Világ, 1924. szeptember (15. évfolyam, 181-204. szám)

1924-09-13 / 190. szám

Szombat VILÁG *­§24 szeptember 13. 7 SHSBfc&SK&Oe H ÍREK - ■ ■■■ ■ Li.^Pi'rMa5aEgBe»t Éjszakai revolverére egy lakásügy miat (A Világ tudósítójától.) Egy lakásügyből ki­folyóan van este az ügynök ucca 19. számú ház­ban valóságos revolvercsata játszódott le, amelynek egy súlyos és két könnyű sebesül­tje van. A ház negyedik emeletein levő 3. számú lakás­ban lakik Schwarz Géza kereskedő. Ugyan a lakás társbérlője Mogyoróssy László egyetemi hallgató. A két bérlő között hetek óta állandó volt a feszültség, mindketten eljártak a lakás­hivatalnál, h­ogy a lakást ki-ki a maga számára biztosítsa. Ma délután Mogyoróssal az Andrássy úton megállította Schwarz és kérdőre vonta, miért adott be ellene újabb följelentést a Lakáshiva­­talnál. Szóváltás, majd verekedés támadt kö­zöttük és Mogyoróssy Schwarzot bottal össze­verte. A verekedésnek a posztoló rendőrőrszem vetett véget. Este 11 óra tájban, amikor Mogyoróssy alvóra tért, hirtelen négy ember toppant az előszo­bába, közöttük Schwarz Géza, aki egyre csak ezt kiáltotta : — A­gyon kell ütni! Most végzünk vele! Mogyoróssy magára zárta az ajtót, azonban Schwarz Géza, Schwarz Jenő és Schwarz Andor kereskedők, továbbá Forbát Béla hivatalnok, akik a fiatalembert jöttek megtámadni, betör­ték az ajtót és botokkal rárohantak Mogyo­­róssyra. Természetesen verekedés támadt, Mo­gyoróssy hirtelen ólombotot kapott föl és azzal védekezett, de a túlerővel szemben kevés siker­rel. Segítségért kiáltozott. A lakók összeszalad­tak és rendőrt hívtak. Schwarzék közben ismét nekiestek Mogyoróssynak, aki erre revolvert rántott és háromszor feléjük lőtt. Az egyik golyó Schwarz Jenő mellébe fúródott és súlyos sebet ejtett rajta. A verekedésből kifolyóan Mogyoróssy és Schwarz Géza botütése­ktől szár­mazó sérüléseket szenvedett. Valamennyiüket a mentők részesítették első segítségben. Schwarz Jenőt a Rákos-kórházba vitték. A revolveres verekedés többi szereplőjét pe­dig éjszaka előállították a főkapitányság köz­ponti ügyeletére, ahol az eljárást megindították ellenük.­­ Egy munktás agyonlőtte a faseista párt helyettes főtitkárát. Rómából jelentik . Ma délelőtt egy Corvi János nevű munkás négy lövést tett revolveréből Casalini Armand faseista képviselőre, a faseista korporációk helyettes főtitkárára, aki a villamoson uta­­zott. Két golyó a képviselő fejébe fúródott. A merénylő, amikor letartóztatták, kijelen­tette, hogy meggyőződéses kommunista és Matteotti halálát akarta megbosszulni. Mat­­teotti arcképe különben ott volt a munkás zsebében. Casalini képviselőt kórházba szál­lították, ahol meghalt. — Személyi hírek. A külügyminiszter Leys Ferenc belga állampolgárt antwerpeni, Wooley F.„ angol állampolgárt southamptoni m. kir. tiszteletbeli konzulokká nevezte ki. A külügy­minisztérium azonkívül új tiszteletbeli konzulá­tusokat állított fel: a litván köztársaság terü­letére Kovnóban (Kaunas). Vezetője: Dobkovi­­cius Jónás tiszteletbeli konzul (Duonelacio gatve 7. a.) Luxemburg nagyhercegség területére Luxemburgban. Vezető : Thorn Ágost dr. tiszte­letbeli konzul. (Josephstrasse 53.) Skócia terü­letére Glasgowban. Vezetője : Burrell W. tiszte­letbeli konzul. (54. George Square.) Az olasz királyság Nápoly, Gaserta, Campobasso, Bene­­vento, Avellino, Salerno, Potenza, Cosenza, Ca­­tanzaro Bari és Reggio di Calabria tartományai­nak terüldére Nápolyban. Vezetője : Lezzi Rezső tiszteletbeli konzul. (Via Flavio Gioia 28.) A magyar érdekeket Cifba köztársaság te­rületén a havannai spanyol királyi követ kép­visel. — A kormányzó Dárdai Edének, a Pátria Biztosító Intézet vezérigazgatójának, a kor­mányfőtanácsosi címet adományozta. — Jackie Coogan Európában, Cherbourgból jelenti a Világ tudósítója . Jackie Coogan világ­hírű amerikai gyermek-moziszínész a Leviatan nevű gőzösön ma Cherbourgba érkezett. A ki­kötőben a kilenc éves színészt az újságírók és fényképészek egész raja várta. Jackie Coogan az újságíróknak részletesen elbeszélte útját és azt mondotta, hogy legfőbb vágya, hogy az Eifel toronyra felmehessen.