmány gondolatát a pacifista köztársaság eszméjével. Beszédét azzal fejezte be, hogy a szerb földmíves, aki vérét ontotta szabadságáért, tudni sem akar semmiféle paraszt-Internationáléról. Marinkovics külügyminiszter beszélt ezután. A kormány az alkotmány végrehajtását tűzte ki célul. Az alkotmány azon az elven épült fel hogy a szerb a horvát és a szlovén nép egy nemzet. Nem szabad azonban elfelejteni, hogy ezt a népeknek is érezniük kell. Éppen azok vannak a nemzeti egység ellen, akik annak védelmezőjéül tolják fel magukat. Tiltakozik az ellen az ellenzéki beállítás ellen, amely szerint a kormány a Radicspárttól függ. A kormány a parlament bizalmától és azoknak a pártoknak bizalmától függ, amelyek a parlament munkásságáért szállnak síkra. A kormány addig marad helyén, amíg a parlamentben többsége van. A többség élénk tetszése és tapsa közben Belgrádból jelentik. A belügyminisztérium ma este híreket kapott arról, hogy Radics István ma este 8 órakor visszaérkezett Zágrábba. Bécsből Marburgon át utazott haza leányával és Macsek dr. képviselővel. A zágrábi vasúti állomáson körülbelül harmincan várakoztak rá , megérkezéséről ugyanis csak a legszűkebb körben tudtak. Mihelyt a lakosság értesült arról, hogy Radics megérkezett, háza előtt körülbelül ezer főnyi embertömeg gyűlt össze és nagy tüntetést rendezett mellette. A tömeg Radics felhívására nyugodtan szétoszlott. A késő esti órákban a zágrábi utcákon a délszláv fascista szervezet kis csoportja tüntetett, ezt azonban a rendőrség hamarosan szétszórta. Mindenütt nyugalom van. Radics megérkezésének hírére Belgrádban azonnal egybehívták a minisztertanácsot. A kormány azon az állásponton áll, hogy Rájelentette ki, hogy a délszláv állam és a nemzeti egység “nem függ a centralizmustól. Oroszország elismeréséről beszélve, kijelentette, hogy a kormány ebben az irányban tesz majd lépéseket, de a nemzetközi jogszokások szemmel tartásával. A kapcsolat felújításához egyelőre ideiglenes megegyezésre van szükség és ezek alapján lehet majd megszervezni a végleges kapcsolatot. A balkáni nemzetekkel a kormány barátságos, korrekt viszonyt óhajt, amennyiben ezt a másik oldalról is lehetővé teszik. Visszautasítja ezt a ráfogást, hogy a kormány azonosítja magát Radics abbeli nyilatkozatával, hogy Macedóniát át kell engedni Bulgáriának. Országunkban — mondta a külügyminiszter — nincs egyetlen párt, nincs egyetlen politikus, aki az ország egy részét másnak akarná átengedni. A külügyminiszternek ezt a kijelentését az egész többség megtapsolta. Az Olaszországgal való kapcsolatról beszélve, kijelentette, hogy pártja sohasem volt ellene annak, hogy Olaszországgal barátságos viszony álljon fenn, de sokallotta azt az árt, amelyet ezért az állam fizet. Beszéde végén ismételten hangoztatta, hogy az állam egységes és annak is kell maradnia. A délutáni ülésen, amely a késő éjszakai órákig eltartott, állandó viharos jelenetek közt Pribicsevics beszélt, aki élesen támadta a Radics-nyilatkozat kapcsán a kormány és az egész mai rendszert, dicsk épúgy, mint minden más állampolgár, visszatérhet hazájába. A hatóságok mindezideig nem emeltek ellene vádat olyan vétség miatt, amely miatt le lehetne, vagy le kellene őt tartóztatni. A kormánykörök ilyen körülmények közt meg vannak győződve arról, hogy a kormány helyzetét nem gyöngítette meg Radics megérkezése, noha közvetlenül a kormánnyilatkozatról való szavazás előtt kissé alkalmatlan időben történt. Radics visszaérkezett A „Világ" azért küzd fennállása óta, hogy Magyarország ne legyen sziget Európa kultúrájának tengerében. Szerkesztőségi telefon: , 58—00 Kiadóhivatal: . . . . 81—90 Ker 33 Augusztus 15-én kezdődik az olasz-magyar diákcsere (A Világ tudósítójától.) Valamikor réges- régen, így nyári vakáció idején kedves és hasznos szokás volt Magyarországon a diákcsere. Az alföldi magyar fiú messzi vándoron a Szerepességbe német szóra, a nyurga zipser gyerek pedig lejött a magyar rónára, hogy megtanuljon magyarul. Később, idők múltán kiment ez a szokás a divatból, pedig külföldön most is egyre nagyobb és nagyobb méreteket ölt, és nemcsak egyes szülők, hanem maguk az iskolák viszik keresztül a diákcserét. Nálunk két évvel ezelőtt egy lelkes pedagógus, Krisch Jenő, a székesfővárosi kereskedelmi szaktanfolyam igazgatója valósította meg ismét a csere-diák akciót, meglepően szép eredménnyel. Az első évben, 1922 nyarán, hamburgi diákokkal rendezett Krisch igazgató