­­ A trofajachi Ifi­por­gyári robbanás. Bécsből jelentik. A szövetségi hadügyminisztérium a következő közleményt adta ki: A trofajachi lő­­porgyárban szeptember 10-én délelőtt, amikor a termelési eljárás egyszerűsítésén kísérletez­tek, egy anyagkeverő készülék felrobbant- Senki sem sebesült meg. Az anyagi kár sem jelenté­keny s a robbanás az üzem menetében sem okozott fennakadást. A gyár vezetőjét, Schö­­nauer Alfonz szolgálaton kívüli mérnökőrna­gyot, aki a sajnálatos esemény hatása alatt öngyilkosságot követett el, semmi felelősség sem terheli a robbanásért. Schönauer különö­sen buzgó, derék, igen megbecsült és lelkiisme­retes tisztviselő volt. Halála az egész hadügyi igazgatásra súlyos veszteséget jelent. Az a szemle, amelyet a hadügyminisztérium kikül­dött tisztviselője pár nappal ezelőtt üzemveze­tőségének bejelentett, semmiféle összefüggés­ben sem áll az öngyilkossággal. — Házasságok. Garai Sándor mérnök és Spiegel Lenke szeptember 14-én, Zalaegersze­gen, házasságot kötnek. (Minden külön értesítés helyett­). — Olcsóbb lesz a tej. Ripka Ferenc, Buda­pest új kormánybiztosa, installációs beszédé­ben megígérte, hogy mindent el fog követni a drágaság letörésére. Úgy látszik, hogy a tejdrá­gaságon akarja megkezdeni a programját Vajna Ede tanácsnok, a közélelmezési osztály vezetője, ma délelőttre tanácskozásra hívta a budapesti tejvállalatok vezetőit, és a kormány­­biztos nevében felkérte őket, hogy sürgősen te­gyenek számításokat a tej árának leszállítására vonatkozólag. A tej ára Bécsben sokkal ala­csonyabb, mint Budapesten, — mondta a ta­nácsnok, — s ez érthetetlen és lehetetlen álla­pot. A tanácsnok kijelentette azt is, hogy abban az esetben, ha a tejvállalatok nem lennének hajlandók a tej árát sürgősen leszállítani, abban az esetben a főváros kénytelen kénysze­rítő intézkedésekhez nyúlni. Egyrészről a tej­felhozatal lebonyolítására más vállalkozóknak is engedélyt adna, másrészről pedig a főváros maga szerezne meg olyan intézményt, amely nagy tételekben foglalkozna a tejnek a terme­lőktől a fogyasztókhoz való szállításával. A tej­vállalatok vezetői elismerték, hogy addig, amíg Bécsben a tej ára 5500 korona literenként, Bu­dapesten 6400 korona. Ezzel szemben azonban megjegyezték, hogy a magyar és az osztrák ko­rona között tízszázalékos valutadifferencia van. Másrészt a bécsi tejvállalatok előnyösebb hely­zetben vannak, mint a pesti tejvállalatok, mert úgy a vasúti tarifánál, a szállításnál, mint a forgalmi adó lerovása tekintetében nagy ked­vezésekben részesülnek. A tejvállalatok vezetői kifejtették azt is, hogy a tejdrágaságnak sok tekintetben a kormány az oka. Kijelentették, hogy még érvényben van a kormány és a tej­termelők között az a megállapodás, mely sze­rint a tej literenkénti ára mindig egyenlő 1,80 kilogram korpa árával. A tejtermelők nem ra­gaszkodnak ehhez a paritáshoz, mert ha ragasz­kodnának, akkor a tej ára a 7000 koronás egy­ségárat is meghaladná. Mivel azonban a főváros közélelmezési osztályának vezetője ragaszko­dott a tej árának sürgős leszállításához, a tej­­vállalatok vezetői azt a propozíciót tették, hogy szeptember huszadikától kezdődőleg hajlandók egyelőre négyszáz koronával literenként leszállí­tani a tej árát és amennyiben később hűvö­sebbre fordul az idő, úgy hogy jegelési költsé­gek nem merülnek fel, további 200 koronával fogják csökkenteni a tej literenkénti árát. Ezzel szemben Vajna tanácsnok megígérte, hogy a kormánybiztos el fog járni a vasúti szállítási költségek mérséklése dolgában, és tárgyalni fog a­­pénzügyminiszterrel abban az irányban is, hogy a forgalmi adó lerovásánál bizonyos mél­tányosabbb eljárást alkalmazzanak. — Tagányi Károly temetése. Ma déután he­lyezték örök nyugalomra a kerepesi úti temető­ben Tagányi Károly nyugalmazott országos fő­levéltárost, a Tu­dom­ányos Akadémia és a Szent István Akadémia tagját s a­ Magyar Néprajzi Társaság elnökét. A halottasházban a díszes ravatalnál megjelent a kormány és a tudomá­nyos intézmények hivatalos képviselőin­­kívül a magyar tudós világ számos előkelősége. Az egyházi szertartás után Czakó Elemér államtit­kár, a kultuszminiszter képviselője, a kultusz­minisztérium és a Néprajzi Társaság nevében mondott búcsúztatót, majd Román Bálint, a Nemzeti Múzeum főigazgatója és Solymossy Sándor főiskolai tanár méltatták az elhúnyt tudós működését.­­ Csak novemberben tárgyalják a bomba­merényleteket. A sorozatosan elkövetett bomba­­merényletek ügyét együttesen kívánja a vád­hatóság főtárgy­alásra vinni. A per iratai Fayl Ivor dr. tanácselnökhöz kerültek, de a főtár­gyalást csak novemberben tarthatják meg Márffyék monstruózus bűnperében. A bűnügy­nek kilenc vádlottja van és a vádhatóság is száznál több tanút kíván kihallgattatni. Ilyen­formán a főtárgyalás előreláthatóan egy hó­napnál is tovább fog tartani. — Nyíregyháza centennáriuma. A Nyíregyhá­zán szeptember 13-ától 21-éig tartandó centen­­náriumi ünnepségek sorrendje a következő: Szombaton, délután fél két órakor a MÁV állo­máson fogadják a vendégeket, 3 órakor dísz­­közgyűlés, 5 órakor a központi iskola épületé­ben megnyitják a kiállítást, este 8 órakor pedig a városi színházban ünnepi hangverseny lesz. Vasárnap délelőtt a város valamennyi templo­mában hallandó istentisztelet, díszközgyűlés és a városok kongresszusa állandó bizottságának ülése. Délben a belügyminiszter kihallgatást tart, délután lóverseny, sportünnepély és vallá­sos­ est az evangélikus templomban, este 8 óra­kor pedig táncmulatság. Hétfőn országos vásár, szellemi tornaverseny, cserké­szünnepély, este jótékonycélú előadás. Kedden a szarvasmarha- és baromfikiállítás megnyitása, délelőtt 9 ómkor a tiszai ág. ev. egyházkerület közgyűlésének első napja, délután az ág. ev. lelkészegyesület közgyűlése, kereskedők napja, hangverseny és jótékonycélú előadás. Szerdán lóverseny, az egyházkerület közgyűlésének második napja, a Szabolcsvármegyei Tanítóegyesület díszközgyű­­lése, továbbá szőlészeti és borászati előadás. Csütörtökön a MANSz matinéja, sportünnepély, délután négy benkőbokori lakodalom és a MANSz közgyűlése. Pénteken a Szabolcsvár­­megyei Jegyzőegyesü­let ülése, dalverseny a ki­állítás udvarán. Szombaton a tűzoltók díszköz­gyűlése és tűzoltó-díszgyakorlatok, dr. Jósa András emlékünnep, repülődélután s este 9 óra­kor a Kereskedőifjak Egyesületének díszköz­gyűlése. Vasárnap az Ipartestület negyven éves jubileuma és díszközgyűlése, közebéd, délután a Feri-szövetség érmeinek és okleveleinek ki­osztása, este 6 órakor pedig a kiállítás be-­­ zárása. 