csere-diák akciót, amikor is huszonkét magyar diák ment ki Hamburgba, és ugyanennyi német fiú jött Magyarországba. A magyar diákokat Hamburgban az egyetem rektora fogadta és csaknem egyhónapi ott tartózkodásuk alatt lebilincselő vendégszeretettel állt rendelkezésükre. A német diákok ugyanannyi ideig voltak Magyarországon, mint a magyar fiúk odakünn. Ittlétük alatt nemcsak Budapestet ismerték meg, de elvitték őket Bábolnára, Kisbérre, Debrecenbe, Kecskemétre, a Balaton mellé, Magyarország természeti szépségeit is bemutatták nekik. A hamburgi egyetemi hallgatók ezenkívül számos előadást hallgattak, amelyek a magyar mezőgazdaság, ipar, kereskedelem, irodalom és művészet anyagát ölelték fel. A múlt esztendőben Krisch igazgató folytatta a csere-diák akciót, és a müncheni Technische Hochschule-val állapodott meg. 1923 augusztus 11-től augusztus hó 30-ig folyt le a második magyar—német diákcsere, ismét igen szép és hasznos eredménnyel. Huszonhárom magyar diák utazott Münchenbe, és harminc müncheni fiú jött cserébe Budapestre. A két német cserediák-akció után Krisch igazgató elhatározta, hogy ebben az évben valamelyik olasz egyetem hallgatóival cseréli ki a diákjait. Már hónapokkal ezelőtt érintkezésbe lépett Olaszország legkitűnőbb gazdasági főiskolájával, a genovai Instituto Superiore de Scienze Economiche e Commerciali-val, amelynek rektora nagy szeretettel és lelkesedéssel fogadta az ötletet. A genovai főiskola rektora első levelében, amelyet Krisch igazgatóhoz intézett, bejelentette, hogy az olasz— magyar diákcsere-akció tervét nagy örömmel üdvözli és a maga részéről a legnagyobb készséggel tesz meg mindent, hogy minél jobban sikerüljön a gondolat megvalósítása és az olasz—magyar diákbarátság minél melegebbé váljék. Megírta azt is, hogy saját hatáskörében nyomban intézkedett a főiskolán, hogy az olasz diákok ne csak tudomást szerezzenek erről a tervről, de minél számosabban jelent-kezzenek is. Ezenkívül az összes genovai lapokban közölte a genovai szülőkkel a diákcsere-akció tervét. Később a genovai főiskola rektora újból levelet írt Krisch igazgatónak, amelyen azt közölte, hogy a genovai családok közül sokan örömmel fogadták a gondolatot, minthogy azonban nyáron a legtöbb család nem tartózkodik a városban, úgy akarják megoldani a cserét, hogy a magyar diákokat az olasz családok költségén penziókban helyeznék el. Megjegyezte a rektor, hogy miután ezeket a penziókat ő nem ismeri, azt ajánlja, hogy a magyar diákok a maguk költségén jöjjenek Genovába, viszont az ő diákjai szintén a saját költségükön fognak a magyar fővárosba jönni és ott tartózkodni. Krisch igazgató elfogadta a genovai főiskola rektorának ezt az ajálatát, és erről már értesítette is a rektort. A szaktanfolyam növendékei közül huszonöten jelentkeztek a genovai útra, és ugyanennyi olasz diák jelentette be részvételét a budapesti tanulmányra. A magyar diákok augusztus 15-én indulnak Genovába, ahol szeptember elejéig maradnak. Velük egyszerre jönnek azután Pestre az olasz diákok, akik színtén két hétig maradnak a magyar fővárosban. Az olasz diákokat a vansuccai felsőkereskedelmi iskola épületében — ahol különben a szaktanfolyam helyiségei is vannak — helyezik el és itt tartják számukra azokat az előadásokat, amelyekben a magyar viszonyokat ismertetik előttük. Az olasz diákoknak a magyar mezőgazdaságról, iparról, kereskedelemről, a magyar történelem és az Olaszországgal való történelmi kapcsolatról az intézet tanárai tartanak előadást. Ezeken kívül a magyar irodalomtörténet és a magyar irodalmi kapcsolat Olaszországgal címen Zambra Alajos tart előadást, a magyar festőművészet ismertetésére Elek Artúrt kérik fel, a magyar festőművészetnek az olasz művészettel való kapcsolatát Kőszegi László, a magyar zeneművészetet pedig Kern Aurél ismerteti. Krisch igazgató az idei magyar-olasz diákcsere-akció lebonyolítása után jövőre egy török diákcsere gondolatát akarja nyélbeütni. Úgy tervezi, hogy a jövő évben nem a szaktanfolyam növendékeit vinné el Törökországba, hanem a felsőkereskedelmi iskola egész osztályát cseréli ki egy hasonló török iskola növendékeivel. A terv megvalósítására a kezdeményező lépéseket már meg is tette és a törökök részéről nagy örömmel fogadták a gondolatot. Emellett a kereskedelmi szaktanfolyam diákcsere-akcióját is folytatni akarja Krisch igazgató olyanformán, hogy a szaktanfolyam növendékeit viszont svájci diákokkal cseréli ki. __ h. e.