1 — Komán Bálint főigazgató a Néprajzi Mú­zeum elhelyezéséről. Ismeretes, hogy a Magyar Nemzeti Múzei­m főigazgatója és a Néprajzi Múzeum igazgatója bejelentették a kultusz­miniszternek, hogy nem vállalhatják tovább felelősség­ét a Néprajzi Múzeum fenmaradá­­sáért, ha az a tűzveszélyes és erősen megron­gált állapotban levő városligeti Iparcsarnokban marad. Az utóbbi időkben mind gyakrabban megesett, hogy az eső és hévíz a tetőn becsün­gott és megrongálta a kiállított értékes tárgya jelnté­keny részét. A tisztv­iselői telepi főgimná­zium környékén az utóbbi évek folyamán egy­másután több új gimnázium nyúlt meg — így IX. kér. m­esteruccai, a pesterzsébeti, a kispesti gimnázium — ezért a telepi gimnázium tanulói­nak létszáma 1917 óta fokozatosan csökkent Azzal a megokolással, hogy a tisztviselőtelep gimnázium a tanítás minden sérelme nélkül át­költöztethető az elnökutcai iskolahelyiségbe Klebelsberg gróf kultuszminiszter úgy hatá­rozott, hogy a Nemzeti Múzeum néprajzi gyűj­teményei haladéktalanul költözzenek át a tisz­viselőtelepi gimnázium épületébe.­­ Hómon Bá­lint, a Nemzeti Múzeum főigazgatója a Néprajzi Múzeum elhelyezésével kapcsolatban a követ­kezőkép nyilatkozott: — A napisajtó közleményeiből évek óta s a legszélesebb körökben ismeretes, hogy néprajzi tárunkat a helyiségek meg nem felelő volta vég­­pusztulással fenyegeti. A múzeum igazgatói ötven esztendőn át hiába sürgették a helykérdés megoldását, a Természetrajzi és Néprajzi Mú­zeum új épülete nem jutott megvalósuláshoz. Az anyagi eszközök hiánya s az intézőkörök rész­­vétlensége miatt a helyzet ma, államgazdasá­gun­k legnagyobb válsága idején, odáig fajult hogy már számolnunk kellett felbecsülhetetlen értékű kincseink teljes pusztulásával. A tudo­mánynak, nemzeti kutúránknak és közoktatá­sunknak ezt a katasztrófális károsodását hárí­totta el Klebelsberg Kunó gróf kultuszminiszter, mikor a Néprajzi és Természetrajzi Múzeum fel­építésére vonatkozó eredeti tervének elejtése nélkül néprajzi gyűjteményeinket a tisztviselő­­telepi gimnázium épületében biztonságba he­lyezte s ezzel a Nemzeti Múzeum legégetőbb problémáját megoldotta. A miniszter döntését e nehéz és felelősségteljes kérdésben nagyon meg­könnyítette az összes illetékes tényezők és a sajtó egyértelmű állásfoglalása. A döntés előtt meghallgatott tanügyi faktorok fentart­ás nélkül sürgős feladatnak ismerték el a Néprajzi Mú­zeum megmentését. A miniszter ezt az általáno­san helyesnek ítélt módozatot — felelőssége tel­jes tudatában — mégis csak ak­kor fogadta el mikor a székesfőváros megértő­ támogatásával sikerült a telepi főgimnázium zavartalan további működését biztosítania. Hogy a megoldásnak ez a módja próbára tette a pazarul épített gim­náziumi épületére büszke telepi lakosság egy ré­szének lokálpatrióta érzelmeit s némi ellentál­lást váltott ki, ezt megértjük, de nem tartjuk méltányosnak azt a sajtóhadjáratot, amit ez ügyből kifolyólag egyesek a miniszter és a Nem­zeti Múzeum ellen indítottak. A felelős ténye­zők — mint ezt már a megoldást kérő mem­o­randumunkban kiemeltük — nagyon is fájlal­ják, hogy a Nemzeti Múzeum veszélyeztetett gyűjteményeinek megmentése végett kénytelenek voltak a főváros egyik, bár legkisebb és vissza­fejlődésben levő középiskolájának épületét igénybevenni s azt elhelyezésében megbolygo­tt jobban szerettük volna, ha a kérdés új építke­zéssel végleges megoldáshoz jut, de, sajnos, ma ez lehetetlennek bizonyul, így kötelességsz­erűen meg kellett ragadnunk az egyetlen kínálkozó reális megoldási lehetőséget, mert a nemzeti va­gyon további pusztulásáért a felelősséget sem a miniszter, sem a Múzeum vezetősége nem vál­lalhatta. Reméljük és biztora hisszük, hogy Tisztviselőtelepnek kultúrintézményeikért lelke­sedő lakói fel fogják ismerni a Néprajzi Mú­zeumnak az ifjúság és a felnőttek szempontjából egyaránt fontos oktató és nevelő hivatását. — A Zeuner-bank kényszeregyességi tárgya­lása. A Zeuner-bankház kényszeregyességi ügyé­ben mára tűzték ki a tárgyalás folytatását. Zeunert, aki csalás és sikkasztás miatt előzetes letartóztatásban van, fegyveres őr vezette föl a tárgyalásra. Zsembery Gyula vagyonfelügyelő tett elsősorban jelentést Zellner előéletéről és bankházának bukásáról. Kijelentette, hogy jobb akármilyen keveset elfogadni, mint csőd esetén semmit sem kapni. A készpénzkövetelések 10 százalékát lehet megkapni, az értékpapírköve­­teléseknek pedig mintegy 30 százalékát. E mér­legkimutatást a hitelezők nem fogadták el. Egymásután szólaltak föl és többen a tisztvi­selőket vádolták a bukás miatt. A bíró ezután a szavazás megkezdése előtt szünetet rendelt el. Szünet után Zellner János szólalt fel. Di­csérte bankját, amely mindig pontos volt, ő csak akkor vesztette el a fejét, amikor az első 200 milliós követelést nem tudta kifizetni, ön­gyilkos is lett emiatt, majd elbolyongott, de a lelkiismeret arra késztette, hogy helyt kell állania. Kijelentette a bíróság előtt, hogy kész mindent a hitelezők rendelkezésére bocsátani, amije még van. Ezután a hitelezők jelentették be követeléseiket, hatszáz tételben. Ezeket Zellner nagyrészben elismerte. A tárgyalást holnap folytatják s valószínű, hogy délben sor kerül a hitelezők megszavaztatására. — Fakírek a fogházban. Néhány nap óta két érdekes foglya van a kaposvári törvényszéki fogháznak. Az egyik Tischler György 25 éves kárpítossegéd, a másik Steiner István vaskeres­­ked­ősegéd. Mindketten árlisták voltak és az el­múlt hónapban Balatonföldvár arénájában szó­rakoztatták a közönséget fakírmutatványokkal és csepűrágással. Mivel keresetükkel nem vol­tak megelégedve, kifosztották a cirkusz pénz­tárát és az elemeit 6 millió koronával meg­szöktek. Néhány nap múlva a tabi csendőrörs elfogta és a kaposvári törvényszék fogházába szállította őket. Ügyükben rövidesen meglesz a felárnyalás. A Kis-entente külügyminisztereinek újabb értekezlete Párizsból jelenti a Világ tudósítója . Prá­gai jelentés szerint a Kis-entente külügymi­­niszterei egy hónapon belül újabb értekez­­­etet fognak tartani. Ez a konferencia azért vált szükségessé, mert Benes és ezzel a kis­­entenite politikája, MacDonald genfi nyilat­kozata következtében, érezhető vereséget szenvedett. Nincs kizárva, hogy ez a nem­sokára tartandó konferencia a politikájának frontváltoztatását menteni, kis­entente fogja fe­l Per Sckach­ich altábornagy trafikja körül. A budapesti büntetőjárásbíróságon ma tárgyal­­ják Miskolczy Imre dr. nyugalmazott külügy­miniszteri osztálytanácsos ügyét, aki ellen hatóság előtti rágalmazás vétsége címén indult meg az eljárás. 1922 áprilisában ugyanis Mis­kolczy dr. egy, a honvédelmi minisztériumhoz intézett beadványában azt írta Lukachich Géza báró, nyugalmazott altábornagyról, hogy az megszegte katonai szavát és valótlanságot mon­dott. A tárgyalás előtt a bíró azt ajánlotta, hogy megfelelő nyilatkozat alapján békésen in­tézzék el ügyüket, ez azonban nem történt meg. Miskolczy dr. elmondotta, hogy 1920 márciusá­ban özv. Ferenczy Györgynével együtt Eszter­gomban trafikja volt. Később kilépett a trafik­ból és helyét Lukachich báró foglalta el, aki közösen vezette azt tovább özv. Ferenczynével. Kilépése után differenciái támadtak Lukachich­­csal : ez volt az alapja a közöttük támadt lo­vaglás eljárásnak is. Ezután a járásbiró elren­delte özv. Ferenczy Györgyné trafikos kihallga­­tását és ezért a tárgyalást elnapolta.­­ A helyiérdekű villamos alkalmazottak pere a társaság ellen. A szentlőrinci helyi­érdekű villamosvasútnak mintegy kétszáz al­kalmazottja pert indított a villamosvasút ellent a jogviszony megállapítása és a ruhailletmény kiadatása iránt. Az alkalmazottak keresete sze­rint az alkalmazottak helyiérdekű vasút jellegű alkalmazottak s így sapkájukon nem számot, hanem a szárnyas kereket tartoznak hordani- Ruhailletményképpen, mint természetbeni já­randóság, megilleti őket évenként egy öltözet posztó- és egy öltözet nyáriruha, kétévenként egy csizmanadrág, egy köpeny és egy bárány­béléses zubbony, ez utóbbi helyett a vezetők­nek bunda, végül egy téli és egy nyári sapka. Ezt az illetményt a villamosvasút nem ismerte el, alkalmazottaitól azt követelte, hogy sapká­jukon számot hordjanak, a ruházatot pedig csak használatra adta és törvényellenesen visszakövetelte. Az alkalmazottak panasszal fordultak a kereskedelmi miniszter a panaszt alaposnak találta s utasító mág igazgatóságát, hogy az alkati­relmét kedvezően intézze el. Ver­zérigazgató kijelentette, hogy csak bírói ítélet alapján kényszeríthető a tá­­jasig a ruhaillet­­mények kiszolgáltatóra. Az alkalmazottak meg is indították a pert a villamosvasút ellen; ma hozott ez ügyben ítéletet a központi járásbíró­ság. Ítéletében kimondotta, hogy a villamos­vasút alkalmazottai sapkájukon a szárnyas ke­reket tartoznak hordani s kötelezte a társasá­got az alkalmazottak keresetében felsorolt ruhadarabok végrehajtás terhe mellett való ki­szolgáltatására. Az ítélet szerint ezek a ruha-, darabok illetményként járnak az alkalmazot­taknak. 1 — Az alsónémedi­i férjgyilkosság. Megírtuk­, hogy Borbély Lászlóné, alsónémedi-i földműves felesége gyermekeinek és felbérelt cinkosok­nak segítségével orvul meggyilkoltatta férjét, akivel rossz viszonyban élt. A főtárgyalást ma kezdték meg a pestvidéki büntetőtörvényszé­ken. Borbély­né kijelentette, hogy egyáltalán nem érzi magát bűnösnek és tagadta a gyilkos­ságot. Ezután a többi vádlott kihallgatására került sor. A tanuk nagy számára való tekin­tettel ítéletre csak napok múlva kerülhet sor-Prodam Guidót a Tábla is fölmentette. A kommün alatt Chotek Rezső gróf Reviczky utcai lakásában lakott Prodam Guidó, a híres katonai pilóta, három lakótársával. Az ügyész­ség nemrégiben vádat emelt Prodam, Galbaut Károly, Róth Miklós és­­ Wisck Henrik ellen lopás bűntette címén. A vádairat szerint ugyanis Prodam lakótársaival Chotek gróf pénzszekrényéből értékes ékszereket tulajdoní­tott el. A törvényszék Prodamot és társait annak idején fölmentette, mert az eltulajdoní­­tási szándékot nem látta bizonyítottnak. Ma tárgyalta ezt az ügyet a Tábla és helyben­hagyta a fölmentő ítéletet. — Köröznek egy útlevélcsadót. Megírtuk, hogy­ napokkal ezelőtt a főkapitányságra számos fel­jelentés érkezett Zelenay Sándor dr. ellen, aki Budapesten és Mezőkövesd környékén nagy ki­ándorlási propagandát indított és többektől pénzt csalt ki azzal az ürüggyel, hogy részükre útlevelet szerez és kijuttatja őket Amerikába. Ilyen módon tö­­b, mint 6000 dollárt csalt ki; csaló, akiről kiderült, hogy nem is doktor, az orvostanhallgató, mikor megneszelte, hogy, feljelentést tettek ellene, eltűnt a Metropol­­zállóbeli lakásáról és valószínű, hogy Bécsbe szökött. A budapesti büntető törvényszék vizs­gálóbírója a mai napon elfogató parancsot bo­csátott ki Zelenay ellen. Szerkesztőségi telefon: . 58—00 Kiadóhivatal: .... 81—80 kézfinomító kezét bár- IHUPIlBeHI sony simává és S.bbB tuSz hófehérré teszi Kerpel gyógy­­ár, A pót körút 28

Next